Kategória: NASCAR

  • A legnagyobb ÁTVERÉS története 1982-be nyúlik vissza

    Az év 1982. A helyszín Talladega. A főszereplő egy semmiből előkerülő versenyző, akinek a neve nem más, mint L.W. Wright.

    Hányszor láttál már egy enyhén gyengén teljesítő autót a NASCAR Cup Series versenyén, és panaszkodtál, hogy ennek a tragacsnak semmi keresnivalója nincs itt? 1982-ben a mai Talladega Superspeedway minden nézője pontosan ezt mondhatta. És igazuk lett volna.

    Egy L.W. Wright nevű férfi ugyanis nagyon furcsa mutatványt hajtott végre 1982-ben. Ez több ember, köztük a későbbi Talladega-győztes Sterling Marlin hanyag ellenőrzésének eredménye volt, és akár meg is ölhetett volna valakit. Szerencsére az egyetlen igazi kár – Marlin mellett – a NASCAR hírnevét érte, amely egy hatalmas átverés áldozata lett.

    Voltak korai figyelmeztető jelek arra, hogy valami nem stimmel Talladega-ban

    A stock car versenyzés 1982-ben még mindig nagyon is regionális sport volt, annak ellenére, hogy a NASCAR második évtizedét kezdte meg.

    A Cup Series megfordult a Michigan International és Pocono pályákon, de a közép-nyugati államoktól északra már nem mentek tovább.

    A déli pályák uralták a versenynaptárt, és Talladega volt az epicentrum – bár akkoriban az aszfaltcsík az Alabama International Motor Speedway nevet viselte. A versenyzők azonban az ország minden részéről érkeztek. Senki nem hallott L. W. Wright-ról.

    Larry Woody, a nashville-i sportriporter, aki az Anniston Starnak írt, felidézte, hogy az elsők között volt, aki észrevette, hogy valami nem stimmel.

    Woody írt egy rövid cikket arról, hogy a Nashville környékén újonnan letelepedett versenyző a Talladega-i Winston 500-as versenyre készült, köszönhetően a countryzenei sztárok, Merle Haggard és T.G. Sheppard támogatásának.

    Szinte azonnal felhívta Woody-t Sheppard PR-os embere, hogy közölje, a történet hamis. Az az állítás viszont, hogy Wright egy Monte Carlót vásárolt Sterling Marlin versenyzőtől, igaznak bizonyult. Valójában Marlin, aki még egy évnyire volt attól, hogy teljes munkaidőben versenyezzen a Cup Series-ben, beleegyezett, hogy a csapatfőnökként segítse a munkáját.

    Sterling Marling karrierje elején sok pénzt bukott Wright miatt
    Sterling Marling karrierje elején sok pénzt bukott Wright miatt Fotó: Motorsports Images and Archives/NASCAR Media

    L.W. Wright kvalifikálta magát a versenyre, de kudarcot vallott

    Larry Woody riporter továbbra is szkeptikus maradt, de Talladega-ban találkozott az „állítólagos” stock car versenyzővel, L.W. Wright-tal a garázs területén, és a „kinézet-teszten” minimálisan átment.

    Talán a versenyzőknek, a csapatfőnököknek és a NASCAR tisztviselőinek gyanakvóbbnak kellett volna lenniük, miután látták, hogy Wright a kvalifikáción szinte csiga tempóban haladt.

    Wright teljesítménye a 36. helyet jelentette a nap folyamán, de a másnapi mezőnybe bejutott, annak ellenére, hogy a második körében egy kisebb balesetet szenvedett.

    A vasárnapi teljesítménye már egészen megdöbbentő volt. Woody nemrégiben megjelent története szerint a 34-es Chevy vezetője „egy öszvér volt, aki valahogy bejutott a Kentucky Derbyre”.

    Wright mindössze 13 kört bírt ki a superspeedwayen, és a NASCAR illetékesei már azelőtt fekete zászlót lengettek neki, mielőtt autójának motorja felrobbant volna.

    Ez volt valószínűleg mind Wright, mind a mezőny többi tagjának szerencséje, mivel a 180 mérföld/órás sebesség megtartásával folytatott küzdelme veszélyt jelentett a körülötte 200-al köröző autókra.

    Néhány órával később Darrell Waltrip nyerte a versenyt Terry Labonte, Parsons, Kyle Petty és Morgan Shepherd előtt.

    L.W. Wright a talladegai verseny után eltűnt

    Mire a riporterek befejezték Darrell Waltrip interjúját a Winston 500 után, L.W. Wright összecsomagolt és elmenekült Talladega-ból. Egy sor kifizetetlen számlát hagyott hátra, köztük egy 3 700 dolláros csekket Sterling Marlin számára, amely az autó részleges kifizetése volt.

    A NASCAR is vesztesként távozott. Ha Wright valóban rendelkezett NASCAR-engedéllyel, akkor csak két lehetőség volt: Vagy meghamisította, vagy a megkérdőjelezhető versenyzői képességei ellenére „kiérdemelte”. Akárhogy is, rossz fényt vetett bárkire, aki beengedte őt Talladegába.

    Bár néhány vállalkozástól kicsalt egy kis pénzt, L.W. Wright nem csinált profitot az egész sztoriból. Akkor miért tette?

    A Boredom Therapy azt találgatja, hogy Wright azért hajtotta végre a mutatványát, hogy megnyerjen egy fogadást. Ha azonban ez így volt, nem kellett volna a fogadás másik oldalán álló valakinek a verseny után ennyi idővel kiszivárogtatnia a dolgot?

    Larry Woody riporter talán tavaly került a legközelebb a rejtély megoldásához, amikor valaki, aki Wright rokonának adta ki magát, kapcsolatba lépett vele.

    A beszélgetésük során kiderült részletek igazolni látszottak. Ha ez így van, L. W. Wright még mindig él, a 70-es évei elején jár, és egy másik államban él, más néven.

    Ha ez igaz, egy csomó ember szeretné a saját szavaival hallani a történetet az ő szemszögéből.

  • Johnson a Hendrick Motorsports színeiben térhet vissza

    Jimmie Johnson a 2020-as év végén vonult vissza a NASCAR versenyzéstől, visszatéréséről azonban azóta is pletykálnak.

    Johnson tett néhány érdekes megjegyzést, többek között a Hendrick Motorsporttal való esetleges visszatéréséről a NASAR Cup Series-be.

    A 46 éves versenyző kifejtette, hogy csak akkor térne vissza a szériába, ha az Indianapolis Motor Speedway ovál pályáján rendezne versenyt a NASCAR.

    Azt is kifejtette, hogy erre csak és kizárólag a Hendrick Motorsports színeiben lenne hajlandó.

    A 7-szeres NASCAR Cup Series bajnok így nyilatkozott: „Őszintén szólva, a Hendrick Motorsportstal szeretnék visszatérni.

    A szabályok szerint sajnos csak négy autót indíthatnak, így nem tudom, mit tudnánk csinálni. Kaptam néhány ajánlatot más csapatoktól, de semmi olyat, ami igazán felkeltette volna a figyelmemet.

    Jimmie Johnson visszatérése a Cup Series-be 2022-ben nagyon valószínűtlen, mivel „a 2022-es menetrendje valószínűleg tele lesz IndyCar/IMSA versenyekkel”.

    Az egykori HMS-pilóta elmondta, hogy a NASCAR-tól, az SRX-től, sőt, még off-road-os csapatoktól is kapott ajánlatokat. Amikor azonban megkérdezték, hogy a pilóta teljesen kizárja-e a visszatérés esélyét a NASCAR-ba, a válasza elég egyenes volt: „Nem„.

    Az kérdéseket az Indy 500 teszten tették fel Jimmie Johnsonnak, aki elismerte, hogy most érzi először azt a bizsergető érzést, ami miatt az IndyCar-ba igazolt.

    Ember, ez tényleg óriási boogie” – mondta Johnson az NBCSports.com-nak az edzés után. „Ez az oka annak, hogy IndyCar-pilóta akartam lenni. Meg akartam tapasztalni, hogy milyen gyorsan vezetni egy igazán gyors versenyautót.”

    Korábban már megírtuk, hogy Jimmie Johnson Long Beach-en megsérült, és azóta megműtött keze tökéletesen vizsgázott Indianapolisban a teszten, így nem volt gondja azzal, hogy 370 körüli átlagtempóval teljesítse a pályát.

    Ez egy nagyon menő érzés” – mondta széles mosollyal az arcán Johnson.

    Most már értem, hogy amikor megkérdeztem bármelyik srácot, bármelyik barátomat, aki itt versenyzett, hogy milyen érzés itt gyorsan menni, mindig csak mosolyogtak egyet a válasz helyett.

  • Szinte minden autót LEZÚZTAK az Xfinity talladegai versenyén

    A magyar idő szerint szombatról vasárnapra tartott Xfinity Series talladegai versenyén többek között Ty Gibbs is ütközött.

    Mason Massey egy pokoli ütközést szenvedett el a DGM Racing 91-es számú Chevrolet Camarójával.

    Massey a kettes kanyarban kezdte az incidenst, amikor összeütközött Josh Berryvel, amitől Massey megpördült, és onnantól kezdve elszabadult a pokol.

    Az incidensben érintett hat versenyző a következő volt: Massey, Chandler Smith, Berry, Ryan Ellis, JJ Yeley és Brett Moffitt.

    Massey, és a balesetben érintett versenyzőkön kívül senkinek sem esett baja.

    Később több big one-t is át kellett élnie az Xfinity mezőnyének. Az elsőt Ty Gibbs (54-es autó) és Daniel Hemric (11-es autó) találkozása okozta, a balesetbe még Brandon Jones (19-es autó), Ryan Ellis (44-es autó) és David Starr (08-as autó) keveredett bele.

    A verseny vége előtt néhány körrel jött az igazi big one. Az előző balesetben még vétlen szenvedő alany, Brandon Jones most főszereplő lett, hiszen úgy jött le az alsó ívre, hogy mellette volt egy autó. A mezőny pedig már nem tudta elkerülni a keresztbe csúszó autóját.

    A végén még AJ Allmendinger tette fel a habot az Xfinity verseny tortájára, amikor kilökte Sam Mayer-t (1-es autó), aki ennek eredményeként belecsapódott a végig domináns Austin Hill 21-es autójába.

    Még mindig nem volt vége a balesetek sorának, az utolsó körre fordulva négy autó került egymás mellé, és nem maradt elég hely, így Gray Gaulding (47-es autó), Sheldon Creed (2-es autó) és Ceasar Bacarella (45-ös autó) ütközött. Utóbbi kettő járt a legrosszabbul, hiszen óriási erővel csapódtak a falba.

    A nap korábbi szakaszában, közvetlenül az Xfinity Series verseny előtt az ARCA Menards Series mezőnye is megérezte a Talladega Superspeedway pokoli oldalát, mikor egy versenyzőt ki kellett vágni az autóból, majd kórházba szállítani.

     

  • Sárga alatt lett vége az ARCA talladegai versenyének

    Félórás piros zászlós periódus, és oltári kemény versenyzés jellemezte az ARCA Menards Series talladegai versenyét.

    Amikor a tervezett 76 körös verseny a 64. körben újraindult, az ARCA illetékesei bejelentették, hogy az idő rövidsége miatt a következő zászlóval véget ér a verseny.

    Sanchez-t megtolva Corey Heim gyorsan az élre hajtott, de riválisa hamarosan a középső sávban elkapta, és így Heim körülbelül a nyolcadik helyre esett vissza.

    A 68. körben Sanchez már az élre dolgozta magát, és segített Daniel Dye-t az élre tolni, de Heim megforgatta Dye-t, ami miatt sárga zászlót lengettek be, és ez a verseny végét jelentette.

    Sanchez a sárga jelzés megjelenésekor megelőzte Heimet a vezetésért, és 68 kör után győztesnek hirdették ki.

    Sancheznek ez volt a második ARCA-győzelme pályafutása 25. futamán. A 20 éves versenyző, aki a NASCAR Drive for Diversity programjának tagja, a tavalyi szezonban Kansasban is nyert.

    Azt mondták, hogy az utolsó sárga véget vet majd a versenynek, ezért elég agresszívan vezettem, és próbáltam az élre kerülni, mielőtt valaki összetöri” – mondta Sanchez. „Mindenki magáért küzdött.

    A végén a csapattársammal (Rajah Caruth) próbáltunk meg előre jönni, de aztán elvetettem a terveket, és csak ösztönből vezettem. Valószínűleg nem tettem volna meg néhány olyan mozdulatot, amit megtettem.

    Bret Holmes lett a második, Heim a harmadik, Thad Moffitt a negyedik, Gus Dan pedig az ötödik.

    Ez egy rossz vicc volt” – mondta Heim az ARCA döntése kapcsán a futam korai befejezéséről. „Nevetséges az egész

    A 49. körben egy több autós baleset keletkezett, ami után Scott Melton-t ki kellett vágni az autóból.

    A férfit hordágyra helyezték, és úgy tűnt, hogy beszélget a biztonsági dolgozókkal, miközben a mentőautóba tették.

    A verseny körülbelül 17 perc piros zászlós periódus után folytatódott. A futam után az ARCA bejelentette, hogy Meltont egy helyi kórházba szállították további kivizsgálásra.

  • A Daytona 500 győztese KAOTIKUS versenyre számít Talladegában

    Austin Cindric daytonai győzelmével nagy lépést tett a rájátszás felé, és éppen ezért tudja, a hétvégén mások is erre fognak pályázni.

    Austin Cindric újoncszezonja nem is kezdődhetett volna jobban, hiszen élete első teljes szezonját győzelemmel kezdte, a Daytona 500-on.

    Ez gyakorlatilag bebiztosította neki a rájátszásban való helyet, éppen ezért jól tudja, hogy itt Talladegában minden olyan versenyző, akinek alapvetően kevés esélye lenne erre, mindent egy lapra feltéve fog menni.

    Sokan vannak a mezőnyben, akik nagyon akarnak egy győzelmet, mert úgy látják, hogy csak így juthatnak be a rájátszásba” – magyarázta Cindric.

    Csak egy srác van, aki több győzelemmel rendelkezik, szóval ebből a szempontból úgy látom, hogy a kétségbeesett versenyzési stílus lesz úrrá sokakon.

    Persze én sem fogom hagyni magam. Nyilvánvalóan mindenkinek megvan a saját motivációja, hogy megnyerje a versenyt. Nyilván valóan Talladega más, mint Daytona, ettől függetlenül alig várom, hogy az ott tanultakra építhessek.

    Cindric idei szezonbeli daytonai sikere és a Team Penske elmúlt években a superspeedwayeken mutatott erős tempója a csapat összes versenyzőjét favorittá teszik.

    Kíváncsi vagyok, hogy hova kvalifikáljuk magunkat, és milyen előnyünk származik majd abból, hogy régebb óta ismerjük az autókat, mint Daytonában” – mondta a Daytona 500 győztese.

    Messzinek tűnik már Cindric-nek a szezon eleji a Daytona 500 győzelem
    Messzinek tűnik már Cindric-nek a szezon eleji a Daytona 500 győzelem Fotó: Chris Graythen/Getty Images/NASCAR Media

    Cindric szezonja olyan, mint bármelyik újoncé

    Az újoncok szezonja általában tele van hullámvölgyekkel és ez alól Cindric sem volt kivétel.

    Bár az évet győzelemmel kezdte, csak egy versenyen vezetett kört – a Circuit of the Americas-on, ahol az egyetlen top 10-es helyezését szerezte (nyolcadik). A sorozat pontversenyében továbbra is a 14. helyen áll.

    Vannak jobb napok, és vannak rosszabb napok” – mondta Cindric. „Azt hiszem, hogy jól jártam, hogy az új autóval tehetem meg az újonc szezonomat, mert sokan evezünk ugyanabban a hajóban.

    Vannak napok, amikor a 20. helyért versenyzek Martin Truex Jr.-al. Ez a srác egy Cup bajnok, és a mezőny egyik leggyorsabb versenyzője.

    Ő úgy ment neki az évnek, hogy benne lesz a bajnoki címért folytatott küzdelemben. Tavaly nagyon-nagyon közel volt ahhoz, hogy megnyerje a bajnokságot, és még neki is vannak rossz napjai, mert ő is tanulja a Next Gen-t.

    Mindenkinek vannak hullámvölgyei, és ezért érzem úgy, hogy nem szabad egy rosszabb eredmény miatt lehajtani a fejünket. Ezért vannak minden hétvégén új győzteseink.

    Ez egy kihívás, az biztos. Csak arról van szó, hogy minimalizáljuk ezeket a rossz napokat, tanuljunk belőlük, és fejlődjünk, hogy a következő nap jobb legyen.

  • Nem esett az eső, mégis előkerültek az ernyők Talladegában

    Különös látvány fogadta az újságírókat, és az érdeklődő nézőket pénteken, a Talladega Superspeedwayen, az esernyőké volt a főszerep.

    Gyönyörű kék ég, és napsütés fogadta a mezőnyt Talladegában, a csapattagok mégis ernyőkkel a kezükben álldogáltak a garázsban, autóik mellett – írja az NBC Sports.

    Ilyen az autóversenyzés bolondos világa. A 27°C alatti hőmérséklet mellett a napsütés miatt a Lexan szélvédők annyira kitágulnak, hogy ez hatással lehet arra, hogy az autó átmegy-e az ellenőrzésen.

    Régebben a csapatok a szélvédőket letakarták, vagy akár jeget is tettek rájuk, hogy hűtsék őket, mielőtt a NASCAR betiltotta volna ezeket a trükköket.

    Az istállók tehát pénteken, Talladegában felkapták az összes esernyőt, ami csak volt, és úgy kezdték el árnyékolni az autókat, mintha hollywoodi sztárok lennének, akik a vörös szőnyegen sétálnak egy forró, napsütéses napon.

    A cél az, hogy a hátsó szélvédő a lehető legnagyobb legyen, ami így több levegőt szorítana le a hátsó spoilerről, így értelemszerűen nagyobb sebességet érhetnének el.

    A napfény miatt a szélvédő azonban a vártnál jobban kitágulhat. A csapatok az autóikat klimatizált versenyműhelyekben készítik elő, és kihívást jelenthet, hogy kiszámítsák, mennyire tágulhat a szélvédő a napsütésben.

    Ez, a Talladega Superspeedwayen rendezett verseny a szezon második forró éghajlaton tartott hétvégéje. A csapatok már a Circuit of the Americas pályán is szembesültek ezzel a problémával, de azon a pályán nem próbálják elérni, hogy a hátsó szélvédő elzárja a hátsó spoilerhez vezető levegőt.

    Ott pontosan ennek az ellentettje, a minél nagyobb leszorító erő a cél, és ennek megfelelően állítják be a szélvédőt. Így, ha kitágul, nem kerül elég közel ahhoz, hogy problémát okozzon az ellenőrzés során.

    Pénteken három csapat is legalább kétszer is megbukott az ellenőrzésen. Martin Truex Jr., Ricky Stenhouse Jr. és Landon Cassill csapatai voltak a renitensek – ráadásul utóbbi harmadszor is megbukott, így vasárnap áthajtásos büntetéssel kezdi majd a versenyt.

  • Earnhardt vezérletével a LEGENDÁS 3-as autó került a pole-ba

    Jeffrey Earnhardt vezérletével a Richard Childress Racing legendás 3-as autója lesz a pole-ban, a szombati talladegai Xfinity versenyen.

    Earnhardt, a NASCAR Hall of Famer Dale Earnhardt Sr. unokája és a szintén Hall of Famer Dale Earnhardt Jr. unokaöccse futotta a leggyorsabb kört a NASCAR Xfinity Series szombati időmérőjén.

    A 32 éves versenyző, aki az első körben a harmadik leggyorsabb volt, megelőzte RCR-csapattársát, Austin Hillt, és megszerezte pályafutása első pole pozícióját.

    Én mondom, ez hihetetlen, ember! Évek óta erről álmodtam, hogy megkapjam ezt a lehetőséget, és most minden a helyére került. A jó Isten gondoskodott rólunk.

    Az RCR-nél dolgozó srácok – ez inkább nekik köszönhető, mint nekem. Újra és újra bebizonyították, hogy gyors autókat hoznak a superspeedwayekre. Nem rossz a rajtpozíció – megpróbálunk itt maradni az egész versenyen.

    Remélhetőleg győzelemre tudjuk vinni a 3-as autót.

    Ty Gibbs, aki három egymást követő pole-t nyert, a harmadik helyen végzett, míg Sheldon Creed lett a negyedik, Daniel Hemric pedig az ötödik.

    Jeffrey Earnhardt mindhárom NASCAR nemzeti sorozatban – Cup, Xfinity és Truck Series – versenyzett már, az Xfinityben pedig ebben a szezonban a Sam Hunt Racinggel futott egy részprogramot. Az idei év eddigi négy rajtja során a legjobb helyezése egy 13. hely volt márciusban Atlantában.

    Earnhardt eddig 76 alkalommal indult a Cupban, 10 alkalommal a Truck Seriesben és 135 alkalommal az Xfinityben. Legjobb eredménye egy 3. hely volt Charlotte-ban 2019-ben, a Joe Gibbs Racing színeiben.

    Köszönettel tartozom Richardnak (Childress, csapattulajdonos), amiért lehetőséget adott nekem, hogy a 3-as rajtszámú autót vezethessem” – mondta Earnhardt. „Ez olyasmi, amit már évek óta próbáltunk összehozni.

    Dale Earnhardt a NASCAR rekordot jelentő hét kupasorozatbeli bajnoki címéből hatot az RCR-rel nyert.

    Larry McReynolds, aki az Dale Earnhardt csapatfőnöke volt 1998-ban, amikor megszerezte egyetlen Daytona 500-as győzelmét, ezen a hétvégén Jeffrey Earnhardt csapatfőnökeként – 2000 óta először – dolgozik. McReynolds 2001 óta a Fox Sports televíziós elemzője.

    Rajtfelállás a szombaton 22:00-kor kezdődő versenyre

  • Vajon ki fog nyerni a NASCAR LEGBRUTÁLISABB pályáján?

    A híres Talladega Superspeedway egy olyan pálya, amelyet az akciódús futamok és kiszámíthatatlansága miatt szeretnek.

    És ezek a jelzők a NASCAR Cup Series idei szezonjának versenyére is találóak, hiszen az első kilenc futamon nyolc különböző győztes volt.

    A NASCAR Cup Series legbrutálisabb, leghosszabb pályája, a 2,66 mérföldes (4,281 km) Talladega Superspeedway mindig drámákkal, balesetekkel tarkított futamokat rendez, mely futamnak a címvédője az a Bubba Wallace, aki 2021-ben élete első győzelmét szerezte meg itt.

    Wallace-nak vegyes érzései vannak a pályáról, hiszen néhány évvel ezelőtt itt volt a köteles incidense, de a hétvége előtt elismerte, hogy nagyon várja az eseményt, és győzelemmel akarja beindítani szezonját.

    A sorozat korábbi bajnoka, Brad Keselowski a tavaszi talladegai futam címvédője. A 2012-es Cup Series bajnok pályafutása során hat talladegai győzelmet aratott, így ő a mezőny legeredményesebb versenyzője.

    Impozáns módon kétszer annyi győzelemmel büszkélkedhet itt, mint bármely más aktív versenyző.

    A jó szereplés hatalmas lökést adna Keselowskinak, akinek az idei szezonban egyetlen top 10-es helyezése a szezonnyitó Daytona 500-on elért kilencedik hely volt.

    Keselowski most pedig karrierje egyik legjobb pályájára érkezik úgy, hogy a 30. helyen áll – többek között az atlantai büntetésének köszönhetően – a versenyzői tabellán.

    Egy győzelem ezen a hétvégén nagyban hozzájárulna Keselowski szezonjának megfordításához. Tavalyi két talladegai versenyén egy győzelmet és egy második helyet szerzett.

    Brad Keselowski a 2021-es talladegai győztes
    Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media

    Megszerezheti első győzelmét valamelyik bajnoki éllovas?

    Az örök közönségkedvenc Chase Elliott karrierje egyik legjobb szezonját futja annak ellenére, hogy még nincs győzelme.

    A Hendrick Motorsports 9-es számú Chevroletjének pilótája jelenleg három pont előnnyel vezet az összetettben a Team Penske versenyzőjével, Ryan Blaney-val szemben, és 21 pont előnye van Blaney Penske csapattársa, Joey Loganóval előtt.

    Érdekesség, hogy a sorozat versenyzői ranglistáján legelőkelőbb helyen álló három pilóta még nyeretlen a szezonban. De mindannyian korábbi talladegai győztesek és a hétvégi futam favoritjai.

    Elliott a közeli Dawsonville-ből származik, és úgy kezelik őt Talladegában, mintha onnan származna.

    A 9-es autó sofőrje drámai módon nyerte meg a 2019 októberi playoff-futamot Talladegában, de az azóta eltelt öt versenyen csak egyetlen top 5-ös helyezést ért el.

    Blaney két győzelemmel rendelkezik itt – 2019 őszén, 2020 tavaszán -, és ő az első pilóta, aki egymás után két győzelmet szerzett Talladegában azóta, hogy a NASCAR négyszeres bajnoka, Jeff Gordon besöpörte mindkét futamot a 2007-es szezonban.

    Loganonak 3 győzelme van Talladegában, és ő számít a mezőny egyik legnagyobb superspeedway specialistájának. Hozzá kell tenni viszont, hogy utolsó győzelmét 2018-ban aratta ezen a helyszínen.

    Nem szabad figyelmen kívül hagyni az idei szezon egyetlen többszörös győztesét, Elliott Hendrick Motorsports-os csapattársát, William Byron-t sem. Ő tavaly Keselowski mögött második lett ezen a versenyen, és az elmúlt három talladegai futamból kettőn is az első ötben végzett.

    Chase Elliott
    Vajon ebből a három, idén még nyeretlen versenyzőből (balra Wallace, középen Elliott, jobbra Blaney) fog kikerülni a győztes? Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media

    Byron triplázhat a talladegai pályán?

    A Hendrick Motorsports 24-es számú Chevrolet-jének pilótája 2020 augusztusában, Daytonában, a sorozat másik superspeedwayén szerezte meg pályafutása első NASCAR Cup Series győzelmét.

    Talladega egyike azoknak a helyeknek, ahol egyszerűen nem tudhatod, hogyan fog végződni a napod” – mondta Byron.

    Azt hiszem, ezért van az, hogy ha okosan vezetsz, és nem kockáztatsz, és van egy kis szerencséd is, akkor a végén esélyed lesz a győzelemre.

    A versenyed nagyon gyorsan megváltozhat, ha rossz ívet választasz, vagy belekerülsz valaki másnak a balesetébe.

    Úgy gondolom, ha ezeket el tudod kerülni, és be tudod fejezni a versenyt, akkor tisztességes eredményt érhetsz el.

    Az amerikai fogadóirodáknál Ryan Blaney a legesélyesebb, a mi podcastunk szakértőinek pedig ezek voltak a fantasy tippjei:

    • Dr. Juhász Zoltán: Austin Dillon
    • Molnár Dávid (MoDa): Denny Hamlin
    • Módos János (Bosco): Ricky Stenhouse Jr.
    • Roós András (morfi): Joey Logano

    Az edzések már a pénteki napon megkezdődnek, a hétvége lényegi részére viszont szombaton, és vasárnap kerül sor.

    Magyar idő szerint szombaton 17 órakor rendezik a Cup Series időmérőjét, majd ezt követi az ARCA Menards Series versenye, melyet magyar idő szerint 19 órakor rendeznek. A napot az Xfinity Series futama zárja majd, mely 22 órakor kezdődik majd.

    Vasárnapra ismételten csak a NASCAR Cup Series futama marad, melyt magyar idő szerint 21:00-kor kezdődik majd meg.

  • „Én is ugyanezt csináltam volna” – rádiózások Bristolból

    A NASCAR Cup Series Bristol dirt versenyén sok minden történt, és most a rádiózásoknak köszönhetően még jobban betekinthetünk a kulisszák mögé.

    A rekordnézettséget hozó Bristol dirt versenyről még sokáig fognak beszélni mind a nézők, mind a garázsban.

    Most a NASCAR jóvoltából publikált rádiózásoknak köszönhetően betekinthetünk például Chase Briscoe és Tyler Reddick balesetének kulisszái mögé.

    Az utolsó körben egy eléggé kérdőjeles manővert mutatott be Chase Briscoe, amivel saját magát és Tyler Reddicket is kiszedte a versenyből, Kyle Busch pedig ezzel nevető harmadikként megnyerte a versenyt, és megszerezte idei első győzelmét.

    Tyler Reddick és Chase Briscoe elképesztő sportszerű módon kezet ráztak a verseny után, miután utóbbi bocsánatot kért.

    A versenyt végül Kyle Busch nyerte meg, aki ezzel megszerezte idei első, és karrierje 60. Cup Series győzelmét.

  • A Busch női programjából kirúgott versenyző új szponzort talált

    Toni Breidinger a szombati ARCA Menards Series versenyen, a Talladega Superspeedwayen a Women’s Sports Foundationnel fog együttműködni.

    Breidinger szezonja nem kezdődött jól, hiszen miután bejelentették, mint a Busch női programjának egyik arcát, néhány hónappal később már el is hagyta a projektet. Most egy új lehetőséget kapott.

    A Venturini Motorsports versenyzője a 25-ös rajtszámú Women’s Sports Foundation Toyota Camry-vel fog versenyezni az ARCA Menards Series General Tire 200 elnevezésű versenyen a Talladega Superspeedwayen április 23-án.

    A WSF-fel való összefogás egy olyan történelmi pályán, mint Talladega, és a versenyen való részvétel jelenti mindazt, amiben hiszek, amikor a nők támogatásáról van szó a sportban” – mondta Breidinger egy sajtóközleményben.

    Annak a három nőnek az egyikeként, akik teljes szezont futnak a NASCAR-ban nemzeti szinten, fontos számomra, hogy felhívjam a figyelmet a sportágra, és az, hogy a WSF a versenyen az autómon lesz, egy lépés a helyes irányba.

    A két fél szorosan együtt fog működni az egyenlőség előmozdítása érdekében a motorsportban, a WSF pedig továbbra is azt a mottót követi, hogy a lányok és nők számára lehetővé tegye, hogy elérjék a bennük rejlő lehetőségeket a sportban és az életben.

    A Women’s Sports Foundation azért dolgozik, hogy a sport ereje által minden lányban és nőben rejlő lehetőségeket felszabadítsa” – mondta Danette Leighton, a WSF vezérigazgatója.

    Egy női autóversenyzőt látni, amint a Talladega Superspeedwayen száguldozik, mindenhol bátoríthatja és inspirálhatja a lányokat, hogy felismerjék saját erejüket és lehetőségeiket.

    Hálásak vagyunk a WSF sportoló nagykövetének, Toni Breidinger-nek, amiért a WSF feliratot is elhelyezte az autóján, és drukkolunk neki, hogy nagyszerű versenyen és szezonban legyen része!.