Kategória: NASCAR

  • 100. versenyére készül Johnson és Larson csapatfőnöke

    Egy jelentős mérföldkőhöz érkezett Cliff Daniels, Kyle Larson és a Hendrick Motorsports 5-ös számú autójának crew chief-je.

    A hétvégi Kansas Speedway-i Cup versenyen való részvétellel Daniels a 100. futamát fogja teljesíteni csapatfőnökként a NASCAR első számú sorozatában – írja a SpeedwayMedia.

    Miután 2013-ban és 2014-ben a Stewart-Haas Racing és a háromszoros NASCAR Cup Series bajnok Tony Stewart versenymérnökeként dolgozott, Daniels a Hendrick Motorsportshoz csatlakozott, és a hatszoros bajnok Jimmie Johnson által vezetett No. 48-as Chevrolet csapat versenymérnökeként dolgozott.

    A következő három szezonban Daniels hozzájárult ahhoz, hogy Johnson 13 futamot nyerjen, és 2016-ban megnyerje a NASCAR Cup Series bajnoki címet, amely Johnson rekordot jelentő hetedik bajnoki címe volt pályafutása során.

    Daniels a 2019-es szezon közepén lett Jimmie Johnson crew chief-je és a az utóbbi években versenyző eredményein és sebességén egyből megmutatkoztak a javulás jelei.

    Johnson és új csapatfőnöke emellett többször is harcolt a győzelemért, és még egy utolsó hajráként a hétszeres bajnok karrierjének utolsó versenyén 5. lett.

    Cliff Daniels-t 2021-ben a Kyle Larson által vezetett 5. számú Chevrolet Camaro ZL1 1LE csapat csapatfőnökévé nevezték ki és a sikerek onnantól kezdve ömlöttek a duó ölébe.

    A 2021-es szezon negyedik futamán a páros megszerezte szezonbeli első NASCAR győzelmét, amikor Larson márciusban fölényes győzelmet aratott a Las Vegas Motor Speedwayen.

    Tizenegy futammal és négy második helyezéssel később Daniels és Larson történelmi győzelmet aratott a Hendrick Motorsports számára a Coca-Cola 600-as versenyen a Charlotte Motor Speedwayen, amivel a HMS minden idők legsikeresebb csapata lett.

    A phoenixi döntő verseny során Daniels és Larson megszerezte első bajnoki címét a NASCAR Cup Series-ben, miután Larson nyert, és ezzel megszerezte szezonbeli 10. győzelmét, valamint a Hendrick Motorsports 14. bajnoki címét.

    Az eddigi 99 Cup szereplése során Daniels egy bajnoki címet, 11 győzelmet, három pole-t, 30 top 5-ös és 46 top 10-es eredményt ért el.

  • Júniusban jön a Kyle Busch film, íme a trailer

    A kétszeres NASCAR Cup Series bajnok Kyle Busch karrierje lesz a középpontjában egy hamarosan megjelenő dokumentumfilmnek, a Rowdy.

    Az amerikai Utopia forgalmazó május 11-én jelentette be, hogy a Fathom Events-szel közösen megszerezte a film világszintű forgalmazási jogait.

    A Rowdy premierje június 23-án lesz Nashville-ben, a Nashville Superspeedwayen megrendezésre kerülő Ally 400 futamhoz kapcsolódóan.

    Ezt követően június 29-én egyetlen este kerül bemutatásra az amerikai mozikban.

    Kyle Busch világklasszis versenyző, és közel két évtizede a NASCAR egyik legnagyobb sztárja” – mondta Matt Summers, a NASCAR szórakoztató fejlesztési és tartalomfejlesztési ügyvezető igazgatója a sajtóközleményben.

    Nagy örömünkre szolgál, hogy Chance Wright, az Utopia és a Fathom partnereként életre kelthetjük Kyle történetét, hogy minden rajongó élvezhesse azt az utat, amit megtett.

    A ROWDY egy hihetetlen történet a kitartásról, a szívósságról és a valószínűtlen esélyek leküzdéséről” – tette hozzá Wright, a Rowdy executive producere.

    A kulisszák mögé való betekintés megmutatja a NASCAR-ban és Kyle-ban rejlő sportolói igazságot. A NASCAR keményvonalas rajongói ugyanúgy fogják élvezni, mint az, aki még soha nem látott egy versenyt sem.

    Busch, aki 2015-ben és 2019-ben is megnyerte a Cup-bajnokságot, a 2022-es szezon 12 futamán keresztül egy győzelemmel, három top 5-ös és nyolc top 10-es helyezéssel jelenleg hatodik a pontversenyben.

    Nem ez lesz az első NASCAR versenyzőről szóló dokumentumfilm idén, hiszen az év korai részében mutatták be a Netflixen a Bubba Wallace-ról szóló dokumentumfilmet.

    A NASCAR már akkor kijelentette, hogy nem a Forma-1-es stílúsú Drive to Survive irányába szeretnének elmenni – azaz nem egy adott szezont szeretnének bemutatni – hanem inkább a versenyzők köré építenének a jövőben dokumentumfilmeket.

  • Íme a teljes Cup Series verseny közvetítése a Darlingtonból

    Drámai, izgalmas, megbotránkoztató, drága. Csak néhány szó, amivel lehet jellemezni a NASCAR Cup Series Darlington-i versenyét.

    Hullottak a csillagok Darlingtonban. Kyle Busch, Ross Chastain, Kyle Larson csak három, azok közül a sztárversenyzők közül, akiknek nem sikerült befejezniük a hétvégi NASCAR Cup Series Darlington Raceway-en tartott versenyét.

    A végén jött persze az igazi dráma, amikor Joey Logano levadászta az utolsó körökben William Byront, azonban ahelyett, hogy előzési manőverbe kezdett volna, két körrel a verseny vége előt fogta magát, és kilökte a 24-es autó sofőrjét.

    Persze az utózönge még sokáig nem fog csitulni, de annyi szent, hogy ezt a versenyt mindenképp érdemes visszanézni.

  • Íme Jeff Gordon és William Byron futam utáni DÜHÖS reakciója

    Ellentmondásos körülmények között ért véget a NASCAR Cup Series darlingtoni versenye, melynek végén William Byron dühösen távozott.

    Történt ugyanis, hogy az utolsó körre fordulva Joey Logano kérdés nélkül a falba tette riválisát, akinek annyira megsérült az autója, hogy csak a 13. helyen tudott célba érni.

    A videón jól látható, hogy William Byron egy eléggé súlyosan összetört, füstölgő autóból száll ki, és főnöke, a Hendrick Motorsports alelnöke, Jeff Gordon próbálja őt azonnal vigasztalni.

    Jó munkát végeztél, nagyon büszke vagyok rád” – mondta a négyszeres Cup Series bajnok versenyzőjének. „Vissza kell majd vágnod neki.

    Byron ezek után következő, kisípolt szavait nem ismételhetjük meg, mert nyomdafestéket nem tűrnek.

    Természetesen a háttérből az is hallható, ahogy a közönség kifütyüli Joey Logano-t.

    Annyi biztos, hogy ennek a történetnek még lesz folytatása – ha már főnöke is erre biztatta a 24-es autó versenyzőjét.

  • Milliókkal kevesebbet keres Kyle Busch mint a régi nagyok

    A NASCAR világában nincs hiány nagy egyéniségekből, és Kyle Busch vezeti a mezőnyt. De még így sem keres annyit mint a régiek.

    Kyle Busch a NASCAR jelenlegi mezőnyének legjobban kereső versenyzője, fizetése mégsem hasonlítható össze azzal a nagyságrenddel, amit például Dale Earnhardt Jr. keresett 10 aktív karrierje során.

    Busch jelenleg a NASCAR Cup Series-ben versenyez teljes munkaidőben, a Joe Gibbs Racing színeiben, a Ranker szerint pedig jelenleg ő a legjobban fizetett teljes munkaidős versenyző.

    Mennyit ér manapság egy kitüntetett, címlapra kerülő NASCAR-versenyzőnek lenni? A Salary Sport jelentése szerint a Joe Gibbs Racing egyik legfontosabb ékköve évi valamivel kevesebb, mint 17 millió dollárt keres a fáradozásaiért.

    Mögötte, Denny Hamlin következik a rangsorban, aki évi 13 millió dollárt keres. Busch valószínűleg élvezi, hogy jóval többet keres, mint egyik legnagyobb riválisa, Joey Logano, aki évi 9 millió dollárt tehet zsebre

    Busch rengeteg pénzt keres, de Dale Earnhardt Jr. jóval többet keresett

    Az évi 17 millió dollár szemet gyönyörködtető összeg. De még ez a szám sem közelíti meg azt, amit a versenyzők előző generációja a csúcson kereshetett – írja a Sportscasting.

    Kyle Busch a pályán
    Kyle Busch a pályán Fotó: James Gilbert/Getty Images/NASCAR Media

    Vegyük példának Dale Earnhardt Jr. A Bleacher Report szerint az ő éves bevételének maximuma 26 millió dollár volt évente.

    Jimmie Johnson, Tony Stewart és Jeff Gordon is milliókkal többet keresett mint Kyle Busch. A NASCAR csúcsidőszakában tehát sokkal jobban kerestek a versenyzők

    Persze Earnhardt Jr. neve is sokat nyomott a latba, és bizony mai napig rengeteg rajongót megmozgat.

    Még egy hatalmas nyeretlenségi sorozat közepette is többet keresett, mint valaha, köszönhetően kulturális ismertségének. A Sportskeeda jelentése 400 millió dollárra becsüli a nettó vagyonát.

    Earnhardt Jr. a NASCAR-ból származó jövedelmét nyugdíjas éveiben kamatoztatja

    Mit kezd tehát egy olyan visszavonult NASCAR-versenyző, mint Earnhardt Jr. a hatalmas vagyonával? És vajon már Kyle Busch is nyugdíjas éveire tervez?

    Dale Earnhardt Jr. saját csapatot versenyeztet JR Motorsports néven a NASCAR Xfinity Seriesben. Az alakulat egyik legnagyobb támogatója Dale Jr. régi istállója, a Hendrick Motorsports.

    Ilyen szempontból Kyle Busch is követi az ő példáját, hiszen a kétszeres NASCAR Cup Series bajnok több kisebb szériában is támogat versenyzőket, a Truck Seriesben pedig Kyle Busch Motorsports néven saját csapatot is versenyeztet.

    Mindkét versenyző tehát visszaforgatja a pénzét abba a sportágba, amelynek köszönhetően öregkorukra sem lesz pénzügyi problémájuk.

  • Majdnem fejbe dobták a versenyzőt, de elfogták a tettest

    Újabb negatív hatása volt a népszerűtlen célegyenesben készített interjúknak. John Hunter Nemechek-et majdnem fejbe dobták.

    A NASCAR egy ideje már a verseny utáni interjúkat a célvonalnál tartja. Azonban sokszor előfordult már, hogy ez igazi veszélyforrásnak bizonyult.

    Miközben a győzelme után Jamie Little, a Fox Sports riportere interjút készített vele, egy rajongó hirtelen egy vizes palackkal dobta meg őt.

    Szerencsére a berepülő tárgy épphogy nem találta el a sofőrt, de nem sokon múlt a baj. A legrosszabb az volt, hogy a palack valószínűleg teli vagy félig teli volt, így ha becsapódott volna, az nagyon fájt volna.

    Nemechek dicséretére legyen mondva, hogy alig hátrált meg azon kívül, hogy megfordult, hogy lássa az autóról lepattanó üveget.

    Természetesen ez vitát váltott ki arról, hogy a verseny utáni interjúkat magának a pályán kellene-e megtartani. Korábban ezeket az interjúkat a Victory Lane-en vagy a boxutcában tartották, és nem sokan örülnek a helyszínváltásnak.

    Van azonban egy jó hír is! A Fox NASCAR riportere, Jamie Little, aki interjút készített a versenyzővel, megerősítette, hogy a biztonságiak azonosították, és elkapták John Hunter Nemechek támadóját.

    Az ügyről a riporter egy tweetben számolt be, melyben a következőket írta: „Úgy értesültem, hogy a biztonságiak azonosították a személyt, és azonnali lépéseket tettek az ügyben.

    Az egyik legnagyobb kritikusa a frontstretch-interjúnak Dale Earnhardt Jr., aki a twitteren azt írta, hogy az ilyen interjúkat kínosnak érzi, mert egy versenyző első ösztöne a győzelem után az, hogy a csapattal ünnepeljen.

  • Joey Logano egyáltalán nem bánta meg ALJAS manőverét

    William Byron és Joey Logano darlingtoni csatája valószínűleg még sokáig beszédtéma marad a NASCAR garázsában.

    Joey Logano szerint William Byron csak magának köszönheti azt, ami történt a verseny végén. A győztes versenyző úgy véli, a 24-es autó pilótája szándékosan tette őt a falba a futam utolsó újraindításánál.

    Egyenlőek vagyunk” – mondta Logano. „Ha te falba raksz engem, akkor számíts arra, hogy én is falba foglak tenni.

    Logano két körrel a Darlington Raceway-en rendezett verseny vége előtt a 3-as kanyarba érve ütközött Byron lökhárítójának.

    Az érintkezés a falnak lökte Byront, akinek az autója megsérült és végül a 13. helyen ért célba.

    Logano elismerte, hogy Byron joggal lenne dühös, „ha minden ok nélkül kilöktem volna csak azért, hogy megnyerjem a versenyt” – mondta Logano.

    Ilyen a versenyzés, a kezemben volt a győzelem, ő fellökött a falra, úgyhogy azzal a módszerrel szereztem vissza a helyemet, amivel ő megkaparintotta. Megkapta, amit érdemelt, ez így működik.

    Én megtettem, amit kellett. Meg kellett nyernem a futamot; nagyon fontos, hogy nyerjek és bejussak a rájátszásba. Mindezek a dolgok beleszámítanak a döntés meghozatalába.

    Byron persze úgy érezte, hogy ő és Logano a vitatott újraindítás utáni esetnél alig ért össze.

    Oké” – nevetett a Penske versenyzője. „Talán az ő részéről így érződött. Egyszerre éreztem a falat és az ő autóját is, szóval, oké… ha ő így látja…

  • Így vetett véget Byron versenyének az „IDIÓTA” Joey Logano

    A NASCAR Cup Series darlingtoni versenye ismételten drámai befutót hozott, hiszen Joey Logano az utolsó körben falba tette William Byront.

    Egy verseny végi újraindítást követően William Byron állt az élre, őt Joey Logano üldözte, Tyler Reddick pedig próbált kapaszkodni az élen álló kettőshöz.

    Ez Reddicknek nem sikerült, ellenben Logano elképesztő hajrát bemutatva először utolérte, majd Byront falba lökve meg is előzte a Hendrickest és megnyerte a futamot.

    William Byron élesen bírálta a Penske pilótáját a futam utáni interjújában.

    „Szimplán mondva, ő egy idióta. Mindig ezt csinálja. Egy csomó sráccal megcsinálta már. Kb. 10 mérföld/órával gyorsabban érkezett meg a kanyarba, és szimplán belelökött a falba” – mondta Byron.

    Sajnos az autó jobb oldala szinte teljesen leszakadt, úgyhogy esélyem sem volt bevenni a kanyart. Logano egy kretén. Nem tud nyerni tisztességesen, csak így. Nem tudom mit mondjak…

  • A Toyota főnöke szerint ellopták Edwardstól a bajnoki címet

    Carl Edwards bár ott volt a Hírességek Csarnoka jelöltjei között, azonban nem került be. A Toyota főnöke szerint a NASCAR a hibás.

    Vajon a Toyota panaszáradata miatt változtatott a NASCAR a 2010-es években a a törmelék miatti sárga zászlók belengetésének módján? David Wilson, a Toyota Racing Development vezetője szerint igen.

    Wilson az Athleticnek elmondta, hogy a Toyota a 2016-os homesteadi szezonzáró után a NASCAR-hoz fordult, hogy panaszt tegyen a futam közbeni késői – szerintük fantom – sárga zászló miatt, ami tönkretette Edwards bajnoki esélyeit.

    A Joe Gibbs Racing versenyzője, Carl Edwards 15 körrel a vége előtt kényelmes előnyben volt bajnoki riválisaival szemben, amikor Dylan Lupton autójáról leszakadt egy féktárcsa darabja.

    Bár az esetet hivatalosan balesetnek minősítették, Lupton autója nem ütközött a falnak, és könnyedén kiért a boxutcába.

    Edwards és Joey Logano összeütközött az ezt követő újraindításnál, és Edwards esélyei az első és egyetlen Cup Series bajnoki címére elszálltak.

    Jimmie Johnson megnyerte a versenyt – és hetedik bajnoki címét – míg Edwards a holtszezonban hirtelen visszavonult, és azóta sem tért vissza a NASCAR-ba.

    A mai napig kísért a 2016-os Homestead és Carl Edwards bajnoki címének elvesztése. Az volt az ő bajnoksága, nyugodtan vezetett, de belengettek egy teljesen vállalhatatlan sárga zászlót, hogy legyen show a végén” – mondta David Wilson, a Toyota főnöke.

    Wilson hozzátette, hogy biztos benne, ők változtatták meg a sportág történelmét.

    Felháborodtunk az egészen. És azt hiszem, ha egy grafikonon megrajzolnánk a sportág szabályozásának változását a verseny során, akkor azt visszavezethetnénk erre az egyetlen eseményre.

    Ha a NASCAR nem dobta be sárga zászlót, akkor Edwards valószínűleg 2016 bajnoka lenne, és potenciálisan még mindig a Cup Seriesben versenyezne.

    Ehelyett Edwardsnak nincs bajnoki címe a Cup Seriesben, és valószínűleg emiatt nem fog soha bekerülni a NASCAR Hall of Fame-be.

  • Felesége védte meg Kyle Busch-t a tudatlan twitterezőtől

    Kyle Busch és felesége Samantha Busch rengeteg megpróbáltatás után úgy döntött újra gyereket vállalnak. Csak egy bökkenő van.

    Még 2021 novemberében Kyle Busch és felesége, Samantha bejelentették, hogy kislányt várnak. Elmondásuk szerint a gyermek születése valamikor 2022 májusában fog bekövetkezni.

    Most pedig elérkezett 2022 májusa, és a leendő szülők érthető módon idegesek. A pár ugyanis a múltban már szenvedett előre nem látható körülmények miatt, így remélik, hogy minden zökkenőmentesen fog menni.

    Ennek fényében a pár béranyát kért fel a baba kihordására, mely bármelyik pillanatban megérkezhet..

    Természetesen Kyle Busch a 2022-es szezonja kellős közepén van, de a Joe Gibbs Racing mindent megtett, hogy komfortossá tegyék versenyzőjük számára a szituációt.

    Megerősítették, hogy Trevor Bayne készenlétben áll arra az esetre, ha Kyle-nak el kell mennie, amikor a béranya szülni fog.

    Sajnos a Twitteren egy személy meglehetősen bántó dolgokat mondott a párról. Azt firtatták, hogy Kyle Busch miért aggódik egy olyan baba miatt, amit a felesége nem szülhet meg.

    Hogy felvilágosítsalak, a babánk biológiailag 100%-ban a mi gyermekünk. Vannak petesejtjeim, de köszönöm, hogy úgy viselkedsz, mintha bármit is értenél a meddőséghez” – fakadt ki teljesen jogosan Samantha Busch.

    Miután többszörös vetélést és sikertelen ciklusokat szenvedtünk el, azt javasolták, hogy egy béranyát kérjünk fel a baba kihordására” – tette hozzá Samantha.

    A felhasználó végül törölte a tweetet, később pedig a Twitter-fiókját is, miután még a Kyle Busch ellentábor is védelmébe vette a házaspárt.