Kategória: NASCAR

  • IMSA, IndyCar és NASCAR – íme a hétvégi közvetítések MEGA listája

    Újabb fantasztikus hétvége elé nézünk, hiszen az IMSA, az IndyCar és a NASCAR mezőnye is pályán lesz majd.

    IMSA

    Egy héttel a Watkins Gleni 6 órás után ismét pályán lesz az IMSA mezőnye. A pálya nem más, mint a Canadian Tire Motorsport Park (CTMP).

    A kanadai COVID szabályozások miatt rengeteg csapat hagyja ki az eseményt, ráadásul a CarBahn alakulata sem lehet majd ott, miután rommá törték autójukat a Watkins Gleni 6 óráson.

    A DPi kategóriában megint a BoP volt a fő téma, a Cadillac versenyzőjének, Sebastien Bourdais-nak frusztrált nyilatkozata után várható, hogy valamennyi módosítás lesz a hétvégi versenyre.

    IndyCar

    Hosszabb szünet után Mid-Ohio-ba látogat az IndyCar mezőnye.

    A bajnokságot Marcus Ericsson vezeti Will Power és Josef Newgarden előtt. Utóbbi versenyző érkezik a legnagyobb lendülettel Mid-Ohio-ba, hiszen megnyerte az előző, Road Americában tartott fordulót.

    2021-ben ráadásul szintén Newgarden győzött itt, méghozzá domináns teljesítménnyel, hiszen a pole-ból indult, a legtöbb kört vezette, és végül megnyerte a versenyt.

    NASCAR

    Második alkalommal látogat Road Americába a NASCAR Cup Series mezőnye.

    Csakúgy mint az IndyCar-ban Josef Newgarden, itt is van egy fő esélyesünk, aki nem más, mint Chase Elliott.

    A Hendrick Motorsports versenyzője nyert Nashville-ben, a NASCAR Cup Series előző fordulóján, ráadásul a tavalyi Road Americában rendezett versenyen is győzött.

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Július 1., péntek

    14:00 — Indy Pro 2000 Edzés
    14:45 — USF2000 Edzés
    15:30 — Porsche Sprint Challenge Edzés
    15:30 — Michelin Pilot Challenge Edzés
    16:25 — Indy Pro 2000 IDŐMÉRŐ (Road to Indy – YouTube)
    16:55 — Masters Racing Legends USA/Formula Atlantic Edzés
    17:10 — USF2000 IDŐMÉRŐ (Road to Indy – YouTube)
    17:55 — Stadium Super Trucks Edzés
    18:40 — Porsche Sprint Challenge Edzés
    19:20 — Michelin Pilot Challenge Edzés
    19:35 — Indy Pro 2000 IDŐMÉRŐ
    20:20 — Indy Lights Edzés (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    20:40 — IMSA WeatherTech SportsCar Championship Edzés
    21:30 — NTT IndyCar Series 1. Edzés (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    21:30 — NASCAR Xfinity Series Edzés
    22:30 — Masters Racing Legends USA/Formula Atlantic IDŐMÉRŐ
    23:10 — Michelin Pilot Challenge IDŐMÉRŐ
    23:15 — USF2000, 1. VERSENY (Road to Indy – YouTube)

    Július 2., szombat

    00:00 — NASCAR Xfinity Series IDŐMÉRŐ
    14:00 — Porsche Sprint Challenge IDŐMÉRŐ
    14:00 — IMSA WeatherTech SportsCar Championship Edzés
    14:35 — Indy Lights 2. Edzés (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    15:30 — NTT IndyCar Series 2. Edzés (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    16:15 — Prototype Challenge Edzés
    16:45 — USF2000, 2. VERSENY (Road to Indy – YouTube)
    17.35 — NASCAR Cup Series Edzés
    17:40 — Indy Pro 2000, 1. VERSENY (Road to Indy – YouTube)
    17:40 — Masters Racing Legends USA/Formula Atlantic, 1. VERSENY
    18:25 — NASCAR Cup Series IDŐMÉRŐ
    18:40 — IMSA WeatherTech SportsCar Championship IDŐMÉRŐ (IMSA TV – INGYENES)
    18:45 — Porsche Sprint Challenge, 1. VERSENY
    19:45 — Indy Lights IDŐMÉRŐ (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    20:05 — Prototype Challenge Edzés
    20:30 — NASCAR Xfinity Series VERSENY (45 kör)
    20:45 — NTT IndyCar Series IDŐMÉRŐ (ARENA4+) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    22:10 — IMSA Michelin Pilot Challenge Canadian Tire Motorsport Park 120 (IMSA TV – INGYENES)
    22:15 — Stadium Super Trucks, 1. VERSENY (STADIUM SUPER TRUCKS – YouTube)
    23:00 — USF2000, VERSENY 3
    23:55 — Indy Pro 2000, 2. VERSENY (Road to Indy – YouTube)

    Július 3., vasárnap

    14:15 — Prototype Challenge IDŐMÉRŐ
    14:30 — Porsche Sprint Challenge, 2. VERSENY
    15:40 — IMSA WeatherTech SportsCar Championship Bemelegítő Edzés
    15:45 — NTT IndyCar Series Bemelegítő Edzés (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    16:30 — Masters Racing Legends USA/Formula Atlantic 2. VERSENY
    16:35 — Indy Lights VERSENY (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    17:35 — Prototype Challenge VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    18:30 — NTT IndyCar Series VERSENY, (80 kör) (ARENA4+)
    21:00 — NASCAR Cup Series VERSENY (62 kör) (ARENA4+)

    21:05 — IMSA WeatherTech SportsCar Championship Chevrolet Grand Prix (IMSA TV – INGYENES)
    23:00 — Stadium Super Trucks, 2. VERSENY  (STADIUM SUPER TRUCKS – YouTube)

     

  • Visszatért az ASMR koronázatlan királya, az RFK Racing

    Az RFK Racing új tartalomtípus gyártásába kezdett (ASMR) youtube csatornáján, melynek a relaxálni kívánó rajongóik örülnek.

    Az ASMR egy mozaikszó, ami angolul annyit tesz, hogy Autonomous Sensory Meridian Response. Magyarul valami olyasmit jelent, hogy önálló érzéki-idegi reakció – írja a martos blog.

    De mit is takar mindez? Az ASMR tulajdonképpen egy olyan videófajta, amiben “megnyugtató” hangokat adnak ki a készítőik, és emellett lassú, nyugodt mozdulatokat is tesznek.

    Legújabb videójukban a Road Americában rendezendő NASCAR Cup Series versenyre matricázzák fel autójukat.

    Brad Keselowski 6-os rajtszámú autóján ezen a hétvégén a Checkered Flag Alapítvány Tribute to Veterans programjának részeként katonai hősök nevei szerepelnek majd, köztük veteránok, aktív katonák és katonai családtagok.

    Több mint 135 név szerepel a 6-os rajtszámú versenyautón a Road Americán, mivel a program négy évvel ezelőtti indulása óta közel 1000 hős előtt tisztelegtek.

  • Megjött a várt büntetés, Buescher is elköszön a csapatfőnökétől

    Ahogy az várható volt, Chris Buescher csapatfőnöke megkapta büntetését a Nashville-ben történt leszakadó kerékért.

    Buescher crew chief-e, Scott Graves, valamint a csapattagok, Matthew Wilps és Seth Gajdorus négy futamra szóló eltiltást kaptak – írja a Racer.com.

    Ezek a versenyek: Road America (július 3.), Atlanta Motor Speedway (július 10.), New Hampshire Motor Speedway (július 17.) és Pocono Raceway (július 24.) lesznek.

    Automatikusan négy futamra szóló felfüggesztés jár, ha egy kerék leszakad a NASCAR Cup Series autójáról. Buescher csapata a 11. alakulat, amelyet a ilyen szabálytalanság miatt megbüntettek az idei szezonban eddig.

    Buescher a 4. kanyarból kijövet kezdett bajba kerülni a Nashville-i verseny 255. körében, és alig kapta el a külső falat, mielőtt a kerék teljesen leszakadt az autóról. A kerék végiggurult a célegyenesen, miközben a versenyző megpróbált visszaevickélni a boxutcába.

    Chris Buescher a sonomai második helyezése után így Nashville-ben a csalódást keltő 30. helyen végzett.

    Az e heti büntetési jelentésben a nashville-i hármas hétvége után négy, egyenként 5000 dolláros büntetés is szerepel, amelyeket négy Xfinity Series csapatfőnöknek osztottak ki.

    Mindezt azért a szabálysértésért, mert a szombati futam után egy kerékanya nem volt rögzítve az autójukon. Ezek a csapatfőnökök Alex Bird (Ryan Vargas), Jason Trinchere (Landon Cassill), Shane Whitbeck (Myatt Snider) és Michael Brandt (Ryan Ellis) voltak.

    Az RFK Racinget tehát még az ág is húzza, hiszen két autójukkal is jó helyen voltak Nashville-ben, de egyikkel sem sikerült jó helyen beérni.

  • Kurt Busch csapata és Wallace védelmére kelt, újjal mutogat a JGR-ra

    Bubba Wallace-nak idén már sokadszorra rontotta el a csapata a kiállását. Kurt Busch szerint ez a Joe Gibbs Racing hibája.

    Wallace a mezőny végéről indult, miután elrontotta az időmérőjét Nashville-ben, de gyorsan felzárkózott, és már a top 5 közelében járt, amikor a csapata ismét rosszul rögzített egy kereket az autóján.

    A 23-as autó sofőrje érthető módon kikelt magából, és gyakorlatilag nem szólt a csapatához a verseny második részében.

    A sok beszéd közepette azonban a 23XI Racing versenyzője, Kurt Busch elárulta a probléma okát. Busch a Joe Gibbs Racingre irányította a figyelmet.

    A 23XI Racing azóta kap segítséget a Joe Gibbs Racingtől, amióta elkezdtek versenyezni. Természetesen ez az egyik tulajdonosuknak, Denny Hamlinnek köszönhető, aki 2005 óta vezet a JGR-nál. Természetesen egy jól bevált csapat támogatását élvezni nagyszerű dolog!

    Ettől függetlenül ez a szövetség azt jelenti, hogy a JGR felelős a Bubba Wallace és Kurt Busch csapatainak boxcsapatainak fejlesztéséért, képzéséért és kiválasztásáért minden héten.

    Kurt Busch pedig a The Athleticnek adott beszélgetésben beszélt erről.

    Amennyi problémája volt a 23-as (csapatnak), még csak nem is érdemes többé bármit is mondani. Ez csakis a JGR hibája” – mondta Busch.

    Bubba Wallace idei legjobb eredménye a Daytona 500-on elért második helye volt, azóta azonban mindössze egyszer tudott a top 10-be kerülni, Kansasben.

  • VIDEÓ: Jimmie Johnson visszaemlékezett majdnem végzetes balesetére

    23 évvel ezelőtt Jimmie Johnson karrierje – és élete is – majdnem véget ért. Most erre emlékezett vissza a 7-szeres NASCAR bajnok.

    Nem meglepő, hogy az autóversenyzés magas kockázatú szakma. A versenyzők az életüket kockáztatják abban a pillanatban, amikor beülnek az autójukba.

    Szinte minden versenyző elszenvedett már kisebb nagyobb balesetet, az azonban ami 2000-ben egy NASCAR Xfinity Series történt Jimmie Johnsonnal, hátborzongató emlékeket hoz fel.

    Csodával határos módon – emlékezzünk vissza ez a NASCAR Dale Earnhardt halálos balesete előtti érája, amikor az autók még nem voltak ilyen biztonságosak – a versenyző épségben szállt ki az autóból, és erre egy tweetben emlékezett vissza az esetre.

    Itt van az a balesetem, amit 23 évvel ezelőtt szenvedtem el Watkins Glenben. Ez volt karrierem egyik legnagyobb becsapódása. A mai napig élénken emlékszem minden pillanatára annak, amikor közeledtem a fal felé. Ez azért érdekes, mert arra sem emlékszem, hogy hol hagytam ma reggel a kocsikulcsom” – írta viccesen Johnson.

    Jimmie Johnson korábbi interjújában bővebben is visszaemlékezett arra a bizonyos napra.

    Azon kevés alkalmak egyike volt, amikor versenyautóban ülve azt gondoltam, hogy vége van.

    A fékek egyszerűen beestek. Átpattantam a füvön, és megláttam a falat. Azt hittem, hogy egy sima betonfal, és azt hittem, hogy ennyi volt.

    Még Jimmie Johnsont is levette a lábáról, hogy sértetlenül szállt ki az autóból.

    Hogy túléltem, hogy nem sérültem meg, egyszerűen csak meg voltam döbbenve, hogy semmilyen nagyobb bajom nem esett., és saját erőmből ki tudtam szállni.

  • Kyle Busch: Egyszerűen sz*r a Next Gen autó, nem lehet vele versenyezni

    Kyle Busch nem cifrázta szavait, miután a verseny végi stratégiai húzása után nem tudta áthámozni magát a mezőnyön.

    A csalódottság az élet része, és így a NASCAR-nak is. De míg egyes versenyzők lenyelik a frusztrációjukat, és magukban tartják, vannak olyanok, akik nem riadnak vissza attól, hogy kifejezzék azt. Nem kell találgatni, hogy Kyle Busch melyik kategóriába tartozik.

    A Nashville Superspeedwayen a Cup Series legutóbbi futamán a Joe Gibbs Racing versenyzője mindenki, de különösen a csapata előtt is tudatta frusztrációját.

    Történt ugyanis, hogy a verseny nagy részében Kyle Busch az első helyért harcolt, volt vezetett köre is, és a végén is a dobogós helyek közelében találta magát.

    Egy késői sárga zászló miatt azonban mindenkinek el kellett döntenie, hogy bejön-e a boxba, vagy sem. Busch – és a többi Joe Gibbs Racing autó – bejött friss papucsokért, ami elméletben óriási előnyt jelentett volna neki az utolsó néhány körre.

    Nos nem ez történt. A Toyotások beragadtak a mezőny közepébe, és Kyle Busch végül csak a 21. helyen ért célba.

    A 18-as autó sofőrje mérgében fogta az autóját, és és az utolsó körben végigment a falon.

    A Next Gen autónak azóta vannak csodálói és kritikusai, hogy az idei szezon elején debütált. Hogy ki melyik kategóriába tartozik, az többé-kevésbé a napjától függ.

    Kyle Busch számára Nashville-ben nem volt jó nap.

    Ezek a Next Gen autók elképesztően sz*rok a forgalomban” – mondta az új autóról.

  • Bubba Wallace kifakadt csapatára: „Ne is szóljatok hozzám!”

    Úgy tűnik egyre jobban elmérgesedik Bubba Wallace kapcsolata a csapatával, miután az újabb hibát követett el a pitben.

    Bubba Wallace nagyszerű tempót autózott az egész verseny folyamán, de a boxcsapata ismét cserbenhagyta.

    Az, hogy a 23XI Racing versenyzőjét hányszor hagyta cserben a boxcsapata ebben a szezonban, ezen a ponton már megdöbbentő. Az érzelmek pedig ezúttal Nashville-ben kapták el Wallace-t.

    Hagyjál már békén, haver. Ne beszélj hozzám az egész kiba**ott verseny alatt” – mondta Bootie Barkernek, a csapatfőnökének a rádión.

    Ez azért történt, mert Barker azt mondta Wallace-nak, hogy jöjjön vissza a boxba, miután kiderült, hogy az egyik kereke meglazult.

    Emiatt a csapatfőnök bocsánatot kért a versenyzőjétől, de úgy tűnt, a pilóta nem tudott uralkodni a frusztrációján, mivel a rádión keresztül kiakadt.

    Wallace ezután a verseny folyamán nem válaszolt csapatfőnöke kérdéseire, és nem tudni, hogy a verseny után szóba állt-e velük.

    Az All-Star futamot megelőzően Bubba Wallace egy interjúban a szezon korábbi szakaszában történt, a bokszutcai személyzetének tartott buzdító beszédéről nyilatkozott.

    Azt mondtam, amit mondtam, hogy nem volt jó napunk a boxutcában” – mondta. „Sokszor van esélyünk a jó eredményre, ott vagyunk az elejében, és valamit elhibázunk. Így nem adtunk magunknak esélyt.

    Nem fogok kertelni soha a rádión. Szarok voltunk azon a napon.

    Nos a 28 éves versenyző most sem kertelt, így kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a Wallace és a 23XI-es csapat sztorijának folytatása.

  • Lehülyézte riválisát a versenyző, majd szándékos kilökéssel fenyegetőzött

    Szerencsére mindenki megúszta a Truck Series nagy balesetét szombat hajnalban Nashville-ben, Matt DiBenedetto azonban nem volt boldog.

    Az incidenst egy Grant Enfinger, Matt DiBenedetto, Corey Heim és Ty Majeski közötti négyes csata váltotta ki.

    Amikor a négy versenyző között elfogyott a hely, DiBenedetto, Heim és Enfinger keményen a falnak csapódott.

    Enfinger kapta a legnagyobb ütést, aki a négyes csata külső autója volt, és az autójában súlyos kár keletkezett.

    A legmérgesebb azonban a korábbi teljes munkaidős Cup versenyző, Matt DiBenedetto volt. „Hülyék ezek” – mondta rádióján azonnal a versenyző.

    Később így írta le a történéseket: „Nem tudom, mi járhat valakinek az agyában, hogy a 3-as kanyarba való bejáratnál, ahol szűkül a pálya, és már így is három autó van egymás mellett még bedobja negyediknek a saját gépét.

    Fogalmam sincs, hogy néhány srác mit gondolhat. Hogy őszinte legyek, nem is értem az egészet.

    Tudod, néhányan olyan tiszteletlenül versenyeznek, a futam elején a 42-es rajtszámú autó minden ok nélkül beletett a falba és nem ez volt az első alkalom.

    DiBenedetto annyira dühös volt, hogy felvetette, legközelebb extrém intézkedéseket fog tenni, ha ismét ilyen helyzetbe kerül.

    Fogom magam és kilökök mindenkit! Nem lehet másképp kezelni ezeket a srácokat. Nem tolerálom a puszta hülyeséget” – tette hozzá a versenyző.

  • Kyle Busch összebalhézott egy szurkolóval, majd falba rakta autóját

    Kyle Busch híres arról, hogy nem hagyja magát a szurkolókkal való vitákban. Most is ezt tette, majd néhány óra múlva falba csapta autóját.

    Nemrég Kyle Busch és a Rowdy Energy egy különleges eseményt jelentett be a rajongók számára.

    Itt a Joe Gibbs Racing sztárja az eseményre érkező első 100 válaszadónak dedikált egy tárgyat. Ennek helyszíne a Tennessee állambeli Smyrna egyik Walmartja, ahol a Rowdy Energy bemutatót tartott.

    Az egyik rajongó azonban kissé bosszankodott, hogy az ajánlat csak 100 embernek szól, érkezési sorrendben. Szerinte ez egy „nagy bunkóság” volt.

    Persze, Kyle Buschról volt szó, így a 18-as autó sofőrje nem hagyta szó nélkül a sértegetést.

    Király. Igazad van. Akkor maradok, és több mint 5000 embernek osztok autogramot, és kihagyom a Cup edzést. A publicistámnak kéne lenned, hogy elmondhasd a csapatomnak, hogy a munkám nem olyan fontos, mint az autogramosztás”dühöngött Busch.

    Busch odaért az edzésre, majd másnap az időmérőre is, de nem lesz emlékezetes számára ez a pillanat. A kétszeres bajnok ugyanis megpördült a 18-as rajtszámú Pedigree Toyota Camry-vel a 3. és 4. kanyar között, és a falnak csapta az autót.

    Szerencsére az autó bal hátsó része csak nagyon kis mértékben sérült meg, de a baleset azt jelentette, hogy Busch örökölte a 36 autós mezőny utolsó rajtpozícióját.

    Busch volt az egyetlen a 36 autó közül, amelyik szombaton megpróbált kvalifikálni, és nem tudott köridőt feljegyezni.

  • Hamliné a pole az eső miatt félbeszakadt Cup időmérőn Nashville-ben

    Denny Hamlin indul a pole pozícióból a Nashville Superspeedwayen, miután az eső miatt a NASCAR Cup Series szombati kvalifikációja korán véget ért.

    Hamlin vezetett a kvalifikáció első köre után, így alakult ki az Ally 400 mezőnye. Hamlin 160.413mph (29.848s) köridővel szerezte meg szezonbeli második és pályafutása 35. pole pozícióját.

    Ez egy nagyszerű időmérő volt számunkra” – mondta Hamlin. „Nem kezdtük olyan jól az edzéseket, de minden egyes körrel egyre jobbak és jobbak lettünk.

    Nashville az utolsó futam, ahol Hamlin csapatfőnöke, Chris Gabehart, valamint a csapattagok, Darrell Edwards és Blake Houston eltiltásukat töltik. Mindhárman négy futamot hagytak ki, miután Doverben leszakadt Hamlin autójáról a bal első kerék.

    Sam McAulay ideiglenes csapatfőnökkel Hamlin megnyerte a pole-t és a futamot Charlotte-ban, és a nashville-i futamon is a pole-ban van.

    Joey Logano indulhat majd mellőle, akit Kyle Larson, a futam tavalyi győztese követ majd. Mellőle csapattársa, Chase Elliott rajtolhat majd a vasárnapi nashville-i versenyen.

    A Sonomában élete első futamgyőzelmét szerző Daniel Suarez továbbra is jó formában van, hiszen az ötödik legjobb időt autózta a kvalifikáción.

    A top 10-be még Ryan Blaney, Ross Chastain, Kevin Harvick, Christopher Bell és Martin Truex Jr. fért még be.

    A pénteki szabadedzés leggyorsabbja, Bubba Wallace a csalódást keltő 30. helyről indul majd, az 1-es és a 2-es kanyar között megcsúszott az autója, és csak a gyors reakcióinak köszönhette, hogy nem pördült meg.