Kategória: NASCAR

  • Megkegyelmezett a NASCAR, NEM kapott büntetést Christopher Bell

    A NASCAR illetékesei nem büntették meg a Christopher Bell 20-as csapatát a boxutcában elvesztett kerék miatt.

    Christopher Bell 20-as rajtszámú Toyota Camryjének bal hátsó kereke nem sokkal azután vált le, hogy elhagyta a pit helyét egy kiállás után, 22 körrel az atlantai futam vége előtt.

    Egy kerék verseny közbeni elvesztése a NASCAR Szabálykönyv 10.5.2.6. szakasza (Nem megfelelően felszerelt gumiabroncs/kerék elvesztése vagy leválása a járműről) alapján gyakran négy futamra szóló felfüggesztést eredményezett a crew chiefek, a kerékcserélő és az emelős számára.

    Scott Miller, a NASCAR versenyügyi alelnöke azonban a SiriusXM NASCAR rádióban kedd reggeli szereplése során elmondta, hogy minden egyes elveszett kerékkel kapcsolatos esetet külön megvizsgálnak, mielőtt biztonsági szabálysértésnek minősítenék.

    Ez mindig egy nehéz döntés számunkra” – mondta Miller a SiriusXM-nek nyilatkozva. „Továbbra is egyenként vizsgáljuk ezeket az eseteket, és a kerék boxutcába gurulásának lehetséges következményeit.”

    Talán egy kicsit szerencsés volt Bell, hiszen elég gyorsan levált a gumija, így nem került a mezőny veszélybe. Ha máshogy történik, lehet, hogy máshogy döntünk.

    Szóval mindig nagyon nehéz dolgunk van, hogy kiválasszuk, mi lépi át a határt és mi nem, és még mindig dolgozunk azon, hogy egy konkrét szabályt kialakítsunk erre.

    A Joe Gibbs Racing és 23XI Racing az atlantai verseny előtt cserélte ki a boxcsapat tagjait a 20-as éa 23-as csapatnál, mindezt annak érdekében, hogy felrázzák a kémiát a két alakulat boxutcájában.

  • BRÉKING! Tyler Reddick a 23XI Racingnél folytatja

    Tyler Reddick 2024-től kezdve a Denny Hamlin és Michael Jordan tulajdonában álló 23XI Racingnél folytatja pályafutását.

    Reddick jelenlegi csapat a Richard Childress Racing érdekes közleményben reagált a hírre.

    Büszkék vagyunk arra, amit Tyler Reddickkel közösen elértünk. Jelenleg arra koncentrálunk, hogy 2022-ben és 2023-ban bajnokságot nyerjünk együtt. Hozzá kell tennünk, hogy ennek a bejelentésnek az időpontja nem is lehetett volna rosszabb.

    Jordan Bianchi NASCAR újságíró szerint a 23XI nem részletezte, hogy felvesz-e egy harmadik teljes munkaidős csapatot, vagy hogy Reddick az egyik jelenlegi versenyzőt vált-e majd a csapatnál, csak azt, hogy Reddick csatlakozik a szervezethez.

    Így Bubba Wallace és Kurt Busch sorsa kérdőjeles.

    „Tyler az egyik legkeresettebb fiatal versenyző, és minden idei versenyen versenyképes volt”mondta Denny Hamlin, a csapat társtulajdonosa. „A pályán végzett munkája önmagáért beszél, és fantasztikusan fogja kiegészíteni a csapatunkat 2024-ben.”

    „A csapat az első versenyünk óta sokat fejlődött, és Tyler szerződtetése egy nagyszerű következő lépés számunkra, hogy az elkövetkező években is versenyképesek maradjunk.”

    Bár a bejelentési időpontja a 23XI elnöke szerint is picit furcsa, de nem különösebben aggasztja ez a csapatot.

    Egy versenyző bejelentése több mint egy évvel azelőtt, hogy a 23XI-vel versenyezne, egy kicsit példátlan, de Tyler volt az a versenyző, akit szerettünk volna, és nem akartuk elszalasztani a lehetőséget, hogy a csapatunkhoz hozzuk” – mondta Steve Lauletta, a 23XI csapat elnöke.

    Tyler Reddick idén többször is harcolt az első helyért, és végül 2 fordulóval ezelőtt Road Americán szerezte meg élete első győzelmét.

    Nagyon örülök, hogy csatlakozhatok ehhez a csapathoz, és alig várom, hogy hogyan tudok hozzájárulni a csapat fejlődéséhez” – mondta Tyler Reddick.

    A 23XI az alatt a kevesebb, mint két teljes szezon alatt, amit a garázsban töltöttek, rengeteg mindent elért, és alig várom, hogy részese legyek ennek a további sikernek. Addig is a jelenlegi csapatomra, a futamgyőzelmekre és a versenyképességre koncentrálok.

  • VIDEÓ: Christopher Bellen röhög az egész NASCAR rajongótábor

    Szegény Cristopher Bell megkapta Bubba Wallace boxcsapatát, és az első versenyén azonnal el is hagyta egy kerekét.

    Az Atlanta Motor Speedway-en megrendezésre kerülő futam előtt a Joe Gibbs Racing és a 23XI Racing úgy döntött, hogy intézkedést tesznek Bubba Wallace borzalmas boxutcai helyzetének rendezésére.

    Végül úgy döntöttek, hogy Christopher Bell legénységéből tesznek át néhány tagot Wallace csapatához.

    És ez bejött a #23-as versenyzőnek. A verseny során nem sok problémával kellett szembenéznie a boxutcában.

    Bellről azonban ugyanez nem mondható el. Bár a kép árnyaltabb ennél, hiszen nem az a két ember volt a hibás, aki Wallace csapatától érkezett, mégis a köztudatban az fog megmaradni, hogy ez egy tipikus kiállás volt a 23-as csapattól – igaz ezúttal a 20-as csapattal történt meg a baj.

    Az eset minden valószínűség szerint 4 futamos eltiltást fog eredményezni Christopher Bell crew chief-jének, Adam Stevens-nek.

    A rajongók sem kímélték a Joe Gibbs Racing gárdáját.

    Tipikus Bubba Wallace bokszkiállás” – írta az egyik twitter felhasználó. „DeHáT eZ bUbBa HiBáJa” – írta egy másik szurkoló.

    A Joe Gibbs Racing, és Christopher Bell egyik fő rajongója pedig nem kertelt, és csak ennyit kért kedvenc csapatától: „Rúgjátok ki azt a k******tt legénységet. Bocs, de egyszerűen nem a Cup Series szintjére valók. Abszolút borzalmas. Egyszerűen elfogadhatatlanul rosszak.

    Hogy mi lesz ennek a történetnek a folytatása, New Hampshire-ben megtudjuk.

     

  • Erre még Danica Patrick sem volt képes: Hailie Deegan rekordot döntött

    A NASCAR Camping World Truck Series szombati, Mid-Ohio-i versenyén Hailie Deegan a 10. helyen ért célba, amivel rekordot döntött.

    A 20 éves kaliforniai születésű versenyző a 28. rajtpozíciójából indult, és módszeresen dolgozta fel magát a futam alatt.

    Deegan az első 17 kör alatt 10 pozíciót javított, és a 18. helyre lépett előre. Az 1. szakasz végére további három helyet javítva a 15. helyen állt.

    Mid-Ohio előtt nehéz éve volt a fiatal hölgyversenyzőnek, aki a második teljes munkaidős NASCAR Truck Series szezonját futja. A hétvégét megelőzően nem volt a 15. helynél jobb eredménye.

    Most azonban megtört a szezon átka, és Hailie Deegan lett az első női versenyző, aki a NASCAR Camping World Truck Series 27 éves történetében másodszor is top 10-es helyezést tudott elérni.

    Deegan történelmi számokkal bővíti az önéletrajzát, de az elismerések ezzel még nem értek véget számára.

    A Mid-Ohio-ban elért 10. helye az első alkalom, hogy egy női versenyző egy NASCAR nemzeti szériában (Cup, Xfinity, Truck) top 10-ben végzett egy épített pályán Shawna Robinson 1994-ben – 28 évvel ezelőtt – a NASCAR Xfinity Series-ben elérte bravúrja óta.

    Bár Deegan reméli, hogy ezt a lendületet át tudja vinni a jövő heti versenyre, a 17-es rajtszámú DGR Ford F-150-es csapat nincs olyan helyzetben, hogy a rájátszáson gondolkozhasson.

    A Ford felfedezettje jelenleg a 22. helyen áll a pontversenyben, és 183 ponttal van lemaradva a 10. helytől – a rájátszást jelentő határvonaltól.

    Deegannak győznie kell a Pocono Racewayen, a 2022-es versenynaptár következő futamán, amely egyben a Truck Series alapszakasz fináléjának helyszíne is lesz.

  • KÉP: Óriási szenzáció lett Chase Elliott retró bajusza

    Chase Elliott retróbajusszal érkezett meg az Atlanta Motor Speedwayre, és ez szerencsét is hozott neki, hiszen győzni tudott.

    A múlt hétvégi, Atlanta Motor Speedwayen megrendezésre kerülő NASCAR-kupa-futam előtt Chase Elliott új külsővel jelent meg.

    Pontosabban bajusszal és szakáll nélkül látták. Mindent egybevetve eléggé egyedi megjelenés volt, és nem kellett sok idő, hogy a közösségi média észrevegye és reagáljon rá.

    Úgy tűnik, Elliott kiérdemelt néhány hasonlatot nem máshoz, mint magához a királyhoz, Richard Pettyhez.

    Azt is érdemes megemlíteni, hogy a 2020-as Cup Series bajnoka nem akármilyen bajusszal jelent meg, hiszen a patkóbajusz formát választotta, ami miatt többek inkább a néhai Burt Reynoldshoz hasonlították, aki az ilyen típusú bajuszáról volt ismert.

    Chase Elliott és a szerencse bajusz
    Chase Elliott és a szerencse bajusz Fotó: James Gilbert/Getty Images/NASCAR Media
  • Chase Elliott végre győzni tudott a hazai pályáján

    2022-ben harmadszor nyert Chase Elliott, miután domináns teljesítménnyel megnyerte az Atlanta Motor Speedwayen rendezett futamot.

    Az Atlanta Motor Speedwayen rendezett futamon Elliott lett a NASCAR Cup Series 2022-es szezonjának első háromszoros győztese. Emellett ő lett mindössze a második georgiai versenyző, aki győzött Atlantában, miután édesapjának, Bill Elliottnak ez ötször sikerült.

    Annak ellenére, hogy Elliott vezette a legtöbb kört és megnyerte az első két szakaszt, csak két körrel a vége előtt vette át a vezetést a nap meglepetésemberétől, Corey LaJoie-tól.

    Az utolsó két körben ez a két versenyző harcolt a győzelemért, azonban egy utolsó körös blokkot követően LaJoie a falban kötött ki (Kurt Busch-al egyetemben), így Elliott a sárga zászló alatt szelte át a célvonalat.

    Elliott megvédte a mozdulatát, az NBC-nek nyilatkozva:

    Ezt kellett tennem. Ha mész a győzelemért, ez a blokk belefér” – jelentette ki Elliott.

    Az atlantai futam hőse, Corey LaJoie, aki karrierje csúcsát jelentő 19 kört vezetett, végül a 21. helyen zárt a balesete után.

    „Büszke vagyok a csapatomra” – mondta LaJoie. „Próbálkoztam, de nem jött össze, ő jól blokkolt. Ez volt az első alkalom, hogy egy ilyen superspeedway stílusú versenypályán vezettem egy újraindítást, és egyszerűen nem volt elég tapasztalatom ahhoz, hogy elől tudjak maradni.

    Szóval, amikor újra ilyen helyzetbe kerülök, egy kicsit felkészültebb leszek, és remélhetőleg jobb munkát tudok majd végezni.

    Annak ellenére, hogy a versenypálya csúszósabb volt, mint amire a legtöbben számítottak – sőt Kyle Larson már az első körben majdnem tömegkarambolt okozott emiatt -, a mezőny nem balesezett az első szegmensben.

    A köröket vezető Chastain, Denny Hamlin és Ryan Blaney minden igyekezete ellenére Georgia kedvenc fia, Elliott volt az, aki az első szakaszgyőzelmet megszerezte.

    Atlantában is Chastain lett a negatív főhős

    A második szakaszban aztán eljött a várt káosz. Először BJ McLeod megpördülése érintette Chris Bueschert és Ty Dillont. Aztán a 91. körben jött a délután első nagy balesete.

    Chastain csúnyán meglökte Martin Truex Jr.-t a kettes kanyar közepén, és a 19-es versenyautó beforgott a mezőny elé, amit nem tudott kikerülni Michael McDowell, Austin Dillon, Kyle Larson, Joey Logano és Kyle Busch. A legrosszabbul Dillon járt, aki keményen a SAFER korlátnak csapódott.

    A Richard Childress Racing versenyzőjének volt néhány kemény szava Chastainhez.

    Megint csak Ross Chastain áldozatai voltunk” – mondta Dillon az NBC-nek.

    Végül egy újabb sárga zászló – ezúttal Alex Bowman 48-as rajtszámú autójának jobb hátsó defektje miatt – vetett véget az atlantai verseny második szakaszának, ahol a pontversenyben vezető Elliott ismét az élen végzett.

    Az utolsó szakasz elején egy második „Big One” is történt, amelyet Garrett Smithley és Ty Dillon ütközése váltott ki, és több gyors autót is kiszedett. Ezekbe bele tartozott William Byron és Tyler Reddick, valamint Brad Keselowskit, Bubba Wallace és Todd Gillilandet is.

    A folytatásban a dolgok megnyugodtak, Elliott mögött egy sorban sorakozott fel a mezőny, de egy sárga zászló Christopher Bell miatt 24 körrel a vége előtt felborzolta a kedélyeket.

    Truex, Elliott és LaJoie az élre állt, Chastain pedig ismét összetalálkozott Denny Hamlin 11-es rajtszámú autójával.

    A balesetben való részvétele ellenére Chastain így is második lett a célban, őt követte az újonc Austin Cindric, aki a februári daytonai győzelem óta a legjobb eredményét érte el, és a negyedik egymást követő top 10-es helyezését könyvelhette el.

    Erik Jones lett a negyedik a Petty GMS Motorsports számára, őt Blaney követte az ötödik helyen. Mögöttük Daniel Suarez, Justin Haley, Aric Almirola, Truex és Kevin Harvick egészítette ki a top 10-et Atlantában.

  • Bell szerint az ő emberei sem jobbak, Wallace ugyanúgy szenvedni fog?

    Christopher Bell és Bubba Wallace is elmondta a véleményét arról, hogy mit gondolnak boxcsapataik hétközi felfordulásáról.

    Bubba Wallace-nak és Christopher Bellnek van egy közös vonása: valószínűleg mindkettejük már csak egy győzelemmel kerülhetnek be a NASCAR Cup Series rájátszásába.

    Ezen a héten pedig lett egy újabb közös pontjuk: mindketten új csapattagokkal vágnak neki a vasárnapi versenynek, miután a héten mindkét csapatban személyi változások történtek.

    Mindkettőnknek megvoltak a maga rossz pillanatai, az biztos” – mondta Bell. „És ez mindkettőnknek néhány lehetséges jó eredménybe került.

    Houston Stamper és Joe Crossen Bell 20-as rajtszámú csapatától Wallace 23-as rajtszámú alakulatához költözik, ahol az első kerékcsere és a gumihordás szerepét veszik át.

    Bell autóján eközben Jackson Gibbs és Nick McBeath veszi át az első kerékcserés és a gumihordozó szerepét, AJ Rosini pedig a hátsó kerékcserés szerepkörét.

    Mindkét csapat szenvedett a 2022-es szezon során, a 23-as számú autó boxutcai botladozásai pedig azt eredményezték, hogy Wallace kifakadt, és nem volt hajlandó beszélni csapatával.

    Megpróbálunk javítani a csapatunk minden aspektusán” – mondta Wallace a változásokról. „Ezt nem tudom befolyásolni. Mindannyian próbáljuk jobbá tenni a dolgokat, és ha ez egy lépés ebbe az irányba, akkor én benne vagyok.

    De, ahogy Bell megjegyzi, a boxutcában felmerülő problémák nem korlátozódtak Wallace 23-as számú autójára.

    Nálunk is bőven voltak problémák” – mondta Bell. „Nem volt minden csak móka és kacagás. Azt hiszem, mindketten javulást várunk a cserétől. Azt mondtuk, hogy javulásra törekszünk. Ez egy lépés, hogy remélhetőleg mindkét csapat javulni fog, de persze majd meglátjuk mi lesz.

  • Eső borzolta a kedélyeket Atlantában, elmaradt az időmérő

    Chase Elliott indulhat az élről a NASCAR Cup Series atlantai versenyén, miután az eső egész nap szakadatlanul esett.

    A NASCAR Cup Series kvalifikációja elmaradt, ami azt jelenti, hogy a mezőny a szabálykönyv szerint meghatározott sorrendben fog indulni vasárnap.

    Chase Elliott, aki az elmúlt két NASCAR Cup Series versenyen az első és a második helyen végzett, az első helyről indulhat majd Atlantában. A 26 éves pilóta pályafutása első hazai pályán aratott győzelmére hajt.

    Elliottnak volt a legjobb „metrikus” pontszáma (1,500), amely a teljesítménytényezők kombinációján alapuló súlyozott képlet, beleértve a célba érést, a pontszerző helyezést és az előző heti futam leggyorsabb körét.

    Ross Chastain, aki a Trackhouse Racing 1-es számú autóját vezeti, az 1. sor külső részéről indul indul.

    Kyle Larson, a múlt heti futamgyőztes Tyler Reddick és az újonc Austin Cindric a harmadik és az ötödik helyről indulnak majd.

    Ryan Blaney, Daniel Suarez, Alex Bowman, Martin Truex Jr. és Kevin Harvick egészíti ki a vasárnapi futam első 10 indulóját.

    Az újonnan átalakított Atlanta Motor Speedwayen rendezett első NASCAR Cup Series futamon William Byron szerezte meg a győzelmet. Byron a 13. helyről indul vasárnap, és arra törekszik, hogy megszerezze szezonbeli harmadik győzelmét.

    Ha már átalakítás: A nézők most is kaotikus versenyre számíthatnak Atlantában, hiszen a sebességek inkább hasonlítanak a Daytonában és Talladegában látottakra.

  • Chase Elliott aggódik a NASCAR jövője miatt

    Chase Elliott egy napokban adott interjúban aggodalmát fejezte ki a Next Gen autó jövőjével kapcsolatosan.

    Chase Elliott az elmúlt négy évben a NASCAR Cup Series legnépszerűbb versenyzője volt. Ő nyerte a 2020-as bajnokságot. Idén is jó szezonja van, hiszen két győzelemmel vezeti a Cup Series alapszakaszát.

    Ami azonban a jövőt illeti, a Hendrick Motorsports versenyzőjének vannak aggályai a sportággal kapcsolatban. Ezt a héten egy interjú során be is vallotta, ahol egy konkrét területet jelölt meg, ami a leginkább aggasztja.

    Mint valaki, aki versenyzésre született és folytatta a családi hagyományt, érthető, hogy Elliott ugyanezt a szenvedélyt szeretné átadni az utána következő generációnak.

    Ezen a héten a The Athletic újságírójának, Jeff Glucknak adott interjúja során a „12 kérdés” rovatában a HMS versenyzőjét arról kérdezték, hogy mi foglalkoztatja leginkább, amikor a NASCAR-ra gondol.

    Nem szeretném, ha a NASCAR elkönyvelné sikernek a jelenlegi Next Gen autó működését, és nem fejlesztenének rajta” –magyarázta Elliott.

    Ez egy tanulási folyamat, és szerintem hajlandónak kell lennünk arra, hogy az idő előrehaladtával egy kicsit változtassunk bizonyos dolgokon, hogy a lehető legjobb versenyterméket nyújthassuk a rajongóinknak.

    Aggaszt, hogy el fogunk jutni arra a pontra, hogy ‘Így terveztük meg, így fog működni.’

    Elliott hozzátette, hogy idén voltak olyan helyszínek, ahol egyszerűen nem működött jól a Next Gen autó.

    Volt néhány jó és volt néhány borzalmas versenyünk is idén, őszintén szólva, és szerintem csak arra kell vigyáznunk, hogy ne legyünk túlságosan keményfejűek ahhoz, hogy hajlandóak legyünk alkalmazkodni és javítani az autón.

    A Hendrick Motorsports versenyzője ugyanakkor aggodalmai ellenéri bízik a NASCAR-ban.

    Az utóbbi években nem félt a széria változtatni, és kipróbálni új dolgokat, szóval ilyen szempontból optimista vagyok” – tette hozzá Elliott.

  • Jöhet a NASCAR atlantai káosza – íme a hétvégi közvetítések listája

    Ezen a hétvégén csak a NASCAR rendez futamot, azt viszont a felújított Atlantában, ahol márciusban is őrült verseny volt.

    NASCAR

    Road Americában Tyler Reddick megszerezte első győzelmét. Nagy kő eshetett le a szívéről, mert Atlantába sok nagy név úgy látogat, hogy nincs bebiztosítva a rájátszásban való indulása.

    Ilyen Martin Truex Jr. és Ryan Blaney is. Truex márciusban 8. lett a kaotikus, balesetekkel teletűzdelt versenyen, míg Blaney csak a 17. helyen ért célba.

    Itt azonban bárki nyerhet, hiszen az újjáépítés óta Atlanta inkább hasonlít egy Superspeedway versenyre (Daytona, Talladega) mint egy sima, másfélmérföldes pályára.

    És mint a múltban láttuk, ezeken a helyszínen minden egyes versenyzőnek van esélye a győzelemre.

    A márciusi versenyt William Byron nyerte, és bizony erősen kell vele számolni most hétvégén is, hiszen a Hendrick Motorsports, és talán a mezőny egyik legerősebb superspeedway versenyzőjét ismerhettük meg személyében az utóbbi években.

    A Cup Series mellett az Xfinity Series is pályára fog lépni Atlantában, a Truck mezőnye viszont Mid-Ohioba látogat.

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Július 8., péntek

    15:35 — Truck Series Edzés (Mid-Ohio)
    21:35 — Truck Series IDŐMÉRŐ (Mid-Ohio)

    Július 9., szombat

    16:06 — NASCAR Xfinity Series IDŐMÉRŐ (Atlanta)
    17:35 — NASCAR Cup Series IDŐMÉRŐ (Atlanta)
    19:30 — NASCAR Truck Series VERSENY (Mid-Ohio) (67 kör)
    23:00 — NASCAR Xfinity Series VERSENY (Atlanta) (163 kör)

    Július 10., vasárnap

    21:00 — NASCAR Cup Series VERSENY (Atlanta) (260 kör) (ARENA4 TV, ARENA4+)