Bubba Wallace többéves szerződéshosszabbítást írt alá a 23XI Racinggel, jelentette be a csapat pénteken.
Wallace-t a csapat első versenyzőjeként szerződtették a NASCAR Cup Series-ben a tavalyi debütáló szezonjukra. A Talladega Superspeedwayen aratott őszi győzelem mind Wallace, mind a 23XI Racing számára az első volt a sorozatban.
A szerződéshosszabbítás az után jött, hogy Wallace élete első pole pozícióját szerezte meg a NASCAR Cup Series michigani versenyén. Emellett négy egymást követő versenyen fért be a top 10-be, azután, hogy a szezonja rosszul kezdődött.
„Bubba kulcsszerepet játszott a 23XI korai szakaszában, és nagyon örülök, hogy továbbra is nálunk folytatja” – mondta Denny Hamlin, a csapat társtulajdonosa.
„Amikor bejelentettük, hogy Bubba lesz az első versenyzőnk, az volt a célunk, hogy segítsünk neki magasabb szintre emelni a karrierjét, és ezt meg is tettük.”
„Bubba a 23-as autóban megszerezte első győzelmét és első pole-ját is, és hétről hétre egyre versenyképesebb. Izgatottan várjuk a további fejlődését, ahogy ő és a csapat a céljaink eléréséért dolgozik.”
A 2023-as szezon lesz Wallace hatodik teljes szezonja a Cup Series-ben.
„Nagyszerű érzés, hogy sikerült nyélbe ütni ezt az üzletet, és tudni, hogy a 23XI Racingnél van otthonom” – mondta Wallace.
„Köszönöm Michael Jordannek és Dennynek, hogy továbbra is hisznek bennem. Hosszú utat tettünk meg együtt kevesebb, mint két év alatt, és az út során kipipáltunk néhány fontos célt – köztük a csapat első győzelmét és első pole pozícióját.”
„Tudjuk, hogy van még tennivalónk, a versenypályán és azon kívül is, de jó érzéssel tekintek a csapatunkra és arra az irányra, amerre haladunk.”
A 23XI Racing korábban már bejelentette Tyler Reddick leigazolását 2024-re, így az még kérdéses, hogy 2024-től 2 autóval, vagy 3 autóval fog működni a csapat.
Kimi Räikkönen két hét múlva a Watkins Glenben Cup versenyen áll rajthoz, és lehet, hogy a Forma-1-es Daniel Ricciardo is érkezhet jövőre?
A NASCAR-nak és a Forma-1-nek nincs túl sok közös vonása – írja a Sports Illustrated újságírója, Gregg Fielding.
A stock car versenyzés és a nyílt kasztnis autók, v8-as motorok vs. v6-os hibridek, vs. open wheel, nagyrészt oválok vs. oválpálya mentes versenynaptár. Azon kívül, hogy mindkettőben négykerekű járművek szerepelnek, a két sorozat aligha tűnik ugyanannak a sportnak.
De azért akadnak olyan bátor versenyzők, akik mindkét szakágban kipróbálják magukat, legutóbb például a Red Bull egykori versenyzője, Daniil Kvyat, aki idén a 36. helyen végzett a bemutatkozó NASCAR versenyén az indianapolisi épített pályán.
Kvyat a NASCAR új, épített pályákra specializálódott csapatánál, a Team Hezebergnél versenyzett, amely a Daytona 500-as versenyen februárban az egykori Forma-1-es világbajnokot, Jacques Villeneuve-t is az autójába ültette.
Augusztus 21-én Kimi Räikkönen megpróbálja megtenni azt, ami korábban csak Dan Gurney-nek, Mario Andrettinek és Juan Pablo Montoyának sikerült – mindkét sorozatban futamgyőztesnek lenni.
A régi rajongók számára érdekes a helyszín, ahol Räikkönen versenyezni fog, a Forma-1 egykori játszótere, Watkins Glen.
Gurney és Andretti is többször megpróbálta megnyerni az Egyesült Államok Nagydíját New York állam északi részén, és mindkettőjük legjobb helyezése a második hely volt, számos más próbálkozásuk mellett mechanikai problémák miatt siklott ki.
Ha tényleg ő érne célba elsőként, érdekes lenne látni, hogyan reagálnának az amerikai rajongók az elkerülhetetlen Kimi féle verseny utáni interjúra.
Növekszik az érdeklődés a NASCAR iránt
Ami idén példátlan, az az Egyesült Államokon kívülről érkező általános érdeklődés a NASCAR iránt. A Forma-1 amerikai térnyerésével talán nem kell meglepődnünk azon, hogy a másik irányból is érkezik érdeklődés.
Míg a világ nagy része még mindig közömbösnek és talán zavarodottnak tűnik az ovál pályákon való versenyzés iránt, de a NASCAR versenynaptárjában egyre nagyobb szerepet kapnak a road pályák.
A Trackhouse a PROJECT91 részeként alkalmazza Räikkönent, amely vállalkozás célja, hogy a NASCAR-t globálisabb szériává tegye, valamint a csapat saját ismertségét is növelje.
Míg Räikkönen Watkins Glen-i vállalkozása talán inkább a személyes kiteljesedésen alapul, mint a győzelmeken (vagy talán nem, nehéz megmondani Kimi céljait), van egy Forma-1-es pilóta, akit érdekelhet egy szélesebb körű elköteleződés a NASCAR mellett.
Daniel Ricciardo lehet a következő? Fotó: McLaren
Daniel Ricciardo lehet a következő Forma-1-es sztár a NASCAR-ban?
Az ismert Amerika-rajongó és gyerekkora óta NASCAR-rajongó Daniel Ricciardo egyelőre úgy tűnik, hogy 2023-ra munkanélküli lesz. És bár továbbra is teljes munkaidős állást keres a Forma-1-ben, nincs garancia arra, hogy a száguldó cirkuszban marad.
Ricciardo a múltban már elmondta, hogy nem érdekli az oválokon való versenyzés (bár ezt már hallottuk korábban is), de a lehetőség, hogy az amerikai sorozatban az épített, és a jövő évtől utcai (Chicago) pályák specialistáinak sorába álljon, érdekes számára.
Úgy tűnik, a laza ausztrálban több potenciál lenne a Trackhouse márkanagyköveteként, mint a visszafogott Räikkönenben, és nehéz lenne elképzelni, hogy bármi boldogabbá tenné, mint egy győzelem Austinban.
Ricciardo anyagilag rendben van, így a lehetőségei között szerepelhet, hogy követi Räikkönen útját, és néhány évet egy nem versenyképes csapatnál tölt el idősebb emberként, vagy él a lehetőséggel, hogy máshol folytassa karrierjét.
Ricciardo minden bizonnyal jól tudja, hogy az olyan pilóták, mint Romain Grosjean és Marcus Ericsson, kellemes változást találtak az IndyCar befogadó, laza stílusában az F1 ultrakemény környezetéhez képest, és Ricciardo minden bizonnyal olyan embernek tűnik, aki élvezné a szórakoztatóbb munkahelyet.
Annyi biztos, hogy a NASCAR nyitni próbál az európai pilóták felé, és minél több épített pályára látogat majd el a jövőben a széria, annál vonzóbb lesz a Forma-1 leköszönő sztárjainak Amerika legnépszerűbb autósportja.
A Trackhouse Racing főnöke, Justin Marks magabiztosan beszélt csapata, és Kimi Räikkönen watkins gleni esélyeiről.
Justin Marks és a Trackhouse Racing egy átfogó tesztelési programot hozott létre Kimi Räikkönennek a NASCAR Cup Series-ben való jövő hétvégi debütálása előtt, és a csapat társtulajdonosa biztos benne, hogy a korábbi Forma-1-es világbajnok készen áll majd arra, hogy teljes gőzzel belevágjon a munkába.
„Összeállítottunk neki egy felkészülési protokollt, amely elég átfogó” – mondta Marks. „Úgy gondolom, hogy képes lesz arra, hogy a Watkins Glen-i edzésen már az edzés kezdetén készen álljon arra, hogy jó köröket menjen.”
Räikkönen a szerdai napot azzal töltötte, hogy a csapattársával, Daniel Suarezzel együtt szimulátorozott. További szimulátoros munka is szerepel Räikkönen jövőjében.
„Nagyon, nagyon koncentrált” – mondta Marks. „Igazából lenyűgöző az, hogy 24 órával az USA-ba érkezése után mennyire odateszi magát.”
Sok minden, ami Räikkönen előtt áll, várható egy olyan versenyzőtől, aki még nem futott versenyt a Cup Series-ben. A VIRginiai teszt lehetővé teszi számára, hogy ráérezzen a fékekre, a sebességváltóra és más területekre.
„Azt hiszem, őszintén szólva, talán a legkönnyebb és legegyszerűbb része ennek az egésznek az ő alkalmazkodási üteme, agresszivitása és sebessége lesz a versenyautóban, mert a felkészültségi szintje mindenkit lenyűgözött itt.”
„Optimista vagyok, úgyhogy nagy elvárásaim vannak vele szemben. Úgy érzem, hogy nagyot fog robbantani Watkins Glenben.„
Kimi Räikkönen ma a VIRginia International Raceway-en tesztelte először a NASCAR Next Gen autót, a jövőheti Cup Series bemutatkozása előtt.
A 2007-es Forma-1-es világbajnok a Trackhouse Racing színeiben fog versenyezni az augusztus 21-én Watkins Glenben megrendezésre kerülő épített pályás versenyen, ahol egy Chevrolet Camaro ZL1-es autót vezet majd csapattársai, Daniel Suarez és Ross Chastain mellett.
Ez lesz az első motorsporteseménye azóta, hogy tavaly decemberben befejezte 20 éves F1-es pályafutását, amikor az Abu Dhabi Nagydíjon utoljára szerepelt az Alfa Romeo színeiben.
A finnek a NASCAR-ban is van múltja: 2011-ben a Kyle Busch Motorsporttal részt vett egy Xfinity Series futamon, valamint egy Truck Series versenyen is.
Korábban is tesztelt már Cup autót a VIR-en, 2011-ben a Robby Gordon Motorsports számára egy Dodge-ot vezetett, de a teszt korán véget ért, amikor a vizes füvön megcsúszott Räikkönen és összetörte az autóját.
A hét elején Raikkönen a Team Chevrolet szimulátorában töltött el időt, és Suarezzel együtt nézte át az adatokat, aki júniusban Sonomában megszerezte a Trackhouse idei második épített pályás győzelmét, miután Chastain márciusban a Circuit of the Americas-on győzött.
Lehetőségek tárháza, de Räikkönen a NASCAR-ra koncentrál
Räikkönen elismerte, hogy az év elején más lehetőségeket is felajánlottak neki a visszatérésre, de elég időt akart adni magának a Watkins Glen-i futamra való felkészülésre.
„Nyilvánvalóan voltak lehetőségek arra, hogy idén többet vállaljak, de azt hiszem, az egész egy kicsit túl gyors és túl sok lett volna” – mondta Räikkönen.
„Szerintem jobb volt várni a mostani futamig, így mindenre fel tudunk készülni, és legalább 100%-ig jól elvégeztük a munkát, és hogy mi lesz az eredmény, azt senki sem tudja. Legalább a lehető legjobb esélyt adjuk magunknak.”
„Mi jön ezután? Nem tudom, senki sem tudja. Megpróbálunk ott egy jó versenyt teljesíteni, élvezzük, és meglátjuk, mit hoz a jövő. Nincsenek más terveim.”
Természetesen a teszten Daniel Suarez is ott van, aki csak ennyit írt twitterén: „Kimi készen áll! (és kapott inni is)”
Raikkönen mellett Mike Rockenfeller is Watkins Glenben fog bemutatkozni a Cup Seriesben, és a mai nap folyamán ő is ott van a VIR-en, ahol a Spire Motorsports színeiben tesztel.
Mind a NASCAR, mind az IndyCar futam nézettségi adatain érezhető volt, hogy csúsztak a futamok az időjárás viszontagságai miatt.
A NASCAR Cup Series michigani fordulójának indítását zivatarok késleltették, de így is átlagosan nőtt a nézettség az előző évhez képest.
A Racer információ szerint az amerikai közvetítés átlagosan 1,54-es Nielsen nézettséget és 2,621 millió nézőt ért el a Kevin Harvick győzelmével záruló futam. Ez a szám a tavalyi 1,49/2,51 millióhoz képest emelkedett.
Az NTT IndyCar Series nashville-i futamát még jobban sújtotta a csúszás, mivel az időjárási bajok (villámlás) miatt az élő közvetítés az NBC-ről a CNBC-re került, ahol átlagosan 121 000 néző látta azt.
Ez a szám nem tartalmazza a Peacock vagy az NBC Sports App streamelőit, akiknek meg volt az a luxusuk, hogy nem kellett a távirányítóért kapkodniuk.
Az IndyCar versenyét a 21:00-ás kezdés helyett csak – magyar idő szerint – 23:05-kor tudták elindítani, ami miatt a következő NBC-s műsor is csúszott volna, ezért volt szükség a csatornaváltásra.
A NASCAR Xfinity Series michigani futama szombaton a tervek szerint zajlott, és átlagosan 0,62/1,002 millióan nézték az USA Network-ön, ami egy picit magasabb a tavalyi 0,55/925 ezres nézettségnél az NBCSN-en.
A Road America-n rendezett IMSA WeatherTech bajnokság vasárnapi közvetítése az USA Networkon-n 0,18/266 000-es átlagot ért el, ami növekedést jelent szemben a 3 héttel ezelőtt tartott, Lime Rockban rendezett, csak GT-kategóriás autókat felvonultató futam legutóbbi 0,15/243 000-es átlagával.
Richmondba érkezik a NASCAR Cup Series mezőnye, ahol tovább bővülhet az eddigi győztesek, és a rájátszásba jutók listája.
A hétvége folyamán csak a NASCAR mezőnye lép pályára, méghozzá Richmondban. Tavasszal itt Denny Hamlin nyert – ez volt az idei első győzelme – így szeretné megismételni majd akkori teljesítményét.
A Toyoták fantasztikusan teljesítettek Michiganben, és valószínűleg hasonló produkciót várhatunk el tőlük majd Richmondban is.
A 6 Toyotás versenyző közül egyelőre kettő nincs a rájátszásban, hiszen győzelem nélkül állnak. Bubba Wallace és Martin Truex Jr..
A pontversenyben jelenleg Ryan Blaney foglalja el az utolsó bejutó helyet, ő a pontjai alapján kerülne be, de ha bárki más olyan nyer futamot, aki még idén nem, akkor ő is kiesik a rájátszásba jutók listájáról.
TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)
Augusztus 12., szombat
21:05 — NASCAR Camping World Truck Series Edzés
21:35 — NASCAR Camping World Truck Series IDŐMÉRŐ
23:05 — NASCAR Cup Series Edzés
23:50 — NASCAR Cup Series IDŐMÉRŐ
Augusztus 13., vasárnap
02:00 — NASCAR Camping World Truck Series VERSENY (250 kör)
21:00 — NASCAR Cup Series VERSENY (400 kör) (ARENA4 TV, ARENA4+)
Egyre nőnek a NASCAR Cup Series Charterek árai, a tavaly közel 14 milliós összeg helyett már 20 millió dollárt érhet egy indulás.
A Sports Business Journal újságírója belső információkra hivatkozva azt írja, hogy a NASCAR charterekért kért árak elérték a 20 millió dollárt, annak ellenére, hogy az iparág egyes szereplői továbbra is szkeptikusak a sportág franchise változatának valódi értékével kapcsolatban.
Legutóbb az azóta megszűnt Starcom Racing adta el a charterét a 23XI Racingnek tavaly év végén, és az SBJ akkoriban elárulta, hogy a vételár 13,5 millió dollár volt.
Ez már rekordmagasságú összeg volt, és hatalmas emelkedés ahhoz képest, ahová néhány évvel korábban a chartereket árazták. Egy 20 millió dolláros vásárlási ár újabb nagy ugrást jelentene: 48%-os növekedést alig több mint fél év alatt.
A legjelentősebb oka ennek az emelkedésnek az, hogy a csapatok bíznak abban, hogy a következő TV-szerződés jövedelmező lesz, és nagyobb részesedést kapnak a teljes összegből. A csapatok jelenleg a sportág évi 820 millió dolláros bevételének 25%-át kapják a médiapartnerektől, de tárgyalásokat folytatnak a NASCAR-ral, hogy a következő, 2025-ben kezdődő médiaegyezmény megkötésekor ezt az összeget növeljék.
A következő években a legvalószínűbb célpontoknak tartott csapatok közül a Rick Ware Racing, a Spire Motorsports és a Live Fast Motorsports adhatja el a chartereket.
A legnagyobb érdeklődést jelenleg Dale Earnhardt Jr. NASCAR Xfinity istállója, a JR Motosports mutatja ezekért a charterekért, amely fel szeretne mozdulni a Cup Seriesbe.
Néhányan az iparágban úgy érzik, hogy a megugró árajánlatok túlzóak, és továbbra is szkeptikusak a valós értékeket illetően. Annyi biztos, hogy az árak már most az egekben vannak, és ha a 2025-ös TV-s jogokról való tárgyalások pozitívak lesznek, akkor ezek az összegek még jobban emelkedni fognak.
Mi az a Charter?
A “Charter” kifejezés biztos indulási jogot jelent a NASCAR Cup Series minden fordulóján az azt birtokló csapatok részére. A Charter tulajdonosok ezt a jogot eladhatják, vagy akár bérbe is adhatják más csapatoknak, a NASCAR-al kötött megállapodást követő első öt évben egyszer.
Kurt Busch immáron negyedik versenyét hagyja ki az idei szezonban, miután agyrázkódása utáni tünetei nem javulnak elég gyorsan.
A közösségi médiacsatornáin közzétett bejegyzésében Busch azt írta: „az agysérülésből való felépülés nem mindig lineárisan halad. Jól érzem magam a felépülésem során, de ezen a héten az volt a célom, hogy a szívritmusomat és a testemet versenyszimulációs jellegű környezetbe helyezzem, és egyértelmű, hogy még nem állok készen arra, hogy újra versenyautóba üljek.”
„Érzelmileg messze ez volt a legnehezebb hét, mert érzem a gyógyulás előrehaladását, de a versenyzés extrém fizikai és mentális erőfeszítést igényel, és a testem nem képes 100%-ban elviselni az intenzív versenykörülményeket.”
„Haladok a gyógyulás útján. Az orvoscsapatom mellettem áll, és továbbra is mindent megteszünk azért, hogy 100%-os állapotba kerüljek, és visszatérhessek a versenyzéshez.”
„Köszönöm mindenkinek a folyamatos támogatást, és sok szerencsét kívánok a 45-ös csapatnak és Ty-nak ezen a hétvégén Richmondban.”
Busch a Richmond Raceway-en a negyedik egymást követő versenyét hagyja ki, mivel továbbra is lábadozik az agyrázkódásszerű tünetekből.
A 2004-es Cup Series bajnoka július 24-én a Pocono Raceway-en a kvalifikációs körén szenvedett balesetet. Busch autója a 3-as kanyarban veszítette el uralmát autója felett, majd nagy sebességgel a falnak csapódott.
Ty Gibbs vezeti azóta a 45-ös rajtszámú Toyotát. Ezen a hétvégén a Richmond Raceway-en ismét Ty Gibbs ül majd az autóban, ami így a negyedik Cup Series indulása lesz.
A 23XI Racing színeiben eddig mindhárom alkalommal az első 20-ban végzett, köztük múlt héten, ahol eddigi legjobb eredményét, egy 10. helyet ért el a Michigan International Speedwayen.
A Petty GMS magyar idő szerint szerda délután jelentette be, hogy 2023-ban Noah Gragson fogja vezetni a 42-es autót.
Az ülés nemrég üresedett meg, amikor a Petty GMS bejelentette, hogy nem újítja meg jelenlegi versenyzője, Ty Dillon szerződését.
Az már néhány héttel ezelőtt kiderült, hogy Erik Jones több évre elkötelezte magát a csapathoz, így ő fogja vezetni a 43-as autót a jövében.
Noah Gragson eddig a NASCAR Xfinity Seriesben versenyzett főállásban, a JR Motorsports színeiben. A 24 éves versenyző 2018-ban mutatkozott be a szériában, és azóta 8 győzelmet aratott, 2021-ben pedig bajnoki második lett.
Ezen felül Gragson már bemutatkozott idén a Cup Seriesben is, a Kaulig Racing színeiben, részidőben. Az eddigi hét versenyén egy 18. hely volt az eddigi legjobb eredménye Kansasben.
Tony Stewart óriási bejelentésre készült, majd kiderült, hogy az egész egy NFT projekt indulásáról szólt. A rajongók dühösek.
A háromszoros NASCAR Cup Series Tony Stewart, Stewart NHRA versenyzője, Leah Pruett, és a Tony Stewart Racing közösen belépett az NFT térbe, amely az első ilyen jellegű vállalkozás a NASCAR szakág részéről.
A partnerség hivatalosan augusztus 23-án indul egy limitált példányszámú dobással a TonyStewartNFTs.com weboldalon és az OpenSea-n, amely Stewart történelmi motorsport karrierjére koncentrál.
A kollekcióban különböző autók szerepelnek majd, amelyekkel Stewart az évek során a NASCAR-ban versenyzett.
„Mindig új és innovatív módokat keresünk arra, hogy kiemeljük a motorsportot, és egyedi élményeket nyújtsunk a rajongóinknak, és ez a partnerség az Orange Comettel éppen ezt teszi” – mondta Stewart.
„Olyan világban élünk, ahol a digitális élmény fokozza az élő élményt, és ez a kollekció, amelyet a versenyzői közösség számára hoztunk létre, olyan módon ötvözi ezt a két világot, amilyet még soha nem láttunk.”
Az in.hu leírása szerint az NFT (non-fungible token), azaz nem helyettesíthető zseton 2017 óta létezik, működése a Ethereum kriptovaluta blokklánc technológiáján alapul.
Az NFT képhez, animációhoz, videóhoz, hangfájlhoz kapcsolt kódsor, mely az eredetiség igazolására szolgál.
Tony Stewart NFT bejelentését követően a NASCAR közösség negatív visszajelzéseket adott, átverésnek és Ponzi-sémának nevezve azt.
A szurkolók azt várták, hogy Stewart egy új versenyzőt, a saját visszatérését, vagy egy IndyCar csapat indítását fogja bejelenteni.
„Ez volt a nagy bejelentés? Úramisten…” – írta egy rajongó twitteren. „Ez még rosszabb, mintha nem lett volna semmilyen bejelentés” – értett egyet egy másik szurkoló.
Egy harmadik twitter felhasználó nem kertelt, és csak ennyit írt: „Átverés„.
A vásárlók egy valódi, dedikált tűzállóruhát is kapnak. Ha a sorozat elkelt, a 30 vásárló közül egy különleges, 2011-es kiadású, valódi NASCAR bemutatóautót kap egyvalaki.