Kategória: NASCAR

  • Megint óriási borulás az USA-ban, többször fordult meg tengelye körül az autó

    Ha az USA salak pályáin versenyeznek, akkor mindig benne van a pakliban a nagy baleset. Most újra megtörtént a baj.

    A NASCAR nevelőszériáiban több szakág, és ezekben a szakágakban is több autótípus versenyzik. Itt éppen egy Late Model verseny volt, méghozzá a Wissotta 100 hely stock car futam, melyet az I-94 Speedwayen tartottak, Minnesotában.

    A „late model” egy olyan autó, amelyet nemrégiben terveztek vagy gyártottak, gyakran a legújabb modell.

    A Late Model versenyautók az USA és Kanada számos versenypályáján a helyi stock car versenyautók legmagasabb osztályát jelentik. Néhány regionális és alacsonyabb szintű nemzeti szintű sorozatban late modellekkel versenyeznek.

    A late modellek fajtái (a jármű legmagasabb teljesítményétől a legalacsonyabbig rangsorolva) a következők: super late modellek, late modellek és limited late modellek. A salakos pályákon versenyző járművek jelentősen különböznek az aszfalton használt típusoktól.

    Ezen incidens során a problémát az okozta, hogy három autó próbált elférni egymás mellett, és ekkor következett be a borulás pillanata.

    A versenyző négyszer is megpördült, mielőtt szerencsére mind a négy keréken megállt. A balesetben érintett többi autó sofőrje bár zúzódásokat szenvedett, de szerencsésen megúszta nagyobb sérülések a balesetet.

    https://twitter.com/The_Work_Area/status/1571013024408018944

  • Nem lesz IMSA verseny Chicago utcáin

    Bár a jövő júliusra tervezett NASCAR chicagói utcai futam eredeti bejelentésében még az szerepelt, hogy lesz IMSA futam, mégsem lesz.

    A széria megerősítette, hogy 2023-ban biztosan nem lesz sportautóverseny Chicago utcáin.

    Bár nem volt várható, hogy az IMSA valamelyik kiemelt szériája, például a WeatherTech SportsCar Championship vagy a Michelin Pilot Challenge szerepel majd a programban, John Doonan, az IMSA elnöke a Road Americában augusztusban tartott „A sport helyzete” című előadása után elmondta, hogy több lehetőséget is vizsgálnak.

    Ahogy azonban a Lamborghini Super Trofeo, az Idemitsu Mazda MX-5 Cup és az új VP Racing SportsCar Challenge teljes menetrendjét közzétették, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Chicago utcáin versenyző IMSA-sorozat bejelentése még korai volt.

    Miután a NASCAR megerősítette, hogy az Xfinity Series is Chicagóban fog versenyezni, szinte biztosnak tűnt, hogy nem lesz sportkocsis futam, ami mostanra be is igazolódott.

    A chicagói sportkocsirajongók szerencséjére az IMSA visszatér a közeli Road Americába 2023. augusztus 3-6. között.

  • Kyle Busch kiesett, Chris Buescher lett a szezon 19. győztese

    A szezon legdrámaibb versenyén a 16-ból 12 playoff versenyzőt ért probléma, végül Chris Buescher megérdemelt győzelmet aratott.

    Chris Buescher pályafutása második győzelmét aratta Bristolban, miután az utolsó körökben visszaverte Chase Elliott támadásait, és megnyerte a bristoli 500 körös éjjeli száguldást.

    Buescher kihasználta azt, hogy az utolsó szakaszt domináló Christopher Bell defektet kapott 30 körrel a vége előtt, és egy nagy taktikai húzással – két kereket cserélt a kiállásánál – az első helyre került.

    Olyan különleges ez a hely. Imádom ezt a versenypályát” – mondta Buescher. „Imádom a szurkolókat. Imádok ide járni. Ez annyira különleges. Nagyon király.”

    Ez az RFK Racing első győzelme (ebben a formában – a szerk.). Nem is tudom, hogy most mi mindent mondhatnék. Teljesen ki vagyok fáradva. Ez a hely teljesen kikészít, és ezt szeretem benne.

    Ez egy különleges este volt.

    Nem csak Bellnek volt drámai versenye, hiszen a Toyota összes autója bajba került. Először Bubba Wallace autójában romlott el valami, majd Ty Gibbs is a garázsba kényszerült. Ezután jött Truex, és az este legnagyobb drámája, Kyle Busch.

    A 18-as autó sofőrjének autójában a legutóbbi 3 verseny alatt másodszor robbant fel a motorja, és így kiesett a rájátszásból. Busch után még a szintén jól teljesítő Hamlin is defektet kapott.

    A defektek jellemezték egyébként a napot, többek között a második szakaszt megnyerő Brad Keselowski is az első helyről esett ki – egy leeresztő kerék miatt.

    A nap legnagyobb balesetében egyszerre búcsúzhatott el továbbjutási reményeitől a Richard Childress Racing két versenyzője, Tyler Reddick és Austin Dillon. Bár Reddick vissza tudott jönni, de túl sokáig javították az autóját, és már nem tudott elég pozíciót nyerni a továbbjutáshoz. Dilonnal ki kellett állnia egyből.

    Csak a végén dőlt a továbbjutás sorsa

    Az utolsó továbbjutási helyért lerághatták a körmüket a versenyzők. Ryan Blaney már megint a verseny nagy részét romos autóval teljesítette, miután a futam közepe táján eltörött a lengőkar az autójában. A többiek kiesése miatt végül a 12-es autó simán továbbjutott.

    Tovább izgulhatott viszont Austin Cindric, aki szintén defektet kapott, és szintén a riválisok szerencsétlenségét meglovagolva 2 pontos különbséggel továbbjutott a következő körbe.

    Az utolsó kiállás előtt úgy tűnt, hogy Kevin Harvick nyerhet, de a csapata nem rögzítette rendesen a kereket az autóján, így a harmadik helyről visszaesett a 10-re, javítani pedig már nem tudott, így kiesett a rájátszásból.

    További problémái voltak Kyle Larsonnak, Alex Bowmannek, Joey Loganonak, Chase Briscoe-nak és Daniel Suareznek, mégis a szakaszokban szerzett, és hozott pontszámaik alapján ők is továbbjutottak.

    Érdemes kitérni a végeredményre is, hiszen a top 10-be Buescher és Elliott mögött még William Byron, Christopher Bell, Kyle Larson, Ross Chastain, AJ Allmendinger, Cole Custer, Denny Hamlin, valamint a már említett Kevin Harvick fért be.

    Végeredmény

    Egy hét múlva a Texas Motor Speedwayen kezdődik a NASCAR Cup Series rájátszásának második fordulója, ahol a következő versenyzők fognak részt venni:

    VERSENYZŐ PONT GYŐZ. POLE TOP 5 TOP 10
    1 Chase Elliott 3060 4 4 11 18
    2 Joey Logano 3035 2 2 8 13
    3 Ross Chastain 3030 2 0 10 16
    4 Kyle Larson 3029 2 3 11 15
    5 William Byron 3024 2 0 5 8
    6 Denny Hamlin 3023 2 3 7 10
    7 Tyler Reddick 3022 2 2 9 12
    8 Christopher Bell 3016 1 3 10 17
    9 Chase Briscoe 3014 1 1 3 4
    10 Ryan Blaney 3013 0 3 8 13
    11 Daniel Suarez 3012 1 0 6 11
    12 Alex Bowman 3011 1 0 4 12
  • Harvick mérges, hogy Kyle Busch nem lett a csapattársa

    Kevin Harvick többször is lenyilatkozta, hogy örülne Kyle Busch leigazolásának. Most mérgesen nyilatkozott arról, hogy ez nem jött össze.

    A kétszeres Cup Series bajnok Kyle Busch átigazolása a Richard Childress Racinghez valószínűleg nem fog egyhamar eltűnni a címlapokról.

    Nemrég Bristolban a Stewart-Haas Racing versenyzője, Kevin Harvick azt mondta, hogy csapatának agresszívebben kellett volna megközelítenie a Joe Gibbs Racing jelenlegi versenyzőjének leigazolását a 2023-as szezonra.

    Ha rajtam múlt volna, akkor én minden követ megmozgattam volna, hogy megszerezzem Kyle Busch-t a csapatomhoz” – mondta Kevin Harvick.

    Korábban Harvick azt mondta, hogy egy Kyle Busch kaliberű versenyző leigazolása új szintre emelné az egész Stewart-Haas Racinget.

    Azonnal leigazolnám Kyle Busch-t, mert nagy hatással lenne a csapatunk teljesítményére, és egyszerűen csak arra ösztökélne minket, hogy néhány dolgot jobban csináljunk” – nyilatkozta Harvick még a szezon közepén, Indianapolisban.

    Azon kívül, hogy Busch jövőre az RCR-nél vezeti a 8-as rajtszámú autót, van egy NASCAR Truck Series csapata is, amely valószínűleg a Chevrolet-t fogja indítani az RCR-rel kötött szerződése miatt.

    Bristoli interjúban Harvick azt is elmondta, hogy miért tartja Childress és Busch társulását tökéletesnek

    Richard imád nyerni nyerni” – jelentette ki Harvick, aki 2001-től 2013-ig versenyzett a Richard Childress Racing színeiben. „Amikor Kyle (Busch) második helyen végez, akkor is dühös, és ilyen Richard Childress is.

    Richard talán jobban el tudja titkolni azt a média előtt, hogy dühös, mint Kyle, de ugyanolyan mérges lesz.

    Richard Childress egy hardcore versenyző. Nem áll szándékában semmi mást tenni, mint nyerni. Szerintem az a lépés, amit most tett, ezt mutatja.

  • Larson nem jut Busch sorsára, Gordonnak köszönhetően szerződést hosszabbított

    A Hendrick Motorsports – alelnökének köszönhetően – 2026-ig magához láncolta Kyle Larsont, a 2021-es NASCAR Cup Series bajnokát.

    Kyle Larson és szponzora, a HendrickCars.com a 2026-os szezon végéig szóló szerződéshosszabbítást írt alá a Hendrick Motorsporttal.

    A HendrickCars.com továbbra is 35 versenyen lesz elsődleges szponzora Larson 5-ös rajtszámú Chevrolet-jének. Emellett továbbra is támogatja Larsont, akinek a szerződése a 2023-as szezon után járt volna le, a NASCAR-on kívüli versenyein is.

    Amikor Kyle csatlakozott a csapatunkhoz, az elvárások az egekbe szöktek mind a szervezeten belülről, mind kívülről. Ha azt mondanánk, hogy túlteljesítette azokat, az még enyhe kifejezés lenne” – mondta Rick Hendrick.

    Kyle nem csak bajnok versenyzőként bizonyított, hanem a versenyautón kívül is bajnoki szinten teljesít. Büszkék vagyunk arra, hogy folytathatjuk a kapcsolatunkat, és hogy ilyen pozitív módon képviseli csapatunkat és márkáinkat. Nagyon fényes a jövő.

    Larson a 2021-es szezon előtt írt alá a Hendrick Motorsporttal. A csapatnál töltött első szezonjában Larson és a csapatfőnök Cliff Daniels 10 futamgyőzelmet szerzett és a NASCAR Cup Series bajnoki címet is bezsebelte.

    Nem tudom szavakba önteni, mennyit jelent ez a lehetőség” – mondta Larson. „A lehetőség, hogy a széria legjobb csapatánál és legjobb szponzorainál versenyezhessek, minden versenyző álma.

    Elképesztő támogatást kapok mindenkitől. Bár eddig is nagyszerű dolgokat vittünk véghez, őszintén hiszem, hogy a legszebb évek még előttünk állnak.

    Kyle Larson gyerekkori hősével, a NASCAR Hírességek Csaronokának tagjával, és nem mellesleg a Hendrick Motorsports alelnökével, Jeff Gordonnal tárgyalt a szerződéséről.

    Hosszú folyamat volt. Aztán a végén leültünk Jeffel, és véglegesítettük a dolgokat” – mondta az 5-ös autó sofőrje. „Ő egy olyan ember, akire egész életemben felnéztem.

    Eléggé király volt, hogy a gyerekkori hősömmel tárgyalhattam a szerződésemről.

  • Almirola a pole-ban, domináltak a Fordok Bristolban

    Óriási meglepetésre a Fordok dominanciájával kezdődik a bristoli hétvége. Arci Almirola idén először a pole-ban, 6 Ford a top 10-ben.

    Almirola, a péntek esti időmérőn 128,382 mérföld/órás átlagsebességgel szerezte meg az első rajtpozíciót.

    Almirola épphogy megverte márka, és csapattársát Chase Briscoe-t aki utolsóként kvalifikált, és végül 22 ezreddel maradt el a legjobb időtől.

    Az utolsó Ford-pilóta, aki pole-t szerzett Bristolban, Greg Biffle volt a 2012 márciusában megrendezett tavaszi futamon.

    Nagyon jó volt az autó az edzésen. Azt hiszem, 55 kört futottunk egyhuzamban, és nagyon jól éreztem magam” – mondta Almirola. „Aztán az időmérőn is nagyon gyors volt.

    „Nagyon büszke vagyok a csapat erőfeszítéseire. Nem jutottunk be a rájátszásba, de megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek – versenyezni tudunk ezekkel a srácokkal. Holnap este 500 kör után megpróbálunk ugyanitt lenni.”

    Arra a kérdésre, hogy szerinte hogyan változhat a pálya a verseny folyamán, Almirola így felelt: „A pálya egyszerűen csak nagyon tapad, és mi pedig kihasználjuk az alsó ívet. Nem úgy tűnik, hogy bármennyire is érdemes lenne más ívet próbálni.

    Remélhetőleg ez megváltozik. Jellemzően az éjszaka folyamán, amikor sok gumit raknak le az Xfinity versenyzők.

    Alex Bowman végül harmadik lett, Denny Hamlin – aki a kvalifikációt megelőző edzésen a leggyorsabb volt – a negyedik, Kyle Larson pedig az ötödik lett.

    A top10-et Ryan Blaney, Kevin Harvick, Christopher Bell, Austin Cindric és Brad Keselowski egészíti ki.

    Kyle Busch megpördült az edzésen, és utána nem nagyon tudott gyakorolni, és így csak a 21. helyről rajtolhat majd. Nagy vesztes még Austin Dillon és Daniel Suarez, akik a 28. és 29. helyről rajtolhatnak majd.

    Végeredmény

  • Féktelenül ünnepelte Bubba Wallace élete második győzelmét, az autója bánta

    Bubba Wallace lenyűgöző versenyzéssel nyerte meg élete második futamgyőzelmét Kansasben, és a féktelen ünneplés sem maradt el utána.

    A 23XI Racing versenyzője, Bubba Wallace rendkívül boldog és büszke a múlt vasárnapi teljesítményére. Karrierje második Cup Series győzelmét aratva nyilvánvaló, hogy Wallace nem tud betelni a győzelem ünneplésével.

    Wallace, aki bepillantást engedett rajongóinak a vasárnap esti féktelen mulatozásba, hivatalos Instagram-fiókján osztott meg egy bejegyzést.

    A videó a következő szavakkal kezdődik:A vasárnap este egy kicsit vad volt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    bubbawallace (@bubbawallace) által megosztott bejegyzés

    Bubba Wallace kivételes vezetési képességeket mutatott be vasárnap a Kansas Speedwayen. A verseny rendkívül kaotikusan alakult, és sok versenyzőnek, például Kevin Harvicknak és Tyler Reddicknek is váratlanul ért véget a futama.

    A 2021-es őszi, talladegai futamon szerezte Bubba Wallace élete első győzelmét a Cup Series-ben. A győzelem különleges volt a mezőny egyetlen fekete versenyzőjének és csapatának, a 23XI Racing-nek is. Ugyanis ez volt a versenyző, valamint az újonnan alakult csapat első győzelme.

    A versenyt ugyanakkor meg kellett szakítani eső miatt, és a kansasi versenyig sok kétkedő azt mondta, hogy 28 éves sofőr csak a szerencse miatt nyert. Éppen ezért nem véletlen, hogy ekkora ünneplést csapott győzelme után.

    Wallace örömmel nyilatkozott a futam utáni interjúban; „Ember, annyira büszke vagyok erre a csapatra, annyira büszke vagyok arra az erőfeszítésre, amit minden egyes héten tesznek. Hálás vagyok a lehetőségért.

  • Éjjeli száguldás a továbbjutásért – ÉLŐ NASCAR közvetítés

    A bristoli éjszakába érkezik a NASCAR Cup Series mezőnye, a rájátszás első fordulójának utolsó futamára, ahol kiesik 4 versenyző.

    A tavaszi, salakos bristoli verseny után most egy teljesen más kihívás vár a versenyzőkre. Akkor Tyler Reddick és Chase Briscoe küzdött a győzelemért. Most mindkettejüknek szüksége van egy jó eredményre.

    A rájátszás első fordulójában ugyanis nemcsak ők, hanem Kevin Harvick is borzalmas rajtot vett, és a 2014-es NASCAR Cup Series bajnok jelenleg ott tart, hogy csak egy győzelemmel kerülhet majd be a rájátszás következő fordulójába, a legjobb 12 közé. Minden rájátszás forduló 3 versenyből áll, kivéve az utolsó fordulót, ahol a legjobb négy a phoenixi finálén méri össze tudását.

    Akinek viszont nem kell aggódnia, az Christopher Bell, aki matematikailag már nem eshet ki a rájátszásból. Tulajdonképpen a 10. helytől lefelé kell erősen aggódnia a versenyzőknek.

    Az is érdekes lesz, hogy Kyle Busch hogyan fog szerepelni átigazolása utáni első versenyén, tekintve, hogy a kiesés szélen áll ő is.

    VERSENYZŐ PONT GYŐZ. POLE TOP 5 TOP 10
    1 Christopher Bell 2108 1 3 9 16
    2 William Byron 2098 2 0 4 7
    3 Denny Hamlin 2097 2 3 7 9
    4 Joey Logano 2090 2 2 8 13
    5 Ryan Blaney 2086 0 3 8 13
    6 Alex Bowman 2080 1 0 4 12
    7 Chase Elliott 2078 4 4 10 17
    8 Kyle Larson 2077 2 3 10 14
    9 Ross Chastain 2076 2 0 10 15
    10 Daniel Suarez 2056 1 0 6 11
    11 Tyler Reddick 2052 2 2 9 12
    12 Austin Cindric 2052 1 1 5 8
    13 Kyle Busch 2050 1 0 6 13
    14 Austin Dillon 2049 1 0 4 8
    15 Chase Briscoe 2043 1 1 3 4
    16 Kevin Harvick 2017 2 0 7 13

     

    A tavalyi bristoli NASCAR Cup Series versenyen Kyle Larson, Chase Elliott és Kevin Harvick küzdött a győzelemért, és utóbbi kettőnek itt kezdődött el a 2021-es év végét erősen meghatározó viszálya.

    Először Harvick ment neki Eliottnak, ami miatt defektet kapott, majd amikor a 9-es autó visszajött a pályára, akkor direkt úgy tartotta fel riválisát, hogy Larson nevető harmadikként nyerni tudjon.

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Szeptember 16., péntek

    20:35 — NASCAR Xfinity Series Edzés
    21:10 — NASCAR Xfinity Series IDŐMÉRŐ
    22:35 — NASCAR Cup Series Edzés
    23:20 — NASCAR Cup Series IDŐMÉRŐ

    Szeptember 17., szombat

    01:30 — NASCAR Xfinity Series VERSENY (300 kör)

    Szeptember 18., vasárnap

    01:30 — NASCAR Cup Series VERSENY (500 kör) (ARENA4 TV, ARENA4+)

  • Ekkora blamát! A Fellebbviteli Bizottság felülbírálta a NASCAR döntését

    Jeremy Clements megnyerte a fellebbezését, és a daytonai győzelme mostantól beleszámít az Xfinity Series 2022-es rájátszásába.

    Clements egy 164 futamból álló nyeretlenségi sorozatnak vetett véget egy sokkoló győzelemmel augusztus 28-án, az eső miatt elhalasztott Daytona International Speedway-i versenyen, és az 51-es Chevrolet-je átment a verseny utáni ellenőrzésen a pályán.

    Még azon a héten azonban a NASCAR illetékesei megbüntették Clements csapatát, mert egy nem engedélyezett szívócső volt a motorján, amelyet – a kötelezettségnek eleget téve – a NASCAR Kutatási és Fejlesztési központjába vittek.

    Bár Clements megtarthatta a győzelmét, de a rájátszásba ez nem számított volna be, ráadásul megfosztották 75 versenyzői és tulajdonosi pontjától, valamint 10 rájátszási ponttól, a csapatfőnökét pedig 60 000 dolláros pénzbírsággal sújtották.

    Kedden egy háromtagú Nemzeti Motorsport Fellebbviteli Bizottság megállapította, hogy Clements csapata nem sértette meg a szabályt, és visszavonta az összes büntetést.

    Clements mostantól a daytonai győzelmet felhasználhatja a 2022-es Xfinity rájátszásba való kvalifikációhoz. Az alapszakaszból még egy futam van hátra – ezen a hétvégén Bristolban.

    Clements csapata a következő közleményt adta ki:

    Kis, családi tulajdonban lévő csapatunk keményen dolgozik, hogy minden héten biztonságos, legális és versenyképes autóval menjen a versenypályára, és örülünk, hogy a korábbi döntést hatályon kívül helyezték” – írta a csapat.

    Továbbra is arra összpontosítunk, hogy a 2022-es NASCAR Xfinity Series bajnoki címért versenyezzünk, és nagyra értékeljük rajongóink és szponzoraink folyamatos támogatását.

  • Újabb tehetséget veszített el a Toyota motorsport programja

    Brandon Jones új otthont kap a NASCAR Xfinity Series 2023-as szezonjában, és a Joe Gibbs Racingtől a JR Motorsportshoz igazol.

    Ami talán még fontosabb, hogy Kyle Busch után a Toyota orra alól újabb versenyzőt happol el a Chevrolet NASCAR programja.

    Mivel a 9-es autó jelenlegi sofőrje, Noah Gragson 2023-ban a NASCAR Cup Seriesbe lép fel – a 42-es Petty GMS Racing Chevrolet-be – , a JR Motorsportsnak új versenyzőt kellett találnia.

    Szerdán a csapat végül Brandon Jonest nevezte meg Gragson utódjaként.

    Brandon kemény versenyző volt az évek során, és tehetséges tagja lesz a JR Motorsportnak” – mondta Kelley Earnhardt Miller, a JRM társtulajdonosa és ügyvezetője. „Ő egy fiatal veterán, aki rengeteg tapasztalatot hoz magával, és nagy dolgokat fogunk látni Brandontól és a 9-es csapattól 2023-ban.

    A még mindig csak 25 éves Jones jelenleg teljes munkaidőben a Joe Gibbs Racingnél versenyez, amelyhez 2018-ban csatlakozott. Ezt megelőzően a Richard Childress Racingnél versenyzett.

    Jones több mint 200 indulással rendelkezik az Xfinity Seriesben, és eddig öt győzelmet aratott.

    Látni, hogy a JRM milyen versenyképes volt az évek során, ami lenyűgözött engem” – mondta Jones a csapat közleményében. „Minden héten esélyesek a győzelemre, és az egyik legjobb csapat a sorozatunkban.

    Nagyon hálás vagyok Dale-nek (Earnhardt Jr.), Kelley-nek és Mr. Hendricknek, hogy részese lehetek ennek.

    Fantasztikus érzés lesz újra Chevrolet-t vezetni. Nagy szerepet játszottak a karrierem elején, és alig várom, hogy tovább építsem ezeket a kapcsolatokat, és 2023-ban egy Camarót vezessek.

    A JR Motorsports 9-es rajtszámú versenyautójában az elmúlt években olyan neves pilóták ültek, mint Chase Elliott, William Byron és Tyler Reddick. A 9-es autó 2014-ben, 2017-ben és 2018-ban is megszerezte az Xfinity Series bajnoki címét.

    A szponzoráció részleteit és a csapatfőnököt egy későbbi időpontban jelentik be.