Kategória: NASCAR

  • Brutális büntetés Byronnak, Kurt Busch már idén visszatérne – Hírmorzsák

    William Byron brutális, NASCAR szezonját is meghatározó büntetést kapott, Kurt Busch visszatérne, Dale Jr. sokallja a charter díjakat.

    • William Byron pénzbüntetést és bajnoki pontlevonást kapott a NASCAR Cup Series vasárnap esti, Texas Motor Speedwayen rendezett futamán tanúsított magatartásáért. Byron 50 000 dolláros pénzbüntetést kapott, és 25 versenyzői és tulajdonosi pontot vontak le tőle, amiért Denny Hamlint megpörgette a sárga zászló alatt. A Hendrick Motorsports versenyzője azért vett revansot Hamlinen, mert korábban belevezette őt a falba. A versenyzői pontlevonás miatt Byron kiesik a Cup Series rájátszásának harmadik helyéről, 8 pontos lemaradásban a bejutó helytől.
    • A Hendrick Motorsports azonnal bejelentette, hogy fellebbeznek a kiszabott súlyos büntetés ellen.
    • Ty Gibbs sem úszta meg boxutcai balhéját. A 23-as autó sofőrje belement Ty Dillonba, ezzel veszélybe sodorva az RFK Racing éppen dolgozó szerelőit. Gibbs 75 000 dolláros pénzbüntetést kapott, emellett a 23XI Racingtől 25 tulajdonosi pontot vontak le, tekintve, hogy ő az Xfinity Seriesben szerezhet csak egyéni bajnoki pontokat.

    Mi a helyzet a sérült NASCAR versenyzőkkel?

    • Ha már a 23XI Racing: Kurt Busch nem rendelkezik friss információkkal arról, hogy mikor térhet vissza a NASCAR Cup Series versenyzéséhez, de kedden azt mondta, hogy minden héten egyre jobban érzi magát. „Jól vagyok” – mondta Busch a Charlotte Motor Speedwayen a Paint the Pit Wall Pink rendezvényen. „Minden héten javulok, és jól érzem magam. Nem tudom, mikor térhetek vissza, de reménykedem, hogy már idén.
    • Cody Ware úgy véli, hogy a vasárnapi texasi balesete után a hétvégén a Talladega Superspeedwayen szabad utat kap a versenyzéshez. Ware csonttörés vagy agyrázkódás nélkül megúszta, és már aznap hazaengedték a Texas Motor Speedway egészségügyi központjából, de a bal lábában és bokájában kellemetlen érzéseket tapasztalt. „Kicsit fájt a bokám a vasárnapi incidens után, de egy nagyszerű csapat van körülöttem. Jelenleg nincs túl sok fájdalmam, csak próbálok fizikoterápiát végezni és javulni.
    • Egész évben pletykálják Dale Earnhardt Jr. terveit, miszerint a JR Motorsports csapatát a NASCAR Xfinity Seriesből felhozná a Cup Seriesbe. Ennek viszont lehet egy nagy akadálya, méghozzá a charter árak. „Azt hiszem, Kelley (Earnhardt, a csapat elnöke) mondta a legjobban nemrégiben, hogy jelenleg nem tudjuk eldönteni, megérné-e az egész”mondta Earnhardt. „Nem mindenkinek vannak csak úgy eladható charterei. És minden eladásra kínált charterhez rengeteg feltétel kapcsolódik. Rengeteg teher van rajta. Nem akarják eladni az egész chartert, csak a charter egy részét akarják eladni. Ez egy nagyon zavaros rendszer. Szóval, nem egyszerű a dolog.
  • Mi a probléma a NASCAR abroncsaival?

    A több NASCAR versenyző, köztük Chase Elliott és Kevin Harvick is az első helyről esett ki, amikor jobb hátsó defektet kaptak.

    De miért? Mi okozta ezeket a defekteket a Texas Motor Speedwayen, és ki a hibás? Chase Elliotnak érdekes véleménye van a dologról.

    Nem vagyok benne biztos, hogy a Goodyear a hibás” – mondta Elliott, miután kiszállt égő versenyautójából. „Mindig mindenki a Goodyear-t hibáztatja, de a NASCAR nagyon nehéz helyzetbe hozta őket, hogy olyan abroncsot építsenek, amely képes túlélni az ilyen típusú versenypályákat ezzel az autóval. Nem hibáztatnám a Goodyeart.

    A verseny győztese, Tyler Reddick „rendkívül aggódott”, hogy a verseny utolsó köreiben ő is defektet kap, de szerencsére elkerülte ezt a katasztrófát. Néhány héttel ezelőtt Kansasban az első helyről kapott defektet, ami végül a rájátszásból való kieséséhez vezetett.

    A csapatfőnöke, Randall Burnett a texasi verseny után elmagyarázta, hogy az RCR hogyan közelítette meg a versenyt.

    Kicsit konzervatívan vágtunk neki ennek a versenynek. Múltkor Kansasben nagyon ráfaragtunk. Azt hiszem, idén már négyszer mentek tönkre a gumijaink, miközben vezettük a versenyt.

    R.C. (Richard Childress) beszélt velem erről, és azt mondta, hogy ma mindenképpen tartsunk egy kicsit több levegőt a gumikban. Megpróbáltam ezt megtenni. Kicsit konzervatívabb megközelítést alkalmaztam ezen a héten. Ez egy vékony vonal. A sebesség és a biztonság határvonala.

    Később hozzátette: „A verseny előrehaladtával még egy kicsit konzervatívabb lettem. Amikor az eső után lement a nap, a felgyorsult a pálya, és sokkal több tapadás lett. Ekkor tudtunk növelni a légnyomáson, csak próbáltunk biztosra menni, hogy ne hozzuk magunkat rossz helyzetbe.

    A győztes csapat tulajdonosa, Richard Childress csatlakozott Elliott megjegyzéseihez, és megvédte a NASCAR gumiszállítóját.

    A Goodyear nagyszerű abroncsokat gyárt. Ahogy Randall is mondta, van egy finom határvonal, melyet feszegetni kell. Nem annyira a gumiabroncs volt a hibás, mint inkább az, hogy megpróbáltunk a lehető legversenyképesebbek lenni.

    A NASCAR a csapatokra hárítja a felelősséget

    Scott Miller, a NASCAR versenyigazgató-helyettese, a futam után a gumiproblémákkal is foglalkozott, és úgy tűnt, hogy inkább arra hajlik, hogy a csapatok figyelmen kívül hagyják az ajánlott irányelveket.

    Nyilvánvalóan sok gumiproblémát láttunk, és sok olyan csapatot is láttunk, akiknek nem voltak gumiproblémáik. Ezen dolgozunk. A Goodyear együtt dolgozik a csapatokkal, illetve velünk, hogy átnézzük, milyen beállítások voltak, milyen volt a légnyomás, és megpróbálunk a végére járni a dolognak.

    Sok csapat volt, amelyik a verseny után nem jelentett nekünk problémát, és elismerte, hogy egy kicsit konzervatívabbak voltak a légnyomással, és közelebb voltak a Goodyear által javasolt minimumhoz.

    Childers véleménye: A NASCAR és a Goodyear is hibás

    Harvick csapatfőnöke, Rodney Childers részletes magyarázatot tett közzé a Twitteren, amelyben elmagyarázta, mi történt, és az általa javasolt megoldást a probléma megoldására.

    „Nem a gumikkal van a probléma, persze lehetnének jobbak is… mindig lehet hova javulni” – magyarázta Childress.

    „A NASCAR beszorított minket egy olyan sarokba, a lengéscsillapító szabályozásával, ami miatt patt helyzetbe kerültünk.”

    „Egyszerűen nem tudjuk elég alacsonyra tenni az autót – hogy a diffúzor optimálisan működjön – a lengéscsillapító állításával, és éppen ezért a guminyomással játszik mindenki. Ha lejjebb engedhetnénk az autót, akkor több levegőt hagyhatnánk a gumikban is.”

    Jelenleg úgy néz ki a dolog, hogy ha nem engeded le minél alacsonyabbra az autót, akkor egyszerűen túl sok leszorítóerőt veszítesz. Viszont ezt csak a guminyomás leengedésével tudjuk elérni.

    Szóval amit én szeretnék: 1; Legyen olyan az autó hátulja, hogy a maximális tapadást ne a legalacsonyabb hasmagasságnál érjük el, 2; Ne legyen megszabva, hogy miként állíthassuk a lengéscsillapítót. Semmi értelme, és csak problémát okoz nekünk. Még a verseny minőségét is rontja ez a szabály. 3; Legyenek teherbíróbbak a gumik. Nem lehet olyan abroncsokkal versenyezni, amelyek ennyire könnyen defektet kapnak.

  • Hamlin listája, Blaney-ék visszavonták, Ware megúszta – NASCAR hírmorzsák

    Denny Hamlin felírta a listájára William Byront, Blaney-ék visszamondták a fellebbezést, ausztrál szupersztár érkezhet a NASCAR-ba.

    • Denny Hamlin és William Byron csatájától hangos a NASCAR paddock. A 11-es és 24-es rajtszámú autó a Texas Motor Speedwayen rendezett verseny utolsó köreiben ütközött. Denny Hamlin nem vette jó néven Byron visszavágását: „Egyszer majd versenyezni fogunk egymással, ő pedig sok helyet veszít, mert velem versenyez. Felírtam a listámra a nevét, akinek vissza kell adnom valamit.
    • Byron a sárga zászló alatt lökte Hamlint, és szimplán azért nem kapott büntetést, mert a versenybíróság nem vette észre az esetet. „Amikor a toronyban voltunk, akkor a sárga tényleges okozójával kell foglalkoznunk, és kiküldenünk a mentő alakulatokat” – mondta Miller, a NASCAR vezető versenyügyi alelnöke. „A William Byron, Denny Hamlin dologra nem figyeltünk. Láttuk, hogy Denny átcsúszott a füvön, és mire eljutottunk egy visszajátszáshoz, amely elég jól mutatta az esetet ahhoz, hogy bármit is tegyünk vele, már zöld zászló volt.”
    • A NASCAR felügyelőtestülete nem csak Byron és Hamlin, hanem Ty Gibbs hajmeresztő manőverét is felül fogja vizsgálni. A 23-as autó sofőrje Ty Dillont küldte majdnem a falba, ráadásul tette mindezt a pálya boxutcájában, ahol emberek álltak.

    Videó Ty Gibbs és Ty Dillon esetéről a NASCAR Cup Series texasi versenyéről (a háttérben érdemes figyelni a Monsteres autót)

    • Ahogy várható volt, Ryan Blaney és csapata visszavonta fellebbezését a 4 futamos eltiltás ellen, így csapatfőnöke, Jonathan Hassler, valamint a boxcsapat tagjai, Zachary Price (hátsó kerékcsere) és Graham Stoddard (emelős) már most, a talladegai versenyen megkezdik eltiltásukat.
    • Cody Ware-nek csak a bal bokája fájt, miután vasárnap délután ijesztő balesetet szenvedett a Texas Motor Speedway-en, amikor autója a 4-es kanyar falának és a boxutca falának is nekiütközött. „Nem tört el semmije, jól van” – mondta a Rick Ware Racing vezérigazgatója, Robby Benton.
    • Az ausztrál Supercars bajnokság egyik kiemelkedő csillaga, Shane van Gisbergen a NASCAR-ban folytathatja pályafutását. Van Gisbergen debütálása abban a Project91 program keretében történne, amelynek keretében Kimi Raikkönen nemrég Watkins Glenben a csapat színeiben versenyzett.
    • Kyle Busch borzalmas szezonja tovább folytatódott Texasban. A Joe Gibbs Racing versenyzője röviden válaszolt arra a kérdésre, hogy mi kéne a szerencséje megfordulásához: „Az, hogy vége legyen az évnek.
  • Hurrikán moshatja el az IMSA és a NASCAR hétvégi versenyét

    Az Ian elnevezésű hurrikán a hétvégén fog partot érni, kérdéses még, hogy pontosan hol, így ez hatással lehet a NASCAR és az IMSA versenyére is.

    Az IMSA és a NASCAR is folyamatosan monitorozza az Ian hurrikán mozgását, miközben a WeatherTech SportsCar Championship és a nevelőszériái a héten Road Atlantába tartanak a Petit Le Mans-i szezonzáróra, míg a NASCAR mezőnye Talladegába látogat.

    A jelenlegi előrejelzések szerint az 1-es kategóriájú hurrikán észak felé halad az Öbölön keresztül Floridába, és péntek reggelre éri el Alabamát, és Georgiát, a két pálya helyszínét.

    Jelenleg az IMSA és a Michelin Raceway Road Atlanta szoros figyelemmel követi a helyzetet” – mondta John Doonan, az IMSA elnöke a RACER-nek. „Ennek megfelelően fogunk cselekedni és közölni fogjuk az esetleges változásokat, ha erre szükség lesz.

    Amellett, hogy a vasárnap is rendelkezésre áll a futam tartalék időpontjaként, a hétfő-szerda is működhet, ha szükséges, mivel a pályát lefoglalták az IMSA által felügyelt csoportos tesztre, ahol mind a négy, új GTP-gyártó autója eredetileg pályára gurul majd.

    A NASCAR részéről pontos nyilatkozatot nem olvashattunk, de Bob Pockrass a twitter bejegyzésében elismerte, hogy a széria komoly figyelmet szentel a történéseknek.

    Nyilvánvaló, hogy az Ian hurrikán valószínűleg hatással lesz a talladegai menetrendre. A NASCAR már korábban is hozott döntéseket a pálya aktivitásáról (a törlés/halasztás tekintetében), ha a trópusi rendszer potenciálisan elérheti a pálya területét. Tehát fel kell készülni, hogy változás lesz a Dega menetrendjében” – írta Pockrass twitteren.

    Hurrikán Ian
    Fotó: nhc.noaa.gov
  • Óriási bunyó a NASCAR futamon, Mike Tyson is megirigyelné

    Andrew Grady és Davey Callihan különbözött össze a Martinsville Speedway-en rendezett a ValleyStar Credit Union 300-on.

    A videófelvételen az látható, ahogy Andrew Grady Davey Callihan vezetőoldali ablakához sétál. Grady látszólag kiabált valamit, majd elképesztő sorozásba kezd, és megpróbálja kiütni Callihant, aki még mindig be volt csatolva az autójába.

    Grady ezután még egy rúgást is bevetett – igaz ezt már csak az autó ellen – majd ezután a biztonságiak távolították el a helyszínről.

    https://twitter.com/NASCARRoots/status/1573759390011858946

    Grady azt mondta, hogy azzal volt problémája, ahogyan Callihan vezetett, és hogy Callihan összetörte őt és egy másik versenyzőt, Brandon Pierce-t is.

    Bemutatott nekem, ezért elkezdtem Mike Tyson-olni a fejét” – mondta Grady a Racing America szerint a riportereknek az incidens után.

    És a nap folyamán nagyon, nagyon jók voltunk. Az autó gyors volt. De vannak ezek a hülyék, akik idejönnek és velünk versenyeznek, és semmi keresnivalójuk egy late modelben.

    Nem volt közel. Szimplán beesett mellém, és közben tönkretette egy másik srác versenyét is.

    „Ez a nagyfiúk sportja, szóval ha egy ilyet csinálsz, akkor készülj fel arra, hogy szétrúgják majd a se**ed.”

    Callihan megvédte a lépését, mondván, hogy a főversenybe való bekerüléshez szükséges pozícióban volt.

    Ez a csata egy fontos pozícióért volt. Az én szemszögemből nézve ott voltam mellette. Persze, hogy mindent beleadtam, itt milliméterek dönthetnek” – mondta Callihan, majd hozzátette, hogy ő bizony nem mutatott be Grady-nek.

    A late model stock verseny a NASCAR Roots sorozat része volt. Peyton Sellers nyerte volna a futamot.

  • Jimmie Johnson mostmár tényleg visszavonul

    Jimmie Johnson az Associated Press-nek adott interjújában elismerte, hogy jövőre felhagy a teljes éves versenyzéssel.

    Johnson 2002-ben mutatkozott be a NASCAR Cup Seriesben, a Hendrick Motorsports színeiben.

    A legendás 48-as autó sofőrje 2006-tól kezdődően sorozatban 5 bajnoki címet nyert, majd ezt megspékelte még kettővel, 2013-ban, és 2016-ban.

    Ez a fantasztikus kapcsolat egészen 2020 év végéig tartott, amikor Johnson úgy döntött, felhagy a NASCAR Cup Series megterhelő, 36 versenyes szezonjával, és régi álmát valósítja meg azzal, hogy IndyCarozni fog.

    2021-ben még csak az épített/utcai pályákon indult a Ganassi Racing színeiben, majd 2022-ben már teljes szezont futott. A legjobb eredménye ezidő alatt a legjobb eredménye egy ötödik hely volt, az iowai ovál pályán.

    Johnson két hetet várt az IndyCar fináléja után – közben egy hétvégét töltött Angliában a Goodwood Festival of Speed-en -, mielőtt véglegesítette a visszavonulásáról szóló döntését.

    Érdekes folyamat volt, hogy ennyire teljesnek éreztem a pályafutásomat, és aztán megpróbáltam meghozni a döntést is” – mondta Johnson. „Annyi dolog van otthon, a gyerekekkel, a családommal.

    Mindig is volt egy olyan elképzelésünk, hogy megpróbálunk egy-két évig külföldön élni. Imádjuk Coloradót, és több időt szeretnénk ott tölteni, és annyi minden kavargott a fejemben személyesen és szakmailag is, hogy szerettem volna időt szánni arra, hogy ne a versenypályán szerzett pozitív vagy negatív tapasztalatok alapján hozzam meg a döntést.

    Van bennem vágy, hogy visszamenjek, de tudom, hogy mi kell ahhoz, hogy teljes programot csináljak, és ez nincs meg bennem” – mondta Johnson az AP-nek.

    Nincs meg bennem az a szenvedély, ami ahhoz kell, hogy elkötelezzem magam egy teljes szezon mellett.

    Johnson számára az egyik versenyzési lehetőség 2023-ban a NASCAR, az IMSA és a Hendrick Motorsports közösen indított autója lesz a Le Mans-i 24 óráson.

    Jimmie Johnson és a 7 bajnoki trófea
    Jimmie Johnson és a 7 bajnoki trófea Fotó: Jonathan Ferrey/NASCAR via Getty Images

    Legendává akar válni: Jöhet az Indy 500 és a Coke 600

    Johnson a 2020-as NASCAR-visszavonulása óta azt mondta, hogy megfelelő alkalom esetén újra versenyezne a sorozatban, és most a duplázást is megpróbálná – azaz elindulna az Indianapolis 500-on és a Coca-Cola 600-on is egy nap leforgása alatt.

    Kurt Busch volt az utolsó versenyző, aki – 2014-ben – megpróbálta megtenni az 1100 mérföldes, két államot érintő legendás távot. Busch-nak ez nem jött össze, miután az Indy 500-on a szenzációs 6. helyet érte el, addig a NASCAR versenyen ideje korán kiesett motorhiba miatt.

    Johnson jóbarátja, Tony Stewart, aki kétszer is megpróbálta mindkét versenyt, az egyetlen versenyző, aki teljesítette mind az 1100 mérföldet.

    A hétszeres Cup Series bajnok is szeretne egy próbát tenni: Négyszer nyerte meg a Charlotte Motor Speedwayen rendezett Coca-Cola 600-as versenyt, ebből háromszor egymás után 2003 és 2005 között.

    Tudjátok, hogy mennyire imádom a hosszútávú sportokat, amihez jó állóképesség kell” – mondta Johnson az AP-nek. „Mindig is tiszteltem azokat a srácokat, akik megcsinálták a duplát.

    Azt mondanám, hogy ez inkább egy tiszteletbeli dolog, mint egy bakancslistás tétel, és szívesen fektetnék egy kis energiát ebbe az ötletbe, úgyhogy meglátjuk, hogy sikerül-e megcsinálnom.

    A másik NASCAR-esemény, ami felkeltette a figyelmét? A jövő évi, Chicago belvárosi utcáin átvezető verseny és a North Wilkesboróban megrendezésre kerülő All-Star futam. Johnson megjegyezte, hogy korábbi győztesként ott lehet majd mind az All-Star versenyen, mind a Los Angeles Memorial Coliseumban megrendezésre kerülő szezonnyitó Clash-re.

    Egyelőre azonban a legfőbb dolog a család.

    Chani (Johnson felesége, a szerk.) mindig maximálisan támogatott engem, ugyanakkor megvoltak a maga céljai, vágyai, és követte a saját útját és karrierjét. Azt hiszem, most az én feladatom, hogy ott legyek mellette” – mondta Johnson az AP-nek.

    Azt mondanám, hogy nem bántam meg semmit. Visszatekintek, és határozottan levontam a tanulságokat a történtekből, a jót és a rosszat egyaránt.

    Nem hagytam magam mögött befejezetlen dolgot, vagy bármit, amit megbántam.

  • Villeneuve eltökélt, teljes szezonra is visszatérne

    Jacques Villeneuve idén nem jutott sok szóhoz, de 2023-ban teljes évet szeretne vezetni a NASCAR Cup Seriesben.

    A szezonnyitó Daytona 500-on induló kanadai megmutatta, hogy még mindig gyors, és reméli, hogy pozitív benyomást tett a potenciális érdeklődőkre.

    A RacingNews365.com interjújában az extravagáns versenyző többek között a NASCAR terveiről, és a Triple Crown-ról is nyilatkozott.

    Nagyszerű volt részt venni az idei Daytona 500-on” – mondta lelkesen Villeneuve

    Jól vezettem végig, és próbáltam segíteni a kisebb Hezeberg-csapatnak azzal, hogy két tapasztalt srácot hoztam magammal.

    Ők Tommy Baldwin és Bill Burns voltak, akiket már régóta ismerek. Burnsszel már dolgoztam együtt a NASCAR Európa-bajnokságon, ahol a Team Hezeberg és Loris Hezemans ellen versenyeztem.

    Bár folyamatos technikai problémákkal küzdött a csapat, Villeneuve végül kvalifikálni tudta magát a versenyre, és célba is ért.

    A verseny után néhány versenyző odajött hozzám, hogy megdicsérjen, mert semmi sem ment rosszul” – mondta az 1997-es F1-es világbajnok, aki 22. lett a versenyen.

    Ez jó érzés volt, mert ki kell érdemelni a versenyzők tiszteletét.”

    Nagyszerű élmény volt, de sajnos ez csak a daytonai futam volt. Szerettem volna több versenyen is vezetni a csapattal, ez volt a terv, de sajnos a csapat nem tartotta magát ehhez.

    Csalódott voltam emiatt, mert szerettem volna a NASCAR-ban versenyezni és továbblépni a csapattal. Ez van és megértem, hogy a csapat minden lapot Loris Hezemansra tett fel, amit előzetesen közöltek is velem.

    Villeneuve ugyanakkor elmondta, hogy 2023-ban akár teljes szezont is futna a Cup Seriesben.

    Mindenképpen folytatni akarom a NASCAR-ban, sőt, akár egy egész szezont is szeretnék teljesíteni!” – mondta a kanadai.

    A terv az, hogy teljes mértékben NASCAR-os leszek, mivel mindig is szerettem a NASCAR-t, és mindig is szerettem oválokon vezetni.

  • Eső, tűz, Defektek, Kórház és Reddick győzelem Texasban

    Sárgarekord dőlt Texasban több első helyezett, és playoff versenyző is kiesett, végül pedig Reddick használta ki a lehetőséget, és nyert.

    Folytatódik a széria, ugyanis sorozatban negyedszer nyert olyan versenyző, aki már nem vesz részt a NASCAR Cup Series rájátszásban.

    Reddick 302 körrel a verseny vége előtt vette át a vezetést, és több újraindítás után is meg tudta tartani azt, majd magabiztos nyert a Texas Motor Speedwayen.

    Nem fogok hazudni, nagyon aggódtam!” – mondta Reddick amikor arról kérdezték, nem aggódott-e a sok defekt miatt.

    Mindig amikor jó autónk volt, akkor volt valami gumiproblémánk, úgyhogy most próbáltam kihasználni az előnyt amit kiépítettem. Megérdemli a csapatom, hogy itt legyünk.

    Kemény volt az előző kör, hogy kiestünk a rájátszásból. Volt két rossz versenyünk, és 2 ponton múlott. Ez a győzelem egy picit csillapítja a fájdalmunkat, hogy már nem lehetünk bajnokok.

    Köszönjük a nézőknek, hogy itt maradtatok az esőben és a melegben.

    Bizony elképesztő időjárási körülmények uralkodtak a pályán. Közel 40 fokban kezdődött a verseny, majd az utolsó szakasz kezdeténél villámlani és esni kezdett, és körülbelül 1 órát álltak a versenyzők piros zászló alatt.

    A futam mégsem erről lesz emlékezetes, hanem a defektekről. Kyle Busch, Christopher Bell (kétszer), Alex Bowman, Chris Buescher (kétszer), Chase Elliott, Kevin Harvick és Martin Truex Jr. is defektet kapott.

    Utóbbi három versenyző ráadásul az élről esett ki, a leglátványosabb pedig Chase Elliott balesete volt, akinek lángokba borult az autója a fallal való érintkezés után.

    A nap legsajnálatosabb incidense mégis Cody Ware-el történt, aki óriási balesetet szenvedett a 4-es kanyar kijáratán, és csak millimétereken múlt, hogy nem állt bele a boxutca egyik szervíz elvezető útjának a falába.

    Ware alig bírt kiszállni az autóból, és hordágyon kellett bevinni a pályán található egészségügyi központba. Szerencsére nagyobb sérülések nélkül megúszta az esetet, ls haza mehetett a verseny után.

    A korábbi, 2014-ben felállított 14 sárga zászlós rekord ezeknek az eséseknek köszönhetően megdőlt, és immáron 16-ra bővült.

    Hamlin vs. Byron Texasban

    A nap végére még egy új rivalizálás is kialakult, hiszen Denny Hamlin és William Byron talált egymásra.

    Hamlin az egyik újraindítás után szélesen fordult a 2-es kanyar kijáratán, belevezette Byront a falba, aminek következtében utóbbi autója megsérült.

    A következő sárga zászlónál törlesztésként Byron kilökte Hamlint, így Hamlin visszaesett a mezőny végére.

    Végül mindketten befértek a top 10-be, hiszen Byron 7., Hamlin pedig 10. lett. Reddick mögött Joey Logano végzett, harmadik a szenzációsan teljesítő Justin Haley lett, negyedik Ryan Blaney, ötödik Chase Briscoe, hatodik Erik Jones, nyolcadik a pole-ból induló Brad Keselowski, kilencedik pedig Kyle Larson.

    A rájátszás versenyzők közül Elliott és Bell nem tudta befejezni a versenyt, de nagyon hátul végzett Alex Bowman is.

    NASCAR Cup Series bajnoki állás Texas után

    VERSENYZŐ PONT GYŐZ. POLE TOP 5 TOP 10
    1 Joey Logano 3071 2 2 9 14
    2 Ross Chastain 3059 2 0 10 16
    3 William Byron 3058 2 0 5 9
    4 Kyle Larson 3057 2 3 11 16
    5 Ryan Blaney 3056 0 3 9 14
    6 Denny Hamlin 3049 2 3 7 11
    7 Chase Elliott 3045 4 4 11 18
    8 Daniel Suarez 3045 1 0 6 11
    9 Chase Briscoe 3041 1 1 4 5
    10 Austin Cindric 3034 1 1 5 8
    11 Christopher Bell 3016 1 3 10 17
    12 Alex Bowman 3015 1 0 4 12
  • Michael Jordan busás szerződést ajánlott Lewis Hamiltonnak

    Michael Jordan mindent megtett, hogy a NASCAR-ba csábítsa Lewis Hamiltont, ám végül ő a Forma-1 mellett tette le a voksát – egyelőre.

    Hamilton és a Chicago Bulls egykori sztárja közötti kötelék nem titok. A hétszeres Forma-1-es világbajnok Jordant tekinti hősének.

    Éppen ezért picit meglepő, hogy Hamilton nemet tudott mondani Michael Jordan szerződésajánlatára, mely alapján Bubba Wallace mellé leszerződtette volna őt is.

    A GP Today által közzétett jelentés szerint Michael Jordan személyesen kereste meg Hamiltont, hogy meggyőzze őt, hogy Bubba Wallace mellett, a 23XI csapatánál versenyezzen.

    Az egykori NBA-sztár állítólag évi 25 millió dolláros fizetést ajánlott a britnek.

    A lépés azonban nem valósult meg, és így a 23XI Racing végül a NASCAR Cup Series egyik legjobb fiatal sztárját Tyler Reddicket szerződtette a 2024-es szezonra.

    Hamilton ráadásul úgy döntött, hogy marad a brackley-i székhelyű csapatnál, hogy a következő években harcba szálljon nyolcadik bajnoki címéért.

    A 2022-es év nem úgy alakult, ahogy Lewis Hamilton szerette volna. Bár a Mercedes sztárja jelenleg messze le van maradva a bajnoki hajrában, úgy gondolja, hogy a következő években még szerezhet bajnoki címet, vagy címeket, amire a legjobb lehetősége a jelenlegi csapatánál van.

    A 23XI Racing csalódást keltő éven van túl, hiszen egyik autójuk sem vett részt a rájátszásban. A már említett Bubba Wallace egyáltalán nem jutott be – bár azóta már nyert egy futamot, de ez már hiába történt.

    Kurt Busch pedig sérülése miatt volt kényszerű kihagynia a NASCAR Cup Series hajráját, annak ellenére, hogy eredményei alapján bejutott volna a playoffba.

  • Ross Chastain teljesen új ember lett a NASCAR rájátszásra

    Eddig minden rendben Ross Chastain számára a NASCAR Cup Series rájátszásában, azok után, hogy turbulens alapszakasza volt.

    Chastain és a Trackhouse Racing még soha nem volt ilyen helyzetben. Az rájátszásban először szereplő Chastain és társai nem tudták, mire számítsanak, vagy hogyan közelítsenek a bajnoki címért való küzdelemhez, miután az év elején két győzelmet szereztek.

    Chastain elismerte, hogy menet közben tanulja a dolgokat, miközben az alapszakaszban több nagyobb hibát is elkövetett, és sok ellenséget szerzett magának.

    Nos, megtanultam, hogy mit ne csináljak bizonyos esetekben” – jelentette ki a Trackhouse Racing versenyzője. „Rengeteg sebesség van az autóinkban, úgyhogy csak jó helyen kell célba érnünk.

    Chastain a Darlington Raceway-en a rájátszás kezdetén rossz helyzetbe került, hiszen csak a 20. helyen ért célba. De aztán a Kansas Speedwayen és a Bristol Motor Speedwayen gond nélkül hozta a top 10-es helyezéseket.

    Ami még fontosabb, hogy ezek az eredmények július óta az első top 10-es eredményei voltak, ami feldobta a csapatot.

    Csak az volt a célunk, hogy befejezzük a versenyeket’” – mondta Chastain. „Nekem ez volt eddig a mentalitásom.

    Nem hiszem, hogy ez megváltozna. Csak arra törekszünk, hogy befejezzük a versenyeket, mert az eddigi versenytempónkkal nem volt gond.

    Elképesztő, hogy mennyire normálisnak érzem a versenyhétvégéket. Az alapszakaszban a versenynap reggelén sokkal idegesebb voltam. Szóval megtanultam ezt kezelni, és megtanultam, hogyan éljek ebben a térben.

    De most, az utószezon kellős közepén, meddig mérlegeli Chastain a kockázatot a jutalommal szemben?

    Nem hiszem, hogy erre a kérdésre lehet válaszolni.