Kategória: NASCAR

  • Hailie Deegan nem viccel, már első versenyén top 10-ben akar végezni

    Hailie Deegan élete első Xfinity Series versenyére készül Las Vegasban, és nem tette magának túl alacsonyra a lécet.

    Hailie Deegan idei éve nem alakult eddig nagyon jól, de a talladegai 6. helyezése lendületet adhat Xfinity bemutatkozására.

    Egyre jobb vagyok. Úgy érzem, hogy a visszajelzéseim jobbak, mint valaha” – mondta a hölgyversenyző.

    Sok időt töltöttem a tanulással és a házi feladatok elvégzésével, hogy a lehető legjobb versenyző lehessek. Rengeteg időt és energiát fektettem bele, és mindent beleadtam.

    Összességében nehéz évünk volt. Ez egy kétélű kard, mert az eredmények ellenére úgy érzem, hogy sokat fejlődtem versenyzőként, és a lehető legtöbb erőfeszítést teszem a versenyzésbe.

    Deegan ugyanakkor elismerte, hogy ennél jobb szituációban nem is érkezhet meg a Las Vegas Motor Speedwayre.

    A legjobban a 1,5 mérföldes pályákon teljesítettem karrierem során” – magyarázta Deegan.

    Nem tudom megmondani, miért. Fogalmam sincs, hogy miért. Valamilyen oknál fogva szuper-kényelmesnek és magabiztosnak érzem magam a másfél mérföldes pályákon.

    Úgy gondoltam, hogy amikor az Xfinitybe kerülök, az első versenyemet egy másfél mérföldes pályán kell majd teljesítenem, és szerencsére így is történik.

    https://500miles.hu/nascar/hivatalos-szintet-lep-a-nascar-legjobb-noi-versenyzoje-hailie-deegan/

    A fiatal versenyzőhölgy megtalálta a felkészülési lehetőséget annak ellenére, hogy nem tudta tesztelni autóját.

    Az egyetlen hozzáférésem, amivel igazán rendelkezem, az egy szimulátor” – nyilatkozta Deegan.

    A Ford szimulátorral nagyon jók. Rengeteg órát gyakoroltam a versenyre. Minden apró dolgot gyakoroltam, kezdve a változtatásoktól, amiket az autón végzünk, egészen addig, hogy lássam, hogyan reagálok ezekre a változtatásokra, és hogy visszajelzést adjak a változtatásokról.

    A szimulátor sokat segít, mert olyan dolgokat tudsz kipróbálni, amelyek visszahatnak arra, amit a pályán csinálsz.

    És, hogy mi a célja a Hailie Deegannek Las Vegasban? Nos, meg akarja nyerni a jackpotot.

    Ha nagyon kishitű akarok lenni, akkor a cél az, hogy körön belül célba érjek, és ne csináljak hülyeségeket.

    A célom mégis az, hogy a top10-be kerüljek. Azzal már nagyon boldog tudnék lenni.

  • Üzent a NASCAR legendás alakja: Ez így igazságtalanság

    A NASCAR alelnökének, Mike Heltonnak úgy tűnik, nem tetszik, ahogy a versenyzők kommunikálnak a felmerülő problémákról.

    A NASCAR Next Gen autóját az elmúlt hónapokban sok kritika érte a biztonságot illetően. Denny Hamlin és Kevin Harvick volt a két szókimondó versenyző ebben a tekintetben.

    És hogy kifejezzék érzéseiket, nemcsak ez a két versenyző, hanem sokan mások is használják a közösségi médiát. Úgy tűnik, ez a legegyszerűbb és legjobb módja annak, hogy minél szélesebb közönséget érjenek el.

    Helton kissé kritikusnak tűnt a versenyzőkkel való kommunikációnak ezzel a formájával kapcsolatban, és azzal, hogy nem közvetlenül a NASCAR-hoz fordulnak, hogy hangot adjanak aggodalmaiknak.

    Van néhány erős személyiségünk a sportágban, de mi mindig meghallgattunk mindenkit és minden érintettet a sportban. Nyitott ajtós politikát folytatunk„- mondta a NASCAR alelnöke.

    A legtöbbször ez működik, de néha-néha valamilyen okból kifolyólag nem működik. És ezért úgy érzik, hogy a legjobb módja annak, hogy kommunikálják a problémáikat az a média,  vagy a közösségi média.

    „Szerintem ez így igazságtalan velünk szemben. Ha őszinték és tényszerűek abban, amit mondanak, az egy dolog. De amikor csak fél igazságokat puffogtatnak, és nem mondanak el minden tényt akkor szerintem ez nem fair a NASCAR-ral szemben, és ez nem szerencsés.”

    Mindazonáltal. elismerte, hogy ez a „modernkori része a kommunikáció módjának”.

    A versenyzők szempontjából jobbnak tűnik, ha nyilvánosságra hozzák az érzéseiket, mivel ez a rajongókat is arra ösztönzi, hogy elmondják az aggodalmaikat, és ez gyorsabbá teheti a megoldási folyamatot.

  • Botrányos ár! 25-30 millió egy csapatért? Ennyiért nem kell!

    Legalábbis Dale Earnhardt Jr. ezt mondta legutóbbi podcastjában, ahol az volt a téma, hogy tervezi-e Cup Series csapat indítását.

    Dale Earnhardt Jr. egész évben a JR Motorsports csapatának a NASCAR Cup Series-be való átköltözésével kecsegtetett.

    Earnhardt még júniusban, a Dale Jr. Download élő adásában azzal is viccelődött, hogy reméli, le tudja majd igazolni Martin Truex Jr.-t a csapatához.

    Kevesebb mint három hónappal később azonban Earnhardt azt mondja, hogy „megnyomja a szünet gombot” a Cup Series-be való belépéssel kapcsolatban.

    A szünetelés oka pedig nagyrészt a Race Team Alliance (RTA) (Csapatok Egyesülete) és a NASCAR jelenlegi bevételi tárgyalásaiból, valamint a jelenlegi NASCAR Cup Series csapatok veszteséges működéséből fakad.

    Az egyik dolog, ami potenciális csapattulajdonosként számomra érdekes, hogy az RTA által felvázolt jelenlegi helyzet mennyire tarthatatlan” – mondta Earnhardt szokásos heti podcastjában.

    Én üzletemberként gondolkozom, és jelenleg egyszerűen ha belevágsz egy csapatba, az egy veszteséges vállalkozás.

    https://500miles.hu/nascar/haboru-szelen-a-nascar-es-a-csapatok-nem-sikerult-megegyezni/

    Jelen állás szerint a csapatok bevételeinek 60-80 százaléka állítólag a szponzori szerződésekből származik. Tehát, ha egy csapat, mint például a Joe Gibbs Racing, elveszít egy kiemelkedő szponzort, akkor azzal elveszíti a versenyzőjét is.

    Ez a tulajdonosra hárítja a felelősséget, hogy megtalálja azt a 60-80%-ot, és ha nem találja meg, akkor ki kell rúgnia az embereket” – magyarázta Earnhardt.

    A csapatok egy kis védelmet akarnak. Ahelyett, hogy talán 5 millió dollárt kapnának, azt akarják, hogy ez jelentősen emelkedjen, hogy a TV-pénzek a csapatokhoz jussanak, és most már ne csak a szponzoroktól függjön, hogy ott lesznek-e a pályán.

    A jelenlegi charter árak mellett Earnhardt és más leendő NASCAR Cup Series csapattulajdonosok ezért elgondolkodtak azon, hogy vajon ez-e a valódi értékük.

    Egy Charter ára szó szerint kevesebb mint egy évtized alatt 2 millió dollárról 28-30 millió dollárra emelkedett az értéke. És mindenki azon tűnődik, hogy ez a 28-30 millió dolláros érték valós-e, vagy csak egy buborék” – mondta Earnhardt.

  • VIDEÓ: Jimmie Johnson egy kört vezetett, mégis ő nyert

    A 2006-os Las Vegas Motor Speedwayen tartott verseny Jimmie Johnson utolsó körös előzésével beleégette magát a köztudatba.

    A futamot sokáig Matt Kenseth vezette, sőt ő vezette a legtöbb kört. számszerint 146-ot. Jimmie Johnson azonban az utolsó körökben felzárkózott, és kihasználta a green-white-checker befutót.

    A 48-as autóban ülő Johnson metodikusan levadászta a 17-es autóban ülő Kensethet és az utolsó kanyarban a külső ívről megelőzte őt.

    Az akkor 30 éves sofőr csak egy kört vezetett, az utolsót, ami a legkevesebb kör, amivel valaha futamot nyertek Las Vegasban.

    Ez volt Johnson 20. futamgyőzelme, és sorozatban második a Las Vegas Motor Speedwayen. A később hét bajnoki címet begyűjtő versenyző az év végén megszerezte pályafutása első Cup Series trófeáját.

    Hétvégén itt rendezik a NASCAR Cup Series harmadik playoff fordulójának nyitóversenyét. Vajon számíthatunk hasonló befutóra?

     

  • Ijesztő közúti balesetbe keveredett a Stewart-Haas Racing kamionja

    Az ág is húzza a Stewart-Haas Racinget. Nem elég, hogy a NASCAR heti szinten bünteti őket, most az egyik kamionjuk is az árokban kötött ki.

    A Stewart-Haas Racing által a NASCAR Xfinity Series-ben futtatott 98-as autónak a trélere balesetet szenvedett az Interstate 40-es autópályán, az arizonai Flagstafftól nyugatra, miközben a hétvégi verseny helyszínére, Las Vegasba tartott.

    A szervezet szerdán az alábbi közleményt adta ki:

    „A mai nap folyamán a Stewart-Haas Racing (SHR) 98-as számú NASCAR Xfinity Series kamionja egyautós balesetet szenvedett az Interstate 40-es autópályán az arizonai Flagstafftól néhány mérföldre nyugatra.

    A teherautóban két utas tartózkodott, és egyikük sem sérült meg súlyosan, bár az egyiküket további kezelésre és megfigyelésre egy helyi kórházba szállították. Jelenleg nem állnak rendelkezésre további részletek az állapotukról.

    A NASCAR szerint Steve Wood és Gary Lowder volt részese a balesetnek.

    Az SHR meg tudja erősíteni, hogy a sebesség nem volt tényező a balesetben. Bár a kamion megsérült, a tréler és annak tartalma viszonylag sértetlennek tűnt.”

    Az előkészületek már folyamatban vannak, hogy egy új kamiont csatlakoztassunk a trélerhez, és ez időben a Las Vegas Motor Speedwayre szállítsa a benne lévő autót, és egyéb szállítmányt, hogy az Xfinity Series péntek reggeli garázsnyitásánál már ott lehessen a csapat” – írta az SHR közleményében.

  • Joe Gibbs hazudott? Bowman egyelőre nem tér vissza – Hírmorzsák

    Joe Gibbs nyilatkozata miatt újra a NASCAR szaklapok címlapjaira került, Alex Bowman viszont továbbra sem tud indulni.

    • Alex Bowman agyrázkódásából való felépülése miatt a következő három versenyen nem vehet részt a NASCAR Cup Series versenyein, továbbra is Noah Gragson lesz a helyettese a 48-as autóban. „Bármennyire is reméltem, hogy ezen a hétvégén visszatérhetek a 48-as számú Ally Chevrolet-be, a következő három NASCAR Cup Series futamon már nem fogok versenyezni. Továbbra is arra összpontosítom az erőfeszítéseimet, hogy az egészségi állapotom újra 100%-os legyen, hogy minél hamarabb visszatérhessek a versenyzéshez” írta Bowman twitteren.
    • Joe Gibbs azt mondta, hogy szervezete mindent megtett, hogy megállapodjon a kétszeres NASCAR Cup Series bajnok Kyle Busch-al. Gibbs vasárnap este a Charlotte Roval pályán nyilatkozott, miután Christopher Bell-lel megnyerték a Bank of America Roval 400-as futamot. Ez volt az első nyilvános nyilatkozata Kyle Busch-ról, mióta a Richard Childress Racinghez igazolt. „Az utolsó pillanatokig keményen dolgoztunk, hogy megállapodjunk. Nem sikerült. Szerintem új otthonra talált, és fogadni mernék rá, hogy jövőre is egy csomó versenyt akar majd nyerni” – nyilatkozta Gibbs.
    • Kyle Busch ugyanakkor korábban elmondta, hogy folyamatosan olyan visszajelzéseket kapott, hogy nem ő fogja vezetni 2023-ban a 18-as autót. „Úgy tudom, hogy más opciókkal számoltak, és velem nem. Talán már más versenyzőnek találtak szponzort, és inkább őt ültetik majd be az autóba” – mondta Busch. Majd amikor megkérdezték tőle, hogy volt-e olyan pillanat, amikor a csapat tájékoztatta őt arról, hogy nem ülhet majd be a 18-as autóba 2023-ban: „Igen.Valaki tehát nem mond igazat.
    Alex Bowman
    Bowman egyelőre búcsút int a versenyzésnek Fotó: Logan Riely/Getty Images/NASCAR Media

    Felemás élmények a Charlotte-i versenyről

    • Daniel Suarez sokáig továbbjutó helyen állt a Charlotte Roválon, De erőfeszítései ellenére a szervó elvesztése bizonytalan helyzetbe hozta őt az utolsó körökben. Kénytelen volt küzdeni a problémával, amely a zöld zászló alatt egyre súlyosbodott, de a fájdalom ellenére mindent megtett. Végül 36. lett és 9 pont hátránnyal esett ki, és pár napig biztosan nem tudta használni a karjait. „Nagyon kemény volt” – ismerte el Suarez. „A verseny második fele valószínűleg a legnehezebb autó volt, amit életemben vezettem, de ez van. Csak túlélni próbáltam. A karjaim most tönkrementek. A kezeim tönkrementek. Szerencsétlen egy helyzet ez…
    • Christopher Bellnek győznie kellett Charlotte-ban, hogy továbbjusson, és ezt meg is tette. Köszönhetően annak, hogy az utolsó előtti sárgánál jól taktikáztak, Bell végigszáguldott a mezőnyön, a hosszabbítás kezdetén megelőzte a vezető Kevin Harvickot, és megszerezte a győzelmet és az automatikus továbbjutást a rájátszás harmadik körébe. Azonban itt nem akar megállni. „Azt hiszem, sokan már leírtak engem, mint versenyzőt, leírták a 20-as autót, állandóan azt hallottam, hogy ki fognak rúgni, hogy lecserélnek” – mondta a feltüzelt Bell. „Rendkívül nagy reményeim vannak a következő három versennyel kapcsolatban. Nagyon fekszik nekünk a naptár. Nem állunk meg! Nem egy két győzelemmel záruló szezon a végcélunk. Úgy gondolom, hogy mindenképpen képesek vagyunk többre. Szeretnék ismert név lenni a Cup Seriesben. Remélhetőleg ez csak a kezdet.
    Christopher Bell nyert és ezzel továbbjutott
    „Nem állunk itt meg” – Christopher Bell Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media

    Rockenfeller imádja a NASCAR-t

    • Mike Rockenfeller idén kapott először ízelítőt a NASCAR-ból, két Cup futamon el idén (indult a Watkins Glen, Charlotte Roval), és elismerte, hogy beleszeretett a sportágba. „Mindannyian tudjuk, hogy Európában vannak igazságtalan megjegyzések a NASCAR-ral kapcsolatban, de őszintén mondhatom, hogy a vezetési stílusomat a Next Gen NASCAR-hoz igazítani és a dolgokat tisztán tartani a két versenyen, amin részt vettem, ugyanolyan kihívás volt, mint bármi más, amit eddig a pályafutásom során tapasztaltam. Nagyon kemény a versenyzés, nagyon profi a rendezés, és minden téren felveszi a versenyt az Európai szériákkal. Imádom, és szeretnék visszatérni”magyarázta Rockenfeller.
    • A NASCAR bejelentette, hogy a fellebbviteli folyamatot némileg módosította, miután a szankcionáló testület egy hónap alatt két jelentős fellebbezést is elvesztett. Ez az alapfolyamat változatlan marad, de a NASCAR módosította a szabályokat, hogy a meghallgatás során mindkét fél több képviselővel lehessen jelen. Korábban csak egy NASCAR-tisztviselő lehetett jelen a szankciós testület képviseletében.
    • Kurt Busch október 15-én, szombaton, magyar idő szerint 17:00-kor tart sajtótájékoztatót a jövőjével kapcsolatban. A pletykák szerint itt fogja bejelenteni visszavonulását, helyére pedig Tyler Reddick érkezhet majd jövőre.
  • Majdnem felrobbant a legendás versenyző, nem is akar hallani a szériáról

    Tony Stewart a Stewart-Haas Racing csapattulajdonosa nem akarta kommentálni a csapatát sújtó büntetéseket.

    Mivel csapata még mindig fellebbez a NASCAR által kiszabott 200 000 dolláros bírság ellen, és mivel a Stewart-Haas Racing a NASCAR által hozott döntés alapján manipulálta a múlt hétvégi, Charlotte Rovalban rendezett Cup rájátszás verseny célba érését, Tony Stewart társtulajdonos úgy döntött, hogy szerdán nem beszél az esetekről.

    Nem fogok erről beszélni” – mondta Stewart. „Annyira dühös vagyok most a NASCAR-ra, hogy inkább nem beszélek róla.

    A NASCAR kedden közölte, hogy az adatok és a csapatok kommunikációjának felülvizsgálata kimutatta, hogy Stewart csapata manipulálta a Charlotte-ban rendezett futam eredményeit.

    Miközben a Stewart-Haas Racing fellebbezett Custer büntetése ellen, szerdán ejtette a Kevin Harvickkal és csapatfőnökével szemben korábban kiszabott büntetésekkel – köztük 100 000 dolláros bírsággal – kapcsolatos fellebbezését, miután a Fordja megbukott a verseny utáni ellenőrzésen Talladega-ban.

    Ha nem lenne még néhány kötelezettségem, amin részt kell vennem, akkor az év hátralévő részében nem jelennék meg több NASCAR-versenyen. Nem pazarolnám az időmet” – mondta a dühös Stewart.

    A vasárnapi versenyen úgy tűnt, hogy Cole Custer szándékosan lassított a pályán – a csapata utasítására -, miközben csapattársa, Chase Briscoe elviharzott mellette, hogy kétségbeesetten próbáljon bejutni a rájátszás harmadik fordulójába.

    A NASCAR 100 000 dolláros büntetést szabott ki Custerre és 50 versenyzői, valamint 50 tulajdonosi pont elvesztését szabta ki az SHR-re. Mike Shiplett csapatfőnököt szintén 100 000 dolláros pénzbüntetéssel sújtották és határozatlan időre felfüggesztették.

    Stewart kedd este küldött egy tweetet, ami így szólt: „Új hétvégi hobbit keresek (valami nem déli sportágat), ha valakinek van ötlete. Valamit amiben kevés a dráma, és nyugis.

    Stewart soha nem félt kimondani a véleményét, és a három bajnoki címe mellett arról híresült el, hogy könnyen összeveszett mind a sajtó, mind a széria képviselőivel.

  • Reddicket kivásárolja a 23XI Racing, itt a vége Kurt Busch karrierjének?

    Idén júliusban jelentették be, hogy Tyler Reddick a 2023-as szezon végén lejáró szerződésével elhagyja az RCR-t, és a 23XI Racinghez csatlakozik.

    A SiriusXMNASCAR újságírójának, Lee Spencernek a beszámolója szerint ugyanakkor már jövőre csatlakozik a csapathoz Tyler Reddick, akinek RCR-rel kötött szerződésének utolsó évét kivásárolta a 23XI Racing.

    Múlt hónapban hozta nyilvánosságra Richard Childress, hogy Kyle Busch 2023-ban csatlakozik a csapathoz, méghozzá a 8-as autóba fog beülni, melyben jelenleg Reddick versenyzik.

    A hivatalos tervek arról szóltak, hogy Childress vásárol egy harmadik chartert, és jövőre is autóba ülteti majd Reddicket, de sokan ezt már akkor is csak pénzügyi manipulációnak tartották a 23XI Racing felé.

    A 23XI Racing egy Michael Jordan és Denny Hamlin társtulajdonában lévő csapat, amely várhatóan könnyedén előteremtette azt a pénzt, hogy kivásárolja Reddick 2023-as szerződését a Richard Childress Racingnél.

    Ez a lépés arra utal, hogy Kurt Busch valószínűleg úgy döntött, hogy az elmúlt hónapok agyrázkódásos küzdelmeit követően befejezi a NASCAR pályafutását.

    Denny Hamlin már a múlt hétvégén rendezett Charlotte-i versenyen kiemelte, hogy Kurt Busch az orvosánál járt, és hamarosan fontos bejelentést tesz az egészségi állapotáról.

    Busch esete kísértetiesen hasonlít Dale Earnhardt Jr. visszavonulásához, akinek szintén agyrázkódás miatt kellett idejekorán visszavonulnia.

    Hivatalos bejelentés – Reddick és Busch főszereplésével – a pletykák szerint szerint ezen a hétvégén várható a Las Vegas Motor Speedway-en.

  • Brutális büntetés, csalással vádolják Custert és csapatát

    A NASCAR hatalmas büntetést szabott ki Cole Custer 41-es rajtszámú Stewart-Haas Racing csapatára, miután csalással vádolják őket.

    A Charlotte Roválon zajló verseny utolsó körében úgy tűnt, szándékosan lassít le Custer, így segítve csapattársának, Chase Briscoe-nak, hogy pozíciókat nyerjen, és bejusson a rájátszás következő fordulójába.

    Custert végül az utolsó sikánban megpördítette Austin Dillon, az egyik autó, amelyet megkérdőjelezhető manőverével blokkolt. Briscoe két ponttal jutott tovább a rájátszásba a sorozat regnáló bajnoka, Kyle Larson előtt.

    A büntetés a NASCAR Szabálykönyv 4.3.A; 4.4.C és 5.5. pontjaira (Tagok magatartási kódexe/teljesítési kötelezettség) vonatkozik. Az 5.5. szakasz a NASCAR által a Michael Waltrip Racing 2013-as „Spingate” botránya után bevezetett 100%-os szabályra utal. (azaz a versenyzőnek végig a 100%-ot kell nyújtania)

    A büntetés pedig súlyos. Custert 100 000 dollárra büntették, és 50 versenyzői és tulajdonosi pontot vontak le tőle, valamint a 41-es csapattól. Emellett Mike Shiplett csapatfőnököt további 100 000 dollárra büntették, és határozatlan időre felfüggesztették a NASCAR-tól.

    Shiplett a 2020-as szezon óta Custer csapatfőnöke, korábban pedig az Xfinity sorozatban is együtt dolgozott a versenyzőjével.

    A büntetés semmilyen módon nem befolyásolja playoffba jutott Briscoe sorsát, azt azonban a Stewart-Haas Racing már most bejelentette, hogy fellebbezni fog.

    A NASCAR további reakciója a Custer ügyre

    Jeff Gluck további részleteket osztott meg twitteren, melyek Scott Miller, a NASCAR versenyügyekért felelős alelnökének szájából hangzottak el:

    • Találtunk néhány dolgot, amire úgy éreztük, hogy reagálnunk kell.” Mike Shiplett (Custer csapatfőnöke) azt mondta a versenyzőjének: „Azt hiszem, defektet kaptál, lassíts, lassíts!” miközben nem is láthatta az autót, az adatok pedig szintén nem támasztották alá ezt. Miller szerint ez „elég sokatmondó” volt. Az adatok is azt mutatták, hogy „szándékosan történt” az egész.
    • Nem engedhetjük meg, hogy a csapatok manipulálják a célba érési sorrendet.” Azt mondja, a NASCAR még hevesebben reagált volna, ha ez lett volna az oka annak, hogy Briscoe továbbjutott a 3. fordulóba (de szerintük nem ez volt az oka).
    • Scott Miller arról, hogy miért volt más Chase Elliott tavaly Bristolban: „Ott a versenyző a saját kezébe vette a dolgokat„, és nem a csapata mondta neki, hogy mit csináljon.
    • Scott Miller szerint a Custernek adott rádióutasításokat „nem is lehetett másként értelmezni”. Azt mondja, hogy Custer az utolsó körben szemérmetlenül félrehúzódott és megváltoztatta a célba érési sorrendet.
    • Scott Miller szerint fontolóra vették Cole Custer felfüggesztését, de úgy döntöttek, hogy nem teszik
    • Scott Miller szerint a NASCAR részben azért nem fontolgatta Chase Briscoe eltávolítását a rájátszásból, mert senki sem mondta neki, hogy a csapattársai segíteni fognak neki. Tehát nem volt összehangolt a dolog a NASCAR szerint.
    • A NASCAR jelezte, hogy szerintük Custer akciója két pontot/helyezést ért Briscoe-nak. Bár két ponttal jutott tovább, de pontegyenlőség esetén a rájátszás második körében elért eredmények alapján is Briscoe jutott volna tovább.
  • Chase Elliott meglepően agresszív reakciója mindent elárult a versenyéről

    Chase Elliott sokáig vezette a Charlotte Roválon megrendezett versenyt, azonban a futam végi frusztrációját rossz emberen töltötte ki.

    Ebben a szezonban Chase Elliottnak egy olyan oldalát láthattuk, amit korábban nem nagyon. A Hendrick Motorsports versenyzője ugyanis nagyon sztoikus és nyugodt figura, de idén voltak olyan esetek, amikor elvesztette a hidegvérét.

    És bár semmi baj nincs azzal, ha valaki dühös vagy frusztrált – elvégre ez egy valódi emberi érzelem – mégis érdemes megemlíteni, ahogyan Elliott ezúttal a viselkedését illetően a körülötte lévő emberekkel bánt.

    A 2020-as Cup Series bajnoka láthatóan feldúlt volt a futam után, miután három körrel a vége előtt először AJ Allmendinger sodorta le őt a pályáról, majd később Tyler Reddick pörgette ki őt. Elliott szarkasztikusan nyilatkozott ezután.

    Mindig számítasz a sárga zászlóra, ez nekik így jó, hiszen így van show a verseny végén” – mondta Elliott.

    Egyszer sem találkoztam azzal a táblával ami miatt beintették a sárgát. De én nagyon hülye vagyok, úgyhogy nehezen látok dolgokat általában, és biztos én emlékszem rosszul a dolgokra.

    A megpördüléséről, szintén szarkasztikusan csak ennyit mondott: „Biztos én voltam a hibás…

    A futam után azonban még tovább romlott Elliott hangulata, ugyanis amikor csapattársával, William Byronnal állt és beszélgetett, akkor egy operatőr kezdte el közelről felvenni őket.

    Ennek hatására a NASCAR legnépszerűbb pilótája a kezével ellökte a kamerát, majd néhány lépést tett a kameraman irányába, hogy nyomatékosítsa a mondanivalóját.