Kategória: NASCAR

  • Wallace bocsánatért esedezik, Stewart ironizál – Hírmorzsák

    Bubba Wallace elnézést kért azokért a tetteiért, amiket a hétvégi Las Vegas Motor Speedwayen rendezett versenyen követett el.

    • Wallace bocsánatkérését leginkább Christopher Bellnek címezte, Kyle Larsont csak érintőlegesen említette meg. „A viselkedésem nem felel meg a 23XI Racing és partnereink által vallott alapvető értékeknek, akik döntő szerepet játszottak abban, hogy hihetetlen utam e nagyszerű sportág csúcsára vezetett” – áll Wallace közleményében. „Szeretnék bocsánatot kérni a NASCAR-tól és a szurkolóktól, valamint Christopher Bell-től, a Joe Gibbs Racingtől és a Toyotától, amiért olyan helyzetbe hoztam őket a rájátszásban, amit nem érdemelnek meg.

    • A Stewart-Haas Racing két hét alatt két nagy büntetést kapott a NASCAR-tól, és most egy újabb ironikus tweet került ki twitterre róluk. „A Larson/Wallace incidens további felülvizsgálata után a NASCAR űgy döntött, hogy Rodney Childers 100 000 dolláros büntetést kap, míg Kevin Harvick születésnapját nem tartathatja meg. Jelentkezünk ha valami friss hírrel szolgálhatunk” – írta twitteren egy vicces kedvű rajongó. A múlt héten kiakadó Tony Stewart egyből reagált: „Egy pillanatra tényleg azt hittem, hogy ez igaz!

    • A legfrissebb pletykák szerint Ty Dillon érkezhet a Spire Motorsports csapatához, hogy a NASCAR Cup Series 2023-as szezonjában a 77-es rajtszámú autót vezesse a NASCAR Cup Seriesben.
    • Kevin Harvick a NASCAR Cup Series legendás versenyzője. De a 10 éves fia, Keelan Harvick már most a saját versenyzői örökségét kovácsolja. Vasárnap Keelan Harvick – egyetlen amerikaiként – az X30 Mini osztályban versenyzett az IAME World Finals nevű rangos gokartversenyen, amelyet Le Mans-ban rendeztek, és végül a kiemelkedően jó 5. helyet szerezte meg.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Keelan Harvick (@keelanharvick) által megosztott bejegyzés

  • Top 7 legnagyobb bunyó a NASCAR történetében

    Bubba Wallace és Kyle Larson kakaskodása közel sem az első eset a NASCAR történelmében, ezért összegyűjtöttük a legnagyobb verekedéseket.

    7. Matt Kenseth vs. Brad Keselowski (2014 Bank of America 500)

    Mielőtt Matt Kenseth Brad Keselowski után ment volna, Denny Hamlin már megpróbált „beszélgetni” Keselowskival.

    Érezhető, hogy Keselowski nem szerzett barátokat a verseny alatt, és Kenseth pankrátoros mozdulattal nekitámadt a verseny után Keselowskinak. A többit pedig meséljék el a képek.

    6. Darrell Waltrip vs. Rusty Wallace (1989 Winston All-Star)

    Remélem, megfullad attól a 250 000 dollártól.

    Mi késztethette Darrell Waltripet, a NASCAR egyik legmegosztóbb személyiségét arra, hogy ilyen aljas kívánságot fogalmazzon meg?

    Nos, a Winston All-Star verseny 1989-es versenyének kockás zászlójához érve Waltrip fej-fej mellett haladt Rusty Wallace-szal. A 4. kanyar kijáratán Wallace nekiment Waltripnek, aki a fűben csúszott hátrafelé, miközben Wallace Pontiacja megnyerte a versenyt és a 250 000 dolláros díjat.

    Waltrip csapata azzal akarta kifejezni dühét, hogy elzárta Wallace elől az utat a victory lane-re, de amikor Wallace egyik embere elhaladt Waltrip Tide Chevyjének egyik csapattagja mellett, minden a feje tetejére állt.

    A két csapat zöld és narancssárga színű tengerben csapott össze, miközben ökölcsapások és lökdösődések zajlottak. A versenybírók végül lecsillapították a csapatokat, de az eredmény a történelem egyik leghíresebb All-Star pillanata lett.

    5. Jeff Gordon vs. Jeff Burton (2010 AAA 500)

    Jeff Gordon ritkán veszítette el a fejét, de amikor igen, akkor nagyon.

    Listánkról épphogy lemaradt Clint Bowyer-el szembeni, valamint Brad Keselowski elleni csatája, de Jeff Burtonnel kipattanó bunyója mindenkit meglepett.

    Miután Martin Truex Jr. a falnak ütközött, és sárga zászlót lengettek, Jeff Burton úgy döntött, hogy nemtetszésének hangot ad Gordonnal szemben azzal, hogy egy kicsit nekiment. Az ebből eredő „ütközés” azonban végül mindkét autó kiesését okozta.

    Mindkét versenyző sértetlenül megúszta a balesetet, de Gordon úgy döntött, hogy szeretné feleleveníteni az incidenst régi cimborájával, Burtonnel. Ez alatt azt értette, hogy valójában Burton fejét akarta néhányszor az aszfaltba verni.

    Gordon megragadta Burtont, de a versenybírók szétválasztották őket. Ezért Gordonnak be kellett érnie azzal, hogy üvöltözött riválisával.

    Rövid és meglepő volt nézni, különösen egy olyan fickótól, mint Gordon.

    4. Kevin Harvick vs. Greg Biffle

    A 2000-es évek elején ez a két srác sokáig nem kedvelte egymást. A versenyek után heves vitákat folytattak, de semmi sem hagyott olyan nyomot, mint az a balhé, amibe a Channellock 250-es verseny végén keveredtek 2002-ben Bristolban.

    Miután Biffle kevesebb mint 10 körrel a vége előtt kilökte Harvickot a versenyből, az RCR versenyzője úgy döntött, hogy megvárja a verseny végét, mielőtt bármit is tesz, mert tudatni akarta Biffle-lel, hogy frusztrált.

    Miután Biffle kiszállt a Fordjából, megtudta, mennyire frusztrált Harvick, amikor ráugrott, és megráncigálta. Mindkét csapatból több tagra volt szükség, hogy Harvickot leszedjék Biffle-ről, és Harvick hatalmas vigyorral az arcán hagyta el a helyszínt.

    Szegény Biffle nem tudott mit kezdeni Harvick pitbull mozdulataival.

    3. Kyle Busch vs. Joey Logano (2017 Las Vegas Motor Speedway)

    A verseny utolsó körében Kyle Busch és Joey Logano a harmadik helyért küzdött a későbbi győztes Martin Truex Jr. és Kyle Larson mögött. Busch és Logano azonban összeértek, aminek következtében Busch 18-as rajtszámú Toyotája kicsúszott a pályáról.

    Ez az érintkezés azt eredményezte, hogy Busch dühösen odament Logano autójához, és megütötte őt, ami verekedést váltott ki a két pilóta és a Ford 22-es rajtszámú Ford boxcsapatának tagjai között, mielőtt a NASCAR-felügyelők feloszlatták azt.

    Busch anti-drukkerei élvezhették az esetet, mivel bár ő ütött először, a 18-as autó versenyzője jött ki véresen az esetből.

    2. Tony Stewart vs. Joey Logano (2013 Auto Club 400)

    Tony Stewart pályafutása során mindig is agresszív, hirtelen felindulású versenyző volt, akinek volt néhány fizikai összecsapása más versenyzőkkel. Az azonban biztos, hogy a NASCAR-világ ekkor látta őt a legdühösebbnek.

    Azonban, hogy elismerést kapjon, Joey Logano dicséretet érdemel, amiért nem hátrált meg a dühös legenda elől.

    Stewart, aki feldühödött Logano blokkolásán a verseny végén,nekiment autójának boxutcában.

    Logano már kiszállt és beszélt a csapatával, amikor azonban riválisa megérkezett a helyszínre, ő nem beszélgetni akart.

    Stewart megragadta Loganót és megtámadta, mielőtt Logano lendületbe jött volna. Szerencsére a csapatok gyorsan szétválasztották a két versenyzőt.

    Stewart később azt állította, hogy Loganónak „meg kellett tanulnia a leckét”, ezért érezte szükségét, hogy fizikailag bántalmazza Loganot.

    1. Cale Yarborough vs. Donnie Allison/Bobby Allison (1979 Daytona 500)

    Ez a verekedés minden NASCAR verekedésnek az alfája és omegája.

    A NASCAR meghatározó pillanata, amelyet találóan „The Fight”-ként emlegetnek, nem is annyira csata, mint inkább dulakodás volt. Mégis, ez az esemény nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a NASCAR a figyelem középpontjába kerüljön.

    Az 1979-es Daytona 500-as verseny utolsó körében Cale Yarborough és Donnie Allison összementek, miközben a győzelemért versenyeztek. Miközben Richard Petty elhappolta orruk alól a győzelmet, mindkét versenyző kiszállt az autójából, hogy megbeszéljék a balesetet.

    Amikor azonban Bobby Allison, Donnie testvére megjelent, hogy felajánlja segítségét Donnie-nak, Yarborough megelégelte a történéseket, és nekiment Bobbynak. Bobby válaszul kiugrott az autójából, és Yarborough-ra ugrott.

    Mindkét versenyző szeretettel gondol vissza a „verekedésre” későbbi éveiben – és mi is így vagyunk ezzel.

     

  • 2023-tól jöhetnek az esős ovál versenyek a NASCAR-ban

    Az eső régóta borsot tör a NASCAR orra alá az oválversenyeken. Ez jövőre megváltozhat az új esőcsomaggal melyet bevethetnek.

    A NASCAR megoldásokat keresett a versenyek eső miatti csúsztatásának elkerülésére. A paddockban lévő több forrás szerint a sorozat azt tervezi, hogy jövőre egy esőgumikkal ellátott csomagot vezet be néhány rövid oválon – írja a volt NASCAR mérnökből lett újságíró, Bozi Tatarevic.

    Az épített pályákon használt csomaghoz hasonlóan ez is tartalmazni fog ablaktörlőt, a kerekek mögötti sárvédőket, lámpát az autó hátulján, és természetesen Goodyear esőgumikat.

    A NASCAR Next Gen autó debütálása előtt már szóba kerültek és tesztelték a esőgumikat gumikat. A legfrissebb információk szerint ez már 2023-ban létre is jöhet.

    A rövid oválpályák között, amelyeken valószínűleg elérhető lesz ez csomag, olyan helyek szerepelnek, mint a Martinsville Speedway és a Phoenix Raceway, valamint olyanok is, mint a New Hampshire Motor Speedway.

    Nagy esőben persze így sem tud majd futamot rendezni a NASCAR, azonban kisebb esőben már alkalmasak lesznek ezek az autók, és gumik a versenyzésre. Ez egy új taktikai elemet is behozhat majd, hiszen a pálya felszáradásával nagy előnybe kerülhet aki minél korábban felteszi majd a slick gumikat.

    Ez több szempontból is előnyösnek tűnik a NASCAR számára, mivel így kevesebb időt veszíthetnek a televíziós közvetítésben, és hamarabb el tudják kezdeni a versenyt az eső miatt bekövetkező késések után.

    A NASCAR egyelőre nem reagált a hírre.

  • Keserédes második helyet szerzett Ross Chastain

    Annak ellenére, hogy még kopott gumival is majdnem nyert a friss abroncsos Logano ellen, Chastain nem vigasztalódott a második hellyel.

    Ross Chastain három körrel a vége előtt veszítette el vezető pozícióját Loganóval szemben. A 22-es rajtszámú autó frissebb gumijai érvényesültek, és a Penske pilótája átrohant a mezőnyön, hogy megszerezze a győzelmet, és bejusson a playoff döntőjébe.

    A 29 éves versenyző, aki 86 kört vezetett a versenyen, a második helyen végzett.

    Eléggé fáj a dolog” – mondta Chastain. „Fájdalmas így veszíteni néhány körrel a vége előtt.

    Viszont annyira jó, a Trackhouse autókat vezetni. Tényleg, egy élmény. Ha a rájátszásban továbbra is ilyen sebességet hozunk majd, akkor egy álmom válik majd valóra.

    Chastain 16 körrel a vége előtt, a futam utolsó sárgájánál vette át a vezetést vezetést, miután harmadik autóként meglepte Chase Briscoe-t és Justin Haley-t.

    30 körrel korábban ugyanez a lehetőségem megvolt, de nem éltem vele, mert egyszerűen nem jött még el az ideje a manővernek” – mondta Chastain a mozdulatról. „Nagy kockázatot vállaltam. Megszereztük a vezetést, és mindent megtettünk, hogy megnyerjük a versenyt. Nem volt több benne.

    Logano hat körrel a vége előtt utolérte riválisát és elkezdett különböző módokon próbálkozni, hogy megelőzze őt. Néhány körön keresztül jól blokkolt az 1-es autó sofőrje, és a Logano elé került piszkos levegőt a maga javára fordította.

    De Logano három körrel a vége előtt megelőzte őt, és Chastain már nem tudott visszatámadni.

    Egyértelmű különbség volt a gumik között. Bár teljes mértékben hittünk abban, hogy elég lesz az előnyünk a végére, Joey nagyszerűen, és gyorsan átküzdötte magát a mezőnyön, és megérdemelten nyert” – ismerte el Chastain.

    A Trackhouse Racing egyetlen állva maradt versenyzője Las Vegasból a rájátszás második helyén távozik, 18 pontos előnnyel az 5. helyezett William Byron előtt.

  • Logano zseniális volt, Wallace összeverekedett Larsonnal

    Joey Logano szenzációs utolsó etapjával megnyerte a Las Vegas Motor Speedwayen rendezett futamot, és bejutott a playoff döntőjébe.

    Logano a vasárnapi futamot úgy nyerte meg, hogy friss gumik segítségével levadászta Ross Chastain-t az utolsó 16 körben. A győztes előzés három körrel a vége előtt történt.

    Az utolsó 30 körben több incidens is történt, és mivel a nap korábbi részében Logano hátra csúszott, ezért kockáztathatott a csapatfőnöke a taktikával. Két gyors újraindítás, és két jó rajtot követően Logano 14 körrel a vége előtt feljött a negyedik helyre, majd egy körrel később a harmadikra.

    Kilenc körrel a vége előtt megelőzte a második helyezett Chase Briscoe-t is, és elkezdte lefaragni Chastainnel szembeni hátrányát, majd három körrel a vége előtt meg is előzte őt egy fantasztikus csata után.

    A győzelemnek köszönhetően Logano bejutott a legjobb 4-be, így Phoenixben harcba szállhat második bajnoki címéért. Logano pályafutása során ötödik alkalommal indul a bajnoki címért.

    A bajnoki címért versenyezhetünk, gyerünk!” – mondta Logano a szezonbeli negyedik győzelme után. „Ember, micsoda nagyszerű autót kaptam ma a Penskétől.”

    „Nagyon jót meccseltünk Ross-szal (Chastain), és a hibák ellenére végig éreztem, hogy győzni fogunk.

    Chastain 68 kört vezetett a versenyen, de végül csaka második helyen végzett. Kyle Busch épphogy lemaradt a harmadik helyről, Chase Briscoe a negyedik, Denny Hamlin pedig az ötödik lett.

    A pole-ból induló és 32 kört vezető Tyler Reddick a hatodik, Martin Truex Jr. a hetedik, Erik Jones pedig a nyolcadik helyen zárt. AJ Allmendinger a kilencedik helyen végzett, Austin Dillon a top 10-et pedig Austin Dillon zárta.

    A nagy vesztesek között említhetjük Chase Elliottot aki egész nap szenvedett, és a 21. lett, valamint Ryan Blaney-t, aki végig elől ment, azonban saját hibájából eldobta az autót és összetört, végül ő a 28. helyen ért célba.

    És, hogy mi történt Christopher Bellel?

    Wallace bunyózni akart, Larson higgadt volt

    Nos Bell szerencsétlen résztvevője volt a Bubba Wallace és Kyle Larson között történt csatározásnak.

    Larson szélesre sodródott a 4-es kanyar kijáratán, majd felnyomta a falra Bubba Wallace-t, akinek jó tempója volt, mit sem bizonyít jobban, hogy megnyerte az első szakaszt. Utóbbi versenyző elmondása szerint autójában ekkor eltörött valamit, és irányíthatatlanul nekiütközött Larson autójának.

    Amikor szándékosan nekilöknek a kerítésnek, és ekkora ütést kap az autó, akkor mindenki tudja, hogy a kormányzásnak annyi” – mondta Wallace. „Véletlenül pont Larsonba ütköztem.”

    A két visszafele csapódó autó eltalálta Christopher Bell-t, akinek kiütődött a hátsó kereke, így ki kellett állnia a versenyből.

    Ami ezután történt, az a 70-es évek NASCAR bunyóit idézte, Wallace ugyanis nekirontott Larsonnak, többször is meglökte őt, azonban a 2021-es bajnok nem akart belemenni a verekedésbe, és próbálta lenyugtatni riválisát.

    Nem lepett meg, hogy ezt csinálta” – mondta a Hendrick versenyzője. „Nyilvánvalóan agresszívan próbáltam megelőzni, megcsúsztam, és felnyomtam őt a falra, így tudtam, hogy vissza fogja adni a kölcsönt.

    Larson még nyilatkozatában is próbálta védeni Wallace-t.

    Azt hiszem, mindazzal együtt, ami mostanában itt történt az ütközésekkel, a sérülésekkel… nem hiszem, hogy ez volt a helyes lépés tőle” – mondta Larson arról, hogy szerinte Wallace direkt lökte-e őt ki.

    De hé, mindannyian csináltunk már ilyet. Talán nem mindannyian, de én igen. Én is hagytam már, hogy az érzelmek eluralkodjanak rajtam.

    Biztos vagyok benne, hogy még mindig dühös, de biztos vagyok benne, hogy a történtek után tudja, hogy hibát követett el, és biztos vagyok benne, hogy legközelebb kétszer is meggondolja.

    Végeredmény

    Bajnokság állása

    VERSENYZŐ PONT PLAYOFF GYŐZ. POLE. TOP 5 TOP 10
    1 Joey Logano 4084 3 3 10 15
    2 Ross Chastain 4063 +18 2 0 12 18
    3 Chase Elliott 4062 +17 5 4 12 19
    4 Denny Hamlin 4051 +6 2 3 9 13
    5 William Byron 4045 -6 2 0 5 9
    6 Chase Briscoe 4042 -9 1 1 5 8
    7 Ryan Blaney 4040 -11 0 3 10 15
    8 Christopher Bell 4028 -23 2 4 11 18
  • Kurt Busch jövőbeli tervei, Elliott elnézést kért, Bayne elájult – Hírmorzsák

    Kurt Busch a tegnapi nap folyamán bejelentette, hogy 2023-ban nem indul, de mik a tervei? Elliott elnézést kért tetteiért.

    • Busch a közleménye után válaszolt újságírói kérdésekre, ahol sok érdekes extra információt osztott meg. Például azt, hogy nem a poconói eset volt a fő ludas, de az volt az utolsó csepp a pohárban. „Az idei évben elszenvedett különböző balesetek megnehezítették a dolgomat, és a nyáron kezdett nehézzé válni, hogy minden héten vissza tudjak térni a 100%-os szintre. Aztán a Pocono-i baleset, ez is része mindannak, ami összeadódott.
    • Kurt Busch beszélt arról is, hogyan teltek a hétköznapjai a baleset után: „A baleset utáni első három hétben keményen hajtottam magam, hogy minél korábban vissza tudjak térni. Aztán kiderült, hogy nem tudok részt venni a rájátszásban. Nos az nagyon kemény hét volt számomra” ismerte el Busch. „Az ezzel járó érzelmekre nem voltam felkészülve – senki sem készülhet fel ilyesmire.
    • Arról is szó esett a sajtótájékoztatón, hogy mi pontosan a 23XI Racing versenyzőjének problémája. „A fejmozgásokkal és a törzsmozgásokkal, amikor a pulzusom megemelkedett, akkor a dolgok túl gyorsan mozogtak, és nem volt megfelelő a perifériás látásom.
    • Kurt Busch hozzátette, hogy megbékélt a döntésével: „Közel voltam a szerződésem végéhez, és a bajnoki címért való teljes éves hajtás már egy picit sok volt nekem. Persze így is egy picit hamarabb jött el a pillanat, mint ahogy szerettem volna. De az, hogy részmunkaidőben versenyezhetek, és élvezhetem a dolgokat egy kicsit kevesebb nyomással, azt hiszem, ez segít nekem mentálisan becsukni a karrieremnek ezen ajtaját.
    Kurt Busch a 2004-es NASCAR Cup Series Bajnok
    Kurt Busch a 2004-es NASCAR Cup Series Bajnok Fotó: Sherryl Creekmore/NASCAR

    Kurt Busch jövőbeli tervei, és a NASCAR garázs reakciója a hírre

    • A 44 éves versenyző elismerte, hogy elkezdett reflektálni a karrierjében elért fantasztikus eredményekre, és azokra a trófeákra, amelyek még hiányoznak a polcáról, és részidős versenyzőként megszerezhet. „Persze gondolkozom a jövőn. Sok mindent megnyertem, de pl. jó lenne nyerni egy versenyt Darlingtonban. Soha nem nyertem ott, bár párszor közel voltam hozzá. Vagy ott van Watkins Glen, amit mindenképp szerettem volna megnyerni, és idén el sem tudtam indulni rajta. Vagy Michigan ahol minden márkával nyertem, kivéve a Toyotával. Szóval vannak kis dolgok, amiket még szeretnék elérni” – ismerte el Busch. „De persze a világot is szívesen bejárnám, ott van Le Mans, vagy az ausztrál Supercars bajnokság, vagy bármi Ázsiában. Szóval van pár dolog, amit szeretnék még elérni.
    • Busch ettől függetlenül hozzátette, egyelőre nem tudja, mi pontosan a következő lépés a karrierjében. Elmondta, hogy a hétvégén beszélni fog a Fox Sports-szal, hogy csatlakozhat-e hozzájuk kommentátorként 2023-tól. Korábban már közvetített velük. Denny Hamlin kijelentette, hogy egy harmadik autót fog indítani bármilyen versenyen, amelyen Busch szeretne indulni, amint egészséges lesz. Hamlin azt is hozzátette, hogy Buschnak a 23XI Racingnél van otthona.
    • A 2004-es NASCAR Cup Series bajnok visszavonulásának híre az egész NASCAR garázst megmozgatta. Ross Chastain, akinek 2021-ben volt a csapattársa Busch ennyit írt: „Köszönök mindent!„.  Hasonlóan reagált Ty Gibbs is. Dale Earnhardt Jr. is lerótta tiszteletét Busch karrierje előtt: „Nagyra becsülöm, hogy Kurt Busch minden csapatot, amelyhez ment, eredményesebbé tett. Nem sok versenyző képes erre. Pokolian tehetséges. Izgatottan várom, hogy mit fog csinálni, amikor visszavonul a teljes munkaidős versenyzéstől.
    Dale Earnhardt Jr. és Kurt Busch
    Dale Jr. és Kurt Busch sok kemény csatát megvívtak a pályán, de a kölcsönös tisztelet mindig jelen volt Fotó: Brian Lawdermilk/Getty Images/NASCAR Media

    Chase Elliott elnézést kért, Byron és Blaney a bajnoki címre hajt

    • Chase Elliott a múlt heti, Charlotte Roválon rendezett verseny után összetűzésbe keveredett egy operatőrrel, de elmondta elnézést kért tetteiért. „Nem volt túl bölcs megmozdulás a részemről, de megkértem a srácot, hogy adjon nekünk egy kis teret, és ő nem igazán tette ezt meg” – lamentált tettein Elliott. „Nézd, frusztrált voltam egy kemény verseny után, de nem volt szép amit csináltam, és elnézést kértem.
    • Miután a Las Vegas Motor Speedwayen rendezett NASCAR Xfintiy Series verseny utolsó szakaszában végig keményen versenyzett, és 5. helyen ért célba, a megpróbáltatások folytatódtak Trevor Bayne számára az Xfinity verseny után is, hiszen elájult, ahogy kiszállt az autójából. „Már jól vagyok” – nyugtatta meg a rajongókat Trevor Bayne. „Valószínűleg nem ittam eleget az egész hétvégén. Olyan száraz az idő, hogy észre sem veszed, ha nem tartod be a folyadékpótlást.

    • A Hendrick Motorsports Blake Harrist szerződtette a NASCAR Cup Series-ben versenyző Alex Bowman következő csapatfőnökének a következő szezontól, miután Greg Ives a szezon végén visszavonul. A 35 éves Harris jelenleg első szezonját tölti a Front Row Motorsportsnál Michael McDowell pilóta csapatfőnökeként, ahol McDowell karrierje legjobb szezonját futotta, 32 indulásból 12 top 10-es helyezéssel.
    • A 2018 NASCAR Xfinity Series bajnoka, Justin Allgaier 2023-ban nyolcadik szezonjára tér vissza a JR Motorsporthoz. Allgaier az Xfinity Series egyik legsikeresebb aktív versenyzője – és nem mellesleg a JR Motorsports történetének legsikeresebb versenyzője – , hiszen 13 éves karrierje alatt 19 győzelmet szerzett a bajnoki címe mellett.
  • Reddick idén harmadszor a pole-ban, Hamlin csak 31. Las Vegasban

    Tyler Reddick vezeti majd a NASCAR Cup Series mezőnyét a zöld zászlóhoz vasárnap a Las Vegas Motor Speedwayen.

    A 23XI Racinghez 2023-ban csatlakozó Reddick az utolsó körben 184,603 mph (29,252 mp) köridővel állt az élre.

    A Richard Childress Racing versenyzője pályafutása négy pole pozíciójából három a NASCAR Cup Series-ben ebben a szezonban született. Ez lesz az első alkalom, hogy a pole-ból indul Las Vegasban.

    Nem nagyon vettem el” – mondta Reddick, miután a 4-es kanyarban alulkormányzott lett az autója. „Nem gondolkoztam: vagy nagyon jó kör lesz, vagy a falba állok, és szerencsére előbbi történt.

    Austin Cindric csatlakozik Reddickhez az első sorban. A rájátszásban lévő versenyzők következtek ezután: William Byron 3., Ryan Blaney 4., Joey Logano 5. lett.

    Daniel Suarez a hatodik helyről indulhat majd a Las Vegas Motor Speedwayen rendezett vasárnapi, playoff-kör nyitó versenyén, mellőle pedig Christopher Bell jöhet majd.

    Harrison Burton a nyolcadik, Bubba Wallace a kilencedik, Austin Dillon pedig a tizedik helyre kvalifikálta magát. Burton kvalifikációs eredménye megdöntötte pályafutása legjobbját újonc szezonjában.

    A rájátszás másik négy versenyzője a top 10-en kívülről indul. Ross Chastain a 11., Chase Briscoe a 16., Chase Elliott pedig a 20. helyről indulhat majd.

    A legrosszabbul viszont az a Denny Hamlin járt, aki tavaly megnyerte a las vegasi versenyt. A Joe Gibbs Racing versenyzője mindössze a 31. helyre kvalifikálta magát, így a holnap versenyen óriási felzárkózást kell majd bemutatnia, ha nem akar ponthátrányba kerülni.

  • Szenzációsan mutatkozott be Hailie Deegan az Xfinity Seriesben

    A Hailie Deegan 13. helyre hozta be autóját azok után, hogy a versenyen semmi káosz nem volt, és erőből szerezte meg ezt a pozíciót.

    Deegan a 20. helyről rajtolhatott, és szinte az egész versenyen a legjobb 20-ban autózott, végül pedig a 13. szerezte meg élete első NASCAR Xfinity Series versenyén. Nem mellesleg ő lett a legjobb Fordos versenyző.

    Deegan 13. helyezése a Las Vegas Motor Speedwayen a legjobb eredmény, amit női versenyző Xfinity debütálásakor elért.

    Elég szórakoztató napunk volt, egy elég tiszta napot tudtunk eltölteni, és szuper boldog vagyok az eredmény miatt” – mondta óriási mosollyal a száján Deegan.

    A 21 éves versenyzőhölgy előző nap azt mondta, hogy az élmezőnyben akart maradni, és a verseny előrehaladtával egyre kényelmesebben érezte magát az autóban.

    Azt mondanám, hogy amint igazán belekezdtünk a második-harmadik szakaszba, akkor kezdtem el sokkal jobban érezni magam” – magyarázta a Ford tehetsége. „Csináltunk egy változtatást, ami nem volt nagyszerű, és egy kicsit visszavetett minket. Azt hiszem, amint ezt sikerült leküzdenünk… úgy érzem, akkor kezdtünk el javulni.

    Határozottan a harmadik szakaszon nagyon túlkormányzottá tettük az autót. Észrevettem ezt, és tudtunk változtatni.

    Deegan, aki második évét tölti a Camping World Truck Series-ben, azt mondta, úgy érzi, hogy az Xfinity autóval többet számít a tehetsége.

    Annyi mindent tanultam, hogy még nem tudtam feldolgozni… de egyszerűen csak örülök, hogy sikerült egy jó futamot teljesítenünk” – tett hozzá Deegan.

    A fiatal hölgyversenyzőt természetesen ismét megkérdezték arról, hogy mi lesz a sorsa, de konkrét választ most sem tudott adni.

    Ha jó eredményt érsz el, akkor az természetesen segít szponzorokat szerezni” – mondta Deegan. „Egy Xfinity csapat üzemeltetése nagyon sokba kerül. Szponzorokra van szükséged, akik kifizetik a számlákat.

    Próbálunk támogatókat szerezni. Nem tudjuk, mikor lesz ez meg.

    Josh Berry
    Josh Berry megadta a módját az ünneplésnek Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media

    Deegan mellett Berry a nap nyertese

    A NASCAR Xfinity Series november 5-i, Phoenix Raceway-en megrendezésre kerülő döntőjére közben elkelt egy hely a vasárnapi versenyen.

    A JR Motorsports pilótája, Josh Berry szombaton az utolsó 34 kört vezette, és győzött a Las Vegas Motor Speedwayen, így bejutott a döntőbe. 1,125 másodperccel nyert Noah Gragson előtt. Justin Allgaier lett a harmadik, Ty Gibbs a negyedik, Trevor Bayne pedig az ötödik.

    Allmendinger, a sorozat alapszakasz-bajnoka 25 körrel a vége előtt, a negyedik helyen haladva állt ki a boxba, mert autójának jobb oldali kerekei meglazultak. Ő volt az egyetlen rájátszásbeli versenyző, aki az első kilenc helyen kívül végzett, és végül a 22. helyen szelte át a célvonalat. Allmendinger zsinórban két győzelem után nagy hátrányba került a pontversenyben.

    Gibbs könnyedén nyerte az első szakaszt, és a szakasz végére négy másodperces előnyre tett szert. A szakaszon 22 kört vezetett. Gragson nyerte a második szakaszt.

    A sorozatban már csak 3 futam van hátra (előbb Homestead Miami, majd utána Martinsville és Phoenix), ebből egy a szezonzáró, Phoenix-i verseny, ahova négy versenyző megérkezni bajnoki reményekkel. Az egyik ezek közül már biztosan Josh Berry lesz.

    Versenyző PONT GYŐZ. TOP 5 TOP 10 +/-
    1 Josh Berry* 3069 3 11 20 0
    2 Noah Gragson 3109 7 18 23 44
    3 Ty Gibbs 3090 5 13 20 25
    4 Justin Allgaier 3080 3 14 20 15
    5 Austin Hill 3065 2 11 18 -15
    6 AJ Allmendinger 3064 5 15 26 -16
    7 Brandon Jones 3053 1 6 13 -27
    8 Sam Mayer 3044 0 10 17 -36
  • HIVATALOS: Kurt Busch visszavonult, Reddick jön a helyére

    Kurt Busch szombaton szülővárosában hivatalossá tette, hogy 2023-ban nem indul a NASCAR Cup Series-ben.

    Busch egy 23 éves pályafutás végén mond búcsút a NASCAR-nak. Pályafutása során 776 versenyen indult, és 34 győzelmet szerzett.

    A NASCAR az otthonom, és imádok itt lenni” – állt Busch Twitter-oldalán közzétett nyilatkozatában, amelyet a Las Vegas-i médiaközpontban is felolvasott. „28 évvel ezelőtt itt álltam a sivatagnak ezen a részén, és készítettem egy glamourfotót az első versenyautómmal, amelyet apámmal és a családommal építettem. A versenyzés az egyetlen, amit valaha is ismertem. A szenvedélyem, az értékrendem és a kitartásom segített elérni minden álmomat.

    Tudom, hogy nem vagyok 100%-os abban a állapotban ahhoz, hogy a NASCAR Cup Series-ben a legmagasabb szinten versenyezzek. Ezek a legjobb versenyzők legjobbjai, és az utóbbi időben nem éreztem magam a legjobban.

    Az orvosok arra a következtetésre jutottak, hogy az a legjobb, ha erre a szezonra ‘leállok’. Annak ellenére, hogy komoly fejlődésen mentem keresztül, mióta a legjobb szakemberekkel és a Toyota Performance Center csapatával dolgozom, még mindig nem vagyok 100%-os, és még mindig nem tudok versenyezni.

    Miközben továbbra is az egészségemre koncentrálok, és dolgozom azon, hogy minél jobban legyek, 2023-ban nem indulok a NASCAR Cup Seriesben. A hosszú távú egészségem az első számú prioritás, és nem érzem úgy, hogy a jövő évi bajnoki címért való versenyzésre való elköteleződés jelenleg az én érdekemnek vagy a csapat érdekeinek a legjobb.

    Kurt Busch 2022 Kansas győzelem
    Fotó: NASCAR Media/Chris Graythen/Getty Images

    Busch nem fog versenyezni, de a csapat része marad

    Busch, a sorozat 2004-es bajnoka júliusban agyrázkódást szenvedett egy kvalifikációs baleset során a Pocono Raceway-en. Azóta nem versenyzett.

    Tyler Reddicket idő előtt elengedte a Richard Childress Racing, és a következő szezonban a 23XI Racingnél fogja vezetni a 45-ös rajtszámot. Reddick a tervek szerint 2024-ben csatlakozott volna a szervezethez.

    Nagyon élveztem a munkát a 23XI-vel és ezzel a csodálatos szakemberekből álló csapattal, és nagyra értékelem a támogatást, amit az elmúlt hónapokban nyújtottak nekem” – folytatta Busch. „Továbbra is együtt fogok dolgozni ezzel a csapattal a garázsban. Valami különlegeset építünk itt, és alig várom, hogy a pályán kívül is folytathassam a közös munkát Bubbával, valamint Tyler Reddickkel, aki jövőre csatlakozik a csapathoz, és a 45-ös rajtszámú Toyotát vezeti majd.”

    A Toyota Racing Development elnökének, David Wilsonnak a nyilatkozata így szólt: „Kurt (Busch) döntése, hogy jövőre visszavonul a teljes idejű NASCAR Cup Series versenyzéstől, biztosan olyasmi, amire senki sem számított, amikor együtt kezdtük a szezont, és az év elején a Kansas Speedwayen a győztesek útján ünnepeltünk.

    Sajnálatos körülmények vezették Kurtöt a nehéz döntéshez, de tudjuk, hogy továbbra is hozzájárul a Toyota, a TRD és a 23XI Racing teljes programjához. Hatalmas tudást és első kézből származó bajnoki tapasztalatot hoz a csapatának és a Toyota versenyzőinek. Azért vagyunk itt, hogy támogassuk Kurtöt karrierje következő fejezetében, és alig várjuk, hogy továbbra is együtt dolgozhassunk vele.

    Busch az idei szezonban csatlakozott a 23XI Racinghez a szervezet második autójával. A Kansas Speedwayen aratott győzelem volt a második a szervezet számára, és eredetileg Busch kvalifikálta magát a rájátszásra – ami a 23XI Racing első szereplése lett volna az utószezonban -, de visszavonta a helyét, amikor megtudta, hogy nem fog tudni versenyezni.

    Busch pályafutásának 23 éve alatt Busch olyan tulajdonosoknál versenyzett még, mint Jack Roush, Roger Penske, Tony Stewart és Chip Ganassi.

    Tyler Reddick
    Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media

    Reddick sajnálja, de izgatott

    Miután Kurt Busch visszavonul a NASCAR Cup Series teljes idejű versenyzésétől, Tyler Reddick egy évvel korábban érkezik a 23XI Racinghez, a 45-ös autóba.

    Nagyon sajnálatosak a körülmények, amelyek miatt a hely felszabadult, de nagyon izgatott vagyok, hogy egy évvel korábban kezdhetem meg az utamat a 23XI Racinggel” – tweetelte Reddick Busch bejelentése után.

    Reddicknek még a következő szezonra is szerződése volt a Childressszel, de a 23XI Racing és a Richard Childress Racing megegyezett abban, hogy Reddick idő előtt léphet.

    Childress eredetileg azt nyilatkozta, hogy Reddicket egy harmadik autóba ülteti a következő szezonban.

    A Richard Childress Racing megállapodott Tyler Reddick elengedéséről, hogy 2023-ban a 23XI csapatnál versenyezzen” – áll az RCR közleményében. „Mivel Kyle Busch jövőre érkezik az RCR-hez, úgy gondoljuk, hogy közös érdekünk, hogy a jövőre nézve sikeres programok építésére koncentráljunk.

    Az RCR és Tyler nagy sikereket értek el együtt, és az RCR-nél mindenki sok sikert kíván neki.

    Reddick 2019-ben csatlakozott a Childresshez, és azonnal megnyerte az Xfinity Series bajnokságát. Egy évvel később a Cup Seriesbe került a programmal, ahol a No.8-as Chevrolet-t vezette.

    A 26 éves Reddick három futamot nyert és először kvalifikálta magát a rájátszásba. Az első körben kiesett.

    Alig várjuk, hogy Tylerrel versenyezhessünk a szezon hátralévő négy hetében, és örömmel várjuk, hogy ezt követően csatlakozzon a csapatunkhoz” – áll a 23XI Racing közleményében.

  • Az utolsó 6 körben 18 helyet javítva nyert, tragikus halála előtti utolsó győzelmét aratta

    Dale Earnhardt karrierjében sok nagy győzelem található, de egy sem olyan klasszikus, mint a 2000-es talladegai győzelme.

    Dale Earnhardt a NASCAR történetének legnagyobb alakja, és híres volt arról, hogy a Superspeedway pályákon mindig óriási teljesítményt nyújt.

    Nem történt ez másképp 22 évvel ezelőtt, a 2000-es Winston 500-on sem, a Talladega Superspeedwayen, ahol az utolsó 6 körben 18 (!!) autót előzött meg, hogy megnyerje karrierje utolsó versenyét.

    Ez volt Earnhardt második győzelme a szezonban, 10. győzelme a Talladega Superspeedwayen és a 76. és egyben utolsó pályafutása során, 0,119 másodperccel megelőzve Kenny Wallace-t. Ez a verseny lett a NASCAR történetében mindössze a második olyan futam, ahol a mezőny fele vezetett kört.

    A szezon végén a legendás 3-as autó sofőrje közel volt a bajnoki trófeához – ami a rekordot jelentő, 8. lett volna számára -, azonban végül második lett Terry Labonte mögött.

    Earnhardt tragikus körülmények között, a 2001-es szezonnyitó Daytona 500-on hunyt el, miután az utolsó körben balesetet szenvedett, de az emléke, többek között az utolsó győzelme, beégette magát az emberek memóriájába.

    A győztes autót restaurálták és a korhű logókkal látták el, a Richard Childress Racingnél, a csapat múzeumában maradt, és gyakran vezetik történelmi eseményeken, leginkább a Goodwood Festival of Speed-en, más történelmi versenyautókkal együtt, így Earnhardt utolsó győzelmének emlékét az autója is viszi tovább a világban.

    https://500miles.hu/nascar/fergeteges-sztorit-meselt-el-dale-earnhardt-regi-versenyzoje/