Az Andretti név 1965 óta jelen van az Indy 500 rajtrácsán, és ez 2023-ban sem lesz másképp, hiszen Marco Andretti indul a versenyen.
És nem lesz kihagyás, mint 1979-ben, és 1996 és 2001 között, amikor nem volt ott a legendás család az Egyesült Államok legnagyobb versenyén.
Mario szállította 1969-ben a família egyetlen győzelmét, és ezután kezdődött el az „Andretti átok”, hiszen azóta többször is közel került mind ő, mind Michael, mind Marco a győzelemhez, de nem sikerült nyerniük.
Most Marco 18. alkalommal próbálja meg elhódítani az áhított trófeát.
Andretti 18. Indy 500-as indulása alkalmából a 98-as rajtszámú Hondát fogja vezetni. A 35 éves versenyző eddig nyolc top 10-es és négy „dobogós” helyezést ért el a híres IMS oválon, és 2020-ban a pole pozíciót is megszerezte.
2022-ben a 22. helyen végzett, legutoljára pedig 2017-ben sikerült bekerülnie a top 10-be.
Immáron 11 éve, hogy elment az IndyCar történetének egyik legnépszerűbb bajnoka, Dan Wheldon, miután Las Vegasban halálos balesetet szenvedett.
Dan Wheldon 1978-ban született brit autóversenyző volt, és az IndyCar 2000-es éveinek egyik, ha nem a legnépszerűbb versenyzője, kétszeres Indy 500 győztes (2005, 2011), és egyszeres IndyCar bajnok (2005).
Marcus Simmons, az Autosport című brit autóversenyzői magazin szerzője Wheldonról azt mondta, hogy „olyan ember, aki megtestesítette az amerikai álmot megvalósító, az ‘Újvilágba’ bevándorolt ember ideálját.”
Bár volt egy pimasz és magabiztos személyisége, „pimaszsága mégis szerethetővé” tette, Maurice Hamilton újságíró megjegyezte, hogy Wheldont sokan „odaadó családapának látták, akit mélyen tiszteltek és mindenki szeretett, annak ellenére, vagy talán éppen azért, mert pimaszul öntudatos volt, és ügyesen ápolta az imázsát.”
Karizmája, humorérzéke és melegszívűsége a rajongók és a média kedvencévé tette, annak ellenére, hogy Angliában nem sokan ismerték, mivel a Forma-1 az ország legnépszerűbb autóverseny-sorozata, és az IndyCar csak mellékszerepet játszik mellette.
Dan Wheldon a 2011-es Indy 500 győztese Fotó: IndyCar Media
Nagy kihívás, Wheldon volt a bátor vállakozó
Randy Bernard, az IndyCar Series vezérigazgatója október 16-án a Las Vegas Motor Speedway-re kihívást állított egy versenyző elé.
A szezon elején még egy nemzetközi autósport szupersztárnak ajánlott fel óriási pénznyereményt, azonban miután mindenki visszalépett az utolsó pillanatban, Dan Wheldon került a középpontba, aki 2011-ben nem futott teljes szezont az IndyCarban, viszont megnyerte az Indy 500-at.
A kihívás így változott: Az 5 millió dolláros nyereményt egyenlő arányban osztanák el egy versenyző és egy véletlenszerűen kiválasztott rajongó között, ha a versenyző a rajtrács végéről nyerne.
Wheldon az edzéseken frusztrált volt amiatt, hogy az autója több mint 3 mph (4,8 km/h) sebességgel lassabb volt a többieknél, és úgy érezte, nehéz lesz a mezőnyben maradnia, ha a probléma nem oldódik meg. A brit versenyző volt az ABC versenyen belüli riportere is, és a bemelegítő körök alatt a csatorna kommentátorcsapatának részeként beszélt a versenyen való részvételéről és az IndyCarról.
A pálya egyszerűen túl gyors volt az autóknak, és túl könnyedén lehetett 3-an, vagy 4-en egymás mellett menni. A pilóták aggódtak is emiatt, és megbeszélték, hogy óvatosak lesznek az első körökben.
A baleset
A 200 körös verseny 11. körében azonban megtörtént a baj. A baleset akkor kezdődött, amikor James Hinchcliffe-nek Wade Cunningham nekiment.
Wheldon a 24. helyen állt, és a pálya bal oldalán haladt 224 mph (360 km/h) sebességgel, hogy megpróbálja elkerülni az összetorlódást és a repülő törmeléket, valamennyire elkezdett lassítani, pontosan 165 mph (266 km/h)-re, azonban ez sem volt elég, és Kimball autójának bal hátsó kerekének ütközött, ami feldobta őt az égbe. Körülbelül 99 méter repült a levegőben, majd a kerítésbe csapódott.
Wheldon autója a jobb oldali kerítésoszlopnak ütközött – ráadásul nem az autó aljával, hanem a tetejével. Az oszlop pont a pilótafülkét találta el, és Wheldon sisakjának jobb oldali alsó részébe csapódott, esélye sem volt túlélni.
A versenyt leállították, és nem is indították újra. A megrendült mezőny egy 5 körös tiszteletautózást tartott Wheldon emlékére.
Két nappal a halála után a Dallara Wheldon tiszteletére nevezte el az új IndyCar karosszériáját, amelyet a 2012-es évtől kezdett el használni a széria. A DW12-t, úgy tervezték, hogy megakadályozza a sok hasonló balesetet, ami Wheldon halálát is okozta.
A DW12 mai napig használatban van az IndyCarban, és Wheldon emlékét viszi tovább az utókor számára.
Hosszú ideje rebesgetik, hogy a Drive To Survive-hoz hasonló reality-t készítene az IndyCar, de most hivatalos forrásból jött a megerősítés.
Az NTT IndyCar Series vezérigazgatója azt állítja, hogy közel állnak egy olyan megállapodás aláírásához, amely a Netflix „Drive To Survive” című, a Forma-1-re koncentráló, és az USA Network „Race for the Championship” című, a NASCAR Cup Series-t bemutató doku-sorozata mintájára az IndyCarnak adna egy reality tv műsort.
„Mindannyian ugyanazon a repülőn repültünk ide, és a beszélgetés egyik témája az volt, hogy remélhetőleg véglegesíteni fogjuk a sorozatról szóló megállapodást” – mondta Mark Miles, az IndyCar vezérigazgatója a RACER-nek, amikor a sorozat vezetői megérkeztek a texasi éves megbeszélésükre.
„Ez határozottan folyamatban lévő munka. Úgy tűnik, hogy ez elég, elég közel van. Szóval remélhetőleg hamarosan lesz egy konkrét bejelentésünk.”
Miles reméli, hogy a filmes stáb a helyszínen lesz az IndyCar új tavaszi edzésének helyszínén, a kaliforniai The Thermal Clubban február 2-3. között, mielőtt a 2023-as szezon március első hétvégéjén kezdetét veszi a floridai St. Petersburg utcáin.
„Általában egy ilyen dolog esetében 23-ban forgatnának, és 24-től kezdődően sugároznák” – magyarázta az IndyCar fejese.
„De nem zárnám ki annak a lehetőségét, hogy már ’23-ban elkezdik sugározni. De az biztos, hogy nem a Thermal vagy St. Pete-i események után kezdünk el forgatni. Ezt már az első teszten el kell kezdenünk.”
Miles azt is tisztázta, hogy a jól ismert holland valóságshow-producer, Reinout Oerlemans, akiről azt pletykálták, hogy részt vesz a projektben, nem szerződött a sorozathoz.
Egy kapcsolódó tévés témában Miles elmondta, hogy még korai lenne megmondani, hogy a tavaszi nyílt tesztet közvetíti-e majd az IndyCar LIVE! streaming platformja.
19 évvel ezelőtt ezen napon szenvedte el Kenny Brack az IndyCar történetének egyik legbrutálisabb balesetét, melyet csodával határos módon túl élt.
Kenny Bräck 1966. március 21-én született svéd autóversenyző. A visszavonulásáig a CART, az Indy Racing League és az IROC sorozatban versenyzett. 1998-ban megnyerte az Indy Racing League bajnokságát, 1999-ben pedig az Indy 500-at, így ő lett az első svéd versenyző, aki megnyerte a versenyt.
A 2003-as szezonban Bräck már veteránnak számított, és a karrierje lefele ívelőben volt, hiszen a mezőny egyik legjobb csapatától, a Chip Ganassi Racingtől a Team Rahalhoz igazolt.
A svéd versenyző nem nyert versenyt abban az évben, mégis a texasi szenzárón a futamgyőzelemért harcolhatott.
Bräck a negyedik helyen haladt, amikor előzés közben az autójának bal első kereke összeért Thomas Sheckter jobb hátsó kerekével.
Az autó a levegőbe emelkedett – kb 350 km/h-s sebességnél – és repülve a pályát a nézőtértől elválasztó kerítésbe csapódott.
„Nem nagyon emlékszem, hogy pontosan mi történt. Pont a kerítést tartó póznát találtam el, ami sajnos véget vetett a napunknak” – mondta humorosan Bräck.
Az akkor 37 éves versenyző mindkét lába, a bordái, a szegycsontja, csigolyái eltörtek, majd később agyi sérülést, és szemkárosodást is megállapítottak nála.
Már az óriási tény volt, hogy a 214G-s ütközést túlélte, hiszen már 50G felett is halálos erejűnek számít egy becsapódás.
Bräck fantasztikus visszatérése
Bräck elképesztő akaraterőről tett tanúbizonyságot, hiszen 18 hónapnyi rehabilitáció után visszatért a pályára – igaz 2005-ben felhagyott az IndyCarral.
„Nem féltem, amikor újra beültem az autóba. A visszatérésemkor a leggyorsabb időt mentem az edzésen” – magyarázta Bräck.
„Persze, felmerült bennem a kérdés, hogy megvan-e még a szükséges sebességem és mentális erőm, de ez már néhány kör után eldőlt.”
„A legnehezebb az volt, hogy egyáltalán visszajöjjek. Könnyebb volt felsorolni, hogy mi maradt ép a testemben a bukásom után!”
„214G-s ütközést szenvedtem el, és a fülemben az érzékelő 193G-nél kiakadt, szóval el lehet képzelni, hogy ez egy olyan baleset volt, amit az ember nem úszik meg karcolás nélkül. 18 hónapig tartott a napi rehabilitáció és edzés, hogy újra vezetni tudjak.”
„Abban a korban, amikor visszatértem, már nem voltam felkészülve arra, hogy továbbra is ilyen keményen dolgozzak, és minden percemet a győzelem elérésére fordítsam. Ugyanakkor nem vonzott, hogy a középmezőnyben fussak. Ezért vonultam vissza.”
Bräck a McLaren Automotive munkatársa, ahol az utcai autók fejlesztésével foglalkozik. 2018 májusában vette át a vezető tesztpilóta szerepét, alkalmanként pedig rallyzik is.
Egy ideig ő volt a menedzsere a későbbi Forma-1-es és IndyCar-pilótának, Marcus Ericssonnak, aki Bräck után a második svéd lett, aki megnyerte az Indy 500-at.
2013 júliusában a brit Autosport magazin Bräcket az 50 legjobb pilóta közé választotta, akik soha nem versenyeztek a Forma-1-ben.
Az IndyCar Series jövő heti, Sebringen rendezett privát tesztjén mind fiatal, mind tapasztalt, de újonc versenyzők is részt vesznek majd.
A várható résztvevők közül az IMSA DPi új bajnoka, Tom Blomqvist először kóstolhat bele a Honda IndyCar autójának erejébe a Meyer Shank Racing 60-as számú versenyautójában, amelyet általában Simon Pagenaud vezet.
„Nagyon jó évem van, ezt el kell ismernem” – mondta Blomqvist. „Az elmúlt 12 hónap őrületes volt. Minden igazán jól kezdődött nekem, Mike-nak (Shank) és az MSR fiúknak és lányoknak, és 12 hónappal később itt állunk egy Daytona 24 győzelemmel, egy Petit Le Mans győzelemmel és egy bajnoki címmel.”
„Most, amikor beszélgetünk, épp a műhelyben vagyok, hogy befejezzem az IndyCar-üléspróbámat. Szóval minden nagyon, nagyon gyorsan halad. De nekem tetszik. Nagyon tetszik. Most nem panaszkodhatok.”
Az Andretti Autosport a Formula E-ben versenyző Jake Dennisnek ad lehetőséget az egyik autójában, az Indy Lightsban második helyezett Sting Ray Robb pedig a második IndyCar-tesztjét a Dale Coyne Racinggel fogja lebonyolítani.
A Juncos Hollinger Racing színeiben a túraautó-bajnok Agustin Canapino fog tesztelni.
A legnagyobb hír viszont az, hogy állítólag az észt Juri Vips – a korábbi Red Bull Junior pilóta, aki három győzelmet szerzett a Formula 2 sorozatban – is ott lesz a teszten, méghozzá a Rahal Letterman Lanigan színeiben.
Vips még júniusban, egy élő streamben mondott egy nyomdafestéket nem tűrő szavakat a szintén Red Bull junior, Liam Lawsonra, majd még nevetett is rajta.
Bár az F2-ben végig futhatta a szezonját Vips, a Red Bull megszakított minden kapcsolatot vele.
Egyre inkább erősödik a pletyka, mely szerint KImi Räikkönen az IndyCarban köthet ki, méghozzá a Chip Ganassi Racing csapatánál.
Az UOL brazil sportújság szerint Räikkönen egyelőre csak az épített pályákon indulna, és egy brazil szakértő szerint ez amiatt van, mert sokan félnek az oválversenyzéstől.
„Látványos lenne Kimit az IndyCarban látni, amely sok pilótának igazán szórakoztató a Forma-1-es évek után, Nigel Manselltől kezdve Romain Grosjeanig, aki 2021-ben érkezett, és teljesen újjászületett” – mondta Gefferson Kernt az IndyCar brazil kommentátora.
„A probléma az oválokon van. Nem mindenkinek van bátorsága 350 km/h fölé menni, és mindig a fal közelében autózni.„
„Persze ahogy Jimmie Johnson és Romain Grosjean is csak az épített pályákon kezdett, amint ellátogattak az Indy 500-ra, egyből megjött a kedvük az oválversenyzéshez is.”
„Remélem, hogy megtörténik. Mindig jó látni, ahogy a Forma-1-es legendák átkelnek az Atlanti-óceánon, és kipróbálják magukat.”
Räikkönen a 2020-as Forma-1-es szezon végén vonult vissza, és a 2021-es szezont a családjával töltötte.
2022-ben viszont úgy döntött, hogy visszatér a kompetitív versenyzéshez, és kipróbálta magát a NASCAR Cup Seriesben, méghozzá a Trackhouse Racing Project91-es autójában.
Räikkönen fantasztikusan teljesített, a futam során szinte végig a top10-ben ment, de végül belekeveredett egy balesetbe, ami a versenye végét jelentette.
Az IndyCar szezon 17 versenyből áll, így első körben a finn versenyzőnek feleségét, Minttu-t kell az Egyesült Államokba való költözésről meggyőznie, majd utána gondolkozhatna a szerződésen.
Colton Herta több évre szóló szerződéshosszabbítást írt alá jelenlegi csapatával, az Andretti Autosporttal, miután az F1-es lehetősége kútba esett.
A RACER információi szerint Herta új szerződése – amely kiegészíti jelenlegi, 2023-ig szóló szerződését – tartalmaz egy olyan opciót is, hogy amennyiben az Andretti Global megkapja az esélyt az F1-ben való indulása, akkor oda igazol majd.
Úgy tudni, hogy Herta F1-es tesztelési szerződése a McLaren Racinggel, ahol Alex Palou és Pato O’Ward mellett egy 2021-es autót vezetve osztozik a programon, szintén megszakítás nélkül folytatódhat majd.
Az új szerződéssel Herta továbbra is az Andretti IndyCar programjában marad Romain Grosjean és Devlin DeFrancesco, valamint az újonnan érkező Kyle Kirkwood mellett.
A fiatal amerikai IndyCar-karrierje 2018-ban kezdődött az egykori Harding Racing csapatnál a sonomai szezonzárón, és már a harmadik versenyén a COTA-n, 2019-ben 18 évesen, 11 hónaposan és 25 naposan futamgyőztes tudott lenni, méghozzá az IndyCar történetének legfiatalabb futamgyőztese.
Az újonc szezonját egy második győzelemmel zárta az átnevezett Harding Steinbrenner Racing csapatnál, majd 2020-ban csatlakozott az Andretti Autosporthoz, ahol Herta megszerezte harmadik győzelmét is, és harmadik lett a bajnokságban.
2021-ben a 26-os számú Hondára váltva Herta újabb három győzelmet szerzett, és ezzel a bajnokság ötödik helyén végzett. A csapat teljesítménye 2022-ben visszaesett, és bár nyerni idén is tudott Herta, végül csak 10. lett a bajnokságban.
A még mindig csak 22 éves pilóta júliusban szerezte meg első F1-es tapasztalatait a McLaren tesztjén, ahol lenyűgözte Zak Brown vezérigazgatót és az egész csapatot a tempójával és a visszajelzéseivel.
Herta a Red Bull érdeklődését is felkeltette, ahol a – minden bizonnyal – távozó Pierre Gasly helyére érkezett volna, azonban nem volt elég szuperlicenszpontja, és nem kapott külön engedélyt az FIA-tól az indulásra.
Meglepő húzásra szánta el magát a Chip Ganassi Racing, ugyanis Jimmie Johnson visszavonulása után Kimi Räikkönen ülhet be a helyére.
A 2023-as átigazolási szezon továbbra is nagyon pikáns, és egy brazil újság szerint egy új pletyka egyre nagyobb teret nyer az IndyCar paddockban.
Ganassi ugyanis – a lap információ szerint – azon dolgozik, hogy Kimi Räikkönen a következő szezonban náluk versenyezzen az épített, és utcai pályás versenyeken, az ovál pályákra pedig visszahoznák Jimmie Johnsont.
A hétszeres NASCAR Cup Series bajnok nemrég jelentette be, hogy a továbbiakban nem teljes szezont teljesít, hanem az év során körülbelül 10 versenyen fog rajthoz állni. Chip Ganassi elképzelése az, hogy mind az öt ovál versenyre – beleértve az Indy 500-at is – Johnsont ültesse be.
A pletykák szerint a felek között már megtörténtek a tárgyalások, és a csapat arra törekszik, hogy minél hamarabb megállapodás szülessen.
Räikkönen a 2020-as Forma-1-es szezon végén vonult vissza a Forma-1-től, és a 2021-es szezont a családjával töltötte.
2022-ben viszont úgy döntött, hogy visszatér a kompetitív versenyzéshez, és kipróbálta magát a NASCAR Cup Seriesben, méghozzá a Trackhouse Racing Project91-es autójában.
Räikkönen fantasztikusan teljesített, a futam során szinte végig a top10-ben ment, de végül belekeveredett egy balesetbe, ami a versenye végét jelentette.
Az IndyCar szezon 17 versenyből áll, így a finn versenyzőnek – és családjának – 12-szer kéne az Egyesült Államokba utazni – hacsak nem akarnak oda költözni – így ez sok kérdőjelet hagy a pletyka hitelességének tekintetében.
Az A.J. Foyt Racing csapata az Indy Lights futamgyőztes Benjamin Pedersent igazolja le az Andrettihez távozó Kyle Kirkwood helyére.
Az Indy Lights sorozat az utolsó lépcsőfok a Road to Indy ranglétráján – alatta a USF Juniors, a USF2000, és az Indy Pro 2000 szerepel – és az itt jól teljesítő versenyzők általában esélyt kapnak az IndyCarban is.
Csak néhány nevet említve, Pato O’Ward, Josef Newgarden, és Scott Dixon is ebből a szériából került fel a „királykategóriába”.
A 23 éves Pedersen, aki Portlandben a pole pozícióból győzött, és ezzel az Indy Lights bajnokság ötödik helyére került, hét évnyi junior versenyzés után érkezik az IndyCarba.
Az elmúlt két szezonban a Global Racing Group with HMD Motorsports Lights nevű versenyautójával 11 dobogós helyezést szerzett.
Pedersen a 2022-es évad nagy részét a Foyt csapat körül töltötte, hogy az IndyCar-edzések során tanuljon, és felkészüljön a régóta várt átigazolásra a Chevy-motoros alakulathoz.
„Nagyon várom, hogy elkezdődjön a munka” – mondta Pedersen, aki többéves szerződést írt alá. „Sok időt töltöttem az idei szezonban az A.J. Foyt Racinggel, hogy megtanuljam az IndyCar versenyzés minden csínját-bínját, és nagyon jó volt ezt az Indy Lights-szezonommal együtt csinálni.”
„Az IndyCar volt a célom, amikor 2016-ban elkezdtem a junior kategóriákban indulni.”
Csapattársához hasonlóan Pedersen autószámát is csak később jelentik be. Mivel a Foyt-program jelentős lépéseket szeretne tenni a versenyképesség terén, úgy vélik, hogy Pedersen édesapja, Christian, a Microsoft sikeres vezetője, jelentős üzleti és menedzsment szaktudásával segítheti a munkát.
Conor Daly a boxoló legenda, Floyd Mayweather csapatában fog bemutatkozni a NASCAR Cup Series Charlotte Roválon tartott futamán.
Conor Daly idén az Ed Carpenter Racing színeiben futott teljes szezont az IndyCar Seriesben, és a májusi hónapja fantasztikusan sikerült: az Indy Roadon megrendezett versenyen 6., míg az Indy 500-on 5. lett.
A szezon második része nem alakult számára ideálisan, így a bajnokságban végül csak a 17. helyet tudta megszerezni.
Daly az október 9-én, Charlotte Roválon megrendezésre kerülő épített pályás versenyen fog elindulni a The Money Team 50-es rajtszámú autójában, ami idén három versenyen indult el eddig, Kaz Gralával a volánja mögött.
„Hihetetlenül izgatott vagyok, hogy bejelenthetem, hogy a NASCAR Cup Series-ben debütálok a Charlotte Motor Speedway Roválon a jövő hétvégén. Nagyon hálás vagyok a lehetőségért, hogy együtt dolgozhatok Floyd Mayweatherrel, és a The Money Team Racinggel. Nagyon sokat tanulhatok ezzel” – írta twitteren Daly.
Érdemes megjegyezni, hogy míg vasárnap Daly a Cup Seriesben, addig szombaton Marco Andretti a NASCAR Xfinity Seriesben fog debütálni.