Zak Brown elismerte, hogy a versenyzők segítéségét is kikérték amikor megtervezték a McLaren Indy 500-as festéseit.
Az IndyCar Series több mint 53 000 rajongó körében végzett előszezoni felmérésben az Arrow McLaren SP holtversenyben a második helyen végzett (az Andretti Autosporttal együtt és a Team Penske mögött) a kedvenc csapatok között.
Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója szerint ez nem véletlen, hiszen az egész csapat nagyon odateszi magát ezen a téren.
„A versenyzőink nagy szerepet játszanak ebben, és azt hiszem, nagy érdem a digitális és kommunikációs csapatainknak, akik nagy hangsúlyt fektetnek a rajongókra, és kommunikálnak velük a versenyzőinken, az árucikkeken, a digitális csatornákon és a promóciókon keresztül” – mondta Brown.
„Rengeteg energiát fektettünk abba, hogy mit tudunk másképp csinálni. Mit szeretnének látni a rajongók.”
Az Arrow McLaren SP kedden újabb lépést tett a szurkolók bevonása felé, amikor bemutatta az Indy 500-as festéseit, amelyek egy tavaly a Vuse és az Undefeated ruházati és életmódmárka által megkezdett partnerség kiterjesztését jelentik.
„Ami igazán király ebben az egészben, hogy hasonlóak az autóink, de mindegyik hordozza a saját egyéni stílusát” – mondta Pato O’Ward az NBC Sportsnak.
„Ez olyan, mint a színcsere bizonyos értelemben, de ez elég ahhoz, hogy tényleg meg lehessen különböztetni, melyik az 5-ös, 6-os, 7-es autó, és nagyon örülök, hogy a csapat összes partnere összefogott.”
Miután 2021-ben „tigris camo” megjelenést használtak, az Undefeated alapítója, James Bond és tervezői egy „aszimmetrikus” színpaletta-megközelítést választottak, amely az olívazöldet a McLarentől megszokott fluro papaya és kék színnel ötvözi a három Indy 500-as autó esetében.
Rosenqvist imádja a zöldet, élvezi, hogy ilyen színű McLarennel versenyezhet
Bár a zöld festést az autóversenyzésben általában a balszerencsével hozzák összefüggésbe, Rosenqvist nevetve megjegyzi, hogy „nekem csak szerencsém volt eddig a zöld autókkal.”
„Ez egy igazán egyedi festés, és szuper izgalmas, hogy mindig valami más van” – mondta a svéd az NBC Sportsnak.
„Mindig nagyra értékelem, amikor beülhetek egy olyan autóba, ami jól néz ki és egyedi dizájnnal rendelkezik, és ezúttal ráadásul zöld, amit imádok egy versenyautón.”
„Személy szerint nem én választottam, de nagyon örülök, hogy ez van az autón. Mindenki tudta, hogy valami menő dolgot fogunk csinálni, de senki sem várta volna, hogy ezzel a színnel jövünk ki.”
Mindkét versenyző úgy tekint a dizájnokra, mint egy olyan lehetőségre, amellyel az Arrow McLaren SP megvetheti a lábát a fiatalabb közönség körében.
Az IndyCar felmérésében a csapatot a rajongók 17 százaléka választotta kedvenc csapatának (és 39 százalék az első háromban), de az alakulat sokkal nagyobb támogatottságot élvez a fiatalok körében.
Az IndyCar jelenleg egy kéthetes szünetet tart a versenyek között, ami a harmadik ilyen pihenő a szezon február végi kezdete óta.
A lassú szezonkezdet a modern IndyCar versenynaptárának jellemzője, a szervezők az év első néhány futamának kora tavaszra való előrehozásával próbálják csökkenteni az amúgy is hosszú holtszezont.
Anélkül, hogy a 17 fordulós versenynaptárba több futamot építenének be, és ezzel a csapatoknak több utazási és üzemeltetési költséget okoznának a folyamat során, az eltolt naptár segít abban, hogy a szezon közel hét hónapig tartson.
Ez a beosztás azonban némi kritikát is kiváltott az IndyCar rajongók részéről, akik úgy érzik, hogy nehéz ritmusba kerülni a futamok nézésével, amikor márciusban és áprilisban több szabad hétvége van, mint verseny.
Sok veterán versenyző is azt szeretné, ha több futamot rendeznének az első hónapokban, hogy a saját ritmusukat tartani tudják, de a versenyzők egy csoportja értékeli a versenyek közötti extra regenerálódási időt. Az újoncok.
Az IndyCarban ebben a szezonban hat újonc van, és ők hálásak, hogy van néhány hét pihenőjük, amely alatt nem csak feltöltődhetnek, hanem tanulmányozhatják az elmúlt verseny történéseit.
Kyle Kirkwood élvezi, hogy regenerálódhat a futamok között Fotó: Penske Entertainment: Chris Jones/IndyCar Media
Regenerálódás, tanulás, edzés
A Motorsport Weeknek nyilatkozva Kyle Kirkwood pontosan leírta, mennyire hasznos volt az újonc szezonjában a versenyek közötti extra idő.
„Hogy őszinte legyek, szeretem, ha van egy kis szabadidőm” – mondta Kirkwood, az IndyCar egyik újonca. „Lehetővé teszi számomra, hogy újrakezdjem és átgondoljam az előző hétvégét.”
„Texas után eléggé frusztrált voltam, annak ellenére, hogy olyan jó versenyünk volt. Ez adott egy kis időt, hogy megnyugodjak, lazítsak, és újra felkészüljek a következő hétvégére.”
„Ez biztosan nem jelent hátrányt. Belevágunk a májusba és a júniusba, ahol eléggé sűrű lesz a naptárunk, hiszen minden egyes hétvégén van verseny.”
Az IndyCar másik két újonca, Tatiana Calderon és David Malukas ugyanezt a véleményt fejezte ki, utóbbi a következőket mondta:
„Szinte olyan, mintha nekem tervezték volna a menetrendet. Nagyon sok edzést végeztem.”
„Nagyon tetszik, mert az első versenyen azt gondoltam, hogy ‘Hű, nem vagyok elég fitt’. Így van időm, hogy a következő futamra fitt legyek.”
Az IndyCar illetékesei nehéz helyzetbe kerültek a menetrendet illetően, mert az év elején olyan államokban kell futamokat rendezni, ahol elfogadhatóan meleg az időjárás.
Az őszi futamok későbbre tolódása azonban azt jelentené, hogy az NFL-lel kellene harcolni a televíziós műsoridőért, ami általában nem tesz jót a nézettségnek.
Úgy tűnik, minden megoldásnak megvannak az előnyei és hátrányai. A szezon meghosszabbítása, több verseny beiktatása a versenynaptárba, valamint a költségek alacsonyan tartása más területeken is problémákat vet fel.
Colton Herta, aki jelenleg az IndyCar egyik leggyorsabb – és legnépszerűbb versenyzője 2021-ben egy lépésre volt a Forma-1-től.
A csapatot, amelynél versenyez, Michael Andretti vezeti, aki Mario fia – ő az utolsó amerikai, aki 1978-ban Forma-1-es futamot nyert.
Amikor tavaly felreppentek a hírek, hogy Andretti az F1-be akar lépni, Herta is a címlapokra került.
Az amerikai csapattulajdonos tárgyalásokat folytatott az Alfa Romeo alakulatot működtető Sauber megvásárlásáról, és szinte már el is volt könyvelve, hogy Colton Herta lesz az egyik versenyző, aki így beteljesíthette volna Forma-1-es álmát.
Ám hirtelen az egész üzlet füstbe ment, mivel Andretti elállt a tárgyalásoktól. De mielőtt ezt megtette volna, Herta állítása szerint a csapattulajdonos félrehívta őt egy szeptemberi versenyen, és közölte vele, hogy „nagyon közel vannak” a megállapodáshoz.
„Az emberek azt mondták, hogy 50% vagy 60% volt az esélye” – mondta Herta az Indianapolis Starnak. „Ennél sokkal komolyabb volt a dolog.”
Az alku összeomlása azt jelentette, hogy a fiatal versenyzőnek egyelőre le kellett tennie álmai megvalósulásáról, és az Alfa Romeo a veterán Valtteri Bottast hozta el a Mercedestől az újonc Zhou Guanyu partnereként.
Michael Andretti és Colton Herta Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski/IndyCar Media
Colton Herta azt is elárulta, hogy mennyire befolyásolta ez a 2021-es idényét
„Őrült utazás volt, életem legőrültebb éve” – mondta Herta.
„Vissza akartam térni az IndyCarba, de nem igazán tudtam, hogy erre mikor lesz lehetőségem.”
„Nem akartam életem hátralévő részében csak az F1-ben versenyezni és aztán visszavonulni. Vissza akartam jönni, hogy többször is indulhassak az Indy 500-on, és végigfuthassam a teljes szezont.”
„De meg voltam győződve róla, hogy idén a Forma-1-ben fogok indulni, és úgy gondoltam, hogy ez szinte biztos.”
„Ennek ellenére egy kis részem, amelyik még mindig azt gondolta, hogy ‘Hát, még nincs szerződésem, szóval még bedőlhet a dolog’.”
„Annyira szürreális volt. Egy pillanatra azt hittem, hogy sikerült, aztán minden összeomlott.”
Mielőtt a szerződés felbomlott, Herta egy hetet töltött Svájcban az Alfa Romeóval, ahol a csapat akkori pilótáival, Kimi Raikkönennel és Antonio Giovinazzival vett részt egy szimulátoros teszten.
Mindkettőjüknél gyorsabb volt – de az Andretti-szerződés felbomlása miatt soha nem kapott esélyt arra, hogy ezt a bravúrt megismételje a pályán.
Aki a YouTube-on nézegetett már régebbi NASCAR és IndyCar videókat biztosan hallotta már Bob Jenkins legendás hangját.
A néhai IndyCar és NASCAR kommentátor Bob Jenkins barátai összefogtak, hogy pénzt gyűjtsenek egy falfestményre, amelyet egy kétszintes épületre festenek a szülővárosában.
A tavaly augusztusban agydaganatban elhunyt Jenkins hosszú idő óta először nem lesz jelen a májusi Indy 500-on, de a sportra gyakorolt kitörölhetetlen hatása miatt a remény az, hogy Libertyben egy állandó emlékművet állítanak, amely a város csodálatra méltó fiának állítana emléket.
„Bob Jenkins soha nem felejtette el, honnan jött, egy kis közösségből, Indianapolis-tól 70 mérföldre délkeletre” – írta Melissa Browning, a Union Country Development Corporation igazgatója a falfestmény-kezdeményezés támogatására létrehozott GoFundMe oldalon.
„Szeretett közössége szeretné létrehozni ezt a szívből jövő tisztelgést egy szerény ember előtt, aki igazán hitt abban, hogy ő csak egy rajongó, akinek piszok nagy szerencséje volt a karrierje során.”
„Ez a projekt azonban az oldal könnyű elérhetőségétől és átláthatóságától, valamint sikerétől függ. A falfestmény tisztelegni fog Bob Jenkins élete előtt, és arra fogja bátorítani a fiatalokat, hogy merjenek álmodni, hogy minden dolog az életben lehetséges.”
„A makett nem a kész termék; a neves művésszel, Pamela Bliss-szel dolgozunk együtt, hogy egy hihetetlen műalkotást hozzunk létre.”
„A befolyt összegek a művész díjazását és az idővel szükséges karbantartást fogják biztosítani. Ha ez az oldal rendkívül sikeres lesz, közösségünk szépítése Bob nevében fog történni.”
Azok, akik támogatni szeretnék a Jenkins falfestményt, itt adományozhatnak.
Az utóbbi hetekben több pletyka is szárnyra kelt Pato O’Ward jövőjével kapcsolatban, és ő sem zárkózott el a váltás lehetőségétől.
Pato O’Ward az egész holtszezonban arról beszélt, hogy csak egy IndyCar bajnoki cím választja el a Forma-1-es lehetőségtől – és az ahhoz szükséges szuperlicensztől.
Az év elején azonban robbant a bomba, a McLaren F1-es csapata leszerződtette Colton Hertát, látszólag abba a pozícióba, amit eddig Pato O’Ward töltött be.
Nos az Arrow McLaren SP (AMSP) versenyzője már a St. Pete-i versenyre kérdőjeles lelki állapotban érkezett, és a nyilatkozatai azt mutatták, nem érzi jól magát jelenlegi helyzetében.
A nehéz szezonkezdet után Long Beach-en végre megszerezte O’Ward az első top5-ös helyezését, a bajnoki cím azonban már most elúszni látszik.
„Tudom, hogy ez nem győzelem, de nagyon nehezen indult az év. A lendületből építkezni fogunk” – mondta O’Ward. „Még 14 futam van hátra, szóval rengeteg verseny van még hátra. Azt hiszem, a következő néhány versenyen jó dolgokat fogunk csinálni.”
O’Ward helyzete a csapaton belül kérdéses, bármennyire is pozitív irányba próbálja fordítani évét az AMSP versenyzője.
Brown felajánlott O’Wardnak egy átdolgozott szerződést, de a pilóta nem fogadta el, és azt is visszautasította, hogy aláírjon egy ugyanolyan szerződést, mint amit Colton Herta írt alá.
O’Ward, aki a jövő hónapban tölti be 23. életévét, kétségbeesetten szeretne a Forma-1-be kerülni, és jelentős fizetésemelést is ki akar harcolni magának.
Ha a McLaren nem tudja ezt megvalósítani, akkor egy olyan IndyCar csapathoz akar igazolni, amely bajnoki címre tudja vezetni.
O’Ward gyors és népszerű, nem csoda, hogy nehezen mond le róla Zak Brown Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski/IndyCar Media
Zak Brown O’Ward-al tervez hosszútávon
A McLaren fejese, Zak Brown ugyanakkor biztos benne, hogy O’Ward mind a pályán, mind a garázsban fog annyit fejlődni, hogy ne legyen probléma a jövő tekintetében.
„Csak tovább kell érnie versenyzőként” – mondta Brown. „Mindannyian tudjuk, hogy olyan gyors, mint bárki más a rajtrácson. Szóval most már rajtunk, rajta és Felixen (Rosenqvist) múlik, hogy együtt dolgozzunk a fejlődésen. Az egész csapatnak jobban kell dolgoznia.”
A McLaren a 2020-as szezon előtt csatlakozott az IndyCarhoz, mint Sam Schmidt és Ric Peterson meglévő csapatának marketingpartnere, de Brown az idei szezontól kezdve többségi tulajdonosként azt szeretné, ha a McLaren kéznyoma látszana az egész szervezeten.
Szóba jött egy korszerű, új bázis kiépítése Indianapolisban, ami helyet és erőforrást is adna egy harmadik McLaren indításának is.
Alexander Rossi a pletykák szerint aláírta a szerződést, hogy elhagyja az Andretti Autosportot, és a McLaren harmadik pilótája lesz a következő szezonban, annak ellenére, hogy az érintett felek ellentmondó válaszokat adtak.
A McLarennél Rossi megkapná azt a szükséges környezetváltozást, amiről már ő is, és főnöke, Michael Andretti is beszélt.
Brown elkötelezett egy elit IndyCar csapat felépítése mellett, és O’Ward nagyon is része ennek a tervnek. A versenyző lehet, hogy elégedetlen, de a csapat nem akarja elveszíteni őt.
„Nem szeretném, ha Pato bármelyik riválisunkhoz igazolna, és elvesztenénk ezzel az egyik versenyzőnket” – mondta Brown.
„Úgy gondoljuk, hogy ő egy bajnokesélyes srác, szóval ha máshol versenyezne és ott nyerne, az fájó lenne. Befektettünk a karrierjébe, szóval nem fogjuk átadni őket valami nagyon jó ok nélkül. Nem tudok egy jó okot sem arra, hogy ez történjen.„
Romain Grosjean elismerte, hogy mindent arra a bizonyos utolsó körre tett fel Long Beach-en, amikor Sato a falba állt.
Legújabb videójában a francia versenyző összegzést adott Long Beach-i hétvégéjéről, és megtudhattunk néhány érdekes információt is.
Például azt, hogy a pénteki szabadedzésen szenvedett a fékekkel, és emiatt végzett csak a 22. helyen.
Grosjean azt is hozzátette, hogy az időmérőn meglepte Colton Herta tempója, és ennek köszönhetően csapta az autóját a falba.
„Ezen a pályán mindent az első körödre kell feltenned, mert ha baleset, vagy piros zászló van, akkor már nem biztos, hogy lesz időd még egy körre” – magyarázta Grosjean.
„Amikor átértem a célvonalon, biztos voltam benne, hogy enyém a pole. Aztán a mérnököm mondta nekem a rádión, hogy a második helyen vagyok. Meglepődtem.”
„Ekkor eldöntöttem, hogy az utolsó körömet a ‘send it’ mentalitásban fogom megcsinálni, és az első három kanyar alapján enyém lett volna pole, de aztán a négyes kanyarban súroltam a falat, és emiatt eltört a hátsó keréknél valami.”
Az IndyCar szabályainak értelmében az ütközés miatt Grosjean elveszítette addigi leggyorsabb körét, így csak a hatodik helyről rajtolhatott. Ez persze nem segített neki az első körben.
„Az az igazság, hogy ha az első három hely valamelyikéről rajtolsz, akkor elég könnyű a gördülő rajt. Hátrébb már sokkal nehezebb megítélni a dolgokat, mert folyamatosan gyorsulunk, lassulunk, gyorsulunk, lassulunk” – magyarázta az Andretti Autosport pilótája.
Romain Grosjean dobogóra állhatott Long Beach-en Fotó: Penske Entertainment: Chris Jones/IndyCar Media
Majdnem győzelmet eredményezett Grosjean-ék alternatív stratégiája
Grosjean és mérnöke már a futam elején eldöntötték, hogy a 28-as autó az alternatív stratégián lesz, azaz a verseny végén a piros, lágyabb gumin támadhatja majd az élen állókat.
„Nagyon nehéz eldönteni, hogy milyen taktikát válassz az IndyCar-ban, mert a piros gumival nincs elég tesztelési idő, így sokszor az ismeretlenbe ugrunk bele. Ennek ellenére ez az egyik ok, amiért imádom ezt a szériát.”
A francia sofőr arra is kitért, hogy miért volt ennyire sok baleset a verseny végén.
„Azt hiszem a futam utolsó köreire mindenki nagyon elfáradt, és emiatt láthatunk több hibát. Nehéz volt tekerni a kormányt, és csak egy ív volt, szóval ha letértél róla, akkor bajba kerültél” – tette hozzá Grosjean.
A verseny utolsó köreiben Grosjean Palou-val és Newgardennel csatázott, azonban előbbit nem tudta elsőre megelőzni, így elpuskázta az összes push-to-pass lehetőségét, mire a későbbi futamgyőztes mögé ért.
Ezután következett két gyors sárga. Előbb Jimmie Johnson (és David Malukas) ütközött a falba, majd az utolsó körben Takuma Sato.
„Elképesztően jól kaptam el az újraindítást, és megmondom őszintén, azt hittem, meg fogom nyerni a versenyt. Azonban Newgarden gyorsabb volt az egyenesben, és így nem tudtam elmenni mellette” – mondta Grosjean.
„Ezek után picit visszalassítottam, spóroltam a gumival, és az utolsó körre tartogattam minden energiámat. Sajnos Sato a falba csapódott, így már nem volt esélyem megszerezni a győzelmet.”
„Ennek ellenére elégedett vagyok, picit óvatosan mentem az egész versenyen, mert mindenképp célba akartam érni, és ez végül sikerült is, ráadásul a dobogóra is felállhattam, és értékes pontokat gyűjtöttem.„
Az IndyCar jelenleg az egyik legizgalmasabb motorsport-bajnokság a világon. Ennek ellenére régóta nem került innen versenyző a Forma-1-be.
2012 óta ugyanaz a karosszéria, így a felszerelés egyenrangúságának egy eleme természetesen keveredik a nagy csapatokkal, amelyek okosan használják ki nagyobb erőforrásaikat. De végső soron egy adott vasárnapon nem lehet megjósolni a győztest.
Maguk az autók erősek és nehezen kezelhetőek. Kiszámíthatatlanok és féktelenek, és ha megszelídítesz egyet, akkor egy gonosz fenevadat győztél le. Ha nem tudsz alkalmazkodni a túlkormányzott vezetéshez, akkor kemény menetnek nézel elébe.
Aztán ott vannak még a szokatlan stratégiai döntések, amelyeket a sárgák környékén kell figyelembe venned, és amelyek önhibádon kívül is elvehetik tőled a futamgyőzelmet.
És mi a helyzet a pályák változatosságával? A rövid oválokat és a 2,5 mérföldes pályákat, az épített és utcai pályákat egyaránt el kell sajátítanod.
Mindezt úgy – legalábbis 2022-ben – hogy egy tesztnap áll a rendelkezésedre a szezon kezdete előtt. Nem pedig két háromnapos teszttel. EGY tesztnap!
Mindezek a dolgok biztosítják, hogy a bajnok – és az évtől függően általában az első ötbe kerülő bármelyik pilóta – a legnagyobb dicséretet érdemli, tekintve, hogy min ment keresztül, és hogy milyen színvonalas versenyzőket győzött le, hogy eljusson odáig.
Különösen ezek miatt érthető, hogy az IndyCar fiatal csillagait miért hozzák összefüggésbe a Forma-1-gyel, az autósport csúcsával.
Pato O’Ward – az IndyCarban a McLaren csapatán keresztül – és Colton Herta az Andretti csapatán keresztül, és most a McLarennel kötött juniorszerződése révén is határozottan képbe kerültek.
Pato O’Ward 2021 decemberében tesztelhette a McLaren F1-es autóját Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski/IndyCar Media
Miért óvatos a Forma-1, ha az IndyCar-ról van szó?
Az F1 és az IndyCar átlageredményeinek összehasonlítását torzítja, hogy az IndyCar a kieséseket is besorolt helyezéseknek tekinti, és a mezőny mérete futamról futamra változik.
A sorozat bajnokainak 2021-es statisztikáinak összehasonlítása azonban így is sokatmondó: Max Verstappen átlagos célba érése azokon az F1-es futamokon, ahol a kockás zászlót elérte az elmúlt szezonban, 1,4 volt. IndyCar-os kollégája, Alex Palou hasonló statisztikája 5,0 volt. És még Verstappen 1,4-es eredményét is felduzzasztotta a magyarországi kilencedik helye egy sérült autóval!
Az IndyCar-pilóták egyik héten nyerhetnek, a következőn pedig a 17. helyen végezhetnek, és még mindig vezethetik a bajnokságot, vagy elkerülhetik a pánikgomb megnyomását.
Az F1-es csapatok tudják, hogy minden olyan versenyző, aki eléri azt a pozíciót, hogy komolyan számításba vegyék egy F1-es ülésért, kivételesen gyors.
Nézzünk meg néhány olyan tehetséget, akik az elmúlt években még az út szélére is kerültek, akik elég gyorsak voltak ahhoz, hogy bekerüljenek, de egyszerűen nem tudták meggyőzni az F1-es csapatokat arról, hogy megvan bennük a teljes csomag, vagy a körülmények nem úgy alakultak, ahogyan ők akarták.
Ez visszavezet minket a következetességhez. Az F1-es csapatoknak természetesen lenyűgöző eredményekre van szükségük, de mindenekelőtt következetességre, arra a képességre, hogy a legszorosabb pillanatokban, nyomás alatt is megbízhatóan teljesítsenek.
Az IndyCarban ez nagyon nehéz lehet, mert néha a csapatod egyszerűen nem teljesít jól, rosszul választják meg a stratégiát, vagy az autód nem úgy van beállítva, mint az ellenfélé.
Néha pedig a kiválóság, vagy ebben az esetben akár csak a középszerűség üldözése közben ütközöl, és megpróbálod kihozni a maximumot, ahogyan Colton Herta tette a múlt hétvégén Long Beachen a második boxkiálláshoz szükséges gyors bevezető körénél.
Végül is jogos a kérdés? Miért kockáztatnának az F1-es csapatok egy idegen versenyzővel egy olyan bajnokságban, amely előszeretettel dob ki teljesen véletlenszerű eredményeket?
Max Verstappen gyerekkora óta a Red Bull juniorprogramjába tartozott Fotó: Clive Rose/Getty Images) / Red Bull Content Pool
Nehéz feladni a megszokott módszereket
A legtöbb Forma-1-es csapatnak van egy junior pilótája, akinek éveken keresztül egyengetik a karrierjét, a szimulátorukban dolgoztatnak, és aki az F2-ben többnyire ugyanazokat a pályákat és gumiszállítót használja, mint az F1-ben.
Nincs egyszerű megoldás arra, hogy az IndyCar változtasson ezen, és az F1-hez hasonló versenysorozattá válás katasztrofális lenne az IndyCar számára.
Vitathatatlanul az a legjobb tulajdonsága, hogy szórakoztató és szórakoztató versenyeket rendez, amelyek – a szezon során – szinte mindig megfelelő bajnokot hoznak, de a Dávid vs. Góliát történetekből adódó meglepetés eredményekre is képesek.
Ez a tökéletes keverék, ellentétben azzal, hogy egy 23 futamból álló szezon nagyjából minden futamát kizárólag két versenyző nyeri meg.
Ez csak azt jelenti, hogy a Foma-1-es csapatok – akiktől tényleg nem várható el, hogy ismerjék minden IndyCar-pilóta és csapat kulisszák mögötti belső működését – egy olyan sorozatot látnak, amely megnehezíti az eredményekben való megbízást.
Herta szerencséjére az embernek az az érzése, hogy amíg Andretti F1-es álomcsapata 2024-ben megvalósul, addig ott is lesz esélye. Ha nem, akkor a McLarent meggyőzni arról, hogy jobb, mint Daniel Ricciardo, rendkívül nehéz lesz, már ha egyáltalán lesz esélye megpróbálni.
Ami nem fog segíteni ezeken az esélyeken, az az, ha kevesebb mint 12 hónapon belül elkövet egy második ki nem kényszerített hibát, miközben utcai pályákon futamgyőzelemre esélyes. Ez csak növeli az F1-es csapatok „ezek az eredmények egy kicsit túl inkonzisztensek” hozzáállását.
Felmerül a kérdés tehát: érdemes lenne-e az IndyCar pilótáknak már korán letenniük az F1-ről álmaikról, és arra törekedni, hogy egy márkát és egy dinasztiát építsenek az USA-ban?
Josef Newgarden idei második győzelmét szerezte meg az IndyCar szezon 3. fordulójában, Long Beach-en, és vezeti a tabellát.
Egy olyan holtszezon után, amikor elvesztette volt Red Bull Forma-1-es mérnökét, Gavin Wardot a feltörekvő rivális McLarenhez, és jelentős személyi felfordulás következett be a csapaton belül, az emberek talán már készen álltak arra, hogy megnyomják a pánikgombot, amikor a kétszeres bajnok Josef Newgarden a 16. helyen végzett az IndyCar 2022-es St. Pete-i szezonnyitóján.
Ugorjunk előre két futamot, és Newgarden a 2017-es, első Penske-szezonja óta először tudott egymás után kétszer győzni, és úgy tűnik, hogy a dolgok felfelé ívelnek a sorozat egyik legjobb pilótája számára.
Mégis, még ilyen erős kezdés mellett is, Newgarden habozik előre inni a medve bőrére.
„Úgy gondoltam, hogy 2020 az egyik legerősebb szezonunk volt, amit valaha is csináltunk, és csak egy kicsivel veszítettük el a bajnokságot. Úgy gondoltam, hihetetlenül jól kezdtük az évet” – magyarázza Newgarden.
„Akkor, egyik dolog történt a másik után, és körülbelül négy-öt versenyen keresztül nem tudtunk győzelmet szerezni, mielőtt végre összejött volna.”
„Ennek semmi köze nem volt a formánkhoz. A formánk hihetetlen volt. Nagyon megdöbbentett, ahogy 2020 lezajlott, pontosan a fantasztikus évkezdet miatt.”
A Team Penske versenyzője hozzátette, hogy – pont emiatt – egyáltalán nem foglalkozik a tendenciákkal.
„Mindegyik szezon annyira más. Nem adok nagy jelentőséget tendenciáknak, mert mindegyiknek megvan a maga formája, és arra koncentrálok, hogy hol vagyunk igazán a teljesítményünk szempontjából” – jelentette ki a kétszeres bajnok.
„Szóval lehet, hogy borzalmasan indul az év, de ha a teljesítmény megvan, és az eredmények nem jönnek olyan külső körülmények miatt, amelyek nem rajtunk múlnak, nos, akkor nem fogok kiborulni.”
„Nem tudom, hogy a jelenlegi szezon bármely más szezonhoz hasonlítható-e.”
Josef Newgarden az első helyre suhant Long Beach-en is Fotó: Penske Entertainment: Chris Owens/IndyCar Media
Bár Newgarden óvatos, a Penske óriási formában van
Ez az a fajta pragmatikus hozzáállás, ami Newgardent mentálisan is az egyik legfélelmetesebb ellenféllé teszi a rajtrácson, ahogyan az is, amit a volán mögött tud.
Ugyanakkor van némi logikus gondolkodás Newgarden ezen megközelítésében, ami első ránézésre kissé pesszimistának tűnhet.
Tudja, hogy csapata tele van új csapattagokkal és egy olyan mérnökkel Eric Leichtle személyében, aki – bármennyire is tapasztalt – még nem töltött be versenymérnöki szerepet az IndyCarban.
Ennek ellenére meg kell nézni, hogy a Team Penske hogyan kezdte az idei évet. Mindhárom futamot megnyerték, Scott McLaughlin és Newgarden révén, és további három dobogós helyezést értek el emellett.
Will Power pedig szintén minden futamon az első négyben végzett, jelenleg negyedik, és Palou választja el őt az élen álló csapattársaitól a pontversenyben.
Simon Pagenaud távozásával a csapat három autóra szűkült, az azonban már régóta gyanítható volt, hogy Roger Penske a három nevezést részesíti előnyben.
Arra a kérdésre, hogy látjuk-e ennek az előnyeit, Newgarden azt mondta: „Igen, szerintem van ebben valami.”
„Sokkal nagyobb fókusz jut erre a három csapatra. Kicsit könnyebb eligazodni, ha hárman vagyunk négy ellenében, szóval úgy gondolom, hogy rövid távon pozitív hatása van annak, hogy négyről háromra váltunk” – mondta Josef Newgarden.
„Óvatosan fogalmazok, mert szerintem, ha maradtunk volna négynél, akkor is elérhettük volna azokat a jótékony eredményeket, amiket most látunk, de szerintem rövidtávon mindenképpen nyereséget értünk el.”
„Nagy lépést tettünk minden tekintetben. Úgy érzem, hogy mindenki maximum fordulaton pörög, és ez csak jót tesz az egész szervezetnek. Ha az egész szervezet fent van, akkor mindannyian felemelkedünk. Jelenleg ennek a hatását érezzük.„
Ricardo Juncos és Brad Hollinger hajlandó arra, hogy IndyCar csapatuk egy második autót is indítson a májusi Indy500-on.
A Juncos Hollinger Racing csapat tulajdonosai – akik 2022-ben a brit újonc Callum Ilottot indítják a 77-es Chevyvel a teljes szezonban – valószínűleg hajlandóak lesznek arra, hogy második autót is indítsanak az Indy 500-on, és ezzel meglegyen a 33 induló, de nem örülnek ennek.
„Úgy néz ki, hogy mi lehetünk az egyetlen lehetőség” – mondta Juncos a RACER-nek.
„Szóval amit mondtam, hogy minél több időre van szükségem. Sajnos ez egy utolsó pillanatban kötött üzlet, és őszintén szólva, ahogy minden alkalommal mondtam, nem akarom ezt csinálni.”
„Azt mondtam nekik, hogy keressenek valaki mást, és ha én vagyok az egyetlen lehetőség, és nincs más lehetőség, hogy meglegyen a 33 induló, akkor vállalom.”
„Brad és én csak azért vállaljuk ezt be, mert mindig is segíteni akartam az IndyCarnak, mert olyan jók voltak hozzánk, és most mi vagyunk az utolsó lehetőségük.”
A RACER úgy tudja, hogy Stefan Wilson, Sebastian Saavedra, Spencer Pigot, RC Enerson és a 2014-es Indy 500 győztes Ryan Hunter-Reay is a lehetséges jelöltek között van az autó vezetésére.
Ha a JHR végül beleegyezik egy második autó indításába, az májusban debütálna; Juncos világossá tette, hogy nincs elég idő egy második Speedway-specifikus Dallara DW12-es elkészítésére a jövő heti Indy Open tesztre, ahol Ilott a jelenleg is rendelkezésre álló 77-es Chevy-t vezeti majd.
Juncos – Hollinger – Dragonspeed?
Nagy visszatérő lehet a Dragonspeed, akik szívesen üzletet kötnének Juncos-ékkal. A csapat az IndyCarból való kilépése óta a sportautóversenyzésre koncentrál, és idén az IndyCar-sztárokkal, Colton Hertával, Pato O’Warddal és Devlin DeFrancescóval megnyerték a Daytona-i 24 órás versenyt.
Az IndyCar iránt régóta érzett szenvedélye miatt a csapatfőnök, Elton Julian aktívan törekszik a visszatérésre, és örömmel venné, ha egy DW12-es bérlésével indulhatna, és biztosíthatná az Indy 500 hagyományos 33 indulójának helyét.
A RACER úgy tudja, hogy a JHR hajlandó lenne lízingelni a DragonSpeednek egy autót és a szükséges felszerelést, ha a megfelelő feltételekről sikerül megállapodni.
„Az érdeklődésem őszinte” – mondta Julian a RACER-nek. „Szeretnénk visszatérni 2023-ra, és valami nagyobbat csinálni – legalább az Indy 500-at újra -, ha más nem is lehetséges, de ez az, ahol lenni akarunk, szóval most próbáljuk megvalósítani a dolgokat.„
Forma-1, a NASCAR, IndyCar Long Beach. Lássuk, hogyan alakultak az amerikai nézettségi adatok ezen a sűrű motorsport hétvégén.
A NASCAR Cup Series Martinsville-i versenyét – idén először – az FS1 kábelcsatornán rendezték meg (az országosan is elérhető FOX helyett), és a széria így jelentős nézettségi visszaesést könyvelhetett el.
A szombat esti martinsville-i futam átlagosan 1,10-es Nielsen nézettséget és 1,885 millió nézőt ért el a ShowBuzzDaily.com számai szerint.
Ez több mint felével elmaradt az előző heti futamhoz képest a FOX-on (2,30/3,958 millió), és a tavaly tavaszi, eső miatt megszakadt martinsville-i futamhoz képest is, amely ugyanezen a hétvégén és szintén az FS1-en, de vasárnap délután ment (1,37/2,3 millió).
Érdekes módon az Xfinity Series martinsville-i futama annak ellenére közelítette meg a tavalyi nézettséget, hogy a 2021-es vasárnap déli kezdés helyett péntek este futott.
Az FS1 közvetítése átlagosan 0,51/854 ezer nézőt hozott, szemben a tavalyi 0,55/886 ezer nézővel. A Camping World Trucks versenyének nézettsége átlagosan 0,29/455 000 volt az FS1-en csütörtök este.
Az NBC számára ez egy nagy motorsport-hétvége volt, amelynek főhőse az IndyCar Series Long Beach-i versenye volt, amely átlagosan 0,64/1,055 millió nézőt ért el. Ez meghaladta a legutóbbi texasi futam adatait (0,62/954 000, szintén az NBC-n), és jóval túlszárnyalta a legutóbbi néhány Long Beach-i futamét, amelyeket az időközben megszűnt NBCSN közvetített.
Tavaly szeptemberben szezonzáróként került megrendezésre Long Beach, és 0,21/368,000-es nézettségi átlagot hozott, míg az előző, 2019-es tavaszi Long Beach-i futam átlaga 0,28/436,000 volt.
Átlagolt a MotoGP, csökkent a Forma-1 nézettsége
Az NBC kétkerekűekkel vezette fel az IndyCart, többek között a Monster Energy Supercross késleltetett közvetítésével St. Louisból, amely átlagosan 0,40/603 000-et ért el, majd a MotoGP következett COTA-ból, amely átlagosan 0,35/534 000-et ért el.
A Forma-1 eközben hosszú idő óta először szenvedett visszaesést a nézettséget tekintve. Az Ausztrál Nagydíj élő közvetítése az ESPN-en – 2019 óta először rendezték meg a versenyt – 0,34/568 000-es átlagot ért el, ami elmaradt a 2019-es 0,40/649 ezres átlagtól, bár további 223 ezren nézték az ESPN2-n az ismétlést a megszokottabb vasárnapi 9:00 órai kezdéssel.
Az IMSA Long Beach-i futama az USA-ban szombat délután átlagosan 131 000 nézőt ért el (átlag pontszám nem állt rendelkezésre).
A 18-49 éves nézők körében a NASCAR Cup 401 000 nézőt vonzott, megelőzve az F1 316 000-es (az élő közvetítésre) és az IndyCar 294 000-es eredményét. Az Xfinity 193 000 nézővel rendelkezett ebben a demográfiai csoportban, megelőzve a Supercross (188 000), a MotoGP (173 000) és a Truck Series (111 000) nézőket.