Néhány nappal ezelőtt Álex Palou úgy nyilatkozott, hogy egyenlő erőt képvisel a Honda és a Chevy motorja. Barber után másképp gondolja.
Bár Palou a Barber Motorsport Parkban a szezon negyedik fordulójában elért második helyezésével feljött a bajnokság élére, a Chevrolet továbbra is veretlen az idényben, köszönhetően a Penske három győzelmének és az Arrow McLaren SP barberi első helyének.
Ennek ellenére az Andretti Autosport-Honda nagyon gyorsnak tűnt a Barber Motorsport Parkban, de a pilótafülkében és a stratégia eldöntésekor elkövetett különböző emberi hibák cserbenhagyták őket.
Palou még a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy a Honda motoros autók pariban vannak riválisaikhoz képest, most azonban már árnyaltabban fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy szerinte a Honda mennyire áll közel a Chevrolethez a teljesítményt tekintve, Palou így válaszolt: „Nehéz megmondani. Bárcsak tényleg tudnám, és megkapnám az adatokat az összehasonlításhoz.
„A Chevrolet nagyon erős, az biztos… erősebbek, mint tavaly. Láthatjuk a szektoridőkön, hogy hol veszítünk. De igen, most jobbak nálunk, sajnos most ez a helyzet.”
Palou elmondta, hogy nincsenek kétségei a HPD egység potenciálját illetően az Indianapolis 500-ra – „Nagyon jók voltunk az Indy 500 teszten” -, de a Chevrolet-et „nagyon erősnek” jellemezte.
Majd így folytatta: „Tavaly az elején nagyon erősek voltunk, azt hiszem, az összes Honda gyors volt. Most talán egy kicsit le vagyunk maradva. Nem tudjuk pontosan mennyire.
Ettől függetlenül még mindig tudunk velük harcolni. Még mindig jobb az üzemanyag fogyasztásunk… Azt hiszem, nem vagyunk túl messze. Talán egy kicsit le vagyunk maradva.”
Maga O’Ward is elismerően nyilatkozott a Chevrolet-ről, amely a 2022-re vonatkozó változtatások között több variációkat tettek lehetővé az egyes pályákon.
„Szerintem nagyszerű munkát végeztek” – mondta. „Idén tényleg hozták a formájukat. Elképesztő, hogy ennyire nyitottak voltak a javaslatainkra és az összes Chevy-csapat javaslataira, hogy gyorsabbak legyünk, és mindenben segítsenek nekünk, amiben csak tudnak.”
A Pato O’Ward győzelmével záruló barberi verseny nem tartozott a legakciódúsabb futamok között, de azért így is akadt történés.
A 90 körös verseny legérdekesebb jeleneteit összefoglaló videóban többek között találkozhatunk Callum Ilott balesetével, ami alapjaiban meghatározta a versenyt, valamint Colton Herta újabb frusztráló versenyével, és a barberi hétvégéről csalódottan távozó Josef Newgardennel is.
Rinus VeeKay sokáig vezette a versenyt, azonban az utolsó kiállásnál Pato O’Ward robbantott és megszerezte idei első győzelmét, a második helyre pedig a bajnokság új éllovasa Álex Palou jött be.
A verseny egyik legérdekesebb momentumát Romain Grosjean és Graham Rahal „találkozója” szolgáltatta az 5-ös kanyarban, amely után utóbbi dühösen megfenyegette riválisát.
Rinus VeeKay elismerte, hogy túlságosan óvatos volt a kivezető körén a Barber Motorsport Parkban, és emiatt bukta el első helyét.
VeeKay O’Warddal csatázott a lejtős, nehezen bemérhető féktávval rendelkező 5-ös kanyarban, méghozzá a kivezető körén, hideg gumikon.
O’Ward egy körrel hamarabb jött ki a pitbe, és bátrabban fékezett a meleg gumijaival, így megelőzte riválisát.
Bár VeeKay a kiállásokig magabiztosan vezette a versenyt, a lassú kivezető miatt még egy pozíciót veszített Álex Palou-val szemben, és így végül csak harmadik lett.
„Nem mondhatnám, hogy teljesen elégedetlen vagyok” – mondta VeeKay. „A verseny első kétharmadát nagyon erősen kezdtük, vezettünk, sok üzemanyagot spóroltunk. Ezzel nagyon elégedettek voltunk.”
„Sajnos a második boxkiállásom előtt egy kicsit feltartottak, így Pato meg tudott érkezni rám.
A boxutcából kijövet megelőztem őt, de az 5-ös kanyarba érve egy kicsit túl konzervatív voltam, és megelőzött engem. Ezután nem tudtam visszatámadni, mert az utolsó szett gumijaimon egyszerűen nem voltam elég gyors.
Nem rossz a harmadik hely… Sajnos nem nyomtam eléggé a kivezető körben. Egy újabb lecke, amit megtanultam.”
Arra a kérdésre, hogy miért volt konzervatív, VeeKay így válaszolt: „Nos, a múltban néhányszor pont az ellenkezőjét tettem, és blokkoltak a gumijaim, és akkor az egész utolsó etapomat dobhattam a kukába.”
A holland elismerte, hogy „bosszúsnak” és „meglepettnek” érezte magát, hogy Palou is megelőzte őt.
„Nem igazán számítottam rá, hogy ez fog történni. Ez az IndyCar – bármi megtörténhet! A szint rendkívül magas. Egy kicsit lassabb a kivezető köröd és máris megelőznek ketten.„
Colton Herta a 10. helyről rajtolt, Will Power mellett a legtöbb pozíciót nyerte a pályán, és végül mégis csak a 10. helyen ért célba.
Herta és a 26-os rajtszámú Andretti Autosport Honda legénysége a háromkiállásos stratégiát választotta, amely a 22 éves versenyzőtől azt követelte meg, hogy a barberi verseny során végig óriási tempót autózzon, hogy ellensúlyozza a boxutcában töltött plusz időt.
A 12. körben végrehajtott első boxkiállást követően a 26-os autó sofőrje négy pozíciót nyert a pályán, mielőtt a mezőny többi tagja – akik kétkiállásos stratégiát alkalmaztak – a 30. kör környékén kiálltak a boxba.
Miután a teljes mezőny megtette letudta az első kiállását Herta a második helyre jött vissza Josef Newgarden mögé.
Ekkor azonban jött egy sárga zászló Callum Ilott miatt, és ez teljesen felborította Newgarden és Herta taktikáját.
„Nyilván azt szerettük volna, ha máshogy alakul ez a verseny, de ez van” – mondta 22 éves versenyző a futam után. „De az autónk ma elég jó volt a győzelemhez, az biztos.”
Herta a 18. helyről küzdötte fel magát a kiállások után, és már a 6. helyért csatázott Scott McLaughlinnal amikor a két autó összeért, és Herta megpördült.
McLaughlin hagyott némi helyet riválisának, de ketten összeértek, Herta jobb eleje és McLaughlin bal hátulja érintkezett. A Hondás versenyző megpördült, és végül a 10. helyre esett vissza Rossi mögé.
„Őszintén szólva túl ambiciózus voltam” – mondta Herta. „Scott (McLaughlin) hagyott egy kis helyet, és határozottan közelebb voltam, mint az elmúlt néhány körben, úgyhogy meg kellett próbálnom.”
„Összességében nem olyan vészes a 10. hely. Láttuk, hogy Newgarden csak a 14. helyen tudott célba érni, és ő mindig nagyon jó itt, szóval ha képesek vagyunk őt megelőzni, az remélhetőleg jó jel a jövőre nézve.”
Ez már a második olyan futam volt egymás után, ahol az Andretti Autosport versenyzője gyors autóval rendelkezett, de egy késői hiba a kaliforniai versenyzőnek pontokba került. Áprilisban Long Beachen Herta a 9-es kanyarban a falnak ütközött miközben a győzelemért harcolt.
Ayrton Sennának dedikálta győzelmét az IndyCar Barber Motorsport Park-ban rendezett versenyén győztes Pato O’Ward.
A brazil F1-es legenda, Senna 28 évvel ezelőtt, 1994. május 1-jén halt meg Imolában, a San Marinó-i Nagydíjon.
„Ezt a mai győzelmet Ayrton Senna emlékének ajánlom 28 évvel ezelőtti elvesztésének évfordulóján. Tudom, hogy sokat jelent mindenkinek a McLarennél és a McLaren rajongóknak szerte a világon.🧡” – írta twitteren O’Ward.
I dedicate this win today to the memory of Ayrton Senna on the anniversary of his loss 28 years ago. I know he means a lot to everyone at McLaren and to McLaren fans all over the world.🧡 pic.twitter.com/NQ7wuTWPvu
A mexikói O’Ward szezonbeli első győzelmét szerezte meg az 5-ös rajtszámú Arrow McLaren SP Chevrolet-vel a Barber Motorsport Parkban.
A holland VeeKay a 60. körre 2,0875 másodperces előnyt épített ki O’Warddal szemben. O’Ward bevezető és kivezető köre azonban nagyszerű volt, és míg VeeKay a hideg abroncsaival szenvedett, addig O’Ward megelőzte őt a hajtűkanyarban.
„Mondták a rádión, hogy a győzelemért küzdünk” – emlékezett vissza az Arrow McLaren SP versenyzője. „Majdnem elkaptuk őt a boxkiállásoknál. Azt mondtam, ‘Ember, itt az esély.’”
„Nagyon nehéz volt előzni.Tudtam, hogy ha megvan a lehetőségem, akkor és ott rögtön meg kell próbálnom. Tudtam, hogy ha előre kerülök, akkor a kezemben van a győzelem. És így is történt, hiszen nyertünk.”
Karrierje harmadik győzelmére azután került sor, hogy O’Ward elismerte, hogy a szezon első két versenyén, St. Pete-ben (12. hely) és Texasban (15. hely), nem tudott koncentrálni a versenyzésre a szerződésének tárgyalása miatt.
„Szívás a saját csapatodon belül háborúzni, nem igaz?” – magyarázta O’Ward. „Örülök, hogy nagyon pozitív megbeszélések zajlanak a jövőre vonatkozóan.”
„Szerettem volna tenni ezekért a srácokért, az Arrow-ért, a McLaren SP-ért, a Team Chevyért. Belefáradtam már abba, hogy 10., 11. és 5. vagyok, ezért azt mondtam: ‘Szerezzünk egy győzelmet, hogy visszakaparjuk magunkat a bajnoki küzdelembe.’”
Graham Rahal és Romain Grosjean érdekes körülmények között találkozott a barberi verseny utolsó köreiben, és Rahal nem volt boldog.
A Pato O’Ward győzelmével záruló, Barber Motorsport Parkban futam után Rahal elmondta, hogy Grosjean úgy versenyzik, ami megfelel az európai versenyzők hírnevének.
A futam záró szakaszában Grosjean – aki a nyolcadik helyről rajtolva korán kiállt a boxba, és végül emiatt stratégia hátrányba került – erősen támadta Rahal-t a 7. helyért.
A csata akkor csúcsosodott ki, amikor Grosjean az 5-ös kanyar beszórta autóját riválisa mellé, és összeértek, majd a francia másodszor már az egyenesben is nekiment Rahalnak.
Rahal a rádión „punknak” (bajkeverő, bunkó stb. – a szerk.) nevezte Grosjeant, majd a futam után dühös interjút adott az NBC-nek, amelyben többek között Grosjean hírnevét és vezetését kritizálta a szezon korábbi részében, lenézve a másodéves IndyCar-pilótát.
„Nos, azt hiszem, a fedélzeti kamerából egyértelműen látszik mi történt… csak nézd a fejét” – mondta idegesen Rahal.
„Amikor látom a tükrökben, hogy a feje közvetlenül az én kocsim fele néz, miközben a pálya a másik irányban van, akkor a szituáció elég egyértelmű. Tudtam, hogy ezt fogja csinálni.”
Rahalnak ezután megnézte a visszajátszást, és még mérgesebb lett.
„Ha már ott voltunk az egyenesben, akkor miért jött nekem? Erre nincs mentség! Tessék, nézd meg őt!
Nagyon frusztrált vagyok, mert nem ez az első eset. St Pete-ben mindenkinek nekiment, akinek csak tudott. Idejöttünk, arrébb tette Rossit, kilükte Hertát, majd nekemjött. El kéne beszélgetnünk vele.”
Rahal szerint Grosjean nem tudja leküzdeni hírnevét
Rahal elmondta, hogy nem volt egyedül Grosjean vezetési stílusának kritikájával, és úgy gondolja, hogy Grosjean méltó a hírnevéhez, amit az incidensekkel tarkított újonc 2012-es Forma-1-es szezonja során szerzett.
„Nem fogom megnevezni őket, de ahogy egy másik versenyző a sorozatban mondta nekem, egy öreg kutyát nem lehet új trükkökre tanítani, és ez volt a hírneve egész európai karrierje során” – magyarázta az RLL versenyzője.
„Gyorsan megmutatta, miért ez a hírneve. Nekem mindegy, hogy a versenyirányítás kezd-e vele valamit, vagy mi a pályán, de remélem, hogy akkor nem mi leszünk majd megbüntetve.„
Grosjean a futam utáni interjújában bagatellizálta az incidenst, és a futam utáni dühös rádiós megjegyzéseit nem folytatta, bár azt is el kell mondani, hogy Grosjean előbb beszélt, mint Rahal, ezért nem hallotta akkor Rahal megjegyzéseit.
„Párszor összeértünk, de jó verseny volt” – mondta Grosjean.
„Kemény volt mindenki. A Barber egy jó pálya, de nagyon nehéz előzni, főleg, ha egy vonatban vagy. Ha az előtted lévő autó előtt nincs senki más, akkor megpróbálhatsz egy másik ívet, de így nem volt esély.
„Azt hiszem erről szól az IndyCar. Kerék a keréken.”
Amikor Rahal rádión Grosjeannak felvetette, hogy ez szándékos volt, a francia nevetett, és azt mondta: „Nem, nem, szerintem ez csak kemény versenyzés. Később fékeztem, mint ő, kicsit több tapadás volt kívül, kicsit túlcsúsztam.”
Grosjean az utolsó körben megelőzte Rahalt a hetedik helyért, amikor Rahalnak elfogyott az üzemanyaga, de a nyolcadik helyért meg tudott kapaszkodni.
A regnáló IndyCar-bajnok Alex Palou úgy véli, hogy a Honda legalább egyenrangú ellenfel a Chevrolet-nek az idei bajnokságban.
Palou még a barberi hétvége előtt nyilatkozott azokról a pletykákról, miszerint a Chevrolet elhúzott volna a Hondától a motorok versenyében.
A 2021-es bajnok itt szerezte meg tavalyi első győzelmét, így magabiztosan tér vissza a helyszínre.
„Szerintem nem magán a teljesítményen javítottak, hanem a motor vezethetőségén” – nyilatkozta a Chevy motorról Palou. „Sokat küszködtek az utcai pályákon, főleg azért, mert a kanyarokban látszott, hogy a Hondának sokkal jobb a vezethetősége.
Úgy gondolom, hogy most már kiegyenlítődtek az erőviszonyok. Szerintem nem arról van szó, hogy bármit is veszítettünk volna. Szerintem csak ők javítottak ezen a részen.”
Palou hite továbbra is töretlen abban a Honda motorban, ami tavaly a bajnoki címhez segítette őt.
„Igen, szerintem nyilvánvalóan jó munkát végeztek, de mi még mindig jók vagyunk. Nem érzem azt, hogy bármiben is hátrányban lenne a Honda.”
Úgy véli, hogy a Honda egy fontos tekintetben előnyben van a Chevyvel szemben, ami nagyobb stratégiai lehetőségeket nyit meg mind az épített/utcai pályákon, mind a májusi Indy 500-on.
„Úgy gondolom, hogy az üzemanyag-fogyasztásunk elég jó” – jelentette ki Palou. „Nem igazán kapunk olyan értékeket, hogy ők mennyit fogyasztanak, szóval nem tudjuk tökéletesen összehasonlítani a dolgokat.
De azt össze tudjuk hasonlítani, amikor mondjuk mindig egy körrel tovább megyünk, mint ők, vagy ilyesmi. Eddig, és különösen tavaly, jobbak voltunk náluk. Szóval képesek vagyunk egy kicsit többet játszani a stratégiákkal.”
Palou a szezon első három fordulójában mutatott stabilitásával (2., 7. és 3. hely) harmadik helyre került a pontversenyben, közvetlenül Josef Newgarden és Scott McLaughlin mögött. A győzelem azonban még hiányzik.
„Nem erőltetünk semmit, akkor jön a győzelem, amikor jön. Nem kell most Barberben megtörténnie. Amíg folyamatosan fejlődünk, önmagunk vagyunk, következetesek vagyunk és harcolunk, addig minden rendben lesz.„
Május 1-én mindig a legendás Ayrton Sennára emlékezünk, mi pedig úgy döntöttünk, hogy megosztjuk veletek IndyCar tesztjének igaz történetét.
1992 decemberében a Forma-1 legendás alakja, Ayrton Senna tesztelt egy Penske IndyCar-t.
Cikkünkben a brazil aznapi mérnöke, Nigel Beresford, valamint Roger Penske emlékeit idézzük fel.
Ayrton Senna tudta, hogy az 1993-as F1-es szezon valószínűleg hatalmas csalódással fog végződni.
McLaren-csapata elvesztette a Honda-motorokat, és a háromszoros világbajnok tudta, hogy a Ford motor erőtlen lesz ősriválisa, Alain Prost Williams-Renault-jával szemben.
Senna mérlegelte a lehetőségeit, és szerette volna megtapasztalni, milyen is valójában egy IndyCar – egy olyan autó, amelyben nincs meg az összes elektronikus kütyü, ami az 1990-es évek elején az F1-es gépeket jellemezte.
Nigel Beresford, aki ma a Formula E-ben szereplő Dragon Racing technikai igazgatója, aznap Senna mérnökeként tevékenykedett, – és elmesélte, mi történt 1992. december 10-én.
„Úgy terveztük, hogy három napig teszteljük a Penske új PC22-esét” – mondta Beresford a Motorsport.com-nak.
„Az elsőt a Firebird Raceway West-en tartottuk volna, egy nagyon rövid, 1,1 mérföldes országúti pályán. Volt egy 1992-es Penske, amit összehasonlító autóként és alapként használhattunk.”
Az utolsó pillanatban kötött megállapodás
Néhány nappal a teszt előtt Emerson Fittipaldi és a Marlboro révén megállapodás született arról, hogy Senna vezetheti a ’92-es autót.
„Ez egy utolsó pillanatban kötött megállapodás volt” – emlékezett vissza Beresford. „Senna szinte teljesen egyedül érkezett.”
„Utoljára az 1991-es Ausztrál Nagydíjon láttam őt Adelaide-ben. Egy évvel később egy ilyen hétköznapi helyen látni valakit, mint ő, elég szürreális volt.”
Senna nagyon jól dolgozott együtt a csapattal Forrás: YouTube/Interview with Roger Penske – Ayrton Senna’s test on F-Indy/Ricardo Legname
A napot Emerson Fittipaldi – a Penske akkori teljes munkaidős versenyzője – kezdte, a hideg pályán.
Egy rövid szünet után azonban már Sennán volt a sor.
„Normális esetben a Forma-1-es versenyzők azonnal tempót diktálnak” – mondta Beresford. „Ayrton kezdetben elég lassú köröket kezdett futni, és ez meglepetés volt.”
„Ebben az autóban szekvenciális sebességváltó volt, és Sennának újra hozzá kellett szoknia a sebességváltó használatához. Időnként eltévedt a sebességfokozatok között. Teljesen leállította az autót, kiválasztotta az első fokozatot, majd újra elindult.”
Ayrton Sennának hozzá kellett szoknia a turbós autó sajátosságaihoz. Miután 14 kört teljesített, 49,5 másodperces legjobb körrel tért vissza a boxba.
„Elmondta, hogy a motor nagyon jól vezethető, és elég nehéznek találta az autót – nem olyan fürge, mint egy sokkal könnyebb F1-es autó -, és hozzátette, hogy nem tudja, milyen fordulatszámot húz, mert a motor hangja annyira más” – tette hozzá Beresford.
„A Firebirdnek van egy közepesen gyors kanyarja, és Senna éppen akkor kezdte el nyomni az autót abban a kanyarban. Érezte az autó súlyát; nem akarta a határig nyomni. Nem ez volt a megfelelő hely és idő erre.
„Látni akarta az autó érzékenységét, ezért lágyabb rugókat tettünk hátra, lecsatlakoztattuk a hátsó kipörgésgátlót, és 20 gallon metanolt adtunk hozzá.”
„Elképesztően gyors”
A háromszoros világbajnok egy másik 10 körös etapot is megtett ugyanezzel a gumiszettel, és 49,09 másodperc alatt érte el a legjobb időt.
„Visszajött a boxba, és azt mondta: ‘Köszönöm szépen, megtanultam, amit tudnom kellett.’ Kiszállt az autóból, és ennyi volt” – folytatta Beresford.
„Senna semmilyen szinten nem okozott csalódást. Egyszerűen elképesztően gyors volt. Emmo legjobb köre 49,7 volt, szemben Senna 49,09-es idejével.
A nap végén Emerson 48,5-öt ment az új Penske-vel, és ez mindössze 0,6 másodperccel volt gyorsabb Sennánál. Ez nagyon jó volt, figyelembe véve, hogy Ayrton egy egyéves autóval, régi gumikon ment.”
„Számomra ez azt jelezte, hogy milyen rendkívüli gyorsan tudott alkalmazkodni és megközelíteni a versenyképes időket.”
Roger Penske ugrott a lehetőségre
A csapat tulajdonosa, Roger Penske egy későbbi interjúban elmondta, hogy hatalmas megtiszteltetésnek tartotta azt, hogy egy ilyen ikon, mint Ayrton Senna beült az egyik autójába.
„Mindenki ott akart lenni” – emlékezett vissza Roger Penske. „Ott volt Emerson Fittipaldi, Paul Tracy, és az autó főtervezője, Nigel Bennett is. Nagyon izgalmas nap volt.”
Az IndyCar történetének legsikeresebb csapatfőnöke elismerte, hogy reális lehetőséget látott Senna leigazolásában.
„Eléggé furcsa helyzetbe került Senna, mert nem volt minden rendben az akkori csapatánál. Szóval le akartuk igazolni őt a szezonra. Külön érdekesség volt, hogy néhány nappal a teszt előtt a Newman-Haas csapat felhívott minket, hogy náluk Mansell fog vezetni.”
„Minden követ megmozgattunk, hogy a mi autónkat vezesse Senna” – jelentette ki Penske.
A legendás csapattulaj arra is visszaemlékezett milyen volt Senna.
„Egyedül érkezett, és mindenkivel nagyon kedves volt. Közösen vacsorázott a versenyzőinkkel. Egyáltalán nem éreztette azt, hogy ő egy sztár lenne.”
„Számomra nagyon fontos, hogy a versenyzőm csapatjátékos legyen, és Senna személyisége pont ilyen volt. Nagyon jól dolgozott együtt a csapattal. Igazán különleges ember volt.”
„Elképesztő lett volna ha sikerül leigazolnunk, de így is elmondhatom, hogy Senna vezette az egyik autómat.”
Az Arrow McLaren SP arra számít, hogy a hosszú távú stratégiájának egy fontos darabját még az Indy 500-as verseny előtt magához kötheti.
Zak Brown csapatfőnök megerősítette, hogy az AMSP-s Pato O’Ward nemsokára aláírja új szerződését, és ezzel véget érhet a szezon eleje tartó se veled se nélküled sztori.
„Patóval remekül állunk” – mondta a McLaren Racing vezérigazgatója a RACER-nek. „Jól megértjük egymást, és még hosszú ideig szeretnénk együtt dolgozni.
„Bár még nem került aláírásra a szerződés de kölcsönös egyetértés van közöttünk. Hamarosan – hetek, nem hónapok múlva – meglesz az új egyezség. Eléggé izgatott vagyok emiatt.”
A kétszeres futamgyőztes, aki 2020-ban csatlakozott az AMSP-hez, olyan fizetésemelésre számíthat, amely tükrözi az NTT IndyCar Series élmezőnyében betöltött státuszát, és azt, hogy a meglévő szerződése legalább 2025-ig meghosszabbodik a McLarennél.
Hamarosan fontos döntések születhetnek azzal kapcsolatban is, hogy ki lesz az AMSP harmadik, 2023-ban esedékes teljes munkaidős versenyzője, és egy másik, az IndyCarhoz kapcsolódó, versenyzőt érintő témában is.
Az Andretti Autosport versenyzője, Colton Herta, aki Forma-1-es tesztelési és fejlesztési szerződést kötött a McLaren Racinggel, hamarosan választ kaphat arra a kérdésére, hogy mikor és hol fogja vezetni a tavalyi McLaren MCL35-Mercedest.
„Igen, most már van egy felépített tervünk Colton számára” – mondta Brown. „Ez Andreas Seidlre van bízva, hogy ezt kifelé is kommunikálja, amikor készen áll rá. De igen, van egy pontos elképzelésünk.„
Alexander Rossi rendkívül hálás volt csapatának, amiért az edzésen történt kisiklását követően gyorsan újjáépítették autóját.
Rossi a reggeli edzésen eléggé csúnyán odaverte autóját az utolsó kanyart övező korláthoz, és a sérülés elég nagy volt ahhoz, hogy egy teljesen új hátsó futóművet és egy új motort kelljen beszerelni.
A csapatnak kevesebb mint 2 óra 45 perc állt rendelkezésére, hogy az szerelést elvégezze és az autót beállítsa a kvalifikációra.
Alexander Rossi a kvalifikáció elejétől kezdve keményen dolgozott a 27-es Andretti Autosport szerelőiért.
A Q1-ben az ötödik leggyorsabb volt a 13 autóból álló csoportból, a Q2-ben a harmadik leggyorsabb a 12 autóból álló csatában, majd a Firestone Fast Sixben ötödik lett, 0,3 másodperccel elmaradva Rinus VeeKay pole idejétől.
„Hihetetlen volt” – mondta Rossi a csapata munkájáról. „Azt hiszem, hatan voltak benne, sőt a menedzsment tagjai is részt vettek a munkálatokban… Nagyon nehéz helyzet volt egy motort és egy váltót beszerelni. Szóval igen, nagyon nehéz helyzetbe hoztam őket.
Csodálatos volt, hogy egyáltalán ott lehettem az időmérőn. Nyilvánvalóan tudtuk, hogy az autó egész hétvégén erős volt. A piros gumikon nem voltunk annyira erősek, így a Q1-ben picit találgattunk.
Végső soron, ahhoz képest, ahol két órával ezelőtt voltunk, azt hiszem, mindenki megkönnyebbült és boldog, hogy túljutottunk ezen. Bármilyen eredményt érünk el ezen a hétvégén, az biztos, hogy ezeknek a srácoknak lesz köszönhető.”
Rossi azt is elmondta, miért lett volna olyan nagy katasztrófa, ha nem készül el a 27-es Honda a kvalfikáció kezdetéig.
„Ha nem sikerült volna a kvalifikáció, akkor a 26. helyről rajtolnánk, ami óriási szívás lenne. A jelenlegi autóval nagyon nehéz előzni, akár oválról van szó, akár épített, vagy utcai pályáról. Óriási előny ha az első hatban vagy. Nagyon örülök, köszönöm a srácoknak.„