Kategória: IndyCar

  • Óriási gumiproblémák okoznak gondot a versenyzőknek

    Néhány IndyCar-pilóta arra panaszkodott a pénteki indianapolisi IndyCar kvalifikáció után, hogy inkonzisztensek voltak a Firestone abroncsok.

    Conor Daly a leggyorsabb időt érte el a kvalifikáció első szakaszának 1. csoportjában, de csalódott volt, hiszen a következő szett Firestone lágyabb guumiján miatt 0,2 másodperccel lassabb volt a Q2-ben, annak ellenére, hogy az aszfaltcsík állapota javult.

    Alexander Rossi, aki második lett az időmérőn, egyetértett kollégájával.

    Azt hiszem, sajnos mindannyiunkat megéget ez az év egy pontján. Úgy értem, ez egy dolog, létezik, és frusztráló, amikor megtörténik” – mondta az Andretti Autosport versenyzője a Firestone gumikról.

    A Firestone a legtöbbször nagyon jó munkát végez, de kétségtelenül voltak következetlenségek, amelyek felbukkantak, különösen a piros gumikon, az elmúlt néhány évben.

    Rossi leendő Arrow McLaren SP-Chevrolet csapattársa, Pato O’Ward megjegyezte, hogy hasonló problémákkal találkozott „idén és tavaly is”.

    Soha nem tudhatod, mikor történik meg, és ez nyilvánvalóan mindig szerencsétlen találkozni ezzel. Nem válogat, mindenkivel megtörtént már. Mindenki ugyanabban a csónakban evez.

    A 2,439 mérföldes Indianapolis épített pályán a probléma okának megfejtésélt az is nehezíti, hogy „ez a hely annyira érzékeny a hőmérsékletre, és érzékeny arra, hogy a hét melyik napja van a jelek szerint!” – mondta Rossi.

    O’Ward, akinek az autója borzasztó volt a reggeli edzésen és a kvalifikáció 1. körében, teljesen meglepődött, hogy bekerült a Q2-be, és végül a Firestone Fast Six-be.

    Rámutatott, hogy egy olyan autó, amely jól kezelhető a Firestone pirosakon, azt jelenti, hogy a Firestone feketéken, a keményebb elsődleges keverékű abroncsokon rosszul fog szerepelni, és fordítva.

    A probléma számunkra, legalábbis a múltban, mindig az volt, hogy az egyensúlyodat a feketéken elég keményen fel kell borítani ahhoz, hogy a piros gumikon gyors legyél” – mondta O’Ward.

  • Jimmie Johnson megint belengette NASCAR-os visszatérését

    Gyakorlatilag amióta Jimmie Johnson befejezte NASCAR-os pályafutását, azóta pletykálják, hogy mikor térhet vissza.

    A jelenleg az IndyCar sorozatban versenyző Jimmie Johnson az autósport bármilyen formájában abszolút legendának számít. Nemrégiben utalt arra, hogy talán visszatér a NASCAR-ba, miután a vadonatúj chicagói utcai pályáról beszélt.

    Jimmie azt mondta a SiriusXM-nek adott interjújában, hogy a chicagói futamra visszatérhet-e a NASCAR Cup Series-be.

    Tudjátok, nem zárnám ki a lehetőségét. Még nincs semmi tervben, de természetesen nyitott vagyok minden ötletre, és a szezon ezen szakaszában mindenki a pozíciókért küzd, és a szponzorációs lehetőségeken dolgozik”mondta Johnson.

    Még nem tudom, mit tervezek a jövő évre. Lehet, hogy több IndyCar lesz. Lehet egy kis NASCAR is. Minden bizonnyal nyitott vagyok rá. Annyira jó móka, hogy veszem a sisakomat és különböző járműveket vezetek.

    Svédországban raliautókat vezetni egy élmény volt, és nyilván az IndyCar-t is nagyon élvezem. Voltam az IMSA sorozatban, és természetesen folyamatosan szemezgetek a NASCAR-os visszatéréssel, de még nem jött el a megfelelő lehetőség.

    Jimmie Johnson pályafutása során mindig is úriember volt, és természetesen ő is tiszteletét és mebecsülését fejtette ki a Forma-1-ből visszavonuló Sebastian Vettellel szemben.

    Jimmie Johnson a Twitteren reagált Seb visszavonulásának bejelentésére. A hétszeres Cup Series bajnok a következőket írta: „Gratulálok egy csodálatos karrierhez, barátom. Remélem, neked sikeresebb lesz a visszavonulásod, mint nekem. #ThankYouSeb.

    Miközben az F1 egyik legnagyobb pilótája a visszavonulás felé közeledik, Jimmie Johnson tovább versenyez.

  • Rosenqvist ellopta a show-t, övé az indianapolisi pole

    Felix Rosenqvist pénteken megszerezte szezonbeli második pole pozícióját az Indianapolis Motor Speedwayen rendezett időmérőn.

    Rosenqvist közel 3 tizeddel előzte meg legközelebbi riválisát, Alexander Rossit. A svéd versenyző csapattársa, Pato O’Ward lett a harmadik akit a negyedik és ötödik helyen a Team Penske duója, Will Power és Josef Newgarden követetett. A Rahal Letterman Lanigan Racing újonca, Christian Lundgaard egészítette ki a legjobb 6-ot.

    Az Arrow McLaren SP Chevrolet hihetetlenül jó volt; egész nap mintha sínen lett volna, annyira nyugodtnak éreztem magam az autóban” – mondta Rosenqvist. „Azt hiszem, már a kör közepén éreztem, hogy pole lesz.

    Nagy köszönet a csapatnak, hogy egy igazán jó autót adtak nekem. Azt hiszem, az autó idén jobban illik hozzám, így mindenhol, ahol csak megyünk, maximalizálni tudom a teljesítményemet.

    A saját csapata által beperelt Alex Palou felül tudott kerekedni az őt körülvevő zajon, és hetedik lett úgy, hogy a csapattársainak nem igazán ment jól a kvalifikáció. Jimmie Johnson a 23., Scott Dixon pedig a 20. helyről várhatja majd a rajtot.

    Teljes volt a káosz” – panaszkodott Dixon, mielőtt megemlítette volna, hogy szerinte a hibák miatt a csapata amatőröknek tűnt.

    A bajnokságot vezető Marcus Ericsson azonban még Dixonnál is rosszabbul járt. A kvalifikáció második köre szerencsétlenül kezdődött a svéd számára, akinek autója egyszerűen megállt. Az Indy 500 győztese így nem tudott kört menni, így ennek értelmében az utolsó sorból, a 25. helyről kell majd rajtolnia.

    Az Andretti Autosport 28-as számú Hondájával kapcsolatos folyamatos problémák nehezítették Romain Grosjean dolgát az edzéstől a kvalifikációig, és többek között elhúzódó fékproblémákról is szó esett.

    Ez nem mehet ez így tovább” – mondta Grosjean a csapatának, miután megtudta, hogy a 22. rajthelyről indulhat csak a szombati versenyen.

    Végeredmény

  • Indyben randevúzik a NASCAR és az IndyCar – ÉLŐ közvetítések

    Bomba hétvégére készülnek Indianapolisban, hiszen a NASCAR és az IndyCar mezőnye is az IMS épített pályájára látogat.

    NASCAR

    Öt fordulóval a rájátszás vége előtt élesedik a küzdelem a NASCAR Cup Seriesben. Jelen pillanatban 14 versenyző rendelkezik győzelemmel, az ő playoffba való jutásuk egyelőre biztosnak tűnik.

    Akinek viszont izgulnia kell, az Ryan Blaney, Martin Truex Jr. és Kevin Harvick. Idén egyikőjük sem tudott kiemelkedőt nyújtani épített pályán, miközben olyan versenyzők, mint Michael McDowell és Chris Buescher végig a tűz közelében voltak.

    Pocono után azt is érdemes lesz látni, hogy mi lesz az utózöngéje Denny Hamlin és Kyle Busch kizárásának.

    A verseny tavaly káoszba fulladt, melyből AJ Allmendinger jött ki a legjobban, így ő címvédő.

    IndyCar

    Az IndyCar paddockja is hangos, azonban leginkább attól, hogy a Chip Ganassi Racing beperelte saját versenyzőjét, Álex Palout.

    A spanyol versenyző élő Ganassis szerződése ellenére aláírt a McLarenhez, melyet a jelenlegi csapata a bíróságon szeretne tisztázni.

    Idén már másodszor érkezik erre a helyszínre a mezőny, hiszen az Indy 500-at megelőzően májusban már tartottak itt egy fordulót, amelyet akkor – a nagy esőben – Colton Herta nyert meg.

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Július 29., péntek

    15:30 — IndyCar Edzés (Indianapolis Motor Speedway) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    16:35 — NASCAR Truck Series Edzés (Indianapolis Raceway Park)
    19:00 — IndyCar IDŐMÉRŐ (Indianapolis Motor Speedway) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    21:00 — NASCAR Xfinity Edzés (Indianapolis Motor Speedway)
    21:35 — NASCAR Xfinity IDŐMÉRŐ (Indianapolis Motor Speedway)
    22:30 — NASCAR Truck Series IDŐMÉRŐ (Indianapolis Raceway Park)
    03:00 — NASCAR Truck Series VERSENY (Indianapolis Raceway Park)

    Július 30., szombat

    14:15 — IndyCar Warm-Up (Indianapolis Motor Speedway) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    15:35 — NASCAR Cup Edzés (Indianapolis Motor Speedway)
    16:35 — NASCAR Cup IDŐMÉRŐ (Indianapolis Motor Speedway)
    18:30 — IndyCar VERSENY (85 kör) (Indianapolis Motor Speedway) (ARENA4+)
    21:30 — NASCAR Xfinity VERSENY (62 kör) (Indianapolis Motor Speedway)

    Július 31., vasárnap

    20:30 — NASCAR Cup VERSENY (82 kör) (Indianapolis Motor Speedway) (ARENA4 TV, ARENA4+)

  • Josef Newgarden elrajtolhat Indianapolisban

    Josef Newgarden átment az NTT IndyCar Series orvosi csapatának vizsgálatain, és engedélyt kapott arra, hogy elinduljon Indianpolisban.

    Newgarden azután került a sorozat agyrázkódási protokolljába, hogy vasárnap az Iowa Speedwayen súlyos balesetet szenvedett.

    Az incidens gyökerét gyorsan egy törött jobb hátsó lengéscsillapítóra vezették vissza, ami miatt az autó megpördült, és nagy sebességgel a korlátba ütközött.

    Newgarden később a pálya paddockjában összeesett, és beverte a fejét a földbe; egy Des Moines-i kórházba szállították, ahol agyi vizsgálatokat végeztek rajta, majd egy éjszakán át megfigyelésre bent tartották, mielőtt hétfő reggel hazaengedték.

    Mivel az ütközés legalább 80Gs értéket regisztrált, a Team Penske kétszeres bajnokát csütörtökön ismét megvizsgálták és elvégezte a számítógépes ImPACT-tesztet, amely egy személy kognitív képességeinek mérésére és összehasonlítására szolgál a szezon kezdete előtt elvégzett alapteszthez viszonyítva.

    Az Iowa Speedwayen rendezett versenyt követően és az INDYCAR protokollja szerint a 2-es rajtszámú PPG Team Penske Chevrolet versenyzőjét, Josef Newgardent ma délután megvizsgálta az INDYCAR orvosi igazgatója, Dr. Geoffrey Billows” – áll a sorozat által kiadott közleményben.

    A vizsgálat megállapította, hogy Newgarden számára engedélyezett a részvétel a holnapi NTT INDYCAR SERIES edzésen az Indianapolis Motor Speedwayen. Newgarden állapota az edzés után újra kiértékelésre kerül.

    Ha az edzés után nem érezné jó magát Newgarden, Santino Ferrucci készenlétben fog állni, hogy átvegye a 2-es számú autó vezetési szerepeit.

  • A balhé folytatódik: Ganassiék pert indítottak Palou ellen

    A Chip Ganassi Racing polgári pert indított az NTT IndyCar Series regnáló bajnoka, Alex Palou ellen.

    Bár a CGR pereskedik ellene, a spanyol versenyző várhatóan vezetheti autójukat a hétvégi Indianapolisi Nagydíjon és az azt követő négy versenyen.

    Az Indiana állambeli Marion megyében benyújtott „Chip Ganassi Racing, LLC kontra Alex Palou Montalbo, ALPA Racing, SL” ügy titkosított, és nem derül ki belőle, hogy a a 2021-es bajnokot konkrétan milyen tételek miatt perli be a CGR, de a beadványok mellékletei rámutatnak a McLaren Racing és Palou tweetekre és/vagy sajtóközleményekre, amelyekben bejelentették, hogy a McLaren Racinghez szerződik 2023-ban.

    A RACER megkereste a csapat szóvivőjét aki a következő nyilatkozatot adta ki:

    „Alex Palou a 2023-as szezon végéig szerződésben áll a Chip Ganassi Racinggel. Ő csapatunk értékes tagja, és továbbra is támogatni fogjuk őt a győzelmek, dobogós helyek és IndyCar-bajnoki címek hajszolásában. Mivel egy konkurens versenycsapat a szerződésünk egyértelmű feltételei ellenére helytelenül próbált vele szerződést kötni, ezért jogi eljárást indítunk.”

    Mivel csütörtökön kezdődik a média tevékenység az Indianapolis Motor Speedway-en, a csapat és versenyzői várhatóan nem kommentálják a pert, a nyilatkozat záró mondata így hangzik: „Minden, az üggyel kapcsolatos megkeresést a jogi tanácsadónk fog kezelni.

    Álex Palou szerződéshosszabbítását július 13-án jelentette be a Chip Ganassi Racing, de a versenyző néhány órával később twitteren cáfolta meg ennek a bejelentésnek a valósságát. Néhány órával később pedig már a McLaren adta ki közleményül, hogy leszerződtették 2023-ra Palou-t.

  • Ferrucci ugorhat be Newgarden helyére, ha nem tud indulni

    A Team Penske bejelentette, hogy Santino Ferrucci lesz Josef Newgarden helyettesítője ha utóbbi nem tud indulni Indianapolisban.

    Az iowai második futamot dominánsan vezető Newgarden valószínűleg a felfüggesztés eltörése miatt csúnyán a falba csapódott.

    Bár a pályakorházból kiengedték, az interjúk után azonban még a helyszínen elájult, így Des Moines-ba, Iowa állam fővárosába vitték további kivizsgálásra.

    A 2017-es és 2019-es IndyCar bajnokot ma reggel hazaengedték, hogy hazatérjen otthonába. Az IndyCar Series protokollja szerint azonban Newgarden állapotát csütörtökön újra megvizsgálja az IndyCar Medical Team, hogy eldöntsék, állapota engedi-e majd indulását az Indy Road versenypályán.

    Amennyiben Newgarden nem kap engedélyt a versenyzésre, Ferrucci ül majd a 2-es PPG Team Penske-Chevrolet volánja mögé – írja a Motorsport.com.

    Ferrucci eddig 43-szor indult IndyCar versenyen, ebből négyszer az IMS építetett pályán, ahol két top 10-es helyezést ért el. Karrierje legjobb IndyCar-eredménye a negyedik helyezés, a legjobb eredménye épített/utcai pályán pedig a hatodik helyezés, amikor a Rahal Letterman Lanigan Racing-Honda színeiben versenyzett.

    Amennyiben Ferrucci versenyez hétvégén a Penske színeiben, akkor idén már a negyedik (!!!) csapatban indulna. Texasban a sérült Jack Harvey-t helyettesítette, az Indy 500-on a Dreyer & Reinbold színeiben ment, Detroitban pedig a szintén sérült Callum Ilott helyett ugrott be.

    Ha ezen a hétvégén nem indulna, az komolyan rontaná Josef Newgarden bajnoki esélyeit. Annak ellenére, hogy idén négy futamot nyert (kettőnél több győzelmet senki más nem szerzett), a pontversenyben a harmadik helyen áll, 34 ponttal lemaradva a Chip Ganassi Racing Indy 500-győztese, Marcus Ericsson mögött, de mindössze 10 ponttal megelőzve a hatodik helyen álló Alex Palout (szintén Ganassi), akivel hiába küzdött a 2021-es bajnoki címért.

    Egy kihagyott verseny tehát azt jelentené, hogy Newgarden valószínűleg a hatodik helyre csúszna vissza a pontversenyben, és akkor már csak négy fordulója lenne arra, hogy öt versenyzőt megelőzzön, és bajnok legyen.

  • O’Ward kihasználta Newgarden drámai kiesését, és nyert Iowában

    Az iowai duplaforduló második versenyén Pato O’Ward megszerezte idei második győzelmét, miután a domináns Newgarden a falban kötött ki.

    Josef Newgarden álomszerű hétvégéje drámai véget ért Iowában. A Team Penske versenyzője, aki az Iowa Speedwayen egymás után már a második domináns teljesítményére készült, érezte, hogy valami „eltört” az autója hátulján, és a 4-es kanyarban a falnak csapódott, aminek következtében a versenye véget ért.

    Szerencsétlenségének haszonélvezője Pato O’Ward volt, akinek sikerült Newgarden csapattársát, Will Power-t feltartóztatnia, és megszereznie a győzelmet vasárnap a Hy-Vee Salute to Farmers 300-as versenyen.

    Bármennyire is dominált Newgarden, O’Ward nem volt olyan messze tőle. Ahogy Power sem, aki a pole pozícióból indult, de a verseny előrehaladtával előbb Newgarden, majd O’Ward is megelőzte őt.

    A srácok a boxban fantasztikusak voltak” – mondta O’Ward. „Tettem a dolgom, és csak annyit mentem, amennyit bírt az autó. Minden körben más volt az autó. Tudtuk, hogy nagyszerű autónk van, és ki tudtuk használni a dolgokat.

    A bajnokságban így O’Ward zárkózott az élen álló Marcus Ericsson-ra, de még mindig eléggé messze van.

    A legjobb dolog, amit tehetünk, hogy csak csináljuk a dolgunkat… Remélhetőleg nyerhetünk még egy pár futamot. Az elmúlt pár hónapban két győzelmet dobtunk el magunktól. Frusztráló, de most már kifizetődő volt az elmúlt néhány hét.

    Ami Josef Newgardent illeti, nos nem nagyon találta a szavakat a balesete után.

    Egy kicsit sokkoló volt” – mondta Newgarden. „Nem tudom, mi történt. Csak szörnyen érzem magam a csapat miatt. Valami rosszul sült el. Sírni tudnék.

    O’Ward nyert, Johnson a nap versenyzője

    Sorozatban második alkalommal lehetne megválasztani Jimmie Johnsont a nap versenyzőjének, hiszen ismét nagyszerű előzéseket mutatott be. A hétszeres NASCAR Cup Series bajnok életében először került a legjobb 5-be.

    Különleges nap ez számomra. Mindenkinek köszönöm aki részt vesz velem ezen az utazáson itt az IndyCar Series-ben” – mondta Johnson.

    Johnson az utolsó körökben saját csapattársát, a bajnokság éllovasát előzte meg az ötödik helyért.

    A virtuális dobogóra O’Ward mellé Will Power és Scott McLaughlin állhatott fel. Negyedik Scott Dixon lett.

  • Grosjean még mindig szenved az oválokon, de jól szórakozik

    Grosjean a 7. helyen végzett az IndyCar iowai első futamán, néhány briliáns előzést bemutatva. Ezeket meg is jósolta a hétvége előtt.

    Az Andretti Autosport-Honda versenyzője azt mondta hogy az oválok még mindig kihívást jelentenek számára, de tetszik neki, hogy az Iowa Speedway jellege biztosítja az előzési lehetőségeket.

    Grosjeant még pénteken kérdezték arról, hogy mit gondol a csak balra kanyarodó pályákról.

    Szerintem egy európai versenyzőnek határozottan nem könnyű az oválokra jönni. Ha megnézzük, négy versenyünk van oválokon, ennyi. Ez nem olyan sok”magyarázta Grosjean.

    Mindegyik eléggé specifikus abban, hogy mit kell tudnod, hogy milyen irányba fog mozogni az autó tapadása egy 80 körös stint során. Ez nehéz nekünk.

    Még mindig próbálok sokat támaszkodni a csapattársaimra. És a visszajelzéseimre is, próbálok minél magabiztosabb lenni az autóban, és ellazulni. Ez még mindig elég trükkös.

    Azonban a kihívás ellenére Grosjean elmondta, hogy élvezi az iowai pálya adottságait.

    „Szeretem a rövid oválokat, mert ott két sáv van, és ez igazán szórakoztatóvá teszi őket. Nincs rosszabb, mint az egyik sávban vonatozni, és követni az előtted lévő srácot 60, 70 körön keresztül.”

    „Ez egy nagyon rövid pálya, nagyon rázós. Mielőtt észrevennéd, már vissza is értél a rajt-cél vonalra. Nagyon nehéz lazítani az autóban.

    De nekem tetszik. Szerintem szórakoztató. Más a vonalvezetése. Jó, hogy úgy kell beállítani az autódat, hogy a bukkanókon át tudjon menni. A rövid ovál a két sávos versenyzéssel nagyon jó.

  • Newgarden dominancia Iowában nem tudták megszorongatni őt

    Josef Newgarden a szezonbeli negyedik győzelmét aratta az Iowa Speedwayen, Pato O’Wardot és Will Power-t megelőzve.

    Úgy tűnik, az Iowa Speedway Josef Newgarden személyes játszótere. A Team Penske versenyzője és kétszeres IndyCar Series bajnok szombaton dominált, és megnyerte a Hy-VeeDeals.com 250-es futamot Pato O’Ward és Will Power előtt.

    Meglepett, hogy ezek a srácok milyen keményen nyomták az újraindításoknál” – mondta Newgarden a célban. „Csalódott voltam a kvalifikáció után, de tudtam, hogy ma olyan autónk van, amivel megnyerhetjük ezt a versenyt.

    Az egyik legfőbb problémát Newgardennek a forgalom jelentette. 25 körrel a vége előtt meg is közelítette őt O’Ward, és másodpercen belülre is került, de aztán a Penske versenyzője áthámozta magát a lekörözött autókon és simán nyert.

    A nap meglepetése Jimmie Johnson volt, aki a futam elején megpördült, de valahogy talpra állt, és a 11. helyen végzett. A Chip Ganassi Racing versenyzője egy gyors ívet talált a verseny közepén, ami miatt köröket is vezetett, de a verseny végére elkoptak a gumijai, és hátraesett.

    Aki viszont nem lesz boldog az iowai első verseny végeredményével, az Colton Herta, aki váltó, vagy kuplungproblémák miatt hátraesett a verseny közepén, és végül a 24. lett.

    Scott McLaughlin sem járt sokkal jobban, neki az egyik sárga zászlónál nem rögzítették helyesen a jobb hátsó kerekét a boxban, így vissza kellett jönnie és szintén körhátrányban fejezte be a futamot a 22. helyen.

    Ezen kívül Felix Rosenqvist és Ed Carpenter balesetezett még, de szerencsére mindketten épen szálltak ki az autójukból.

    Marcus Ericsson nyolcadik helyével továbbra is vezeti a bajnoki tabellát, de Newgarden már csak 15 ponttal van lemaradva tőle a második helyen.

    Holnap folytatódik az iowai duplahétvége, hiszen következik az 50 körrel hosszabb második verseny magyar idő szerint vasárnap este 9-kor.

    Végeredmény