Kategória: Formula E

  • A héten eldől mely helyszín helyettesítheti majd a brazil Formula E versenyt

    A héten eldől mely helyszín helyettesítheti majd a brazil Formula E versenyt

    Már a 2017/18-as Formula-E naptárban is szerepelt volna Brazília, március 17-i dátummal, a szezon ötödik versenyeként. A verseny helyszíne a Sao Paulo-i Anhembi Park lett volna.

    A helyi hatóságok azonban arról tájékoztatták a szériát, hogy a verseny előkészítése több időt vesz igénybe, mint várták, és nem tudtak futamot rendezni ott 2018-ban.

    Brazília kiesésével az FE szeretné pótolni a kieső versenyt, hogy milyen helyszín kerülhet Sao Paulo helyére, a héten dől el az FIA Motorsport Világtanácsának éves gyűlésén.

    Sao Paulo azonban nem marad feledésbe, a széria reméli, hogy 2019-ben rendezhetnek majd ott versenyt.

  • Kvyat a Formula E-ben folytathatja

    Kvyat a Formula E-ben folytathatja

    A 23 éves Daniil Kvyat a Formula E-ben folytathatja pályafutását, miután nem tudta megtartani F1-es helyét a Toro Rossónál, és végül a teljes Red Bull programból kitették.

    A Formula E azonban jó alternatíva lehet az orosz versenyző számára is, hiszen számos ex-F1-es versenyző is van a mezőnyben, így például Jean-Eric Vergne, Sebastian Buemi, Kamui Kobayashi, Nelson Piquet jr, Andre Lotterer, Lucas di Grassi, Jerome d’Ambrosio és Nick Heidfeld Ezen kívül nagy eséllyel Felipe Massa is csatlakozni fog, és az orosz Tass hírügynökség szerint így tesz majd Kvyat is.

    A Tass szerint Kvyat „legalább két csapattal tárgyalt” már, és januárban tesztre is sor kerülhet.

    Esélyein az is javíthat, hogy Nelson Piquet idősebbik lánya, Kelly Piquet a barátnője, aki korábban tevékenykedett is a Formula E-ben, mint PR-os és a közösségi oldalak kezelője, valamint riporterként is feltűnt, így bizonyára neki is jó kapcsolatai vannak az elektromos szériában.

  • Heidfeld lecsapta Hamilton magas labdáját

    Heidfeld lecsapta Hamilton magas labdáját

    Tegnap számoltunk be róla, hogy Lewis Hamilton közzétett egy posztot Instagramon, melyen egy komoly Formula E-s borulás egy jelenete volt. A brit versenyző állítólag némileg szériát próbálta kritizálni azzal, hogy ilyen „szégyenletesen” vezető pilótáknak ad helyet. A szóban fogó versenyző Nico Prost volt, az „áldozat” pedig Nick Heidfeld. Hamilton azt is hozzátette, reméli, hogy Heidfeld jól van.

    Csak arra nem figyelt a brit versenyző, ahogy a videó, amit a neten talált, már több éves, és Heidfeldnek nyilvánvalóan kutya baja, hiszen az elmúlt hétvégén is versenyzett.

    Hamilton ugyan törölte a bejegyzést, miután észrevette hibáját, az internet népének köszönhetően azonban Heidfeldhez is eljutott a történet, a német versenyző pedig videóban üzent Hamiltonnak, mondván „ez túl magas labda volt ahhoz, hogy ne csapja le”.

    „Helló Lewis! Először is igazán kedves tőled, hogy aggódsz értem és nyugodj meg, biztonságban földet értem.” – mondta Heidfeld a reptéren Svájcban, miután hazaért.

    „Pedig egy örökkévalóságnak tűnt, ahhoz képest, ami három éve Pekingben történt velem (a versenyen).” – vicceskedett a német. „Most érkeztem vissza az első versenyről (az aktuális Formula E szezon első versenyhétvégéjéről) Hong-Kongból, és biztosíthatlak afelől, hogy azóta (a 2014-es baleset óta) már rengeteg versenyen vagyok túl és azóta nem volt még csak hasonló probléma sem.”

     

  • Rosberg nyitott egy Formula E-s szerepre

    Rosberg nyitott egy Formula E-s szerepre

    2016 Forma-1-es világbajnoka, Nico Rosberg elmondta, hogy nem tartja kizártnak, hogy a jövőben valamilyen szerepet vállaljon az elektromos sorozatban.

    „Nagyon sokat tudok a sorozatról, mindig figyelemmel követem. Nagyszerű, csodálatos jövője van.” – kezdte a német.

    „Nyitott vagyok arra, hogy új dolgokat fedezzek fel. Meglátjuk majd, hogy milyen lehetőségek lesznek, de engem határozottan érdekel.”

    Az ex-F1-es ahhoz azonban továbbra is ragaszkodik, hogy az aktív versenyzéshez nem szeretne visszatérni, amitől tavaly decemberben vonult vissza.

    „Versenyzőként már mindent elértem, most az új szerepköreimre szeretnék koncentrálni.”

    Rosberg Hongkongban egy szponzori eseményen beszélt magáról a Formula-E-ről is.

    „Nagy a felhajtás az e-mobilitás miatt, ezért van szép jövő előtt a bajnokság. Az emberek figyelemmel fogják követni, és a jövő technológiái itt fognak megküzdeni egymással. Ezekkel a megoldásokkal mindannyian találkozni fogunk, hiszen majd a versenyautókból a közúti autókba fognak átkerülni.”

    Rosberg a Formula E vezetőjéről is elismerően beszélt.

    „Alejandro [Agag – a szerk.] mindent megtesz a sorozatért, jó úton jár, ami megalapozza a sorozat csodás jövőjét.”

    A Mercedes 2019-től csatlakozik a sorozathoz, és hasonlót tervez a Porsche is.

    „A világ legjobb márkái itt harcolnak egymással, ez fantasztikus. A Hugo Boss révén pedig már az első divatmárka is a sorozat mögé állt, ami egy komoly üzenet.” – zárta Rosberg.

  • Hamilton próbálta leszólni a Formula E-t… próbálta…

    Hamilton próbálta leszólni a Formula E-t… próbálta…

    Tegnap már a Formula E negyedik szezonja vette kezdetét, mégis Lewis Hamiltonnak most lett ingerenciája arra, hogy véleményezze az elektromos sorozatot.

    Instagramra posztolt egy jelenetet, mely Nico Prost és Nick Heidfeld incidenséből való, melynek végeredményképp a német versenyző hatalmasat esett. Hamilton a következő szöveget írta ehhez: „Igyekszem figyelemmel követni a többi formula szériát is, Formula E felvételeket nézek és ezt ki kellett posztolnom. Felháborító, ha az FIA nem tiltja ezt a versenyzőt. Ez a legveszélyesebb vezetés, amit valaha láttam, ez a szégyenletes vezetés elfogadhatatlan. Remélem Nick Heidfeld jól van.”

    Ezzel csupán annyi a probléma, hogy a szóban forgó jelenet cseppet sem friss, a 2014-es Pekingi ePrix-n történt, és mivel Heidfeld ma is épp Formula E versenyen volt, állíthatjuk, hogy igen, jól van.

    Persze miután Hamilton észrevette, hogy nem épp naprakész az információja, gyorsan törölte a bejegyzést. Az internet azonban nem felejt, természetesen készült róla képernyőmentés…

    Mutatjuk a bejegyzést, és a 2014-es videót is:

     

  • Abtot kizárták, Rosenqvist a győztes

    Abtot kizárták, Rosenqvist a győztes

    A születésnapját ma ünneplő Daniel Abt első Formula E győzelmét (a versenyről részletesebben ide kattintva olvashatsz) aratta ma reggel (magyar idő szerint), azonban nem sokáig ünnepelhetett.

    A verseny utáni vizsgálatok során ugyanis került, hogy az áramátalakítón és a motorokon lévő FIA biztonsági matricák nem feleltek meg az előírásoknak, így Abtot utólag kizárták a versenyből.

    Ezzel Felix Rosenqvist örökölte meg a futamgyőzelmet, a második Edoardo Mortara, a harmadik pedig Mitch Evans lett.

    A bajnokságot így Sam Bird vezeti 35 ponttal, őt pedig Jean-Eric Vergne és Rosenqvist követik, 33, illetve 29 ponttal.

  • Születésnapi győzelmet aratott Daniel Abt

    Születésnapi győzelmet aratott Daniel Abt

    Az Audi versenyzője, Daniel Abt 25. születésnapján első Formula E győzelmét szerezte meg az elektromos széria 2017/18-as szezonjénak második versenyén, Hong Kongban.

    Abt a harmadik helyről indult, noha a rajt nem volt zökkenőmentes: a rajtlámpa meghibásodása miatt a versenyzők percekig álltak a rajtrácson, míg nem a mezőny végéről előreosont a Safety Car, felvezetvén egy repülő rajtot.

    A pole-ból Felix Rosenqvist indulhatott, ám már az első kanyarban megpördült, és elvesztette vezető pozícióját és a 11. helyre csúszott vissza. Ekkor Abt már megnyerte a második helyet, míg az élre Edoardo Mortara állt. Mortara előnye megmaradt a boxkiállás után, azonban 2 körrel a verseny vége előtt ő is megpörgött, így Abtnak ajándékozta az első helyet.

    Rosenqvist ugyan megfosztotta magát az első helytől, azonban a második helyre sikerült felzárkóznia, Mortara pedig a harmadik helyre csúszott.

    A tegnapi győztes, Sam Bird a hatodik helyen zárt, köszönhetően annak, hogy 10 rajthelyes büntetéssel kezdte a versenyt, amiért a tegnapi versenyen nem volt elég figyelmes a boxutcában, és némileg elütötte csapatának egyik emberét.

    A dobogóra tehát Daniel Abt, Felix Rosenqvist és Edoardo Mortara állhattak fel.

    Két verseny után az élen Abt áll 36 ponttal, Bird (33 pont) és Jean-Eric Vergne (31 pont) előtt.
    Érdekesség, hogy két korábbi bajnoknak, Sebastien Bueminek és Lucas di Grassinak egy pontja sincs még, Nelson Piquet Jr pedig 12 ponttal a 8. helyen áll.

    https://www.instagram.com/p/BcO_qt0FvZ-/?taken-by=racingline.hu

     

  • Formula E: Bird nyerte a szezonnyitót

    Formula E: Bird nyerte a szezonnyitót

    A DS Virgin pilótája Sam Bird nyerte a Formula E 2017\2018-as szezonnyitó versenyét Hongkongban, pedig a futam során még bokszutca áthajtásos büntetést is kapott.

    Az élről Jean-Eric Vergne indulhatott, majd Bird, Heidfeld és Abt volt a sorrend. A rajtnál gond nélkül eljött a mezőny, ám pár kanyarral később André Lotterer okozott torlódást, ami miatt fél órán keresztül piros zászló volt érvényben.

    Az újraindítás után Vergne és Bird hamar elléptek a mezőnytől. A brit versenyző végül a 20.körben tudta maga mögé utasítani a Toro Rosso egykori pilótáját. A tempója pedig meg volt ahhoz, hogy innen meg is nyerje a futamot. Az autócseréknél Vergne jött ki hamarabb, majd egy körrel később a brit is követte. A Virgin versenyzője elmérte a boksz utcában a féktávot, és ahogy kanyarodott volna be a saját boksz épületének ment neki, kis híján elütve egyik szerelőjét.

    A hiba ellenére is a francia riválisa előtt tudott maradni, majd fokozatosan építette ki az előnyét. Bird-öt azonban vizsgálták az ominózus bokszutcai affér miatt, ugyanis nem a garázsban szállt ki az autójából, hanem még a bokszutcában, ami pedig nem szabályos. Meg is kapta az áthajtásos büntetését, azonban az éppen egymással nagy csatában lévő Vergne-Heidfeld páros elé jött vissza. A tempója továbbra is jobb volt, mint a mögötte haladóké, így kényelmesen szerezte meg a hatodik futamgyőzelmét a sorozatban.

    Az utolsó körökben Heidfeld és Vergne öldöklő csatát vívott a második pozícióért, de végül helycsere nem volt közöttük.

    Ami a mezőny hátsó régióját illeti: Turvey fantasztikusat rajtolt, a hetedikről a harmadikra jött fel, és Heidfelddel, Di Grassival, Abttal és Buemivel küzdött. A brit autója egyszer csak lelassult, némi időbe telt mire újra versenytempóban tudott haladni, de addigra már nagyon sok pozíciót vesztett. Az újraindítás után a két nagy rivális Buemi és Di Grassi talált egymásra, amikor is a svájci  egy vakmerő – de sikertelen – manővert hajtott végre ellenfelével szemben, össze is ütköztek. A baleset következtében a címvédő felfüggesztése megsérült, így a vártnál sokkal hamarabb kellett autót cserélnie. Buemi sem úszta meg, az ő autója pedig a pályán állt meg, újra kellett indítania.

    A negyedik helyen eredetileg Maro Engel ért célba, de túlzott energiahasználat miatt időbüntetést kapott és végül csak a 14.lett. Az ő helyét a 2014\15-ös bajnok Nelson Piquet Jr. örökölte meg, mögötte Abt és az Andrettis Da Costa végzett. Rosenqvist első köre borzalmasra sikeredett, majd az újonc Filippi is megforgatta őt – az olasz büntetést is kapott – végül a hetedik helyig tudta felverekednie magát.

    Eduardo Mortara, Alex Lynn és Nicholas Prost zárta a top10-et.

    Mivel Hongkongban dupla futamot rendeznek, így a bajnokság a holnapi napon folytatódik.

    Formula E Hong Kong első futam végeredménye:

    Poz. Pilóta Csapat Idő Kül.
    1.  S.Bird DS Virgin 1:17:10.486
    2.  J. Vergne Techeetah +11.575
    3.  N. Heidfeld Mahindra +12.465 +0.890
    4.  N. Piquet Jr. Jaguar +15.324 +2.859
    5.  D. Abt Audi +17.205 +1.881
    6.  A. Felix da Costa MS&AD Andretti +18.083 +0.878
    7.  F. Rosenqvist Mahindra +19.174 +1.091
    8.  E. Mortara Venturi +19.797 +0.623
    9.  A. Lynn DS Virgin +20.904 +1.107
    10.  N. Prost e.dams +24.785 +3.881
    11.  L. Filippi NIO +25.500 +0.715
    12.  S. Buemi e.dams +26.202 +0.702
    13.  M. Evans Jaguar +34.871 +8.669
    14.  M. Engel Venturi +35.752 +0.881
    15.  K. Kobayashi MS&AD Andretti +48.422 +12.670
    16.  A. Lotterer Techeetah +1:21.073 +32.651
    17.  O. Turvey NIO +1 kör
    18.  L. Di Grassi Audi +1 kör
    19.  N. Jani Dragon +1 kör
    20.  J. d’Ambrosio Dragon  Kiesett
  • Formula E autó vs. gepárd, Dél-Afrikában

    Formula E autó vs. gepárd, Dél-Afrikában

    A Forma-1-es szezon ugyan épp véget ért, ezen a hétvégén azonban rajtol a Formula E 2017/2018-as szezonja, Hong-Kongban!

    Addig is, míg el nem rajtol a mezőny, kedvcsinálónak itt egy remek videó az elektromos szériától, melyben Jean-Eric Vergne, a Techeetah versenyzője egy gepárd (angolul cheetah) ellen versenyez. A videóval a Formula E szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a gepárd egyike azon 10 állatfajnak, melyet veszélyeztet a klímaváltozás.

     

  • Martin Whitmarsh Formula E szerephez jutott

    Martin Whitmarsh Formula E szerephez jutott

    A McLaren egykori feje, Martin Whitmarsh csatlakozott a Formula E Globális Tanácsadó Testületéhez és segíteni fogja az elektromos széria növekedését a jövőben. A testület elnöke a négyszeres Forma-1-es világbajnok és FE csapattulajdonos, Alain Prost, oldalán az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének korábbi tisztviselőjével, Christiana Figueres-szel.

    A tagok között szerepel az FE bajnok Lucas di Grassi, az FE vezérigazgatója Alejandro Agag, a SINA vezérigazgatója Charles Chao, a Jaguar Land Rover marketingvezetője és a Jaguar csapat elnöke Gerd Mauser, az FE szponzorának, a Julius Baer szponzorációs és marketing vezetője, Marco Parroni is.

    „A Formula E több, mint csak egy verseny, hanem egy olyan platform, ami változásra inspirál: változásra a felfogásunkban, a hozzáállásunk és viselkedésünk tekintetében és változásra abban, hogyan éljük az életünket, valamint aktívan befolyásolja a bolygónk jövőjét.” – mondta Agag. „Megtisztelő, hogy olyan nevek vannak az új, Globális Tanácsadó Testületünkben, mint Christina és Alain más jelentős média, marketing, biznisz, sport és fenntarthatósági témákban jártas személyek mellett.”