Kategória: Formula E

  • Az Aston Martin a Lagondával jelenne meg a Formula E-ben

    Az Aston Martin a Lagondával jelenne meg a Formula E-ben

    Az Aston Martin azt fontolgatja, hogy Lagonda nevű márkájával beszállna a Formula E-be.

    A Lagonda Vision koncepció, egy teljesen elektromos luxusautó, melyet a Genfi Autószalonon mutattak be.

    Az Aston Martin marketing vezetője, Simon Sproule a RaceFans-nek elmondta, hogy már vizsgálják a Formula E-t abban a tekintetben, hogy megfelel-e a márka számára.

    „Mivel mi leszünk egy első luxus elektromos márka a világon, úgy gondolom, hogy fontos alaposan megfonolnunk.” – mondta Sproule.

    Az Aston Martin jelenleg a Red Bull Racing oldalán van jelen a Forma-1-ben, és a hírek szerint azt tervezik, hogy 2021-től motorgyártóként is részt vennének a sportban. A TAG Heuer kacsán azonban a Formula E-hez is van közük.

    Az Aston Martin vezérigazgatója, Andy Palmer találkozott is az Formula E főnökével, Alejandro Agaggal, Genfben.

    „A Lagonda valami teljesen újat hoz a luxustérbe.” – mondta Sproule. „Meg kell keresnünk a lehető legjobb módot arra, hogy bevezessük a márkát a piacra, mert a természetes márkaismeret meglehetősen alacsony. Hol és hogyan építhetjük a márkaismertséget? A Formula E határozottam szerepel a megfontolandóink listáján.”

  • Rövidebbek lesznek a Formula E futamok jövőre

    Rövidebbek lesznek a Formula E futamok jövőre

    Az autócsere nélküli futamok 2018-as bevezetésével egyidőben a Formula E csökkenti a versenytávokat.

    Az FIA Motorsportok Világtanácsa által kiadott közlemény szerint az FE-versenyek hossza ezentúl „körülbelül 40 perc” lesz, szemben az idei szezon 48-60 perces futamaival. A döntés egybeesik az elektromos széria paradigmaváltásával, amikoris a következő generációs autó bevezetésével már szükségtelen lesz a versenyközbeni autócsere.

    Mivel az FIA kissé tartott tőle, hogy a boxkiállások megszűntével elveszik a stratégiai tényező, a versenyzőknek ezentúl két eltérő teljesítménymódot kell kötelezően felhasználniuk a futamok során; a közleményben olvasottak alapján a nagyobb teljesítményű mód „aktiválása körönként nagyjából egy másodperces teljesítménynövekedést eredményez majd”. Szintén újdonság lesz a versenyben futott leggyorsabb körért járó pont eltörlése, amely az energia-megmaradás törvénye alapján nem vész el, csak átalakul: ezentúl a legenergiahatékonyabb pilóta gazdagodik majd a plusz ponttal.

  • Carmen Jorda közleményt adott ki

    Carmen Jorda közleményt adott ki

    Carmen Jorda mostanában bármit mond, abból nem jön ki jól. Így esett ez az elmúlt hétvégén is, mikor Formula E tesztje után arról számolt be, hogy ez a széria megfelelőbb cél lehet a nőknek, mint a Forma-1, mert kisebb fizikai igénybevételt jelent. Ezzel ismét alaposan felbolygatta a közvéleményt, és újra magára haragította női versenyzőtársait, de még Jenson Button is beszólt neki.

    Miután rájött, hogy nem megfelelőt szólt, tegnap közleményt adott ki Jorda.

    Carmen Jorda, 2018. március 7.

    Szombaton, miután Formula E autót teszteltem, a Mexico City E-Prix előtt, több újságírónak is beszéltem a tapasztalataimról.

    Az egyik interjú alkalmával arra kértek, hogy hasonlítsam össze a Formula E és a Forma-1-es autó vezetését, és (megkérdezték), hogy könnyebb lehet-e a Formula E-ben versenyezni a nőknek, mint a Forma-1-ben.

    Mivel egy kicsit tapasztalhattam mindkét autóval, elmondtam a személyes véleményemet, mi szerint a Formula E autó kisebb fizikai kihívást jelent, mint a Forma-1, mivel kisebb a leszorítóerő.

    Arra is utaltam, hogy van egyfajta „fizikai korlát” a nők számára a Forma-1-ben, ami az utóbbi néhány napban komoly vitát váltott ki, többek között számos kiemelkedő nőtől is a sportból.

    Szeretném megköszönni a versenyzőtársaknak, hogy megosztották véleményüket és tiszteletben tartom a nézeteiket.

    Sajnálom, ha úgy tűnt, hogy minden nő nevében szólok és ez zűrt okozott, és kifejezetten a saját tapasztalataimról beszéltem.

    Sosem akartam elriasztani más nőket attól, hogy a sportunk csúcskategóriájában versenyezzenek, vagy azt mondani, hogy fizikailag nem képesek rá. A megszólalásom pusztán válasz volt arra a kérdésre, hogy „Szerinted a Formula E könnyebb lenne a nők számára?”

    Az FIA Nők a Motorsportban Bizottságának tagjaként elköteleztem magam amellett, hogy több nőt bátorítok arra, hogy részesei legyenek a sportunknak, a pályán, és a pályán kívül is, és ünneplem azokat, akik nagy eredményeket érnek el.

    Így szeretnék gratulálni Tatiana Calderonnak, aki tegnap bejelentette, hogy a Sauber Forma-1-es tesztpilótája lesz. Remélem, hogy 41 év után ő lehet az első nő a Forma-1-es rajtrácson és sok szerencsét kívánok neki a következő szezonra.

    Szeretnék minden nőnek a motorsportban boldog Nemzetközi Nőnapot kívánni holnapra.

  • A Nissan megmutatja, milyen festés dizájnnal debütál a Formula E következő szezonjában

    A Nissan megmutatja, milyen festés dizájnnal debütál a Formula E következő szezonjában

    A Nissan megtette a következő lépést a bemutatkozáshoz az ABB FIA Formula E Bajnokságban, és leleplezte festés dizájnját a Genfi Autószalonon.

    A tavalyi Tokiói Autószalonon a Nissan – a zéró emissziós járművek vezető autógyártója – bejelentette, hogy elindul a Formula E várhatóan 2018. decemberében kezdődő ötödik szezonjában.

    A mai bejelentés részeként a Nissan bemutatta az 5. szezonban használt – látványos új aerodinamikai elemekkel, új akkumulátor- és hajtáslánccsomaggal érkező – Formula E autójának színeit.

    A Formula E programban használat színösszeállítást Japánban tervezte a Nissan globális tervezőcsapata.

    „Első pillantásra a Formula E ötödik szezonjának autói egy suhanó elektromos szuperszonikus repülőre emlékeztették tervezőcsapatunkat,” mondta el Alfonso Albaisa, a Nissan Motor Co., Ltd globális formatervekért felelős vezető alelnöke. „Természetesen a csapat első reakciója meghatározta, merre induljunk el – az volt a célunk, hogy olyan formát hozzunk létre, amely azt az érzetet kelti, mintha kitörne az ellenállás és a gravitáció fogságából. A Formula E versenyautók szinte hangtalanul képesek a kirobbanó gyorsulásra, így kézenfekvőnek tűnt, hogy a Doppler-effektust célozzuk meg festésünkkel.  A Doppler-effektus hanghulláma és a hangrobbanáskor felszabaduló erő kombinációja ihlette az elektromos versenyzést ünneplő tervünket.”

    Az új csomag nagyobb teljesítményt és hatótávot tesz lehetővé, és immár nincs szükség a bajnokság 4. szezonjában megszokott futam közbeni autócserére sem.

    Nissan Formula E„A Nissan büszke arra, hogy a Nissan a LEAF-fel – mely típus immár több mint négymilliárd zéró emissziós kilométert tudhat magáénak a világ útjain – úttörő szerepet tölt be a közúti elektromos járművek fejlesztésében*. „Eljött az ideje, hogy a motorsportban is kamatoztassuk az elektromos járművekkel kapcsolatos tudásunkat”, tette hozzá Jose Munoz, a Nissan Motor Co., Ltd. teljesítményért felelős globális igazgatója.

    „A nagyközönség ma reggel láthatja először az új Formula E autókat, és izgalommal tölt el minket, hogy leleplezhetjük a Nissan debütálásához használt festésünket. A Nissan az elektromos járművek technológiáinak kulcsfontosságú fejlesztési platformjaként tekint a bajnokságra, melynek futamain fontos városközpontokban versenyezhetünk világszerte, így ez a jármű tökéletes lehetőséget kínál számunkra a Nissan Intelligent Mobility bemutatására.”

    A Nissan Intelligent Mobility a vállalat három pillérre épülő stratégiája, mellyel újradefiniálja a járművek vezetését, meghajtását és társadalmi integrációját.

    Ugyan az új Formula E autó festését csak a mai napon ismerheti meg a nagyközönség, a Nissan már korábban elkezdte a felkészülést a bemutatásra, és a vadonatúj technikai csomag fejlesztése már hónapokkal ezelőtt megkezdődött.

    A Nissan partnerével a Renault-val azon dolgozik, hogy kihasználhassa a már meglévő tapasztalatokat és fejlesztéseket, hűen a Renault–Nissan–Mitsubishi autóipari partnerséghez, mely lehetővé teszi a közös tudás maximális kiaknázását a versenyképesség növelése érdekében. A további információkkal kapcsolatos bejelentéseket – beleértve a csapatösszetételt és a vezetők személyét – későbbi időpontban teszi meg a vállalat.

    „Elektromos járművekkel kapcsolatos tudásunkat a közútról a versenypályára juttatjuk, így a Nissan hozzájárulása jelentős”, tette hozzá Michael Carcamo a Nissan globális motorsport igazgatója.

    „A Formula E bajnokságban egyre élesebbé válik a verseny, és már nagyon várjuk az előttünk álló mérnöki kihívásokat. Kiegyenlített esélyek mellett csatlakozunk a bajnoksághoz, hiszen ebben az évben minden gyártó vadonatúj autóval, akkumulátorral és hajtáslánccal áll rajthoz.”

    Az ABB FIA Formula E bajnokság ötödik szezonja a várakozások szerint több nemzetközi nagyvárosba, többek között Hong-Kongba, Berlinbe, Zürichbe, Rómába és New Yorkba is ellátogat. Az ötödik szezonban bemutatkozó új autó a tervek szerint három szezont teljesít majd.

    A Nissan Formula E bemutatkozásában résztvevő pilótákkal és más technikai és marketingpartnerekkel kapcsolatosan az év későbbi részében várhatóak bejelentések.

    * Az összesített értékek a Nissan Globális Adatközpont (GDC) adatain alapulnak. A Nissan LEAF-ek által megtett összes távolságra vonatkozó becslések a NissanConnect EV rendszerben regisztrált Nissan LEAF-ekről gyűjtött adatokon alapulnak, amelyek az összes eladott LEAF kb. 50%-át képviselik.

  • Button is kiakadt Carmen Jordára

    Button is kiakadt Carmen Jordára

    Jenson Button kritikával illette Carmen Jordát legutóbbi Formula E-vel kapcsolatos megnyilvánulásai miatt.

    Jorda a napokban – miután Formula E autót tesztelt – azt monda, hogy fizikai szempontból könnyebb azokat az autókat vezetni, így sokkal inkább való a nőknek, mint a Forma-1. Jorda mindemellett az FIA női bizottságának tagja, annak érdekében, hogy segítsék a nők helyzetét a sportban. Button szerint azonban Carmen megnyilvánulásai épp nem ezt segítik.

    „Ó Carmen, nem segíted megfelelően a női versenyzőket ezzel a kommenttel.” – írta Button Twitteren. „Kérdezd meg Danica Patrickot azzal kapcsolatban, hogy milyen erősnek kell lenni egy versenyautóhoz! Ő szétrúgná a seggemet az edzőteremben, és valószínűleg van olyan erős, mint bármelyik versenyző a jelenlegi F1-es mezőnyben. Számodra nem a fizikai korlát a probléma, Carmen.”

    Erre Danica Patrick csak annyit reagált Buttonnak: „Köszönöm, öreg barátom.”

    Az IndyCar versenyző Pippa Mann is reagált Jorda újabb megnyilvánulására.

    „Tudja ő, hogy az IndyCar versenyzők testesebbek az F1-eseknél, és nehezebb súlyokat kell emelnünk, mert nálunk egyáltalán nincs szervókormány, de itt is vannak sikeres nők?”

  • Bemutatkozott a második generációs Formula E autó

    Bemutatkozott a második generációs Formula E autó

    Formula E Gen2

    A Formula E Genfben immáron teljes fizikai valójában is bemutatta a közönségnek a második generációs versenygépét, mellyel a 2018/19-es szezontól versenyeznek majd.

    Az autóról az ABB robotja húzta le az azt takaró lepelt.

    A legfontosabb újdonság, hogy az új autó akkumulátora már kétszer annyi energiát tud tárolni, mint korábban, így nem kell majd verseny közben autót cserélni.

    Az autó minimumsúlya 900 kiló, amibe bele van számolva a versenyző és a 385 kilós akkumulátor is. Hossza 5160mm és 1770mm széles.

    Halo is van az autón, méghozzá egy LED csíkkal, mely bizonyos információkat közöl majd.

    Az autó új négy évszakos Michelin gumikat kap, melyek könnyebbek és kisebb gördülési ellenállással bírnak, mint a jelenlegiek.

    „Az FIA Formula E Gen2 valóban úgy néz ki, mint a jövő autója, és ez a jövő autója.” – mondta Jean Todt, az FIA elnöke. „Hihetetlen látni, mekkora fejlődés történt mindössze négy év alatt, kétszeres az autók kínálata, nőtt a teljesítmény, ez fantasztikus eredmény. A sok gyártó támogatásával a Formula E folytatja az elektromos járműtechnológiai fejlesztéseket és ez az autó fontos mérföldkő ebben.”

    „Ez az első alkalom, hogy a teljes autót egyben látom és közelről még látványosabb.” – mondta Alejandro Agag, a Formula E ügyvezető igazgatója. „Ha fejből akarsz lerajzolni egy versenyautót, az alapvetően ilyen lesz.”

    Formula E Gen2
    Fotó: FIA Formula E
    Formula E Gen2
    Fotó: FIA Formula E
    Formula E Gen2
    Fotó: FIA Formula E
    Formula E Gen2
    Fotó: FIA Formula E

     

  • Jorda szerint a nőknek inkább a Formula E-be kéne menniük

    Jorda szerint a nőknek inkább a Formula E-be kéne menniük

    Az Lotus/Renault egykori fejlesztő versenyzője, Carmen Jorda elég megosztó karakter. Női versenyzőtársai sem kedvelik túlzottan, mivel bár Jorda az egyik legeredménytelenebb női versenyző, mégis benne van az FIA női bizottságában, és azon a véleményen van, hogy a nők sosem lesznek azonos szinten a versenyzés terén, mint a férfiak, ezért pártolja azon elgondolást, mi szerint kellene egy külön széria a nőknek. Női versenyzőtársai, akik nála több eredményt tudnak felmutatni, nem értenek egyet ezzel.

    Az elmúlt hétvégén Formula E autót tesztelhetett Jorda, az elektromos széria mexikói fordulóján.

    Mikor arról kérdezték, hogy szerinte a nők számára könnyebb-e ezt az autót vezetni, Jorda így felelt: „Szerintem igen.”

    „Fizikailag kevésbé megterhelő autó, mint a Forma-1-es, köszönhetően a (kisebb) leszorítóerőnek, és a szervókormánynak. Szóval igen, mindenképp. A Formula 2 és a Forma-1 nekünk nőknek, fizikai szempontból jelent kihívást és szerintem a Formula E-ben ez nem állna fenn.”

    „De nem nekem kell eldönteni, hogy mi jó, vagy nem jó a nőknek a sportban. De az én tapasztalataim szerint, nem minden más bajnokság, de a gokart, a Formula 3, a GT szerintem olyanok, ahol a nők is tudnak jó eredményt elérni. De a Forma-1 és a Formula 2 esetében van egy akadály, ez pedig fizikai jellegű. Ez szerintem komoly probléma a nők számára, ezért nincsenek ezekben a bajnokságokban.”

    „A Formula E-re nagyon magas színvonalú bajnokságként kell tekinteni. Látjuk, mely versenyzők vannak itt, és az autó, amit teszteltem, nem túl bonyolult, de van sok más dolog, amihez hozzá kell szokni.”

    „Ez (az FE) magas szintet képvisel a motorsportban. A Formula E-ben már vannak nők, szóval miért ne lehetnének többen?”

    Sokan kritizálják Jordát véleménye miatt, ő azonban azt állítja, elkötelezett bizottságbeli szerepe kapcsán, és szeretné a sportot a lehető legjobban megnyitni a nők előtt.

    „Az FIA női bizottságának tagja vagyok, ahogy sok más nő is. A célunk, hogy jobban bevonjuk a nőket a motorsportba.”

    „Szerintem növekszik (a nők száma a sportban), többen vannak már gokartban, és más szerepekben is, például mérnökként, már kevésbé tűnik férfiak uralta sportnak.”

  • Nézd meg hogy hajtott Formula E autót Carmen Jorda!

    Nézd meg hogy hajtott Formula E autót Carmen Jorda!

    Több, mint 18 évnyi tapasztalattal a háta mögött Carmen Jorda az egyik leginkább megjegyezhető női autóversenyző a motorsportok világában, aki vezethetett már Forma-1-es autótól kezdve Le Mans sportautót is.

    Ahogy minden jó versenyző, ő is gokarttal kezdett kiskorában, aztán nem is sokkal később már a Formula 3 bajnokságokban találjuk, Le Mansban az LMP2-es kategóriában, majd az Indy Lightsban. 2015-ben a Lotus F1 csapat fejlesztő pilótája lett, majd amikor átvette a a csapatot a Renault, maradt tovább ezen szerepkörben. 2017-ben Carment beválasztották a FIA Motorsport Világtanács női bizottságában, és arra ösztönzi a fiatal lányokat, hogy vegyenek részt a motorsportokban.

    Carmen Jorda Formula E autót tesztelt. Erre a Mexico ePrix versenyhétvégéjén került sor, amolyan demo formájában, a  verseny előtt. Az első benyomásairól, illetve hogy szerinte miért az elektromos autózás a jövő, nos erről beszél az alábbi videóban.

    „Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy az első Formula E tesztem zajlott és lenyűgözött az autó teljesítménye.” – írta később Carmen Instagramon.

    https://www.instagram.com/p/Bf5wzcKhlf5/?taken-by=carmenjorda

    https://www.instagram.com/p/Bf6Pg3JBK03/?taken-by=carmenjorda

  • Daniel Abt nyert Mexikóban

    Daniel Abt nyert Mexikóban

    Daniel Abt első győzelmét aratta a Formula E 2017/18-as szezonban, mivel ő nyerte a Mexico City ePrix-t, Oliver Turvey és Sebastien Buemi előtt.

    A pole-ból induló Felix Rosenqvist állt az élen a verseny első szakaszában, mielőtt megállt a versenypályán, átadva ezzel a vezetést Turveynek.

    Turvey mögött Buemi volt a második, ám egyre inkább zárkózott fel rá Abt, aki az 5. helyről rajtolt.

    Az élen álló versenyzők a 24. körben álltak ki autócserére, ami Abtnak sikerült a leggyorsabban, és át is vette így a vezetést, őt Turvey, Vergne és Buemi követték.
    Buemi azonban használta Fanboostját és megelőzte Vergne-t.

    Buemi támadni kezdte Turvey-t, de nem járt sikerrel.

    A regnáló bajnok, Lucas di Grassi az utolsó helyről rajtolva a 9. helyig menetelt előre.

    Sam Bird a 19. helyről rajtolt, de nem javított annyit, mint di Grassi, és Nico Prosttal is ütközött. Utóbbi emiatt ki is esett a versenyből.

    Nick Heidfeld volt még, aki nem tudta befejezni a versenyt, az ő autója a 27. körben állt meg.

    Érdekes történés volt még André Lotterer esete, aki boxutca-áthajtásos büntetést kapott, amiért autócseréjekor ráhajtott egy szerelő lábára. Végül a 13. helyen zárt.

    A bajnoki tabella élén most Jean-Eric Vergne áll 81 ponttal. Őt Rosenqvist (69) és Bird (61) követik.

    A futam végeredménye:

      Versenyző Csapat Körök száma Diff.
    1 Daniel Abt Audi 47 50:45.164
    2 Oliver Turvey NIO 47 6.398
    3 Sebastien Buemi e.dams 47 6.615
    4 Nelson Piquet Jr. Jaguar 47 7.015
    5 Jean-Eric Vergne Techeetah 47 7.546
    6 Mitch Evans Jaguar 47 9.05
    7 Antonio Felix da Costa Andretti 47 17.157
    8 Edoardo Mortara Venturi 47 26.511
    9 Lucas di Grassi Audi 47 29.208
    10 Alex Lynn Virgin 47 29.515
    11 Jerome d’Ambrosio Dragon 47 30.418
    12 Jose Maria Lopez Dragon 47 31.859
    13 Andre Lotterer Techeetah 47 36.206
    14 Luca Filippi NIO 47 38.336
    15 Tom Blomqvist Andretti 47 38.592
    16 Maro Engel Venturi 47 44.689
    17 Sam Bird Virgin 47 44.982
    Nicolas Prost e.dams 36 Kiesett
    Felix Rosenqvist Mahindra 34 Kiesett
    Nick Heidfeld Mahindra 27 Kiesett
  • 2019-ben a Formula E már a teljes monacói pályát használja majd

    2019-ben a Formula E már a teljes monacói pályát használja majd

    Az ABB FIA Formula E bajnokság ötödik szezonja lesz az, amikor teljes hosszában használják majd először a monacói utcai versenypályát. A széria alapítója és vezérigazgatója, Alejandro Agag megerősítette az e-racing365-nek, hogy a történelmi 3.3 kilométer hosszú aszfaltcsíkon köröznek majd jövő májusban a teljesen elektromos meghajtású versenyautók, ahová a 2018/19-es szezonban is visszatér a sorozat.

    Agag így fogalmaz az okokról röviden:
    „Monaco visszatér, és a teljes pályát használjuk majd. A rövid verzió túl kicsi volt, és sokkal jobb is a nagy pályán versenyezni.”

    A rövid, egy mérföldes monacói pálya 2015-ben és 2017-ben is szolgálta a Formula E-t, és a Saint Devote valamint az alagutas rész kimaradt. Külön öröm, hogy a Monaco Historic Grand Prix lesz a másik rendezvény, amivel osztozniuk kell az időponton, mert a hercegségben csak két komolyabb autósport eseményt engednek rendezni csak évente. A Formula E versenyzői kifejezetten örülnek a döntésnek, hiszen maguk is lobbiztak azért, hogy ne a régi kialakításon versenyezzenek.

    Sebastian Buemi, kétszeres Monaco ePrix győztes:
    „Azt hiszem, az új autókkal eleve nehezebb is lenne a rövidebb pályán menni. Az a legkisebb az egész szezonban, és nagyon nehéz is ott előzni. Több energiával és jobb autókkal nagyon is fontos lépés az, hogy a nagy pályát használjuk.Ha van rá lehetőség, hogy így mehessünk Monacoban, akkor azt ki kell használjuk.”

    Téves volt az az elgondolás is, hogy az autóknak problémáik lennének a Saint Devote és a Casino közötti emelkedősebb résszel, emiatt több versenyző is úgy gondolja, hogy hamis képet kaptunk az autókról. Buemin kívül aki még versenyzett a teljes Forma-1-es pályán, az a Dragonnál versenyző Jerome d’Ambrosio, és ő is azt gondolja, hogy ha a klasszikus utcai pályán versenyeznek majd, az mutatja a széria érettségét:
    „A Formula E-ben sosem volt olyan jellegű kérdés, hogy felfele vagy lefele tud-e menni, hanem hogy teljes sebességgel tudod-e ezt megtenni. Azt hiszem, hogy ha a teljes pályát használhatjuk majd, az hihetetlen lesz. Sokkal több előzési lehetőség lesz olyan helyeken, mint a Mirabeau, vagy a sikán. Nem látok olyan problémát, ami miatt ne mehetnénk ott az ötödik szezonban, és pontosan azt a jó üzenetet hordozza majd, amit mindenki vár az elektromos meghajtású versenyzéstől. Képzeljük csal el, hogy mennyire menő lesz látni egy új generációs autót majd ahogy a Casino tér felé tart. Remek lesz.”

    A harmadik Monaco ePrixnek tehát feltehetően 2019 május 11-én vasárnap kerül majd megrendezésre.