Kategória: Formula E

  • „Formula E-s” elismerés a Williamsnek

    „Formula E-s” elismerés a Williamsnek

    A Forma-1-ben ugyan nem tündököl a Williams csapat, azonban annál jobban dolgoznak a Williams Advanced Engineeringnél az akkumulátor technológiai fejlesztéseken. Sikerrel fejlesztettek akkumulátort a Formula E számára is, ezért pedig most Queen’s Award elismerésben részesültek.

    „Megtisztelő számunkra, hogy elismerte őfelsége ezzel a díjjal a Williams Advanced Engineering vezető pozícióját az iparágban, mely meg fogja könnyíteni a jövő közlekedésének fenntarthatóvá tételét.” – mondta Craig Wilson, a Williams Advanced Engineering vezérigazgatója. „Elismeréssel tartozom a csapatunknak, mely a Formula E-nek dolgozik a kezdetektől fogva, ilyen magas szintű innovációval, teljesítménnyel és megbízhatósággal.”

    A Williams Advanced Engineering 2014 óta szállítja az akkumulátort a Formula E autóiba, és most, a negyedik szezonban 99,8%-os megbízhatósággal működnek.

    „A motorsport az új technológiák tesztelésének helye, különösen a mobilitás és az autóipar területén.” – tette hozzá Wilson. „A motorsport következő generációja már megalapozta magát, mint technológiai úttörő, az akkumulátor technológiának már számos szektorban egyre fontosabb a szerepe.”

    „Ez az első lítiumionos akkumulátor, amely átment az FIA szigorú töréstesztjén.”

    „Továbbá minden akkumulátornak ki kell bírnia két teljes szezont, ami rendkívüli megbízhatóságot igényel.”

  • Billy Mongerrel szervez jótékonysági elektromos gokartversenyt Jean-Eric Vergne

    Billy Mongerrel szervez jótékonysági elektromos gokartversenyt Jean-Eric Vergne

    Billy Monger egy jótékonysági, elektromos gokartversenyen vesz majd részt, amit a Formula E jelenlegi éllovasa, Jean-Eric Vergne szervez, hogy pénzt gyűjtsenek mozgássérült versenyzőknek. A versenyen a többi Formula E versenyző is részt vesz majd.

    Az eseményre április 25-én kerül majd sor az RKC gokartpályán, Párizs külterületén, a soron következő, párizsi FE verseny előtt. A rendezvényt az FIA mozgássérülteket és akadálymentesítést támogató bizottsága, valamint annak elnöke, Nathalie McGloin is támogatja.

    Monger egy átalakított gokartot vezet majd, aki úgy véli, ez az esemény abban is segít neki, hogy a jövőben oktatóvá válhasson.

    „Nagyon szeretnék visszaadni valamit a motorsport közösségnek és ez nagyszerű módja ennek.” – mondta Monger. „Nagy élmény lesz ez számomra, mivel azt szeretném ha majd más versenyzőket oktathatnék, ha majd megszerzem az engedélyt hozzá.”

    Monger támogatja McGloin Spinal Track alapítványát is, melynek célja, hogy a mozgássérült versenyzőket visszasegítse a sportba. Az esemény ez gyűjtött pénzösszeget ez az alapítvány kapja majd meg.

    „Kevesebb, mint 12 hónappal a balesete után, Billy visszatért az együléses versenyzéshez, egy speciálisan átalakított autóval és az első visszatérő versenyén a harmadik helyen végzett.” – mondta Vergne. „Ez a kiemelkedő eredmény bebizonyította mindannyiunk számára, hogy sosem szabad feladni az álmainkat, és ha mind együttműködünk, akkor változást tudunk elérni. Lehetővé tesszük a lehetetlent és motiválni tudunk másokat, hogy kövesse ezt az utat.”

    „Bily is ott lesz és velünk versenyez majd az RKC-ban, a Párizs peremén lévő gokartpályámon, a #BillyWhizz jótékonysági gokartversenyen, április 25-én. Külön szeretném megköszönni a SODIKART-nak, hogy építettek 25 elektromos gokartot erre az eseménye.”

    Adományozni is lehet az alapítványnak, azon a crowdfunding oldalon, melyen tavaly a motorsport közösség Billynek gyűjtött.

  • Majdnem a WTCR-ben kötött ki Jose Maria Lopez

    Majdnem a WTCR-ben kötött ki Jose Maria Lopez

    A háromszoros WTCC világbajnok, Jose Maria Lopez nagyon közel állt ahhoz, hogy csatlakozzon a WTCR mezőnyéhez, de aztán megérkezett a Dragon Formula E csapat ajánlata. Lopez újoncként a kilencedik helyen végzett a debütáló 2016/17-es szezonjában a Formula E-ben a DS Virginnel, de a csapat végül dobta őt. Eléggé kérdőjeles volt a WEC-es szerződése is a Toyotával a tél elején, mivel elkövetett ott pár eléggé egyértelmű hibát tavaly. Az argentin pilóta végül maradhatott a gyári csapatnál, és a 2017/19-as Formula E szezonból is csak a szezonnyitót hagyta ki Hong Kongban. A Dragont elhagyta Neel Jani, így az ő helyére érkezhetett meg végül.

    Lopez most elárulta az Autosportnak, hogy majdnem a most megszületett WTCR-ben kötött ki egy meg nem nevezett csapatnál, de aztán megérkezett a Dragon ajánlata:
    „Lett egy lehetőségem, hogy csatlakozzak a WTCR-hez már idén, amikor épp nem voltam a Formula E-ben, és épp a toyotás programom sem volt biztos. Nagyon közel álltam ahhoz, hogy részt vegyek ebben a bajnokságban. Nem mondhatom meg, hogy kivel, de majdnem szerződést kötöttünk. Az utolsó pillanatban telefonált rám a Dragon, és döntenem kellett.”

    Lopez elismerte, hogy a döntése egyeseket elkeseríthette, de az, hogy újra csatlakozhatott a Formula E mezőnyéhez újra olyan kihívások elé állította, hoghy korábbi Forma-1-es versenyzők ellen harcolhat, amit meg szeret:
    „Tudom, hogy mit értem el a túraautózásban, mindenki tudja. Bőven van még időm arra, hogy visszatérjek a WTCR-be. Arra azonban már nem biztos, hogy sokáig lehetőségem lesz, hogy résztvegyek egy olyan bajnokságban, ahol azért a kor jobban behatárol.”

    Az viszont kifejezetten előremutató szerinte, hogy 2018-ban a WTCC átvette a TCR szabályrendszerét és pár év vegetálás után bebiztosította a széria a jövőjét:
    „Rossz volt látni azt, hogy a bajnokság színvonala mennyire lecsökkent. Ez volt az a bajnokság, amelynek köszönhetem azt, hogy ma is a WEC-ben indulhatok. Amit elértem a WTCC-ben, elkezdtek újra beszélni rólam, pedig sok évig csak Argentínában voltam jelen. Néha hátrább kell lépni egy kicsit, szerezni pár jó pillanatot, és azt gondolom, hogy épp emiatt jó dolog az, hogy a TCR rendszerére váltottak. Mindenki szeret olyan sorozatot nézni, ahol rengeteg autó van, még úgy is, ha hivatalosan nincs is gyári csapat. Szégyen, hogy már nem világbajnokság, de meg kell erősödnie. Sok sikert kívánok Francois Riberionak meg mindenkinek, akik ebben érintettek, és remélem, hogy sikerül megerősödniük. Remélem, hogy hamarosan újra lesz WTCC.”

  • Margot Robbie-val reklámozza jövőbeni Formula E szereplését a Nissan

    Margot Robbie-val reklámozza jövőbeni Formula E szereplését a Nissan

    A Nissan Formula E bemutatót tartott tegnap Los Angelesben, a márka nagykövetével, Margot Robbie-val, akit leginkább a Wall Street farkasa, és az Suicide Squad – Öngyilkos osztag című filmekből ismer a közönség.

    Az Én, Tonya című filmben nyújtott alakításáért Oscar-jelölést kapott színésznő maga is odáig van az új Formula E autótól.

    „Sok kezdeményezését láttam már a Nissannak, melyeket aszerint terveztek, hogy tisztább legyen a levegő az utakon és előnyösebb módon jussunk energiához, szerte a világon.” – mondta Robbie. „És most van egy ilyenünk: egy fantasztikus, új Formula E autó. Izgatottan várom, hogyan fejleszti majd tovább a Nissan az elektromos járműveit, és biztosít új, izgalmas technológiát a közösségek számára, világszerte.”

    A Nissan a következő, 2018/19-es szezonban mutatkozik be „újgenerációs” elektromos autójával a Formula E-ben. Ezzel a Nissan lesz az első japán gyártó az elektromos versenysorozatban.

  • Felipe Massa Formula E csapatokkal tárgyal

    Felipe Massa Formula E csapatokkal tárgyal

    Felipe Massa a 2017-es szezon után visszavonult, legalábbis a Forma-1-ből.

    Decemberben az FIA gokartszövetségének elnöke lett, de sokan azt sejtik, hogy láthatjuk majd még versenyezni is, méghozzá a Formula E-ben.

    Felipe Massa
    Fotó: Malcom Griffiths /FIA Formula E

    A brazil versenyző jelen is volt az elmúlt hétvégén az FE római versenyén, és nem tagadta, hogy szívesen kipróbálná maga is az elektromos versenyzést. Erre azonban biztosan nem ebben a szezonban kerül sor, mivel nem szeretné elvenni egyik versenyző helyét sem.

    Azt is elmondta, hogy olyan csapatban szeretne indulni, amellyel képes lehet arra, hogy az élmezőnyben versenyezzen.

    „Jó lenne itt versenyezni.” – mondta Massa Rómában. „Nem tudok sokáig otthon ülni. Ezért keresek magamnak valami tennivalót. És a Formula E olyan bajnokság, ami jó lehetőségnek mutatkozik.”

    „Még nincs szó semmi konkrétról, de tárgyalok pár csapattal. Meglátjuk, hogy van-e lehetőség valamire a jövőben.”

    „Örömmel látnánk Felipét a Formula E-ben.” – mondta a széria főnöke, Alejandro Agag. „Ismerem Felipét, gyakran beszélek vele. Ha jön, versenyképes akar lenni, és versenyképes csapatnál akar versenyezni. Felipe egy olyan versenyző, aki nyerni akar. Teljesen megértem. Segíteni fogjuk, hogy ütőképes autója legyen.”

    Felipe Massa
    Fotó: Malcom Griffiths /FIA Formula E
  • Sam Bird nyert Rómában, Rosenqvist az élről esett ki

    Sam Bird nyert Rómában, Rosenqvist az élről esett ki

    Virgin Racing versenyzője, Sam Bid nyerte a Formula E mai futamát, Rómában.

    A rajtot követően megtartotta első helyét a pole-ból induló Felix Rosenqvist, mögötte pedig Bird és Mitch Evans érkezett. Jean-Eric Vergne pedig örülhetett, hogy „túlélte” ütközését Alex Lynnel.

    Boxkiállásuk, autócseréjük után Rosenqvist megtartotta első helyét.

    Nem sokkal később teljes pályás sárga zászlós fázis következett, mivel Lynn autója megállt a 10-es kanyarban, a 13-asban pedig négyen és összecsúsztak: Oliver Turvey, Nick Heidfeld, Luca Filippi és Edoardo Mortara.

    Bird ez után kezdett felzárkózni Rosenqvistre, de megelőznie már nem kellett, mivel a svéd versenyző Mahindrája félreállt és feladta a versenyt, miután a sikánon átszáguldása következtében úgy tűnt, hogy eltört a bal hátsó felfüggesztése.

    Ezt követően Bird meg tudta nyerni a versenyt, mögötte pedig Lucas di Grassi és André Lotterer éltek célba.

    A pontverseny élén továbbra is Jean-Eric Vergne áll 119 ponttal. A második Bird (101 pont), harmadik pedig Rosenqvist (82 pont).

  • Kamerákat helyeznek a Formula E csereautó fölé

    Kamerákat helyeznek a Formula E csereautó fölé

    Az FIA kamerákat teleoített a Formula E-s garázsokba, hogy jobban nyomon tudják majd követni az autócseréket, ha már a boxkiállások minimumidejét eltörölték.

    Az FIA tisztázta, hogy mi engedélyezett a futam közbeni autócsere idején, miután a csapatok igényelték azt a Punta de Este-i versenyt követően.

    A versenyzők biztonsági övének mindig rögzítve kell maradni addig, míg az autó mozgásban van, és a kormányt sem vehetik le a helyéről, míg meg nem álltak teljesen. A csapatok pedig nem kapcsolhatják be a biztonsági övet addig, míg a versenyző el nem helyezkedett ülésében. Csak ezt követően aktiválhatják az övfeszítő berendezést.

    Most minden csapat két kamerát kapott, amit a két versenyző második autója fölé kell felszerelni, úgy, hogy akadálytalanul rögzíthesse az autócsere folyamatát. A kamerák működtetéséért a csapatok felelősek. A kamerák képét a versenyigazgatóság figyeli, és a verseny után kielemzi a felvételeket.

    Az autócseréket eddig csak ellenőrök felügyelték, ők továbbra is maradnak felügyelni, ám immáron már a kamerák is kiegészítik a munkájukat.

    „Ha úgy próbálsz meg időt spórolni, hogy kikapcsolod az övedet, még mielőtt megállsz, vagy elindulás után kapcsolod be, az jelentve lesz a versenybíráknak, akik döntést hoznak erről.” – mondta az FIA elnöke, Jean Todt az Autosportnak. „De ha követed a szabályokat, akkor úgy érzem, hogy nem lehet probléma a biztonsággal. Remélem, hogy minden versenyző és minden csapat felelősségteljes lesz és nem lesz semmi probléma.”

  • Egy Formula E autót is megáldott Ferenc pápa

    Egy Formula E autót is megáldott Ferenc pápa

    Ferenc pápát látogatta meg az ABB FIA Formula E mezőnyének pár versenyzője, a széria vezérigazgatója, Alejandro Agag, valamint az olasz autóklub elnöke, Angelo Sticchi Damiani, illetve a széria más résztvevői.

    A környezetbarát széria a szombaton megrendezésre kerülő Rome ePrix előtt látogatta meg a pápát a Vatikánban, a Szent Márta-házban.

    A pápa meg is áldotta az odavitt FE autót és a jelenlévőket, majd résztvettek a pápai audiencián.

    Ferenc pápa, Formula E
    Fotó: FIA Formula E
    Ferenc pápa, Formula E
    Fotó: FIA Formula E
    Ferenc pápa, Formula E
    Fotó: FIA Formula E
  • Durván növekszik a Formula E a közösségi oldalakon

    Durván növekszik a Formula E a közösségi oldalakon

    A Formula E arról számolt be, hogy egyre több rajongójuk van a közösségi oldalakon, és kiemelték, hogy legfőképpen a fiatalok körében népszerűek.

    Az elektromos széria által nyilvánosságra hozott adatok szerint 347%-os növekedést értek el a széria hivatalosa digitális csatornáin. Ebből pedig 54% a 18-24 éves korosztályt képviseli.

    „Az ABB FIA Formula E bajnokság folytatja a növekedést, az új és fiatal generáció bevonzását.” – mondta a Formula E vezérigazgatója, Alejandro Agag. „Nem csak a Formula E vonzó a Z generáció számára, hanem így eljutnak a híres utcai autó gyártókhoz, autós márkákhoz és neves partnerekhez is, melyek neve jelen van a szériában, és akikkel együtt újra feltaláltuk a versenyzést.”

    „Egy világos digitális stratégiával és folyamatos tartalomközléssel ezek a meggyőző számok azt mutatják, hogy egy nyelvet beszélünk a rajongóinkkal és folyamatosan próbálkozunk az új és innovatív eszközökkel, minden platformon.”

    Az FE jelentése szerint Facebook oldaluk követőinek 49%-a a 13-17 és a 18-24 éves korosztályból való.

  • Rosberg kipróbálja az újgenerációs Formula E autót

    Rosberg kipróbálja az újgenerációs Formula E autót

    A visszavonult 2016-os Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg elárulta, hogy már egy ideje ő is befektetője a Formula E-nek, ráadásul ő fogja először közönség előtt meghajtani az új generációs, ún. Gen2 Formula E autót.

    Rosberg decemberben ott volt a 2017/18-as szezonnyitón Hongkongban, és már akkor is jelezte, hogy érdekli a széria, noha nem versenyzőként, inkább résztulajdonosként.

    Bemutató jelleggel azonban május 19-én, a Berlin ePrix-n vezetni is fogja a Gen2 autót, a Tempelhof reptéren.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy a Gen2 autó volánja mögé ülhetek.” – mondta Rosberg. „Nagyszerű lesz megtapasztalni ezt a nagy teljesítményű elektromos autót, és megnézni, hogy mi van még bennem.”

    „Még különlegesebbé teszi ezt, hogy a Berlin E-Prix-n kerül erre sor, hiszen mindig imádtam a szülőhazámban versenyezni. Mióta visszavonultam, nagyon érdekel az e-mobilitás és annak pozitív hatása a társadalmunkra és bolygónkra. Régóta hiszek a Formula potenciáljában, és részese is vagyok befektetőként egy ideje.”

    „Nagyon különleges dolog első alkalommal látni az új autót a közönség előtt bemutatkozni, és egy különleges név is kell ehhez a megtisztelő feladathoz.” – mondta a Formula E ügyvezető igazgatója, Alejandro Agag. „Az, hogy egy olyan nevet láthatunk a Gen2 volánja mögött, mint Rosberg, a német rajongók előtt, Berlinben, nagyszerű pillanat lesz a széria számára.”

    „Ő egy hihetetlen nagykövete a világ autósportjának és bajnokként, igazán fantasztikus dolog az ABB Formula E bajnokság számára is, hogy Nico befektetője és résztulajdonosa a Formula E-nek.”