Kategória: Formula E

  • Coulthard is érdeklődik a Formula E iránt

    Coulthard is érdeklődik a Formula E iránt

    Az egykori F1-es versenyző, David Coulthard elismerte, hogy lenyűgözte őt a Formula E, és fontolgatja, hogy valamilyen szerepet vállaljon az elektromos szériában.

    Coulthard jelen volt a Berlin ePrix-n, tévé kommentátorként, és nagyon örült, hogy közelebbről is megismerhette az FE-t. Az már egészen valószínű, hogy ilyen szerepet a jövőben is vállal majd, de nem ez az egyetlen dolog, ami érdekli.

    „Év vége után már nem fogok Nagydíjat kommentálni a brit televíziónak, mert a Forma-1 már nem lesz elérhető ingyenes csatornán.” – mondta Coulthard, aki jelenleg a Channel 4-nak dolgozik. „Ezért veszem jobban szemügyre ezt (Formula E). Beszélek a csapatokkal és Alejandroval (Agag, a Formula E főnöke), ez nagyon érdekes.”

    „Csak az a kérdés, hogy befektetőként veszek-e majd részt, vagy egy csapatnál lesz szerepem, szóval igen, megvizsgálom közelebbről ezt a dolgot.”

    „Szerintem az elektromos mobilitás a jövő, szóval a Formula E a jövő, de persze a Forma-1 még mindig a leghíresebb versenysorozat. Másrészt a Formula E az egyetlen kategória elektromos autókkal, szóval nem kell versengeniük egymással (a szériáknak).”

  • Massa 800 km-t tesztelt leendő Formula E autójával

    Massa 800 km-t tesztelt leendő Formula E autójával

    Az ex-F1-es versenyző, Felipe Massa 800 km-t tejesített első Formula E tesztjén a Venturi Gen2 (második generációs) versenygépével, az Ales-Cevennes versenypályán, Franciaországban.

    A széria vezérigazgatója, Alejandro Agag örül, hogy Massa a következő szezonban már az FE mezőnyét erősíti majd, Mark Webberhez hasonlóan ő is úgy véli, hogy ez jót tesz a szériának.

    „A dolgok nem egyik pillanatról a másikra történnek.” – mondta Agag. „Nico Rosberg (aki befektetőként szállt be a szériába) és Felipe esetében is minden sok munka és előkészület eredménye. Három éve voltunk tárgyalásban Felipével, és szerintem ő nagyszerű versenyző és remek fickó, személyes barátom. Nagyon akartuk, hogy jöjjön, de valójában a csapatok hozzák meg az ilyen döntéseket, én nem tehetek be valakit egy csapatba. Csak reménykedhetek benne, hogy ők megteszik. Szerencsére Felipe megegyezett Gildoval (Gildo Pasor, a Venturi elnöke).”

    Azt azonban még nem tudni, hogy ki lesz Massa csapattársa a 2018/19-es szezonban. A csapat jelenlegi versenyzői Maro Engel és Edoardo Mortara, akiket szóba hoztak a következő szezonban debütáló HWA-val.

    https://www.instagram.com/p/BjH_oQzh0pH/?taken-by=massafelipe19

  • Webber szerint nagyszerű, hogy Massa Formula E versenyző lesz

    Webber szerint nagyszerű, hogy Massa Formula E versenyző lesz

    Az egykori Forma-1-es versenyző, Mark Webber úgy gondolja, hogy Felipe Massa döntése, mi szerint rajthoz áll a következő szezonban az ABB Formula E bajnokságban, fordulópont lehet a széria életében.

    A 37 éves brazil versenyző korábban 15 évet töltött a Forma-1-ben, a Sauber, Ferrari és Williams csapatoknál. Utóbbitól a tavalyi szezon végén távozott. Nem régiben pedig bejelentette, hogy az FE-ben folytatja versenyzői karrierjét.

    Webber szerint Massának fontos szerepe lehet majd abban, hogy újabb löketet kapjon az elektromos széria népszerűsége.

    „Ő nyilvánvalóan elsőosztályú versenyző.” – mondta Webber a Motorsport Weeknek. „Hihetetlen Forma-1-es karriere volt. Szerintem kiváló dolog, hogy lehetősége lesz a Formula E-ben versenyezni. Ő egy igazi versenyző. Keményen fog versenyezni és ez egy briliáns lehetőség számára. Minél több ilyen versenyző érkezik a Formula E-be, annál inkább növelik a széria színvonalát.”

    A Formula E mezőnyében jelenleg hét olyan versenyző van, aki már megjárta a Forma-1-et, köztük a bajnokság éllovasa, Jean-Eric Vergne, vagy a második szezon bajnoka, Sebastien Buemi, és a regnáló bajnok Lucas di Grassi. 2016 F1-es világbajnokának neve is felmerült az FE kapcsán, de ő inkább üzletileg venne részt a szériában, nem versenyzőként.

  • „Mario Kart” szerű rendszer érkezhet a Formula E-be!

    „Mario Kart” szerű rendszer érkezhet a Formula E-be!

    Újabb részletek derültek ki a Formula E „Mario Kart”-szerű versenyformátumáról, melyet a 2018/19-es szezonban terveznek bevezetni, és a „Hyperboost” munkacímet viseli. Erről az Autosport számolt be.

    A hyperboost valószínűleg más nevet kap majd, a széria vezérigazgatója, Alejandro Agag pedig korábban úgy nyilatkozott róla, hogy „olyan, mint a Super Mario Bros-ban, mikor megszereznek egy csillagot és gyorsabbak lesznek tőle”.

    Az előzetes tervek szerint ez azt jelenti majd, hogy mikor a versenyzők a pálya egy meghatározott szakaszán hajtanak át, egy kb 10 méteres szakaszon, akkor magasabb teljesítményt érhetnek el. Minden pályán egyetlen kanyarban lenne ilyen szakasz. A nézők számára pálya melletti digitális kijelzők jeleznék, hogy melyik ez a szakasz.

    Az elképzelés még az FIA jóváhagyására vár, és úgy tudni, hogy a hyperboostot minden versenyen két körben lehetne alkalmazni, ez a két kör azonban nem lehet a futam utolsó két köre.

    A versenyzők egy kapcsoló állításával tudnák lehetővé tenni, hogy „fel tudják venni” a hyperboostot a kijelölt zónában. A hyperboost az alap 200kW teljesítményt 225kW-ra növeli, négy percre. Ez által körülbelül egy másodperccel lehet javítani a köridőn.

    A tervek szerint a rendszert kötelező is lenne használni, kétszer egy versenyen.

    A híperboost beépülne a tévés grafikai elemek közé is, és a Halón piros led fény villanna fel, mikor épp alkalmazzák a rendszert.

    A már ismert Fanboost aktiválása esetén a Halo zöld fényt kap, az ezzel nyert 100 kJ pedig még a hyperboosthoz hozzáadódhat, így 225-250kW is lehet a teljesítmény.

    A Halón sárga fény jelenik majd meg, ha a teljes pályán sárga zászló van érvényben, vagy safety car periódus van.

  • Susie Wolff célba vette a Formula E-t!

    Susie Wolff célba vette a Formula E-t!

    Hamarosan talán újabb ismert nevet tudhat berkein belül a Formula E. A Motorsport-Total.com értesülései szerint Susie Wolff kinézte magának az elektromos szériát a következő szezonra, noha nem versenyzőkét szeretne szerepet vállalni, más jellegű feladatot nézett ki magának a Venturi csapatnál.

    A csapat azonban ezt még nem erősítette meg.

    „Jelenleg ez még csak pletyka.” – mondta a csapat szóvivője.

    A Venturi csapat technikai partnere a Mercedes partnere, a HWA, akik egyébként a következő szezonra már saját FE csapatot akarnak.

    Susie Wolff jelen is volt a Berlin E-Prix-n a „Dare to be different” kampányával, és férje, az F1-es Mercedes csapat főnöke, Toto Wolff is elkísérte, akit láttak hosszasan beszélgetni a Venturi csapatfőnökével, Gildo Pastorral.

    A 2019/20-as szezonban már a Mercedes is saját csapattal indulna a Formula E-ben.

    Dare to be different
    Fotó: FIA Formula E

     

  • Emily Ratajkowski Formula E autót vezetett!

    Emily Ratajkowski Formula E autót vezetett!

    A 26 éves modell-színésznő, Emily Ratajkowski neve sokak számára ismerős lehet, bár az a tippünk, hogy a férfiak talán jobban képben vannak vele kapcsoltaban. Az amerikai modell 20 évesen már erotikus magazinban szerepelt, a komolyabb hírnevet azonban az hozta meg számára, hogy 2013-ban szerepelt Robin Thicke, T.I. és Pharrel „Blurred Lines” című számának videóklipjében, azóta „szexszimbólumnak” aposztrofálják és világmárkák kifutóin is vonult már.

    Ratajkowski mindemellett a női egészségügyi kérdések szószólója, önmagát feministának vallja, ezzel kapcsolatban pedig igazán megosztó személyiség, köszönhetően szexuális nézeteinek.

    Most pedig teljesen új szerepben próbálhatta ki magát a Formula E Berlin E-Prix-n. Ő maga mehetett körbe a pályán egy FE autót vezetve. Erről pedig videó is készült, ezt láthatjátok alább, ha tovább görgettek pedig további képeket láthattok, többek között arról, hogy Nico Rosberg „felügyelete” mellett Emily a szimulátorozást is kipróbálta.

    https://www.instagram.com/p/Bi-LdUTg58L/?taken-by=fiaformulae

    Fotók: FIA Formula E

    Emily Ratajkowski Model Emily Ratajkowski Emily Ratajkowski and Nico Rosberg

     

  • Az új Formula E autók veszélyesek lennének a jelenlegi pályákon

    Az új Formula E autók veszélyesek lennének a jelenlegi pályákon

    A Formula E bajnokságát vezető Jean-Eric Vergne élvezi azt, hogy hamarosan több erő érkezik a lába alá, és a széria az év végén már az új generációs autót használja majd. Így nyilatkozott erről:

    „Azt hiszem, mindegyik Formula E versenyző egyetért abban, hogy boldogok vagyunk attól, hogy erősebbek lesznek az autók. Több nem is kell, a pályák miatt. Lehetnek hosszabbak a pályák, de a jelenlegieken 260 kilowatt lenyűgöző lesz, sőt egyenesen ijesztő.”

    A Formula E jelenleg kifejezetten rövid pályákon versenyez. Az új Gen2 autó legalább 250 kW-ra lesz képes időmérőkön, ami 50-nel több a jelenleg használt autókénál. A legalacsonyabb versenyfokozatban is 220 kW-ra lesznek képesek a jelenlegi 180 helyett. A versenyzőknek pedig lesz lehetőségük még magasabbra is „csavarni” a verseny egyes fázisaiban. A növekvő teljesítmény mellett a McLaren Applied Technologies által fejlesztett akkumulátoroknak köszönhetően a versenyközi autócserék is elmaradnak majd.

    Vergne reméli, hogy a széria továbbra is fejlődőképes lesz, és izgalmasak lesznek a versenyek a jövőben is:
    „Vadabb, hosszabb pályák jöhetnek, de a jó dolog a Formula E-ben az, hogy harcolhatsz. Teljesen mindegy, hogy melyik csapatnál vagy. A Forma-1-ben nagy a különbség a top csapatok és a kisebbek között. Ha beültetnéd Lewis Hamiltont a Sauberbe, nem érne fel a dobogóra. Ha azonban beültetnéd Marcus Ericssont vagy Charles Leclerc-t a Mercedesbe, akkor nem mondom azt, hogy győznének, de harcban lennének érte. A Formula E viszont teljesen más.”

  • Daniel Abt hazai terepen nyert

    Daniel Abt hazai terepen nyert

    Daniel Abt indulhatott a pole pozícióból hazai versenyén, a Forma E Berlin E-Prix-n, bár fennállt a veszélye, hogy elveszíti rajtelsőségét, mivel túl korán aktiválódott autójában a maximális, 220 kW, de végül megúszta megrovással. Örülhet is, hogy megúszta, így ugyanis meg tudta nyerni a versenyt is, Lucas di Grassi és Jean-Eric Vergne előtt.

    A rajtnál Abt simán megtartotta vezető helyét, míg a második helyen álló Oliver Turvey-nek a mögötte érkező Vergne-re kellett figyelnie. Utóbbit azonban Jerome D’Ambrosio megelőzte, bár ő a verseny során vissza is csúszott, a harmadik helyre pedig di Grassi jött fel, sőt később Turvey-t is megelőzte. Ekkor a negyedik helyen Sebastien Buemi állt, mögötte Vergne.

    A kiállások során Abtot némileg feltartotta Buemi, de meg tudta tartani az első helyet, di Grassi előtt, és végül közel 7 másodperces előnnyel tudott célba érni.

    Buemi az autócserék során visszaesett, így Vergne vissza tudta szerezni a harmadik helyet.

    Vergne így tovább növelte előnyét a pontverseny élén. 162 ponttal vezeti a bajnokságot, őt Sam Brid követi 122, és Felix Rosenqvist 86 ponttal.

    A verseny végeredménye:

     

    Versenyző Csapat Autó Körök száma Különbség
    1 Daniel Abt Audi Audi 45 55:35.546
    2 Lucas di Grassi Audi Audi 45 6.758
    3 Jean-Eric Vergne Techeetah Renault 45 12.894
    4 Sebastien Buemi e.dams Renault 45 17.282
    5 Oliver Turvey NIO NextEV NIO 45 19.620
    6 Mitch Evans Jaguar Jaguar 45 24.586
    7 Sam Bird Virgin DS Virgin 45 34.610
    8 Maro Engel Venturi Venturi 45 37.814
    9 Andre Lotterer Techeetah Renault 45 44.359
    10 Nick Heidfeld Mahindra Mahindra 45 45.931
    11 Felix Rosenqvist Mahindra Mahindra 45 46.381
    12 Nelson Piquet Jr. Jaguar Jaguar 45 49.087
    13 Tom Dillmann Venturi Venturi 45 50.150
    14 Nicolas Prost e.dams Renault 45 50.381
    15 Antonio Felix da Costa Andretti Andretti 45 52.715
    16 Alex Lynn Virgin DS Virgin 45 53.000
    17 Luca Filippi NIO NextEV NIO 45 53.302
    18 Jose Maria Lopez Dragon Penske 45 53.611
    19 Jerome d’Ambrosio Dragon Penske 45 54.289
    20 Stephane Sarrazin Andretti Andretti 45 1:06.954

     

     

     

     

     

  • Nők is vezethetnek majd a szaúdi Formula E hétvégén!

    Nők is vezethetnek majd a szaúdi Formula E hétvégén!

    A napokban már beszámoltunk arról, hogy a Formula E 10 éves szerződést írt alá Szaúd-Arábiával, az ország első FE versenye pedig mindjárt a 2018/19-es szezonnyitó lesz, decemberben.

    Most az is kiderült, hogy nők is részt vesznek majd a rijádi eseményen, annak ellenére, hogy a mezőnyben nincs női versenyző. Szalman szaúdi király bejelentette, hogy engedélyezi a nők számára a jogosítvány szerzést, úgy tudni, az idei év második felétől. Ezzel hosszú évtizedek tiltása ér véget.

    Ennek megünnepléseként a Formula E versenyen is lesznek jelen nők rijádban.

    „Ma még nem vezethetnek autót nők Szaúd-Arábiában.” – mondta a széria vezérigazgatója, Alejandro Agag. „Történelmi pillanat lesz, hogy a jövő hónapban már majd megtehetik ezt, most először, vezethetnek. Módot fogunk találni arra, hogy nők is körbe vezethessenek majd a pályán, és Szaúd-Arábia igazán bemutathassa ezt a változást.”

    Szaúd-Arábiában sokáig nem is jelenhettek meg nők sporteseményen.

    „Nők is ott lehetnek majd a nézők soraiban.” – erősítette meg Agag. „Ott lehetnek majd dolgozni is és riportot készíteni a versenyről.”

    „Örülünk, hogy részesei lehetünk ennek a változásnak, úgy látjuk, hogy a Formula E jó ösztönző erő a jóra és ilyenformán ez egy speciális helyszín, nagyon speciális körülményekkel, de úgy gondoljuk, hogy a Formula E is közreműködhet ennek az országnak a jobbá tételében.”

  • Nico Rosberg Formula E autót hajtott Berlin utcáin

    Nico Rosberg Formula E autót hajtott Berlin utcáin

    Nico Rosberg
    Fotó: FIA Formula E

    A Formula E mezőnye ezen a hétvégén Németországba érkezett, ahol megrendezik ma a Berlin E-Prix-t. Ennek felvezetőjeként Nico Rosberg első ízben próbálhatott ki egy FE autót, noha nem versenykörülmények között, de alaposan meghajtotta azt Berlin utcáin. Ráadásul 2016 Forma-1-es világbajnoka már a következő, 2018/19-es szezonban debütáló Gen2 autót hajthatta meg!

    A berlini FE verseny időmérője ma, 14.00-kor lesz (Eurosport2), a verseny pedig 18.00-kor (Eurosport1).

    Íme Rosberg szereplése: