Kategória: Formula E

  • Edoardo Mortara lesz Felipe Massa csapattársa a Venturinál

    Edoardo Mortara lesz Felipe Massa csapattársa a Venturinál

    A Venturi Formula E csapata hivatalosan is bejelentette, hogy milyen pilótapárossal fog rajthoz állni a 2018\2019-es szezonban. Korábban az már biztos volt, hogy Felipe Massa személyében egy újonc is fog náluk versenyezni, az ő csapattársa pedig az idén is náluk versenyző Edoardo Mortara lesz.

    Az első benyomás is sokat számított náluk, hiszen Mortara kis híján megszerezte első futamgyőzelmét már a nyitó hétvégén Hong Kongban, ám az élen haladva megforgott és elvesztette a győzelmet. Majd Mexikóvárosban újra lenyűgözte csapatát, ám nem tudta befejezni az idei szezont. Az utolsó három fordulót ki kellett hagynia, mert máshol voltak kötelezettségei. A következő idényben azonban már teljes szezont fog futni.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy újra képviselhetem a Venturi csapatot a Formula E bajnokságban. A nagyívű fejlődés és az egyre nagyobb érdeklődés azt mutatja, hogy ez a sorozat a motorsport jövője. Mint a Venturi csapat tagja, az előző szezonban erősnek éreztem magam és a csapatban rejlő potenciált is. Emellett személyesen is nagyon sok támogatást kaptam a csapattól. Ez rettentően fontos egy pilóta számára a rajongók támogatása mellett, amire rendkívül büszke vagyok. Arra is nagyon büszke vagyok, hogy Felipe Massa mellett versenyezhetek, aki az egyik legtapasztaltabb és a leggyorsabb pilóta a világon.” – nyilatkozta boldogan Mortara.

    Susie Wolff csapatfőnök a következő képpen kommentálta a bejelentést:

    „Edoardoval való hosszabbítást komoly megfontolás előzte meg. Meggyőződésünk, hogy ő és Felipe Massa egy erős párost fognak alkotni a második generációs autók volánja mögött. Tudjuk, hogy Edoardonak voltak más lehetőségei is, de örülünk, hogy a Venturi és a formula autózás mellett kötelezte el magát. Tapasztalata értékes lesz a fejlődésünk számára.”

    Gildo Pastor, az istálló elnökét is lenyűgözte a svájci teljesítménye.

    „Edoardo minden bajnokságban a maximumot nyújtja. A negyedik szezonban lenyűgözött minket, és kész arra is, hogy még tovább fejlődjön. Minden bizalmamat a képességeibe helyezem, és remélhetőleg még több dobogós helyezést tud nekünk szerezni. Nagy öröm számomra, hogy ebben a szezonban is velünk fog versenyezni, generációjának egyik legjobbja.”

  • A Formula-E és a DTM versenysorozataiban tart a jövő felé az Audi

    A Formula-E és a DTM versenysorozataiban tart a jövő felé az Audi

    Az Audi 2019-ben is folytatja elektromos autósportbeli tevékenységét, akárcsak gyári részvételét a népszerű DTM túraautó-bajnokságban.

    Az Audi 2019-ben is folytatja elektromos autósportbeli tevékenységét, akárcsak gyári részvételét a népszerű DTM túraautó-bajnokságban.

    Az Audi a 2017/2018-as idényben az első német autógyártóként állt rajthoz a Formula-E bajnokságban, ahol a világszerte rendezett tizenkét futamon négy győzelemmel és összesen tizenegy dobogós helyezéssel az Audi Sport ABT Schaeffler megszerezte a csapatvilágbajnoki trófeát. A további gyártók és partnerek részvételével egyre nagyobb
    népszerűségnek örvendő, tisztán elektromos versenysorozat a márka versenysport-tevékenységének elektromos pillére.

    Az Audi emellett a DTM bajnokságban belsőégésű motorokkal is versenyez a jövőben.

    Elkövetkező szezonjában bő harminc esztendős története egyik legjelentősebb változása előtt áll a DTM sorozata, ahol 2019-ben korszerű négyhengeres, turbófeltöltésű motorokat vezetnek be, valamint a DTM és a japán Super GT szervezésében premierjét tartja az úgynevezett Class One. Az új szabályrendszer mindkét bajnokságban lehetővé
    teszi az autók indítását, s 2019-től az első ízben rendezett közös futamok, így az intenzívebb nemzetközi jelenlét alapjául is szolgál. Az Audi további részvételének feltétele, hogy a Mercedes-Benz kiválását követően legkésőbb 2020-tól ismét legalább három márka szerepeljen a DTM mezőnyében.

    „A Formula-E-ben az elektromos mobilitás területén bizonyíthat ’A haladás technikája” – hangsúlyozta Peter Mertens, az AUDI AG igazgatótanácsának a műszaki fejlesztés területéért felelős tagja. „Ezzel egyidejűleg belsőégésű motorjainkat is továbbfejlesztjük, a két liter összlökettérfogatú, négyhengeres, turbófeltöltésű aggregátok a teljesítmény és a gazdaságosság előnyös együttesét kínálják. Ezek most világszerte a legfontosabb motorok és 2019-től a Class One futamain is megjelennek, így a DTM – akárcsak a Formula E – még szorosabb kapcsolatba kerülhet a sorozatgyártású modellek fejlesztésével.”

    Amint Dieter Gass, az Audi versenyigazgatója kiemelte: „Meggyőződésem, hogy kedvező pozícióban vagyunk két szakágunkkal. Mindjárt az első szezonunkban elnyertük a Formula-E csapatbajnoki címét, ezzel bizonyítottuk kompetenciákat az elektromos mobilitás területén. Célunk természetesen folytatni e sikert és számos új vetélytársunk között is az élen végezni. A DTM-ben az olyan jövőbemutató technikáknak köszönhetően, mint az új, turbófeltöltésű motorok, továbbra is nagy lehetőséget látunk. Az ehhez szükséges harmadik gyártó tekintetében feltétlen bízom abban, hogy Gerhard Berger, a DTM igazgatója legkésőbb 2020-ig rajthoz tudja állítani e további résztvevőt.”

  • Bern adhat otthont a 2019-es Svájci ePrixnek?

    Bern adhat otthont a 2019-es Svájci ePrixnek?

    Bern lehet a Svájci ePrix új helyszíne a Formula-E-ben, miután Zürichben nem a tervezett időpontban tartották az idei ePrixet, ugyanis a verseny időpontjában más rendezvények is voltak a városban.

    A Züri-Fascht fesztivált minden harmadik évben rendezik meg Zürichben. A következő ilyen fesztivált 2019 júliusában rendezik majd, szinte rögtön a Zürich Pride Fesztivál után.

    A zürichi kormány a weboldalukon azt írta, hogy „ha még több programot szerveznének Zürichben, az túl nagy teher lenne a lakosság számára. Ráadásul a fesztivál rengeteg olyan utcát érint, ami a zürichi utcai pálya része.

    A Formula-E vezetősége tisztában van vele, hogy másik helyszín után kell néznie Svájcban, ha továbbra is szeretnének ePrixet szeretnének rendezni az alpesi országban. A jövő évi naptárban a svájci hétvége június 9-én lesz megrendezve.

    Az új versenyhelyszín valószínűleg Svájc fővárosában, Bernben kerül majd megrendezésre, ugyanis Bern polgármestere támogatja a Formula-E-s verseny megrendezését.

    A zürichi kormány állítása szerint 2020-ban visszatérhet az ePrix a városukba, azonban egy teljesen más helyen lenne megrendezve, ugyanis rengeteg probléma volt a verseny szervezésével és az építkezéssel. A tavalyi Svájci ePrixet az Audi brazil versenyzője, Lucas di Grassi nyerte.

    „Sajnálatos módon nem sikerült megegyeznünk a város vezetésével a verseny lehetséges időpontjáról a következő szezonban, azonban lehet, hogy 2020-ban újra Zürich adhat majd otthont a Svájci ePrixnek,” – mondta a Formula-E egyik szóvivője.

    „A tavalyi ePrix óriási sikert aratott Svájcban is és nemzetközileg is, ugyanis a az esemény rengeteg szurkolót, szponzort és még a médiát is rendkívüli mértékben lenyűgözte. Erre természetesen a többi svájci város is felfigyelt és az embereink már tárgyalnak velük, mint lehetséges új helyszínekkel.

    „Jelen pillanatban a legfejlettebb technikai és kereskedelmi háttérrel rendelkező város lehet majd a befutó.

    „Az, hogy a Formula-E képes volt a motorsport világát visszahozni Svájcba több mint 60 év után, csak büszkék lehetünk rájuk,” – véli a Formula-E szóvivője.

    Láttad már videónkat a 2018-as zürichi Formula E-ről?

     

  • Super Formula E, avagy tisztelgés a Mario Kart előtt

    Super Formula E, avagy tisztelgés a Mario Kart előtt

    A Nintendo játékkonzolok egyik legsikeresebb játékának állít emléket most a Formula E PR és média brigádja. Feltehetően mély nyomot hagyhatott bennük a 26 évvel ezelőtti játék, mert most összevágtak egy videót arról, hogy milyen lenne ha a kedvenc játékukat egyesítenék a kedvenc autósportjukkal. Az eredmény lenyűgöző lett, viccesek az extrák, a hangok, mi végigröhögtük az egészet, és most keressük a GameBoy-t…

  • Massa jól teljesített az első Formula E-s tesztjén

    Massa jól teljesített az első Formula E-s tesztjén

    Felipe Massa úgy érzi, jó munkát végzett az első Formula E-s tesztjén. A brazil elkezdte a felkészülést, ugyanis a következő szezontól a Venturi csapat színeiben fog versenyezni az elektromos szériában.

    A brazil, aki Forma-1-es karrierje során 11-szer állhatott a dobogó legfelső fokán, egy három éves szerződést írt alá a monacói csapattal májusban.

    „Nagyon gyorsan megtanultam pár dolgot, különösen a gumik és az akkumulátor használatát. Azt, hogy hogyan kell használni őket az időmérőn és a versenyen, szóval eddig minden a tervek szerint alakul” – mondta Massa. „Sok nap van még a tesztünkből, amit nagyon várok. Azonban a pályákat még nem nagyon ismertem, de a Venturi szimulátorának segítségével fontos tapasztalatokat szereztem.”

    A 37 éves brazil szerint a versenyzőknek könnyebb dolguk lesz majd második generációs autóval, mint az előző év autóival. Massa szerint a második generációs autókban sokkal hatékonyabbak a fékek.

    „Ez az autó, sokkal jobban vezethető a korábbiaknál. Rengeteg területen fejlődött, például a fékek hatékonyságában. A több motorerő és a jobb gumik segítségével, sokkal könnyebb vezetni az autót, azonban még mindig sok dolog van, amit meg kell hogy tanuljak.”

    A brazil nagyon várja majd az utcai versenyeket, ugyanis a Forma-1-ben is szerette az utcai pályákat. Reméli, hogy ez majd az előnyére válhat majd itt a Formula E-ben.

    „Szeretem az utcai pályákat. Igaz, hogy csak Valenciában sikerült utcai versenyt nyernem még 2008-ban, de a monacói futamot is behúzhattam volna, ha Lewisnak nincs akkora mázlija.” – véli a brazil. „Van pole pozícióm Szingapúrból, dobogós helyezéseim Monacóból, szóval igen is számolni kell majd velem az utcai versenyek során, ugyanis nagyon jól érzem magam az ilyen helyszíneken,” – zárta a beszélgetést a brazil.

  • F1 2019: Vergne visszatérése?

    F1 2019: Vergne visszatérése?

    Ha úgy alakulnak a dolgok, négy évvel távozását követően Jean-Éric Vergne ismét az F1-ben találhatja magát.

    Vergne 2011 és 2014 között versenyzett a Toro Rossónál, távozása (vagy inkább kirúgása?) után pedig számos szériában kipróbálta magát: jelenleg a WEC LMP2-es osztályában és az FE-ben vitézkedik, ez utóbbiban ráadásul az idei bajnoksági is megnyerte a Techeetah-val. Az egyre apadó Red Bull-juniorforrás miatt azonban Brendon Hartleyhoz hasonlóan a francia pilóta is kaphat egy második esélyt a Toro Rossónál.

    „Ez is egy lehetőség” – erősítette meg Vergne a crash.net-nek a héten, de azt nem árulta el, melyik F1-es csapat kereste fel. „Vicces, ahogyan a motorsportok világa változik! Három évvel ezelőtt szerintem senkinek sem jutott volna eszébe felhívnia, hogy ’helló, van szerződésed jövőre?’”

    Vergne esélyeit jócskán megdobja az elektromos bajnoki cím és az idei Le Mans-i kategóriagyőzelme (legalábbis a pályán, mert később technikai szabályszegés miatt elvették tőle és csapatától). A Toro Rossónak tehát kecsegtető lehet egy sokoldalú pilóta, de akarja-e ezt a másik fél is?

    „Ha egy jó lehetőség adódna az F1-ben, meggondolnám” – ismerte el Vergne. „Mindig érdekelnek az új, hatalmas kihívások. Ezúttal szerintem megvan minden eszközöm arra, hogy jó munkát végezzek az F1-ben. De boldog vagyok ott is, ahol jelenleg vagyok. Nem érzek keserűséget, elégedett vagyok az életemmel, már nem vagyok csalódott. Úgy vélem, hogy mindennek oka van, ami veled történik. Tanultam a hibáimból és a rossz dolgokból – igazából hálás is vagyok azért, ami velem történt.”

  • Agag: Az F1-nek külön engedély kell, ha teljesen elektromossá akar válni

    Agag: Az F1-nek külön engedély kell, ha teljesen elektromossá akar válni

    Alejandro Agag elmondta, hogy a Forma-1-nek a Formula E vezetőitől kell engedélyt kérniük, ha úgy döntenek, hogy a jövőben teljesen elektromossá akarnak válni.

    Az F1 sportszakmai vezetője Ross Brawn nemrégiben kijelentette, hogy semmi nem tudja megakadályozni azt, hogy a királykategória a jövőben teljesen elektromossá váljon. A Formula E alapítója és vezetője szerint azonban ez közel sem lesz ilyen egyszerű.

    „Ross azt mondta, hogy az F1 tíz éven belül teljesen elektromos lehet, de alapvetően ezt nem tehetik meg.” – kezdte Agag. „Ugyanis a Formula E-nek erre van egy kizárólagos megállapodása az FIA-val, ami 25 szezonra szól, amiből eddig csak négy telt le.”

    „Tehát, a Forma-1 leghamarabb csak 2039-ben válhat teljesen elektromossá, ha mi nem újítjuk meg a szerződésünket, de jelenleg nem látom okát, hogy ne hosszabbítsunk. Amíg nekünk ez érvényben van, addig az F1 nem lehet elektromos sorozat!” – jelentette ki.

    „Ha azonban szeretnének velem tárgyalni erről, akkor erre természetesen nyitott vagyok. De egyeztetések nélkül nem léphetik meg ezt.” – tette hozzá.

    Agag szerint ugyanakkor az F1-nek nincs szüksége, erre a drasztikus változtatásra.

    „Szerintem nekik nem kellene ilyennek lenniük. Nem tudom, hogy ha megcsinálják, akkor azt hogy fogják megoldani, de szerintem ez hiba lenne a részükről. A két sorozat nagyon különböző, de teljesen megférünk egymás mellett. Nincs versenyhelyzet közöttünk, két teljesen összeférhető sorozatról van szó. Nagy csodálattal tekintek Ross Brawn-ra, de ebben az esetben komoly hibát vétene”

    Brawn szerint az FE kevésbé vonzó mind versenyzői, mint rajongói oldalon, de Agag elmondta, hogy ő nem foglalkozik az ilyen tiszteletlen megjegyzésekkel.

    „Mi nagy csodálói vagyunk a Forma-1-nek, nagy rajongók vagyunk és ezen soha nem változtatunk, de ugyanakkor az is érdekes, hogy az ilyen kommentek most jönnek elő, mivel a Formula E nagyon gyorsan növekszik. Azt is megértem viszont, hogy néhány ember egy teljesen elektromos F1-ről gondolkozik.”

    „Még maga Bernie Ecclestone is azt mondta pár hónapja, hogy a Forma-1-nek teljesen elektromosnak kellene lennie. Amit megértek ezekből a kommentekből az az, hogy a Forma-1-nek lehet esélye arra, hogy elektromos sorozat legyen, de az is világos, hogy ez anélkül nem valósulhat meg, hogy egyezetetnének velünk.”

    „Ezt megcsinálhatják, de már az FIA-n kívül, és akkor már nem is hívhatnák a sorozatot Forma-1-nek, mert a Forma-1 az FIA égisze alá tartozó versenysorozat, emiatt pedig teljesen kizártnak tartom ezt.” – zárta Agag.

  • Ex-McLarenes mérnök lett a Dragon új vezető versenymérnöke

    Ex-McLarenes mérnök lett a Dragon új vezető versenymérnöke

    A Dragon Racing egy korábban a Force Indiánál, McLarennél és Williamsnél is megforduló mérnököt, Jakob Andreasent nevezte ki vezető versenymérnöknek. Andreasen a 4. szezon utolsó versenyhétvégéjén, New Yorkban Jose Maria Lopez vezető versenymérnökeként tevékenykedett. A Jay Penske tulajdonában álló csapat mérnökeinek munkáját fogja felügyelni a 2018/2019-es bajnokságban. Andreasen 17 évet dolgozott a Forma-1-ben, ebből 10-et a McLarennél húzott le.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy Jay-el és az egész csapattal dolgozhatok itt a Formula E-ben” – lelkendezett Andreasen.

    „A Dragon pont egy olyan csapat, amelynél mindig is szerettem volna dolgozni a csapategység és az üzlet szempontjából is. Minden folyamat egységes, összetartó a gárda. Ez a családi légkör hozzájárul ahhoz, hogy hatékonyan és gyorsan végezzük a munkánkat a kommunikáció és a megvalósítás terén is. Úgy gondolom ez egy hatalmas előny lesz számunkra a jövőben, ahogy a széria és a versengés színvonala növekszik. Sokat kell még dolgoznunk ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, de engem ez motivál. Ennél izgatottabb már nem is lehetnék a bajnokság miatt. A Formula E rohamos tempóban fejlődik, rendkívül lényeges és jól meghatározható az identitása. Lenyűgöz az egész megjelenése, a helyszínek, a rajongók könnyen közel kerülhetnek hozzá. A versengés komoly szinten van, jók a csaták, sztárok a pilóták, elitek a csapatok. Ez bátor és közben magabiztos. Ez tetszik.”

    Komoly pozíciókat töltött be az F1-es karrierjében is, vezető versenymérnök volt a Force Indiánál, főmérnök a Williamsnél. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy megfordult a Champ Carban, a Brit Túraautó bajnokságban, sportautó versenyeken de még a DTM-ben is.

    „Izgatottak vagyunk, hogy Jakobot a csapatnál tudhatjuk, mint a vezérkar egyik tagja” – mondta Penske, a csapat tulajdonosa és főnöke.

    „Jelentősen fejlődünk és Jakob tudása és tapasztalata ezt még gyorsabbá fogja tenni. Várom, hogy együtt dolgozhassunk, és azt, hogy lássam ittléte eredményét a pályán az 5. szezonban és azután is.”

    A Dragon a kilencedik helyen zárt a 4. FE szezonban 41 ponttal, Jerome D’Ambrosio nevéhez fűződik a csapat legjobb eredménye, egy 3. hely Zürichből.

    (Czuth Csaba)

  • Nick Heidfeld távozik a Mahindrától

    Nick Heidfeld távozik a Mahindrától

    Három szezon után távozik a Formula E-ben szereplő Mahindra istállótól az egykori Forma-1-es pilóta Nick Heidfeld.

    A német pilóta a távozásának a bejelentése után kijelentette, hogy sok lehetőségre nyitott, de lehet, hogy kevesebb autósportos aktivitást fog vállalni.

    Az e-racing365.com értesülése szerint elég kicsi az esély arra, hogy csak csapatot vált és marad a Formula  E-ben.

    Nick Heidfeld 12 szezont töltött a Forma-1-ben, majd a Formula E második idényére csatlakozott az indiai Mahindra istállóhoz. Három szezon alatt hétszer végzett a dobogó legalsó fokán, legjobb bajnoki idénye pedig az előző szezonban elért hetedik helyezése volt.

    Idén 42 pontot szerzett, kevesebb mint fele annyit mint az előző bajnokságban, és a tavasz óta kérdéses volt a jövője a Mahindránál.

    „Nincs még konkrét programom a jövő évre, de számos lehetőség fog adódni előttem. Mivel régóta versenyzem, így egy új kihívás vonz engemet.” – kezdte. „Nagyon boldog vagyok a jelenlegi helyzetem miatt, mivel jó néhány lehetőségem van, de a tárgyalások még folyamatban vannak és egyelőre csak a háttérben beszélünk ezekről.”

    Heidfeld nem zárkózik el attól, hogy ki próbálja magát másfajta szakágban is, mint például a ralikrosszban.

    „Vannak olyan lehetőségeim is amelyek nem csak a vezetésről szólnak, amit egyébként még mindig nagyon szeretek és szenvedéllyel csinálom, de lehet, hogy ez jövőre kevesebb lesz, vagy nem, még nem tudom. Nagyon nyitott vagyok. A ralikrossz az ami a legjobban érdekel és szívesen kipróbálnám. 41 éves vagyok, ez már az a pont, amikor csinálhatok új dolgokat.” – fogalmazott.

    Az is előfordulhat, hogy a Mahindra a másik pilótáját, Felix Rosenqvistet és elveszíti, hiszen a svéd pilóta egyre közelebb van egy IndyCaros szerződéshez.

  • Formula E: Vergne továbbra is „éhes” a sikerre

    Formula E: Vergne továbbra is „éhes” a sikerre

    Az aktuális bajnok, Jean-Eric Vergne elmondta, hogy a jövőben szeretne még több futamgyőzelmet és VB címet szerezni az elektromos szériában, miután a 2017/18-as bajnokságot megnyerte.

    Vergne azóta nem szerzett bajnoki címet, mióta megnyerte a Formula 3-mas szériát még 2010-ben.

    A francia versenyzőnek támadnia kellett a tizennyolcadik helyről rajtolva, miután ő és csapattársa, André Lotterer, ki lettek zárva az időmérőről, mert az autójuk felülmúlta az előírt maximum teljesítményt.

    „Világbajnok lettem, ennek ellenére nem fogom eldobni a fegyvereimet, és valójában még motiváltabb lettem.”- mondta Vergne, miután megnyerte a második versenyt New York-ban.

    „Megnyerni a címet az egy dolog, de most minden előröl fog kezdődni. Azt hiszem bizonyítottam a rátermettségem, és most az a cél, hogy a következő szezonban is így teljesítsek. Ezek alapján fogok cselekedni a következő szezonban, amit már nagyon várok. Mindenki pihenni fog, élvezni a nyarat, és talán meg fogjuk ünnepelni a győzelmünket, mert ez egy nagyon komoly elismerés. Nem csak egy VB címet szeretnék. Szeretnék többet is, amibe mindent bele fogok adni a jövőben.”

    Vergne Lucas di Grassi előtt ért célba, aki így nem szerezhette meg negyedik győzelmét a szezonban. De ez sem volt elég ahhoz, hogy a Techeetah megszerezze a konstruktőri címet, amit az Audi elhappolt előlük.

    „Jó volt a rajtom, rendkívül agresszív voltam, és így uralni tudtam a versenyt.”- mondta Vergne.

    „Nagyon nehéz volt, mert mindkét Audi rendkívül erős a versenyeken.  Mindannyian tudtuk, hogy ez New Yorkban sem lesz másképp.

    „Nem engedhettem meg magamnak egy hibát sem.

    Vergne elmondta, hogy szeretné motiválni csapatát, hogy jövőre a konstruktőrök között is győzhessenek, ugyanis a kínai csapat jövőre mér nem Renault erőforrással fog működni.

    „Nehéz ez a csapatnak, mert nagyon sokat nyújtottak számunkra, és amit egy ilyen kis csapat elért, az egyszerűen fantasztikus, nem úgy, mint, ha egy gyári csapat érné el, például az Audi,”- mondja Vergne. „Egy új gyártóval, magasabb költségvetéssel, képesek leszünk a jó szereplésre. Még mindig egy új csapatnak számítunk, mindenki sokat tanul, és mindenkinek motiváltnak kell lennie ahhoz, hogy bajnokságot tudjanak nyerni.”

    (Szerző: Boa Bence)