Kategória: Formula E

  • Először jön Magyarországra Formula E autó bemutatózni!

    Először jön Magyarországra Formula E autó bemutatózni!

    Szenzációs hírt közölt a Hungaroring, mint szervezője a Nagy Futamnak: először lesz látható Magyarországon egy Formula E autó demo közben. Évek óta rendre felmerült szurkolói és szakmai körökben is, hogy az elektromos formaautózás csúcsának is ideje lenne már hazánkba látogatni, és erre végre 2019-ben sor is kerül. Magunk is önjelölt nagykövetként kampányoltunk a dologért tavaly Zürichben az ePrix-n, és egyébként jó a fogadtatása egy leendő magyar versenynek. Továbbra is úgy véljük, hogy ennek a legjobb helyszíne a Népliget lenne, ahol 1936-ban már volt Grand Prix, magyar résztvevővel, Hartmann Lászlóval.

    Most az elektromos versenyautó pilótája a Jerome d’Ambrosio lesz, aki vezeti is jelenleg a bajnokságot. Annyi extra magyaros vonatkozása is van az ő szereplésének, hogy az utolsó Habsburg uralkodó dédunokájával, Eleonórával jár a belga versenyző.

    https://www.facebook.com/hungaroringofficial/posts/2337313896324939

    Továbbra is tartjuk azt, hogy egyáltalán nem jön át a Formula E autóinak a hangja és sebessége normálisan a televízión keresztül, így tényleg minden szkeptikusnak azt ajánljuk, hogy május 1-én irány Budapest belvárosa, és győződjön meg személyesen is arról, hogy igaza volt-e az előítéleteivel, avagy pont hogy nem. Addig is, itt a tavalyi videónk:

  • Vettel továbbra is kizártnak tartja azt, hogy Formula E-ben induljon

    Vettel továbbra is kizártnak tartja azt, hogy Formula E-ben induljon

    A Ferrari versenyzője, Sebastian Vettel továbbra sem gondolja azt, hogy indulnia kellene a Formula E-ben a Forma-1-es karriere után, miután a négyszeres világbajnok úgy érzi, hogy még nem végezte el a dolgát a királykategóriában.

    A német pilótát 2020-ig köti szerződés a Ferrarihoz, ami tehát lejár még az új szabályok bevezetése előtt. Az új szabályzásnak köszönhetően sokszor új csapatok lesznek bajnokesélyesek, most láthatjuk is, hogy Mercedes dominál a turbó hibrid érában, mióta azt bevezették 2014-ben, előtte a Red Bull Racing volt ennyire domináns.

    Több Forma-1-es versenyző is a Formula E-ben kötött ki, de Vettel nem hiszi azt, hogy ő is az egyikük lenne majd, és ezt el is mondta az Auto Bildnek:

    „Szerződésem van a Ferrarival 2020 végéig. Mindenesetre már jó ideje versenyzek, de jelenleg kizárnám a Formula E-t és a túraautózást is.”

    Amikor rákérdeztek, hogy mégis mégis meddig akar még vezetni, a 31 éves pilóta jellemző angol humorral válaszolt:

    „Mindig is fogok vezetni valamit, egészen addig, amíg el nem veszik a jogosítványomat.”

  • Porsche: Az alulméretezett csapatlétszám óriási kihívás lesz számunkra a Formula E-ben

    Porsche: Az alulméretezett csapatlétszám óriási kihívás lesz számunkra a Formula E-ben

    A Porsche leendő Formula E-s csapatának csapatvezetője, Amiel Lindesay szerint egy óriási kihívás előtt állnak. Szerinte a hosszútávú versenyzésben (a WEC-ben) sokkal több embert foglalkoztathattak csapaton belül, mint majd az elektromos szériában.

    A 2017-es szezon végén a Porsche annak érdekében szállt ki a World Endurance Chamipionship-ből, hogy elkezdhessék a felkészülést a Formula E-re. A német márka a következő szezonban fog majd bemutatkozni az elektromos szériában.

    A csapat már el is kezdte az autó tesztelését. Minden újonc csapat maximum 15 napot tesztelhet. Legutóbb a Calafat Circuit mellett található Tarragonában próbálgathatták az új generációs autót.

    Amíg a Porsche az LMP1-es csapatának személyzete 65 főből állt, a Formula E-ben mindössze 20 embert alkalmazhatnak. „Az egyik legnagyobb kihívás az lesz, hogy csupán húsz emberrel dolgozhatunk majd egy versenyhétvége során a Formula E-ben,” – véli Lindesay. „Az LMP1-ben minden dolgozónak meg volt a maga feladata, most viszont egy emberre három feladat fog majd jutni. Nyilvánvaló, hogy ez nem lesz egy könnyű feladat a számunkra.”

    Lindesay, aki a Porsche LMP1-es csapatát is vezette, elmondta, hogy a tesztek során több emberrel dolgoznak annak érdekében, hogyha történik valami a csapat egyik dolgozójával, akkor legyen olyan, aki át tudja venni a szerepét.

    „Jelen pillanatban harminc emberrel dolgozunk,” – magyarázta a csapatfőnök. „A tesztek nem a versenyhétvégék szimulálásáról szól, hanem sokkal inkább arról, hogy a csapatot mindenre felkészítsük. Mivel a napjaink meg vannak számlálva, ezért eléggé hatékonyan kell dolgoznunk a tesztek során.”

    Neel Jani, aki a Porsche Formula E-s csapatának az egyik versenyzője lesz, tesztelhetett Calafatban egykori LMP1-es csapattársával, Brendon Hartleyval. Hat napot már teszteltek és ezalatt több, mint 1.000 kilométert tettek meg a spanyol aszfaltcsíkon.

    A német gyártó kijelentette, hogy nem azért szállnak be az elektromos szériába, hogy valamelyik istálló fiókcsapatjaként segítsék őket. A HWA-nak már sikerült megbirkóznia a kezdeti problémákkal. Ők azért szálltak be egy évvel korábban a sorozatba, hogy mindent előkészítsenek a Mercedes számára.

    Ami a két német márka különböző taktikáját illeti, Lindesay elmondta, hogy megpróbálnak minél jobban felkészülni a sorozat által kihívásokra. „A korábbiakban már dolgoztunk közösen, ami egy óriási előny,” – véli Lindesay. „Ha végig nézzük a csapatokat, akkor látszik, hogy a fiókcsapatok hátrányban szenvednek az adott gyári csapattal szemben.”

  • Nasr a Párizs ePrix-t is kihagyja, továbbra is Günther helyettesíti

    Nasr a Párizs ePrix-t is kihagyja, továbbra is Günther helyettesíti

    Maximillian Günther a Róma ePrix után Párizsban is vezetheti majd a GEOX Dragon Racing egyik autóját. Ez egy váratlan hír, ugyanis szinte biztos volt, hogy a Dragon brazil pilótája, Felipe Nasr csak a római versenyt fogja kihagyni.

    Günther a GEOX cipőmárka által szponzorált istálló versenyzőjeként kezdte meg a Formula E ötödik szezonját. Azonban a német versenyző mindössze két futam után visszalépett a csapat tartalék és fejlesztő versenyzőjévé. A Mexikóvárosban rendezett versenyen már Nasr vezethette a másik Dragont.

    Azonban az ex F1-es brazil versenyző az  IMSA WeatherTech SportsCar Championship-ben is szerepel az idei szezonban. Nasrnek pont emiatt kellett kihagynia a római versenyt, ugyanis a két széria versenyét egyidőben rendezték és Nasr nem az elektromos széria mellett döntött.

    Eredetileg a német fiatal csak Rómában helyettesítette volna a brazilt, azonban most már hivatalos, hogy Párizsban is ő fog autóba ülni. A Dargon Racing hivatalos közleményében benne van, hogy az egykori Sauber pilóta azért fogja kihagyni a Párizs ePrix-t, hogy kellőképpen fel tudjon készülni az IMSA Championship következő versenyére.

    A közleményben az is benne áll, hogy Nasr sok szerencsét kíván Günthernek a következő versenyre.

    A technikai hibák miatt Nasr legjobb eredménye mindössze egy tizenkilencedik hely, amit még Mexikóban ért el. A csapat idei legjobb eredményét José María Lopez érte el a Santiago ePrix-n, ahol a kilencedik helyen ért célba.

  • Agag: A Ferrarit nem érdekli a Formula E

    Agag: A Ferrarit nem érdekli a Formula E

    A Formula E vezére, Alejandro Agag úgy véli, hogy valamiféle együttműködés a jövőben lehet az elektromos szériája és a Forma-1 között. A királykategória korábbi ura, Bernie Ecclestone már figyelmeztetett, hogy a városokra koncentráló Formula E komoly veszélyt jelenthet a Forma-1-nek. A Blicknek Bernie ezt mondta ugyanis:

    „Ha az eszemre hallgatnék és nem a szívemre, akkor a Formula E-t választanám. Jobban ki lehet bontani ott a dolgokat, és több a kereskedelmi lehetőség is.”

    Agag, aki alapítója is egyben a Formula E-nek, elárulta, hogy a 88 éves üzletemberrel beszélt is egy nappal a kijelentései után:

    „Szerintem nem kell aggódnia a száguldó cirkusznak a Formula E miatt. Soha nem is lesz közöttünk harc, hiszen akár kompatibilisek is lehetünk. Akár egy együttműködésbe is kezdhetnénk a jövőben, miért is ne?”

    Jerome d’Ambrosio korábban versenyzett a Forma-1-ben is, és most vezeti a Formula E-t. Véleménye szerint egy ponton akár a Ferrari is elgondolkodhat azon, hogy beszáll:

    „Szerintem 10-15-20 év, és az összes autó elektromos lesz.”

    Agag azonban lehűtötte a kedélyeket azon tekintetben, hogy a Ferrari hamarosan jönne a Formula E-be:

    „Meghívtam őket, de eddig nem jött felőlük még csak hír se. Még csak azt se hallottam, hogy ez érdekelné őket.”

    Max Verstappen, a Red Bull versenyzőjeként reméli, hogy kitart egy ideig az elektromotorokkal szemben. Amikor megkérdezték tőle, hogy szerinte a 2000. nagydíj hogy nézne majd ki, így válaszolt a holland pilóta:

    „Remélhetőleg nem lesz elektromos.”

  • Zetsche: A Formula E ugyanolyan fontos, mint a Forma-1

    Zetsche: A Formula E ugyanolyan fontos, mint a Forma-1

    A Mercedes igazgatója, Dieter Zetsche szerint a Mercedes új elköteleződése a Formula E felé ugyanolyan fontos, mint a Forma-1-es csapatuk. Kínában ott volt a számukra nagyon eredményes hétvégén, amikor újra az első két helyet szerezték meg zsinórban harmadszor, majd így nyilatkozott:

    „Beszéltem Toto Wolffal arról, hogy még öt egymás után szerzett bajnoki cím után is mennyire motiváltak. Általában az emberek sokkal kényelmesebbé válnak ilyenkor és nem figyelnek eléggé ilyen helyzetben, de a csapatunknál egyetlen olyan embert sem találni, akiről ezt elmondhatnánk.”

    Következő évben a Mercedes ugyanakkor már teljes gyári programként beszáll a Formula E-be is, erről Zetschének ennyi a véleménye:

    „A Mercedes hosszútávú stratégiájának a részeként a Forma-1 és a Formula E egyaránt fontos lesz. Nincsenek garanciák arra, hogy a külső körülmények mindig kedvezőek lesznek a vállalatunknak, így ha vannak olyan területek, ahol megmutathatjuk a technológiai fölényünket, akkor ezekben sikereseknek kell lennünk.”

  • Vandoorne: Óriási szerencsém volt, hogy be tudtam fejezni a versenyt

    Vandoorne: Óriási szerencsém volt, hogy be tudtam fejezni a versenyt

    Stoffel Vandoorne elárulta, hogy nagyon nagy szerencséje volt a Róma ePrix során. A belga pilóta autójának főtengelye ugyanis nem sokkal a célbaérést követően felmondta a szolgálatot. Vandoorne a harmadik helyen ért célba a római versenyen, megszerezve ezzel a HWA első dobogós helyezését.

    A HWA egy továbbfejlesztett főtengelyt kapott a Venturitól, ugyanis Susie Wolff csapata látja el idén hajtáslánccal a Mercedes gyári alakulatát az ötödik szezonban. A sok technikai hiba után, Vandoorne és csapattársa, Gary Paffett is elmondta, hogy az újítás nagy segítségükre lehet majd a Róma ePrix-n.

    Azonban a Venturi mindkét versenyzője, Edoardo Mortara és Felipe Massa idő előtt szállt ki az autójából a legutóbbi versenyen. Mindkét pilóta úgy érezte, hogy az autó főtengelye mondta be az unalmast.

    Vandoorne a harmadik helyen látta meg a kockás zászlót, azonban a belga pilóta autója közvetlen a leintés után megállt. Az egykori McLaren pilóta végig másfél másodperccel volt lemaradva a második helyen haladó André Lotterertől. Azonban a leintéskor már 6,3 tized másodperc volt a különbség a két autó között.

    Vandoorne a motorsport.com-nak adott interjújában elmondta, hogy valószínűleg neki is ugyanolyan problémája volt, mint a két Venturinak. „Szerintem a főtengely adta meg magát,” – vélekedett Vandoorne.  „Azonban már tisztában voltam vele, hogy valami nincsen rendben az autómmal. Az utolsó körökben emiatt is mentem lassabban.

    „Próbáltam óvatosabban kigyorsítani és kerülni a rázóköveket. Ez a probléma eléggé megnehezítette a dolgomat. Tudtam, hogy már egyik Venturi sem volt versenyben, ami eléggé sajnálatos. Óriási szerencsénk volt, hogy be tudtuk fejezni a versenyt.”

    A HWA belgája azt is hozzátette, hogy a Hong Kongban szerzett pole pozíciója után már nagyon vágyott arra, hogy a dobogón ünnepelhessen. „Nagyon remélem, hogy a dobogós helyezésemmel egy új korszak vette kezdetét. Egy nagyon nehéz szezonkezdésen vagyok túl, azonban most már úgy gondolom, hogy sikerült felvennem a sorozat ritmusát,” – véli a belga pilóta.

    „Nagyon elégedett vagyok a hétvégi teljesítményünkkel, ugyanis az egykörös és a versenytempónk is nagyon jó volt. Akkor voltunk gyorsak, amikor kellett. A versenytempónkkal különösen meg vagyok elégedve, ugyanis az eddigi versenyek során nem volt meg a kellő tempónk a többiekhez képest,” – lelkendezett Vandoorne.

    „A verseny vége felé megpróbáltam megelőzni Andrét az egyenesben, azonban sajnos nem jártam sikerrel. A célom az volt, hogy ne szakadjak le a vezető kettőstől és az is, hogy energiát spóroljak a verseny végére.”

    Vandoorne csapattársa már a második körben kiesett, ugyanis a belekeveredett abba a tömegbalesetbe, amit a megpördülő José-Maria Lopez autója okozott.

  • Evans megszerezte a Jaguar első győzelmét!

    Evans megszerezte a Jaguar első győzelmét!

    Mitch Evans sikerrel tartotta fel Andre Lotterer-t Róma utcáin tartott párharcukban, így megszerezte a Panasonic Jaguar Racing első győzelmét a Formula E-ben.

    Az új zélandi pilóta akkor került előnybe, amikor egy késői fékezéssel elment a pole pozícióból indult DS Techeetah versenyzője mellett 16 perccel a vége előtt. Kicsivel előtte mindketten felhasználták az Attack Boostot, de Evans kicsivel előbb. A páros egymás mellett ment a 11-12-es kanyarkombinációban, jobban jött ki belőle Evans, átvette a vezetést, és már meg is tartotta azt a 45 perces versengés végéig.

    Lotterer megpróbált válaszolni kétszer is erre a manőverre az Attack Mode újabb használatával, de a Jaguar versenyzője kiszélesítette magát, és maradt is egy power boostja. Evans megpróbálta hatástalanítani Lotterer második támadását, de kihagyta az aktiváló zónát, és emiatt a DS Techeetah autó szinte ráesett, de sikerült keményen védekeznie, aztán a következő alkalommal már nem hagyta ki az extra energiát.

    A párost kilenc tized választotta el a leintésnél, és Evans először nyert az elektromos formaautós szériában. A Jaguar eddigi legjobb eredménye egy harmadik hely volt, az előző szezon második futamán, Hong Kong utcáin.

    Stoffel Vandoorne feltűnés mentesen az egész versenyen a harmadik helyen volt, és ezzel megszerezte az első Formula E-s dobogós helyezését, és ezzel az eredménnyel öregbítette a HWA Racelab sikerlistáját is.

    Robin Frijns az utolsó pillanatokban előzte meg Sebastien Buemit, és lett ezzel negyedik, Nissanos csapattársa, Oliver Rowland a hatodik lett. Frijns csapattársa, Sam Bird ugyanakkor benne volt a nyitó körös balhéban, amelynek eredménye egy hosszú piros zászlós fázis lett. Ő Jose Maria Lopezzel került összetűzésbe a 11-es kanyar sikánjánál, majd nem sokkal később az argentin úgy ütközött már egy másik sikánban, hogy egy több autóból álló útakadályt sikerült képeznie.

    Többen is kihasználták a piros zászlós fázist, és kijavították az autóikat, mint például Bird és Vergne, utóbbi az új rajtot követően egyből a pontok közé kormányozta a versenygépét. A regnáló bajnok azonban hibázott, mert teljes pályás sárga zászlós fázis alatt előzött, amiért kapott egy áthajtásos büntetést. A problémát ezúttal Felipe Massa Venturi autója okozta, amely megállt a pályán egy technikai probléma miatt. Nem volt jó napja a csapatnak, mert Mortara autója is megállt, de Gary Paffett is megtorpedózta Lopezt.

    A bajnokságot mindeközben újra Jerome d’Ambrosio vezeti Antonio Felix da Costa előtt, köszönhetően a nyolcadik helyezésének.

  • Minden, amit a Róma ePrix-ről tudni érdemes!

    Minden, amit a Róma ePrix-ről tudni érdemes!

    Az ABB Formula E következő versenyével kezdetét veszi az európai szezon. Az elektromos széria mezőnye ezúttal Róma utcáin fognak versenyezni egymással. Ebben a cikkben megtekinthetitek, hogy mit érdemes tudni a szezon hetedik versenyéről.

    Verseny: GEOX Róma ePrix

    Pálya: Circuto Cittadino dell’EUR

    A pálya hossza: 1,77 mérföld

    Résztvevők: 10 csapat 20 versenyzője. A Panasonic Jaguar Racingtől távozó, Nelson Piquet Jr. helyét Alex Lynn veszi majd át. A GEOX Dragon Racingnél pedig az első két versenyhétvégén szereplő Maximillian Günther helyettesíti majd Felipe Nasrt.

    Beosztás:

    Szombat (április.13)

    7:30 – 8:15 –  Formula E első szabadedzés

    8:35 – 9:05 – Jaguar I-PACE eTROPHY időmérő edzés

    10:00 – 10:35 – Formula E második szabadedzés

    11:45 – 12:50 – Formula E időmérő edzés

    14:00 – 14:35 –  Jaguar I-PACE eTROPHY verseny

    16:00 – 16:45 – Formula E verseny (45 perc + 1kör)

    Tavalyi győztes: Sam Bird, DS Virgin Racing

    Leggyorsabb versenyben futott kör: Daniel Abt, Audi ABT Schaeffler, 1:37.910

    A tavalyi időmérő edzés győztese: Felix Rosenqvist, Mahindra Racing, 1:36.311

    Versenyzői vélemény a pályáról: „A római pálya egy remek kihívás a számunkra. A kettes kanyartól egészen a hatos kanyarig nagyon nagy lesz majd a tempó. A második generációs autókkal élmény lesz majd a versenyzés itt Rómában,” – véli a tavalyi győztes Sam Bird.

    Gumiszállító: Michelin

    Időjárás: Előfordulhatnak záporok, részben felhős időjárás várható. 70% az esély arra, hogy a hétvége folyamán leszakadjon az ég.

    Közvetítések:

    A szabadedzéseket a Formula E Facebook oldalán nézhetitek majd élő adás formájában. Az időmérő edzést és a futamot már közvetíti az Eurosport.

  • Ecclestone aggódik a Formula E sikerei miatt

    Ecclestone aggódik a Formula E sikerei miatt

    A Forma-1 korábbi ura Bernie Ecclestone, szerint a városokra koncentrálódó teljesen elektromos széria jobban bejön az embereknek. A 2017-ben a Liberty Media által félreállított 88 éves üzletembert a francia Auto Hebdo kérdezte meg arról, hogy mit kíván a Forma-1-nek:

    „Azt, hogy jobb legyen. Nem akarom, hogy gondja legyen a sportágnak, de beszéltem az egyik csapat vezetőjével, és elmondtam neki, hogy figyeljenek oda a Formula E-re. Azt látom, hogy az a bajnokság a Forma-1-től vesz el rajongókat. Ha a nagyvárosok lakóinak épp nincs semmi dolguk a versenynapon, akkor vehetnek maguknak olcsón jegyeket, és kivihetik az egész családot.”

    Ecclestone szerint ugyanakkor túl sok F1 rajongót zavar az, hogy egyre bonyolultabb lett a királykategória:

    „Nem is tudom, hogy hányan is értik a versenyhelyszínekre látogatók közül a modern Forma-1-et. Menj csak körbe Kínában, és kérdezd meg, hogy hány hengeresek a motorok, mennyi lehet az üzemanyaghasználat. Hány erőforrást használhatnak a csapatok szezononként. Egyikre sem fogják tudni a választ.”

    Mr. E. szerint az is elképzelhető, hogy a Mercedes nem fog megállapodni a Liberty Mediával a 2020 utáni folytatásról, és emiatt elhagyják majd a száguldó cirkuszt. Erről röviden csak ennyit mondott:

    „Nem tudom pontosan, de talán megtalálják a Formula E-ben azt, amit keresnek.”