Kategória: Formula E

  • Koronavírus-gyanú miatt karanténban volt Marrakesh előtt Vergne

    Koronavírus-gyanú miatt karanténban volt Marrakesh előtt Vergne

    A kétszeres Formula E bajnok Jean-Eric Vergne elismerte, hogy a hétvégi marokkói forduló előtt komoly betegség döntötte le a lábáról, ami miatt elővigyázatosságból karanténba került.

    A francia pilóta betegség miatt kénytelen volt kihagyni az első szabadedzést pénteken, akkor a DS Techeetah tartalékpilótája James Rossitter helyettesítette.

    A címvédő aztán szombaton visszatért, majd az időmérőn a 11. lett, de a futamon parádés versenyzéssel felért a dobogó legalsó fokára úgy, hogy az utolsó kanyarokban vesztette el a második helyet Güntherrel szemben.

    Vergne aztán maga ismerte el a futam utáni sajtótájékoztatón, hogy karanténban volt a hétvégét megelőzően.

    „Egyértelműen ez volt a legnehezebb Formula E-s versenyhétvégém eddig. Nem a pályán történt események miatt, hanem azon kívül. Tegnap egy marrakeshi kórházban karanténban tartottak. Képzelhetitek, hogy milyen napom volt.” – kezdte.

    „Egy öt négyzetméteres szobában voltam. Nagyon nehéz volt, aztán ott volt még az is, hogy három napig negyven fokos lázam volt., szóval nem voltam a legjobb állapotban.” – mesélte.

    Ennek tudatában pedig még figyelemreméltóbb a futamon mutatott teljesítménye, ami mellett a futamgyőztes csapattársa, Antonio Felix da Costa sem mehetett el szó nélkül.

    „El kell, hogy mondjam, hogy aki ma leginkább lenyűgözött engem, az ez a srác.” – utalt Vergne-re. „Kemény hétvégéje volt, de most itt van velünk, nagyon örülök neki.”

  • Da Costa rajt-cél győzelmet aratott Marrakeshben

    Da Costa rajt-cél győzelmet aratott Marrakeshben

    António Félix da Costa a Marrakesh ePrix-n aratott győzelmével átvette a vezetést a Formula E egyéni bajnokságában. A portugál pilóta mellett a Maximilian Günther és a szintén DS Techeetah-nál versenyző Jean-Éric Vergne állhatott fel a dobogóra.

    Az elektromos széria regnáló bajnoka egészségügyi okok miatt nem tudott részt venni a pénteki bemelegítésen és az első szabadedzésen. Azonban a kétszeres bajnok Vergne a tizenegyedik helyről rajtolva egészen a harmadik helyig tudott felzárkózni. A második hely is közel volt a számára, azonban a kevés energiája miatt lassabb tempóra kellett kapcsolnia, ami miatt a BMW-s Günther az utolsó körben meg tudta előzni őt.

    Da Costa kitűnően kapta el a rajtot, amíg a második helyről rajtoló Günthernek figyelnie kellett az érkező André Lottererre, aki már az első kanyarban elkezdte támadni őt. A Porsche német versenyzője azonban az első kör végén átvágta a sikánt és pozíciót vesztett Nyck de Vries-zel szemben. Azonban a holland fiatal nem sokáig örülhetett, ugyanis egy technikai direktíva megszegése miatt boxutca áthajtásos büntetést kapott és visszaesett a mezőny legvégére. Lotterer visszanyerte a harmadik helyet, azonban Da Costa és Günther ezalatt elhúztak a Porsche versenyzője elől.

    Mindeközben Vergne megkezdte a felzárkózást és sorra előzte meg az előtte haladókat az attack mode segítségével. A francia egészen a harmadik helyig zárkózott fel, azonban Lotterer vissza tudta őt előzni, ugyanis a német később aktiválta az attack mode-ot, ami 35 kilowatt plusz energiát biztosít a versenyzőknek 5 perc erejéig.

    Az élen Günther elkapta a DS Techeetah portugál versenyzőjét, aki a támadásnál szinte nem is védekezett a német fiatallal szemben, aki így átvette a vezetést a 15. körben. Azonban da Costa taktikai okok miatt engedte maga elé Günthert, hogy spórolni tudjon az energiájával a szélárnyék segítségével.

    A verseny ezen szakaszában aktiválta Vergne a második attack mode-ját – miután megelőzte Lotterert – és Günther nyomába eredt, akit körök múlva magam mögé is tudott utasítani egy rendkívül agresszív manőverrel.

    A regnáló bajnoknak azonban kevesebb energiája volt, mint a BMW német versenyzőjének, ami miatt nem tudott ellépni tőle és csatába kerültek egymással. Emiatt da Costa senkit sem zavartatva autózott az élen, 11 másodperces előnyt kiautózva csapattársával és Güntherrel szemben.

    A portugál pilóta végül megnyerte a versenyt, megszerezve ezzel első győzelmét ezzel első győzelmét a kínai istálló színeiben. Vergne-nek már alig maradt energiája a végére, ami miatt Günther az utolsó előtti kanyarban meg tudta előzni őt, elvéve ezzel Vergne-től a második helyet. A Günther-Vergne duó mögött pedig Sebastien Buemi ért célba a negyedik helyen.

    Edoardo Mortara lett az ötödik, szorosan a nyomában Mitch Evans-szel, aki az időmérőn elkövetett baklövést követően az utolsó helyről felzárkózva ért célba hatodikként.

    Lucas di Grassi – aki a versenyén egyszerre előzte meg Jerome D’Ambrosiot és James Caladot – lett a hetedik, megelőzve Lotterert, akinek a versenytempóján rengeteget kell javítania. Az utolsó két pontszerző helyet pedig a két brit, Oliver Rowland és Sam Bird szerezte meg.

    Pascal Wehrlein jó versenyét egy összeszedett defekt tette tönkre, Alexander Sims pedig a verseny utolsó köreiben esett vissza a mezőny legvégére pontszerző helyről.

    A verseny végeredménye:

    Pozíció Versenyző Csapat Akkumulátor Különbség
    1 António Félix da Costa DS Techeetah DS 46 perc 52.757 sec
    2 Maximilian GÜnther BMW BMW 11.427s
    3 Jean-Éric Vergne DS Techeetah DS 12.034s
    4 Sebastien Buemi e.dams Nissan 12.282s
    5 Edoardo Mortara Venturi Mercedes 15.657s
    6 Mitch Evans Jaguar Jaguar 16.335s
    7 Lucas di Grassi Audi Audi 18.706s
    8 André Lotterer Porsche Porsche 19.498s
    9 Oliver Rowland e.dams Nissan 20.126s
    10 Sam Bird Virgin Audi 20.295s
    11 Nyck de Vries Mercedes Mercedes 20.557s
    12 Robin Frijns Virgin Audi 22.373s
    13 Jerome d’Ambrosio Mahindra Mahindra 22.785s
    14 Daniel Abt Audi Audi 25.080s
    15 Stoffel Vandoorne Mercedes Mercedes 25.969s
    16 James Calado Jaguar Jaguar 26.528s
    17 Felipe Massa Venturi Mercedes 27.486s
    18 Neel Jani Porsche Porsche 44.476s
    19 Brendon Hartley Dragon Penske 49.002s
    20 Nico Muller Dragon Penske 53.075s
    21 Oliver Turvey NIO NIO 59.969s
    22 Pascal Wehrlein Mahindra Mahindra 1m13.414s
    23 Ma Qinghua NIO NIO 1 kör
    Alexander Sims BMW BMW Kiesett

     

  • „Felragyogott a szemem” – Brooklyn Beckham a BMW i8 Roadster Safety Car keltette első benyomásról

    „Felragyogott a szemem” – Brooklyn Beckham a BMW i8 Roadster Safety Car keltette első benyomásról

    Különleges vendéget látott vendégül a hétvégén Mexikóvárosban a BMW i Motorsport: a tisztán elektromos meghajtású formaautókat rajtrácsra állító ABB FIA Formula E február 15-i nagydíjának apropóján Brooklyn Beckham, a 12 millió Instagram-követővel bíró fotóművész-influenszer kapott megismételhetetlen lehetőséget arra, hogy exkluzív fényképeket készítsen a csütörtökön leleplezett BMW i8 Roadster Safety Car modellről. Beckham, aki tavaly már a Coachella Fesztiválon is kipróbálhatta a BMW i8 Roadstert (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 2,0 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 14,5 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 46 gramm / km)*, most a BMW i8 Roadster Safety Car volánja mögé is beülhetett. Interjúnkban a felejthetetlen élményről és az autófotózás kihívásairól mesélt.

    Hogyan foglalná össze a mexikóvárosi élményeket?

    Brooklyn Beckham: „Elképesztő élmény volt! Hálásan köszönöm a lehetőséget a BMW i Motorsportnak. Csütörtökön igazán egyedi helyszíneken forgathattunk: felejthetetlen élmény volt a BMW i8 Roadster Safety Car modellel dolgozni, amelyről szerintem igen szuper anyagot készítettünk. Pénteken arra is lehetőségem nyílt, hogy versenypályára vigyem az autót, majd Bruno Correia biztonságiautó-pilóta mellett ülve is kipróbálhattam.”

    BMW i8, Brooklyn Beckham (1)
    Fotó: BMW PressClub Magyarország

    Milyen kihívásokat tartogat egy autó fotózása?

    Brooklyn Beckham: „Tekintve, hogy ilyenkor nincs lehetőséged elkapni egy vissza nem térő pillanatot vagy egy maradandó emberi érzést, az autók fotózása nagyobb kihívásokat tartogat. Amikor emberekkel dolgozom, igyekszem elkapni a pillanatot, egy autó esetében azonban az egész környezetet kontextusba kell helyezni és minden technikai részletet ki kell emelni ahhoz, hogy a fénykép maradandó és egyedi legyen. Sokat számítanak a fénytörések, a színek, a fotózási szögek is. De ettől lesz az egész egyszerre kihívást jelentő és végtelenül izgalmas.”

    Miként inspirálta a BMW i8 Roadster Safety Car rendhagyó dizájnja?

    Brooklyn Beckham: „Felragyogott a szemem, amikor először megláttam. A BMW i8 Roadster Safety Car egy teljesen új dizájnt visel, amelyhez foghatót még soha nem láttam. Rendkívül izgalmas, lenyűgöző autó.”

    A 2019-es Coachella Fesztiválon lehetősége nyílt kipróbálni a BMW i8 Roadstert, most pedig a műszaki alapjaira készült biztonsági autót is. Mi az, amit leginkább imád ebben a modellben?

    Brooklyn Beckham: „A BMW i8 Roadster tökéletes autó volt számomra a fesztiválon. Kicsi, gyors és környezetbarát – ez a legfontosabb. A biztonsági autó mexikóvárosi vezetése pedig egy hihetetlen élmény volt számomra. Minden percét élveztem.”

    BMW i8, Brooklyn Beckham (1)
    Fotó: BMW PressClub Magyarország

    A mexikóvárosi volt az első Formula E nagydíj, amelyre kilátogatott. Megtalálta, amit annyi ember imád az autóversenyzésben?

    Brooklyn Beckham: „Amióta csak az eszemet tudom, versenyautók körül mozgok. Ezért is volt nagyon izgalmas, hogy a BMW-vel vehettem részt a mexikóvárosi futamon. És nem csalódtam. Fantasztikus élmény volt, a versenypályát az elektromos mobilitás hangulata járta át.”

    A Formula E egy teljesen elektromos versenysorozat. Egy huszonéves számára, mint amilyen Ön is, mennyire menő az elektromos mobilitás?

    Brooklyn Beckham: „Az elektromos autók egyszerűen hihetetlenek számomra. Az egész technológia, amelyre épülnek, lenyűgöző. De ami még ennél is fontosabb, hogy környezetbarátok, és ezt személy szerint nagyon szexinek találom.”

    *A menetteljesítményre, átlagos üzemanyag-fogyasztásra, valamint kombinált energiafogyasztásra és károsanyag-kibocsátásra vonatkozó adatok előzetes értékek. Az adatokat a valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP – Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) mérései szerint számolták ki, majd a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus (NEDC – New European Driving Cycle) megegyező értékei szerint konvertálták át. Az adatok a gumiabroncs-típusoktól is függnek.

  • Ne maradj le semmiről – a Marrakesh ePrix programja

    Ne maradj le semmiről – a Marrakesh ePrix programja

    A holnapi napon kerül megrendezésre az ABB Formula E hatodik szezonjának ötödik versenyét, a Marrakesh ePrix. Az elektromos szériának ez lesz a negyedik látogatása az Észak Afrikában található Marrakeshbe.

    A pálya nagy részét a városban található pálya, a Circuit Mullan El Hassan adja, azonban nem teljes mértékben, ugyanis a pálya hátsó része normál utcai aszfalt. A verseny már csak azért is ígérkezik izgalmasnak, mert a bajnokság első négy helyezettjét mindössze kilenc pont választja el egymástól.

    Az első szabadedzést már a mai nap folyamán megrendezték, mivel a tavalyi évben reggel rendezték az első gyakorlást és a késői napfelkelte miatt a versenyzőknek komoly problémái voltak a látási viszonyokkal.

    A marokkói helyszínen eddig a Mahindra a legeredményesebb csapat, ugyanis az indiai istálló két alkalommal is nyerni tudott az elektromos széria egyetlen afrikai helyszínén.

    A verseny programja (magyar idő szerint):

    8:55-9:40 – Második szabadedzés

    11:00-12:00 – Időmérő edzés

    14:45-16:00 – Verseny (45 perc + 1 kör)

    A versenyt és az időmérőt is élőben fogja közvetíteni az Eurosport.

    Hangolódásképpen pedig itt van az eddigi versenyek összefoglalója:

    https://www.youtube.com/watch?v=LG6atwqFHwo

     

  • Megmutatjuk, kik vesznek részt a Formula E újonc tesztjén

    Megmutatjuk, kik vesznek részt a Formula E újonc tesztjén

    Március 1-jén, vasárnap újonc tesztet tart majd a Formula E Marrákesben, Marokkóban.

    Mostanra az is kiderült, hogy melyik csapat mely versenyzőknek ad lehetőséget.

    A teszten két női versenyző is részt vesz, Alice Powell és Jamie Chadwick személyében. Utóbbi már tavaly tesztelt Formula E autót.

    Lehetőséget kap továbbá a Forma-1-es Ferrari monacói versenyzőjének Charles Leclercnek az öccse, Arthur, aki a ROKiT Venturi Racinggel gyakorolhat majd.

    Íme a tesztelők teljes listája:

    Csapat Versnyző nemzetiség
    ENVISION VIRGIN RACING Alice Powell brit
    Nick Cassidy új-zélandi
    PANASONIC JAGUAR RACING Jamie Chadwick brit
    Sacha Fenestraz francia
    GEOX DRAGON Joel Eriksson svéd
    Sergio Sette Camara brazil
    TAG HEUER PORSCHE Thomas Preining osztrák
    Frederic Makowiecki francia
    MAHINDRA RACING Luis Felipe Derani brazil
    Sam Dejonghe belga
    BMW I ANDRETTI MOTORSPORT Lucas Auer osztrák
    Kyle Kirkwood amerikai
    NIO 333 Antonio Fuoco olasz
    Daniel Cao kínai
    DS TECHEETAH James Rossiter brit
    Filipe Albuquerque portugál
    NISSAN E.DAMS Jann Mardenborough brit
    Mitsunori Takaboshi japán
    MERCEDES-BENZ EQ Jake Hughes brit
    Daniel Juncadella spanyol
    ROKIT VENTURI RACING Norman Nato francia
    Arthur Leclerc monacói
    AUDI SPORT ABT SCHAEFFLER FORMULA E TEAM Mattia Drudi olasz
    Kevin Van Der Linde dél-afrikai
  • Ken Block meghajtotta a sivatagban az Extreme E autóját!

    Ken Block meghajtotta a sivatagban az Extreme E autóját!

    Az amerikai Ken Block mindig is a látványos autós parádéjairól volt híres, és ehhez általában vad benzinfaló gépszörnyeket használt. Eddig, ugyanis most a kezei közé kapta az Extreme E autót, amellyel ezúttal a sivatagban feszegette a határokat. Maradjunk annyiban, hogy ezt így még szokni kell.

  • Két versenyzőnő is Formula E autót tesztel majd

    Két versenyzőnő is Formula E autót tesztel majd

    Jövőhéten Marrákesben rookie, vagyis újonc tesztet tart majd a Formula E.

    A gyakorláson két hölgy versenyző is jelen lesz, méghozzá a W Series 2019-es, debütáló szezonjának első és harmadik helyezettje, Jamie Chadwick és Alice Powell.

    Chadwick egyébként a Williams F1-es fejlesztőversenyzője, és korábban már részt vett Formula E teszten a NIO Formula E csapattal. Idén a Jaguar ad neki lehetőséget.

    Powell első alkalommal vezethet majd Formula E autót, az Envision Virgin Racing jóvoltából. Elektromos autóval azonban már versenyzett, tavaly részt vett egy Jaguar I-Pace eTrophy futamon.

    https://www.instagram.com/p/B8tR0_yBh8X/

  • Lotterer a mexikói hétvégéjéről: egyszer fent, egyszer lent

    Lotterer a mexikói hétvégéjéről: egyszer fent, egyszer lent

    A Porsche versenyzője André Lotterer elmagyarázta, hogy miért fordult meg a német gyártó szerencséje a Mexikói ePrix-n, miután a német veterán egy pokolian gyors körrel szerezte meg a Porsche első rajtelsőségét a sorozatban.

    Lotterer először jutott be a Super Pole-ba a Porsche versenyzőjeként, ahol végül ugyan csak 0.063 ezred másodperccel, de gyorsabbnak bizonyult a Panasonic Jaguárnál versenyző Mitch Evansnél, megszerezve ezzel a pole pozíciót. Azonban a német versenyző hiába szerepelt jól az időmérőn, a versenyen az első szárnya leszakadása miatt kiesett a versenyből, amíg a csapattárs Neel Jani a pontszerző zónán kívül, a tizennegyedik helyen zárt.

    Lotterer már az első kanyarban elvesztette az első helyet Evans-szel szemben, aki rövidebb féktávot tudott venni, és be is tudott vetődni a német Porschéja mellé.

    „Kipörögtek a kerekeim, ami miatt nagyon rosszul kaptam el a rajtot, szóval ennek utána kell járnunk,” – nyilatkozta Lotterer a Motorsport.com-nak adott interjújában a kiesését követően. „Próbáltam megtartani a vezető helyet, azonban Mitch nagyobb lendülettel rendelkezett és egy agresszív manőverrel meg is előzött sajnos.

    „Ütköztünk, majd amikor a fűről visszatértem a pályára, Sam Bird Virginjével is hozzáértem, ami miatt a karosszériám jobb oldala megsérült.”

    Lotterer rendkívül drámai módon esett ki, ugyanis az első szárnya sérülését követően az hozzáért az első kerekéhez, ezzel hatalmas füstöt generálva. A súrlódás pedig akkora volt, hogy még kisebb lángok is felcsaptak a Porsche elején. Ugyan a német versenyző kiállt a boxba új orrkúpért, azonban nem sokkal ismét a boxba hajtott, de ezúttal már nem hagyta el azt, ugyanis kiszállt a versenyből.

    Lotterer esete szinte pont ugyanaz volt, mint ami Jean-Éric Vergne-nyel történt a Santiago ePrix-n, ahol a DS Techeetah francia versenyzőjének pont ugyanúgy sérült meg az első szárnya, mint egykori csapattársának a mostani versenyen. „Csak reméltem, hogy egyszer le fog esni,” – mondta Lotterer. „Még a falat is súroltam, hogy leessen, azonban ez nem jött össze.”

    Amikor arról kérdezték a Porsche német versenyzőjét, hogy lett volna-e esélye a pódiumra, ha nem esett volna ki a versenyből, Lotterer ekképp felelt: „Nem voltam képes felvenni egy egyenletes ritmust. Mindenki az energia fogyasztást nem nézve nyomta neki, és még egy biztonsági autós fázis is volt (Nico Müller balesete miatt).

    „Véleményem szerint egy jó autóval rendelkezünk, és folyamatosan azon dolgozunk, hogy még jobb legyen,” – fejezte be a gondolatmenetet a német, aki nem távozott pont nélkül Mexikóból, ugyanis a megszerzett pole pozícióval három pont ütötte a markát.

  • A média megerősítette: a tervek szerint rendezik meg a Vietnámi Nagydíjat

    A média megerősítette: a tervek szerint rendezik meg a Vietnámi Nagydíjat

    Hanoi megerősítette: a tervek szerint, április 5-án megtartják az első Vietnámi Nagydíjat, nem befolyásolja őket a Kínai Nagydíj eltörlése.

    Számos kérdést vetett fel az, hogy eltörlik-e az idén első alkalommal megrendezésre kerülő Vietnámi Nagydíjat, miután a szomszédos kínai hétvégét törölték. Ahogy a hírekből kiderült, mindössze egy hete helyezték karanténban Vietnám fővárosától 30 mérföldnyire – mintegy 48 km-re lévő – területet, miután a vírus átlépte a határt.

    „A Formula 1-es futam időpontja nem lesz elnapolva vagy törölve” – nyilatkozta a vietnámi állami médiának Tran Trung Hieu, a Hanoi turizmusáért felelős igazgatóhelyettes. – „Noha ez egy sportesemény, óriási hatással van Vietnám és Hanoi turizmusára is, és mindent intézkedést megteszünk az esemény biztoságának biztosítása érdekében.”

    Általánosságban elmondható, hogy a koronavírus kitörése rossz hatással van a sportéletre: Sanyában törölték a Formula E futamot, Szingapúrban és Hongkongban a Rugby 7 bajnokságát vonták vissza. Vietnámban 16 beteget találtak, de az új, félig utcai körülményű pálya építése folytatódik, sőt: utolsó szakaszába léptek a folyamatok, hiszen már a tribünöket helyezik el.

  • Evans nyert, a fél élmezőny kiesett Mexikóban!

    Evans nyert, a fél élmezőny kiesett Mexikóban!

    Mitch Evans domináns győzelmét hozta a Mexikói ePrix. A Jaguár új-zélandi versenyzőjének ez volt pályafutása második győzelme a sorozatban, és miközben ő kontroll alatt tartotta a versenyt, a fél élmezőny drámáját nézhettük végig a 45 perc +1 körig tartó futamban.

    Evans már a rajtnál megelőzte a Porsche első pole pozícióját megszerződ André Lotterert, aki lesodródott a pályáról, ami miatt további pozíciókat veszített. A mezőny további szakaszaiban mindenki pozícióért harcolt, azonban mindenki figyelt a másikra, ami miatt egy koccanás sem történt.

    Nyck de Vries a második helyen haladva lendületet vesztett és folyamatosan veszítette a pozíciókat. Ezt Nico Müller is ki akarta használni, azonban a GEOX Dragon pilótája túl nagy lendülettel érkezett meg az első kanyarba, és a falban landolt. A DTM-ben is versenyző Müller autója rendkívül rossz helyen állt meg, ami miatt be kellett hívni a biztonsági autót.

    A dráma pedig rögtön a biztonsági autós fázis után vette kezdetét: először Lotterer ütközött de Vries-zel, miközben a holland versenyző felvette az első attack mode-ját a háromból. A Porsche német versenyzőjének megsérült az első szárnya, ami hozzáért a bal első kerekéhez, ezzel óriási füstöt generálva. Lotterer ezzel ki is szállt a játékból, ráadásul a súrlódás miatt még az autója még kisebb lángcsóvákat is szórt!

    Ezt követően a Techeetah duója, Antonio Félix da Costa és Jean-Éric Vergne is megkezdte a felzárkózást a nyolcadik és kilencedik helyekről. A portugál az attack mode és a Fan Boost segítségével próbálta megelőzni az előtte haladó de Vriest.

    A Mercedes holland pilótája rendkívül agresszíven védekezett és el is elhasználta a szurkolók által megszavazott boostot. Azonban szinte az egyenes végén használta el, ami miatt nem tudta lefékezni az autóját, és nem csak a saját, hanem az ötödik helyen haladó Robin Frinjsét is, akibe szabályosan belehajtott az egyes kanyarban. A két holland találkozója rossz véget ért, ugyanis az Envision Virgin Racing pilótája visszaesett a középmezőnybe, de Vriesnek pedig félre kellett állnia.

    A sok baleset nagyon jól jött a bajnokság élmenőinek – ideértve Stoffel Vandoornet, Alexander Simset és Lucas di Grassit – akik szinte a mezőny végéről vágtak neki a versenynek. Az előbb felsorolt trió a hatodik hetedik és nyolcadik helyen haladtak és szinte folyamatosan oda-vissza előzték egymást.

    Mindeközben az élen da Costa tovább szedte áldozatait: először a Nissan e.dams svájci versenyzőjét, Sebastien Buemit érte utol, majd előzte meg, és ezt követően a versenymérnöke arra biztatta, hogy ugyanezzel a lendülettel a második helyen haladó Sam Birdet is utolérheti. Utol is érte a britet, aki kétségbeesésében felvette az utolsó attack mode-ját, mi miatt lesodródott az ívről és szinte egymás mellett érkeztek meg a Peraltada kanyarba.

    Az Envision Virgin Racing brit versenyzője ezt a támadást még vissza tudta verni, azonban túl nagy volt rajta a nyomás, és a következő körben falnak csapat az autóját. A lila Virgin még tovább tudott menni, azonban a stadion rész előtt még egyszer falba állítódott, és onnan már nem volt tovább, Bird is kiesett.

    Akik azt hitték, hogy még nem történt elég dráma a verseny során, azok hatalmasat tévedtek. Az egyéni bajnokság első és második helyezettje a pályán haladtak egymás mögött és az ötödik helyért harcoltak. Azonban Vandorne annyira túlbuzgóan védekezett Sims-szel szemben, hogy összetörte az autóját, pont ugyanott, mint Bird. A belga pilóta egy első szárnnyal lett rövidebb, és le is lassult, ami miatt mindenki megelőzte őt.

    A versenyt végül Evans nyerte meg senkitől sem zavartatva, ugyanis a második helyen érkező da Costa négy másodperccel mögötte ért célba. A dobogó harmadik fokára pedig Buemi állhatott fel, akinek ez volt az idei első pontszerzése.

    Vergne árnyékként követte csapattársát, azonban Buemin már nem tudta átrágni magát, így be kellett érnie a negyedik hellyel. Sims nagyot ment a BMW-vel: a tizennyolcadik helyről egészen az ötödik helyig zárkózott fel.

    További pontszerzők: Lucas di Grassi, Oliver Rowland, Edoardo Mortara, Pascal Wehrlein. és az utolsó helyről induló Jerome D’Ambrosio.

    A két kimaradó kieső, Felipe Massa és Daniel Abt két különböző ok miatt kényszerültek idő előtt kiszállni az autójukból. Massa a biztonsági autós újraindítást követően találkozott a fallal az első kanyarban, amíg Abt – aki már az első szabadedzésen is hatalmasat bukott – megpörgött az egyes kanyarban, és pár kör múlva a boxba hajtott, és közben az autó vezethetőségére panaszkodott.