Kategória: Formula E

  • Ecclestone kíváncsiságból elmenne egy Formula E versenyre

    Ecclestone kíváncsiságból elmenne egy Formula E versenyre

    A Forma-1 korábbi vezető embere, a most 89 éves Bernie Ecclestone az Autocarnak adott telefonos interjút. Beszélt arról, milyennek látja a Forma-1 jelenét és jövőjét, de beszélt az elektromos irányzatról is.

    „Nem.” – felelte arra a kérdésre, hogy járt-e már Formula E versenyen.

    Hozzátette azonban, hogy tervez ellátogatni egy E-Prix-re, kíváncsiságból.

    Sokan úgy látják, hogy a Formula E egyre nagyobb veszélyt jelent a Forma-1 számára, mivel a Forma-1-ből egyre inkább kitáncolnak a motorgyártók, míg az elektromos bajnokságban egyre többen vannak jelen.

    „Sajnálom a srácokat, akik most viszik az F1-et, mivel fontolóra kell venniük a Formula E hatását is.” – mondta Ecclestone. „Eltemettem volna. Minden vitát megoldott volna. Ez nem történt volna meg, ha ott lettem volna. De most mindenki csak elektromos autókról beszél, szóval elég vakmerő dolog most ezzel szembe menni.”

  • Az újabb futamok törlésével a Formula E épített pályákon is versenyezhet

    Az újabb futamok törlésével a Formula E épített pályákon is versenyezhet

    A Formula E törölte a szezon utolsó két fordulóját, a New York és London ePrix-t, miután mindkét helyszínt ideiglenes kórházzá alakították át.

    A londoni ExCeL Központ, ami a világ első kül- és beltéri helyszíne lett volna, jelenleg az ideiglenes Nightingale Kórháznak ad otthont. A Brooklynban található versenyhelyszín szintén hasonló átalakuláson ment keresztül.

    Pénteken bejelentették, hogy mindkét eseményt törlik a versenynaptárból. A sorozat igazgatója, Jamie Reigle tárgyalt az angol szervezőkkel a verseny esetleges elhalasztásáról vagy egy új helyszín választásáról, azonban ez nem valósult meg.

    A sorozat szóvivője így nyilatkozott:

    „A verseny helyszínét felkészítették arra, hogy a kórház legyen, így a London ePrix törlésre kerül. A Formula E és az FIA teljes vállszélességgel támogatja, hogy a létesítményeket átalakítsák az egészségügyi krízis kezelésének céljából.”

    „Az elsődleges célunk továbbra is a csapatok, a partnereink, a versenyzők, a szurkolók és a városok lakóinak egészsége. Folytatjuk együttműködésünket a szervezőkkel és a városi hatóságokkal, reméljük 2021-ben elhozhatjuk a Formula E-t az ExCeL London közönsége elé.”

    A bajnokság brit fordulója egy teljesen másik helyszínen még végbe mehet. Az Autosport értesülései szerint tárgyalásban állnak épített pályákkal úgy, mint Silverstone, Brands Hatch vagy Donington (ahol az első tesztek is zajlottak – a szerk.).

    A bajnokságnak azonban még nincs vége. A lehetséges brit helyszín mellett az eredetileg június végére tervezett Berlin ePrix még egy későbbi időpontban megvalósulhat a Tempelhof repülőtéren. De a koronavírus jól kezelő Dél-Korea is opció lehet, ahol az első Szöul ePrix-re került volna sor vasárnap.

    Dátum Verseny Helyszín Státusz/győztes
    11.22. ?? Diriyah ePrix Szaúd-Arábia ?? Sam Bird
    11.23. ?? Alexander Sims
    01.18. ?? Santiago ePrix Chile ?? Maximilian Günther
    02.15. ?? Mexikóvárosi ePrix Mexikó ?? Mitch Evans
    02.29. ?? Marrákes ePrix Marokkó ?? António Félix da Costa
    (04.02.) ?? Róma ePrix Olaszország felfüggesztve
    (04.18.) ?? Párizs ePrix Franciaország felfüggesztve
    (05.03.) ?? Szöul ePrix Dél-Korea felfüggesztve
    (06.06.) ?? Jakarta ePrix Indonézia felfüggesztve
    (06.21.) ?? Berlin ePrix Németország felfüggesztve
    ?? Brit ePrix? Egyesült Királyság potenciális verseny
  • Puzzle: Rakd össze Felipe Massát, születésnapja alkalmából!

    Puzzle: Rakd össze Felipe Massát, születésnapja alkalmából!

    Felipe Massa ma ünnepli 39. születésnapját, így a mai puzzle is őt ábrázolja. 🙂

    Kellemes időtöltést kívánunk hozzá!

    További unaloműző ötleteinket ide kattintva találjátok!

    Fotó: Jo Klausmann

  • A nyár végéig biztosan nem döntenek a harmadik generációs Formula E autóról

    A nyár végéig biztosan nem döntenek a harmadik generációs Formula E autóról

    A Formula E megálmodója, Alejandro Agag szerint júniusig vagy júliusig biztosan nem fognak dönteni a harmadik generációs autó bemutatásának elhalasztásáról.

    Az elektromos széria kész bemutatni egy vadonatúj versenyautót a 2022/2023-as szezonra, ami három év múlva lesz esedékes.

    Azonban a sorozat nemrégiben jelentette be, hogy a koronavírus miatt számos költségcsökkentő megoldást lesznek kénytelenek bevetni. Az egyik ilyen intézkedés pedig a második az volt, hogy generációs autó módosított változatának bemutatkozását arrébb tolták egy szezonnal.

    Így a módosított változat csak a hetedik szezonban mutatkozhat majd be, ami azt jelentené, hogy mindössze egy évig lennének használva a harmadik generációs autó érkezése előtt.

    Agag a Motorsport.com-nak adott exkluzív interjújában elárulta, hogy a vadonatúj autó sorosáról nyárig biztosan nem fognak döntést hozni.

    „Ez egy olyan autó, amit még valamilyen szinten tovább kell gondolnunk,” – véli a Formula E főnöke. „Komolyan el kell gondolkodnunk azon, hogy mit is szeretnénk ezzel az autóval csinálni.

    „Az egyik opció nyilvánvalóan a bemutató elhalasztása. A másik pedig az, hogy az eredeti tervek szerint mutassuk be a nagyközönségnek. A harmadik lehetőség pedig egy merész lenne: megnézzük, hogy miként leszünk képesek lecsökkenteni a költségeit a Gen3-as autó kifejlesztéséhez és a kilencedik szezonban mutatnánk be azt.

    „Mivel a költségcsökkentés július előtt biztosan nem fog érvénybe lépni, egyáltalán nem szükséges végleges döntést hoznunk ennek kapcsán.”

    Ebből a nyilatkozatból is jól látszik, hogy a Formula E vezetői nem nagyon szeretnék megváltoztatni a bemutató dátumát, még akkor is, ha a Gen2 EVO-t a tervezettnél hamarabb váltaná le.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség által kiadott hivatalos közleményben az áll, hogy a harmadik generációs autók 70 milliméterrel keskenyebb, 160 milliméterrel alacsonyabb és 120 kilogrammal könnyebbek lesznek, mint az elődjeik.

    Továbbá az autónak képesnek kell lennie a gyors töltésekre, és a jelenlegi 250 kilowatt helyett 350 kilowatt lesz az autó maximum teljesítménye- ami 470 lóerőnek felel meg.

  • Üveggolyó futam a Formula E csapataival – VIDEÓ

    Üveggolyó futam a Formula E csapataival – VIDEÓ

    Ugyan a Formula E hatodik szezonjából már öt verseny lement, a koronavírus járvány miatt az elektromos széria is szünetel. Ebben az időszakban nehéz a szurkolók számára a versenyzés hiánya, azonban az Envision Virgin Racing munkatársai ezúttal is kitettek magukért.

    Nemrégiben mutatták be a „Marbula-E”, a sorozat, ahol a Formula E tizenkét csapata versenyez egymás ellen üveggolyók formájában. Csakúgy, mint a Formula E-ben, itt sem körök vannak megadva, hanem van egy meghatározott versenyidő, ami jelen helyzetben 5 és fél perc + 1 kör volt.

    A Marbula-E első futamát itt tekinthetitek meg Jack Nicholls kommentálásában:

  • Edzések, virtuális versenyek és új hobbik: így telnek a BMW-pilóták napjai a koronavírus alatt

    Edzések, virtuális versenyek és új hobbik: így telnek a BMW-pilóták napjai a koronavírus alatt

    #MARADJOTTHON – a világméretű felhívás természetesen a BMW gyári pilótáira is vonatkozik, akik ahelyett, hogy valamelyik aszfaltcsíkon futnának versenyt egymással és az idővel, minden idejüket otthon töltik. Ez azonban közel sem jelenti azt, hogy nincs meg a szigorúan beosztott napi rutinjuk: a családdal töltött időt rendszeres edzések, a régi és új hobbikat pedig virtuális versenyek tarkítják.

    Fitten maradni az első éles megmérettetésre

    A BMW pilótái rengeteg időt töltenek edzéssel, hogy a koronavírus terjedésének megakadályozására kihirdetett veszélyhelyzet elmúlásával már az első futamon tökéletesen fitten és felkészülten üljenek volán mögé. A Német Túraautó Bajnokság (DTM) kétszeres bajnoka, a német Marco Wittmann a közösségi média segítségével például rajongóit is rendszeresen meginvitálja az edzőterembe. „Nagyon sok gyakorlatot végzek. Folyamatosan fejlesztem az állóképességemet és az erőnlétemet, miközben szinten tartom a koncentrációs készségemet és tisztán tartom az elmém” – mesélte Marco Wittmann. A bajor prémiumgyártó DTM-csapatának újonca, az osztrák Lucas Auer ugyancsak kiemelt hangsúlyt fektet otthonában az edzésre. „Napi két edzésem van, amely segít fitten tartani és megőrizni a jókedvemet. Van egy futópadom, egy ergométerem és egy kézikerékpár-trénerem, ezen felül pedig speciális nyak-, törzs- és végtag-gyakorlatokat is végzek” – mondta.

    A BMW pilótáinak személyre szabott, otthoni edzésterveit a Formula Medicine állította össze. Így például a BMW Motorsport Junior program brit felfedezettje, Dan Harper számára is. „Heti négyszer-ötször edzek a Formula Medicine által összeállított edzéstervem szerint” – fogalmazott a fiatal pilóta.

    A kanadai Bruno Spengler, aki jelenleg a BMW RLL csapat színeiben versenyez az IMSA WeatherTech SportsCar Championship futamain, szintén otthonában készül a következő megmérettetésre. „Rendszeresen kerékpározom. A Swift segítségével ráadásul mindezt a barátaimmal közösen élvezhetem: egymás ellen versenyzünk online úgy, hogy mindenki otthon, a saját szobakerékpárján teker. Nem könnyű feladat, de nagyon szórakoztató” – mesélte Spengler, aki BMW-s csapattársaihoz hasonlóan erőnléti edzéseket is tart otthoni edzőtermében.

    Sheldon van der Linde, a bajor prémiummárka DTM-pilótája dél-afrikai otthonában alakított ki magának egy átmeneti edzőtermet. „Fittebb vagyok, mint valaha és felkészültebben várom a szezont, mint az elmúlt években bármikor. A kényszerszünet lehetőséget adott rá, hogy kihasználjam az időmet és sokat tréningezzek” – fogalmazott.

    A zárt versenypályák hangulatát virtuális versenyek teremtik meg

    A rendszeres edzések mellett van még valami, ami rengeteg időt és energiát igényel a BMW pilótáitól: a verseny-szimulátor, amely a BMW Motorsport felkészülési tevékenységeinek egyik alappillére. „Elképesztő ütemű fejlődésen mennek keresztül ezek a berendezések. Ma már szinte minden pilótának van otthon egy profi szimulátora, akinek pedig nincs, az a következő néhány hétben vásárol egyet” – nyilatkozta a német Martin Tomczyk, aki jelenleg a GT versenyosztályban képviseli a BMW-t. „A verseny-szimulátorok hihetetlenül precízek és élethűek, nem csoda, hogy annyira népszerűek is. A környezet és az autó szinte valódi, az ember igazi versenyzőnek érzi magát benne. A győzelem pedig mámorító. Egy itteni futam éppoly komoly koncentrációt, fegyelmet, erőnlétet és csapatmunkát igényel, mint kint a versenypályákon” – tette hozzá.

    A verseny-szimulátorok ugyanakkor nem csupán arra jók, hogy a BMW pilótái ne essenek ki a gyakorlatból, hanem arra is, hogy kapcsolatban maradjanak a rajongóikkal. „A kényszerszünet ellenére is lehetőségük van bekapcsolódni a futamokba. Nagyszerű élmény, hiszen olykor különböző élő streamek közül válogathatnak. Örülök neki, hogy a BMW is beszállt a virtuális versenyek világába” – fogalmazott Bruno Spengler, akinek szavaival a holland Nick Catsburg is egyetért. „Mindenkinek jót tesznek a virtuális versenyek. Nekünk, versenyzőknek és a rajongóknak is” – mondta. Martin Tomczyk, Bruno Spengler, Nick Catsburg, Sheldon van der Linde és az osztrák Philipp Eng „régi motorosoknak” számítanak a verseny-szimulátorok világában, miközben a német Timo Glock, az egyesült államokbeli Connor De Phillippi és Lucas Auer még csak most teszteli otthonában a berendezés képességeit.

    A családdal töltött idő

    A BMW-pilóták számára a jelenlegi helyzet pozitív hozadéka az, hogy a megszokottnál sokkal több időt tölthetnek szeretteikkel. A GT versenyosztályban szereplő brazil pilóta, Augusto Farfus például feleségével és gyermekeivel tölti az időt brazíliai otthonában. „Nagyszerű, hogy a családommal lehetek. Az elmúlt húsz évben nem volt ehhez hasonló időszakom. Sajnos mindez egy veszélyes ellenség következménye, de legalább van alkalmam ápolni a kapcsolatot a szüleimmel” – mondta Farfus. Van der Linde ugyancsak sok időt tölt a szüleivel Dél-Afrikában. „A versenyszezon alatt javarészt Németországban élek. Legutóbb három évvel ezelőtt töltöttem velük a mostanihoz hasonló időt, úgyhogy ennek nagyon örülök, a globális veszélyhelyzet ellenére is” – fogalmazott a dél-afrikai pilóta.

    A GT versenyosztályban induló Nick Catsburg különösen élvezi az otthon töltött időt, hiszen kislánya épp a napokban lett egyéves. „Fantasztikus érzés, hogy ennyi időt lehetek vele és jelen lehetek, amikor megannyi dolgot felfedez és megtanul a világból. Nagyon gyorsan tanul, úgyhogy legyünk őszinték, elképesztő itthon lenni” – mesélte a holland pilóta.

    A BMW DTM-pilótája, Timo Glock széles mosollyal az arcán mesélte, hogy családapaként sokszor „igazi kihívás egész nap szórakoztatni a gyerekeket.“ Ugyanakkor „nagyszerű érzés ennyi időt együtt tölteni a családdal. A gyerekek szintén élvezik. Nyilván furcsa nekik, mert megszokták, hogy sokat vagyok távol, de ettől még boldogok, vagy együtt lehetünk” – tette hozzá. Martin Tomczyk, akinek Glock-hoz hasonlóan két gyermeke van, így fogalmazott: „Nagyon intenzív időket élünk meg a családdal. A gyerekek érezhetően gyorsan alkalmazkodnak a kialakult helyzethez és a rokoni kapcsolatok is napról napra erősödnek” – mondta.

    A BMW i Andretti Motorsport brit pilótája, Alexander Sims három gyermekével tölti idejét otthon. „A globális veszélyhelyzet fényében kissé furcsa, hogy ennyire jól érezzük magunkat itthon, de valljuk be, pont erre van szükségünk ezekben a nehéz időkben” – nyilatkozta.

    Versenyautó-pilóták tanári szerepben

    Azok a BMW-pilóták, akiknek gyermeke már iskolás, sok más szülőhöz hasonlóan belekóstolnak az otthoni tanulás és tanítás rejtelmeibe, hiszen a gyerekek nem járnak iskolába, otthonról tanulnak. „Mindez azt jelenti, hogy anyának és apának tanári szerepben is meg kell állnia a helyét. A tananyagok online érkeznek a tanároktól és reggelente két órán át tanulunk a gyerekekkel. Felettébb izgalmas feladatkör, amely jó sok energiát vesz el” – fogalmazott mosolyogva Martin Tomczyk.

    A tanári szerep Augusto Farfus számára is meghatározó a napi rutin szempontjából. A brazil pilóta most épp Brazíliában van, lánya azonban Monacóban jár iskolába. „Rengeteg házi feladatot kapunk hol angol, hol francia nyelven, és ez azért megterhelő. Negyedik osztályosként már most olyan tantárgyai vannak, mint a matematika, a földrajz és a történelem. Nagyszerű érzés, hogy részese lehetek a lányom tanulásának, de rengeteg időt elvisz. Reggel 6 órakor kelünk, majd minimum három órán át tanulunk délelőtt. Utána jön az ebéd, majd újabb tanórák, mert nem szeretnénk lemaradni az anyagban” – mesélte Farfus.

    Régi és új hobbik

    Az edzések, a virtuális versenyek, a családi élet és a tanári szerep mellett a BMW pilótáinak is jut némi idejük kikapcsolódni. „Például kertészkedni vagy megcsinálni szépen az autó-feljárót – csupa olyan dolog, amit alapesetben folyamatosan halasztunk” – magyarázta Marco Wittmann. Nick Catsburg szintén a kertben foglalatoskodik, amikor teheti: „Nem vagyok valami nagy kertész, de egész sok időt töltök a kertben, aminek köszönhetően végre szebben néz ki, mint valaha” – mesélte a holland pilóta. Akárcsak Alexander Sims, aki sok időt tölt a kertben gyermekeivel és még egy kis kerti fészert is épített magának odakint.

    A BMW pilótáinak arra is lehetőségük adódik, hogy régi kedvteléseiket felelevenítsék és teljesen új hobbikat keressenek. Augusto Farfus például visszatért a modell-repülőgépek iránti szeretetéhez. „Európában nem nagyon űzöm ezt a hobbimat, mert nincs sok időm rá és nincs is túl sok barátom Monacóban. Itt, Brazíliában azonban van egy üres területünk, ahova senki más nem jár. Ki tudom vinni a gyermekeimet a szabadba úgy, hogy nem találkoznak senki mással, és tudom reptetni a modell-repülőgépeimet. A fiam is nagyon imádja ezt, már most a repülőgépek nagy rajongója” – így hozzá Augusto Farfus.

    Timo Glock új hobbit talált magának: online főzőtanfolyamba kezdett. „Régóta terveztem, hogy belevágok, és most végre sikerült. Nagyszerű móka a főzés, ugyanakkor nagy kihívás és teljesen ismeretlen terep számomra” – mondta. Jelenleg Bruno Spengler is több időt tölt a konyhában, ahol feleségével együtt főz. „A feleségem sokkal jobban főz, így mondjuk azt, hogy én csak besegítek neki” – mondta a kanadai pilóta.

    Az egyesült államokbeli Connor De Phillippi teljesen új irányba tekintett ki: amíg szünetel az IMSA versenyszéria és a Nordschleife is zárva tart, úgy döntött, hogy felfedezi magának a részvények és a befektetések piacát. „Nagyon érdekelnek a piaci eszközalapok. Sokat olvastam a részvények és a kötvények mozgásáról, ez az egész egy teljesen új hobbivá nőtte ki magát nálam. Nagyon sokat kell olvasni és rengeteg az összefüggés, de mindig is szerettem a számokat” – mesélte.

    A Nagy-Britanniában élő Formula-E pilóta, Alexander Sims az országos egészségügyi szolgálat tevékenységeiből is kiveszi a részét a kényszerszünet alatt. „Az adatmérnököm állt elő azzal a zseniális ötlettel, hogy járjunk körbe a motorsport-résztvevők között és gyűjtsük be a raktáron lévő védőfelszereléseket. Főként kesztyűkről, maszkokról, védőszemüvegekről és tisztítószerekről van szó, amelyeket összegyűjtve a kórházaknak adományozunk. Nagyszerű ötlet volt és hálás vagyok érte, hogy egy kicsit segíthetek ezekben a nehéz időkben. Nem igazán tudunk mást tenni. Maradjunk otthon és akadályozzuk meg a vírus terjedését” – fogalmazott Alexander Sims.

  • Egy évvel elhalasztották a Formula E-ben a Gen2 EVO autók érkezését

    Egy évvel elhalasztották a Formula E-ben a Gen2 EVO autók érkezését

    Több, kulcsfontosságú döntést hozott meg az FIA és a Formula E a sorozat jövőjének biztosítása érdekében. A változások elsősorban a költségek megtakarítására irányulnak.

    Csütörtökön tárgyaltak egymással az FIA és a Formula E képviselői és csapatai, ahol a koronavírus-járvány okozta pénzügyi terhek enyhítésének a módjairól egyeztettek.

    Első és legfontosabb kérdésben a csapatok, a gyártók és mindenki egyhangúlag egyetértett, így az eredetileg idén ősszel érkező Gen2 EVO autók bevezetését egy évvel, a 2021\22-es szezonra halasztják. Ezt a döntést a Motorsport Világtanács az elektronikus úton történő szavazása során jóvá hagyta.

    Ezen kívül a hajtásláncok homologizációs időszakot is meghosszabbították, vagyis a következő két idény során csupán egyszer változtathatják meg azt a csapatok.

    Ennek érelmében vagy egy új hajtáslánccal állnak elő a hetedik szezonra, és két évig használják azt, vagy jövőre is maradnak a jelenleginél és utána egy esztendőre homologizálnak egy újat.

    Továbbá abban is mindenki egyet értett, hogy a technikai szabályokat a költségcsökkentés érdekében módosítsák. Ezekkel a tervek szerint a következő két idényre a fejlesztésre szánt összegeket le tudják felezni.

  • A Formula E-ből is puzzle-t csináltunk!

    A Formula E-ből is puzzle-t csináltunk!

    Próbáljuk tartani, hogy minden nap kapjatok puzzle-t, így hát itt a mai! Ez most egy berlini Formula E kép. 😉

    Kellemes időtöltést kívánunk hozzá!

    További unaloműző ötleteinket ide kattintva találjátok!

    Fotó: Tajthi Andrea

  • Kubica titokban kipróbált egy Formula E autót!

    Kubica titokban kipróbált egy Formula E autót!

    Robert Kubica elismerte, hogy titokban részt vette egy teszten, ahol egy Formula E autóval ismerkedett meg közelebbről.

    A lengyel versenyző az Alfa Romeo tesztpilótája lett, miután elveszítette a versenyzői ülését a Williams csapatánál. Kubica a tesztpilótai szerepköre mellett a DTM-ben versenyezne az idei szezonban, ha a koronavírus nem ütötte volna fel a fejét.

    Azonban a 35 éves lengyel a Formula E világába is betekintést nyerhetett egy teszt keretein belül. „Őszinte leszek, részt vettem egy titkos teszten, ahol egy Formula E autót próbálhattam ki,” – idézi Kubica szavait a wrc.net.pl. „Mindössze pár kört mentem az autóval.”

    Az Alfa Romeo tesztpilótája hozzátette, hogy a Formula E autó természete és mag az elektromos széria nem lenne jó neki a súlyos karsérülése miatt, amit még a 2011-es ralibalesete során szerzett.

    „Egyfelől a versenyek nagy részét utcai pályán rendezik, ahol régebben nagyon jól szerepeltem,” – mesélte a lengyel. „Azonban másfelől a kézsérülésem miatt ezek a szűk utcai pályák nem lennének a legmegfelelőbbek számomra.”

  • Az Envision Virgin Racing maszkokkal és pénzzel segít a járvány ellen

    Az Envision Virgin Racing maszkokkal és pénzzel segít a járvány ellen

    Az Envision Virgin Racing és a legfőbb támogatójuk, az Envision hihetetlen dolgokat tesznek az utóbbi időben. A Formula E-ben versenyző csapat szponzora ugyanis rendkívül sokat tesz a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében.

    A koronavírus miatt kialakult helyzet miatt szinte minden egyes sporteseményt, bajnokságot felfüggesztettek, köztük a Formula E-t is. Azonban az Envision szeretne segíteni a COVID-19 legyőzésében, és emiatt naponta 100.000 szájmaszkot adományoznak az emberek számára, hogy megpróbálják megelőzni a vírus terjedését.

    A maszkok mellett pedig még egy komoly pénzösszeget – egész pontosan 5.5 millió angol fonttal – adományoztak a további kutatásokra. Az Envision cselekedetei előtt le a kalappal, sok másik nagy vállalatnak is ekképp kellene cselekednie.