Kategória: Formula E

  • Formula E finálé: 6 futam 9 nap alatt, mind Berlinben!

    Formula E finálé: 6 futam 9 nap alatt, mind Berlinben!

    A Formula E versenynaptára meglehetősen eltér a legtöbb európai bajnokság naptárától, mivel novemberben kezdődik és rend szerint a következő nyáron ér véget.

    Így aztán a Formula E 2019/20-as szezonja elkezdődött (tavaly novemberben), 5 futam le is zajlott, február 29-én volt az utolsó. Az ezt követőeket azonban nem tudták megrendezni a járvány miatt.

    Az eredeti menetrend szerint a szezonzáró egy dupla versennyel (szombaton és vasárnap is egy) ért volna véget, Londonban, július 25-26-án. Azonban újra kellett gondolni a lehetőségeket, és mivel ők nagyon időszűkében vannak, hiszen ez év végén nekik már a következő szezonjuk kezdődne, és előtte szünetre is szükség van, úgy döntöttek, hogy a hat futamot tartanak még meg az aktuális szezonban, mindet Berlinben, a Tempelhof reptéren, a következő időpontokban: augusztus 5, 6, 8, 9, 12, 13.

    Persze mindezt nézők nélkül, és vélhetően ezért is esett Berlinre a választás, mivel a naptárban a Tempelhof reptér az egyetlen helyszín, mely bár nem valós versenypálya, de nem is közutakból áll. Ezen kívül itt könnyebben megoldható, hogy mind a hat versenyre más-más módon jelöljék ki a pálya nyomvonalát.

    A német hatóságokkal egyeztetve, úgy kell megrendezniük a versenyeket, hogy a helyszínen egyidejűleg maximum 1000 ember (csapattagok, stb) tartózkodhat, beleértve a helyi szervezőket és az orvosi személyzetet is.

    A versenyek előtt kötelező koronavírus teszten átesniük a jelenlévőknek, és helyszíni szűrésen is minden alkalommal, mikor a versenyhelyszínre érkeznek. Ezen kívül arcmaszkot kell hordani, kellő távolságot kell tartani egymástól, és minimalizálni a mozgást a munkaterületek között.

    A bajnokságot jelenleg António Félix da Costa (DS Techeetah) vezeti Mitch Evans (Panasonic Jaguar Racing) és Alexander Sims (BMW i Andretti Motorsport) előtt.

    IDE kattintva megnézhetitek a Racingline.hu tavaly, a Berlin E-Prix-n készült videóját!

  • Formula E autót fog tesztelni Rast, ő lehet Abt utódja

    Formula E autót fog tesztelni Rast, ő lehet Abt utódja

    A kétszeres DTM bajnok René Rast júliusban fogja tesztelni az Audi Formula R autóját, azért, hogy megnézze a német gárda, hogy mire képes.

    Mint ismert, az Audi azonnali hatállyal elküldte Daniel Abtot, miután csaláson kapták az egyik virtuális Formula E versenyen. Már rögtön ezután megindultak a találgatások, hogy ki ülhet a helyére, és gyakorlatilag két név volt végig képben, és most úgy nézi ki, hogy a kevesebb FE rutinnal rendelkező Rastra eshet a választás.

    A DTM-ből való választás azért lenne kézenfekvőnek a gyári csapat számára mivel a gyártó az év végén kiszáll a Német Túraautó Bajnokságból és sok versenyző így ülés nélkül marad.

    Rast számára egyébként nem lenne teljesen új az elektromos sorozat, ugyanis 2016-ban a mára már megszánt Team Aguri-val indult a Berlin ePrix-n. ám azt a versenyt akkor nem fejezte be.

    A 33 éves pilóta számára azonban a tényleges Formula E-s szereplés nagyban attól is függ, hogy a DTM és a Formula E átdolgozott naptára mennyire fog ütközni, mivel számára idén még a túraautózás élvez elsőbbséget.

    „Számomra, az egyetlen, ami most tervben van az a július eleji Formula E tesztem a Lausitzringen. Amíg viszont nincs hivatalos Formula E naptár addig nem igazán tudom biztosra tervezni, hogy fogok-e versenyezni ott idén vagy sem. Ha a DTM és a Formula E naptára ütközik, akkor utóbbiban nem tudok elindulni, mert számomra a DTM élvez prioritást. Tehát minden a naptárból függ. De egyébként engem nagyon érdekel a Formula E, az egyik legjobb bajnokság, és mivel az Audi kiszáll a DTM-ből ez a sorozat marad számomra az egyetlen lehetőség, hogy gyári pilótaként versenyezhessek Audival.” – nyilatkozta Rast.

  • Wehrlein azonnali hatállyal távozik jelenlegi csapatától

    Wehrlein azonnali hatállyal távozik jelenlegi csapatától

    Az egykor még Forma-1-ben versenyző Pascal Wehrlein a közösségi média oldalán jelentette be, hogy azonnali hatállyal távozik a Mahindra Formula E csapatától.

    A német versenyző a 2018/2019-es szezon óta versenyzett az indiai csapatnál, ahova az egy éves DTM kalandját követően került, miután a 2017-es évad végén nem kapott újabb lehetőséget a Sauber csapatánál.

    Wehrlein legjobb eredménye az elektromos szériában továbbra is a 2019-es Santiago ePrix-n elért második helyezése volt. Az szintén abban az évben rendezett Mexikói ePrix-t meg is nyerhette volna, azonban az utolsó körben elvétett kanyar átvágása miatt egy öt másodperces büntetést kapott, ami miatt végül csak a hatodik lett.

    Azonban a hétfői nap folyamán egy rövid bejelentést tett közzé egy Instagram poszt formájában, amiben a Mahindrától való távozása szerepelt.

    „A mai naptól fogva már nem vagyok tagja többé a Mahindra Racingnek. A célom az volt, hogy velük fejezzem be az idei szezont, azonban a jelenleg uralkodó helyzet nem tette ezt lehetővé.

    „A jövőmről még nem nyilatkozhatok, de idővel informálni foglak majd titeket róla. Köszönöm a támogatásotokat, találkozunk a pályán!”

    Habár a 25 éves Wehrlein továbbra is a Ferrari fejlesztő pilótájaként fog tevékenykedni, egyes források szerint a Mahindrától való távozása lehetővé teszi majd számára, hogy átszerződjön a Porsche csapatához, akik az idei szezonban csatlakoztak az elektromos széria mezőnyéhez.

    Ha igazak a pletykák, akkor az eddig gyenge3 teljesítményt nyújtó, többszörös LeMans győztes Neel Jani helyét veheti majd át a stuttgarti márkánál, ahol André Lotterer csapattársa lenne.

  • Stoffel Vandoorne bajnok lett a Formula E virtuális sorozatában

    Stoffel Vandoorne bajnok lett a Formula E virtuális sorozatában

    Formula E e-bajnoksága, a Race at Home Challenge tegnap bajnokot avatott, méghozzá az ex-Forma-1-es pilóta, Stoffel Vandoorne személyében.

    A sorozatban mind a 20 hivatalos Formula E pilóta szerepel (néhányszor ugyan helyettesíteni kellett őket), és az UNICEF számára gyűjtenek a koronavírus elleni védekezésre.

    Vasárnap rendezték az e-bajnokság Nagy Fináléját, melynek a belga 14 pont hátrányból vághatott neki bajnoki riválisa, Pascal Wehrlein mögött. A berlini pályán megrendezett futamon ráadásul dupla pontokat osztottak, így még nagyobb esély nyílt a fordításra.

    A versenyt Oliver Rowland nyerte, míg Wehrleint az első körben megforgatták, amivel 21- helyre esett vissza. Hiába kapaszkodott vissza a 9. helyre, Vandoorne második helye ezzel bőségesen elégnek bizonyult a bajnoki címhez.

    „Jó bajnokság volt, élveztem. Már várom, hogy a valóságban is visszatérhessünk és folytatni tudjuk a szezont. Jó lenne átmenteni a formámat oda is.” – nyilatkozta a győztes.

    Hogy erre mikor kerülhet sor, még nem tudni. A márciusi leállást követően az FE nem tett közzé új versenynaptárat, hanem egyszerűen felfüggesztették a szezont.

  • A többi partnerkapcsolatát nem szakítja meg a ROKiT

    A többi partnerkapcsolatát nem szakítja meg a ROKiT

    Mint ismert, a ROKiT a Williams névadó szponzora váratlanul felbontotta a szerződését az F1-es istállóval. Ezek után felmerült a kérdés, hogy a többi motorsportos partnerségükkel mi lesz, most a cég közleményben tudatta, hogy a többi partnereik iránt továbbra is elkötelezettek.

    A Williams-szel kötött tavalyi megállapodásuk eredetileg 2023-ig lett volna érvényes, ám ezt pénteken idő előtt felbontották. A telekommunikációs vállalat az elmúlt években egyre több helyen jelent meg a motorsportban, ezek közül a W Series és a Formula E-s Venturi istálló esetében bírnak komoly szponzorációval.

    „Mint csoport, a ROKiT továbbra is elkötelezett marad a többi motorsportos érdekeltségével emellett pedig a közeljövőben újabb stratégiai partnerségeket hozhat létre.” – nyilatkozta szűkszavúan a vállalat szóvivője.

  • René Rast vagy Nico Müller kaphatja meg Daniel Abt helyét az Audinál?

    René Rast vagy Nico Müller kaphatja meg Daniel Abt helyét az Audinál?

    A kétszeres DTM bajnok René Rast és Nico Müller is várományosa a Daniel Abt által hagyott helynek az Audi Formula E csapatában.

    Az Audi kivonulása versenyülés nélkül hagyná a DTM-es pilótát, de jó teljesítményének köszönhetően már korábban is fontolgatták, hogy a Formula E-ben kínáljanak ülést neki.

    Most Daniel Abt botrányos kirúgásával keletkezett egy üres ülés a márka elektromos istállójában.

    Rast eddig egy versenyt teljesített a sorozat második szezonjában, a mezőny végére tartozó Aguri csapattal. Akkor hazai futamán az időmérőn fél másodpercet vert csapattársára, majd a versenyen egy első körös ütközés miatt elúszott az esélye egy jó eredményre.

    Igazán figyelemreméltó volt annak fényében, hogy Rast előtte 2003-ban vezetett együléses versenyautót, még a Formula BMW ADAC sorozatban.

    „Tudta, hogy ez egyszeri lehetőség lesz, ezért nem volt veszítenivalója. Tisztán emlékszem, nagyon lenyűgözött, hiszen előtte nem volt lehetősége gyakorolni. Láttuk, hogy nagy tehetséggel rendelkezik, határozott volt és jó visszajelzéseket adott.” – emlékezett vissza Mark Preston, a Team Aguri akkori csapatfőnöke.

    „Szerintem rendes teszteléssel és előkészületekkel igazán gyors lehet.”

    Azóta – első német bajnoki címét követően – már több csapattal is tárgyalt a visszatérésről.

    Az Audi másik pilótája, Lucas di Grassi jelenleg szintén a folytatásról tárgyal az alakulattal. A másik ülésre vagy Rast, vagy a hasonló helyzetben lévő, de a sorozatban tavaly Dragonnal debütáló Nico Müller is esélyes.

    Müller neve már akkor is szóba került, amikor tavaly Abt hosszabbítása kapcsán kerestek más alternatívát az ingolstadtiak. Akkor Rast még kizárta, hogy más sorozatba nyergeljen át.

    A Formula E minden bizonnyal augusztusban folytatja megkezdett szezonját Berlinben a Tempelhof repülőtéren.

  • Az Audi kirúgta Daniel Abtot!

    Az Audi kirúgta Daniel Abtot!

    Még súlyosabb következményekkel járt Daniel Abt hétvégi csalása. Nem elég, hogy kizárták a virtuális sorozatból és pénzbüntetést is kapott, még a csapata az Audi Sport ABT is menesztette őt.

    Az Audi ugyan a felfüggesztés szót használta a versenyzőre, de csupán azért, mert hosszas procedúra lesz felbontani a pilóta érvényes szerződését.

    Mint ismert, a hétvégi virtuális Monaco ePrix-n Abt saját maga helyett egy profi szimulátor versenyzőt indított, csak hogy ez kiderült. Utólag pedig több, komoly büntetést is kapott.

    Noha tettéért elnézést kért, és elfogadta a büntetést, az anya vállalat az Audi AG közleményben tudatta, hogy megvállnak a versenyzőjüktől.

    „Nem maga Daniel Abt vezette az autót május 23.-án, a Formula E Race at Home Challenge ötödik állomásán. Helyette egy profi szimulátor pilótát kért meg, hogy induljon a nevében. Miután kiderült, azonnal elnézést kért és elfogadta a kizárást.”

    „A tisztesség, az áttekinthetőség és a szabályok teljes mértékű betartása az Audi legfontosabb prioritásai, ez minden olyan tevékenységünkre vonatkozik, ahol e márka képviselteti magát, kivétel nincs. Ezért az Audi Sport úgy döntött, hogy azonnali hatállyal elbocsájtja Daniel Abtot.” – áll a vállalat közleményében.

    A 27 éves Abt a kezdetek óta tagja az Audi Formula E csapatának, két győzelmet tudott eddig szerezni, mindkettőt a 2017/18-as idényben.

    A menesztés után az Audinak meg kell majd találnia a helyettesét a Formula idei idényének hátralévő versenyeire, erre az ülésre a csapattal már tesztelő Kelvin van der Linde és Mattia Drudi lehetnek esélyesek.

  • Abt büntetést kapott, mert más versenyzett helyette

    Abt büntetést kapott, mert más versenyzett helyette

    A Formula E versenyző Daniel Abtnak sikerült elérnie, hogy egy jótékonysági virtuális versenyen botrányt okozzon, kizárják és pénzbüntetéssel sújtsák.

    Abt a Home Challenge nevű virtuális Formula E versenyen vett részt, mellyel az UNICEF-nek gyűjtöttek pénzt, és a harmadik helyen ért célba, azonban kiderült, hogy csalt, egy profi sim versenyző játszott helyette.

    A verseny után Stoffel Vandoorne állt elő azzal a feltevéssel, hogy Abt nem is vezetett a versenyen.

    „Nagyon nem vagyok boldog, mert nem maga Daniel vezetett, és ezzel tönkretett mindent. Nevetséges volt.” – mondta Vandoorne Twitch streamjében.

    A Formula E ma közleményt tett közzé, melyben megerősítették, hogy Abtot diszkvalifikálták a sportszerűtlenség miatt. Ezzel elbukta első pontjait a virtuális versenysorozatban, továbbá arra kötelezték, hogy fizessen 10 000 eurót (kb 3,5 millió forint) egy választott jótékonysági szervezetnek.

    Abt később elnézést kért, amiért nem vette kellően komolyan a virtuális versenyt.

    „Szeretnék elnézést kérni a Formula E-től, minden rajongómtól, a csapatomtól és a versenytársaimtól, amiért külső segítséget kértem a szombati versenyen.” – mondta Abt. „Nem vettem annyira komolyan, mint kellett volna. Különösen sajnálom azért, mert tudom, hogy mennyi munka van ebben a projektben a Formula E szervezősége részéről.”

    „Tisztában vagyok benne, hogy a vétségem keserű szájízt okoz, ám soha nem vezérelt direkt rossz szándék. Természetesen elfogadom a versenyből való kizárásomat.”

    Abt helyett az a 18 éves Lorenz Hoerzing sim racer versenyzett, aki szintén az Audi színeiben vezet/játszik a bajnokság kifejezetten esportosainak létrehozott sorozatában.

  • Egyre biztosabb: A Daimler eladja a Mercedes F1-es és Formula E csapatát

    Egyre biztosabb: A Daimler eladja a Mercedes F1-es és Formula E csapatát

    Egy ideje pletykálják már azt, hogy a Mercedes Forma-1-es istálló jövője korántsem biztos. Most azonban az anyavállalat, a Daimler Csoport elméletileg kijelentette, hogy a koronavírus-helyzet egy komoly ok lehet arra, hogy az egész csapatot eladásra kínálják.

    Ezen újabb pletyka lapja tehát már túl mutat a Forma-1-en. Az F1-Insider.com számolt be róla, hogy a Daimler erősen fontolóra vette azt, hogy hirtelen leállítanak minden autosportos és szponzorációs tevékenységüket, így a Forma-1-es és Formula E csapatukat is. Ezt azzal teszik indokolttá, hogy a koronavírus-válság mellett a tavaly kirobbant csaló szoftveres botrány is komolyan megviselte a vállalatot. Mindemellett pénzügyi alapja is lehet a döntésnek, a csoport évente 300 millió eurót különít el erre a projektre, ráadásul a költségvetési korlát bevezetése sem segít ezen.

    A médium azt is megjegyzi, hogy a Forma-1-ből gyári csapatként vonulnának ki, de motorokat továbbra is biztosítanának a száguldó cirkusz tagjainak.

    Hogy mi lenne a csapattal? A forrás szerint befektetők egy csoportja vehetné át, ráadásul konkrét neveket is mondtak. Toto Wolff és Lawrence Stroll nevét, akik már a jövőre érkező Aston Martin csapatba vásárolták be magukat. A találgatások szerint Wolff, mint belsős ember tudja már a Daimler végleges döntését és a csapat jövőjét, ezért is vásárolt részesedést az Aston Martinban. A lényeg tehát, nem elképzelhetetlen, hogy a ma még Racing Point néven szereplő Aston Martin és a Mercedes csapatok egyesülnének.

  • A Formula E ultimátumot adott: szeptember után nem lesz verseny

    A Formula E ultimátumot adott: szeptember után nem lesz verseny

    Míg az F1 próbál valamit kihozni a 2020-as szezonból, addig a Formula E vezetői szívesen feláldozzák ezt az évet a következő érdekében.

    A vezető elektromos széria eddig nem bírt semmilyen ranggal, a következő évtől azonban az FIA világbajnokságai között szerepel majd. Így a jelenlegi bajnokság annyira nem fontos a sorozat szervezőinek.

    A rendszerint év végén kezdő bajnokságból már öt futamot lefutottak. A február végi Marrákes ePrix óta nem volt verseny, mi több, nem is szerepel semmi a menetrendben, mióta törölték a londoni és New York-i versenyeket.

    A bajnokságot jelenleg vezető António Félix da Costa a Formula E egyik hivatalos videójában visszautasította, hogy bajnokká koronázzák további versenyek nélkül.

    „Amennyiben nem lesz több verseny, akkor sem fogadnám el a címet. Nem így akarom megnyerni, szeretném rendesen végig csinálni az egészet. Ha befejezzük a szezont, és a végén is az elején leszek, az nagyon jó. De ha nem, azzal sincs baj, jövőre újra megpróbálom, amikor világbajnoki rang jár majd hozzá.” – nyújtott betekintést a mentalitásába a bajnoki éllovas.

    Amennyiben a szervezőkön múlik, ez nem fog bekövetkezni. Szeptemberig mindent elkövetnek annak érdekében, hogy legyen még egy-két versenyhétvége.

    „Az, hogy ne versenyezzünk, nagyon valószínűtlen. Szerintem 2-4 versenyünk lesz még, de ezek dupla fordulók lesznek és semmiképp sem szeptember után.” – árulta el Alejandro Agag, a sorozat egyik alapítója.

    „Ha augusztusban vagy szeptemberben nem tudunk versenyezni, akkor nem lesz már verseny ebben a szezonban. Feláldozzuk ezt az idényt, hogy az első hivatalos FIA bajnokságunkat el tudjuk kezdeni decemberben.”

    A szakember nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy drasztikus változásokat vezessenek be a sorozat életében.

    „Amíg nem biztonságos, nem fogunk a városokban versenyezni. De amíg tudunk versenyezni, addig fogunk. A Formula E a városokba való, ez nem fog változni, de most lehet, kivételt kell tennünk ez alól.”

    A bajnokság brit fordulója kapcsán fölmerült, hogy az ország egyik épített pályáján pótolják majd. Most Agag megjegyezte, a lehetőségek között van az is, hogy a DTM-mel együtt szervezzenek versenyhétvégéket.