Kategória: Formula E

  • Áprilisig nem újít a Formula E címvédője, a Techeetah sem

    Áprilisig nem újít a Formula E címvédője, a Techeetah sem

    Tavalyi autóját viszi pályára a következő szezon első versenyein a Techeetah is, mielőtt áprilisban az új hajtáslánc csomagra váltana.

    Elsöprő győzelemmel az egyéni és a csapatbajnoki címet is besöpörték a Formula E ötödik és hatodik szezonjában.

    Most az új költségcsökkentő intézkedések keretében három opció közül választhatnak: folytathatják a 2019-20-as hajtáslánccal; kezdhetik a szezont egy új csomaggal, amit két évig meg kell tartaniuk vagy a régi autóval kezdik a szezont és közben hozzák majd a fejlesztéseket.

    A Techeetah az utóbbit választotta – a Dragonnal egyetemben – tehát Jean-Éric Vergne és António Félix da Costa a bajnoki autójukkal kezdik majd meg a szezont.

    A csapat teljesítményért felelős igazgatója, Xavier Mestelan Pinon érdekes dologra hívta fel a figyelmet.

    „Az összes lehetőséget figyelembe véve úgy döntöttünk, két autót fejlesztünk egyszerre. Az első két helyszínre a hatodik szezon csomagját visszük, új szoftverrel. Ez nagyon fontos, a Formula E-ben ez a kulcs a teljesítményhez.”

    „Azután a Róma ePrix-re [ezzel kezdődött az európai szezon az előzetes versenynaptárban – a szerk.] bemutatjuk majd az új típust. Már mindkét pilóta tesztelte is, és nagyon gyorsnak tűnik. Egy egészen új hajtáslánc, ambiciózus technológiával.” – jegyezte meg sejtelmesen.

    A másik tábort, akik a szezonkezdetre készülnek új autóval – már akikről tudni lehet – a Mahindra, a NIO, a Mercedes és az Audi alkotja. Annak ellenére, hogy ennyi ellenfelük tesz egy lépést a holtszezonban, a bajnoki címvédő nem aggódik, hogy lemaradna velük szemben.

    „Biztos vagyok benne, így is versenyképesek leszünk, bár a többiek előrébb lesznek. Az új nemsokára érkezik, azzal mi is előrébb lépünk majd.” – nyilatkozta António Félix da Costa.

  • Alex Lynn beugrása után ülést kap a Mahindra FE csapatánál

    Alex Lynn beugrása után ülést kap a Mahindra FE csapatánál

    A Mahindra virtuális szezonnyitó eseményén jelentette be, hogy a korábban szerződtetett Alexander Sims csapattársa Alex Lynn lesz.

    Pascal Wehrlein tavaly év közepén hagyta el a csapatot, mert aláírt a Porschéhoz, és az eltolt szezont így nem tudta befejezni. Helyére ideiglenesen – a Formula E hatfutamos berlinin szezonzárójára – a korábbi Jaguar tesztpilóta, Alex Lynn érkezett.

    Mivel Jérome d’Ambrosio a visszavonulás mellett döntött, a Mahindra mindkét állandó pilótáját elveszítette.

    Az utolsó verseny után egy héttel már biztossá vált, hogy a BMW Andrettitől Alexander Sims fog érkezni az indiai csapathoz, csapattársának kilétét azonban eddig csak sejteni lehetett.

    Egyedül Alex Lynn versenyzett a csapattal az elérhető pilóták közül, ráadásul nem is rosszul. Hat futamából háromszor pontot is szerzett, legjobbja pedig egy 5. hely volt. Ugyanannyi pontot szerzett ezalatt, mint tapasztalt csapattársa, d’Ambrosio.

    „Hihetetlenül izgatott vagyok, hogy visszatérhetek a hetedik szezonban a Mahindra színeiben. Már sok tesztnapon vezethettem az autót, és büszke vagyok arra, amivel előálltunk.”

    „Nem tudjuk, mennyire leszünk versenyképesek, az majd csak Santiagóban derül majd ki, de azért vagyunk itt – a csapat is és én is -, hogy dobogókért és győzelmekért küzdjünk. Emiatt kell fókuszálnom, hogy szállítani tudjam az eredményeket, amit ez a csapat megérdemel.” – hangsúlyozta a brit.

  • A rali világbajnok fia, Tom Blomqvist NIO-val tér vissza az FE-be

    A rali világbajnok fia, Tom Blomqvist NIO-val tér vissza az FE-be

    Oliver Turvey mellett egy másik brit, Tom Blomqvist vezetheti a NIO elektromos autóját a Formula E hetedik szezonjában.

    A félig svéd pilóta már korábban is szerepelt a sorozatban, a negyedik szezonban az Andrettinél egy fél szezont tudhatott le, míg a tavalyi év végén a gyengén teljesítő James Caladót váltotta a Jaguarnál az utolsó két versenyen.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhatom a NIO 333-hoz a Formula E 2021-es, világbajnoki szezonjában, alig várom, hogy kezdhessek a csapatnál. Nagyon hálás vagyok a lehetőségért és bizalomért, amit kapok, remélem meghálálhatom majd a pályán.” – nyilatkozott Blomqvist.

    „Fantasztikus állandó jelleggel visszatérni a Formula E-be, mert csak nőtt és nőtt ez a sorozat. Büszke vagyok, hogy rajtrácson lehetek majd a hetedik szezonban.”

    A NIO 333 csapatfőnöke, Christian Silk gyors és tapasztalt párosról beszélt, és kiemelte a csapat sokat lépett előre az előző szezon óta – amikor utolsók lettek a csapatbajnokságban, pont nélkül.

    NIO 333, Oliver Turvey, Ma Qing Hua, racingline.hu
    A NIO 333 előző szezonja nem volt fényes, most vajon több babér terem nekik? Fotó: FIA Formula E

    „A berlini finálé óta igen sok kilométert raktunk a NIO 333 001-es karosszériájába, valamint ígéretes javulást értünk el az új hajtáslánc megbízhatóságával.”

    Blomqvist érkezése és az új meghajtás azonban nem az egyedüli újítás az istálló háza-táján. Megújult a festésük, bár az azúr szín maradt, a fehér alapot sötétszürkére váltották. Emellett pedig a külső borítás új, környezetkímélő anyagból készült el.

  • Sette Camara teljes szezont futhat a Formula E-ben a Dragonnál

    Sette Camara teljes szezont futhat a Formula E-ben a Dragonnál

    Az AlphaTauri tartalékpilótája, Sérgio Sette Camara első teljes Formula E szezonjára készülhet 2021-ben ugyanis a Dragon leigazolta őt.

    Tavaly a csapat tesztpilótája volt F1-es kötelezettségei mellett, valamint Japánban, a Super Formula sorozatban is szerepelt. Az utazási korlátozások miatt csak egy versenyen vehetett részt, Sugóban, ahol a pole megszerzése után kiállni kényszerült.

    Mikor azonban Brendon Hartley a Toyota WEC programját választotta a Formula E helyett, a berlini hatfutamos szezonzáróra őt kérték fel. Sette Camara szerint az ottani teljesítménye győzte meg a csapatot arról, hogy leszerződtessék még egy évre.

    Sérgio Sette Câmara, Dragon, Formula E, racingline.hu
    Sette Camara Berlinben, Fotó: FIA Formula E

    „Jól éreztem magam a csapatban, volt néhány jobb versenyem is, természetesnek tűnt számomra, hogy maradnék egy teljes szezonra. Jay (Penske) nagy bizalmat mutatott felém Berlinben, köszönöm neki és a csapatnak, hogy ezt folytathatjuk 2021-ben is.” – mondta szerződtetéséről a brazil.

    A Dragon nem zárt jó szezont, Hartley két pontjával csak a NIO-t tudták megelőzni az előző szezonban. Jövőre is ugyanazzal a csomaggal versenyeznek majd, áprilisban azonban megérkeznek majd a fejlesztések.

    „Persze sok faktor játszhat közre, de tudom, a csapat keményen nyomja, hogy az új csomag versenyképes legyen. Szerintem előreléptünk az autóval, szóval bizakodó vagyok, hogy jó versenyeket tudok majd futni vele.”

    Csapattársa valószínűleg Nico Müller lesz, hiszem a DTM-ben is szereplő svájci pilóta számos tesztnapot teljesített a csapattal Spanyolországban, november elején Circuit de Calafaton.

    Mivel Sette Camara és Buemi is Valenciában lesz a hétvégén (utóbbi a Nissan színeiben), a sorozat hivatalos tesztjén, a Red Bull tartalékja a Török Nagydíj után ismét Jüri Vips lesz.

  • Jövőre éjszakai Formula E versenyt rendez Diriyah, Szaúd-Arábiában!

    Jövőre éjszakai Formula E versenyt rendez Diriyah, Szaúd-Arábiában!

    A 2020/21-es szezon lesz a Formula E első világbajnoki szezonja, emellett pedig a sorozat első éjszakai versenye, Diriyah-ban, Szaúd-Arábiában.

    Harmadjára tér majd vissza az elektromos sorozat a Rijád közelében fekvő világörökségi helyszínhez. Ezúttal – a korábbi terveknek megfelelően – azonban már lámpafénynél várják a mezőnyt az arab házigazdák.

    Alacsony fogyasztású LED égők szolgáltatják majd a fényt. Az általuk használt energia pedig teljes mértékben újrahasznosítható forrásból származik. Mégpedig különböző zöldségolajok felhasználásával állítják majd elő.

    A nemrég karbonsemlegessé váló Formula E nagy figyelmet fordít a fenntarthatóságra, testvérsorozatával, az Extreme E-vel együtt.

    Ráadásul nemcsak, de rögtön két villanyfényes fordulóra kerül majd sor. Ugyanis Santiago után Diriyah is „duplázik” a jövő évi versenynaptárban, melynek csak az első részét tették eddig közzé.

    A szezon előtti tesztekre november 28. és december 1.-je között kerül majd sor a valenciai Circuit Ricardo Tormo versenypályán, a sorozat hagyományos teszthelyszínén.

  • Grosjean átnyergelne Amerikába, már IndyCar csapatokkal tárgyal

    Grosjean átnyergelne Amerikába, már IndyCar csapatokkal tárgyal

    A Haas nem hosszabbította meg Romain Grosjean szerződését, így a francia más sorozatokban is nézelődik, most az IndyCar kapcsán nyilatkozott.

    Eddig nem vonzotta az amerikai sorozat, mert nem akar oválokon versenyezni. A jövő évi menetrend azonban csak 4 ilyen verseny szerepel, ez jó lehet akár Grosjean számára is.

    „Ez is egy lehetőség” – vallotta be a Haas versenyzője. – „Ha őszinte akarok lenni, nem aludta túl jól az elmúlt hetekben. Ez egy nehéz év a világnak, a gazdaságnak, szóval nem jó szerződés nélkül lenni.”

    „Szóval igen körülnéztem az IndyCar környékén is. Fölvettem néhány emberrel a kapcsolatot, és volt köztük, aki pozitívan állt a dologhoz. Már bánom, hogy nem néztem meg a versenynaptárt előbb, és nem tudom, hogy csak ennyi ovál lesz.”

    „Még így sincs veszve minden, ez is olyan dolog, amit megfontolok.”

    Sok csapatnak van még üres ülése, így nem baj, hogy Grosjean mögött nem áll nagy szponzori háttér. Marcus Ericsson már pár éve szerepel a tengerentúlon, őt kérdezte az élményeiről.

    Marcus Ericsson, Chip Ganassi Racing, IndyCar, racingline.hu
    Ericsson új környezetében, Fotó: Chris Jones/IndyCar

    „Nagy váltás lenne, de beszéltem Marcusszal, amikor ő ment ki, és neki tetszett. Azt mondta, más, de a pilótának több szerep jut az autóban.”

    Hasonló cipőben jár, mint csapattársa, Kevin Magnussen, aki szintén kifejezte érdeklődését az amerikai élet iránt.

    „Igen, van néhány olyan csapat, ami jobb a többinél, de mindenkinek van esélye futamot nyerni. Itt, mi Kevinnel nagyon jó kört raktunk össze, de csak 16-17. helyet szereztük meg az időmérőn.”

    „Nehéz ezt feldolgozni, most szeretnék futamokat nyerni. Így az IndyCar is egy lehetőség.”

    Majdnem biztos, hogy Grosjean jövőre nem jut üléshez a Forma-1-ben, így nagy kérdés, mi lehet a következő lépése. A Peugeot hiperautós programja Le Mans-ba csábítaná, de nemrég azt nyilatkozta, a Formula E is vonzó opció lehet számára.

  • Visszavonul az autóversenyzéstől Jerome d’Ambrosio

    Visszavonul az autóversenyzéstől Jerome d’Ambrosio

    A korábbi Forma-1-es és Formula E pilóta Jerome d’Ambrosio bejelentette, hogy visszavonul a profi autóversenyzéstől, ami után pedig a Venturi Formula E csapatának helyettes csapatfőnöke lesz.

    A belga versenyző már a kezdetektől tagja volt az elektromos szériának, így egyike volt annak a négy versenyzőnek, aki eddig minden futamon rajthoz állt a Dragon és a Mahindra csapataival.

    Az előző idény berlini fináléja során hozta meg ezt a döntést, hogy aztán új lehetőséget keressen a motorsportban.

    „Az elmúlt 26 évben szerzett tapasztalataim versenyzőként nagy hatással volt a személyiségemre. Amikor Berlinben úgy döntöttem, hogy leteszem a sisakot, tudtam, hogy valamilyen minőségben a motorsportban akarok maradni. Tudom, hogy még mindig versenyképes ember vagyok. A sikeréhségem nem szűnt meg, miután a visszavonulás mellett döntöttem, ezt a szenvedélyt jó dolgokra akarom felhasználni a jövően.” – nyilatkozta a 34 éves d’Ambrosio.

    A Mahindra volt versenyzője három versenyt nyert meg a Formula E-ben, legjobb összetett eredményét pedig a legelső idényben érte el, amikor a negyedik helyen végzett.

    Számára a következő feladat pedig a Venturi FE csapatánál lesz, ahol Susie Wolff felkérésére helyettes csapatfőnök lesz.

    „Amikor Susival elkezdtünk beszélni egy vezetői szerepről, legbelül már tudtam, hogy ez egy tökéletes lehetőség lehet a számomra. Itt az idő az új kihívásra, de még sokat kell tanulnom. Viszont biztos vagyok benne, hogy a legjobbtól fogok tudni tanulni, alig várom már, hogy mik állnak előttünk.” – tette hozzá.

    D’Ambrosio 2011 és 2012-ben 20 F1-es futamon indult. 2011-ben teljes idényt töltött a Virgin csapatnál, majd 2012-ben ő helyettesített Romain Grosjean a spái eltiltása után a Lotus gárdájánál.

  • A Red Bull korábbi tesztpilótája lesz Günther csapattársa a BMW-nél

    A Red Bull korábbi tesztpilótája lesz Günther csapattársa a BMW-nél

    A BMW i Andretti Motorsport úgy döntött, Jake Dennis lesz jövőre Maximilian Günther csapattársa, a Formula E első világbajnoki szezonjában.

    Egy hosszú tesztelési folyamat végén választották ki a britet, melyben az idei autó és a szimulátor is szerepet kapott.

    Dennis tavaly a DTM-ben versenyzett egy Aston Martinnal, és a márka legjobb helyezését ő szerezte meg. Mellette pole-t szerzett a Bathurst 12 órás versenyen, amit végül egy második helyre tudott váltani.

    2018-ban pedig még a Red Bull kötelékébe tartozott, teszt- és feljesztőpilótaként alkalmazták. Azóta több szakágban is kipróbálta magát, a BMW szerint ez teszi őt alkalmassá a Formula E-re is.

    BMW I Andretti Motorsports, Formula E, racingline.com
    Fotó: FIA Formula E

    „Már várom az új kihívást a Formula E-ben, és köszönöm a csapatnak a bizalmat. Tudom, egészen különleges dolgoknak kell majd megfelelnem, amihez először hozzá kell majd szoknom. De mindig is a sokoldalúság volt az erősségem, így bízom abban, hogy hamar belejövök majd.”

    Jens Marquardt, a BMW csoport motorsport igazgatója is üdvözölte az új igazolást:

    „A döntésünket nem az alapján hoztuk meg, ki hogyan teljesített az F1-ben vagy a DTM-ben. Ez a sorozat speciális kihívások elé állítja a versenyzőket, így különleges feltételek szerint teszteltük a jelöltjeinket.”

    „A végén tisztán láttuk, Jake Dennis egy tökéletes csomagot hoz magával, pont, amit a Formula E-ben kerestünk.”

    A 2021-es FE szezon eddigi pilótái:

    Csapat # Versenyző
    ?? Techeetah
    13
    ?? António Félix da Costa
    25 ?? Jean-Éric Vergne
    ?? Nissan
    22 ?? Oliver Rowland
    23 ?? Sébastien Buemi
    ?? Mercedes EQ
    5 ?? Stoffel Vandoorne
    17 ?? Nyck de Vries
    ?? Virgin-Audi
    4 ?? Robin Frijns
    ?? Nick Cassidy
    ?? BMW Andretti
    27 ?? Jake Dennis
    28 ?? Maximilian Günther
    ?? Audi
    11 ?? Lucas di Grassi
    ?? René Rast
    ?? Jaguar
    2 ?? Sam Bird
    20 ?? Mitch Evans
    ?? Porsche
    36 ?? André Lotterer
    94 ?? Pascal Wehrlein
    ?? Mahindra
    ?? Alexander Sims
    ?
    ?? Venturi-Mercedes
    48 ?? Edoardo Mortara
    ?? Norman Nato
    ?? Dragon-Penske
    ?
    ?
    ?? NIO
    3 ?? Oliver Turvey
    ?

     

  • Változatlan pilótapárossal folytatja a Mercedes a Formula E-ben

    Változatlan pilótapárossal folytatja a Mercedes a Formula E-ben

    Túl van az első Formula E idényén a Mercedes gyári csapata, amely rendkívül sikeresnek bizonyult. Az első dobogó, futamgyőzelem is kettős győzelem is megszületett a németeknél, miközben az egyéni pontverseny második helyére is oda ért az egyik versenyzőjük.

    Az előző szezont egy benelux párossal, a belga Stoffel Vandoorne-nal és a holland Nyck De Vries-szel teljesítette a Mercedes. A belga pilóta a szezonzárón szerezte meg a márka első sikerét a sorozatban, ahol csapattársa második helyen végzett. A pontversenyben Vandoorne végül másodikként zárt, míg a holland a 11.lett.

    Konstruktőrben pedig az előkelő harmadik helyet kaparintotta meg a stuttgarti csapat, így érthető, hogy a csapat ragaszkodott a pároshoz.

    „Nagyon elégedettek voltunk Stoffellel és Nyckkel a legutóbbi szezonban. Mindketten erős teljesítményt nyújtottak, értékes tapasztalatokat szereztek, és megmutatták, hogy helyük van a Formula E-ben. Nem csak hihetetlenül gyorsak, hanem komoly intelligenciával és szellemi képességekkel is rendelkeznek a Formula E egyedi versenyeihez. Ezt pedig majd a hetedik szezonban is megmutathatják majd.” – jelentette be Ian James csapatfőnök.

    A Formula hetedik idénye januárban Chilében veszi majd kezdetét.

  • Hamilton szerint az Extreme E kiválóan ötvözi a „szerelmeit”

    Hamilton szerint az Extreme E kiválóan ötvözi a „szerelmeit”

    Lewis Hamilton véleménye szerint az Extreme E jó alternatíva lehet a tradicionális motorsportokra. Szerinte ebben jól ötvözhető a motorsportok iránti és a bolygónk iránti szerelem.

    Hamilton maga is indít csapatot az elektromos SUV bajnokságban, melynek célja többek között az is, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozás problémájára.

    „Az életben mindannyiunknak felelősséget kell vállalnunk a bolygónkért” – mondta a 35 éves brit versenyző. „Szerintem az Extreme E nagyon fontos, mert ez által is beszélnek az emberek a klíma problémákról és ösztönöz a cselekvésre.”

    Az első Extreme E szezon januárban rajtolt volna, de március 21-re tolták a kezdést a koronavírus -járvány miatt. A helyszínek pedig Grönland, Szenegál, Szaúd-Arábia, a brazil Amazonas, és Patagónia Argentínában. Utóbbi helyett Nepál és a Kali Gandaki szurdok volt a terv, de ezen nem régiben módosítottak.

    Hamiltonhoz hasonlóan Nico Rosberg is indít csapatot, míg Valtteri Bottas egy teszten vett részt múlt hónapban.

    „Nagyon örültem, mikor hallottam az Extreme E-ről, főleg mert a környezetre fókuszál és a küldetése, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozásra” – mondta Hamilton.

    „Ez olyasmi, ami nagyon közel áll a szívemhez és ami iránt nagy szenvedéllyel vagyok, szóval ez lehetőséget ad számomra, hogy ötvözzem a motorsport iránti szeretetemet a bolygó iránti szeretetemmel.”

    „Összehozva ezt a kettőt, igazán pozitív hatást érhetünk el.”