Kategória: Formula E

  • Vergne: Monaco félelmetesebb Formula E autóval, mint F1-essel

    Vergne: Monaco félelmetesebb Formula E autóval, mint F1-essel

    Jean-Eric Vergne szerint a monacói utcákon való autózás ijesztőbb Formula E autóval, mint a Forma-1-essel.

    A francia 2012-14 között a Forma-1-ben versenyzett, 58 futamon indult a Toro Rosso színeiben. Ezt követően a Formula E-be igazolt, ahol sikereket ért el, és 2017-18-ban és 2018-19-ben egymás után két bajnoki címer nyert.

    A Forma-1 és a Formula E ritkán versenyez ugyanazon a helyszínen, az utóbbi elsősorban utcai pályákon való versenyzésre összpontosít, de Monaco mindkettő esetében szerepel a versenynaptárban.

    Miután Vergne Formula E és Formula 1-es autóval is nekivágott a híres utcáknak, arról számolt be, hogy a Formula E autóban nagyobb veszélyérzete volt.

    „Teljesen más egy Forma-1-est vagy egy Forma-E-t vezetni” – idézi őt a Motorsport.com a Blackbooknak adott interjújában.

    „Nem teszteltem az új F1-es autót, de sokkal több a támasz, sokkal több a tapadás, szóval nehéz megmondani. De tapasztalatom szerint teljesen más vezetni.”

    „Először is, Monacót leszámítva nem ugyanolyan típusú pályákon versenyzünk.”

    „Monacóban például a Formula E-ben jobban félek egy kvalifikációs kör előtt, mint a Forma-1-ben, még akkor is, ha az F1-ben sokkal gyorsabban megy az ember.”

    „Az F1-ben nagyon nagy a tapadás, 280 km/h-val érkezünk az alagút kijáratához.”

    „A Formula E-ben nehéz az autó; elég erős, de nincs tapadása. A gumik, amiket használunk, száraz aszfaltra tervezettek. Ezek a gumik nem slickek, így nagyon korlátozott a tapadásuk. Ez nagyon kényessé teszi az autót.”

    Azonban Vergne-nek tetszik, hogy a Formula E sokkal nyitottabb, különböző csapatok és pilóták küzdhetnek a pole-ért és a győzelemért.

    „Ami nekem tetszik a Formula E-ben, ami az F1-ben nem így van, az az, hogy több csapat küzdhet a pole pozícióért és a győzelemért” – magyarázta Vergne.

    „Az F1-ben azt hiszem, ez volt a legnagyobb problémám, amikor a Toro Rossóhoz érkeztem. Régebben mindig nyertem, minden kategóriában, ahol indultam. Egyértelmű utasításokat kaptam a főnökömtől, Dr. Helmut Markótól: ha nem nyersz, nem mész a Forma-1-be.

    „Győzni szoktam, és amikor megérkeztem a Forma-1-be… Emlékszem, hogy az első futamon nyolcadik lettem, ahogy a másodikon is; ezek voltak az első pontjaim, nem voltam csalódott, de nem is voltam boldog. Azt, hogy láttam, hogy a csapat annyira örül a nyolcadik helynek, kicsit nehéz volt elfogadnom.”

    „Azt hiszem, nem értettem, míg az F1-ben voltam, hogy néha a Toro Rossóval nyolcadik, hetedik vagy hatodik helyen végezni valójában nagyszerű eredmény, és elégedettnek kellett volna lennem vele.”

    „Kicsit bonyolult volt, de a Formula E-ben az első, Punta del Este-i futamtól kezdve olyan volt, mintha hirtelen megváltam volna egy kavicsokkal teli hátizsáktól, amivel addig versenyezni próbáltam.”

    „Ugyanazokkal a feltételekkel küzdöttem, mint a bajnokság többi versenyzője. Üdítő volt számomra, hogy azt mondhattam, ‘nos, jó kört megyek a kvalifikáción, nem leszek messze a pole pozíciótól’.”

    „Mert az F1-ben tökéletes köröket mentem a kvalifikáción, és nem jutottam be a Q3-ba. E tekintetben nagyon szeretem a Formula E-t.”

  • Az idei Formula E szezon legvalószínűtlenebb pillanatai

    Az idei Formula E szezon legvalószínűtlenebb pillanatai

    Előzések, új pályák, villanyfény, kizárások, ütközések – a Formula E első világbajnoki szezonjában mindegyikből akadt bőven. Összeszedtük a flúgos futamok legjobb pillanatait.

    Éjszakai verseny

    A MotoGP és Forma-1 egymással vetélkedve rendezték első éjszakai versenyeiket 2008-ban, a Formula E-nek egészen a hetedik szezonjáig kellett várnia erre. Az arab házigazdák ráadásul rögvest kétszeresen is meglépték a rendezést – a pálya átalakítása mellett.

    Rakétakilövés, majd -támadás?

    Alex Lynn kapott szárnyra a második szaúdi versenyen, de mint utólag kiderült, nem csak ő, hanem maga Rijád városa is veszélyben forgott. Az atrocitás szerencsére nem járt veszteségekkel, és a brit pilótának sem esett nagyobb baja.

    Új helyszínek, városon kívül is

    Az idei nyolc versenyhelyszínből csak kettőnél, New York és Berlin esetében nem történt változás az előző évekhez képest. A legszembetűnőbb eltérés a sorozat városi mivoltával történő kényszerű szakítás volt. Valencia után Pueblában ráadásul a döntött kanyar mellett egy rendhagyó Attack Mode elhelyezést is láthattunk.

    Többek között végre sor került a monacói aszfaltcsík teljes hosszának elektromos felavatására is, és a visszatérő London E-Prix keretein belül az első bel- és kültéri pálya is bemutatkozott.

    Ez a trend jövőre is folytatódik majd, Fokváros, Vancouver és Szöul lesznek az új helyszínek.

    Plusz egy kör…

    Valenciában elég bizarr jelenetnek lehettünk tanúi: a biztonsági autó okozta energialevonások és a versenytávhoz utolsó pillanatban hozzáadódó forduló azt eredményezte, hogy a mezőny egy része a pálya szélén kötött ki.

    Sokan csak nagyon lassan tudtak végigcsorogni, és olyanok is voltak, akik kizárással nem törődve mentek végig a célvonalig, így nem lehetett tudni, mi a végeredmény.

    Nincs biztos győzelem

    Rómában di Grassi az utolsó öt percben esett ki technikai hiba miatt, káoszt okozva a Mercedes pilótái között.

    Monacóban da Costa előzött az utolsó körben a győzelemért, miközben mögötte Evans és Frijns gyorsulási versenyt tartottak a célvonalig.

    Puebla pedig egy domináns versenyen aratott első helytől fosztotta meg Pascal Wehleint, akit adminisztratív okok miatt zártak ki.

    De ez csak az első három eset, utána jött a…

    …trükközés a boxutcával

    Di Grassi, a Formula E egyik legelső pilótája rafinált módon a safety car alatt a boxutcán áthajtva került az élre a London E-Prix egyik futamán.

    Egy apró hibával csúszott el a terv, hiszen nem állt meg teljesen a boxba előtt, ami miatt végül kizárás lett a jutalma.

    Az, hogy több, mint a mezőny fele harcban volt a bajnoki címért az utolsó futam előtt, csak hab a tortán. Kiszámíthatatlansága miatt sokan meg is kérdőjelezik a Formula E sportértékét, egy azonban biztos, izgalmakban nem volt hiány.

  • Elmaradt a tűzijáték, roncsderbi döntött a Formula E bajnoki címéről

    Elmaradt a tűzijáték, roncsderbi döntött a Formula E bajnoki címéről

    A bajnoki esélyesek kihullásával az eddigi listavezető, de Vries örülhetett a Berlin E-Prix második futamát követően. Toto Wolff ünnepelhette a Formula E első két világbajnoki címét, míg felesége a futamgyőzelemnek örülhetett.

    Vandoorne szerzett pole-t, az élmenők közül pedig egyedül Mitch Evans tudta magát a rajtrács elejébe kvalifikálni. Így nagy esélye nyílt a bajnoki címre.

    A rajtnál azonban nem indult az autója, és Edoardo Mortara eltalálta, ami mindkettejük versenyének – és bajnoki esélyeinek is – véget vetett.

    A versenyt piros zászlóval megszakították. Ezzel a 8. helyen álló Dennis és a 12. pozíciót elfoglaló de Vries között pontegyenlőség állt fent a tabellán. Több győzelme miatt viszont a holland vihette volna haza a trófeát. Rajtuk kívül Frijns, di Grassi és da Costa állt kevesebb, mint 10 pontnyira a lista elejétől.

    Az újraindítást követően Vandoorne, Rowland, Sims és Nato volt a sorrend, hátrébb pedig Dennis fékezte el magát, és a falban fejezte be az évet.

    De Vries közben feljött a 10. helyre, legközelebbi – még versenyben lévő – riválisa, Robin Frijns 6 pont lemaradással állt a 18. helyen.

    A teljes pályás sárga zászló után Rowland támadásba kezdett Vandoorne ellen, de nem tudta megszerezni a vezetést.  Mögülük Nato és Sims álltak ki korábban az első Attack Mode-ra, és el is mentek Vandoorne mellett.

    Nato kisebb előnyt autózott ki Rowlanddel szemben, miközben Sims már második Attack Mode-ját használta el, de feljött a második helyre.

    De Vries eközben magabiztosan autózott a pontzónában, di Grassi, da Costa és Bird egymás mögött haladtak, amíg a szombati győztes bele nem vezette a címvédőt a falba.

    Safety Car fázis következett. Ezalatt da Costának volt lehetősége lassabb tempónál gúnyosan megtapsolni az áthajtásos büntetést kapó di Grassit. Ezzel pedig a bajnokság első hét helyezettjéből 5-nak száll el esélye a pontszerzésre.

    A versenyigazgatóság utolsó pillanatban döntött a biztonsági autó kihívásáról, ez meglepte a versenyben vezető Natót. A vezetésért való tülekedésben de Vries előbb 4. helyre tornázta fel magát, majd – csapattársával és a Porschékkal való csatáját követően – visszaesett a 7. helyre.

    Vandoorne utolsó Attack Mode-ját kihasználva felzárkózott a dobogósokra, míg a boxutcából induló Rast beverekedte magát a legjobb 10-be.

    Nato, Rowland és Vandoorne trióját követve Alexander Sims mögött alakult ki egy hosszabb sor: Lotterer, Wehrlein és de Vries kígyóztak a francia mögött.

    De Vries egy késői manővert kockáztatva próbált elmenni német-mauritiusi vetélytársa mellett. Wehrlein kemény védekezéssel arra késztette, hogy súrolja a falat, de ekkora a holland – és csapata – bajnoki címeit a kiesés sem veszélyeztette volna.

    A versenyt Nato nyerte Rowland és Vandoorne előtt, Sam Bird még egy utolsó körös felzárkózással feljött a hetedik helyre. De így is 12 ponttal maradt a Formula E első világbajnoka, de Vries mögött.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

  • A Mercedes kiszáll a Formula E-ből még a harmadik generációs autók előtt

    A Mercedes kiszáll a Formula E-ből még a harmadik generációs autók előtt

    Úgy tűnik, hogy a Mercedes kiszáll a Formula E-ből, és a Motorsport.com értesülései szerint már a következő napokban hivatalos megerősítést is kaphat a hír.

    Ez azután történt, hogy a Mercedes aláírta, hogy késleltessék a harmadik generációs autók szabályszerű építését, de hivatalosan még mindig nem kötelezte el magát az új szabályok mellett.

    A Mercedes a benevezésének meghosszabbítása után közleményt adott ki, amelyben kifejtette, hogy „tisztázni” szeretné „a sorozat felépítésével kapcsolatos fontos részleteket.”

    Most azonban a Daimler igazgatótanácsának döntését követően a Mercedes várhatóan kiszáll a Formula E-ből.

    A Mercedes motorsport főnöke Toto Wolff megerősítette, hogy a „döntés már megszületett” a harmadik generációs autókkal kapcsolatban.

    „Ha a Mercedes úgy dönt, hogy elhagyja a sorozatot, – amit még nem mondtunk ki – akkor természetesen dolgozni kell alternatív stratégiákon.” – mondta Wolff.

    „Nem csak azért vagyunk ebben a sportban, mivel szeretünk versengeni, és körbemenni a pályákon. Ez egy marketing és kommunikációs platform is. Ezért, mint ahogy minden tevékenységünket, ezt is folyamatosan vizsgáljuk és értékeljük, hogy milyen előnyökkel járhat bármelyik platform a Mercedes-Benz számára.”

    „Attól eltekintve, hogy azt mondjuk ennek marketing értéke is van, ez egy technológiai üzlet is, és ennek a kettőnek kéz a kézben kell járnia: technológia és marketing.”

    „És ezért kell folyamatosan értékelnünk, amit csinálunk, és ez valóban hozzájárul-e még mindig ahhoz, hogy hol látjuk a márkát?”

    „Bármi is lesz majd a döntés, ha kiszállunk, akkor sem azért szállunk ki, mert nem akarjuk már tovább csinálni, vagy ne szeretnénk csinálni.” – mondta Wolff.

    „Mi továbbra s imádjuk ezt, és ezért maradunk ebben örökre. Azonban ez ennél árnyaltabb.” – zárta Wolff.

  • Di Grassi kioktatta a mezőnyt, még szorosabb lett a bajnokság!

    Di Grassi kioktatta a mezőnyt, még szorosabb lett a bajnokság!

    Az Audi utolsó hétvégéjén Lucas di Grassi győzedelmeskedett csapata hazai pályáján, ezzel – többek között – visszakerült a Formula E bajnoki küzdelemébe.

    A verseny elején az első két rajtkockából induló két Techeetah ragadta magához a kezdeményezést Vergne-da Costa sorrendben. Féltávig nem is történt nagyobb változás, csak Sam Bird esett ki a versenyből, de a safety car csak két körig volt pályán.

    Azt követően a két Audi, di Grassi és a 12. helyről induló Rast kerültek az élre. Utóbbi hazai pályán brilliírozva azonban túl sok energiát használt fel a felzárkózáshoz, így hamar visszaesett.

    Brazil csapattársa még az Attack Mode-ot használva is vissza tudott térni az élmezőnybe, de megelőzte őt a Venturi csapat két pilótája, Mortara és Nato.

    Di Grassi a plusz energiát kihasználva azonban nem hagyta magát, és visszavette a vezetést, míg Nato hátvédet játszott a bajnoki harcban érdekelt csapattársának.

    A Techeetah-k visszacsúsztak a 6-7. helyre, előttük Evans, Nato és Dennis tanyázott. Az utolsó percekben bár szoros volt, nem változott a helyzet.

    De Vries – bár a boxot is meglátogatta – maradt a bajnokság élén, azonban sokan felzárkóztak rá, még így is 14 versenyző lehet még holnap bajnok.

    Rast a 9. helyet csípte el, a bajnoki éllovasok közül pedig de Vries és Brid mellett Frijns sem jutott be a legjobb tízbe.

    A bajnokság szempontjából talán kulcsfontosságú lehet, hogy da Costa áll a 7. helyen, ezzel a furcsa időmérős rendszerben a kedvezőbb második csoportba kerül majd.

    A matematikailag továbbra is esélyes pilóták:

    # Versenyző Csapat Pont
    1 Nyck de Vries Mercedes 95 0
    2 Edoardo Mortara Venturi 92 -3
    3 Jake Dennis BMW-Andretti 91 -4
    4 Mitch Evans Jaguar 90 -5
    5 Robin Frijns Virgin 89 -6
    6 Lucas di Grassi Audi 87 -8
    7 António Félix da Costa Techeetah 86 -9
    8 Sam Bird Jaguar 81 -14
    9 Jean-Éric Vergne Techeetah 80 -15
    10 Alex Lynn Mahindra 78 -17
    11 Nick Cassidy Virgin 76 -19
    12 René Rast Audi 75 -20
    13 Pascal Wehrlein Porsche 71 -24
    14 Maximilian Günther BMW-Andretti 66 -29

     

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

  • Hosszabbított a Formula E történetének legjobb újonca

    Hosszabbított a Formula E történetének legjobb újonca

    Mivel a BMW kivonul az Andretti Formula E csapata mögül, pilótafronton inkább a stabilitást előtérbe helyezve hosszabbítottak a csapat idei újoncával.

    Jake Dennis idén két parádés győzelmet is aratott, amivel a bajnoki esélyesek közé lépett a Berlin E-Prix előtt.

    A mellette lévő ülés sorsa még nem tisztázott, de nem kizárt, hogy változatlanul Maximilian Günther ülhet majd a másik autóban.

    „Max is a jelöltek között van, de más lehetőségek után is nézünk, legyen szó amerikai pilótákról vagy másról, még nem biztos.”

    „Nem sietünk azzal, hogy ilyesmit erősítsünk meg. Nem lesz bejelentés a hónap végéig, talán később sem.”

    Maximilina Günther & Jake Dennis, BMW i Andretti, Formula E, racingline.hu
    Fotó: Courtesy of Formula E

    Ha nem hosszabbítanak, az Andretti 2019-es Indy Lights bajnokát, Oliver Askewt is felkérhetik a szerepre. Az amerikai tavaly az Arrow McLaren SP-től távozott viharos körülmények között. Idén visszatért egy-egy futamra Felix Rosenqvist és Rinus Veekay helyén is.

    Esetleg Kyle Kirkwood, az IndyCar előszobájának jelenlegi listavezetője is szóba jöhet. Viszont amennyiben megnyeri a bajnokságot, a pénzdíjból maradna Amerikában, és ott lépne feljebb lépne eggyel.

    Dennis közben igazolta a csapat bizalmát, és mindkét szabadedzést megnyerte a Formula E berlini szezonzáróján.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Jake Dennis (@jakedennis19) által megosztott bejegyzés

  • 18 világbajnoki esélyes, de kié lesz a Formula E koronája?

    18 világbajnoki esélyes, de kié lesz a Formula E koronája?

    Még kimondani is elképesztő, hogy az utolsó Formula E hétvége előtt még matematikailag 18-an esélyesek a sorozat első világbajnoki címére.

    Két versenyt rendeznek majd Berlinben, a másodikat ráadásul visszafelé. 60 pont a maximális mennyiség, amit még szerezni lehet. Ez azt jelenti, a 24-ből csak 6 pilóta nem lehet bajnok a második verseny végén.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

    A Forma-1-be nem kellett…

    Elsőként persze könnyű lenne azt mondani, hogy Nyck de Vries érkezik a legnagyobb esélyekkel a fináléra. A három olyan pilóta egyike, akik két győzelmet szereztek idén, négy dobogója is megosztott rekord, a Mercedes pedig tavaly kettős győzelemmel zárt a német fővárosban.

    A holland Formula 2-es bajnoki címe nem véletlen, egy esetleges F1-es üléssel is hírbe hozták, ő pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy készen álljon, amint adódik egy lehetőség.

    Mégis, egy elég nagy hátráltatója is van az ő bajnoki esélyeinek. Ez pedig a kiegyensúlyozottság. Az eddigi 13 versenyből kis túlzással mindig vagy dobogóra állt vagy nem szerzett pontot. Utóbbihoz persze hozzájárultak az ütközések, és az autó megbízhatósági hibái is.

    Ha sikerül megint egy jó hétvégét kifognia, nehéz lesz megállítani.

    Aki minden szezonban nyert…

    Sam Bird átigazolása volt az egyik legnagyobb meglepetés az elmúlt évben, Diriyah-i győzelme után úgy tűnt, így végre esélye lehet a bajnoki címre. A Formula E-ben rajta kívül csak bajnokok szereztek 5-nél több győzelmet (neki 11 van), már csak az a kérdés, évi egy-két győzelem elég lesz-e neki a hőn áhított címhez?

    Hiába a New York-i dominancia, Londonban mindkétszer kiesett, így elég eklektikus az ő idei teljesítménye is.

    És ne feledjük, legutóbb három éve érkezett meg bajnokjelöltként a szezonzáróra. Akkor 23 ponttal állt Vergne mögött, most csak 14 választja el de Vriestől.

    A címvédő

    António Félix da Costa tavaly igencsak meggyőző teljesítménnyel lett bajnok, és már akkor kijelentette: mivel világbajnokság lesz a Formula E-ből, az új címet is szeretné elhódítani.

    Tavaly pont a fordított menetirányú versenyeket nyerte meg Berlinben, így az egyik versenyen mindenképp számolni kell vele a futamgyőzelem szempontjából.

    Kétségtelen, a tehetsége már megvan hozzá, ezt bizonyította, az autó szintén képes a győzelemre. Amíg nem esik ki véglegesen a harcból, nem szabad leírni.

    A „másik” holland

    A Virgin – bár csak az Audi ügyfélcsapataként érkeztek meg az idei rajtrácsra – jobban vették az akadályokat, mint maga a gyári csapat. Ennek legjobban a Sam Bird árnyékából kiszabaduló Robin Frijns örülhetett, aki szép csendben gyűjtögette a pontokat, míg a többiek kisebb-nagyobb drámák áldozatai lettek.

    Ő az egyedüli a mezőnyben, aki minden versenyt be tudott fejezni – és ki sem zárták, mint Valenciában a mezőny felét.

    A holland két éve, visszatérésekor ért el a győzelemig, azóta is szorgalmasan gyűjtögeti a dobogókat, DTM-es és WEC-es szerepvállalásai mellett.

    Idén már kétszer lett második, de győznie még nem sikerült. Nem feltétlenül szükséges ezt megugornia Berlinben, mivel csak 6 pont a lemaradása honfitársától. De jó teljesítményt kell nyújtania, ha bajnok akar lenni.

    Meglepetés egyszer, kétszer… háromszor?

    Az újonc Jake Dennis talán maga sem számított arra, hogy ennyire hamar bajnoki cím közelébe kerül majd, mégis így történt.

    Előtte a DTM-ben versenyzett a nem túl meggyőző Aston Martin próbálkozás részeként, a márka azonban bejuttatta őt a Red Bullhoz, akik néha meghívják egy-egy tesztre. Ez mindent elmond a tehetségéről.

    Két domináns győzelme Valenciában és Londonban azt eredményezte, hogy negyedik helyen áll a tabellán. Az, hogy újoncként tette ezt meg, rekordnak számít a Formula E berkeiben.

    És itt álljunk is meg, mind a 18 versenyzőt szinte fölösleges végig elemezni, hiszen nagy részük már az első verseny után esély nélkül marad majd. Az idei szezon váratlan eseményei után pedig nem is vállalkozunk arra, hogy megpróbáljuk megjósolni, mi fog történni.

    Könnyen lehet, az itt felsorolt pilóták egyike sem emeli majd fel a Formula E első világbajnoki trófeáját.

  • Rast nem tér vissza, inkább Le Mans vonzaná a jövőben

    Rast nem tér vissza, inkább Le Mans vonzaná a jövőben

    René Rast háromszoros bajnokként hagyta ott a DTM-et a Formula E kedvéért, de mivel az Audi kivonul, a gyár következő projektje, Le Mans felé kacsintgat inkább.

    Az Audi 2023-ban tér majd vissza az Endurance-világbajnokság mezőnyébe a Multimatic LMP2-es kasznijára épített LMDh kategóriájú autóval.

    Februárban Rast még úgy nyilatkozott, nyitott lenne 2022-ben egy átmeneti évre a német túraautó bajnokságban, míg a Le Mans-i autó elkészül, azért, hogy az Audi kötelékében maradhasson.

    Most azonban – ahogy közeledik a gyári Audi utolsó fellépése Berlinben, így vélekedett:

    „Megfontolnám a visszatérést hosszútávra, de hogy csak egy évre ugorjak be, mint a Formula E-be, az talán nem a legjobb ötlet. Az időtartamtól és a programtól függ.”

    A következő – 2021/22-es – szezon lesz az utolsó a Gen2 érában, a csapatok ezért inkább hosszabbtávú szerződéseket kötnének a pilótákkal. Ez pedig nem feltétlenül kedvez az ülés nélkül maradt Rastnak.

    „Soha ne mondd, hogy soha. Most még nem tűnik úgy, de még az év elején járunk.”

    „A Formula E januárban kezdődik, addig még hat hónap van hátra. Nem tudom, hol leszek az elkövetkező két-három évben. Attól függ majd, hogy a Formula E helyen kap-e majd a terveimben, még nem tudom.”

  • Bejelentette jövő évi pilótáit a Porsche Formula E csapata

    Bejelentette jövő évi pilótáit a Porsche Formula E csapata

    A Gen2 autók utolsó évére még csak négy ülés sorsa volt ismert, amíg a Porsche be nem jelentette, hogy Pascal Wehrlein mellett marad André Lotterer a csapatnál.

    Oliver Rowland átigazgolásával már felkavarta az állóvizet. A Formula E pilótapiacának változásai azonban nem érintik a Porsche duóját, Lotterert és Wehrleint.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    TAG Heuer Porsche FE Team (@tagheuerporschefe) által megosztott bejegyzés

    A korábbi Manor pilóta tavaly nyáron több évre írt alá a stuttgarti márkával, amikor a Mahindrától szerződött át a berlini szezonzáró előtt.

    Vele ellentétben Lotterer sorsa korántsem volt annyira biztosított, hiszen az elektromos sorozat egyik fenegyereke agresszív stílusa miatt többször is jó eredménytől búcsúzhatott el. Ugyan Valenciában összeszedett egy második helyet, de azonkívül nem mutatott sokat, és csak 17. helyen áll a pontversenyben.

    A belga-német versenyző nagy valószínűséggel visszatér a hosszútávú autózáshoz, és csatlakozik majd a Porsche 2023-ban debütáló LMDh programjához.

    „Annak ellenére, hogy volt pár eredményünk az idén, még nem értük el a céljainkat. Ezért is nagy öröm számomra, hogy kapok arra esélyt, hogy még jobban hozzájárulhassak az autó fejlődéséhez a jelenlegi szezonon túl.”

    Wehrlein a csapat első győzelmét szerezte volna meg, ha egy buta adminisztrációs hiba miatt nem zárják ki.

    „Új voltam a csapatban, de már az elejétől fogva kényelmesen éreztem magam. Sokat elértünk az első közös szezonunkban, és bejelentkeztünk a Formula E porondjára. Örülök, hogy egy ilyen jó csapat tagja lehetek majd a jövőben is.”

    A két pilóta nagy valószínűséggel nemcsak jövőre, hanem a 2022/23-as szezonban is maradni fog, ugyanis a csapatok nem akarnak további bonyodalmakat a Gen3 autókra való átállás mellett.

  • A Formula E-ből érkezhet a Williams új pilótája

    A Formula E-ből érkezhet a Williams új pilótája

    A Formula E listavezetője, Nyck de Vries is esélyes lehet a Williams egyik 2022-es ülésére. A grove-i istállónál ugyanis egy hely biztosan megüresedhet, amennyiben George Russell távozik a Mercedeshez, de még Latifinek sincs szerződése.

    Ám nem a holland az egyetlen várományosa az ülésnek, ugyanis Valtteri Bottast, Daniil Kvyatot és Nico Hülkenberget is összeboronálták a Williamsszel.

    De Vries-ről azonban konkrétan Toto Wolff mondta, hogy Mercedeses csapattársával, Stoffel Vandoorne-al együtt megérdemelnének egy F1-es ülést.

    „Szeretném őt a Forma-1-ben látni” – nyilatkozta Kees van de Grint honfitársáról, aki a Ferrari mérnökeként dolgozott még Michael Schumacher idejében. „Nagy tehetség, de a karrierjében visszaesett. Az elmúlt években azonban ismét megmutatta, miért is fűztek hozzá olyan sok reményt az emberek.”

    Van de Grint hozzátette, ezzel az a nagy probléma, hogy nincs elég szabad ülés, és épp Wolff volt az, aki az új csapatok belépésének nehezítése mellet volt: „Nycknek esélyt kell adni, de Wolff volt az, aki a 200 millió dolláros nevezési díj megtartása mellett volt. Ennek eredményeképpen nincsenek extra csapatok, amelyek olyan versenyzőket tudnának elhelyezni, mint Nyck. De van remény, mert a megüresedett helyek közül kettőnél a Mercedes a motorszállító.”