Kategória: Formula E

  • Di Grassi nyert, Vandoorne közel a bajnoki címhez

    Di Grassi nyert, Vandoorne közel a bajnoki címhez

    A Formula E londoni versenyhétvégéjének vasárnapi futamán Lucas di Grassi győzedelmeskedett, aki megakadályozta, hogy Jake Dennis duplázzon az angol fővárosban a szombati győzelme után, de az Andretti versenyzője így is második lett.

    A poleból rajtoló Dennis eleinte megtartotta az első helyet, ráadásul az első tíz körben kontrollálta is a versenyt. Amikor viszont eljött a támadó üzemmódok ideje, di Grassi kitaktikázta, hogy a két használat után ő kerüljön az élre. Ezt úgy érte el, hogy egymás után használta fel a két támadó módot. A verseny vége felé pedig még inkább el tudott lépni Dennistől, akinek már inkább a végül harmadik helyen végző de Vries ellen kellett védekeznie.

    De Vries a verseny elején a harmadik rajthelyről induló Antonio Giovinazzi, illetve Antonio Felix da Costa ellen harcolt. Előbbi büntetést kapott, mert túl sok energiát használt, utóbbi pedig a támadó módok okozta keveredésben esett de Vries mögé.

    A bajnoki éllovas Stoffel Vandoorne a 13. helyről a negyedikre küzdötte fel magát, ezzel már 36 pont az előnye, miután Mitch Evans Jaguarja a verseny legvégén megállt a negyedik helyről.

    Egy látványos balesetet is produkált a verseny, Oliver Rowland autója emelkedett a magasba, miután Oliver Askew felnyomta őt a falra az ötös kanyarból kifelé. Askew az esetért kapott egy boxutca áthajtásos büntetést, sőt később még 5 másodperccel megszórták, mert összeért Güntherrel.

    A verseny végeredménye:

    # Pilóta Csapat
    1. 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi
    2. 🇬🇧 Jake Dennis Andretti
    3. 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes
    4. 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes
    5. 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah
    6. 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan
    7. 🇳🇱 Robin Frijns Envision
    8. 🇬🇧 Sam Bird Jaguar
    9. 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon
    10. 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche
    11. 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra
    12. 🇩🇪 André Lotterer Porsche
    13. 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi
    14. 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333
    15. 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan
    🇳🇿 Mitch Evans Jaguar
    🇳🇿 Nick Cassidy Envision
    🇺🇸 Oliver Askew Andretti
    🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon
    🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah
    🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333
    🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra

     

    A bajnokság állása:

    # Pilóta Csapat Pont
    1. 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes 185 0
    2. 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar 149 -36
    3. 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi 144 -41
    4. 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah 128 -57
    5. 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah 116 -69
    6. 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi 111 -74
    7. 🇳🇱 Robin Frijns Envision 110 -75
    8. 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes 106 -79
    9. 🇬🇧 Jake Dennis Andretti 93 -92
    10. 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche 65 -120
    11. 🇩🇪 André Lotterer Porsche 63 -122
    12. 🇳🇿 Nick Cassidy Envision 62 -123
    13. 🇬🇧 Sam Bird Jaguar 51 -134
    14. 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan 28 -157
    15. 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra 14 -171
    16. 🇺🇸 Oliver Askew Andretti 14 -171
    17. 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra 11 -174
    18. 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333 6 -179
    19. 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan 6 -179
    20. 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon 2 -183
    21. 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333 1 -184
    22. 🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon 0 -185
  • Dennis nyerte az első londoni versenyt

    Dennis nyerte az első londoni versenyt

    Jake Dennis rajt-cél győzelmet aratott a Formula E londoni dupla fordulójának szombati futamán. A brit pilóta Stoffel Vandoorne előtt ért célba, aki a 2. helyével tovább növelte az előnyé az összetettben.

    Az Andretti pilótája szombaton a belga pilótát győzte le a pole-pozícióért folytatott csatában. Dennis a rajtnál maga mögött tudta tartani az ex-F1-est, és miután jól tudott gazdálkodni az energiával és a kettőjük közötti különbséget is kiválóan kezelte. Emiatt a verseny végén 2,2 másodperces előnnyel szelhette át elsőként a célvonalat.

    Vandoorne számára jól alakultak a dolgok, ugyanis a főbb bajnoki riválisai szenvedtek. A legfőbb kihívójának számító Edoardo Mortara már a rajtnál balesetbe keveredett Sam Birddel és Mitch Evansszel. Előbbi azonnal kiesett, de a svájci-olasz származású Venturijának leesett az első szárnya, amivel a pontszerzési esélyei nullára redukálódtak. Emellett még a sorozat második és negyedik évadának bajnokai, Sebastien Buemi és Jean-Éric Vergne ütközött egymással, ami miatt előbbi egy 5 másodperces időbüntetést kapott.

    Vandoorne másik bajnoki riválisa, Nyck de Vries először a Dragon versenyzőjével, Sergio Sette Camarával vívott nagyot a dobogó legalsó fokáért. A holland állta a sarat és az amerikai csapat legnagyobb szívfájdalmára a brazil pilótájuk a verseny utolsó szakaszában kiesett, ami miatt Antonio Giovinazzi csapatának továbbra sincs pontja az elektromos széria idei kiírásában. De Vries a pályán végül 3.-ként ért célba, de utólag kapott egy 5 másodperces büntetést, amiért többször is irány váltott a Nick Cassidy-vel való csatája során.

    A negyedik helyen Dennis csapattársa, az egykor még IndyCarban versenyző Oliver Askew ért célba, megelőzve Evanst, aki a balesete után egy szép felzárkózást mutatott be. További pontszerzők: Antonio Féli da Costa, Maximillian Günther, Lucas di Grassi és Pascal Wehrlein.

    A holnapi verseny magyar idő szerint 16:00-kor rendezik majd meg.

  • Fontos változásokat eszközölnek a London E-Prix-re

    Fontos változásokat eszközölnek a London E-Prix-re

    A vonalvezetés módosítása mellett egy stratégiai különbség is lesz a tavalyi és az idei London E-Prix között.

    Tavaly nagyon kritizálták a beltéri-kültéri pálya egyik részét, ezen változtattak első körben. Az épület mögötti két visszafordító sok baleset helyszíne volt, többen is felemelték a hangjukat, hogy változtatást szeretnének.

    A két 180 fokos kanyar helyett most két sikánná szelídült a szakasz, ami nagyobb tempót enged meg a pilótáknak. Így viszont kisebb a féktáv – és a visszanyert energia –, de nem kell olyan kis sebességről újra kigyorsítani.

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by ABB Formula E (@fiaformulae)

    A stratégia szempontjából azonban kétrétegű a módosítás. Tavaly a felhasználható energia előzetesen megállapított mennyiségét, az 52 kWh-át csökkentették 48-ra, most az új vonalvezetésre reagálva pedig még két egységet csippentettek le ebből.

    2021-ben a pilóták szerint így is padlógázzal mehettek, és nem volt szükség taktikázásra. Ennek tulajdonítják azt is, hogy sokan merészebbek voltak, és ezért volt sok ütközés a pályán.

    Persze, ez még nem a végleges értéket jelenti, innen az FIA még később is változtathat majd, ahogy ez már történt több ízben.

    Vandoorne a jelenlegi listavezető tavaly egy győzelmet bukott el azzal, hogy beleütköztek hátulról, és végül csak 17 ponttal végzett a későbbi bajnok de Vries mögött.

    „Nagyon sokan mentek a többieknek, és sok törmelék volt a pályán tavaly Londonban. Remélem, ezzel a változtatással kevesebb ilyen lesz, de nem tudom, hogy ez változtat-e a stratégián.” – nyilatkozta a belga versenyző a The Race-nek.

    „Remélem, nagyobb kihívás lesz, mert London tavaly a könnyebben megoldható helyszínek közé tartozott, mondjuk így. Még az FIA-n múlik, hogy javasolnak-e újabb csökkentést. Tavaly is így tettek, de még egy lépést meg kell tenniük.” – vélte Vandoorne.

  • Da Costa rajt-cél győzelmet aratott New Yorkban

    Da Costa rajt-cél győzelmet aratott New Yorkban

    A bajnokság szempontjából sorsfordító volt a második new yorki futam, da Costa bár győzött, nem került igazán közelebb a bajnoki éllovasokhoz.

    Az időmérőn a bajnoki állovas, Edoardo Mortara nem jutott a legjobb nyolcba. A szombati győztes Cassidy, Alexander Sims és Sergio Sette Camara azonban brillírozott.

    Da Costa szerezte meg a pole-t Cassidy előtt, akit végül hátrasoroltak, ugyanis túl sok alkatrészt cseréltek az autóján a verseny végét jelentő tömegbalesetet követően.

    A rajtnál Lotterer korán indult, majd megállt. Visszaesett, így pedig Sette Camara jött negyediknek, da Costa, Sims és Vandoorne mögé.  A legnagyobbat Dan Ticktum nyerte a startnál, aki 4 pozíciót jött fel, így haladt a 13. helyen.

    De Vries hamar feljött a negyedik helyre, így a két Mercedes egymás mögött az élmezőnyben spóroltak. Da Costa eközben kissé elfékezte magát, így még jobban összerázódtak.

    Ticktum még jobban feljött, már a 11. helyen járt, Mortara pedig csapattársa mögé jött fel a mezőny végéről 18.-nak.

    Evans a vezető boly mögött kezdte el kóstolgatni az előtte haladó Dennist, aki szintén több helyet szerzett az elején. Végül sikerült neki a manőver, és Frijns is követte őt.

    Ticktum aktiválta először a 8 perces Attack Mode-ot, és bár veszített egy helyet az aktiválással, később visszakozta azt.

    Az élmezőnyben a taktikai különbségek ellenére nem változott a helyzet, de Sam Bird feljött a 16.-ról a 8. helyre ideiglenesen. Oliver Rowland és Maximilian Günther nem értettek egyet az első kanyarnál, de kisebb kontakt és egy rövidebb sárga zászló volt csak ennek eredménye.

    Evans előbb Sette Camara mellett ment el, majd ledolgozva a Mercedesekkel szembeni hátrányát, szét is választotta őket. Vandoorne előre menekült volna az új-zélandi elől, mivel több ideig maradt Attack Mode-ban, mint az előtte haladó da Costa és Sims.

    Végül nem a különbségnek köszönhetően, de megszerezte a második helyet, míg de Vries is nyert egy pozíciót Evansszel szemben. A Jaguar pilótája visszatámadás közben egy bukkanónak köszönhetően megpördült, de nem veszített helyet, csupán a lehetőséget az előrébb jutásra.

    Az élboly így négy főre csökkent, mögöttük Evans mögé a késői Attack Mode-ot választó Frijns, illetve Bird jött fel. Hasonló stratégiát választott a két Venturi is, di Grassi a 11., Mortara a 12. helyre jött fel így.

    Vergne egész versenyen a rajtnál elveszített helyeket próbálta visszahozni, a 10. hely környékén előrébb haladt, mint a rajthelye, de nem tudott az élen folyó csatába beleszólni.

    Evans már harmadjára küzdött le egy kisebb különbséget, és érkezett meg de Vries mögé, aki nem bírt Simsszel. Előzési kísérlete során ugyanazon a buckán megcsúszva visszacsúszott Evans mögé, sőt egy körrel később Bird is elment mellette, és eltörött az első szárnya.

    Evans külső íven jött fel a dobogóra Sims mellett. Ekkor Askew és di Grassi okozott kisebb dugót az egyik kanyarban, de rajtuk kívül mindenki lassan tovább tudott menni.

    Végül ez nem változtatott a végeredményen, da Costa a Techeetah első idei győzelmét szerezte, Vandoorne pedig átvette a vezetést az összetettben.

    A verseny végeredménye:

    # Pilóta Csapat Idő
    1. 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah
    2. 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes +0,929
    3. 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar +3,524
    4. 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra +3,631
    5. 🇬🇧 Sam Bird Jaguar +4,412
    6. 🇳🇱 Robin Frijns Envision +4,979
    7. 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes +6,233
    8. 🇬🇧 Jake Dennis Andretti +6,316
    9. 🇩🇪 André Lotterer Porsche +6,590
    10. 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi +13,449
    11. 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche +18,469
    12. 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333 +23,002
    13. 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan +30,216
    14. 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra +32,676
    15. 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333 +33,255
    16. 🇳🇿 Nick Cassidy Envision +39,699
    17. 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan +45,934
    18. 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon +1:08,193

    A bajnoki pontállás:

    # Pilóta Csapat Pont
    1. 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes 155 0
    2. 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi 144 -11
    3. 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar 139 -16
    4. 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah 128 -27
    5. 🇳🇱 Robin Frijns Envision 104 -51
    6. 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah 103 -52
    7. 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi 85 -70
    8. 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes 83 -72
    9. 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche 62 -93
    10. 🇩🇪 André Lotterer Porsche 61 -94
    11. 🇬🇧 Sam Bird Jaguar 48 -107
    12. 🇬🇧 Jake Dennis Andretti 47 -108
    13. 🇳🇿 Nick Cassidy Envision 44 -111
    14. 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan 21 -134
    15. 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra 14 -141
    16. 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra 11 -144
    17. 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333 6 -149
    18. 🇺🇸 Oliver Askew Andretti 2 -153
    19. 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan 2 -153
    20. 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333 1 -154
    21. 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon 0 -155
    22. 🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon 0 -155
  • Cassidy első győzelmét szerezte New Yorkban

    Cassidy első győzelmét szerezte New Yorkban

    Végül Nick Cassidy győzelmét hozta az idő előtt véget érő, első new yorki verseny, hiába végezte a falban, mint ahogy a mögötte záró Lucas di Grassi.

    A pole-t is Cassidy szerezte meg Vandoorne ellenében, így ők indultak az első rajtsorból, mögülük pedig di Grassi és Wehrlein sorakozott fel. A rajtnál az új-zélandi megtartotta az első helyét, Vandoorne elé viszont odakerült Frijns és Buemi is, de Grassi mellett. Vergne ütközésbe keveredett az elején, így a mezőny végére esett vissza. Sette Camara az időmérős balesetét követően el sem tudott indulni, csapattársa, Giovinazzi pedig rögtön kijött a bokszba, és onnan már ki sem jött.

    A versenynek már a korai szakaszában elkezdték felvenni a támadó üzemmódokat a versenyzők, Vandoorne-nak pedig sikerült visszaelőznie Frijnst ezalatt. Ezenkívül az élmezőnyben változás nem nagyon történt az első támadó módok alatt, 25 perccel a vége előtt pedig megkezdődött ennek a második köre, először Frijns, majd Wehrlein és Buemi vették fel. Egy körrel később Cassidy is, aki di Grassi mögé tudott csak visszajönni. A brazil egy körrel később tette meg ugyanezt, de ő csak Vandoorne mögé tudott visszajönni a harmadik helyre, Cassidy pedig jelentősen ellógott ez idő alatt.

    Vandoorne aktiválta legkésőbb a többlet energiáját, és vissza tudott érni Buemi elé, ezzel megkaparintotta a harmadik helyet, sőt ő ezzel ő lett az, akinek a legtovább tartott a tempóelőnye, mert ő jött ki legkésőbb támadó üzemmódért. Ennek és a fanboostnak a segítségével Vandoorne sikeresen meg is előzte di Grassit, feljőve a második helyre.

    A belga legfőbb bajnoki riválisa, Edoardo Mortara is későre hagyta a támadó üzemmódját, az aktiválása után a 10. helyre tért vissza. A tempóelőnnyel a leggyorsabb kört is megfutotta, illetve szenzációsan teljesítve feljött az ötödik helyre. Vandoorne helyzete pedig tovább romlott azzal, hogy visszaelőzte di Grassi, valamint mivel lendületet vesztett, megelőzte Frijns is.

    Az utolsó bő tíz percre az eső is elkezdett esni, nem is kis intenzitással. Az autók már gyakorlatilag irányíthatatlanak lettek, a versenyt pedig meg is szakították. A pályára kerülő rengeteg víz áldozatául esett az élen álló duó, vagyis Cassidy és di Grassi is, de kicsúszott Vandoorne is. Ráadásul ők mindhárman ugyanabba a bukótérbe estek be, összetörtek az autóik.

    Egy kis várakozás után végül úgy döntöttek a versenybírák, hogy nem indítják újra a versenyt, és a piros zászló előtti utolsó kör eredménye adja majd a végeredményt, így Cassidy-ék megúszták, a teljes sorrend pedig így alakult:

    # Pilóta Csapat
    1. 🇳🇿 Nick Cassidy Envision
    2. 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi
    3. 🇳🇱 Robin Frijns Envision
    4. 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes
    5. 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi
    6. 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan
    7. 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche
    8. 🇬🇧 Jake Dennis Andretti
    9. 🇬🇧 Sam Bird Jaguar
    10. 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes
    11. 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar
    12. 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan
    13. 🇩🇪 André Lotterer Porsche
    14. 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra
    15. 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra
    16. 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333
    17. 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333
    18. 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah
    19. 🇺🇸 Oliver Askew Andretti
    20. 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah
    21. 🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon
    22. 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon
  • Mortara kiénekelte a sajtot a Techeetah szájából

    Mortara kiénekelte a sajtot a Techeetah szájából

    Marrákesben ezúttal Edoardo Mortara járt túl a két Techeetah eszén, és happolta el előlük a győzelmet, valamint a bajnokság első helyét.

    Időmérő

    A listavezető Stoffel Vandoorne fékproblémákkal küzdött, ezért nem jutott a párbajos szakaszba.

    Sorozatban másodszor egy Techeetah szerezte meg a pole-t, ezúttal da Costa volt jobb kettőjük közül, így a portugál győzhette le a döntőben Edoardo Mortarát. A negyedik bajnokesélyes, Mitch Evans a hatodik helyről rajtolhatott.

    A „szokásos jelölteken” kívül a két Andretti férkőzött a mezőny elejébe, Jake Dennis ötödik, Oliver Askew hetedik helye, mindenképp előrelépés volt a csapatnak. A NIO 333 is jobb formát mutatott: az általában a mezőny vége felé kóricáló csapat ezúttal a 15. hely két oldalán tudhatta két pilótáját.

    Verseny

    Az első körökben Wehrlein esett folyamatosan vissza, előbb Evans, majd Rowland, Cassidy és de Vries is elment mellette. Addigra azonban a német lassú tempója miatt az első négyes (Da Costa, Mortara, Vergne és Dennis) elhúzott a mezőnytől.

    Ticktum egy defekt miatt kényszerült kiállni, míg Cassidy egy megpördülés miatt vesztett helyeket.

    Az első Attack Mode során Rowland keveredett fel a negyedik helyre, aki a kavarodásban meglökte da Costát, és bár visszaengedte, közben Mortara el tudott húzni kicsit az élen. A svájci emiatt a második Attack Mode-ját megkezdve is élen tudott maradni.

    Evans fel tudott jönni a második helyre, és közben ledolgozta a hátrányt Mortarával szemben, de nem került előzési pozícióba.

    Kicsit hátrébb Vergne találta el az ötödik helyen haladó Dennist, emiatt a francia autójának eleje meglazult. Több energiája maradt azonban.

    Át is hámozta magát a briten és később Rowlanden is, míg csapattársa Evans-szel szemben nyert egy pozíciót, és jött fel Mortara mögé. Később egymás mögé kerültek, miután Vergne elment a Jaguar pilótáj a mellett is.

    Dennis a jó rajtpozíció ellenére nem tudta tartani a tempót. Az élmenők után di Grassi is utolérte, és a manőver közben de Vries is elment mellette. A tandem a verseny végére beérte a spórolásra kényszerülő Rowlandet is.

    A Techeetah csapatutasítást alkalmazva előrébb engedte a bajnokságban előrébb álló és több energiával rendelkező Vergne-t. Míg Vergne elhasznált a többlet energiáját, hogy felzárkózzon, addig da Costa spórolt, így ismét cseréltek.

    Vergne a sérült autójával le is maradt így Evans karmaiba került, az utolsó körre. Az új-zélandi kevesebb energiával is el tudott menni a francia mellett, így megszerezte utolsó dobogós helyet.

    Vandoorne hiába jött fel a nyolcadik helyig, Mortara győzelmével átvette a pontverseny első helyét. A Techeetah pilótái pedig sorozatban másodjára nem tudták győzelemre váltani a jó időmérős tempót.

    A Marrakesh ePrix végeredménye:

    # Pilóta Csapat Idő
    1. 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi
    2. 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah +2,297
    3. 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar +6,270
    4. 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah +6,965
    5. 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi +7,787
    6. 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes +8,394
    7. 🇬🇧 Jake Dennis Andretti +12,084
    8. 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes +14,541
    9. 🇬🇧 Sam Bird Jaguar +15,048
    10. 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra +15,270
    11. 🇺🇸 Oliver Askew Andretti +16,336
    12. 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche +30,043
    13. 🇳🇿 Nick Cassidy Envision +31,970
    14. 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra +32,332
    15. 🇩🇪 André Lotterer Porsche +32,364
    16. 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan +33,707
    17. 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333 +35,018
    18. 🇳🇱 Robin Frijns Envision +35,686
    19. 🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon +40,887
    20. 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon +42,764

     

    A bajnokság állása:

    # Pilóta Csapat Pont
    1. 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi 139 0
    2. 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah 128 -11
    3. 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes 125 -14
    4. 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar 124 -15
    5. 🇳🇱 Robin Frijns Envision 81 -58
    6. 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah 75 -64
    7. 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes 73 -66
    8. 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi 67 -72
    9. 🇩🇪 André Lotterer Porsche 59 -80
    10. 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche 54 -85
    11. 🇬🇧 Jake Dennis Andretti 42 -97
    12. 🇬🇧 Sam Bird Jaguar 32 -107
    13. 🇳🇿 Nick Cassidy Envision 16 -123
    14. 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra 11 -128
    15. 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan 11 -128
    16. 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333 6 -133
    17. 🇺🇸 Oliver Askew Andretti 2 -137
    18. 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra 2 -137
    19. 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan 2 -137
    20. 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333 1 -138
  • 18 versennyel, köztük indiai helyszínnel kezd a Formula E Gen3 érája

    18 versennyel, köztük indiai helyszínnel kezd a Formula E Gen3 érája

    Ugyan még nem teljesen végleges, de megérkezett a Formula E első Gen3-as naptára egyelőre két új helyszínnel.

    Az idei évhez hasonlóan Diriyah, Róma, Szöul és London rendez majd dupla versenyt. Hozzájuk csatlakozik majd Berlin és New York helyett a nemzetközileg népszerű, idén bemutatkozó Dzsakarta.

    Az egyetlen éjszakai versenyt Rijádban négy szezon után Mexikóváros váltja majd az idénynyitó helyszíneként.

    Berlin továbbra is minden szezonban rendez majd versenyt, míg Monaco évenkénti esemény lett a korábbi szokással ellentétben. A lista másik végén két nagy ország csatlakozik majd. Ugyanis az indiai Haidarábád (Hyderabad) valamint São Paulo is bemutatkozik az elektromos sorozatban.

    Két olyan helyszín is van azonban, amelyekre eredetileg már idén sor került volna, de végül jövőre ígérték be őket. Fokváros csak az előzetes naptár része volt, azóta azonban a Formula E bejelentette, hogy 2023-ban érkezik majd az első dél-afrikai futam.

    Vancouver előjele teljesen más, ugyanis esetükben a helyi szervezők nem feleltek meg a kanadai szabályoknak, ami miatt végül nem tudtak idén futamot rendezni. Ugyan ígérték, hogy jövőre újra próbálkoznak, de ezek szerint nem biztos még az ő futamrendezésük sem.

    Nagy meglepetésre az idén dupla versenyt rendező New York nem szerepel a listán, azonban ez még – a lyukas időpontok ismeretében – változhat. Egy másik nagy visszatérő Párizs lenne, akik új vonalvezetéssel is készülnének a Formula E új autóira.

    A versenynaptár első kiadása:
    # Dátum Verseny Város
    12.11-14. téli tesztek 🇪🇸 Valencia
    1 01.14. Mexico City ePrix 🇲🇽 Mexikóváros
    2 01.27.
    Diriyah ePrix
    🇸🇦 Rijád
    3 01.28.
    4 02.11. Hyderabad ePrix 🇮🇳 Haidarábád
    5 02.25. TBA TBA
    6 03.11. TBA TBA
    7 03.25. São Paulo ePrix 🇧🇷 São Paulo
    8 04.22. Berlin ePrix 🇩🇪 Berlin
    9 05.06. Monaco ePrix 🇲🇨 Monaco
    10 05.20.
    Seoul ePrix
    🇰🇷 Szöul
    11 05.21.
    12 06.03.
    Jakarta ePrix
    🇮🇩 Dzsakarta
    13 06.04.
    14 06.24. TBA TBA
    15 04.09.
    Rome ePrix
    🇮🇹 Róma
    16 04.10.
    17 07.30.
    London ePrix
    🇬🇧 London
    18 07.31.
  • A Porsche bejelentette Hypercar pilótáit, Lotterer vezetésével

    A Porsche bejelentette Hypercar pilótáit, Lotterer vezetésével

    André Lotterer visszatér Le Mans-ba a Porsche LMDh programjával, de emiatt nem folytatja karrierjét az FIA elsőszámú elektromos sorozatában.

    „Nagy kívánságom volt, hogy visszatérjek az endurance-hoz, de nem volt könnyű döntés.” fejti ki a pilóta.

    „Az FE nagyon érdekes, szoros küzdelmeket produkál, és nagyon élvezem. Leültünk, megvizsgáltuk a lehetőségeket. Szerintem végérvényben jó döntést hoztunk.

    Elég szerencsés voltam, hiszen már háromszor nyertem Le Mans-ban, és mindenképp vissza akarok térni, történelmet írni. Az, hogy a Porsche kötelékében tehetném, nagyon jó lenne.”

    A Porsche Penske Motorsport tíz pilótának tervez majd helyet, ebből viszont eddig nyolcat jelentettek be, ebből csak hat szerepel majd a WEC-ben jövőre. Lotterer valószínűleg Európában marad a jelenlegi GT pilóták, Kevin Estre és Michael Christensen mellett.

    Rajtuk kívül Felipe Nasr és Dane Cameron biztosan az IMSA program része lesz, Laurens Vanthoor, Matt Campbell és Mathieu Jaminet azonban az óceán mindkét partján kipróbálták magukat. Így a még érkező két pilótától függően versenyezhetnek mindkét helyen.

    Az, hogy ki melyik autóba ül majd, természetesen még nem dőlt el, de ha minden igaz, két-két autóval kell majd számolni mind a WEC, mind az IMSA esetében. Erre rájön még kettő, ugyanis Amerikában a JDC-Miller, Európában pedig a JOTA versenyez majd egy-egy külön autóval.

  • A Nissan lesz a McLaren beszállítója

    A Nissan lesz a McLaren beszállítója

    Jövőre érkezik a Formula E mezőnyébe a McLaren csapata, miután átveszik a jelenleg címvédő, gyári Mercedes csapatot. Első évükben nem gyártanak saját hajtásláncot, hanem a Nissannal léptek partnerségre.

    A brit cég korábban az első szezon motorjait gyártotta, amikor is szinte mindegyik alkatrész központi volt.

    Azóta azonban már kétszer mutatott be új autót a Formula E, és a Mercedes késői átvétele nem hagyott időt arra, hogy a McLaren teljesen saját autót fejlesszen az első Gen3-as évre. Ez azonban nem is volt céljuk, mint utólag kiderült, hiszen négy szezon erejéig kötöttek megállapodást a Nissannal, a teljes érára.

    „A McLaren Racinggel kötött partnerségünk erős lesz, az egész szervezeten belül szeretnénk az együttműködést, és az adatok megosztását inspirálni.” nyilatkozta Ashwani Gupta, a Nissan operatív vezérigazgatója.

    A Nissan – jelenleg középmezőnyhöz tartozó – csapata visszalépésnek tűnhet a bajnoki esélyes Mercedes EQ számára. Azonban a japán márka elődje, a Renault e.dams dominálta a Gen1-es időszakot, és bár nem jött ki nekik a lépés azóta, az utóbbi két szezonban a beszállítói problémák hátráltatták őket a felzárkózásban.

    A csapat sorsa csak nemrégiben tisztázódott, akkor jelentették be, hogy a gyár felvásárolta a DAMS-tól az istállót. A bizonytalanság azonban nem az egyetlen hátráltató tényezőjük jövőre: sztárpilótájuk, Sébastien Buemi elhagyja őket az Envision kedvéért.

    A Formula E második bajnoka most először vált csapatot, így a japánok ezen a területen is elveszítették a stabilitást.

    Ennek ellenére nem szabad leírni őket: a Gen1-es és Gen2-es időszak egy-egy bajnoka egyesül majd a közös McLaren-Nissan projektben így mindkét oldal tudja majd, hogyan kell nyerni.

    Maximilian Günther, Nissan, FE, Formula E
    Most gödörben a Nissan, de vajon mi jön utána? – Fotó: Simon Galloway/FIA Formula E

    Mivel a britek a Forma-1-ben is új beszállító után néznek, hogy kilépjenek a Mercedes árnyékából egy újonnan érkező márkával, egy gyári támogatás megléte már előrelépést jelenthet számukra.

    „Miért ne?” felelte Tommaso Volpe, a csapatfőnök arra a kérdésre, további programok származhatnak-e az együttműködésből.

    „Persze, ennek az együttműködésnek az a lényege, hogy megteremtsük a kapcsolatot a McLaren és a Nissan között. De mindezek ellenére ez egy nagyon komplex helyzet, mindketten a motorsportban tevékenykedünk, és nagyon sok a tényező.

    Mindennek össze kell jönnie ahhoz, hogy egy ilyen program elinduljon. Nem vagyunk jelenleg abban a helyzetben, hogy akár csak lássuk, milyen lehetőségeink lehetnek majd.

    Viszont az, hogy partnerek vagyunk, olyan ajtókat nyit meg tárgyalások előtt, amik korábban fel sem merültek volna.”

  • Megmutatta magát a Mahindra újgenerációs autója is

    Megmutatta magát a Mahindra újgenerációs autója is

    Több más csapathoz is hasonlóan a Mahindra Gen3-as Formula E autója is megtette az első lépéseit, még csütörtökön Oliver Rowlanddel.

    Az indiai alakulat két bemutatót is szervezett, az első, „privát” teszt volt – amiről megosztottak fotókat – illetve majd lesz egy külön, a nagyközönség előtti bemutató is, méghozzá a híres Goodwood Fesztiválon, a hétvégén.

    Utóbbin nem is akárki fogja terelgetni a 100 kW-tal erősebb gépet, mint Nick Hedifeld. A korábbi Forma-1-es pilóta, aki a Mahindra versenyzője is volt, jelenleg pedig tesztpilóta és nagykövet is. Ráadásul közel 20 évig az ő nevéhez fűződött a leggyorsabb goodwoodi idő, amit 1999-ben állított fel az F1-es McLarennel, amit aztán csak 2019-ben döntött meg Romain Dumas egy elektromos Volkswagen ID.R-rel.

    „Büszke pillanat számunkra, hogy elvihetjük ezt az autót Goodwoodba, alig egy héttel az első tesztje után  Ez a csapat kemény munkájáról, elhivatottságáról és szenvedélyéről tanúskodik, amely gárda mindig arra törekszik, hogy olyat érjen el, ami mások számára elérhetetlen. Nagyon várom már, hogy bemutatkozzon ez az autó agy ilyen ikonikus eseményen, mint Goodwood, képviselve az egész Formula E-t, miközben az belép egy új érába.” – nyilatkozta a csapatvezetője Dilbagh Gill.