Kategória: Formula E

  • Michelisz csapattársa korábbi F1-es pilóták között bizonyíthat

    Michelisz csapattársa korábbi F1-es pilóták között bizonyíthat

    Egészen különleges lehetőséghez jutott az a pilóta, aki idén is Michelisz Norberttel egy csapatban teljesíti majd a túraautós szezont.

    Mielőtt még útjára indulna a TCR World Tour első szezonja, a Hyundai pilótája, Mikel Azcona egy egészen új téren próbálhatja ki magát. A WTCR utolsó bajnoka olyan lehetőséghez jut, mint a Formula 2, a DTM, az ETCR és az Indy Lights címvédője is.

    Ugyanis együléses versenyautóban, méghozzá a Formula E újonctesztjén vehet majd részt, méghozzá a NIO 333 színeiben, a korábbi Red Bull pilótával, Daniil Kvyat ideiglenes csapattársaként. A 11 csapat felállásában számos korábbi F1-es pilóta megtalálható, az F2-es és F3-as mezőny néhány jelenlegi tagjával egyetemben. Lehetőséget kap a juniorok mellett két F1-es tartalékpilóta, Felipe Drugovich (Aston Martin) és Robert Shwartzman (Ferrari) is.

    A gyakorlásra a Berlin E-Prix-t követő hétfőn, tehát április 24-én kerül majd sor, 23 pilóta részvételével. Többnyire formaautós, vagy legalábbis korábban hasonló tapasztalattal rendelkező pilótákról van szó, de azért akad néhány kivétel.

    Adrien Tambay és Charlie Eastwood ugyan karrierjük elején részt vettek néhány kisebb együléses sorozatban, azonban viszonylag hamar a túraautókra helyezték a hangsúlyt. A DTM és a WTCR tavalyi bajnokai, Sheldon van der Linde és Mikel Azcona viszont még egyáltalán nem versenyeztek ilyen típusú autóval, így első alkalmat jelent majd számukra a teszt.

    Azcona annyi előnyben van túraautós kollégáihoz képest, hogy ő már versenyzett teljesen elektromos autóval az ETCR-ben. A bajnokság két éve alatt ráadásul két különböző gyártó autóját is kipróbálhatta.

    Hasonló cipőben jár a Jaguar futamgyőztesének, Mitch Evansnak az öccse is, aki megnyerte a Formula E betétsorozatának (Jaguar I-Pace eTrophy) bajnoki címét, majd ausztrál túraautó bajnokságokban folytatta.

    A teszten részt vevő pilóták listája a következő:

    Csapat Pilóta (Korábbi) sorozat
    🇬🇧 Jaguar
    🇳🇿 Simon Evans
    🇿🇦 Sheldon van der Linde DTM, IMSA
    🇬🇧 Envision
    🇬🇧 Jack Aitken WEC, DTM, IMSA, (F1)
    🇬🇧 Jonny Edgar F3
    🇩🇪 Porsche
    🇨🇳 Yifei Ye WEC
    🇩🇪 David Beckmann WEC, (F2)
    🇺🇸 Andretti
    🇧🇧 Zane Maloney F2
    🇸🇪 Linus Lundqvist Indy Lights
    🇮🇹 Maserati
    🇧🇷 Felipe Drugovich (F2)
    🇦🇺 Hugh Barter F3
    🇫🇷 DS Penske 🇺🇸
    🇬🇧 Will Stevens WEC, (F1)
    🇮🇱 Robert Shwartzman* (F2)
    🇮🇳 Mahindra
    🇮🇳 Jehan Daruvala F2
    🇪🇸 Roberto Merhi (F1)
    🇬🇧 Jordan King (F2, IndyCar)
    🇩🇪 Abt Cupra 🇪🇸
    🇫🇷 Adrien Tambay (ETCR)
    🇩🇪 Tim Kramnitz Formula Regional
    🇯🇵 Nissan
    🇮🇹 Luca Ghiotto (F2)
    🇫🇷 Victor Martins F2
    🇬🇧 McLaren
    🇮🇪 Charlie Eastwood WEC
    🇬🇧 Luke Browning F3
    🇨🇳 NIO 333
    🇮🇹 Daniil Kvyat* WEC, (F1)
    🇪🇸 Mikel Azcona TCR World Tour

    *=orosz pilóta, aki már más színekben indul versenyeken

    A Red Bull volt tehetsége búcsút mondott az F1-es álmainak

  • A korábbi botrányhős pilóta szerint sok versenyzőnek nincs keresnivalója az F1-ben

    A korábbi botrányhős pilóta szerint sok versenyzőnek nincs keresnivalója az F1-ben

    A Formula E-ben szereplő, a különböző botrányairól is híres Dan Ticktum szerint sok olyan pilóta van a Forma-1 jelenlegi mezőnyében, akik egyáltalán nem érdemlik meg a helyüket.

    A brit pilótának 2 alkalommal is komoly esélye volt arra, hogy bekerüljön a száguldó cirkuszban, miután a Red Bull és a Williams pilótaakadémiájára is bekerült. Azonban Ticktumnak ami a szívén, az a száján, és emiatt már számtalan alkalommal került bajba.

    Először a Bikák tették lapátra, miután kétségbe vette Mick Schumacher F3-as bajnoki címét és vállalhatatlan nyiatkozatokat adott róla a sajtóban, majd a Williamsnél azért kötöttek útilaput a talpára pár évvel később, mert az egyik Twitch élő adásban a „sz*r” jelzővel illette Nicholas Latifit, aki akkor még a grove-i istállót erősítette.

    Azonnali hatállyal kirúgta Ticktumot a Williams

    Dacára az előbb említett 2 botránynak, Ticktum lehetőséget kapott a Formula E-ben a NIO 333 csapatánál, akikkel eddig 3 pontszerzése is van az eddig megrendezett 6 futamból, legjobb eredménye pedig egy 6. hely volt.

    A botrányhős nemrégiben a Formula E-ben és a Forma-1-ben szereplő pilótákat hasonlította össze egy, az Independent-nek adott nyilatkozatában, és tett pár meglepő kijelentést.

    „Szerintem a sorozatunkból mindenki, kivétel nélkül megállná a helyét a Forma-1-ben. Nyilvánvalóan vannak olyanok is, akik már voltak ott, és megérdemelték volna, hogy több időt kapjanak ott a bizonyításra.

    „Aki eljut erre a szintre, az már nagyon tehetségesnek számít, de még itt is megesik, hogy a pénz beszél. A tehetség nem minden, mert ha van egy olyan jelölt is, aki nem olyan ügyes, de nagyobb szponzori tőkét hozna, akkor általában őket választják.”

    „Itt a Formula E-ben mindannyian professzionálisak vagyunk, és a bérezésünk is hasonló. Ez a Forma-1-ben nem így van, és véleményem szerint sok olyan pilóta van ott, akinek semmi keresnivalója nem lenne ott. Akár innen a Formula E-ből is ott lehetnének egyes versenyzők azok helyén, akik nem valók oda.”

  • Az egykori IndyCar-helyszín így feszegette a Formula E határait

    Az egykori IndyCar-helyszín így feszegette a Formula E határait

    Miként a neve is mutatja, a São Pauló-i Sambadrome világszinten sem a versenyzésről ismert, de az itt található pálya még a városon belül sem a leghíresebb. Mégis, valami különleges dolog történt, ami most először igazán megmutatta a Formula E új generációs autójának erősségét.

    Fél másodperc döntött Evans javára, aki a végsőkig kitartott

    Az idén mutatkozott be élesben a Formula E új, Gen3-as autója, amely új technológiákat vonultat fel, és a teljesítménye is nagyobb, mint az elődeinek.

    Talán emiatt, talán nem, de a bajnokság az új szezonra húzott egy merészet: a versenyhelyszínek majdnem felét lecserélték, a szezon első felében ráadásul három egymást követő futamon is új pályával kellett a mezőnynek megismerkednie (Haidarábád, Fokváros és São Paulo).

    Ezek már nem a kockaszerű városi pályák

    A három új helyszín új irányt képvisel, és nemcsak városok kiválasztása (mindhárom ország először szerepelt a versenynaptárban), hanem a pályák jellege szempontjából is.

    A korábban alacsonyabb sebességre tervezett, sokszor derékszögekkel és sikánokkal tördelt ritmusú városi pályák helyét kissé más stílusú, gyorsabb vonalvezetés vette át, gyorsabb kanyarokkal és hosszabb padlógázas szakaszokkal.

    Tavaly még arról szóltak a hírek, hogy Fokváros lesz az eddigi leggyorsabb pálya, ami így is lett, a Formula E legújabb helyszíne (São Paulo) azonban még eggyel túltett rajta, és nem is csak egy szempontból. Közel 20 km/h-val voltak gyorsabbak az autók São Paulóban, mint előtte a dél-afrikai városban, ezzel már „csak” 60-nal maradnak el az F1-es végsebességtől, ami az elektromos járművektől nem kis teljesítmény.

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by ABB Formula E (@fiaformulae)

    A Sambadrome már korábban is volt versenyhelyszín, teljesen más kialakításon az Indy Racing League is teljesített négy futamot itt 2010 és 2013 között. Ráadásul az eső miatt többször meg kellett rövidíteni a viadalokat, így nem igazán lehet összehasonlítani a Formula E mostani kiruccanását az akkori versenyekkel.

    A másik szempont, amiben az új pályák felülmúlták a korábbiakat, az a versenyzés. Rendkívül szoros befutót hozott az első brazil futam, a dobogósok között csak kicsit több, mint fél másodperc volt a verseny végén. Ennél csak egyszer, a 2019-es marrákesi futamon volt szorosabb a verseny vége. Akkor a biztonsági autó az utolsó körben engedte el újra a mezőnyt, így nem is volt esélyük a pilótáknak egymástól elnyúlni.

    A Formula E versenynaptárában kevés annyira állandó pálya volt, mint a soron következő hétvége dupla fordulójának helyszíne, a berlini Tempelhof Repülőtér. Eddig egyedül a német főváros adott otthont futamnak az összes szezonban, a COVID alatt pedig egészen rendhagyó, hatfordulós, három külön vonalvezetésből álló (most ebben az esetben a fordított irányt is beleszámítjuk a bukóterek kialakítása miatt) szezonzárót tartottak itt.

    A Gen3 teljesítménynövekedése miatt azonban nem biztos, hogy továbbra is változatlan módon maradhat a Formula E legnagyobb múlttal rendelkező helyszíne. A német szervezők azonban már többször is módosítottak a pálya kialakításán, így nem korántsem biztos, hogy a hozzánk legközelebb eső elektromos világbajnoki versenynek vége szakad a következő szezontól kezdve.

  • Kvyat már a hónap végén autóba ül, és tesztelni fog

    Kvyat már a hónap végén autóba ül, és tesztelni fog

    Daniil Kvyat ismét feltűnik majd a együléses versenyautók környezetében, sőt hamarosan tesztelni is fog.

    Az orosz versenyző Forma-1-es álmai nem úgy sikerültek, ahogy azt korábban eltervezte. A Toro Rossónál jó teljesítményt nyújtott, majd mikor Sebastian Vettel elhagyta a Red Bullt, a helyére ülhetett.

    Ám Daniel Ricciardo mellett nem brillírozott a 28 éves pilóta. 2016-ban, mikor még tavasszal rendezték meg az Orosz Nagydíjat, kétszeres is belement hátulról a Ferrariban versenyző négyszeres világbajnokba. Ott fogyott el Helmut Marko türelme, így Kvyat mehetett vissza a Toro Rossóba, míg Spanyolországban már Max Verstappen vezette a másik Red Bullt.

    Daniil Kvyat
    Daniil Kvyat – Fotó: Mark Sutton/Getty Images/ Red Bull Content Pool

    2020 után tűnt el a versenyző az F1-es radarról. Azóta egykori kedvese kapcsán merül fel a neve, ugyanis lányát, Penelopét a holland kétszeres világbajnok neveli Kelly Piquet-vel. LMP-2-es autókat vezetett az évek alatt Kvyat, majd az állampolgársága miatt esett el lehetőségektől.

    A hónap végén viszont újra együléses autóba ülhet, hiszen a Formula E-ben szereplő NIO 333 ajánlott tesztelési lehetőséget az orosznak. A 28 éves pilóta Berlinben viheti el pár körre a konstrukciót. Ha Kvyat beválik a csapatnál, akkor a következő szezonban az FE-ben térhet vissza.

  • Fél másodperc döntött Evans javára, aki a végsőkig kitartott

    Fél másodperc döntött Evans javára, aki a végsőkig kitartott

    Mitch Evans az utolsó másodpercekig tudta tartani Nick Cassidyt és csapattársát, Sam Birdöt, így ő diadalmaskodott a Saõ Paulo ePrix-n.

    A rajt után Stoffel Vandoorne ugrott az élre, míg Antonio Félix da Costa próbálta maga mögött tartani Evanst. A kettes és a hármas kanyar között Norman Nato, Edoardo Mortara és Andre Lotterer találkozott egymással. Nato a boxba hajtott, míg a többiek sérülésekkel felvértezve folytatták útjukat.

    A második körben Sébastien Buemi esett vissza a mezőny végére, miután ütközött Maximilian Guentherrel.

    Az ötödik kör elején egy percet felhasznált Vandoorne az Attack Mode-ból, így Da Costa vette át a vezetést. A második helyre csúszott vissza a belga pilóta, majd az egy perc leteltével visszavette az első helyet. Ám ez után a portugál versenyzőt Evans és Cassidy is megelőzte.

    Sacha Fenestraz autója megállt, így a Safety Car-nak is a pályára kellett lépnie.

    Az újraindítás után egyre világosabbá vált, hogy Vandoorne-nak sokkal több energiát kell felhasználnia, mint a mögötte haladóknak, akik a szélárnyékot kihasználva kergették a az első helyen autózó pilótát. Da Costa mindeközben visszaszerezte a második pozíciót, ám a boxutcába látogató Cassidy átugrotta mindkét pilótát, és az élre ugrott. Az Attack Mode aktiválása után az új-zélandi pilóta ismét visszaesett a harmadik helyre.

    Stoffel Vandoorne, DS Penske,
    Stoffel Vandoorne az élen – Fotó: Simon Galloway/FIA Formula E

    A 16. körben újfent a pályára látogatott a Safety Car. Ezúttal Dan Ticktum és Jake Dennis ütközött az első sikánban. A bajnokságban második helyen álló versenyző húzta a rövidebbet.

    Az Attack Mode-ok használata miatt Vandoorne, Cassidy és Da Costa között vándorolt az első hely, majd Mitch Evans örökölte meg a legértékesebb pozíciót. Ám a versenyzőt vizsgálta a versenyigazgatóság, mivel a gyanú szerint sárga zászlós szakasz alatt előzött. A sorban csatlakozott hozzá Da Costa, René Rast és Pascal Wehrlein is (büntetést nem kaptak, mert a stewardok megállapították, hogy nem történt szabályszegés).

    A portugál pilóta hibázott az első sikánban, így a harmadik helyről a hetedikre esett vissza. Miután mindenki túl esett az Attack Mode-on, Cassidy került az élre, mögötte Evans és Vandoorne loholt.

    A 30. körben Sam Bird megtáltosodott, és megelőzte a lemaradó belga versenyzőt. Így ért fel a brit pilóta a harmadik helyre.

    A Safety Car periódusok miatt négy körrel meghosszabbították a versenyt. Evans visszaelőzte Cassidyt. A manőver következtében az Envision versenyzőjét Bird kezdte támadni. Az utolsó körben Cassidy már ismét Evans mögött volt, ám nem tudta megelőzni honfitársát.

    Így a Saõ Paulo ePrix-t Mitch Evans nyerte meg, Nick Cassidy és Sam Bird előtt. Mögöttük Antonio Félix da Costa, Jean-Éric Vergne, Stoffel Vandoorne, Pascal Wehrlein, Jake Hughes, René Rast és Sebastien Buemi végzett az első 10-ben.

    Pozíció Versenyző Csapat
    1 Mitch Evans Jaguar
    2 Nick Cassidy Envision
    3 Sam Bird Jaguar
    4 Antonio Félix da Costa Porsche
    5 Jean-Éric Vergne DS Penske
    6 Stoffel Vandoorne DS Penske
    7 Pascal Wehrlein Porsche
    8 Jake Hughes McLaren
    9 René Rast McLaren
    10 Sebastien Buemi Envision
    11 Maximilian Guenther Maserati
    12 Andre Lotterer Andretti
    13 Lucas di Grassi Mahindra
    14 Dan Ticktum NIO 333
    15 Robin Frijns Abt Cupra
    16 Oliver Rowland Mahindra
    17 Sergio Sette Camara NIO 333
    18 Nico Mueller Abt Cupra
    19 Edoardo Mortara Maserati
    20 Jake Dennis Andretti
    21 Sacha Fenestraz Nissan
    22 Norman Nato Nissan
  • A Red Bull volt tehetsége búcsút mondott az F1-es álmainak

    A Red Bull volt tehetsége búcsút mondott az F1-es álmainak

    A Red Bull juniorjai közül nemrég kikerült Jehan Daruvala elárulta, lemondott a Forma-1-es álmairól, és a Formula E-ben látja a jövőjét. Idén az F2 mellett az elektromos sorozatban lesz teszt- és tartalékpilóta, amit több szempontból is jó megoldásnak tart.

    Jehan Daruvalát 2020 elején szerződtette a Red Bull a juniorjai közé, ami nagy lehetőséget jelentett az indiai pilóta számára. Az elmúlt három évben azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért az idei évben távozott a bikásoktól. Ez lényegében egyet jelent azzal, hogy búcsút mondhat Forma-1-es álmainak, amit ő maga is beismert, és kijelentette, hogy a Formula E jelenti számára a jövőt.

    Az indiai versenyző ugyanis az elektromos sorozatba igazolt, igaz egyelőre csak teszt- és tartalékpilótaként. Egészen pontosan a Mahindra csapata szerződtette, ám ezzel együtt a Forma-2-ben is folytatja pályafutását, ahol egyébként két harmadik helyet szerzett Szaúd-Arábiában az MP Motorsport színeiben. Daruvala elárulta, hogy eredetileg nem ez volt a terv.

    „Elég nehéz döntés volt – nyilatkozta egy sajtóbeszélgetésen a Formula E Sao Pauló-i hétvégéje előtt. – Tavaly nem [az F2-ben maradás] volt a terv. Igencsak elegem volt, nem akartam ezt csinálni. Aztán megkaptam a lehetőséget, hogy csatlakozzak az MP-hez. Nem lennék itt, ha nem élcsapat lenne. Azért vagyok itt, hogy nyerjek.”

    Jehan Daruvala
    Jehan Daruvala (Fotó: Dutch Photo Agency/Red Bull Content Pool)

    Az elmúlt három évben Daruvala meglehetősen középszerű teljesítményt nyújtott a Forma-2-ben. Összesen csupán négy futamon diadalmaskodott, és bár tavaly főversenyen sikerült győznie, így is csak hetedik helyen végzett az összetettben, ez pedig nem volt elég a Red Bullnak. Ennek következtében a Forma-1-en kívül kezdett el nézelődni, és az indiai Mahindra nyilvánvalóan adta magát.

    „Tavaly nem úgy alakult a szezonom, ahogyan elterveztem – fogalmazott. – Nem ez volt a legjobb évem. Ezért kellett megvizsgálnom a Forma-1-en kívüli lehetőségeket, és a Formula E volt a legjobb opció. A Mahindra mint indiai csapat, valamint én mint indiai, ez volt a legmegfelelőbb kombináció. Tartalékversenyzőnek lenni egy dolog, természetesen szeretnék hamar beülni a pilótafülkébe. Az F2-ben a legjobbamat kell nyújtanom, a bajnoki címért kell harcolnom, és ki kell érdemelnem a helyemet.”

    Daruvala számára felmerült a lehetőség, hogy egy nem európai központú sorozatban folytassa pályafutását, hiszen a japán Super Formulába és az IndyCarba is igazolhatott volna. Bár származását tekintve nincs köze az öreg kontinenshez, már annyi ideje él és versenyez Európában, hogy nem akarta azt huzamosabb időre elhagyni.

    „Európában szeretnék versenyezni – szögezte le. – Sok embert ismerek itt, és ők is ismernek engem. Ha Japánba vagy Amerikába mennék, minden új lenne. Ráadásul a Formula E magas színvonalat képvisel a csapatok és a gyártók tekintetében, és a versenyzők is magas szinten vannak. A világ legjobb pilótáival akarok versenyezni, és úgy gondolom, hogy a Formula E-ben ezt megtehetem.”

  • Da Costa hatalmas felzárkózást követően nyert Dél-Afrikában

    Da Costa hatalmas felzárkózást követően nyert Dél-Afrikában

    A Porsche pilótája, Antonió Félix da Costa nyerte a Formula E kilencedik szezonjának dél-afrikai versenyét, amit két csapat is bojkottált. A portugál pilóta a 11. helyről volt képes végiggázolni a mezőnyön.

    A rajtrácsra 18 autó állhatott fel, de már a rajt után csökkent ez a szám. A bajnoki éllovas Pascal Wehrlein elrontotta Nico Müller 31. születésnapját, miután megtorpedózta őt hátulról. A balesetben mindkét autó komolyan megsérült, egyikük sem tudta folytatni a futamot.

    Az újraindítás után Günther őrizte az első helyét, amit el tudott csenni a pole-ból induló Sacha Fenestrazzal szemben. Mögöttük stabilizálódott a sorrend és a 10. körben elkezdték felvenni a versenyzők az attack modejaikat. Günther és Fenestraz is így tettek, aminek köszönhetően Cassidy átvehette a vezetést.

    A Jaguar csapata ismét egy óriásit hibázott: Mitch Evans az előírtnál nagyobb teljesítményt használt, ami miatt a versenybírók egy bokszutca áthajtásos büntetést szórtak ki rá. Az új-zélandi pilóta így kiszállt a pontokért való küzdelemből.

    Fenestraz a 14. körre visszavette a pozícióját Günthertől, akinek ezután az Indiában futamot nyerő Jean-Éric Vergne miatt kellett néznie tükreit. Cassidy azonban meg tudta tartani a vezető pozícióját az attack modeja elhasználása után is, amivel Fenestrazt és Günthert is átugrotta.

    Az egyetlen állva maradt Porschéval Antonio Félix da Costa remekelt. A portugál folyamatosan szórta a leggyorsabb köröket és a 20. körre már a 4. helyen haladt. A következő körben újabb dráma történt: A 3. helyen autózó Günther az egyik egyenesben hozzáért a falhoz, ami miatt ki is esett a versenyből.

    A teljes pályás sárga legnagyobb vesztese Fenestraz volt, aki a baleset előtt vette fel a maradék plusz lóerőjét, ami miatt visszaesett da Costa mögé, aki így már a 2. helyen haladt. A 23. körre az első 7 pilóta nagyon közel került egymáshoz és ezzel rendkívül nyílttá vált a győzelemért való küzdelem.

    A portugál megállíthatatlan volt, az első helyen haladó Cassidyt is le tudta vadászni és az előzést követően folyamatosan növelte a különbséget. Az Envision pilótájának spórolnia kellett az energiával, ami miatt Vergne is meg tudta előzni őt.

    Da Costa a 27. körben felvette az utolsó attack modeját és megpróbálta visszaszeretni a vezető helyét Vergne-nyel szemben. A biztonsági autós fázis miatti hosszabbításban a portugál egy látványos manőverrel előzte meg egykori csapattársát és meg is nyerte a versenyt.

    A harmadik helyen Cassidy végzett. További pontszerzők: René Rast, Sebastien Buemi, Dan Ticktum, Stoffel Vandoorne, Norman Nato, André Lotterer és Jake Hughes.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

    Dráma: két csapat is bojkottálja a dél-afrikai versenyt

  • Dráma: két csapat is bojkottálja a dél-afrikai versenyt

    Dráma: két csapat is bojkottálja a dél-afrikai versenyt

    A Formula E-ben versenyző Mahindra és a partnercsapata, a Cupra sem fog részt venni a sorozat dél-afrikai versenyén. Mindkét csapat képviselői úgy véli, hogy az utcai pálya egyáltalán nem biztonságos a versenyzésre.

    A vadonatúj helyszínen már több nagyobb baleset is történt, ami növelte a csapatok aggályait. A Mahindra egy részletesebb vizsgálat után olyan problémákat talált az autóik hátsó felfüggesztésén, ami miatt úgy döntöttek, hogy visszalépnek a dél-afrikai versenyen való további szerepléstől.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

    A csapat ezt egy hivatalos közlemény formájában közölte, ahol még azt is leírták, hogy további vizsgálatok érdekében a csapat Nagy-Britanniában található központjába szállítják az autókat további kivizsgálásra.

    A Mahindra és a Cupra így nem vesz részt az időmérőn és a szabadedzésen sem, ami azt jelenti, hogy a 22 autóból álló mezőny 18-ra csökkent. Az indiai csapatnál Lucas di Grassi és Oliver Rowland, a Cupránál pedig Nico Müller és a dél-afrikai származású Kelvin van der Linde maradt autó nélkül.

  • A Formula E megtalálta a megoldást a 2023-as vitás szabályra

    A Formula E megtalálta a megoldást a 2023-as vitás szabályra

    A Formula E megtalálta a megoldást arra, hogy hogyan fognak elegendő lehetőséget adni az újonc versenyzőknek az idei évtől.

    Eredetileg az FIA Formula E bajnokság 2023-as sportszabályzatában az szerepelt, hogy a csapatoknak a szezonon belül két szabadedzésen kell újonc pilótákat használniuk.
    Ezt a szabálymódosítást a csapatok azzal az indokkal vitatták, hogy a versenyautók összetörésétől való félelem miatt nincs elegendő idő az új versenyzőknek a megfelelő alkalmazkodásra.

    A közelmúltban jóváhagyták a változtatásokat, így az FIA és a csapatok között kompromisszum született arról, hogy a szezon utolsó előtti fordulóján, a római E-Prix-en már csak egy újoncok által kijelölt szabadedzés lesz.

    A Formula E Rómában egy további edzést fog tartani, amelyet várhatóan a júliusi római E-Prix előtti pénteken rendeznek meg. A csapatoknak egy-egy versenyzőt kell majd indítaniuk a hivatalos szabadedzés megkezdése előtt, mondta az Avalanche Andretti csapatának a főnöke Roger Griffiths.

    „Rómában 11 autó lesz [az újonc edzésen], csapatonként egy, így nem kell kettőt csinálnunk. Úgy gondolom, hogy a 10. szezonban [2024-ben] lesz lehetőség arra, hogy potenciálisan visszatérünk a [két üléshez] a tervek szerint, de én továbbra is szeretném látni a teljes újonc napot is.”

    „Az egyik megfontolás az, hogy talán vagy egy plusz napot tartunk Valenciában, tehát négy napot futunk, vagy három napot, és ezek közül az egyik napot az újoncoknak szenteljük.”

    A továbbiakban még arról is beszélt, hogy mennyire nehéz felkészíteni valakit egy iylen kihívásra.

    „Megpróbálsz valakit felkészíteni arra, hogy beültesd az autóba egy 30 perces edzésre; ez rengeteg munka, és nem igazán fogsz sokat kihozni belőle. Míg egy egész napos teszt, hat óra vagy valami hasonló, szerintem sokkal eredményesebb lesz.”

    A római lehetőségen kívül az újoncok egy egész napos tesztet is kapnak a berlini futam előtt, április 24-én, közvetlenül a tempelhofi dupla futam után.

    Ez a nap valószínűleg a fent említett hatórás futamot fogja tartalmazni, a korábbi évek újonc tesztjeihez hasonló formátumban.

    Az újoncok számára a hivatalos teszteken való részvételhez szükséges minimális licencminőség a B nemzetközi fokozat. A C nemzetközi fokozatú licenccel rendelkező, „együléses kategóriákban bizonyított tapasztalattal rendelkező versenyzők az FIA előzetes jóváhagyásával engedélyezhetők”.

    Az olyan pilóták, mint Sergio Sette Camara, Max Guenther, Nico Mueller és Jake Hughes profitáltak a korábbi tesztekből, ahol a Formula E-ben szerzett tapasztalataikat kamatoztatták, mielőtt versenyzői ülésekbe ültek volna.

    Daruvala meglepő kijelentést tett a Formula 2-es pilóták kapcsán

  • Dan Ticktumot gyorshajtás miatt megbüntették

    Dan Ticktumot gyorshajtás miatt megbüntették

    A Formula E-ben versenyző Dan Ticktumot múlt hónapban büntette meg a Staffordshire-i bíróság, viszont a vezetői engedélyét megtarthatta.

    A Cannock Magistrates bírósága megállapította, hogy Dan Ticktum nem azonosítitotta annak a járműnek a sofőrjét, ami 112 kilométerperórával lépte át még tavaly májusban az M6-os autópálya sebességhatárát.

    Ezért a brit versenyzőt 440 fonttal és további 90-nel bírságolták meg, és még az áldozatokat segítő szervezeteknek is kell 175 fontot adnia. Emellett pedig 6 büntető ponttal jutalmazták a jogosítványát, ami bevonásra kerül, ha a további három évben összegyűlik a 12 pont.

    Ticktum aki a második szezonját tölti a Formula E-ben, a NIO 333 csapatában.
    A korábbiakban a pályafutása során pedig már többször is vitába keveredett.

    Először, amikor 2015 során az MSA Formula-ban versenyzett, egy éves tiltást kapott a magaviselete miatt. Mivel a Silverstone-i futam során szándékosan nekiütközött Ricky Collard-nak a biztonsági autós fázis alatt, akivel korábban az első körben ütköztek össze.

    A későbbiekben két F1-es csapat versenyzőfejlesztési programjában is részt vett. Egy éves eltiltása azonban kompromittálta az esélyeit arra, hogy 2018-ban részt vegyen a Red Bull F1-es tesztjén.

    Ezután csatlakozott a Williams programjába, ami az utolsó mentsvára lehetett volna, viszont a csapat 2021 közepén menesztette a csapat akkori pilótájára, Nicholas Latifi-re tett megjegyzései miatt.

    Ticktum feltör a Formula E-ben, vajon a csapata is követni fogja?