Verstappen élvezi a sikert: Mindkét gumin jól működött az autó

Max Verstappen, Red Bull

Max Verstappen rajtolhat az élről vasárnap, így egy lépéssel közelebb került első világbajnoki címéhez.

Délelőtt és az időmérő korai szakaszaiban még Lewis Hamilton volt az etalon, ám a Q3 elején a holland versenyző egy erős körrel bebiztosította magának az első helyet. Válasz nem érkezett az ellenféltől, így a hétszeres világbajnoknak meg kellett elégednie a második pozícióval.

Ugyanakkor a Mercedes versenyzője a közepes keverékeken kezdheti meg az évadzárót, míg riválisa a piros oldalfalú gumikon fog rajtolni. Ám Verstappen nem aggódik, ugyanis az esti hőmérséklet és az autó viselkedése biztató adatokat produkált a garázsban:

,,Természetesen ez csodálatos érzés. A kvalifikáció előtt ismét sikerült javítani az autón. A hétvége eddigi szakaszaiban hol ment a dolog, hol nem, de a mostani eredmény miatt nagyon boldog vagyok. Ez az amit akartunk, viszont nem lesz könnyű. Alig várom már a holnapi napot. Mindkét abroncs jól működött, mindkettőn jól éreztem magam. Mivel este hűvösebb van, a lágy gumiknak is jól kell majd működniük. Rendben kell, hogy legyen, de majd holnap meglátjuk. Nagyon fontos, hogy jól rajtoljunk és jó pozícióban teljesítsük a versenyt. Mindent bele fogunk adni, és meglátjuk holnap mire jutunk vele. Nyugodt voltam az időmérőn, próbáltam a legjobbat kihozni magamból. Tudom, hogy a csapatom mindent meg fog tenni, és a lehető legjobb konfigurációt teszi alám. Így volt ez az év korábbi szakaszaiban is.” – nyilatkozta az időmérő után Verstappen.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Red Bull Racing Honda (@redbullracing) által megosztott bejegyzés