Russell dühös a csapatra, nem akart ugyanúgy ráfázni, mint Norris

George Russell ugyanúgy sokat veszített a bokszkiállásán az interlagosi futamon, mint Lando Norris, ám mint rámutatott, a Mercedesnél fordítva működött a döntési folyamat, mint a McLarennél.

A brit a második helyről rajtolva átvette a vezetést Norristól az 1-es kanyarban, s a Mercedes hétvégi gyengélkedése után némi meglepetésként a 28. körig vezette is a futamot – úton afelé, hogy rekordot jelentően a 7. olyan versenyző legyen az idei szezonban, aki legalább két versenyt nyert.

A futam közepén érkezett erősebb eső azonban döntéshelyzetbe kényszerítette az élmezőny tagjait, ami meg is fordította a verseny addigi képét. Russell és Norris éppen lemaradtak arról, hogy virtuális biztonsági autós jelzés alatt kisebb időveszteség nélkül cserélhessenek kereket, de ennek ellenére a bokszba hajtottak. Mögöttük Esteban Ocon, Max Verstappen és Pierre Gasly azonban nem tettek így, ezzel megalapozva, hogy végül ők hárman állhassanak fel a dobogóra, hiszen a hamarosan elrendelt piros zászlós leállás során már időveszteség nélkül cserélhettek kereket – vagyis mindhárman tulajdonképpeni bokszkiállás nélkül teljesítették a futamot.

Míg Norris arról beszél, hogy a McLaren rá bízta a döntést a kerékcseréről, így történt meg a végül számára balszerencsésen alakuló lépés, a Mercedesnél fordított volt a helyzet, és ez már Russell futam közben bejátszott rádióüzenetéből is nyilvánvaló volt. A brackley-iek ugyanis nem hagytak választási lehetőséget a versenyt vezető pilótájuknak, a bokszutcába hívták őt friss intermediate gumikért, pedig Russell tudatta velük, hogy ez szerinte rossz döntés.

https://twitter.com/gwrtrice/status/1853163925849989386

„Ha kint maradunk, első helyen lettünk volna az újraindításnál Ocon, Max és Gasly előtt, az élen haladni pedig sokkal könnyebb. Hogy hol végeztünk volna, azt nem tudom, de a verseny során nagyon mérges voltam, mert én kint akartam volna maradni” – nyilatkozta Russell az F1 hivatalos csatornájának.

„Az első 30 kör során mindent kontroll alatt tartottam, 12 másodperc előnyöm volt a harmadik helyezettel szemben, és Landót is magam mögött tudtam tartani. Igen, az a három kör tényleg nagyon-nagyon kemény volt a verseny közepén, de éppen ezért akartam a pályán maradni, mert meg voltam győződve róla, hogy ebből biztonsági autó vagy piros zászló lesz. Végül pedig így is történt, hiszen vezethetetlenné váltak a körülmények.”

„Általában amikor szárad a pálya, a csapat dönt arról, hogy mikor váltsunk slickekre. De amikor egyre vizesebb lesz, a versenyzőn szokott múlni, hogy slickről interre vagy interről esőgumira cseréljünk.”

A brit a folytatásban az elé kerülő Alpine-okat sem tudta megelőzni, így negyedikként ért célba, ám eredménye még nem végleges, hiszen két ügyben is vizsgálat alá helyezték őt a felügyelők. Egyrészt Norrishoz hasonlóan a második felvezető kör szabálytalan megkezdéséért, másrészt pedig Lewis Hamiltonnal amiatt, mert a Mercedes szerelői mindkét autón változtattak a guminyomáson a rajtprocedúra során.

Verstappen a 17. helyről dominált a brazíliai esőben, az Alpine szürreális dupla dobogót szerzett!