Ricciardo nem a legboldogabb a csapat stratégiai hibája miatt

Daniel Ricciardo, McLaren

Daniel Ricciardo elmondása szerint ragaszkodott az átmeneti esőgumira váltáshoz, ugyanakkor túl későn hívták ki kereket cserélni.

Nem egy szokásos unalmas Orosz Nagydíjat láthattunk idén, hanem egy parázs versenyt a végén pedig az eső jelentette a drámát. A mezőny egyik fele a köztes esőgumira váltott, míg a másik fele megpróbálta a száraz pályás gumikon teljesíteni az utolsó néhány kört.

Csapattársával szemben, aki rossz döntésük végett valószínűleg egy győzelmet bukott el, Daniel Ricciardo már korábban ki akart jönni a boxba, hogy előnyt szerezzen a körülötte csúszkáló versenyzőkhöz képest.

A futam végére jelentősen összekeveredett a sorrend, Ricciardo végül a 4. helyen végzett, és továbbra is meg van győződve arról, hogy egy korábbi boxkiállás lett volna a helyes döntés.

„Csak a médián keresztül hallottam Lando versenyéről, de én a saját érzéseimről és versenyemről beszélek. Arra gondolok konkrétan, amikor megkérdeztem a csapatot, hogy jobban fog-e esni az eső, mivel a rajt-célegyenes még többé kevésbé száraz volt, de más részeken elképesztően vizes lett a pálya.” – mondta Ricciardo a Sky Sports-nak.

„Mi vagyunk a legjobb referenciák erre a célra. Azt mondtam, hogy az 5-ös és 7—es kanyarokban már nem lehet pályán tartani az autót, szóval számomra teljesen egyértelmű volt a kérdés. Azt mondtam, be kell mennem az interekért.” – mondta az ausztrál.

„A 7-es kanyarban kicsúsztam, és majdnem a falban végeztem, szóval ez nem is igazán volt kérdés számomra. Azt hiszem, általában mi tudjuk ezt a legjobban megítélni, mert mi vagyunk azok, akik érezzük mi történik a pályán, de még egyszer mondom, nem Lando helyzetéről beszélek. Számomra egyértelmű volt. És utólag visszagondolva, még egy körrel előbb kellett volna kiállni.” – mondta Ricciardo.

„Valószínűleg nem csináltuk tökéletesen, de szerintem ez volt a helyes döntés.”

Lando Norris nagyon közel járt ahhoz, hogy a McLaren zsinórban 2 futamot nyerjen, de az eső közbeszólt. Ennek ellenére Ricciardo szerint van ok az optimizmusra, hiszen egyértelmű az előrelépés a csapatnál:

„Ha a csapat szempontjából nézem a dolgokat, akkor nagyon bíztató a teljesítmény. Igazság szerint több pontot ki lehetett volna ebből sajtolni, de megyünk tovább.” – zárta Ricciardo.