A Red Bull tanácsadója megint úgy fényezte Isack Hadjart, hogy abból a jövő évi előléptetésére lehet következtetni, és ebben a kérdésben az újonc versenyző hozzáállása is változni látszik.
A téma azért aktuális, mert Hadjar bravúros dobogós eredményt szerzett az előző futamon a Red Bull kisebbik csapatánál, miközben Max Verstappen aktuális csapattársai másfél éve szinte folyamatosan szenvednek, így a bikásokat szüntelenül leköti annak mérlegelése, hogy kit ültessenek a holland mellé az autóba.
A következő szezonra a négy autóból három vezetője még nem ismert, miközben az F1-es mezőny szinte összes többi ülése gazdára talált: a Mercedesnél már csak bizonyos tartalmi részletek hiányoznak a jelenlegi versenyzők szerződésének meghosszabbításához, így egyedül az Alpine-nál van még egy kérdőjel. Sergio Pérez, Liam Lawson és Yuki Tsunoda eredményeit látva az újonc korábban jelezte, egyelőre nem vágna bele a nagy kalandba a Red Bullnál, de a legutóbbi tündöklése biztos sok önbizalmat adott neki, talán emiatt is máshogy áll hozzá a kérdéshez, ami árulkodó jel.
„Az év elején kérdeztek arról, hogy készen állok-e rá, hogy idén fellépjek a Red Bullhoz. és a válaszom továbbra is az, hogy nem, mert most sem látnám értelmét ennek. De ugyanez a kérdés 2026-ra vonatkozóan más, az nem lenne gond, mert mindenki teljesen új autót fog vezetni” – mondta.
„A lesz a helyzet, hogy a megfelelő irányba kell igazítani az autó kialakítását. Az érdekes lenne.” Hozzátette, hogy az új szabályrendszer sokkal könnyebbé tenné a csapatváltását.
Hadjarnak nagy bókot adott Helmut Marko is a Kleine Zeitungnak nyilatkozva azzal a megállapítással, hogy a fiatal pilótának „egyértelműen megvan a mentális ereje ahhoz, hogy megállja a helyét Verstappennel szemben.”
Ez Yuki Tsunoda karrierjének végét jelentené a Red Bullnál? A csapat (publikusan nem ismertetett) határidőt szabott neki a teljesítménye javítására, és a legutóbbi pontszerzésével a japán kicsit talán javított az esélyein. „A 9.helyet általában nem érezzük különlegesnek, de nekem önbizalmat ad a jövőre, mert nem volt könnyű napom” – mondta a Holland Nagydíj után, ahol a gázpedál problémája és a számára rosszkor érkező biztonsági autós fázisok hátráltatták.
A Red Bull a története során két tehetségét léptette elő a kisebbik csapatából legfeljebb egy teljes szezon után, Daniil Kvyatot és Alexander Albont; még Sebastian Vettel és Max Verstappen is ment néhány plusz versenyt a teljes szezonján felül, mielőtt megkapták a lehetőséget. Hadjar szempontjából a múlt viszont rossz ómen a 2026-os előléptetésre, hiszen az említett Kvyatot és Albont lefokozták/elbocsátották kicsit több mint egy teljes szezon után.
Carlos Sainz rendesen kiakadt az FIA sportfelügyelőire a Holland Nagydíjon, amiért 10 másodperces időbüntetést kapott a Liam Lawsonnal történt ütközésért, majd utólag „viccnek” titulálta a döntést, ami szerinte nem megfelelő a Forma–1 szintjéhez. A spanyol versenyző az Olasz Nagydíj sajtónapján újabb részleteket osztott meg; a Williams bejelentette, hogy hivatalos úton támadja meg a döntést; Liam Lawson pedig úgy tett, mint aki nem érti, mi a gond (vagy tényleg nem érti).
Sainz Zandvoortban az egyes kanyarban kívülről próbálta meg megelőzni az új-zélandit, majd az autójának jobb első kereke hozzáért a Racing Bulls bal hátsójához, amitől mindketten defektet kaptak. A felügyelők azért Sainzot hozták ki bűnösnek, mert az idei szezonra megváltoztatott versenyzési irányelvek alapján úgy vélték, hogy mivel a Williams első tengelye a kanyarcsúcspontig nem került a Racing Bulls első tengelye elé, Lawsonnak nem kellett helyet hagynia a spanyolnak.
Igen ám, de Lawson fedélzeti kamerájából tisztán látszott, hogy megcsúszott alatta az autó, ami miatt egyértelműen más pályára állt, és ez idézte elő a kontaktot. A felügyelők indoklása alapján tehát ha egy külső íven előzéssel próbálkozó autó a kanyarcsúcspontig nem kerül a másik autó elé, akkor vissza kell sorolnia mögé, mert ha bármekkora részben mellette marad, és a belső íven levő bármilyen módon nekimegy, a külső íven levő lesz a hibás?
Nem véletlen, hogy Sainzban kételyek merültek fel a hasonló jövőbeni esetek miatt, ezért már Zandvoortban találkozott a felügyelőkkel és 15 percet beszélt velük. Ez a beszélgetés pedig megerősítette azon hitében, hogy nem kellett volna büntetést kapnia. „Amint [a felügyelők] megkapták az összes bizonyítékot, és megnézték azokat a dolgokat, amiket meg kellett volna nézniük ahhoz, hogy a helyes döntést hozzák, nagyon világossá vált számomra, hogy szerintem felismerték, hogy valószínűleg nem a legjobb döntést hozták” – nyilatkozta Sainz Monzában.
„Most megpróbáljuk megvizsgálni, hogy elég bizonyítékkal tudunk-e előállni, hogy megváltoztassuk a döntést, mert továbbra is szilárdan hiszem, hogy ez egy nagyon rossz döntés volt és rosszul mérték fel a helyzetet. Ha félreértés van, vagy nincs elég bizonyíték vagy elemzés, akkor van idő újravizsgálni, újranyitni és megváltoztatni” – utalt arra, amit a Williams aztán hivatalosan is megerősített, a grove-iak ugyanis újravizsgálati kérelmet nyújtottak be.
Így amennyiben „jelentős és releváns” új bizonyítékkal szolgálnak, ami az eredeti döntéskor nem állt a felügyelők rendelkezésére, az FIA újranyitja az ügyet, ami még mindig nem jelenti azt, hogy megváltoztatják a döntést. Amennyiben pedig megváltoztatják, arra nincs lehetőség, hogy Sainz visszakapja az elbukott 10 másodpercet, így ennek az egésznek inkább morális jelentősége van, illetve a jövőre nézve is lényeges, mert mint a Williams közleménye fogalmaz: „Fontos számunkra megérteni, hogy miként álljunk a versenyzéshez a jövőben, és reméljük a pozitív végkifejletet.”
Sainz egyébként megértő azzal, hogy sok minden történt a futamon, ami miatt a felügyelőknek sokfelé kellett figyelnie, de így is nyugtalanítják különböző dolgok.
„Elképesztően nehéz a munkájuk, és olykor korátozott idő is áll a rendelkezésükre. Ami az én esetemben történt Zandvoortban, abban szerintem az is benne van, hogy próbálták siettetni a döntést anélkül, hogy elég mélyen kielemezték volna a történteket. Ha csak alkalmazod a szabályt, ami benne van a szabálykönyvben, akkor valószínűleg érthető, hogy miért akartak megbüntetni. Ám amint kielemzed a fedélzeti kamerás felvételeket, és részleteiben megnézed, hogy mi történt, világosan láthatod, hogy miért nem kellett volna büntetést kapnom.”
Sainz nem részletezte, hogy mire gondolt, de alighanem Lawson megcsúszására. Talán nem vették észre a felügyelők a Racing Bulls pilótájának ellenkormányzását? Miként az sem világos, hogy a felügyelőknek rendelkezésére állt-e Lawson fedélzeti kamerás felvétele, mert bármilyen furcsának is tűnhet, bizonyos esetekben bizonyos autók felvételeit csak a verseny után tudják kézhez kapni. Sainz szavai arra utalnak, hogy Lawson onboardját is utólag kapták meg.
Sainz még azt is hozzátette, pont az ilyen dolgok miatt támogatja, hogy legyenek állandó sportfelügyelők a Forma–1-ben, emellett felhozta Lewis Hamilton Monzára kapott 5 helyes hátrasorolását is, mondván ebben az esetben pedig túl sokáig tartott dönteni, és a hétszeres világbajnoknak olyasmiért kell bűnhődnie a Ferrari hazai futamán, amit fél órával a Holland Nagydíj rajtja előtt követett el
Lawson nem érti
Ami Liam Lawsont illeti, természetesen ő is elmondta a véleményét a történtekről. Kifogásolta például, hogy Sainz a sajtóban kritizálta őt, mondván mindig túl agresszívan csatázik, amin remélhetőleg majd változni fog, ha tapasztaltabb lesz. Lawson szerint Sainz „a világ összes megjegyzését teheti rám, de azt kívánom, bárcsak odajött volna beszélni velem ahelyett, hogy mindenki másnak mondja ezt.”
Ez teljesen érthető a részéről, az viszont már kevésbé, hogy mit nem ért azon, hogy mi a problémája Sainznak. „Ő próbált meg előzni, én külső ívre tereltem, és nem ért el oda az első tengelye, ahová kellett volna, de valahogyan engem tartanak agresszívnak. Úgyhogy nem igazán értem, de az eset tönkretette a versenyem. Olyan helyzetben voltunk, hogy akár mindkét autóval a legjobb ötben végezhettünk volna. De én nem kezdtem el panaszkodni a rádióban és mindenkinek a médiában, úgyhogy igen, ilyen volt a hozzáállása a verseny után.”
Liam Lawson | Fotó: Simon Galloway/LAT Images/Getty Images/Red Bull Content Pool
„Nem tudom, miért volt annyira mérges, hogy őszinte legyek – folytatta Lawson. – Ha én előztem volna őt, értettem volna a frusztrációját, de ő előzött, amiért büntetést kapott. Azt gondoltam abból, hogy mennyire dühös volt, hogy talán beszélni akar róla, de nem tette meg” – magyarázta.
Az új-zélandi ezután azt kezdte el ecsetelni, hogy már korábban megtanulta a leckét, amikor Miamiban kívülről próbálta megelőzni Fernando Alonsót a 11-es kanyarban, majd összeértek és ő kapott büntetést, amivel ő sem értett egyet (aki nem emlékszik az esetre, IDE KATTINTVA visszanézheti).
„Valószínűleg az év elején igen, amikor volt néhány incidensem – válaszolta Lawson arra a kérdésre, hogy őt is összezavarták-e a versenyzési irányelvek. – Az egyik, ami megmaradt, a Miamiban Fernandóval történt eset, amikor megpróbáltam körbeautózni őt és úgy éreztem, hogy nem hagyott elég helyet. Emlékszem, akkor úgy éreztem, hogy nem kellett volna büntetést kapnom, de amikor elolvasod a versenyzési irányelveket és megérted azokat, hogy az idei évre miként vannak megírva [akkor megérted, hogy igen].”
„Szerintem meg kell értenünk az irányelveket, mert én attól a ponttól fogva sokat tanultam és már tudom, hogy ha én előzök, akkor az első tengelyemmel el kell jutnom egy bizonyos pontra, és ugyanez a helyzet akkor is, ha valaki engem előz. Ha az irányelvek azt mondják, hogy nem kell helyet hagynom, miért hagynék helyet és engedném, hogy megelőzzenek? Ennek nincs értelme.”
„Nem tudom, hogy miért engem tartanak agresszívnak, amikor ő előzött engem. Én csak védekeztem. Ha az eset az én hibám volt, én kaptam volna büntetést. Úgyhogy számomra ez eléggé világos” – zárta gondolatait Lawson, aki mintha nem akarná megérteni a probléma gyökerét.
Sainz ugyanis soha egy pillanatra sem állította, hogy azért ütköztek össze, mert Lawson nem hagyott neki elég helyet, egyszerűen azt nem érti, hogy miért az ő hibája, ha a másik pilóta megcsúszik és ettől nekimegy. Lawson viszont ezt a mozzanatot teljesen kifelejtette az egyenletből és olyan példát hozott az Alonsóval történt esettel, aminek semmi köze a Zandvoortban történtekhez, mivel Miamiban egyszerűen el kellett volna vennie a gázt, mert elfogyott előle az út, ehelyett belement a spanyolba.
Daniel Ricciardo sejtelmes poszttal utalt rá, hogy talán hamarosan újra versenyezni láthatjuk.
Mióta a tavalyi Szingapúri Nagydíj után a Red Bull megvált tőle, nagyon keveset hallani Daniel Ricciardóról. A nemrég motorobalesetet szenvedő ausztrál már korábban közölte, hogy végzett az F1-gyel, ám abban bizonyára sok rajongója reménykedett, hogy valahol látja még versenyezni kedvencét. Könnyen lehet, hogy ez a pillanat már nincs messze, a 36 esztendős ausztrál ugyanis sejtelmes poszttal jelentkezett.
Azután ugyanis, hogy a Ford bejelentette, Ford Racingre nevezi át az eddig Ford Performance néven futó motorsportos divízióját, Ricciardo egy Ford Racing logót és saját magát posztolta a közösségi médiában, ahogy egy Ford Raptort mellett áll, a bejegyzés mellé pedig annyit ír: „Hamarosan…”
Hogy Ricciardo valóban versenyzőként tér-e vissza, vagy más szerepkörben tűnik fel a Fordnál, és bármelyik esetében melyik sorozatban teszi mindezt, arra még egy kicsit alighanem várnunk kell.
Fernando Alonso és Andrea Kimi Antonelli sem támogatja a Forma–1 vezére által belengetett egyik jelentős változatást.
Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója a minap arról beszélt, hogy számos újítás napirenden van a Forma–1-es versenyhétvégék lebonyolítása kapcsán, és a sprinthétvégék számának növelése mellett a rövidebb nagydíjak és a fordított rajtrácsos versenyek is megbeszélés tárgyát képezik. Domenicali ezzel kapcsolatban megosztotta, hogy a sprinteket a pilóták többsége már támogatja (még a korábban mindig negatív Max Verstappen is enyhülni látszik), miként néhányuk a fordított rajtrácsos versenyeket is kipróbálná.
A rövidebb nagydíjakat azonban rögtön ketten, a 44 évesen a mezőny korelnökének számító Fernando Alonso, illetve az újonc Kimi Antonelli is ellenezték. „A sprinthétvégék szórakoztatók nekem, izgalmasnak találom őket, mert sok mindent kell csinálni. Azonnal rajta kell lenni a szerezn, mert csak egy szabadedzésed van, aztán jön azidőmérő és a sprint – fejtegette a Mercedes pilótája az Olasz Nagydíj csütörtöki FIA-sajtótájékoztatóján. – Ugyanakkor szerintem a rövidebb futamok nem működnének. Már most, hosszabb futamokkal is egykiállásos versenyeket teljesítünk, ezért olyan sok plusz szabályt kellene hozni a kiállások és minden más terén. Nem hiszem, hogy sok mindenen változtatna, és egy hosszabb futamon valószínűleg több időd van felépíteni a versenyedet. Nem tudok egyértelmű választ adni erre a kérdésre, de ezt gondolom. A sprinthétvégék viszont szórakoztatók, szóval az nem lenne rossz, ha több lenne belőlük.”
„Rövidebb versenyek? Nem tudom, én már tévén fogom nézni [az F1-et], amikor ezt bevezetik – viccelődött Alonso, majd komolyra fordította a szót. – Mint Kimi is mondta, a saját versenyedet kell futnod, meg kell találnod az utadat a verseny során, hogy visszakerülj a természetes pozíciódba a verseny végére, ha jól kivitelezed. Ha a verseny túl rövid, mint néhány sprint, és rossz időmérőd volt vagy bármi, akkor tulajdonképpen semmire nincs időd. Nehéz követni a másikat, minden autón ugyanolyan régi gumi lenne, így nem lenne lehetséges visszahozni néhány helyet. A hosszabb versenyek megadják ezt a lehetőséget, ezt a szabadságot a stratégiával.”
Alonso emellett általánosságban is úgy véli, hogy annak ellenére, hogy mint azt Domenicali is mondta, a fiatalabb generáció nem feltétlenül híve a hosszú sporteseményeknek, mert tömény akciót akar látni, ez nem a sport hibája.
„Nem hiszem, hogy ez probléma a sporttal, szóval valószínűleg nincs szükség változtatásra – közölte a kétszeres világbajnok. – De Stefano jobban tudja mindenkinél, szóval ha ő úgy gondolja, hogy szükséges, jó kezekben vagyunk nála az efféle döntésekkel. Ugyanakkor a futballmeccsek is kicsit túl hosszúak. Amikor a TV előtt ülök, nem koncentrálva nézem végig a 90 percet, mert mindig eltereli valami a figyelmem. De senki nem beszél arról, hogy legyenek 60 percesek a futballmeccsek. Ez társadalmi probléma, a gyerekek problémája, nem a sportoké. Úgyhogy valószínűleg nincs szükség változtatásra.”
Nem elég, hogy a Holland Nagydíjon összetörte az autóját és kiesett, Lewis Hamilton utólag 5 helyes rajtbüntetést is kapott a hétvégi Olasz Nagydíjra, amiért a zandvoorti futam kezdete előtt fél órával nem tartotta tiszteletben a dupla sárga zászlós jelzést. A hétszeres világbajnok Monzában reagált a felügyelők döntésére, és szavaiból egyértelmű volt, hogy nem ért egyet azzal.
„Akkor láttam, hogy kaptam ezt a büntetést, amikor otthon leszállt a gépem, és igazán sokkolt, hogy őszinte legyek – nyilatkozta az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján, Monzában. – De ez van. Ez nyilván nem ennyire fekete vagy fehér. Ha megnézzük a jelentést, [benne van], hogy elemeltem a lábam a gázról, de nem eléggé ahhoz, hogy nekik megfelelő legyen. Hogy büntetést kaptam és még büntetőpontokat is, az eléggé durva, de tanulni fogok belőle. Nincs értelme panaszkodni miatta, csak továbblépek. Kihívást jelentő lesz így a hétvége.”
Az F1 utólag közzétette a felvételt Hamilton szabályszegéséről, Jolyon Palmer pedig kielemezte azt az F1 hivatalos YouTube-csatornáján. A felvételeken látszik, hogy Hamilton szinte egyáltalán nem lassított, amikor elhaladt a dupla sárga zászlót jelző LED-panel mellett, majd nagy tempóval a bokszutca felé vette az irányt, ahol nagy sebességgel, méterekre hajtott el a már a célegyenesben tartózkodó tucatnyi ember mellett.
A versenyigazgató pont az ilyen esetek elkerüléséért hozta azt az előírást, hogy a rajtrácsra vezető körök során dupla sárga zászlót lengessenek azon a szakaszon, mert a bokszutca kialakítása és az, hogy ekkora tempóval érkeznek oda a versenyzők, veszéyessé tette ezt a pontot. Különösen annak tükrében, hogy a pilóták ilyenkor még elpróbálják, hogy hol kell fékezniük ahhoz, hogy a lehető legkésőbb lassítsanak le a bokszutca kezdetét jelző vonal előtt és a legkevesebb időt veszítsék majd a kerékcsere során. Palmer elemzésében egyébként az is látható, hogy a többi versenyző miként járt el: ők szinte csigatempóban csorogtak be a bokszutcába.
Hamilton ennyivel száguldott el több ember mellett, miután nem lassított megfelelően a dupla sárga jelzésnél | Forrás: F1 TV
Azon persze lehet vitatkozni, hogy a felügyelőknek miért kellett megvárnia a verseny végét a döntéssel, hiszen amennyiben már a rajtig meghozzák azt, Hamiltonnak a futam közben is kioszthattak volna büntetést, így a kihásága nem lenne kihatással az első Ferrari-pilótaként teljesítendő Olasz Nagydíjára. A 40 esztendős pilóta ma elmondta, enélkül sem lenne könnyű a hétvégéje, de így még nehezebb lesz.
„Az időmérő már így is annyira szoros mindannyiunkkal, ezért már az is nehéz lesz, hogy bejussak a Q3-ba, a legjobb ötbe jutás pedig nagyon-nagyon nehéznek ígérkezik. Hogy ennek tetejébe hátrasorolnak öt hellyel az első monzai versenyemen a Ferrarival, az nem valami nagyszerű.”
A Cadillac a minap bejelentette, hogy szerződtette Colton Hertát tesztpilótának. Ebből már sejthető volt, hogy a 25 esztendős amerikai jövőre a Forma–2-ben fog szerepelni, időközben pedig a megerősítés is megérkezett, amikor Dan Towriss, a Cadillac F1-es vezérigazgatója egy podcastban már kész tényként beszélt erről a forgatókönyvről.
Ezzel az Andretti IndyCar-csapatát elhagyó Herta (már be is jelentették, hogy a Penske-től távozó Will Power lesz az utódja) példátlan tettet hajt végre, hiszen korábban nem fordult elő, hogy egy IndyCar-élmenő (2024-ben második lett a pontversenyben) visszatérjen az utánpótlásba és annak legmagasabb lépcsőfokán, feltörekvő fiatalokkal meccselve próbálja bebizonyítani, hogy helye van a Forma–1-ben.
„Szerencsések vagyunk, hogy meg tudtuk tartani Coltont az Andretti IndyCar-csapatában, így most a Forma–1-es álmait fogja hajszolni – jelentette ki az Off Track with Hinch and Rossi podcastban Towriss, aki egyben a Cadillac F1-es csapatát és az Andretti IndyCar-alakultát is portfoliójában tudó TWG Motorsports vezérigazgatója is. – Ahhoz pedig, hogy ezt tegye, elég nagy kockázatot kell vállalnia.”
„Otthagyja az IndyCart, de nem megy közvetlenül a Forma–1-be, mert ott teszt- és fejlesztőpilóta lesz, hanem az F2-ben fog versenyezni. Meg kell tanulnia a pályákat, a gumikat – utóbbi nagyon eltérő az IndyCarban használttól és nagy a szerepe. Nem lehetnék büszkébb Coltonra, hogy hajlandó volt bevállalni ezt a kockázatot, hogy elérje az álmát.”
Valamelyikük egy év után új ülés után nézhet? | Fotó: Cadillac F1
Azzal kapcsolatban, hogy így Hertának valós esélye lesz-e 2027-ben megkaparintania a Cadillac egyik ülését, azaz átvennie vagy Valtteri Bottas, vagy Sergio Pérez helyét, Towriss azt mondta: „Magabiztos vagyok azt illetően, hogy Colton megkapja az esélyt, de ki kell érdemelnie, nem igaz? Vállalja ezt a kockázatot. Szerintem az embereknek fel kell ismernie ezt és csodálnia kell Coltont ezért a bátor lépésért. Nem jogosult az ülésre, nincs számára garancia. Azért megy át Európába, hogy bizonyítsa, a Forma–1-ben a helye.”
„Amit a leginkább megtapsolok, az a hajlandósága arra, hogy kényelmetlen helyzetbe kerüljön – folytatta Towriss. – A legkényelmesebb lenne azt mondania, hogy »Jól megfizetnek, maradok az IndyCarban és megpróbálom elérni a következő célt«, de ő a szokatlan ösvényt választotta. Olyasmit, ami nagyon kényelmetlen helyzetbe hozza, mert rengeteg új dologgal kell majd megbirkóznia. Elkpesztően sokat fog fejlődni és hatalmas lehetőség áll előtte.”
Herta először 2021-ben került közel egy F1-es üléshet, amikor Michael Anderetti megpróbálta megvásárolni a Saubert. „Elment Svájcba, ült a szimulátorban és egy órán belül gyorsabb volt a két akkori pilótánál” – mondta Towriss, Kimi Räikkönenre és Antonio Giovinazzira utalva.
Herta aztán 2022 júliusában két napos teszten vett részt a McLarennel Portimaóban, a Red Bull pedig fontolgatta, hogy beültesse az AlphaTauriba, de nem volt elég superlicenc-pontja, az FIA pedig nem adott engedményt neki, így szertefoszlani látszott az F1-es álom, de most ismét esélyt kapott (valószínűleg az utolsót). Ha pedig élni tud vele és jövőre jól szerepel az F2-ben, ekkora áldozatvállalás után a Cadillac aligha fog nemet mondani neki.
Lando Norris a saját útját akarja járni, de bevallotta, néha szeretné magára erőltetni Max Verstappen néhány tulajdonságát.
A McLaren versenyzője közismert arról, hogy meglepően gyakran tárulkozik ki a mentális nehézségeiről, mélypontjairól, holott más sportokhoz hasonlóan sokáig a Forma–1-ben sem volt divat az ilyesmi, mert ez gyengének mutathatja az illetőt. Norris nemrég arról beszélt, hogy a hazai pályán aratott győzelme másnapján, az örömmámor elillantával sem volt felhőtlenül boldog, a számára rosszul alakuló versenyek utánról pedig még depresszívebb beszámolókat oszt meg.
Azt mondja, alapvetően ezzel a mentalitással akar sikeres lenni, de úgy tűnik, néha irigyli a riválisai látásmódját. „Nagyra tartom más versenyzők személyiségét és mentalitását, például Maxtól a kapjátok be hozzáállást. Néha azt kívánom, bárcsak én is ilyen lennék. Tényleg. Bizonyos szempontokból Max teljesen az ellentétem” – ismerte el Norris a Viaplay-nek.
„Lewis [Hamilton] nem ilyen volt, a négyszeres világbajnok Max sem, [Ayrton] Senna és [Alain] Prost sem. De azt hiszem, én lennék a legbüszkébb, ha a saját utamat járva sikerrel járnék. Nem muszáj f*szfejnek lenni, nem feltétlenül szükséges ez a hozzáállás. Annyit tudok, hogy a saját utamat akarom járni.”
Mióta a Red Bull az idei Belga Nagydíj előtt menesztette, folyamatosan téma Christian Horner visszatérése a Forma–1-be. Az egyik legelismertebb újságíró most érdekes szóbeszédről számolt be.
„Mindenki meg van győződve arról, hogy vissza fog térni. A paddockban mindenkinek meggyőződése, hogy Christian újra itt lesz, amihez meg kellett állapodnia a Red Bull-lal. A színfalak mögött rengeteg jogászkodás zajlott, és szerintem mostanra megvan az egyezség, mert nyilván már nem a Red Bull alkalmazottja. Azt hiszem, két héttel ezelőtt került ki az angliai igazgatótanácsból, most pedig próbál találni egy lehetőséget, ami megfelel az igényeinek” – közölte Robert Doornbos, a Red Bull korábbi F1-es pilótája, de arról, hogy melyik csapatnál történhet meg ez a visszatérés, nem beszélt.
Joe Saward elismert F1-es újságíró a blogjában viszont megosztotta, hogy miután a Cadillac kizárta Horner érkezését, melyik csapatnál lehet helye a volt csapatfőnöknek.
„Rengeteg volt a pletyka Christian Horner jövője körül a nyári szünetben, de mindez attól függ, hogy Christian megállapodásra jut-e a Red Bull-lal arról, hogy mennyit kell neki fizetni ahhoz, hogy megfeledkezzen a hosszú távú és sokba kerülő szerződéséről. Fontos megjegyezni, hogy a brit cégbíróság szerint Christian augusztus 12-én hivatalosan lemondott a Red Bull igazgatói pozíciójáról, ami azt sugallja, hogy megszületett a megállapodás, így Horner elkezdheti tervezni a jövőjét” – írta Saward.
„Világos, hogy olyan helyet preferálna, ahol részvényes a csapatban, ami rengeteg pénzbe fog kerülni. Ugyanakkor Hornernek nagyszerűek az eredményei és a kapcsolatai, és képes lehet vagy pénzt találni, hogy kivásároljon részvényeseket, vagy meggyőzni őket arról, hogy vegyék be őt is az üzletbe.”
„A legtöbb részvényessel rendelkező csapat pedig az Aston Martin, és Zandvoortban keringtek sztorik arról, hogy Christian hozzájuk csatlakozhat és menedzselheti a csapatot, talán opcióval arra, hogy a jövőben át is vegye azt. Strollék nem lesznek itt örökre, még ha ezt is mondják. Idősebb Stroll tudja, hogyan kell pénzt csinálni, és amint a fia F1-es ambíciói kifulladnak, az ember el tudja képzelni, hogy pénzre váltják a csapatot. Hónapok óta pletykálják, hogy az Aston Martin autógyárat el fogják adni, az F1-es csapatot pedig le is választották róla, még ha szerződéses kötelezettség is köti előbbit, hogy 2045-ig szponzorként jelen legyen.”
Saward ezután azt pedzegette, hogy az állítólag már 2023-ban és 2024-ben is az F1-ből való visszavonulást fontolgató Lance Stroll másfelé kacsintgat, és ha otthagyja a sportágat, akkor a csapatot tulajdonló apjának, Lawrence-nek sem lesz miért maradnia.
„Érdekes volt látni, hogy Lance Stroll a nyári szünetben úgy döntött, kipróbálja a ralizást egy Rally2-es Citroennel Portugáliában. Egyesek azt sugallják, hogy Lance kilenc, komolyabb siker nélkül eltöltött F1-es szezon után azt fontolgatja, hogy ralira vált, ez azonban aligha fog hamarosan megtörténni, lévén a teljes Aston Martin F1-es program arra épül, hogy 2026-ban áttörést érjen el, ő pedig ezt nem fogja kihagyni. Amennyiben viszont a csapat jövőre sem lesz versenyképes, 2027 már más történet lehet. Némely részvényes az Astonban olyan, amelyik pénzt akar csinálni. Az Arctost nemrég eladták a BlackRock magántőke befektetőnek, miközben a HPS Investment Partners úszik az adósságban, úgyhogy elfogadna egy ajánlatot, ha az jónak tűnik” – zárta sorait a témában Saward.
A Liberty Media az utóbbi években már bizonyította, hogy nem fél kísérletezni olyan dolgokkal sem a Forma–1-ben, amelyek korábban elképzelhetetlennek tűntek. A legjobb példa erre a sprintfutamok 2021-es bevezetése, de szinte borítékolható, hogy a jogtulajdonos a közeljövőben ennél is jobban felforgatja az évtizedeken át megszokott menetrendet.
Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója ugyanis már egyeztetett a pilótákkal olyan újításokról, mint a nagydíjak lerövidítése, illetve a MotoGP-stílusú sprintfutamok és a fordított rajtrácsos versenyek bevezetése, a rajongók és a versenyek promóterei ugyanis állítólag már unják a sok szabadedzést. Legalábbis a fiatalabb korosztály tagjai Domenicali szerint biztosan így éreznek, az ő figyelmüket ugyanis nehéz hosszabb ideig lekötni, és ahhoz is folyamatos akció kell, hogy egyáltalán bármennyi időre sikerüljön megtenni ezt.
Az olasz diplomata az F1 részvényeseivel és a pilótákkal folytatott egyeztetések után közölte, hogy a többségük a változtatások mellett van, azok tehát előbb-utóbb meg fognak történni, tetszik vagy sem. „Ott van a téma az asztalon a versenyhétvégék elkövetkező években alkalmazott formátumáról, kezdve a sprinthétvégékkel – idézi Domenicalit az Autosport. – Meg kell értenünk, hogy legyen-e belőlük több, hogyan legyen belőlük több, és használjunk-e másmilyen lebonyolítást. Számos megbeszélést folytatunk a csapatokkal, hogy döntsünk az irányról.”
A sprinthétvégéket 2021-ben vezették be, azóta pedig számos változtatáson átestek, mígnem eljutottunk a jelenlegi formátumig. Ebben pénteken egy szabadedzést rendeznek, majd jön a sprintfutam rajtsorrendjéről döntő időmérő. Eután szombaton a sprintfutammal indul a program, majd következik az időmérő a nagydíjra, ami előtt a csapatok szabadon változtathanak az autóik beállításán, azaz a hétvége sprintrésze és időmérőből, valamint nagydíjból álló része élesen elkülön. Mivel csak egy szabadedzés van a programban, ez a menetrend jobban kiszolgálja a minden nap eredményekért zajló körözésre vágyókat.
A pénteki kétszer egy órás körözgetés sokaknak túl unalmas lehet | Fotó: Florent Gooden / DPPI
„Meg kell mondanom, hogy néhány idősebb, keményvonalas rajongót leszámítva mindenki akar sprinthétvégéket – közölte Domenicali. – A promóterek igénylik ezt a formátumot és most már a pilótákat is érdekli. Kicsit provokatív vagyok, de a szabadedzés csak a vájtfülűeket érdekli, az olyanok pedig, akik több akciót szeretnének, a sprinthétvégét preferálják. Több mindenről lehet beszélni péntekről kezdve, hiszen már aznap is van egy időmérő edzés, de megértem azt is, hogy mindez az F1 kultúrájának részévé kell váljon.”
Domenicali ezután előrejelezte, hogy nőhet a sprinthétvégék száma, de azért azt nem tartja kivitelezhetőnek, hogy a MotoGP-hez hasonlóan minden hétvége ilyen legyen. „Az irány világos: garantálhatom, hogy néhány éven belül lesz igény arra, hogy az összes hétvégét ugyanolyan formátum szerint rendezzük. Nem azt mondom, hogy eljutunk oda, mint a MotoGP, amely minden fordulóban rendez sprintet, mert az túl nagy lépés. Inkább egy érési folyamatként látom ezt, ami tiszteletben tartja a tradicionálisabb megközelítést.”
Az F1 vezére egy érdekes részletet is megosztott a pilóták véleményének megváltozásával kapcsolatban, állítása szerint ugyanis a sprinthétvégéket azok bevezetése óta élesen kritizáló Max Verstappen is megenyhült. „Ami a pilótákat illeti, kezdbetben 18-an ellenezték a sprintet és ketten voltak mellette, ma azonban az ellenkezője a helyzet. Megbeszéltük ezt az Ausztriában szervezett vacsorán és mindenki mellette volt. Még Max is, akivel négyszemközt is beszéltem, elkezdte azt mondani, hogy van értelme, szóval mindenkinek a hozzáállásában látom a változást. Végső soron a pilóták versenyzésre születtek.”
Már Verstappen is szereti a sprinteket? | Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Domenicali persze nem a kisujjából szopta ki azt, hogy a nézők mit szeretnének, hanem a versenyzők és promóterek visszajelzései mellett közvélemény-kutatásokra és az F1 felületeinek, többek között az F1 TV-nek az adataira támaszkodik. „A promóterek és rajongók akciót akarnak, és most, hogy elkezdték megérteni, hogy ez lehetséges, a közvélemény-kutatásaink azt mutatják, hogy a közönség többsége azt akarja, hogy a pilóták eredményekért küzdjenek. Leegyszerűsítve: belefáradtak a szabadedzésekbe. Ez egy objektív tény, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül.”
Rövidebb futamok is jönnek?
Újabb csapást jelenthet a keményvonalas rajongóknak a nagydíjak potenciális lerövidítése is, ami persze nem lenne példa nélküli, hiszen 1957-ig nagyjából 3 órás versenyeket rendeztek, amelyek sokszor totális unalomba fulladtak. Az Autosport az 1956-os Belga Nagydíjat hozta fel példaként, amelyen 2 óra 40 perc elteltével már csak 8 autó körözött a 14 km hosszú spái pályán, az élen álló Peter Collins pedig közel 2 perccel nyert Paul Frere előtt, miközben a dobogósoktól lefelé mindenki legalább egy körös hátrányban végzett.
Domenicali szerint ugyanakkor a jelenlegi, nagyjából 300 km-es távú, legfeljebb két órás, de átlagosan ennél rövidebb futamok is kicsit hosszúak lehetnek a fiataloknak. „Számos csatornánkon látjuk, hogy az összefoglalók nagyon jól teljesítenek. Nekünk, akik a jelenlegi formátummal nőttünk fel, minden rendben van így, ahogy van, de van egy nagy szegmens, akik csak a kulcspillanatokat akarják látni. Ma nagyon jól mennek a dolgok, de pontosan emiatt nem dőlhetünk hátra. Gondolnunk kell a következő lépésre.”
F2-t csinának az F1-ből?
Ha valaki eddig nem érezte úgy, hogy szentségtörésre készülnek szeretett sportágával, az lehet, hogy majd most már fogja, tervben van ugyanis az utánpótlás-sorozatokban, köztük az F2-ben és F3-ban nagyon régóta bevettnek számító fordított rajtrácsos futamok kipróbálása is.
„Napirenden van. Már beszéltünk róla korábban, de az elkövetkező hónapokban ismét bátorítanunk kell az erről folytatott párbeszédet, mert hallottam, hogy számos versenyző javasolta ezt – közölte Domenicali. – Először mindenki ellene volt, de a legutóbbi találkozón sokuk azt mondta: »Miért nem próbáljuk ki?« Nem gondolom, hogy itt van egyértelmű jó és rossz, minden vélemény értékes. Kiértékeljük az FIA-val és a lehető legjobb módon interpretáljuk a fejlődő trendet.”
Az Autosport ezután élcelődött egy sort azon, hogy innen már csak egy lépés lenne, hogy sorsolással döntsenek a rajtsorrendről, mint tették azt egy ideig a brit túraautó-bajnokságban (BTCC) a 2010-es években, amikor a fordított rajtrácsos futamra számhúzás döntötte el a rajtsorrendet. Nem is kellett sok, hogy az egyik versenyző csaljon (belenézett a kalapba), majd élő adásban kelljen bocsánatot kérnie.
Laurent Mekies júliusban vette át a Red Bull irányítását, és kifejtette, Max Verstappen milyen gondolatokkal lépett oda hozzá.
A Red Bull Christian Horner helyére kinevezett új csapatfőnöke előzőleg a kisebbik istállót vezette, illetve korábban is dolgozott ott mérnökként, csak Verstappen akkor még nem volt a Forma–1-ben, így a munkakapcsolatuk most mélyül el. Mekies nem könnyű időszakban vette át a gyeplőt, de egy kis időre legalább azzal nem kell foglalkoznia, hogy a csapat sztárját megtartsa, hiszen Verstappen elkötelezte magát mellettük 2026-ra.
„Max és én egyszer sem beszéltünk a jövőjéről. Nem volt rá szükség – árulta el a Bildnek. – Odajött hozzám az első munkanapomon, és azt mondta, felejtsek el mindent, amit olvashattam. A Red Bull tagja, és marad is itt, és nagyon várja az együtt töltött közös időt.”
Verstappen megszerzéséért a Mercedes és az Aston Martin is sok követ megmozgat, így az átigazolásáról szóló későbbi pletykák visszatérésére számíthatunk, pláne akkor, ha a Red Bull gyengén kezdi az új szabályrendszert jövőre. Mekies újfent méltatta a holland pilótát, korábban így tisztelgett előtte.
„Meglepett. Természetesen tudtam, hogy kivételes versenyző, de előtte keveset találkoztunk. Az első hetek után kijelenthetem, hogy Max az autón kívül még jobb, mint az autóban” – mondta. – Egészen különleges, amilyen érzékkel bánik az autóval, amilyen részletes visszajelzéseket ad a mérnököknek. Emellett kritikus saját magával és a vezetésével szemben is. Mindig arra összpontosít, hogy jobbá váljon.”