Kategória: Formula 1

  • Piastri olyasmit úszott meg Monzában, amihez hasonlóért másnak rajbüntetés járt

    Piastri olyasmit úszott meg Monzában, amihez hasonlóért másnak rajbüntetés járt

    Oscar Piastri megúszta a büntetést Monzában, amiért az Olasz Nagydíj második szabadedzésén megsértette a versenyigazgató jegyzetében szereplő egyik pontot. A McLaren vb-éllovas versenyzője tette mindezt úgy, hogy egy másik pilótát korábban hasonló vétségért hátrasoroltak a rajtrácson.

    Piastrinak és a McLaren képviselőjének azért volt jelenése a felügyelőknél az Olasz Nagydíj második szabadedzése után, mert a Kimi Antonelli kicsúszása miatt életbe lépő piros zászlós megszakítást követő újraindításnál már azelőtt kihajtott a bokszutca úgynevezett gyorssávjába, hogy a versenyirányítás megerősítette az újraindítás idejét.

    A McLaren egészen pontosan 17 óra 13 perc 50 másodperckor engedte ki Piastrit a garázsból, 19 másodperccel azelőtt, hogy a versenyirányítás közölte, mikor indítják újra a körözést. Ezzel Piastri megsértette a versenyigazgató minden hétvége előtt kiadott szokásos jegyzetének 22.2-es pontját, amely kimondja, hogy „amennyiben a szabadedzést vagy időmérő edzést felfüggesztik, az autók csak az újraindítás időpontjának hivatalos üzenetküldő rendszer általi megerősítése után hajthatnak ki a gyorssávba.”

    A McLaren a felügyelőknél elismerte, hogy hibázott, és a megerősítés üzenete helyett a „tiszta a pálya” üzenetre reagálva küldte ki Piastrit, a felügyelpők pedig megrovásban részesítették a csapatot. Az indoklásban ezt írtál: „A felügyelők elismerik, hogy szemben a korábbi, hasonló, időmérőn történt incidensekkel, potenciálisan nem alakulhatott ki jelentős előny ebből a szabadedzésen, ennélfogva úgy vélik, a figyelmeztetés a helyénvaló.”

    A felügyelők az indoklásban valószínűleg Franco Colapinto imolai esetére utaltak, aki ugyanezért a kihágásért egyhelyes rajbüntetést kapott. Az Alpine versenyzőjét akkor az időmérőn engedték ki túl korán, ahol nyilván számít a pályán elfoglalt pozíció, ezért kapott büntetést.

    A felügyelők egy másik esetet is vizsgáltak, Gabriel Bortoleto ugyanis sárga jelzés alatt előzte meg Liam Lawsont, szintén Antonellli kicsúszásakor. Noha előzetesen úgy tűnt, ez egyértelműen büntetést von majd maga után, a felügyelők végül nem szankcionáltak, mert úgy találták, hogy Lawson autója „részben kitakarta” Bortoleto kilátását, ezért a brazilnak nem volt elég ideje reagálni a sárga jelzésre. A felügyelők azt is figyelembe vették, hogy az első sárga mellett történő elhaladás után Bortoleto jelentősen csökkentette a sebességét, és lassú tempóban haladva ment el Antonelli kicsúszott autója mellett.

  • A Verstappen-drukkerek kezdhetnek aggódni a 2026-os szezon miatt?

    A Verstappen-drukkerek kezdhetnek aggódni a 2026-os szezon miatt?

    Noha 2028 végéig van szerződése a Red Bull-lal, már az idén is rezgett a léc Max Verstappen maradásával kapcsolatban, így nem nehéz elképzelni, hogy amennyiben a bikások csapatfőnökének előrejelzése beválik, a holland klasszis jövőre veszi a kalapját.

    Miközben természetesen fogalmunk sincs, hogy mik lesznek az erőviszonyok a jövőre érkező átfogó szabályváltozások után, és nemcsak az erőforrások, hanem az autók is teljesen újak lesznek, az kijelenthető, hogy ha valakinek nagy lemaradása lesz motortéren, azt nagyon nehéz lesz kompenzálni a vázzal. Ezért aztán igencsak vészjóslók Laurent Mekies, a Red Bull csapatfőnökének szavai.

    Mint ismert, a Ford technikai támogatásával a Red Bull jövőre története során először saját motorral fog versenyezni, amitől sokan arra számítanak, hogy legalább kezdetben el fog maradni a Ferrari–Mercedes–Honda hármastól. Ám amikor Christian Horner júniusban arról beszélt, hogy 2026-ben nem a Red Bullé lesz a legjobb motor, Helmut Marko, a bikások tanácsadója azt mondta: „Meglepett, amikor ezt olvastam, a csapaton belül legalábbis mást mond. Tartjuk a célkitűzéseinket a motorunkkal, és az az álláspontunk, hogy jelenleg nem vagyok jelentős hátrányban. Lehetnek meglepetések. Remélem, egyik motorgyártó sem lesz akkora fölényben, mint a Mercedes volt 2014-ben.”

    A Hornert azóta leváltó Laurent Mekies-t Monzában, a csapatfőnökök pénteki sajtótájékoztatóján azonban szembesítették Toto Wolff szavaival, aki nemrég arról beszélt, hogy a Red Bull hatalmas kihívás elé állította magát azzal a döntéssel, hogy saját motort gyárt, és képletesen szólva az Everestet kell megmászniuk. Mekies egyetértett ezzel, és ő is azt mondta, hogy az első évben valószínűleg hátrányban lesznek.

    Räikkönen egykori McLarenjének hangján szólhatnak a jövő F1-es autói

    „Totónak igaza van abban, hogy az Everestet kell megmásznunk, mert szerintem is ez a helyzet. Annyira őrült dolog úgy dönteni, hogy Red Bullként saját erőforrást építünk, amennyire csak az lehet. Hihetetlen kihívás, olyan őrült dolog, amiket a Red Bull általában csinál, szóval jó érzés.”

    „Nem becsüljük alá, amit ezek a srácok 90 éve csinálnak, vagy valami hasonló, ezért butaság lenne részünkről azt gondolni, hogy idejövünk és kezdettől fogva a Ferrari vagy a Mercedes szintjén leszünk. Ez szerintem butaság lenne – folytatta Mekies. –  De a Red Bull módszere szerint készülünk a lehető legmagasabb szinten. Lépésről lépésre haladunk, aztán majd meglátjuk. Igyekszünk fokozatosan összerakni az erőforrást és a körülötte levő struktúrát, az embereket, infrastruktúrát, mindezt olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet.”

    „Természetesen arra számítunk, hogy egy éven át rengeteg kemény munka és álmatlan éjszaka vár ránk, hogy a megfelelő szintre kerüljünk, de ez olyan kihívás, amit nagyon is egy Red Bull-féle kihívásnak tartunk, és imádjuk ezt” – zárta a gondolatait a Red Bull csapatfőnöke.

    Ezzel természetesen semmi baj nincs, és nem is lehet elvárni a Red Bulltól, hogy rögtön hozza azt, amit a hatalmas tapasztalattal rendelkező gyártók, Max Verstappen jövője szempontjából azonban alighanem problémás lesz, ha a hátrányuk túl nagynak bizonyult. Hiszen amennyiben a négyszeres világbajnok úgy ítéli meg 2026-ban, hogy a Red Bull 2027-re sem lesz lőtávolban, akkor könnyen már szezon közben a távozás mellett dönthet.

  • Norris majdnem összetörte magát, aztán behúzta a második edzést Monzában

    Norris majdnem összetörte magát, aztán behúzta a második edzést Monzában

    Lando Norris váltotta Lewis Hamiltont az élen az Olasz Nagydíj második szabadedzésén, amelyen az első 6. helyezett két tizedmásodpercen belül végzett.

    Az Olasz Nagydíj második szabadedzésére Alex Dunne és Paul Aron is visszaadta tulajdonosának az autót, így Oscar Piastri és Franco Colapinto is csatlakozhatott a vasárnapi versenyre készülő társasághoz. Előbbinek ugyanakkor nem indult simán a monzai hétvégéje, az egyik tükre ugyanis már a tréning elején betört, de így sem járt olyan rosszul, mint Lando Norris, aki a jobb oldali tükröt el is hagyta.

    Akárcsak az első edzésen, ezúttal is számos pályaelhagyást láthattunk: a sort az Ascari kavicságyán átvágó Gasly kezdte, majd Andrea Kimi Antonelli folytatta. A Mercedes utóbbi időszakban hibát hibára halmozó újonca szemre is messze túl nagy tempóval próbált átmenni kemény gumikkal a második Lesmo kanyaron, aminek az lett a vége, hogy egyenesen kiszaladt a kavicságyba, majd megpördült és elásta magát. Alighanem deja vu-ja lehetett, hiszen tavaly ugyanezt játszotta el F1-es bemutatkozásán az első szabadedzésen, csak akkor a Parabolicában.

    Antonelli kicsúszása:

    Antonelli autójának mentése után bő 5 perccel folytatódott a körözés, az első tízben ekkor Norris, Piastri, Alonso, Russell, Verstappen, Leclerc, Antonelli, Albon, Bortoleto és Ocon volt a sorrend. A folytatásban Alex Albonnak is volt egy meleg pillanata, és nem sokon múlt, hogy a Williams versenyzője az első Lesmo kijáratán a belső falnak csapja az autót.

    Miután mindenki letudta az első etapját, a továbbra is remeklő Williamsszel Sainz állt az élen (1:20,583 – közepes gumi), őt Verstappen, Albon, Leclerc, Norris, Hadjar, Piastri, Hamilton, Russell és Alonso követte az első tízben. Közülük Leclerc, Hamilton és Russell kemény gumin érte el a legjobbját, a többiek pedig közepes keveréket használtak.

    Az időmérő-szimulációkat a két Alpine kezdte, de a legjobb tízbe sem tudtak előreugrani (Colapinto egyenesen csak két autót előzött meg), majd jöttek a többiek.

    Lando Norris pedig rögtön az első mért körében nagyot mentett a Roggia-sikán kijáratán, és akárcsak Albon, az ő hibájában is bőven benne volt egy autótörés. A Holland Nagydíjon nagy csapást elszenvedő brit az első szabadedzésen rendre belesodródott valamelyik Lesmo-kanyar kavicságyába, és a második tréningen is volt már egy ilyen pillanata az imént taglalt hiba előtt. Második lágy gumis próbálkozásával azonban rendesen odapörkölt és elsőként ment be a hétvége során 1:20 alá.

    Norris majdnem eldobta a McLarent:

    Egy ideig úgy tűnt, az 1:19,878-as körét megközelíteni is nehéz lesz: Sainz 4 tizedes hátránnyal sorolt be mögé, majd Leclerc csak az 5. helyre ugrott fel, miközben a második Lesmóban megcsípte a kavicságyat, a rádióban pedig a tapadás hiányára panaszkodott.

    Hamilton azonban egy 2. idővel már közelebb tornázta magát, hogy aztán a második próbálkozásával Sainz már 96 ezredre közelítse meg Norrist. Végül azonban nem ő, hanem a 10. helyig hátracsúszó Leclerc lett a második, amikor Norrisénál mindössze 83 ezreddel ért körbe lassabban az 5793 méter hosszú körön.

    Ami Piastrit illeti, az első lágy gumis köre neki nem sikerült jól (7. hely), de aztán javított és végül 4.-ként zárt Hamilton előtt, aki Leclerc-hez hasonlóan szintén próbált javítani, de elfékezte a Roggia-sikánt. A két Ferrari egyébkétn az edzés utolsó harmadát szokás szerint uraló megtankolt autós etapok során is meglátogatta a kavicságyat: Leclerc az Ascari bukóterén rongyolt át kétszer is, Hamilton pedig a második Lesmo kavicságyát szántotta fel egy kicsit.

    Leclerc első kicsúszása az Ascariban:

    Noha csak 6.-ként végzett, még Max Verstappen hátránya is csak 0,199 másodperc volt Norrishoz képest, míg a 7. helyezett Albon már 3 tizedet kapott. A legjobb tízbe Hülkenberg, Tsunoda és Russell fért még be.

  • Verstappen apja Pérez apjáról: „Mekkora egy idióta”

    Verstappen apja Pérez apjáról: „Mekkora egy idióta”

    Sergio Pérez édesapja nem először véteti észre magát finoman szólva is érdekes nyilatkozattal, de most azt is elérte, hogy Max Verstappen apja, Jos is reagáljon rá.

    Főleg azóta, hogy fia ülése tavaly ingataggá vált a Red Bullnál, Antonio Pérez előszeretettel védi meg Sergiót hol elítélendő, hol csak megmosolyogtató módon. Amikor például Ralf Schumacher homoszexualitásán élcelődött, az sokaknál kiverte a biztosítékot és még a fia is elhatárolódott tőle, amikor pedig a Red Bullt vádolta, sokan alighanem csak mosolyogtak.

    Most pedig talán ugyanezt teszik, Pérez apuka a Soy Motornak ugyanis kifejtette, ha fia ugynolyan autót kapott volna a Red Bulltól a Max Verstappennel közös éveik során, akkor megverte volna a hollandot.

    „Checo éveken át versenyzett a Red Bullnál. Hány évig volt a Red Bull a bajnok? Négy évig. Checo Pérez tette bajnokká Verstappent. Ha Checónak ugyanolyan autója lett volna, most ő lenne a világgbajnok. A Red Bullnak szüksége volt rá” – jelentette ki.

    A nyilatkozatot szemlézte a holland Formule1.nl is, amely az X-en posztban is megosztotta a maga cikkét. Ez alá kommentelt Jos Verstappen egy ilyet: „Mekkora egy idióta ez a fickó. [Sergio Pérez] mindig ugyanolyan autót kapott, csak oda kellett volna lépjen a gázra.”

    Ezek után kíváncsian várjuk, milyen lesz jövőre Pérez-papa és Jos Verstappen első találkozása a paddockban.

  • Véget ért egy korszak, Daniel Ricciardo nem fog újra versenyezni

    Véget ért egy korszak, Daniel Ricciardo nem fog újra versenyezni

    Mint arról a minap beszámoltunk, Daniel Ricciardo és a Ford közösen készült valamire, amiben akár annak a lehetősége is benne volt, hogy a Forma–1-ből tavaly kényszerűen távozó ausztrál pilóta visszatér a versenyzéshez. Ám végül nagyon nem ez történt.

    Ricciardo azt már korábban kijelentette, hogy a sportágban eltöltött 14 szezon után végzett az F1-gyel, ám sokan reménykedtek benne, hogy a még mindig csak 36 esztendős pilótát még látjuk valamely másik sorozatban. Ám a Ford blogbejegyzésében megerősítette, hogy erről olyannyira nincs szó, hogy befejezettnek tekinti a versenyzői karrierjét és márkanagykövet lesz.

    „Miközben a versenyzést magam mögött hagyom, a szeretetem bármi iránt, aminek kerekei vannak, mindig hatalmas marad, ezért büszkén lépek partnerségre a Forddal, hogy a Ford Racing globális nagykövete legyek. Szorosan együtt fogok dolgozni a Ford Racing csapatával, különös fókusszal a csodálatos Raptor márkára és az életstílusra, amivé a Raptor számos Ford-ügyfél számára vált” – mondta a nyolcszoros F1-es futamgyőztes.

    „Hogy miért most és miért én? Amikor úgy döntöttem, hogy ideje visszavonulni, hosszan és sokat gondolkoztam arról, hogy mi lenne a legautentikusabb módja kapcsolatban maradni a motorsport világával – erősített rá még egyszer arra, hogy nem akar többé versenyezni. – Számomra a versenyzés mindig a szórakozásról szólt, boldoggá tett és életre szóló emlékeket adott.”

    „Nem is lehetnék izgatottabb a sok csodálatos úttól, ami a Forddal rám vár és az elképesztő projektektől, amelyekkel a Ford Racing készül. Az F1-től kezdve a Dakaron és Le Mans-on át Bathurstig kevés cég mondhatja el magáról, hogy ilyen hosszú ideje benne van ebben, mint ti, srácok. És abból, amit láttam, elképesztő jövő áll előttünk és annyira büszke vagyok, hogy csatlakozom a csapathoz. A szórakozásért, nevetésért és előttünk álló emlékekért vagyok itt.”

  • Hamilton zárt az élen, Norris ralizott, Leclerc piros zászló alatt előzött a monzai nyitányon

    Hamilton zárt az élen, Norris ralizott, Leclerc piros zászló alatt előzött a monzai nyitányon

    Lewis Hamilton kezdte az élen az Olasz Nagydíj hétvégéjét, miközben Lando Norris küszködött, Charles Leclerc pedig megúszott egy büntetést.

    Két beugróval kezdődött az Olasz Nagydíj hétvégéje Monzában, hiszen a McLarennel Oscar Piastri helyén Alex Dunne, az Alpine-nál Franco Colapinto helyén Paul Aron kapott lehetőséget az első szabadedzésen. Az első percekben a célegyenesben fújó hátszél többeket megtréfált , ők vagy átvágták a sikánt, vagy kimentek a menekülőútra (Norris, Leclerc, Hülkenberg).

    Tíz perc után Alex Albon vezetett (1:21,479 – kemény), mögötte Norris, Verstappen, Leclerc, Hamilton, Stroll, Alonso, Lawson, Hadjar, Hülkenberg volt a sorrend. Albonon kívül még a két Racing Bulls használt kemény gumit, a többiek közepesen köröztek.

    Ezután Max Verstappen hamarosan 1:21,166-tal állt az élre és Norris is átugrotta a Williams-t, de aztán Albon 1:21,073-at repesztett és visszavette a vezetést, de nem sokáig, mert a holland 1:20,751-gyel több mint 3 tizedet vert rá. A Williams tempója azonban a vártak szerint így is kitűnt, amit Sainz is bizonyított, hiszen rögtön ezután fölzárkózott Albon mögé a 3. helyre.

    Aron megpördült az Alpine-nal a második sikánban:

    Az első szett gumik nyüstölése közben még annyi változott a sorrend, hogy Leclerc 0,219 másodpercre megközelítette Verstappent és felugrott a 2. helyre; majd a Hollandiában élete első dobogós helyezését elérő Isack Hadjar szétválasztotta a két Williams-t; végül pedig Sainz is javított és 0,132 másodpercre faragva a hátrányát a hollandhoz képest letaszította Leclerc-t a második helyről.

    Féltávnál így Verstappen, Sainz, Leclerc, Albon, Hadjar, Alonso, Lawson, Hamilton, Norris, Stroll, Russell, Bortoleto, Tsunoda, Antonelli, Hülkenberg, Bearman, Gasly, Ocon, Aron, Dunne volt a sorrend.

    A lágy, illetve több, addig kemény keveréket használó esetében közepes gumis köröket a McLaren juniorja nyitotta és feljött a 15. helyre, majd közvetlenül utána Verstappen javított 1:20,692-re, azaz kevesebb mint egy tizedet tudott lefaragni a közepes gumis idején lágyakkal – nem csoda, hogy a rádióban az alacsony tapadásra panaszkodott.

    Norris első lágy gumis köre nem sikerült, mert mindkét Lesmo kijáratán megcsípte a kavicságyat, majd inkább elvette a gázt, ellenben Tsunoda feljött a 7. helyre. Norris ezután másodjára sem tudott értékelhető kört összerakni a piros oldalfalú Pirelliken, mert ezúttal még durvábban kiment a kavicságyba a második Lesmóban, azaz két kör alatt összesen három kavicságyazást hozott össze. Nem ő volt azonban az egyetlen: Antonelli az első Lesmóban és az Ascariban is kavicsozott, Hadjar pedig utóbbiban tette ezt meg, és annyi kavicsot hordott fel a pályára, hogy piros zászlóval félbe kellett szakítani az edzést egy gyors takarításhoz.

    Antonelli és Norris kavicságy-látogatásai:

    Hadjar teleszórta kaviccsal a pályát:

    A megszakítás ráadásul egy érdekes szituációt is hozott, Leclerc ugyanis közvetlenül a piros jelzés aktiválása után előzte meg Nico Hülkenberget a Roggia-sikán előtt, majd rögtön el is magyarázta a rádióban, hogy már nem volt lehetősége lelassítani annyira, hogy a Sauber mögött maradjon. Oliver Bearman Monacóban 10 helyes hátrasorolást kapott piros zászló alatt előzésért, de ebben az esetben Leclerc megúszta a szankciót.

    Leclerc előzése a piros zászló alatt:

    A körözés végül 18 perccel a leintés előtt folytatódhatott, azaz 7 percet bukott el a mezőny a takarítással.

    Norris ezután végre össze tudott rakni egy mért kört a lágyakon, de azok addigra nyilván túl voltak a csúcson, így elsőre nem tudott velük javítani a közepes gumis idején, de azután feljött 5.-nek Sainz mögé. Leclerc viszont elsőre is gyorsult és 1:20,286-tal 4 tizedet adott Verstappennek, amivel átvette a vezetést, Lewis Hamilton pedig 71 ezreddel elmaradva a hollandtól feliratkozott a 3. helyre.

    Russell a Mercedesszel csak a 6. helyre jött be lágy gumin, azaz a két Williams kemény gumis körénél sem tudott jobbat, ráadásul Sainz az utolsó tíz percbe lépve összerakott egy ütős kört lágyakon, amivel feljött Leclerc mögé a második helyre (miközben Alonso szintén meglátogatta az Ascari kavicságyát).

    Amikor már úgy tűnt, hogy Leclerc-t senki nem tudja letaszítani az élről, az utolsó 5 percbe lépve Hamiltonnak összejött ez, és a hétszeres világbajnok 1:20,117-es körrel 0,169 másodpercet adott a csapattársának, amivel bebiztosította az első helyet.

    Hamilton átveszi a vezetést:

    Az edzésnek virtuális biztonsági autós fázis alatt lett vége, Russell alatt ugyanis megállt a Mercedes a Roggia-sikán előtt.

    Az első szabadedzés végeredménye:

  • „Ez az utolsó esélyem” – mondta a Räikkönent egy óra alatt elverő leendő F2-es pilóta

    „Ez az utolsó esélyem” – mondta a Räikkönent egy óra alatt elverő leendő F2-es pilóta

    A jövőre az F2-ben induló Colton Herta is megszólalt azután, hogy megerősítést nyert a példátlan váltása.

    Az Olasz Nagydíj előtt Dan Towriss, a Cadillac F1-es projektjének vezérigazgatója az Off Track with Hinch and Rossi podcastban megerősítette, hogy a 2026-tól a csapathoz teszt- és fejlesztőpilótaként csatlakozó Colton Herta jövőre a Forma–2-ben fog versenyezni, hogy bizonyítsa, 2027-ben már az F1-ben is számíthatnak rá. Az IndyCarban 9 győzelemig jutó, 2020-ban az összetett harmadik, 2024-ben második helyén végző versenyző ugyanebben a podcastban beszélt először az óriási váltásról.

    „Mindenki látta, hogy mennyire közel kerültem korábban” – utalt arra, hogy a Red Bull kész volt beültetni őt 2023-ra AlphaTauriba, de nem volt elegendő superlicenc-pontja, az FIA-tól pedig nem kapott engedményt. De már 2021-ben is felmerült a neve, amikor Michael Andretti megpróbálta megvásárolni a Saubert. Towriss erről a podcastban azt mondta: „[Herta] elment Svájcba, ült a szimulátorban és egy órán belül gyorsabb volt a két akkori pilótánál, [Kimi Räikkönennél és Antonio Giovinazzinál].”

    Persze a 25 esztendős amerikai képességeivel kapcsolatban eddig sem merültek fel kételyek, de az európai versenyzés (amelyben egyébként már volt része, hiszen 2015-ben teljes idényt ment a brit F4 elődjének számító MSA Formula Championshipben, majd 2016-ban a brit és spanyol F3-ban, illetve az Euroformula Openben is rajthoz állt) nagyon más, mint amit 2017 óta csinált, és ezzel ő is tisztában van.

    Herta 2022-ben tesztelte a 2021-es McLarent:

    „Mondanom sem kell, mekkora a kockázat… Elképesztően nehéz volt meghozni ezt a döntést, mert tudom, hogy mit hagyok hátra. Egy nagyszerű csoportot, egy elképesztően versenyképes bajnokságot, ahol a te napodon nyerhetsz, miközben látjuk, hogy a Forma–1-ben nem mindig ez a helyzet, mert itt az autóra is szükséged van – mondta az Andrettitől távozó pilóta. – Könnyű lett volna az IndyCarban maradni, az egyszerű lett volna, és nagyon hasonló életet élnék. Ez kockázat és ez az álmom, és úgy gondoltam, hogy ez az utolsó esélyem. Meg akarom ragadni ezt az esélyt. Nekem ez az egész arról szól, hogy küzdjek az álmomért.”

    Hertának 2026 végén 34 superlicenc-pontja biztosan lesz (a 2023-as IndyCar összetett 10. helyért járó 1 pont addigra elévül), azaz 6 pontra lesz szüksége az F1-es bemutatkozáshoz kellő 40-hez. Ehhez az F2-ben a legjobb 8-ban kell végeznie, de könnyen lehet, hogy még erre sem lesz szüksége, hiszen Forma–1-es első szabadedzéseken való részvétellel is lehet alkalmanként egy pontot gyűjteni. Az ugyanakkor elég valószínű, hogy a 8. helynél több kell majd ahhoz, hogy meggyőzze a Cadillacet.

    „Nem, számomra nem – felelte arra a kérdésre, hogy ijesztőnek tartja-e, hogy nincs garancia az F1-es ülésre. – Autóversenyzőként folyamatosan magadra fogadsz, úgyhogy nekem ez csak egy újabb ilyen alkalom. Hiszek magamban és abban, hogy elég gyors vagyok ahhoz, hogy megcsináljam. Ezzel nem azt mondom, hogy könnyű lesz, rengeteg munka lesz megérteni a különbségeket az IndyCar-versenyzés és a Grand Prix-versenyzés között, de dolgozni fogok rajta, 100%-ig belevetem magam. Ha nem gondolnám, hogy meg tudom csinálni – és mint mondtam, ez hatalmas kockázat –, akkor maradnék az IndyCarban. De hiszek magamban és abban, hogy elég gyors vagyok.”

    Herta egyébként a podcastban tudta meg, hogy a 2026-os Indy 500 nem ütközik F1-es (és így F2-es) hétvégével, azaz ott akár még indulhatna is. „Ha lesz értelme, egyértelműen nyitott lennék rá, de kell legyen értelme, nem igaz? – felelte, miután gyorsab összeszedte erről a gondolatait. – Ugyanakkor nem tarthat vissza minket a végső célunktól, ami a Forma–1-be kerülés a Cadillac F1-gyel.”

    Az amerikai versenyző egyúttal azt sem zárta ki, hogy látjuk még őt az IndyCarban. „Ez egyáltalán nem jelent örök búcsút az IndyCartól. Látom magam visszatérni az IndyCarba a karrierem egy pontján, csak mert imádom.”

  • Verstappen máshogy áll a Ferrarihoz, mint Senna vagy Hamilton

    Verstappen máshogy áll a Ferrarihoz, mint Senna vagy Hamilton

    Lehet, hogy Max Verstappen soha nem lesz a Ferrari pilótája? Az alapján, amit a holland Monzában mondott, ez bőven benne van a pakliban.

    Miközben Lewis Hamiltonnak nagyjából mostanra esett le igazán, hogy mivel jár Ferrari-pilótának lenni, az eddigi teljesítménye alapján sokan már azt találgatják, hogy a két éves szerződésének lejárta után ki váltja őt Maranellóban. Ebben a párbeszédben pedig értelemszerűen Max Verstappen neve is felmerül, főleg azok után, hogy apja, Jos nemrég elárulta, egy potenciális jövőbeli Ferrarihoz szerződést is megvitattak.

    A négyszeres világbajnok Monzában meg is kapta az erre vonatkozó kérdést, amit egyfelől profin hárított, másfelől pragmatikusan kifejtette, miért nem lesz soha a Scuderia versenyzője csak azért, hogy kipipálhassa ezt a pontot a karrierjében.

    „Van két szerződéssel rendelkező pilótájuk a következő évre, szóval amúgy sem beszéltünk erről. Hogy van-e rá esély? Igen, sokféle döntésre van esély az életben. Természetesen jelenleg ez nincs a láthatáron, de ki tudja? Azt sem tudom, mennyi ideig fogok a Forma-1-ben versenyezni, szóval továbbra is rengeteg számomra az ismeretlen” – idézi a hollandot a Motorsport Global.

    Charles Leclerc, Ferrari, Max Verstappen, Red Bull, Spanyol Nagydíj
    Verstappen és a Ferrari útjai eddig csak ellenfélként keresztezték egymást | Fotó: Andy Hone/LAT Images/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Verstappen ezután Hamilton küszködésére reflektálva elmondta, a hétszeres világbajnok nincs könnyű helyzetben, de ő sem tudja pontosan megmondani, hogy mivel szenved.

    „Mindig nagyon nehéz előre tudni, hogy mi fog történni, nem? Nem látom közelről, hogy [Hamilton] miként működött a Mercedesnél, hogyan érzi magát, mi zajlik a [Ferrari] csapatban jelenleg. Erről nincs semmilyen információm. A helyzet az, hogy csatlakozott egy csapathoz, amelynek már volt egy nagyon erős versenyzője Charles [Leclerc] személyében, így pedig soha nem könnyű megérkezni és rögtön megverni a csapattársad, aki jól be van ágyazva a csapatba, nagyon jól ismeri azt és beszéli a nyelvüket. Ezekkel az autókkal pedig olykor elég bonyolult teljesen megérteni, hogy miért vagy gyors vagy lassú.”

    Verstappen ezután tért ki arra a jelenségre, amit számos, a karrierjét addig nagyon teljestményorientált módon építő, rendre a legjobb csapatba szerződni próbáló pilóta esetében is megfigyelhettünk. Azaz, hogy a többségüknek egyfajta küldetése volt, hogy legyen éppen bármennyire is versenyképtelen a maranellói istálló, egyszer a Ferrarinál is versenyezzen – Ayrton Senna is szerette volna az olaszoknál zárni a karrierjét; Hamilton pedig már 2015-ben úgy vélte, egy napon vörös overallt akar húzni. Verstappen azonban amondó, hogy ő nem tartozik ezen versenyzők halmazába.

    Hamilton most megtette, amitől Ayrton Sennát megfosztotta az élet

    „A Ferrari egy hatalmas brand, és minden pilóta elképzeli magát ott, mondván „én is szeretnék a Ferrarinak vezetni.« De szerintem ez hiba is, hogy csak azért akarnak oda menni, hogy a Ferrarinál versenyezzenek. Ha valaha is oda akarok menni, nem csak azért fogom ezt tenni, hogy a Ferrarinak vezessek, hanem azért, mert lehetőséget látok a győzelemre. És ha a Ferrarival nyersz, az még jobb. Ez az, amiben szerintem nem szabad, hogy a márka iránti szenvedély és érzelem vezessen. Azért kell odamenned, mert úgy érzed, hogy ez a jó hely” – jelentette ki a címvédő.

    Lehet, hogy ez egyfajta üzenet is a Ferrari felé a hollandtól, mondván, ha a jövőben azt akarják, hogy a mezőny jelenlegi legjobbja a pilótájuk legyen, építsenek végre ütőképes autót? Az alapján, hogy Maranellóban legutóbb 2018-ban sikerült olyan autóval előrukkolni, amellyel reális esély mutatkozott a világbajnoki címre, és ennek már hét éve, könnyen lehet, hogy Verstappen előbb fogja otthagyni a Forma–1-et, minthogy a Ferrari újra ütőképes legyen.

  • Hamilton: Nem én, vagy a koncentrációm hiánya vezetett a balesethez

    Hamilton: Nem én, vagy a koncentrációm hiánya vezetett a balesethez

    Lewis Hamilton úgy érzi, talán eddigi ferraris karrierje legpozitívabb hétvégéje volt az egy héttel ezelőtti hollandiai, és annak is örül, hogy a balesete után a maranellói istálló nagyon támogató volt vele, és kiderítette, hogy milyen okok miatt ment a falnak.

    Kívülről nézve Hamilton és a Ferrari vesszőfutása a nyári szünet utáni első versenyen, Hollandiában is folytatódott, hiszen a hétszeres világbajnok a 7. helyről rajtolva a 6. pozícióból esett ki Zandvoortban, amikor a 23. körben eltalálta a hármas kanyar külső ívén található falat. A 40 esztendős brit szerint azonban „a hétvége során alkalmazott megközelítésünk tökéletes volt”, és „úgy éreztem, ez volt az egyik legerősebb, ha nem a legerősebb és legsimább hétvégénk, nyilván vasárnapig.”

    Hamilton mások életét veszélyeztette, de nem ért egyet a büntetésével

    Hamilton az Olasz Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy ő és a Ferrari is rengeteget alkalmazkodott az első közös félévük során a másikhoz, a csapatnál pedig a „csillagokat is lehozták” azért, hogy minél kényelmesebben érezze magát. A nehézségeket pedig úgy fogja fel, hogy „minél nehezebb, annál jobbá tud tenni”, és ez a nehéz időszak felkészíti őket a jobb napokra, és szerinte erősebbek lesznek a kemény első hat hónaptól. Ami a folytatást illeti, izgatott és motivált, és úgy véli, a legjobb emberek veszik körül a felfelé ívelő csatához.

    Nem ő volt a hibás

    Ami a zandvoorti balesetet illeti, szokatlan hiba volt ez egy olyan versenyzőtől, aki a változó körülmények között rendre szárnyalni szokott, ám első ránézésre nem tűnt másnak, mint egyszerű vezetői hibának, hiszen az egyre jobban rákezdő esőben Hamilton a korábbinál jobban kiengedte az autóját a hármas kanyar bukóterében levő felfestésre. Ennek tükrében érdekes volt hallani, hogy utólag nem ismerte el, hogy ő rontott, Monzában pedig elmondta, a Ferrari mélyre ásott és kiderítette, milyen okok vezettek a balesethez.

    A baleset:

    „Szokatlan tőlem ez, mert nem igazán követek el sok hibát ilyen versenyeken. De a nagyszerű az, hogy a csapat igazán pozitív maradt. Elképesztően támogatók minden egyes hétvégén. Még ha személy szerint nem is érzem nagyszerűen magam miatta, ez boldoggá tesz. Aztán a következő napokban elmélyedtek annak a megértésében, hogy mi vezetett [a balesethez], mert nem én, vagy a koncentrációm hiánya. Számos dolog hozzájárult.”

    „Például nem volt elég agresszív a felváltás, ami blokkolta a hátsó kerekekt és ettől kitört az autó hátulja. De közben szemerkélt is az eső, én pedig nagyjából 10 cm-rel szélesebben fordultam, mint az előző körben, úgyhogy külöböző dolgok kombinációjáról volt szó. Akárhogy is, nem volt jó, tanultam belőle és továbblépek. Ha ugyanezt a megközelítést alkalmazom ezen a hétvégén és a következő futamokon, akkor úgy érzem, igazán pozitív irányba fogunk haladni.”

  • Norrist zavarja a McLaren fölénye

    Norrist zavarja a McLaren fölénye

    Motorhiba ejtette ki Lando Norrist az előző versenyről, ami jelentős hátrányba hozta a bajnoki küzdelemben a csapattársával szemben. Meglepődött saját magán, milyen könnyen túllendült a balszerencséjén.

    A pontversenyben 9-ről 34 pontra nőtt a különbség a McLaren pilótái között, és futamgyőzelemben mérve ekkora nagyságrendű hátrányból még csak nagyon kevesen fordítottak a Forma–1 történelmében, ráadásul azok közül egyik sem csapattársak közötti küzdelemben történt.

    Oscar Piastri kiváló helyzetben várja a hátralévő kilenc nagydíjat, ám Norrisnak a saját kezében van a sorsa: ha mindegyiket megnyeri, vagy szinte mindegyiket, vissza tudja előzni a csapattársát. Ezt ő maga is tudja.

    „Még mindig megnyerhetem a bajnokságot anélkül, hogy bárkivel bármi rendkívül történne. Így szeretném megnyerni – közölte, egy jelentős akadályt azonban megemlített. – Megkönnyítené a helyzetem, ha több versenyző is beékelődne közénk. Annyira dominál a csapatunk, hogy az már szinte nehezítő tényező. Ez bosszantó.”

    Amit a kamerák sem láttak – ennél szívbemarkolóbb felvételt nehezen lehetetne találni Norrisról

    Azért arra sem érdemes mérget venni, hogy a McLaren mindenhol kettős győzelmet arat, jönnek még ugyanis különleges feltételek között, egyedi jellemzőkkel bíró pályákon rendezett versenyek (Szingapúr, Mexikó, Las Vegas stb.). Norris azt nem szeretné, hogy Piastrit balszerencse sújtsa, és azt állítja, hogy önmagához képest hamar áthelyezte a figyelmét a jövőre.

    „Ha valami olyasmi okozta volna, amit én csináltam, valószínűleg még mindig ostoroznám magam és le lennék törve, de mivel semmi közöm sem volt hozzá, nem hatott rá a vezetésem és a döntéseim, így elég könnyű azt mondani, ilyen az élet. Meglepően egyszerűen magam mögött hagytam és már előre tekintek” – mondta.

    A The Race megtudta, a McLaren vizsgálata azt állapította meg, hogy egy olajvezeték repedt meg Norris autójában, és egy szenzor ezért automatikusan leállította a motort. Az még nem derült ki, a Zandvoortban használt erőforrás bevethető lesz-e a későbbiekben, mindenesetre a csapat mindkét pilótája vadonatúj erőforrással kezdi meg az Olasz Nagydíjat. Monzában rendkívül fontos a végsebesség, a döntés független a legutóbbi kieséstől. A McLaren módosított a problémát okozó olajvezeték-kialakításon, hogy ne forduljon elő újabb probléma.

    A csapat legutóbb a 2023-as Bahreini Nagydíjon könyvelt el kiesést műszaki hibából adódóan. „Több mint 60 futamon mentünk meghibásodás nélkül. Kisebbek voltak persze néhányszor, de egyetlen olyan sem, amikkel fontos pontokat vesztettünk. Ez lenyűgöző. Az F1-ben előfordul ilyen balszerencse, csak az időzítése sajnálatos, mert a karrierem legfontosabb évében történt” – mondta Norris.