Kategória: Formula 1

  • Sznob cél, vagy a szenvedély diadala? Ennyi pénzből utazik el az összes versenyre egy F1-es rajongó

    Sznob cél, vagy a szenvedély diadala? Ennyi pénzből utazik el az összes versenyre egy F1-es rajongó

    Egy F1-es rajongó a Full Time Formula nevű profiljával az Instagramon dokumentálja a saját maga elé állított kihívást, amit nem biztos, hogy teljesíteni tud az eredeti elképzelés szerint.

    Olykor még egy-egy csapatfőnök vagy hivatásos újságíró/kommentátor sem vállalja azt, amit a 29 éves brit Brandon Burgess célként tűzött ki magának 2025-re: a szezon összes F1-es versenyét a helyszínen akarja követni, méghozzá úgy, hogy csak az évi 28 szabadnapját és a kijelölt 20 ezer fontos (9 millió forintos) büdzsét használja erre. Utóbbit részben a megtakarításaiból fedezi.

    Az F1 hivatalos oldala megszólaltatta őt, és az interjúból kiderült, hogy 2-3 éves kora óta követi a világbajnokságot, az első kedvence Michael Schumacher volt (igen, britként is). A kihívásában az a kedvenc része, hogy megismert más F1-es rajongókat, a legtöbb viszontagságot pedig az ébren maradás nehézsége és az időjárás tudja okozni. A videóiból kiderült, hogy a nagydíjak pénteki edzésnapjaira ritkán jut el, de a Londonból messzire utazásoknál sokszor kell a pénteket vagy a hétfőt szabadnapnak kiírnia.

    „Sokáig töprengtem, hogy belevágjak-e, mert rengeteg pénzt és elszántságot igényel, de ez a legjobb dolog, amit valaha csináltam – mondta Burgess. – Szédítő ez az év. Mázlim volt bizonyos dolgokkal, és biztos segített, hogy online követnek engem, de enélkül is hihetetlen, amilyen élményeket átéltem és amilyen emberekkel találkoztam a pályákon. Akinek van lehetősége rá, azt mondom teljes határozottsággal, vágjon bele, mert lenyűgöző.”

    Ezt a megoldást találta ki az F1 a rajongókat felháborító ütközésre

    „Mindig azt gondoltam, nyugdíjasnak vagy lottónyertesnek kell lennem ehhez. Aztán tavaly nyáron mérlegelni kezdtem, hogy 2025-ben vajon lehetséges volna-e, ha az összes szabadnapomat erre fordítanám, valamint kivennék egy jókora összeget a megtakarításaimból? Szeptember környékén rászántam magam és belevágtam. Elkezdtem utánajárni a dolgoknak, és azóta minden káprázatos” – elevenítette fel.

    24 nagydíjat rendeznek idén, ennek pont a harmada, 8 van még hátra. Időarányosan Burgess jól áll a szabadnapokkal és a költségvetéssel, több mint a harmada (11 nap és 8 ezer font) megvan még neki belőle, viszont figyelembe kell venni, hogy az amerikai és az ázsiai kontinensen még öt versenyt rendeznek, és a két arab helyszín sem feltétlen az olcsóságáról ismert. Burgess nehéznek tartja, hogy az eredeti költségkereten belül maradjon, és lehet, hogy fizetetlen szabadnapokat is kérnie kell, de így sem bánja.

    „Mondják nekem, hogy már biztos unom és kezd elegem lenni belőle, de őszintén azt mondhatom, hogy mindegyik nagydíjon izgatottan megyek újra a pályára. Alig várom, hogy a hátralévő pályákra is ellátogassak” – mondta.

    Az ausztráliai és a miami útjának költsége például meghaladta az 1000 fontot, a Magyar Nagydíj viszont kijött neki 400-ból (igaz, a légitársaságnál beváltott hűségpontok csökkentették a repülőút árát). Nyilván spórol, ahol tud, de nem mindenhol a leginkább fapados megoldást keresi, nem mindenhol hostelekben száll meg, és taxit is használ időnként – a Hungaroringre a repülőtérről így ment ki, de a szállásról már HÉV-vel.

  • Verstappennel egy csapatban lenni? Rettentő, de izgalmas gondolat

    Verstappennel egy csapatban lenni? Rettentő, de izgalmas gondolat

    Egyre többször téma, hogy az idén F1-es újonc Isack Hadjar lesz jövőre Max Verstappen csapattársa a Red Bullnál, ezúttal egy francia csatorna faggatta őt erről.

    A jelek eléggé ebbe az irányba mutatnak, hiszen Hadjar mindenkit elkápráztat a teljesítményével, és Helmut Marko is azt mondta róla, mentálisan képes lenne elviselni a versenyzést Verstappen csapattársaként. Az első idényét teljesítő francia pilóta korábban vonakodott volna elfogadni az előléptetési ajánlatot az idei szezon közben (ami Yuki Tsunoda botladozása miatt elvileg reális forgatókönyv lehetett volna), de azóta már ő is arra jutott, hogy 2026-ra nem lenne ellenére a váltás.

    A rutinos, ötödik F1-es idényét teljesítő Tsunodával még nem hosszabbítottak szerződést, és az utánpótlás-létrán legmagasabban járó Arvid Lindblad F1-es debütálása sem tűnik irreálisnak, helyet kell neki szorítani a Racing Bullsnál, így kézenfekvő lehet, hogy Hadjar 2026-ban szintet lépjen.

    „Megrettent, de egyben hihetetlenül izgalmas is. Egy csapatban látni magam Max-szel? Naná, micsoda felállás lenne” – mondta a francia versenyző a Canal+ egyik műsorának előzetesében.

    „Természetesen még a pályafutásom korai szakaszában járok, de talán lesz lehetőségem rá, hogy ugyanolyan autót vezessek, mint a világ legjobb versenyzője. Lehetőségem nyílna hozzá mérni magam, egyforma esélyekkel.”

    A Red Bull a története során két tehetségét léptette elő a kisebbik csapatából legfeljebb egy teljes szezon után, Daniil Kvyatot és Alexander Albont, viszont egyikük sem vitézkedett, és alig több mint egy teljes szezon után lefokozták/elbocsátották őket. A bikások azóta levonták a tanulságot, hogy nem szabad mindenkitől Verstappen-szintű teljesítményt várni (Kvjat csapattársa pedig még nem is a holland, hanem Daniel Ricciardo volt), és azt hangsúlyozzák, hogy a csapattársának arra kell koncentrálnia, hogy a legtöbbet kihozza az autóból.

  • Norris megszegte a fontos tanácsot, jól jött ki belőle

    Norris megszegte a fontos tanácsot, jól jött ki belőle

    Lando Norris vendégként kilátogatott a MotoGP San Marinói Nagydíjára, ahol találkozott a motoros legendával, Valentino Rossival is.

    A McLaren pilótája az Instagramon osztott meg képeket az eseményről, amikből kiderült, hogy Rossival is tudott szót váltani, bár a közvetítésben például már mutatták, ahogy a motoros klasszis fuvarozza őt egy robogón.

    Norris korábban már elismerte, hogy először nem az autó-, hanem a motorversenyzésért rajongott, és Valentino Rossi volt a hőse, vagyis egy nagy álma válhatott valóra a hétvégén. „Akárki mondta, hogy sohase találkozz a hősöddel, az biztos nem találkozott Valéval” – írta a bejegyzéshez.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@lando) által megosztott bejegyzés

  • Piastri nem fogja a saját pecsenyéjét sütögetni a McLaren rovására

    Piastri nem fogja a saját pecsenyéjét sütögetni a McLaren rovására

    A számára rossz csapatdöntést követően Oscar Piastri azt mondta, meg akarja őrizni azt a gondolkodást a McLarennél, hogy közös siker nélkül nincs egyéni sem.

    A külső szemlélőnek úgy tűnhet, a McLarennél túltolják az egyenlősdit, aminek legutóbbi megnyilvánulását az előző futamon, az Olasz Nagydíjon láttuk: Piastrit visszarendelték Lando Norris mögé annak elrontott kerékcseréje után, mert úgy érezték, nem lenne tisztességes, ha a csapat hibája miatt maradna a pályán kialakult sorrend.

    A világbajnoki címért küzdő páros mindkét tagja átélte már a wokingiaknál, milyen, amikor fel kell áldozniuk a saját eredményükből valamennyit a csapattárs javára, és engedelmeskedtek is. Piastri leszögezte, hogy nem akar kilógni a sorból, ezért a jövőben is a McLaren érdekeit helyezi a középpontba.

    „Jól kitárgyaltuk az előző héten a történteket, és hogy mit tehetünk azért, hogy minden egyértelműbb legyen, hogy javuljunk. Azt hiszem, ez is része a tanulási folyamatnak. Tudom, hogy a csapat összességében mindig a legjobbat akarja számomra” – nyilatkozta az ESPN-nek.

    „Ezt meg akarom tartani. Nem érhetek el saját sikereket anélkül, hogy a csapat sikeres, ezért nagyon fontos számomra, hogy ennek a szellemét megőrizzük.”

  • Ezt a megoldást találta ki az F1 a rajongókat felháborító ütközésre

    Ezt a megoldást találta ki az F1 a rajongókat felháborító ütközésre

    A Forma–1 nemcsak a sprinthétvégék helyszíneinek felforgatását, hanem a 2026-os kezdési időpontokat is bejelentette a minap, amiből kiderült, továbbra sem lesz reménytelen, hogy a motorsport-rajongóknak ne kelljen választania az F1 és az Indy 500 között.

    Amikor bejelentették a 2026-os versenynaptárt, nagy felzúdulást okozott, hogy jövőre az Indianapolis 500 nem a Monacói Nagydíjjal, hanem a kanadai versennyel lesz párban, azaz jó eséllyel nem lehet majd anélkül nézni, hogy az ember ne maradjon le az F1-ről, vagy fordítva. A The-Race értesülései szerint azonban a Liberty Media egyeztetett az IndyCarral és megpróbálta megtalálni a lehető legjobb megoldást.

    Ez végül az lett, hogy a Kanadai Nagydíj az idei évvel ellentétben jövőre két órával később rajtol, azaz helyi idő szerint 14 óra helyett 16 órakor alszanak majd ki a lámpák Montrealban. Mivel a két esemény ugyanabban az időzónában lesz májusban, és az Indy 500-at hagyományosan 12 óra 45 perckor indítják el, 3 óra és 15 perc lesz a két futam rajtja között. Mivel az idei futam is kevesebb mint 3 órás volt, elméletben ez elegendő lehet arra, hogy ne legyen ütközés, ám a legkisebb csúszás is megborítja ezt a tervet.

    Mivel az Indy 500 az idén is fél órával később kezdődött a tervezettnél az eső miatt, bőven benne van, hogy az F1 eleje és a legendás viadal vége már fedésben lesz, de így is ez volt a legjobb kompromisszum, mivel a Kanadai Nagydíj kezdését sem lehet akármeddig tolni a sötétedés miatt, hiszen abban az időszakban Montrealban este fél 9-kor megy le a nap.

    Persze a legjobb az lenne, ha egyáltalán nem kellene a rajongóknak választani a két esemény között, az F1 azonban jövőre már szerette volna elkerülni, hogy az egész cirkusznak kétszer is csak egy-egy verseny miatt kelljen elrepülnie az amerikai kontinensre, így párba rakta a miami és a kanadai versenyt. Jóllehet, a kettő között lesz egy három hetes szünet, amit a legtöbben aligha fognak Amerikában eltölteni, de a felszerelést legalább Miamiból közvetlenül Montrealba lehet majd reptetni.

  • „Nem nézhetjük tétlenül, hogy ez tovább folytatódik” – Hamilton felszólalt a gázai népirtás ellen

    „Nem nézhetjük tétlenül, hogy ez tovább folytatódik” – Hamilton felszólalt a gázai népirtás ellen

    Mint ismert, Izrael kedden megindította az izreali kormány által augusztusban jóváhagyott szárazföldi hadműveletet Gázaváros ellen, ezt követően az ENSZ Palesztin Területekkel Foglalkozó Független Nemzetközi Vizsgálóbizottsága jelentésében pedig azzal vádolta meg Izraelt, hogy Gázában népirtást követett el. Lewis Hamilton adományozásra buzdította követőit.

    Hamilton az Instagramján osztotta meg, hogy három olyan szervezetnek is adományozott, amelyek „fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy segítsenek azoknak, akiknek szükségük van rá” Gázában. A hétszeres világbajnok egy Save the Children UK videót osztott meg az Instagram-történetében, amelyhez az alábbi sorokat fűzte.

    „A gázai helyzet napról napra rosszabbodik. Az elmúlt két évben a lakosság több mint 10%-a meghalt vagy megsebesült – köztük több tízezer gyermek is –, és ez a szám csak tovább nő. A Gáza városa elleni legutóbbi offenzíva emberek százezreit kényszerítette otthonuk elhagyására, miközben a Gázai övezet kórházai már így is túlterheltek az éhezéstől szenvedők és a soha véget nem érő bombázások áldozatai miatt.”

    „Ma az ENSZ egyik vizsgálóbizottsága népirtásnak nevezte azt, ami Gázában történik. Emberként nem nézhetjük tétlenül, hogy ez tovább folytatódik” – jelentette ki a Ferrari pilótája.

    Hamilton ezután mindenkinek köszönetet mondott, aki csatlakozik hozzá az adományozásban, és három jótékonysági szervezetet nevezett meg: a Palesztin Vörös Félholdat, az Orvosok Határok Nélkült (Doctors Without Borders), és a Save the Children UK-t.

    „Nehéz nem tehetetlennek érezni magunkat ennyi tragédia láttán, de nem állhatunk félre, és nem ülhetünk tétlenül. Vannak fantasztikus szervezetek, amelyek nagyszerű munkát végeznek a palesztin emberek megsegítéséért, de ehhez pénzügyi forrásokra van szükségük. Én három olyan szervezetnek adományoztam, amelyek fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy segítsenek a rászorulóknak. Ha úgy érzed, hogy tudsz bármennyit adni, hálás lennék, ha csatlakoznál hozzám” – zárta sorait a 40 esztendős klasszis.

  • Kiderült, hogy Norris erőszakossága tette tönkre Alonso monzai futamát

    Kiderült, hogy Norris erőszakossága tette tönkre Alonso monzai futamát

    Az Aston Martin elárulta, mi vezetett Fernando Alonso monzai kieséséhez.

    Fernando Alonso szokatlan hiba miatt esett ki az Olasz Nagydíjról, amikor a 24. körben az Ascari-sikán kijáratán egyszer csak megadta magát az Aston Martinjának a felfüggesztése. Az eset után a csapatnak is odaszúró spanyol veterán azt állította, nem használta másként a rázóköveket, így nem az tehet a hibáról, az Aston Martin pedig utólag kiderítette, hogy neki volt igaza.

    „A csapat megerősíti, hogy Fernando autóját több területen is kavics találta el az első körben, beleértve a felfüggesztést is. A csapat nem volt tisztában az elszenvedett sérüléssel. A kis mértékű, folyamatos terhelés végül az alkatrész meghibásodásához vezetett” – idézi a The-Race.com az Aston Martint.

    Az első körben történteket vizsgálva pedig az is nyilvánvalóvá válik, hogy mikor szedte össze a sérülést Alonso autója. Akkor, amikor a rajt után a Verstappen ellen izmozó és nem engedő, emiatt a fűre kényszerülő Lando Norris autója kavicsokat vert fel. Íme:

    Amennyiben be tudta volna fejezni a futamot, Alonso bőven pontszerző helyen zárhatott volna, de ez érdemben azért nem sokat változtatott volna az idei szezonján. Jelenleg a 12. a pontversenyben, két ponttal lemaradva csapattársától, míg az Aston Martin a konstruktőri 6. helyen áll, 24 pontra az 5. helyezett Williamstől.

  • Sok változást intéztek az F1 jövő évi sprintversenyeivel

    Sok változást intéztek az F1 jövő évi sprintversenyeivel

    Kiderült, hogy az F1 2026-os világbajnokságában melyik hat helyszínen rendeznek sprintfutamot – lesz bőven változás az idei szezonhoz képest.

    Az első két helyszín képviseli az állandóságot, Kínában és Miamiban ugyanúgy tartanak ilyen formátumú lebonyolítást, mint tavaly és idén, a másik négy érintett pálya viszont változik, Spa, Austin, Interlagos és a katari nem lesz közöttük jövőre.

    A helyüket Montreal, Silverstone, Zandvoort és Szingapúr foglalja el, Silverstone kivételével mindegyiken először rendeznek sprintfutamot. A Brit Nagydíj volt az első sprintes nagydíj házigazdája 2021-ben, azóta először rendezik majd ilyen formátumban. Érdekes, hogy a korábbi esztendőkkel ellentétben a sprinteket 2026-ban nem zsúfolják a szezon végébe, az utolsó hat állomás mindegyikét a hagyományos menetrenddel tartják – talán a mesterséges izgalomfokozás csökkentése volt a cél.

    A Holland Nagydíj egy ideig utoljára lesz F1-es állomás, Zandvoort vélhetően ezért került be a kiválasztott helyszínek közé, noha az előzési lehetőségek ezen a pályán közismerten nem jók, csakúgy, mint a szingapúrin. Utóbbit bizonyára kísérletnek szánják, hogy egy ilyen utcai pályán mit érnek el ezzel a lebonyolítással.

    A sprintversenyek népszerűségével elégedett az F1, mivel több tétre menő látványosságot kínál a nézőknek, a változatosságot pedig segíti, hogy a csapatoknak csak egyetlen órányi edzés áll a felkészülésre. Elképzelhető, hogy 2027-től még több nagydíjat rendeznek sprinttel, és azok konkrét lebonyolításának megváltoztatásától sem zárkózik el az F1 vezetése, például a fordított rajtrács alkalmazásával.

  • Kölcsönadhatja a Mercedes Antonellit?

    Kölcsönadhatja a Mercedes Antonellit?

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke taktikát váltott Andrea Kimi Antonelli kapcsán, Ralf Schumachernek pedig arra is van ötlete, kit ültethetne a fiatal olasz helyére.

    Andrea Kimi Antonelli idei második hazai hétvégéjén sem nyújtott olyan teljesítményt, amilyet a Mercedes vár tőle, az utóbbi 6 futamon szerzett 3 pont pedig arról árulkodik, hogy a fiatal olasz jókora gödörben van. Persze 19 évesen az ilyesmi még bőven benne van a pakliban, ám hosszú távon ez a teljesítmény aligha lesz fenntartható, amivel Jonathan Noble, a The-Race.com újságírója szerint Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is tisztában van.

    Noble a The Race F1 podcastban beszét Antonelli helyzetéről, ahol nekiszegezték a kérdést, hogy szerinte ellképzelhető-e, hogy a Mercedes utólag húzza meg azt, amit George Russell-lel az F1-be hozatalakor tett, és kölcsönadja az olaszt mondjuk a jövő évtől Mercedes-motort használó Alpine-nak, hogy Pierre Gasly mellett edződjön egy kicsit.

    „Nem, nem fontolgatnak ilyesmit, de eléggé érdekes változáson megy át a dinamika a Mercedesnél Kimivel – mondta Noble, majd kifejtette, hogy a Mercedes miért nem jelentette még be a szerződéshosszabbítást sem Russell-lel, sem Antonellivel. – Szerintem a szerződések eléggé egyszerűek, és szerintem mindkét pilótával ugyanakkor akarnak hosszabbítani. Jelenleg az utolsó simítások zajlanak.”

    „George esetében szerintem olyan doglokról egyezkednek még, mint a pályán kívüli megjelenések száma, hogy ezekből hány legyen neki és hogyan számolják azokat, és mindenféle ehhez hasonló apró részlet, ami mindig felmerül a szerződések véglegesítése előtt. Vannak a nagyobb dolgok, amelyeket eléggé egyszerű megvitatni, de amikor a részletekre kerül a sor, akkor bonyolódik a helyzet. Szerintem mindkét szerződés ezért nem került még véglegesítésre.”

    A legvalószínűbb az, hogy a Mercedes jövőre is a Russell–Antonelli kettőssel versenyez | Fotó: Mercedes

    Toto Wolff a korábbi nehézségek után egyaránt támogatólag állt ki Antonelli mellett, ám az Olasz Nagydíj utáni nyilatkozata éles kontrasztban áll a korábbi megszólalásaival. Noble szerint ez nem véletlen, és az osztrák üzletember taktikát váltott.

    „Ami Kimit illeti, Toto abszolút hajthatatlan abban, hogy Kimi a jövő, és bízik benne, hogy képes lesz rá, de szerintem ami lenyűgöző volt Monzában, az az, hogy csalódáskeltőnek titulálta Kimi teljesítményét. Ez volt az első nyilvános kritika a részéről, és Toto nem mond véletlenül dolgokat, szóval ezt szándékosan tette” – ecsetelte Noble.

    „Azon tűnődöm, hogy úgy érzi-e, hogy Kimi folyamatosan hibákat követ el, nem hozza ki magából, ami benne van, és hogy miután folyamatosan óvták és támogatták a nehéz időkben, most talán itt az ideje kicsit bekeményíteni és talán kierőszakolni egyfajta ébresztőt, hogy fejezze be a hibázást. Szerintem Toto tudja, hogy ez nem mehet így tovább, úgyhogy talán úgy érzi, ez a módja annak, hogy elérje, Kimi változtasson a helyzeten.”

    Amennyiben pedig esetleg Wolff mégis a kölcsönadás mellett döntene, Ralf Schumacher szerint egyetlen név jöhetne szóba Antonelli pótlására. Mégpedig azé a versenyzőé, akit tavaly már szóba hoztak a Mercedesszel. „Szerintem Carlos Sainz bármikor elérhető lenne. Úgy tűnik, hogy vannak bizonyos záradékok. Nem tudom, hogy pontosan milyenek, de legalábbis ezt hallani. Egyértelműen ő lenne az első ember, aki eszembe jut” – közölte Ralf a Formel1 YouTube-csatorna műsorában.

  • Extrém megoldással támad a Ferrari a 2026-os motorjával?

    Extrém megoldással támad a Ferrari a 2026-os motorjával?

    Olasz sajtóhírek szerint nagy dobásra készül a motorjával a Ferrari 2026-ban.

    Miközben a csapatok sem igazán tudják, hogy mivel készül a másik, az általános vélekedés szerint a Mercedes várhatja majd a legerősebb helyzetből a 2026-os szabályreformokat, legalábbis, ami az erőforrást illeti. A Motorsport Global olasz kiadása azonban most arról ír, hogy a Ferrari V6-osa „rendkívül extrém”, és a 3D-nyomtatással készült hengerfeje új ötvözetekből áll, ami lehetővé teheti a 2026-os autó kisebb hűtőkkel való tervezését.

    A szaklap információi szerint az Audihoz tartó Wolf Zimmermann korábban még egy acélból készült hengerfejet is tesztelt, de végül visszatértek az alumínium alapú megoldáshoz, ám a V6-os motor most olyan anyaghasználattal készül, amely extrém módon feszegeti a határokat, ugyanakkor a megbízhatósága továbbra is kérdéses.

    Ami a 3D-nyomtatott hengerfejet illeti, a Ferrari (és más csapatok) már régóta nem hagyományos öntéssel készítik a hengerfejet, hanem Additive Manufacturing (additív gyártás, azaz 3D-nyomtatás) segítségével. Pontosabban a DMLS technológiát (Direct Metal Laser Sintering) alkalmazzák – ez egy nagy teljesítményű lézerrel működő eljárás, amely rétegről rétegre olvasztja össze a fémporokat, így bonyolult geometriájú, kiváló mechanikai tulajdonságokkal rendelkező alkatrészeket lehet gyártani. Ez a technológia lehetővé teszi különféle fémek (pl. alumínium, réz) és szervetlen anyagok (pl. kerámia) kombinálását, ami végtelen kutatási lehetőségeket nyit meg. A Ferrari motorja már egy ideje megy a tesztpadon, ahol a fő cél a megbízhatóság elérése.

    Enrico Gualtieri, a motorfejlesztés technikai igazgatója maximálisan ki akarja használni azt az előnyt, hogy a Ferrari egy helyszínen készíti a kasztnit és az erőforrást, ami lehetőséget ad nemcsak a tökéletes elrendezésre, hanem radikális megoldások bevezetésére is. Davide Mazzoni, a belső égésű motor (ICE) részleg vezetője és csapata eközben olyan hengerfejet fejlesztett, amely magasabb nyomás alatt, nagyobb üzemi hőmérsékleten működik, mint amit eddig megszoktunk. A különleges por-ötvözetek kombinációja révén olyan motort szeretnének homologizálni, amely jobban bírja a terhelést, és hatékonyabban vezeti el a hőt.

    A Ferrari tehát a teljesítményt keresi, de emellett törekszik a jobb hőhatékonyságra is – hasonlóan ahhoz, amit a McLaren az MCL39-es modellnél végletekig vitt, sokkal zártabb karosszériát tervezve, mint például a Mercedes W16-os esetében.

    2026-tól a Forma–1-es autók minimumsúlya 768 kg lesz, miközben az új motorok tömege szabály 150 kg, ami 30 kg-mal több, mint a mostaniaké. Tehát aki a minimumsúlyt szeretné elérni, annak 60 kg-ot kell spórolnia az autó tömegéből, ami gyakorlatilag lehetetlen. Persze törekedni kötelező rá, a Ferrari pedig a hírek szerint a hűtők méretének csökkentésével és ezáltal karcsúbb oldalszekrényekkel spórolna.