Kategória: Formula 1

  • Newey megsúgta a korábbi pilótájának, Verstappen miért nem követte őt

    Newey megsúgta a korábbi pilótájának, Verstappen miért nem követte őt

    Az első, Adrian Newey keze nyomát viselő Aston Martin a jövő évi lesz, és az egyik korábbi versenyzőjének beszélt arról, hogyan látja a csapat győzelmi esélyeit 2026-ban.

    Riccardo Patrese két szezonon keresztül, 1991-ben és 1992-ben élvezhette a Williamsnél Newey mérnöki zsenialitásának gyümölcseit, három futamgyőzelmet szerzett az autóival, és a második évben, minden idők egyik legegyhangúbb bajnokságában 2. lett csapattársa, Nigel Mansell mögött.

    Ő mesélte el, hogy a Goodwoodi Sebességfesztiválon váltott néhány szót Newey-val, és a beszélgetésből azt szűrte le, hogy ne jövőre várjuk a csúcsra az Aston Martint. „Úgy érezte, a csapat jövőre még nem lesz kész, nem emelhetik fentebb a várakozásokat. Ha mégis készen állnak majd, az csak jobb színben tünteti fel őt! De őszintének hangzottak a szavai, amikor azt mondta, nem lesznek készek arra, hogy a bajnoki címért harcoljanak” – idézte Patresét a GPblog.

    „Azt is, mondta, még nem állnak készen Verstappen fogadására, mert nem hiszi, hogy jövőre győztes autót tudnának neki adni – tette hozzá az olasz. – Tudja, milyen erős Verstappen, és ha az autóban megvan a potenciál a bajnokság megnyeréséhez, az Aston Martin egyértelműen leigazolná őt.”

    Fernando Alonso korábban szintén úgy vélte, nem biztos, hogy 2026-ban ér a csúcsra Newey vezetésével az Aston Martin, de az utána következő években már mindenképp várható a nagy áttörés. Verstappen szerződtetése természetesen nem csak náluk van terítéken, a Mercedes talán még nagyobb elánnal keresi a kegyeit.

    Az új szabályrendszerben a motorok működése is jelentősen átalakul, így ez is fontos tényező lesz az erősorrend kialakításában – az Aston Martin beszállítót vált, kvázi a Honda gyári csapata lesz.

  • Norris és Verstappen az F1-en kívül is összecsaphat

    Norris és Verstappen az F1-en kívül is összecsaphat

    Lando Norris imádná, ha ismét hosszú távú versenyen indulhatna, de ő nem tenné azt meg, amit barátja, Max Verstappen tesz az idén.

    Max Verstappen a múlt hétvégén első GT3-as győzelmét aratta, amikor Chris Lulhammel megnyerte a német hosszú távú bajnokság (NLS) aktusális fordulóját a Nürburgring-Nordschleifén. A négyszeres világbajnok ezzel az autóversenyzés hőskorát idézte, azt a korszakot, amikor a Forma–1-es pilóták még mindennel versenyeztek az F1 mellett, aminek négy kereke volt. A modern autósportban merőben szokatlan, hogy egy aktív F1-es pilóta más sorozatban is kipróbálja magát a szezon közben, de nem példa nélküli, hiszen 2017-ben Fernando Alonso részt vett az Indy 500-on, miközben az F1-ben a McLarennél versenyzett.

    Mivel nem Verstappen az egyetlen a jelenlegi mezőnyben, akit érdekel a GT-versenyzés, akár többen is követhetnék a példáját. Lando Norris, a címvédő barátja és egyik riválisa is ezek közé a pilóták közé tartozik, és már van is tapasztalata a hosszú távú versenyzésben, hiszen 2018-ban, F1-es debütálása előtt Fernando Alonso és Phil Hanson oldalán részt vett a Daytonai 24 óráson. Az idén a vb-címért csatázó brit pedig elmondta, szívesen visszatérne ebbe a műfajba.

    „Imádnám. Láttam, hogy Zak [Brown, a McLaren vezérigazgatója] beszélt róla a minap és Le Mans-t is emlegette abból kifolyólag, hogy a McLaren [2027-ben] visszatér oda. Imádnám. Nem leszek örökké a Forma–1-ben, és más dolgokat is akarok csinálni, élni akarom az életem, más dolgokat is ki akarok próbálni. Élvezni fogom az F1-ben töltött időmet. Hogy egy ponton emellett más versenyeken is indulni fogok, abban nem vagyok biztos, de lehet, hogy ha majd visszavonulok az F1-tól, kipróbálok mást” – idézi Norrist az Autosport.

    „Imádtam Daytonában versenyezni. Fernando mellett mentem, úgyhogy ez akkor klassz élmény volt. De hogy Le Mans, Daytona, vagy Sebring lesz-e, azt nem tudom. Más dolgokat is akarok csinálni. A legfontosabb, hogy valószínűleg soha nem fogok oválpályán versenyezni, mert az nem nekem való” – jelentette ki a McLaren versenyzője.

    Norris tehát jelenleg úgy véli, fog még hosszú távú versenyeken indulni, de Verstappennel ellentétben nem az F1-es pályafutása alatt. Mint mondta, jelenleg ő nehezebben is tudná ezt megtenni, mint a holland.

    „Tisztelem Maxot, amiért ilyesmibe vág, de ő sokkal könnyebb helyzetben van ehhez. Ha a bajnoki címért küzdene meg ilyenek, akkor valószínűleg mindez nem festene a legjobban. De már nyert négy világbajnoki címet, úgyhogy kicsit talán könnyebb a helyzete, mint nekem és Oscar [Piastrinak] jelenleg. De a jövőben én is versenyzni fogok máshol, mert szerintem megvan bennem ugyanaz az akarat és vágy, ami Maxban aziránt, hogy más dolgokat is csináljak, bármit, amit élvezek.”

  • Mick Schumacher szavai nagy visszatérésre utalnak, sportautózni pedig lesz még ideje

    Mick Schumacher szavai nagy visszatérésre utalnak, sportautózni pedig lesz még ideje

    Mióta tavaly szakított a Mercedesszel, hogy 100%-ban a versenyzésre koncentrálhasson, Mick Schumacher nem vezetett formaautót, ám ez hamarosan megváltozik, hiszen október 13-án az Indianapolis Motor Speedway „utcai” (Road Course) változatán kipróbálja a Rahal Letterman Lanigan Racing autóját egy privát teszten.

    Ez lesz az első alkalom, hogy a 26 esztendős német IndyCar-autót vezet, és nyilvánvalóan azzal a céllal teszi, hogy mérlegelje egy esetleges kategóriaváltás lehetőségét. A Haas színeiben 2021-ben és 2022-ben összesen 43 F1-es nagydíjon induló Schumachernek az idei a második szezonja a hosszú távú sportautó-világbajnokságban (WEC), ám miközben az Alpine-nal ott versenyez és szerzett már három dobogós helyezést, folyamatosan aktívan keresi az F1-es visszatérés lehetőségét.

    Ehhez tavaly a Saubernél, a Williamsnél és az Alpine-nál is kopogtatott, az idén pedig a Cadillachez próbált bejutni, mind sikertelenül, így nagyon is elképzelhető, hogy ezzel örökre lezárult az F1-es karrierje. Ám mint azt most elmondta, a formaautóktól nem akar elszakadni.

    „Száz százalékig – idézi az Autosport azon kérdésre adott válaszát, miszerint még mindig érzi-e a vágyat, hogy formaautóval versenyezzen. – Mindig is formaautókkal akartam versenyezni. A sportautózás szórakoztató, de a formaautók azok, amikért élek-halok, amiket szeretek, és izgatott vagyok, hogy visszatérhetek hozzájuk.”

    Ami az IndyCar-ba igazolást illeti, ezen szavak után nem lenne meglepő, ha ez 2026-ban megtörténne, ráadásul Schumacher „remek lehetőségnek” nevezte a szériát, ahol „sok a tehetséges versenyző, a futamok szórakoztatóak, és rengeteg csata zajlik a pályán”

    „Emellett sok olyan srác is ott van, akikkel együtt versenyeztem a junior kategóriákban – érdekes lesz újra látni őket. Szeretném kipróbálni magam különböző kategóriákban is.
    Ez egészen más lesz, mint a Hypercar-versenyzés a WEC-ben, de azt hiszem, más lesz az F1-hez képest” – tette hozzá Schumacher, aki egy esetleges váltás esetén úgy véli, bőven lesz még ideje sportautózn a jövőben, mert még „még mindig elég fiatal vagyok.”

  • „Vízionáriust” igazolt a Cadillac F1-es csapata

    „Vízionáriust” igazolt a Cadillac F1-es csapata

    A Cadillac kulcsfontosságúnak nevezett szakember leigazolását jelentette be. A Forma–1-be 2026-ban érkező istálló közleményében „vízionáriusként” jellemezett erősítéstől azt remélik, hogy a kulisszák mögött a következő szintre emeli a legújabb amerikai istállót.

    Tyler Epp nyolc évet töltött a Kansas City Chiefs NFL-csapatnál, először mint üzletfejlesztési alelnök, majd mint üzleti műveletekért felelős ügyvezető alelnök, ezen kívül a San Diego Padres baseballcsapatnál is dolgozott, mint üzletfejlesztési szenior alelnök. 2022 óta a Miami Nagydíj elnöki tisztségét töltötte be, mostantól azonban a Cadillac F1 kereskedelmi tevékenységét fogja irányítani az újonnan létrehozott „globális kereskedelmi stratégiai vezető” pozíciójában.

    Hogy milyen munkát végzett az F1-es versenynaptárban 2022-ben debütáló miami futam élén, azt mutatja, hogy az F1 történetének öt legnézettebb amerikai tévéközvetítése közül négyet az azóta rendezett Miami Nagydíjak hoztak. Emellett 2041-ig szóló szerződéshosszabbítást kötött a Liberty Mediával.

    „Nem is találhattunk volna jobb vezetőt és vízionáriust, hogy felépítse csapatunk kereskedelmi részlegét – olvashatól Dan Towriss, a Cadillac F1 vezérigazgatójának szavai az istálló közleményében. – A munkája, amellyel a Miami Nagydíjat a Forma–1-es versenynaptár egyik kiemelkedő eseményévé tette, bizonyítja, hogy páratlan rálátása van a sportágra mind az Egyesült Államokban, mind nemzetközileg.”

    Epp ráadásul nemcsak a Miami Nagydíj elnökeként, hanem általános igazgatóként a Chip Ganassi Racing NASCAR-csapatában is szerzett motorsportos tapasztalatokat.

    „Pályafutásom nagy részét az autósportban töltöttem, az elmúlt években pedig azon dolgoztam, hogy újradefiniáljam, mit jelent az amerikai motorsport – nyilatkozta. – Nem tudok izgalmasabb és ígéretesebb lehetőséget elképzelni arra, hogy fellendítsem a sportágat az Egyesült Államokban és azon túl, mint ezt. A Cadillac készen áll arra, hogy egy olyan globális erővé váljon a Forma–1-ben, amely az amerikai hagyományokra és találékonyságra épül. Nagyon büszke vagyok, hogy már a kezdetektől részt vehetek ebben a projektben.”

    „Egy csapat a nulláról való felépítéséhez kivételes vezetésre van szükség, és valaki rendkívüli kell ahhoz, hogy végrehajtsa a Cadillac Forma–1-es csapatának vízióját és ambícióit – méltatta Eppet Graeme Lowdon, a Cadillac csapatfőnöke. – Tyler már bizonyított abban, hogy olyan szervezeteket épít, amelyek etalonná válnak a Forma–1-ben, és biztos vagyok benne, hogy az ő működésbeli szakértelme kulcsfontosságú erőforrás lesz számunkra.”

  • Évi 9 milliárd forintnyi fizetés mellett különleges záradékot akar a Mercedestől Russell

    Évi 9 milliárd forintnyi fizetés mellett különleges záradékot akar a Mercedestől Russell

    Noha Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke már megerősítette, hogy nem kíván változtatni a pilótapárosán a 2026-os szezonra, George Russell és Andrea Kimi Antonelli hosszabbítását továbbra sem jelentették be. A japán Autosport Web pedig most érdekes részleteket közölt arról, hogy min mehet a huzavona a csapatot az idén a hátán cipelő brit pilótával.

    Információik szerint Russell két dolgot szeretett volna. Az egyik, hogy Lando Norris McLarennél kapott gázsijának megfelelő bérezése legyen, ami a hírek szerint nagyjából évi 20 millió fontot (8,96 milliárd forint) jelent, a másik pedig, hogy három éves hosszabítást kapjon. Wolff azonban a szaklap szerint azonban csak ennek az összegnek valamivel több mint a felét lenne hajlandó kifizetni (am így is több, mint Russell jelenlegi fizetése), és a három éves hosszabbítás is túl sok neki, hiszen nyitva akarja hagyni a lehetőségét annak, hogy legkorábban 2027-re megszerezze Max Verstappent.

    Russell ezért állítólag elfogadta, hogy egy éves szerződést írjon alá, a fizetési igényeiből azonban nem ad lejjebb, ráadásul egy különleges záradékot is szeretne belefoglaltatni a szerződésébe. Ez abban az esetben aktiválódna, ha a 2026-os szezon egy bizonyos pontján egy bizonyos pontmennyiségnél nagyobb előnnyel vezet Kimi Antonellivel szemben, és automatikusan meghosszabbítaná a szerződését.

    Lévén jelenleg 150 pont az előnye, Russellnek jó oka van azt gondolni, hogy jövőre is jelentősen le tudja majd győzni az olaszt, aki persze folyamatosan fejlődik, és aligha fog még egyszer annyit hibázni egy szezon alatt, mint az idén.

    Wolff ennek ellenére az Autosport Web szerint nem akarja megadni ezt a záradékot Russellnek, és azért húzódik a bejelentés, mert a csapatfőnök késlelteti a szerződés véglegesítését, nyomást helyezve ezzel a pilótájára.

  • Meghalt Lewis Hamilton kutyája

    Meghalt Lewis Hamilton kutyája

    Lewis Hamilton a közösségi médiában jelentette be, hogy el kellett altatni napok óta kómában levő kutyáját, Roscoe-t. Az állat a múlt héten került kórházba, ahol újra kellett éleszteni, azóta pedig altatásban tartották, végül azonban nem sikerült megmenteni az életét.

    „Négy nap lélegeztetőgépen töltött küzdelem után, amikor minden erejével harcolt, meg kellett hoznom életem legnehezebb döntését, és búcsút kellett mondanom Roscoe-nak. Egészen a legvégéig küzdött, soha nem adta fel” – kezdte posztját Hamilton.

    „Mélyen hálásnak és megtisztelve érzem magam, hogy megoszthattam az életemet egy ilyen gyönyörű lélekkel — egy angyallal és igaz baráttal. Az, hogy Roscoe az életem részévé vált, életem legjobb döntése volt, és örökké őrizni fogom a közösen megélt emlékeket.”

    A Ferrari is elbúcsúzott:

    „Bár elvesztettem Cocót is, még soha nem kellett egy kutyát elaltatnom — noha tudom, hogy az anyukámnak és sok közeli barátomnak már szembe kellett néznie ezzel. Ez az egyik legfájdalmasabb élmény, és mély együttérzéssel gondolok mindenkire, aki már elveszített egy szeretett házikedvencet.”

    „Bár iszonyúan nehéz volt, hogy őt el kellett engednem, Roscoe jelenléte az életem egyik legszebb része volt — ilyen mélyen szeretni, és viszonzásul ilyen mély szeretetet kapni csodálatos ajándék.”

    „Köszönöm mindenkinek a szeretetet és támogatást, amit az évek során Roscoe felé mutattatok. Különleges érzés volt ezt megtapasztalni.

    „2025. szeptember 28-án, vasárnap este halt meg a karjaimban.”

  • Zak Brown megerősítette a McLaren Racing eladását

    Zak Brown megerősítette a McLaren Racing eladását

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója megerősítette, hogy a McLaren Racing fennmaradó részét is eladta a McLaren Group két résztulajdonosának.

    A bahreini állami vagyonalap, a Mumtalakat, valamint az abu-dzabi CYVN Holdings (egyaránt a McLaren Group résztulajdonosai) a hónap elején jelentették be, hogy meg akarják vásárolni a McLaren Racing fennmaradó 30%-át. Ez a McLaren versenyrészlege, amely a Forma–1-es-, az IndyCar- és 2027-től a WEC-projektet is felügyeli. A tranzakció most zárult le, a McLaren Racing értékét pedig jelenleg 4,1 milliárd dollárra (1 371,7 milliárd forint) becsülik.

    „Minden el van intézve – idézi Zak Brownt Bloomberg. – A sportág elképesztő lendületben van, minden mérőszám ezt mutatja, hatalmas az érdeklődés a csapatok iránt. Nem is olyan régen még a Liberty Media vásárolta meg a sportágat, és bevezette a költségsapkát, ami gyakorlatilag biztosította mindenki pénzügyi stabilitását, valamint a pályán zajló kiegyensúlyozott versenyt. Ez egy fantasztikus lépés volt. A szurkolók tíz- és százmilliós számban követik a sportot, a szponzorok és partnerek pedig olyan mértékben csatlakoznak, amit korábban sosem láttunk. A sport valóban virágkorát éli, és remélhetőleg ez így is marad.”

    Brown úgy véli, a növekedés nem fog meállni, mert különösen nagy a potenciál a Forma–1-ben, amit az is mutat, hogy évente rekordszámú, 24 versenyt rendeznek, de az érdeklődés alapján akár 30-at is lehetne.

    „A mi autónkon a világ legjobb márkái jelennek meg, mint például a Mastercard, a Google, és így tovább. A verseny elképesztő. Tavaly négy különböző csapat nyert futamot, és hét különböző pilóta többször is győzött. Ilyet én még nem láttam az elmúlt 30 évben, mióta követem a sportot, tehát a pályán zajló küzdelem fantasztikus. A pályán kívüli dráma – ahogy a Netflix is bemutatja – szintén lenyűgöző. A nagydíjak iránti kereslet még soha nem volt ilyen erős, szóval sok szempontból úgy érzem, a sport még csak most indul be igazán.”

  • 37 millió forintnak megfelelő összegért kelt el a 25 évvel ezelőtti Magyar Nagydíj egyik ereklyéje

    37 millió forintnak megfelelő összegért kelt el a 25 évvel ezelőtti Magyar Nagydíj egyik ereklyéje

    A Bonhams Cars és a The Schumacher Lounge közös online árverésén gazdára talált egy olyan ereklye, amelyet Michael Schumacher a 25 évvel ezelőtti Magyar Nagydíjon viselt.

    Egészen pontosan az akkor még „csak” kétszeres világbajnok német pilóta 2000-es Magyar Nagydíjon hordott overaljáról van szó, amelyért valaki 96650 eurót, jelenlegi árfolyamon 37,4 millió forintot fizetett. Schumacher akkori szponzorokkal, többek között a Ferrarit évtizedeken át főtámogatóként segítő Marlboro logóival ellátott overaljának különlegessége, hogy a mellkasán ott díszeleg a későbbi hétszeres világbajnok aláírása.

    Ami a futamot illeti, úgy tűnt, minden adott ahhoz, hogy zsinórban két első körös kiesés (Ausztria, Hockenheim) után Schumacher győzelemmel vágjon vissza, hiszen az időmérő edzésen magabiztos előnnyel, 0,372 másodperccel szerezte meg a pole pozíciót David Coulthard előtt. Ám a harmadik rajtkockából induló Mika Häkkinen a szezon során nem először szenzációsat rajtolt, majd az egyes kanyar jobb oldalán levő szervizutat is kihasználva bebújt Schumacher mellé (nyitóképünkön).

    Schumacher, overal
    Fotó: Bonhams Cars

    A kétszeres világbajnok finn ezzel lényegében eldöntötte a versenyt, miközben Schumachernek leginkább arra kellett koncentrálnia, hogy a nála gyorsabb Coulthardot maga mögött tartsa. Ez végül sikerült neki és másodikként ért célba Häkkinen mögött, ám utóbbi így is átvette a vezetést a pontversenyben öt futammal a vége előtt, majd spái győzelmével növelt is az előnyén. Schumacher azonban Monzában, Indianapolisban és Szuzukában is nyerni tudott, így egy futammal a vége előtt ő lett az, aki bebiztosította a 2000-es vb-címet, egyúttal 1979 után visszavitte az egyéni trófeát Maranellóba.

    Nem a 2000-es Magyar Nagydíjon használt overal volt egyébként az egyetlen Schumacher-erekly, amely gazdára talált, hiszen egész kollekciót árvereztek el, így példáulelkelt egy 1995-ös Benetton-overal 61360 euróért, valamint egy aláírt 2003-as replika-sisak is 11500 euróért. A bevétel egy része a Schumacher-család által 2017-ben létrehozott alapítványhoz, a Keep Fighting Foundationhöz kerül.

  • Meghalt a korábbi Forma–1-es csapatfőnök és csapattulajdonos

    Meghalt a korábbi Forma–1-es csapatfőnök és csapattulajdonos

    87 éves korában elhunyt az 1980-as évek egyik legismertebb F1-es kiscsapatának alapító-tulajdonosa, egyben csapatfőnöke, Enzo Osella.

    Az autósportért szenvedélyesen rajongó Enzo Osella 1939. augusztus 26-án született, és már gyerekként autókon dolgozott a család garázsában. Először egy ügyfelének köszönhetően kóstolt bele versenyzőként az autósportba, aki megkérte, hogy legyen a navigátora egy raliversenyen. Rövid versenyzői karrier után Osella a menedzsment terén kezdett tevékenykedni és az Abarth gyár egyik vezetője lett, majd 1971-ben átvette a teljes versenyrészleg irányítását.

    Ám nem állt meg itt, és saját csapatot alapított, amellyel kilenc éven át alacsonyabb formaautós kategóriákban (F2, F3) indult, majd 1980-ban debütált a Forma–1-ben. Első idényükben a Ford híres DFV-motorjával szerelt kocsi (ekkor még egyautós csapat voltak) négy futamra sem jutott be, mert elvérzett az időmérőn, és amikor ott voltak a rajtrácson, Eddie Cheever többnyire akkor sem látta meg a kockás zászlót. A lejobb eredménye végül egy 12. helyezés lett az Imolában rendezett Olasz Nagydíjról.

    NE HASZNÁLD!!!
    Jarier 1982-ben | Fotó: DPPI

    Ez így folytatódott a következő három évben is, hiszen hiába lett második autójuk is, számos alkalommal maradtak le akár mindkettővel is a futamindulásról (1981-ben Beppe Gabbiani például a 15 versenyből csak 3-ra tudott kvalifikálni). Jean-Pierre Jarier szezon közbeni csatlakozása azért valamelyest javított a mérlegen, és a francia rögtön két 8. helyezéssel kezdett, de akkoriban ezért nem járt pont. Végül ez lett a csapat az évi legjobb eredménye.

    Az Osella történetének legjobb eredményét is Jarier érte el, amikor 4.-ként intették le a Didier Pironi és Gilles Villeneuve botrányáról emlékezetessé vált 1982-es San Marinó-i Nagydíjon, ám ebben az évben egy tragédiát is át kellett élniük, hiszen Riccardo Paletti az Osella egyik autójában halt meg a Kanadai Nagydíjon.

    Anyja szeme láttára halt meg a pilóta, aki Sennáék előtt az utolsó áldozata volt az F1-es vb-nek

    1983-ban hiába váltottak az Alfa Romeo motorjaira, ez sem hozott jelentős javulást, és pontot is ebben az évben szereztek utoljára az F1-ben – Piercarlo Ghinzani 5. lett Dallasban.

    Az elkövetkező években többször is előfordult, hogy részben vagy egészben egyautós szezont mentek, miközben az Alfa Romeo 1987-ben úgy döntött, nem adja tovább a nevét mindehhez, így 1988-ban már Osella néven futó motorokkal versenyeztek, mígnem 1989-re visszaváltottak Cosworth-ra.

    Ekkoriban már általában a péntek reggeli előkvalifikáción elvéreztek, azaz a szabadedzéseken és az időmérőn sem vehettek részt, helyette már pénteken csomagolhattak és mehettek haza. Nicola Larini és Piercarlo Ghinzani 1989-ben összesen 21 alkalommal nem jutott tovább a selejtezőből, és ketten együtt csak 10 futamon indultak, ám ezekből 8-szor kiestek, egyszer Larinit kizárták, az egyetlen célba érés pedig egy 12. hely lett, ami szintén az ő nevéhez fűződik.

    NE HASZNÁLD!!!
    Larini az 1989-es Német Nagydíjon | Fotó: DPPI

    Ezek után nem csoda, hogy az 1990-es esztendőt már csak Olivier Grouillard-dal küszködte végig a csapat, majd annak ellenére, hogy a francia 9 futamon is indult, és négyszer célba is ért, az idény végén Enzo Osella eladta a csapatát Gabriele Ruminak, aki még két évig Fondmetal néven vitte azt tovább, hasonló eredményekkel.

    Osella élete későbbi szakaszában sportautókat gyártott saját cégén keresztül, amelyek a mai napig megtalálhatók hegyi felfutó versenyeken.

  • 260-nal csapódott falnak, majd rongybabaként landolt az aszfalton, de túlélte, hogy Brad Pitt karakteréhez adja az ihletet

    260-nal csapódott falnak, majd rongybabaként landolt az aszfalton, de túlélte, hogy Brad Pitt karakteréhez adja az ihletet

    Az idén mozikba került és hatalmas sikert arató F1 című film kapcsán olyanok is megismerhették Martin Donnelly ígéretesen induló, ám egy brutális baleset miatt derékba törő pályafutásának történetét, akik azelőtt nem hallottak az ír versenyzőről, hiszen Brad Pitt filmbéli karakterének múltjához a 35 év ezen a napon történt borzalmak szolgáltatták az alapot. 

    1990. szeptember 28-a egyszerre lehetne Donnelly második születésnapja és egy tragikus dátum, mert bár életben maradt, az álma örökre szertefoszlott. Alább testvéroldalunk, a Rallycafe.hu írását osztjuk meg a történtekről.


    Nem sokon múlt, hogy az 1990-es Spanyol Nagydíj is a Forma-1 egyik fekete hétvégjeként vonuljon be a történelembe. A Jerezben rendezett viadal pénteki időmérő edzésén Martin Donnelly ugyanis a pálya leggyorsabb kanyarjában, 260 km/óra körüli tempónál bukott, és Lotusával orral a védőkorlátnak csapódott. A baleset utáni látvány alapján pedig nagyjából mindenki biztos volt benne, hogy meghalt.

    Az 1964-ben született Martin Donnelly az 1988-as nemzetközi Forma-3000-es sorozat bajnokaként, 1989-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, de csak egy futamon állt rajthoz az Arrows színeiben. 1990-ben viszont már teljes idényt futhatott a Lotusszal. Azaz, csak futhatott volna, a szezon 14. versenyén, a spanyolországi Jerezben ugyanis óriásit bukott a pénteki időmérőn. A baleset véget vetett a Damon Hill, Johnny Herbert, Mark Blundell fémjelezte feltörekvő brit generációba tartozó pilóta éppen, hogy beinduló karrierjének, de már annak is örülhetett, hogy egyáltalán életben maradt.

    Mint utólag kiderült, a balesetet a felfüggesztés hibája okozta. A bukásról Donnelly részletesen mesélt a Beyond the Grid podcastnak a történtek 32. évfordulóján megjelent epizódjában, és elmondta, hacsak néhány századmásodperccel később következik be a hiba, már a következő, lassabb, és jókora bukótérrel határolt kanyarban csúszik ki, és vélhetően néhány zúzódással megússza az esést.

    Ehelyett viszont 260 km/óra körüli tempóval, 42 G-vel csapódott a korlátnak, amitől a Lotus eleje gyakorlatilag szétrobbant, Donnelly pedig az ülésével együtt kirepült, és jó néhány méterrel arrébb, az aszfalton, az oldalán fekve állt meg.

    A baleset utáni pillanatokban készült felvételek ITT láthatóak.

    A vele interjút készítő Tom Clarksonnak a most 61 esztendős expilóta elárulta, hogy barátja, a Snettertonban kávézót üzemeltető Ed Devlin, valamint Devlin felesége és az akkor éppen az EuroBrun Racingnek vezető, már az aznap reggeli előkvalifikáción elvérző, Devlinnel szintén baráti viszonyban levő Roberto Moreno pont abból a kanyarból figyelték az időmérőt, amelyikben a baleset történt. „Ed megpróbált bemászni a kerítésen, Robertónak kellet leszednie onnan, miközben ő kiabálta, hogy »Hagyj békén, hagyj békén!«” – idézte fel a történteket, amit természetesen ő is csak mások elmondásából tudott meg, ugyanis a legutolsó emléke arról a hétvégéről az, hogy csütörtökön megérkezett a jerezi pályára…

     Ez maradt az autóból

    A Donnelly mögött érkező pilóták közül elsőként a Minardit vezető Pierluigi Martini ért a helyszínre, és leparkolta az autóját, hogy azzal is védje a földön heverő, súlyosan megsérült britet.

    „A menyasszonyommal közölték, hogy rendben vagyok, csak két lábam tört el, és Robertónak is ugyanezt mondták, ő viszont azt válaszolta, hogy »ez lehetetlen, a fickó halott«. Sokan nem tudták, hogy mi van velem. Jó barátunk, Mark Gallagher is eljött a kórházba, hogy jelentsen az állapotomról a többi újságírónak. Ayrton [Senna] is eljött az intenzívre, és azt mondta Marknak, hogy »ha Donelly-nak szüksége van bármire, repülőre a hazaúthoz, anyagi segítségre, akkor csak szóljatok«” – mesélte a Beyond the Grid podcastban Donnelly, aki egyébként csütörtökön maga tanácsolta barátainak, hogy majd abból a kanyarból nézzék az időmérőt, mert onnan a pálya jelentős részét belátni.

    „Igen, abban a kanyarban álltam, és végig követtem őt. Elképesztő volt, mert láttam, hogy jön, és a hurkon keresztül követtem őt. Láttam, ahogy kigyorsít a lassú kanyarból, majd felfelé váltogat, és padlógázzal jön felénk. Aztán láttam, hogy nem kanyarodik be, és a motor sem halkul. Pilótaként én is szinte vele együtt vezettem a szemeimmel. Láttam, hogy nem fordult el, és teljes gázzal jön. Abban a pillanatban, amikor nem fordult be, elakadt a lélegzetem, mert tudtam, hogy mi következik” – idézte fel a történteket Moreno.

    „Láttam a robbanást, autódarabok repkedtek mindenütt. Aztán láttam, ahogy a földön fekszik, és becsuktam a szemem, mert azt gondoltam, hogy meghalt. Ezért nem akartam, hogy Ed átmásszon a kerítésen. Tudtam, hogy jó barátja, ezért meggyőztem, hogy ne tegye. Elfordultam, mert azt hittem, hogy ennyi volt. El kellett mennem onnan” – folytatta a brazil.

    Donnelly kormánya és sisakja

    Háromszor állt meg a szíve

    Donnelly azonban nem halt meg, viszont nem állt messze tőle. Darabokra tört a combcsontja, a lábszára, a lábfeje kicsavarodott, beszakadt a dobhártyája, valamint belső sérüléseket és agyrázkódást szenvedett, illetve a kulccsontja is eltörött. És még az a csoda, hogy „csak” ennyi sérülést szerzett, hiszen a kezeivel összehajtogatta a kormányt.

    „A szívem kétszer állt meg a kórházban a műtőasztalon, kétszer hoztak vissza az életbe. Azaz, tulajdonképpen háromszor, mert az aszfalton fekve is leállt a légzésem, mert lenyeltem a nyelvem. A baleset és aközött, hogy odaértek hozzám, tizenegy és fél perc telt el. Azt mondják, hogy az agyamra hatással volt az oxigénhiányos állapot. Szerintem a feleségem egyetértene ezzel” – mondta viccesen a Beyond the Gridben.

    Sid Watkins professzor, a Forma-1 korábbi állandó orvosa ledugott egy csövet az orrán, hogy stabilizálja a légzését, majd a pálya orvosi központjába, onnan pedig egy sevillai kórházba szállították.

    „Elég súlyosak voltak a sérüléseim. A belső szerveid egy ilyen becsapódásnál nem maradnak egy helyben, hiszen hat rájuk a tehetetlenség. 42 G-s erővel csapódtam be, Sid Watkins pedig tapasztalatból tudta, hogy a szerveim sokkot kaptak, és nem működnek. Ezért fontos volt, hogy Sevillából visszaszállítsanak Londonba, a Királyi Kórházba, ahol ő dolgozott. Kedden este értem vissza, és ahogy megjósolta, szerdán a veséim és a tüdőm elkezdett leállni. Hét hétig voltam lélegeztetőgépen, naponta három órán át kaptam vesedialízist, az anyukámnak pedig [Sid Watkins] azt mondta, hogy bármikor meghalhatok, úgyhogy elment a kórházi papért, aki feladta az utolsó kenetet.”

    Donnelly itt még gurult az aszfalton. A bal lábán azonnal látszott, hogy komolyak a sérülései.

    Majdnem levágták a lábát

    Mielőtt Angliába szállították, a Lotus versenyzőjének kis híján levágták a lábát Sevillában. Egyedül Sid Watkins-nak és a tolmács szerepét betöltő fiúnak köszönhette, hogy végül nem így történt.

    „Sevillában nagyon-nagyon közel kerültem az amputációhoz. Amikor eljöttünk a pályáról, Sid magával hozott egy fiatal srácot, aki beszélt spanyolul és angolul. A sevillai kórházban úgy kezeltek, mintha az ő betegük lennék, mert az ő kórházukban vagyok. Sid viszont azt mondta, hogy »nem, ő az én betegem.« Ez a fiatal srác pedig, Isten áldja, fordított angolról spanyolra és vissza. Az orvosok pedig annyira vitatkoztak, hogy már egymással üvöltöztek. Ez a srác pedig lefordította Sidnek, hogy az orvosok szerint le kell vágni a lábamat, mert olyan sok vért veszítek, mire Sid levette az övét, és szorosan a lábam köré kötötte, hogy elállítsa a vérzést. Ha fél órával később jöttek volna, már nem lenne lábam.”

    Végül a lába és ő is megmenekült, a formaautó-versenyzés világába azonban már soha nem tudott visszatérni, mert nem hajlott rendesen a bal lába, ami valamivel rövidebb is lett a jobbnál. Mivel semmire nem emlékezett a történtekből, nem volt benne félelem, amikor később formaautót tesztelt, de rá kellett jönnie, hogy a közelébe sem tud kerülni a korábbi szintjének. Pedig az 1976-os balesete után Niki Laudát kezelő Willi Dungl ausztriai klinikájára is elment. „Azt gondoltam, hogy ha Nikit hat hét alatt rendbe hozták, akkor két hónap alatt engem is rendbe fognak. Nem fogtam fel, hogy mennyire rossz állapotban van a bal lábam. Szeptembertől februárig ugyanabban a pozícióban feküdtem az ágyban, mert rögzítők voltak a lábamon.”

    Hiába járt több mint három hónapon át napi nyolc órában fizioterápiára és hidroterápiára, miközben további műtéteket hajtottak végre rajta. Olyannyira bízott benne, hogy újra versenyezhet, hogy a Lotus tagjaként továbbra is eljárt versenyekre és barátságban maradt a többi brit pilótával, 1993-ban pedig a Jordan-istálló autóját is tesztelhette Silverstone-ban. A Chelsea futballistáit is kezelő orvos azonban végül közölte vele, hogy nem tudnak ennél többet tenni. „Ekkor volt egyedül, hogy összetörtem és zokogni kezdtem” – vallotta be a podcastban.

    Már az is csoda, hogy életben maradt

    Senna is aggódott érte

    Noha később sportautókkal újra versenyezni kezdett és nyert is, a lába a mai napig gondot okoz neki, és nemcsak azért, mert 2019-ben motorozás közben ismét eltörte. „Azt mondta az orvosom, hogy ha újra eltöröm azt a lábamat, harmadik alkalom már nem lesz, mert több csont van valahol Európában egy pályán, mint a lábamban. Ha elesel és újra eltöröd, akkor ennyi volt.”

    A mai napig sántít, mert az idegi sérülései miatt a lábujjai a lábfeje alá hajlottak, ezért a sarkán jár, térdtől lefelé pedig semmit nem érez, és az izmait sem tudja azon a részen kontrollálni, amely ráadásul folyamatosan sorvad el. Emiatt az évek során egyre több csont bukkan a felszínre, amit folyamatosan el kell távolítani.

    Mint mondja, nem volt könnyű elengednie a Forma-1-et, hiszen az egész életét erre tette fel, és még az egyetemet is abbahagyta miatta. De aztán szépen lassan elengedte, mondván van pénze, van családja, és életben maradt, ennél többet pedig nem kívánhat. A végső lökést azonban jó barátja halála adta meg. „Ayrton [Senna] 1994. május. 1-i halála volt az utolsó szög a koporsóba” – vallotta be.

    Sennával még a Forma-3-as évek során alakult ki köztük baráti viszony, de azért nem voltak szoros barátságban. Ennek ellenére a McLaren versenyzője – mint többször pályafutása során, többek között a számára is végzetes imolai hétvégén Roland Ratzenberger baleseténél –, 1990. szeptember 28-án is a helyszínre sietett.

    „Ayrton eljött a baleset helyszínére, ott volt a professzor és az orvosok mellett, mialatt velem foglalkoztak. Ez az elképesztő számomra. Ayrton végignézte az egészet, első kézből látta, fogta a sisakomat, és talán egy éppen meghalni készülő embert látott. Látta az összes tűt, fecskendőt, és végignézte a tracheotómiát, majd visszament a garázsba, felvette a sisakját, lecsukta a rostélyt, és tíz perccel az edzés vége előtt megfutotta a valaha teljesített leggyorsabb kört Jerezben” – idézte fel később az esetet Donnelly.

    A kör során Senna ráadásul padlógázon állva meg is csúsztatta az autóját abban a kanyarban, ahol Donnelly nem sokkal korábban majdnem meghalt. „Hogy kapcsolod ki az érzelmeidet azok után, amit az imént láttál, és végzel ilyen munkát? Erre csak nagyon különleges ember képes.”

    Mint kiderült, már a pénteki köre is elég lett volna a pole-ra, de szombaton még ennél is gyorsabbat ment, amivel begyűjtötte pályafutása 50. rajtelsőségét. A sors furcsasága, hogy öt évvel korábban az elsőt pont egy Lotusban szerezte.