Kategória: Formula 1

  • Verstappen kritizált, de nem miatta szüntették meg a szezon egyik bosszantó elemét

    Verstappen kritizált, de nem miatta szüntették meg a szezon egyik bosszantó elemét

    A Forma–1 gumigyártójának idénre bevezetett újítása nem igazán vált be, Max Verstappen pedig nem fogta vissza magát, amikor véleményt fogalmazott meg az új keverékről.

    A Pirelli idén meghonosított egy hatodik slick keveréket is a kollekciójában, a C6-osként emlegetett gumitípust a korábbi leglágyabb C5-ösnél is gyorsabbra, és annál korábban elhasználódóra tervezték. Több utcai vagy gyors kanyarokat nélkülöző pályára is elvitték a három választható keverék egyikeként, de a versenyzők általában véve elég következetlennek találták a viselkedését, és az időmérők utolsó szakaszában is rendszeresen előfordult, hogy néhányan nem a papíron leggyorsabb gumival érték el a legjobb körüket.

    „Szerintem el kellene erről beszélgetnem a Pirellivel – mondta Verstappen még az Azeri Nagydíj hétvégéjén, ahol a legutóbb használatban volt a leglágyabb keverék. – El akarom nekik mondani, hogy hagyják ezt a gumit otthon, mert zavarossá teszi az egész hétvégét. Az időmérőig nincs egy normális viszonyítási pontunk a közepes keverékekhez, ennek így nem sok értelme van. Ez a gumi nem működik itt, nem működött Monacóban, nem működött Imolában és nem működött Montrealban sem. Szóval tényleg sokkal többet érne, ha otthon hagynák.”

    A Pirelli terve eredetileg az volt, hogy idén még Szingapúrban és Las Vegasban vetik be az ellentmondásos leglágyabb keveréket, végül azonban a várható hőmérsékleti és terhelési értékek figyelembevételével megváltoztatták ezt a tervet, így idén többször már nem bosszantják Verstappent és a többieket a C6-ossal. Fontos észben tartani az időrendet: bár Verstappen kritikája még a Szingapúri Nagydíj előtt érkezett, a Pirelli már jóval korábban meghozta a döntést, vagyis a holland véleménye nem volt hatással a gumicégre.

    „Láttam a véleményét. Még nem volt lehetőségem beszélni Maxszel, de meg fogom tenni. Egyébként sem sürgős, mert már nincs tervben a C6-os keverék használata az idei versenyeken” – nyilatkozta a Pirelli F1-es főnöke, Mario Isola, akit az Autosport idéz.

    „Ha pozitívumokat akarunk keresni a bakui és néhány más hétvége gumiválasztásában, akkor azt elmondhatjuk, hogy kiszámíthatatlanságot teremtett az időmérőkön. Egyes versenyzők a C6-ost akarták használni, mások viszont inkább a C5-öst. A mi adataink alapján a C6-os továbbra is jobb teljesítményt nyújt, mint a C5-ös, még ha csak néhány tizeddel is.”

    „Tudatában vagyunk, hogy a két keverék nagyon közel áll egymáshoz jelenleg. A jövő évre az a cél, hogy nagyobb különbséget alakítsunk ki közöttük, és a C6-osnak is meglegyen a maga helye. Jövőre a keverékek egyébként is nagyon megváltoznak, hiszen a kerekek is átalakulnak. De megértem Max kommentárját, ami nem sokban tér el attól, ami a mi elemzéseinkből látszik, szóval nem tudok vele vitatkozni.”

    Isola szavai alapján tehát Verstappen kritikája helyénvaló volt, de már teljesen felesleges. Azt viszont nyomatékosította az olasz szakember válasza, hogy a C6-os keverékről a gumikat is érintő új technikai szabályok mellett sem tesznek le – 2026-tól az első kerekek 25, a hátsók pedig 30 milliméterrel lesznek keskenyebbek a jelenlegieknél, ami az F1-es autók súlycsökkentéséhez is hozzájárul.

  • A balesete után összeeső és pirosat pisilő F1-es versenyző története, ami eddig titokban maradt

    A balesete után összeeső és pirosat pisilő F1-es versenyző története, ami eddig titokban maradt

    Ha egy versenyző egy nagy balesetet követően saját erőből száll ki az autójából, majd elsétál, a néző hajlamos letudni a történteket azzal, hogy haja szála sem görbült az érintettnek. Esteban Ocon azonban egy pár évvel ezelőtti bukásának példáján bemutatja, hogy a pilóták teste nagyon is meg tudja szenvedni a nagy erővel történő becsapódásokat.

    A Haas jelenlegi pilótája, Ocon a francia Legend YouTube-csatornának adott interjúban beszélt az autóversenyzés veszélyeiről, amit most az Autosport idéz.

    „Volt néhány nagy balesetem. Lekopogom, eddig egyik sem járt súlyos következményekkel, dacára annak, hogy némelyik becsapódási ereje a 40G-t is átlépte, és majdnem ájuláshoz vezettek. De olyan előfordult, hogy homályosan láttam, vagy három-négy napig fájt a fejem utána” – mondta a 29 éves versenyző.

    Ocon kiemelte eddigi legsúlyosabbnak tartott, fizikálisan is a legkomolyabb következményekkel járó balesetét, amely 2022-ben, az első Miami Nagydíjon történt. A francia akkor még az Alpine-nál vezetett, a harmadik szabadedzésen pedig a pálya 13-as kanyarjában megpördülve autójának bal oldalával csapódott a falba. Ezt követően az időmérőt kihagyta, a futamon viszont már rajthoz állt és pontot is szerzett.

    „Az a becsapódás 42G erejű volt. Vissza lehet nézni, látványra nem olyan különleges, de egy betonfalnak ütköztem. Kicsúsztam, eltaláltam a falat, és csúnyán beütöttem mindkét térdem, így járni is alig tudtam utána. Emlékszem, másnap reggel a zuhany alatt elvesztettem az egyensúlyom és összeestem. Egyáltalán nem éreztem jól magam. A versenyen az utolsó helyről rajtolva a 8. helyen értem célba, de utána pirosat pisiltem, szóval nem volt szép emlék” – idézte vissza a három évvel ezelőtti emlékeit a már akkor is egyszeres futamgyőztes Ocon.

  • Bebörtönözhetik a Szingapúri Nagydíj tiltott területeire bemászó rajongót

    Bebörtönözhetik a Szingapúri Nagydíj tiltott területeire bemászó rajongót

    A motorship.sg információi szerint egy 22 svéd állampolgár magas szintű őrzést igénylő területekre jutott be az F1-es Szingapúri Nagydíj területén.

    Ez szombat éjjel történt, vagyis az időmérő és a futam napja között, és bejutott a legfényűzőbb nézői területre, a Paddock Club VIP részlegére, majd a bokszutcába is; itt állították meg biztonsági őrök a garázdálkodót.

    Az illetőre a hírek szerint három hónapos börtönbüntetés is várhat, az ügyét hétfőn kezdték meg. Óvadék ellenében távozhatott, de közel egy hónap múlva, november 3-án meg kell jelennie a bírósági tárgyaláson. Emellett 1500 szingapúri dollár összegű pénzbírságot szabtak ki rá, ami közel 400 ezer forintnak felel meg.

  • LEGO-alkotással vigasztalták Hamiltont

    LEGO-alkotással vigasztalták Hamiltont

    Lewis Hamilton az Instagramon mutatta meg, milyen alkotással tisztelgett a nemrég elhunyt kutyája, Roscoe előtt két rajongója.

    Azt írta, nagyon meghatotta a gesztus: Karen és Ilona LEGO-ból rakta ki Roscoe arcképét, méghozzá a kép alapján nem teljesen síkban, hanem kicsit 3D-hatást kiváltva. Hamilton szerint nagyon részletgazdag az alkotás (ezzel mi is egyetértünk), és a betegsége miatt elaltatott ebe kapcsán hozzátette, bár élete végéig vele marad az elvesztése miatt érzett fájdalom, sokat segít neki a rajongók támogatása.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

  • A Räikkönen karrierjét tükröző finn bajnok olyat akar elérni, amit még senki más

    A Räikkönen karrierjét tükröző finn bajnok olyat akar elérni, amit még senki más

    A ralizás kétszeres világbajnoka, Kalle Rovanperä a héten jelentette be, hogy nagy váltással a pályaversenyzés felé veszi az irányt a karrierjével, és nagyon távlati célja az F1 lehet.

    Rögtön az F2-höz hasonló szintű japán Super Formula bajnokságban debütál jövőre, majd 2027-ben az F2-t veszi célkeresztbe, ami az utolsó lépcsőt jelentené a Forma–1-hez – legalábbis sokan máris ezt vizionálják végcélként az ő esetében. A motorsport különböző ágai közötti átjárások ritkán hoznak olyan eredményt, hogy aki az egyikben világklasszis, az a másikban is az lesz, de most egy ideig újra figyelhetjük egy ilyen próbálkozó útját.

    A finn őstehetség, ez nem kérdés (ő a WRC történetének legfiatalabb világbajnoka), ám hogy mire megy 25 évesen a pályaversenyzést komolyabb szintjét megkezdve, azt izgalmas lesz figyelni. Rovanperä kifejtette egy Youtube-ra feltöltött videóban, hogy elérte a gyerekkori álmát a WRC bajnoki címeivel, ezért keres új kihívást.

    „Sohasem volt célom, hogy rekordot döntsek a bajnoki címek számával – jelentette ki. – Tudom, a lépésem meglepő, őrülten hangzó és nagyon ambiciózus, és egyesek szerint nincs is értelme.”

    Válaszolt az F1 a túlzott barátnő-mutogatós kritikára

    „Semmiképp sem volt egyszerű választás, de egyértelmű volt számomra. Van egy listám, hogy mit szeretnék elérni, és elég fiatalon elértem azokat, aminek örülök – mondta később a sajtónak. – Lehetőségünk nyílt olyan egyedi dolgot megcsinálni, amit még soha, senki sem tett, ez a adja a legnagyobb motivációt. Mindig olyasmit akarok elérni, amit más még nem.”

    „A legmagasabb szintet” célozza meg a formaautókkal, de egyelőre arra koncentrál, hogy folyamatosan tanulva fejlődjön, aztán eldől, meddig jut. Leghamarabb tehát 27 évesen debütálhat a Forma–1-ben, ami szokatlanul magas életkornak számítana, és ez a verzió természetesen azt feltételezi, hogy rögtön meggyőző teljesítményt nyújt az F2-ben is, ahol sok tehetség több évet tölt sok évnyi pályaversenyzésnyi tapasztalattal. 

    „Nincs ütemterv arra, hogy mikor hova kell eljutnom – közölte. – Az életben, és különösen a motorsportban sohasem lehet tudni, mit hoz a jövő. A megfelelő helyen kell lenni a megfelelő időben, sok dolognak kell kedvezően alakulnia, de az idő velem van, még csak 25 éves vagyok. Egyértelműen végig akarom járni az utat. Nem tudom, mi a végső célom, de úgy fogalmaztam, hogy a legmagasabb szint. Ez a Forma–1, de azon túl is sok kiváló sorozat és verseny található a pályaversenyzésben. Le Mans-ban is szívesen indulnék, ha lehetőséget kapnék rá. Az összes nagy versenyen részt akarok venni.”

    Azt nem zárta ki, hogy később visszatér még a rali világába. Két viszonylag friss példát tudunk felhozni rá, hogy az F1-ből két sikeres pilóta átmenjen a rali világába, és utána egyébként mindketten visszatértek a nagy sikereik ágába: Kimi Räikkönenről és Robert Kubicáról van szó, de Rovanperä esete inkább előbbivel hozható páhuzamba, hiszen a korábbi világbajnok Räikkönen maga döntött a váltás mellett, míg Kubicát a sajnálatos balesete terelte el az F1-től.

  • Eltiltották a vezetéstől a korábbi F1-es versenyzőt

    Eltiltották a vezetéstől a korábbi F1-es versenyzőt

    Hat hónapra eltiltották a vezetéstől az egykori F1-es pilótát, illetve Le Mans-i győztest, Mark Blundellt. A jelenleg 59 éves exversenyző még szűk egy éve lépte túl jelentős mértékben a sebességhatárt.

    Fél évre bevonták a korábban a Forma–1-ben is versenyző Mark Blundellnek a jogosítványát. A brit expilóta még tavaly november 30-án követett el közlekedési szabálysértést Northamptonshire megyében, amikor a megengedett 70 mérföld per óra helyett 96 mérföld per órával ment Land Roverével. Ez átszámítva azt jelenti, hogy körülbelül 154 és fél km/h-val hajtott, miközben a limit hozzávetőlegesen 112 és fél volt.

    Ez jelentős mértékű gyorshajtásnak minősül, aminek kapcsán nemrég zajlott le a bírósági meghallgatás. Ő maga ezen nem vett részt, de ügyvédje az ő nevében elismerte bűnösségét. Ennek következtében hat hónapra eltiltották a vezetéstől, 5 pontot írtak a jogosítványára, valamint 1042 fontot, vagyis közel 469 ezer forintot kellett befizetnie.

    Blundell 1991-ben, az akkor már a megszűnéshez közeledő Brabham színeiben mutatkozott be a Forma–1-ben. Egyetlen ponttal zárta a szezont, majd 1992-re nem kapott ülést. Utána viszont visszatért a mezőnybe, és 1993-ban kétszer állt dobogóra a Tyrrell-lel, majd az azt követő idényben újabb harmadik helyet szerzett a Ligier-vel.

    180-nal repesztett a közúton, a lehető legbutább módon buktatta le magát az F2-es pilóta

    Utolsó Forma–1-es idényét a McLaren kötelékében töltötte 1995-ben, csapattársa pedig a későbbi világbajnok Mika Häkkinen volt. Bár a szezon harmadik és negyedik hétvégéjén Nigel Mansell átvette a helyét, de honfitársa visszatérése borzalmasan sikerült, így Monacóban már ismét Blundell ült a volán mögött. Bár ő hatszor szerzett pontot, míg a finn pilóta csak négyszer, de ebből kétszer másodikként zárt, így 17–13-ra ő nyerte a csapaton belüli párharcot.

    Blundell máshol azért sikeresebbnek bizonyult. 1992-ben például Derek Warwickkal és Yannick Dalmasszal megnyerte a Le Mans-i 24 órás viadalt, míg 2003-ban másodikként ért célba a legendás versenyen. Közvetlenül F1-es karrierje után pedig a CART-ban is kipróbálta magát, ahol 1997-ben három futamgyőzelemig, illetve összetettbeli hatodik helyig jutott.

    Visszavonulása előtt többek között a rali-világbajnokságon is kipróbálta magát egy forduló erejéig, majd egykori ellenfelével, Martin Brundle-lel közösen megalapították a 2MB elnevetésű, sportmenedzsmenttel foglalkozó céget, ám honfitársa később inkább a televíziós karrierjére koncentrált. A 2010-es években aztán Blundell visszatért a pályára: kezdetben csak évente pár versenyre, de 2019-ben teljes szezont futott a brit túraautó-bajnokságban.

  • Válaszolt az F1 a túlzott barátnő-mutogatós kritikára

    Válaszolt az F1 a túlzott barátnő-mutogatós kritikára

    Miután Carlos Sainz felemelte a hangját a közvetítési trend ellen, hogy átestek a ló túloldalára a hírességek és a barátnők mutogatásával, az F1 egyik szóvivője reagált a kritikára.

    Igaz, a konkrét panaszra nem tért ki a szóvivő, helyette igyekezett hangsúlyozni a szakmai szempontok érvényesülését.

    „Mindig arra összpontosítunk, hogy a nézőknek a lehető legjobb felvételet adjuk, és sosem kötünk kompromisszumot abban, hogy mi kerül a középpontba, ami a pályán zajló versenyt jelenti – nyilatkozta a RaceFans-nek. – A stábunk kiváló munkát végez a rendkívül összetett szituációban, hogy a pálya több pontján halad több autó.”

    „A lelátókon zajló eseményeket, a kiemelt vendégeket és az egyes helyszínek környezetét is nagyszerűen mutatják be. Mindig a kiválóságra és a fejlődésre törekszünk.”

    Sainz nem önmagában a celebmutogatást kifogásolta, hanem azt, hogy emiatt maradtunk le az élő közvetítésben több előzésről, ami a több évtizeddel ezelőtti ázsiai versenyek kellemetlen hagyományait idézte. Mindegyik rendezőnek lehet rosszabb napja, a közeljövőben bizonyára jobban odafigyelnek erre az F1-ben.

  • Ellehetetlenítés mesterfokon: csak egy név lesz a szavazólapon az FIA elnökválasztásán?

    Ellehetetlenítés mesterfokon: csak egy név lesz a szavazólapon az FIA elnökválasztásán?

    Bár az utóbbi hetek váratlan bejelentései nyomán már négy jelöltről beszélhetünk, akik elindulnának a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöki pozíciójáért a decemberi választáson, egy friss fejlemény nyomán nagyon úgy fest, hogy Mohammed Ben Sulayemen kívül senki más nem állíthatja össze az induláshoz szükséges listát.

    A hosszú időn át F1-es sportfelügyelőként ténykedő Tim Mayer után két hölgy, Laura Villars és Virginie Philippot is bejelentkezett már a második ciklusáért induló Ben Sulayem ellenfeleként. Az FIA elnökválasztását december 12-én tartják Taskentben, és a kihívók esélye eddig sem tűnt túl jónak, miután a jelenlegi elnök néhány ellentmondásos döntéssel már maga felé billentette a pályát – most azonban azzal, hogy a szövetség nyilvánosságra hozta az alelnökjelöltek listáját, kimondatlanul is eldőlt, hogy egyedül Ben Sulayem lesz képes listát állítani.

    Ahhoz, hogy megértsük, mi is történt, vegyük át, hogyan tudja egy elnökjelölt hivatalossá tenni az indulását a választáson. A jelöltnek egy tízfős listát kell összeállítania, ebből három személyt a szenátus elnöke, az autós mobilitásért és turizmusért felelős alelnök, valamint a sportért felelős alelnök tesznek ki. Rajtuk kívül további hét alelnököt kell jelölni különböző földrajzi régiók valamely országából: kettőt Európából, egyet-egyet pedig Észak-Amerikából, Dél-Amerikából, az ázsiai-óceániai térségből, az észak-afrikai és közel-keleti régióból, valamint Afrika ettől délre eső részéből.

    Azoknak a tisztségviselőknek, akik alelnökjelöltként szeretnének indulni, az FIA Nevezési Bizottságánál kell jelentkezniük, s ez a szervezet bírálja el, hogy jogosultak-e az indulásra. Az elnökjelöltek ezt követően csak ezen személyek közül jelölhetik alelnöknek azokat, akik támogatják a programjukat.

    Mint a The Race arról beszámol, az FIA frissen közzétette a lehetséges elnökjelöltek névsorát, ami 29 személyt tartalmaz, közülük viszont csak egyvalaki érkezik a dél-amerikai kontinensről: ő a Brazil Automobil Szövetséget képviselő Fabiana Ecclestone, Bernie Ecclestone felesége. Mivel az FIA választási szabályzata tiltja, hogy egy alelnök több elnökjelölt listáján is szerepeljen, Dél-Amerikából pedig csupán egyetlen jelölhető alelnök került ki, így technikailag lehetetlenné vált, hogy egynél több elnökjelölt érvényes listát tudjon állítani. Fabiana Ecclestone pedig már korábban biztosította támogatásáról Ben Sulayemet, s ha végül tényleg az ő listáján lesz majd ott a neve, akkor ezzel garantálja is, hogy az elnökválasztáson csak az emirátusokbeli sportvezető második ciklusára lehessen szavazni.

    Egyelőre zavaros a háttere annak, miképpen alakulhatott úgy, hogy Dél-Amerikából egyetlen másik ország képviselője sem került be az alelnökjelöltek közé. A The Race szerint három lehetőség egyikének kell fennállnia: vagy tényleg egyetlen másik autóklub sem indított elnökjelöltet, vagy lekésték a szeptember 19-i határidőt, vagy az FIA valamilyen okból visszautasította a jelentkezésüket. Felettébb valószínűtlen továbbá, hogy az erős kapcsolatrendszerrel bíró Tim Mayer ne győződött volna meg róla, hogy erről a kontinensről is biztosan lesz egy jelöltje, mielőtt bejelenti a versenyben való indulását.

    Az elnökjelöltek listaállításának határideje október 24., a dolgok jelenlegi állása szerint pedig valószínű, hogy már ezen a napon, másfél hónappal a választások előtt biztossá válik, hogy Mohammed Ben Sulayem egy második négyéves ciklusra is az FIA élén marad.

  • Gigantikus lépest tesz a győzelem érdekében a Ferrari, de Hamilton erről szinte biztosan lemarad

    Gigantikus lépest tesz a győzelem érdekében a Ferrari, de Hamilton erről szinte biztosan lemarad

    Történelmi jelentőségű beruházásról tett bejelentést John Elkann, a Ferrari elnöke, amivel az olasz cég megnyitja kapuit a külföldi szakemberek számára, ezáltal pedig ledolgozhatja az autósportban eredendően meglévő versenyhátrányát.

    A Ferrari elnöke a Capital Markets Day nevű üzleti fórumon fedte fel, hogy a cég egy saját képzési központot hoz létre Maranellóban, amelyben házon belül „termelheti ki” magának azokat a szakembereket, akik később a márka különböző részlegein, így a versenycsapatoknál is dolgozhatnak majd. Az épületkomplexumot M-Tech Alfredo Ferrari névre keresztelik – az alapító Enzo Ferrari apja, bátyja és fiatalon elhunyt első fia egyaránt az Alfredo nevet viselte.

    A Ferrari, noha a Forma–1 történetének legsikeresebb csapata, immár 17 éve nem nyert bajnoki címet a királykategóriában, és egyik fő versenyhátrányaként gyakran felmerül, hogy szinte kizárólag olasz szakemberekre és személyzetre támaszkodik, mivel székhelye távol van a legtöbb F1-es istálló otthonául szolgáló angliai Motorsport-völgytől – ezen a körön belül könnyedén tudnak munkahelyet váltani az autósportban dolgozó mérnökök, olaszországi költözés szükségével viszont nehezebb átcsábítani őket.

    Ezt a hátrányt is igyekszik kiküszöbölni a Ferrari az új központtal, Elkann ugyanis hangsúlyozta, hogy szerte a világból szeretnék magukhoz vonzani a tudást.

    „Büszkén jelentem be egy csúcstechnológiára alapuló képzési központ létrehozását, itt Maranellóban. Ez az intézmény a technikai tudás új korszakát alapozza meg: képzi és inspirálja a technikusok, mérnökök és innovátorok új generációit. Ez lesz az M-Tech Alfredo Ferrari. 2029-ben fogja megnyitni a kapuit, abban az évben, amelyben a Scuderia Ferrari megalapításának 100. évfordulóját ünnepeljük. Az M-Tech Alfredo Ferrari lefekteti az utat a Motor-völgy jövőbeli innovátorai előtt, érkezzenek a világ bármely pontjáról” – fogalmazott az elnök, az angliaihoz hasonló olaszországi autóipari régióra utalva, amely nagyjából Torino és Rimini között húzódik.

    Hamilton: A Ferrarinak építenie kell a sikerekre

    „Elkötelezett vagyok annak érdekében, hogy minden általunk meghozott döntéssel tovább erősítsük a Ferrari egyediségét. Elkötelezett vagyok az alkalmazottaink felé, akiknek tehetsége és elhivatottsága a legfőbb garancia a jövőnkre nézve. És ugyancsak elkötelezett vagyok az imádott Ferrari-rajongók iránt, akik megbíznak minket azzal, hogy valóra váltsuk az álmaikat, és akik izgatottan várják, hogy nyerjünk a Forma–1-ben, ahogyan a Hosszútávú-világbajnokságban azt már jelenleg is tesszük.”

    Azzal, hogy Elkann 2029-re tűzte ki az új képzési központ átadását, nyilvánvalóvá vált, hogy ez közép- és hosszútávon hozhat majd vérfrissítést a Ferrari szakembergárdájában – ekkorra az F1 egy-két nagy szabályváltozáson túl lesz már, és egyáltalán nem biztos, hogy jelenlegi versenyzőik, Charles Leclerc és Lewis Hamilton fognak majd belőle profitálni. Leclerc ugyan lépten-nyomon a csapat iránti hosszú távú hűségéről beszél, Hamilton viszont 2030-ban már 45 éves lesz. Valószínűleg mindkét versenyző ferraris jövőjét nagyban befolyásolja majd, mennyire lesz sikeres a csapat a 2026-ban érkező új szabályrendszer alatt.

  • Elég a barátnőkből!? – Alonso után Sainz is kiakadt, amiért lefitymálták

    Elég a barátnőkből!? – Alonso után Sainz is kiakadt, amiért lefitymálták

    Elvesztették szem elől a célt a Forma–1 televíziós közvetítésének készítői Carlos Sainz szerint, akinek Szingapúrban a verseny végi előzéseiről emiatt lemaradt a nézőközönség.

    Lehetett eseménytelennek nevezni a Szingapúri Nagydíj utolsó köreit, de ezt a benyomást részben bizonyosan az okozta, hogy az izgalmas pillanatok kimaradtak a közvetítésből. Az egyik ilyen a fékhibával küszködő Lewis Hamilton elemekkel és Fernando Alonsóval való küzdelme, de az adásrendező hasonlóan nem tartotta elég érdekesnek azt sem, ahogy Sainz az utolsó tíz közben Gabriel Bortoletót, Franco Colapintót, Yuki Tsunodát és Isack Hadjart is megelőzte, hogy a Williams időmérős kizárását követően az utolsó pontszerző helyen találja magát.

    A rajongók csak utólag, a közösségi médiában felbukkanó videós összeállításokból zárkózhattak fel a közvetítésből kimaradt izgalmakból:

    Mutatjuk az előzéseket, amelyekről milliónyi F1-rajongó maradt le (videó)

    Alonso is élcelődött már a produkciós stáb hanyag munkája miatt, most pedig Sainz is elővette ezt a témát, az El Partidazo de COPE rádióműsornak nyilatkozva azzal az elmélettel állt elő, hogy a közvetítés készítőinek fejében túlságosan a csapatok garázsaiban felbukkanó ismert személyek felé tolódott el a hangsúly.

    „Az elmúlt hétvégén a verseny végén bemutatott négy-öt előzésemből egyet se mutattak, mint ahogy azt sem, ahogyan Fernando Lewist üldözte. Sok mindenről lecsúsztak. És egyre inkább ez a trend” – méltatlankodott Sainz.

    „Lehet, hogy egykoron ez még működött, és az emberek érdekesnek találták a barátnők és a hírességek reakcióit. Megértem, hogy egy előzésnél vagy feszült helyzetnél a közvetítés gyártásáért felelős csapat a reakciókat akarja mutatni, ha az korábban is bevált. De ezt csak úgy szabadna csinálniuk, ha eközben a versenyt is a méltó helyén kezelik, és minden fontos pillanatát megmutatják. Nem helyes, hogy a lényeget szem elől tévesztik. Szerintem már átestek a ló túloldalára a hírességek és a barátnők bemutatásával.”

    A szingapúri közvetítésben időről időre felbukkanó barátnők egyike éppen Sainz kedvese, Rebecca Donaldson volt, de a kamera előszeretettel kalandozott el a Lando Norrist a hétvégére elkísérő Magui Corceirón is.