Kategória: Formula 1

  • Leclerc visszaszólt az újságíróknak az austini harmadik helye után

    Leclerc visszaszólt az újságíróknak az austini harmadik helye után

    Charles Leclerc kiemelte, hogy az USA Nagydíjon annak ellenére tudtak ennyire jól teljesíteni és a munkájukra koncentrálni, hogy folyamatosan alaptalan pletykák jelennek meg a Ferrariról.

    Noha Austinban sikerült jelentős előrelépést bemutatva a 3. és 4. helyen végeznie, és ettől az egész csapatban egy csapásra pozitív lett a hangulat, ez nyilvánvalóan még mindig nem az a teljesítmény, amiben a Ferrari a szezon előtt reménykedett. Az USA Nagydíj előtti hetek gyengébb produkciói láttán pedig ismét felerősödtek a csapat körüli pletykák mind Frédéric Vasseur, mind Charles Leclerc jövőjét illetően. A júliusban szerződést hosszabbító csapatfőnök helyére már sokan a Ferrari elnöke által korábban megkörnyékezett Christian Hornert látják, míg Leclerc kapcsán az vetődött fel, hogy amennyiben a 2026-os autó sem lesz vb-címre képes, 2027-től más csapatban folytathatja.

    Ám miután Elkann kiállt Vasseur mellett egy Washingtonban tartott eseményen, az austini futam után Leclerc alaptalan pletykákról beszélt. „Szeretném kifejezni, hogy teljes mértékben megbízunk csapatfőnökünkben, Fred Vasseurben, és a munkában, amit a kollégáinkkal közösen, a szerelőkkel, mérnökökkel és a versenyzőkkel a Scuderia Ferrarinál végez. Ezúton szeretném megerősíteni a csapatmunka fontosságát mindenki részéről, hogy fókuszáltak maradjunk az egyetlen célra, ami számít: hogy mindig a lehető legjobbat nyújtsuk a pályán” – mondta Elkann.

    „Ez a verseny jól sikerült számunkra, ami jó dolog, különösen az egész helyzetet figyelembe véve. A szezon második fele nem volt könnyű. Teljesen alaptalan zaj és pletykák keringenek a csapat körül, és szerintem az, hogy ilyen helyzetekben is képesek vagyunk a munkára koncentrálni, és ezt egy dobogóval jutalmazzák, igazán jó érzés” – mondta már Leclerc, odaszúrva az újságíróknak.

    Persze hogy ezek a pletykák valóban alaptalanok-e, azt, vagy annak az ellenkezőjét csak az idő fogja igazolni.

  • Verstappen így sértette volna meg a lelked, ha látnokként szóltál volna hozzá

    Verstappen így sértette volna meg a lelked, ha látnokként szóltál volna hozzá

    A Red Bull és Max Verstappen sem számított ekkora javulásra az autó fejlesztésétől.

    Soha ne mondd, hogy soha: Verstappen néhány héttel ezelőtt még azt hajtogatta a nyilvánosság felé, hogy lemondott a címvédésről, de az USA Nagydíjon már a harmadik győzelmét aratta az elmúlt négy állomáson, így változtatott az álláspontján, és már ő sem érzi lehetetlennek, hogy esetleg utolérje Oscar Piastrit a tabellán.

    A Holland Nagydíjon tetőzött a hátránya vele szemben 104-nel, ezt azóta 40-re csökkentette, és az USA Nagydíj utáni sajtótájékoztatón egy újságíró kérdésére válaszolva kijelentette, hogy ha az említett zandvoorti hétvégén ezt a jövőképet festik le neki, nem hitte volna el.

    „Idiótának neveztem volna az illetőt – fogalmazott. – De jó útra tértünk az autóval, ilyen egyszerű. Fejlesztéseket raktunk rá, és jobban is megértettük a viselkedését. Mindegyik nagydíjhétvégén erre törekszünk, valamikor jobban sikerül, mint máskor, de összességében az elmúlt néhány nagydíj jobban alakult ebből a szempontból, mint korábban.”

    A Red Bull kilóg a csapatok sorából abból a tekintetben, hogy a küszöbön álló szabályrendszer-váltás ellenére a többieknél tovább foglalkozott az idei autójával, részben ennek a gyümölcse a nagy fordulat. Laurent Mekies csapatfőnök elismerte, hogy ekkora mértékűre azonban ők sem számítottak. „Senki sem számított rá, hogy a változások ekkorák lesznek. Én sem vártam, mások sem várták” – jelentette ki Austinban.

    Verstappen mellett nem feledkezhetünk meg Lando Norrisról sem, ő is futamok óta közelít mclarenes csapattársához a bajnokságban.

  • A következő kínos rekordok, amiket Hamilton megpróbálhat elkerülni a Ferrarival

    A következő kínos rekordok, amiket Hamilton megpróbálhat elkerülni a Ferrarival

    Lewis Hamilton első 19 versenyén dobogó nélkül maradt a Ferrarival, ami példátlanul gyenge debütálás egy versenyzőtől a csapat történetében. Annak elkerülésére viszont még bőven van ideje, hogy az első pole és az első győzelem elérésével is a lista végére kerüljön.

    Mint az már többször is szóba került lapunkon az elmúlt hétvége és az elmúlt hetek során, Hamilton a Ferrarinál 1981-ben és 1982-ben versenyző Didier Pironit taszította le ennek a negatív rekordlistának az éléről, aki a csapattal töltött 19. futamán, Imolában jutott fel végre első alkalommal a dobogóra – a britnek az austini volt a 19. versenye a Scuderiával, és mivel csak a 4. helyen zárt, így mostantól biztosan ő írja tovább ezt a rekordot. Mindenki más, aki legalább ennyiszer rajthoz állt a Ferrarival 1950 óta, feljutott legalább egyszer a dobogóra – akinek a legtöbb próbálkozásból nem sikerült, az 15 versennyel Louis Rosier volt az 50-es években.

    Arról a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után írtunk, hogy Hamilton a ferraris debütálófutamok között is a látványtalanabbak egyikét produkálta azzal, hogy csak a 10. helyen ért célba. A hétszeres világbajnok az év első felének küszködése után elmondása szerint végre megtalálta az összhangot a Ferrarival, ám az autó idén nem mindig alkalmas arra, hogy a dobogós helyekért harcoljon – de tegyük hozzá, hogy amikor viszont igen, akkor az eddigi hat alkalommal egyaránt Charles Leclerc csapott le a lehetőségre.

    A Ferrari csapatfőnöke elismerte egy hibáját, amivel megpecsételte Leclerc-ék szezonját

    Persze a brit akár még idén megtörheti a rossz sorozatot, attól viszont már karnyújtásnyira van, hogy dobogós helyek tekintetében saját legrosszabb szezonját produkálja idén. A 19. F1-es évét taposó Hamilton eddig minden évben legalább ötször felállhatott a dobogóra (2009, 2013 és 2024 hozott számára csak ennyit), és hacsak a hátralévő öt futam mindegyikén az első három között nem végez, akkor ezt a teljesítményt idén biztosan alulmúlja.

    De mennyire van közel a többi ferraris eredménytelenségi mutatóhoz Hamilton?

    Oké, az első 19 futamán nem szerzett dobogót, ám eddig mindig csak a csapattal való bemutatkozás óta eltelt időről volt szó. De mi a leghosszabb sorozat összességében, amit egy Ferrari-versenyző dobogó nélkül abszolvált?

    Három versenyző volt a csapat történetében, aki legalább ilyen vagy rosszabb sorozatot teljesített, mint most Hamilton, és egyikük sem éppen kétballábasként él a köztudatban. A Ferrari egyik legendás alakja, Gilles Villeneuve szintén leversenyzett egy 19 futamos periódust a csapatnál pódium nélkül a 80-as évek elején, a másik két eset viszont még jóval több rajongói emlékezetben élhet. Kimi Räikkönennek is volt ugyanis egy 26-os ilyen szériája a Ferrarival, ami még 2009 utolsó versenyeitől indult, majd a teljesen dobogómentes 2014-es visszatérésen át 2015 elején zárult. A rekorder azonban Felipe Massa, aki a 2010-es Brazil Nagydíj és a 2012-es Szingapúri Nagydíj között közel két teljes évet versenyzett a Ferrarival anélkül, hogy dolga lett volna a dobogón – ez egy 35 versenyen át tartó sorozat.

    Az azóta kibővült naptár miatt Hamiltonnak ugyan már nincs két éve, így legalább a jövő évi hazai futamáig, a Brit Nagydíjig dobogóra kell állnia, ha nem akar egy lapra kerülni 2008-as bajnoki riválisával.

    Mi a helyzet a győzelmekkel?

    Jelenleg még négy olyan versenyzőt találunk, akik többet vártak első ferraris győzelmükre, mint Hamilton. Wolfgang von Tripsnek a 20., de Hamilton elődjének, Carlos Sainznak is csak a 32. versenyén, második szezonjában jött ez össze. A 90-es években azonban akadt két pilóta, akiknek a negyedik, illetve ötödik ferraris szezonjáig kellett várniuk, hogy a dobogó tetején ünnepelhessenek: Eddie Irvine-nak ez csak 50, Jean Alesinek pedig 68 futam után jött össze, vagyis a hétszeres bajnoknak ebben még bőven van mozgástere.

    Hasonló a helyzet az első Ferrarival szerzett pole-ig eltelt idővel. Hamilton ebben még csak nem is lóg ki lefelé, hiszen 9 versenyző is később kvalifikált először a rajtrács élére a csapattal, mint az ő jelenlegi 19 futamos várakozása, és még Irvine-nak, de Alain Prostnak sem sikerült ez soha (bár a szezon végén már csak öten lennének előtte). A legtovább erre is Alesi várt, 58 futam után lett meg az első pole-ja vörösben.

    Gigantikus lépest tesz a győzelem érdekében a Ferrari, de Hamilton erről szinte biztosan lemarad

    Azért nem csak negatív eredményeket lehet előhúzni Hamilton első ferraris szezonjának eddigi részéből. Már az első futamán eltöltött egy kört az élen, így elmondhatja magáról, hogy mindhárom F1-es csapatával megejtett debütálása során vezette a mezőnyt. Az előző hétvégén, Szingapúrban első leggyorsabb körét is megszerezte a Ferrari színeiben, ezzel tovább közelített Michael Schumacherhez, aki ebben a mutatóban még tartja a rekordot 77-tel. Hamiltonnak még kilenc leggyorsabb kör kell ahhoz, hogy beérje a németet, ami nem teljesíthetetlen feladat karrierje hátralévő részében. Emellet a brit immár zsinórban a 16. évben szerzett legalább egy leggyorsabb kört, amivel átvette a vonatkozó rekordot Schumachertől.

    És persze az is mondható, hogy Hamiltonnak valójában már pole-ja és győzelme is van a Ferrarival, hát Sanghajban szerezte őket. Azok viszont egyaránt a sprintversenyhez kötődnek, így nem számíthatók bele a klasszikus statisztikai mutatókba. Talán sok év múlva már annyi sprintverseny lesz a hátunk mögött, hogy azoknak az eredményeit is érdemes lesz majd különállóan értékelni. De hátha nem.

  • Bottas szándékosan ignorálta Verstappent a Mercedes játékában?

    Bottas szándékosan ignorálta Verstappent a Mercedes játékában?

    A Mercedes arra kérte a közösségi médiában közzétett játékban Valtteri Bottast, hogy soroljon fel minél több F1-es futamgyőztest fél perc alatt.

    Az Instagramon látható felvétel alapján a Mercedes tesztpilótájának 16 név jutott az eszébe, és mily meglepő, a sort Lewis Hamiltonnal kezdte, majd saját magával folytatta. Utána a jelenlegi mezőnyből választott ki többeket, aztán régebbi klasszisokat, érdekes módon azonban Max Verstappen neve nem jutott eszébe, aki a 3. helyen áll az F1 győzelmi örökranglistáján. Persze lehet, hogy tényleg egyszerűen csak megfeledkezett róla, más korábbi Red Bull-pilótákat ugyanakkor megnevezett.

    A játékra Heinz-Harald Frentzen lánya, Lea invitálta, aki azt tette szóvá Bottasnak, hogy a háromszoros futamgyőztes apját nem említette meg.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

  • Leclerc-re ráijesztett a Ferrari ezzel az információval

    Leclerc-re ráijesztett a Ferrari ezzel az információval

    Charles Leclerc Austinban először végzett a dobogón a júliusi belgiumi futam óta, amiben a mezőny nagy részétől eltérő taktika is segítette.

    Mint tudjuk, a Ferrari hajlamos időnként rossz döntéseket hozni, de az USA Nagydíjon dobogót ért Leclerc-nek, hogy a lágy abroncson indult, majd a közepest kapta meg a második etapra. A mezőnyből rajta kívül csak ketten választották ezt a keveréket a rajthoz, ami tapadáselőnyt biztosít, és ebből a monacói is hasznot húzott, hiszen megelőzte Lando Norrist.

    „Amikor a rajtrácson szólt a mérnököm, hogy szinte csupán én indulok a lágy gumin, kicsit aggódtam, azt gondoltam, lehet, hogy rossz a megérzésünk, de a választásunk végül jónak bizonyult” – mondta a verseny utáni sajtótájékoztatón.

    „Tudtam, hogy agresszív stratégiát választottunk. A tervem az volt, hogy elsőként jöjjek ki az első kanyarból. Ez nem sikerült, de legalább javítottam egy pozíciót, és ez segített azzal, hogy tiszta volt előttem az út, segített rajtunk.”

    Max Verstappennel nem tudta tartani a lépést, ezért említette a tiszta terepet. Norris mögött bizonyára hamarabb elkoptatta volna a legpuhább gumikat a turbulens levegőben, ha a nyomában marad, így viszont nagyjából optimális távig jutott az első etapban. A McLaren erőfölénye mindazonáltal kijött a verseny végére, és a fordított gumistratégián haladó Norris visszaelőzte Leclerc-t.

  • Piastri pofonegyszerű megoldástól várja, hogy ne kelljen aggódnia

    Piastri pofonegyszerű megoldástól várja, hogy ne kelljen aggódnia

    Oscar Piastri előnye tovább fogyott a bajnoki tabella élén az USA Nagydíjon, de egyelőre nem izgul.

    Érdekes módon sokan nem a csapattársát, Lando Norrist, hanem a nyár végére tetemes hátrányba kerülő Max Verstappent látják a legveszélyesebbnek rá a vb-címre, hiszen az előző négy nagydíjból hármat megnyert, és Szingapúrban is Piastri előtt végzett.

    Utóbbi szerencséjére Verstappennek még nincs teljesen a saját kezében a sorsa, ugyanis ha a hátralévő öt nagydíj mind a hét futamát megnyeri (kétszer sprintet is rendeznek), önmagában még az sem garantálja számára a címvédést, de ez azt a forgatókönyvet feltételezi, hogy az ausztrál minden alkalommal 2. lesz, ami a mostani formáját elnézve kevéssé valószínű: az előző három nagydíj egyikén sem állt dobogóra.

    „Max és a Red Bull sokat gyorsult a nyári szünet óta. Már az év elején is felvillantották a tempójukat, de azóta egyenletesen teszik ezt – ismerte el Piastri. – Jól elkapta a fonalat [Verstappen] az előző versenyeken, de ha újra megtaláljuk a ritmust, illetve én a tempómat, akkor nincs okom a komoly aggodalomra. Még hosszú a bajnokság. Max gyors ütemben közeledett hozzám, de a lemaradása még nem épp kicsi öt fordulóval a vége előtt. Ha újra rátalálunk a tempóra, rendben leszünk.”

    Vészesen fogy Piastri előnye, az ausztrál elmondta, miért szenvedett ennyire Austinban

    Verstappen módosította korábbi álláspontját és most már nem érzi lehetetlennek a címvédést, a hátránya 40 pont. Piastri Bakuban mindegyik nap megrongálta az autóját, ami nullázáshoz vezetett, Szingapúrban Norris manővere miatt vesztett pozíciót egy ütközés keretében, és a jelek szerint az austini teljesítménye az, ami megkongathatja a vészharangot, hiszen nem tudott mentséget felhozni az 5. helyre.

    „Inkább vagyok ebben a pozícióban, mint a másik két riválisoméban. Ez a hétvége nem úgy alakult, ahogy akartam, vagy amit vártam, viszont más volt a korábbi kettőhöz képest. Baku más okból katasztrófának bizonyult, Szingapúrban meg történt, ami történt. Ez a mostani hétvége kilógott a sorból” – mondta.

    Ráadásul Austinban a vonalvezetés és az idén korábban látottak alapján várhattuk volna, hogy a McLaren visszaveszi a kezdeményezést a Red Bulltól, de ezen a hagyományos jellegű pályán sem fordult újra a kocka.

  • Arcátlan csalás vagy az F1 része, avagy túl messzire ment a Red Bull, vagy ez még belefér?

    Arcátlan csalás vagy az F1 része, avagy túl messzire ment a Red Bull, vagy ez még belefér?

    A Red Bull az USA Nagydíjon olyasmivel bukott le, amit a hírek szerint már futamok óta csinál, és amivel akár kicsikarhatott volna egy büntetést Lando Norrisnak. De miért éri meg mindez, és egyáltalán, ez még belefér az F1-re mindig is jellemző játszmázásba?

    Az F1 olyan arcát mutatta meg a Red Bull az USA Nagydíjon, amelyről kevés szó esik, de ettől még évtizedek óta a sportág része. Mint arról mi is írtunk, az energiaitalos csapatot egyik alkalmazottját rajtakapták, ahogy a pályabírók utasítása ellenére visszament a rajtrácsra a felvezető kör kezdete után, és ott valamit matatott azon a helyen, ahová a McLaren a Lando Norrist segítő ragasztócsíkot helyezte.

    A Red Bull végül 50 ezer eurós pénbrságot kapott (a felét felfüggesztették), de nem azért, mert az alkalmazott babrált a ragasztószalaggal, hanem azért, mert nem engedelmeskedett az utasításnak és visszament a rajtrácsra. De miért akart egyáltalán hozzányúlni a ragasztóhoz, és mire használja azt a McLaren?

    Kezdjük az utóbbival: ezt a túraautózásban elterjedtebb megoldást több F1-es pilóta, köztük Norris is használja azért, hogy a lehető legpontosabban be tudjon állni a rajtkockába a felvezető kör végén. A szalagot a McLaren britjének esetében Will Joseph, Norris versenymérnöke szokta felhelyezni a pilóta instrukciói alapján azt követően, hogy az autó megérkezett a rajtrácsra. Ilyenkor Norris a pilótafülkében ülve figyeli a kezében az ezüstszínű szalagot tartó Josephet, és az autójának valamelyik részét referenciaként használva úgy pozícionáltatja vele a szalagot, hogy a felvezető kör végén azt figyelve és az autó adott részéhez igazítva pontosan ott tudjon megállni, ahol kell.

    Az Autosport fotóján pirossal bekarikázva az austini pálya bokszfalára, közvetlenül a megnyitás mellé felragasztott szalag:

    Akiben most felvetődött, hogy de miért kell ilyen eszközökhöz folyamodni, mikor fel van festve a rajtkocka az aszfaltra, sőt, még egy sárga segédvonal is segíti a pilótákat a pontos beállásban, az valószínűleg még nem ült modern F1-es autóban. A versenyzők ugyanis nem elég, hogy nagyon mélyen ülnek, egy csomó dolog zavarja őket a kilátásban a glóriától kezdve a pilótafülke szélén át a kerekekig és az azok fölött levő takarólemezig. A rajtkockához képest oldalra túlnyúló sárga vonal segít valamelyest, de az is az aszfalton van, így a bokszfalra (az oldal attól függ, hogy a pilóta melyik oldaláról rajtol a rajtrácsnak) helyezett ragasztószalagnál nincs láthatóbb segítség.

    Mivel ha bármelyik kerék futófelületének akár csak egy apró része is túllóg oldalra vagy előre a rajtkockán, az büntetést von maga után, a pontos beállás nagyon fontos. És mint az F1-ben minden területen, itt is mindenki igyekszik feszegetni a határokat és a lehető legjobb helyzetbe hozni magát, azaz annyira a rajtkocka elejére állni, amennyire csak lehetséges, hiszen azzal centimétereket nyerhet a többiekhez képest.

    És pontosan ezért éri meg a Red Bullnak babrálnia Norris ragasztójával, ha ugyanis csak egy kicsit is arrébb helyezik azt, azzal könnyedén hátrányba hozhatják a McLaren versenyzőjét. Jobb esetben – már Norris szemszögéből nézve – Norris nem fog tudni annyira előre állni, és kicsivel hátrébbról indul, rosszabb esetben pedig túllóg a rajkockáján és emiatt büntetést kap.

    Belefér vagy nem?

    A The-Race.com úgy tudja, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy a Red Bull babrált Norris ragasztójával a rajt előtt, de most először buktak le vele, mivel elsőre nem sikerült a művelet – valószínűleg azért, mert a McLaren a korábbi esetekre reagálva változtatott a szalag rögzítési mószerén –, ezért a szerelőnek vissza kellett mennie azután, hogy ezt már nem tehette volna meg. A szaklap információi szerint ez a fajta trükközés ugyanakkor új a Red Bulltól, és csak az utóbbi versenyeken kezdték el.

    Hogy mindez mennyire sportszerű, azt mindenki döntse el maga, de az biztos, hogy nem szabálytalan, az FIA ugyanis sem a ragasztó használatát, sem annak eltávolítását nem szabályozza. Ugyanakkor miként arra a The-Race is rámutatott, számos terület van az F1-ben, amelyen a csapatok a szabályozás hiányának ellenére hallgatólagos megállapodás alapján sportszerűek egymással. Ilyen például a bokszutcai felszerelések eltávolítása a rivális autó útjából, amikor az kerékcserére érkezik, de állítólag azzal kapcsolatban is van ilyen megállapodás, hogy a parc fermében nem készítenek „kémfotókat” egymás autójáról.

    Az egy hétvége alatt 23 ponttal közelítő Verstappen sem rengette meg a McLaren saját magába vetett hitét

    Ezzel együtt a Forma–1-nek mindig része volt a szürke zónákban trükközés, a riválisok idegesítése és az ellenük folytatott pszichológiai hadviselés (láttunk már példát arra is, hogy a vb-csata kiéleződésével a bokszutcai felszerelések is „véletlenül” ott maradtak az útban), a kérdés már csak az, hogy az, amit a Red Bull csinál, ebbe a kategóriába tartozik-e, vagy az már túl sok lenne, ha mondjuk Norris amiatt bukná el a vb-címet, hogy valamelyik versenyen büntetést kap, mert a rivális trükközése okán túllógott a rajtkockáján.

    Az FIA Nemzetközi Sportkódexének 12.2.1.m cikkelye egyébként kimondja, hogy „a verseny tisztaságát érintő elvek bármilyen megsértése, sportszerűtlen viselkedés, vagy a verseny eredményének a sportetikával ellentétes módon történő befolyásolására tett kísérlet” szabályalanságnak minősül. Hogy a ragasztószalaggal babrálás ebbe a kategóriába tartozik-e, az nem valószínű, de biztosan csak akkor derülne ki, ha valaki hivatalos panaszt nyújtana be miatta az FIA-nál.

    Hogy ezek után a Red Bull folytatja-e McLaren ragasztószalagjának babrálását, az leghamarabb a hétvégi Mexikói Nagydíjon fog kiderülni, de az biztos, hogy mindenki árgus szemekkel fogja figyelni az ezüstszínű szalagot, a wokingiak pedig alighanem további óvintézkedésekkel készülnek majd.

    És hogy mi az egészben a leginkább figyelemreméltó? Az, hogy a Red Bull egyáltalán szükségét érzi az efféle játszmázásnak, mert ez azt mutatja, hogy hiába volt Max Verstappen 33 pontos hátrányban Norrisszal és 55 pontos hátrányban Piastrival szemben az USA Nagydíj előtt, és még ennél is nagyobb lemaradásban a korábbi futamokon, a bikások már akkor abszolút vb-harc üzemmódba kapcsoltak, azaz minden bizonnyal már néhány futam óta úgy vélik, hogy igenis lehet esélyük elkapni a McLareneket.

  • Elég lenne, ha egy kanyarig tartanának a versenyek? Russell lesújtó képet festett az F1-ről

    Elég lenne, ha egy kanyarig tartanának a versenyek? Russell lesújtó képet festett az F1-ről

    Mivel balszerencsés volt a rajtnál, nyár óta legrosszabb eredményét érte el az USA Nagydíjon, viszont ha két századmásodperccel gyorsabb az időmérőn, Max Verstappent üldözhette volna a célig. George Russell szerint ilyen pofonegyszerű a mai Forma–1 képlete, amelynek az érdemi része a kvalifikáció utolsó szakaszából, majd másnap az első kanyarig tartó sprintből áll.

    Russell a negyedik helyről rajtolt Austinban, de a rajtból rosszul jött ki, Lewis Hamiltonnal és Oscar Piastrival szemben is pozíciót veszített, innen pedig a továbbiakban már lehetetlennek tartotta, hogy előrébb jusson, hiába volt képes ugyanolyan tempóra, mint az előtte haladók. A Mercedes pilótája a futam utáni összegzésében az F1-es versenyek kiszámíthatóságán morgolódott.

    „Jól jöttem el a rajtnál. Max maga mögött tartotta Landót [Norris], és arra számítottam, hogy Lando a külső ívre húzódik majd Charles [Leclerc] ellen védekezve, de nem tette. Emiatt beragadtam mögé, Lewis és Oscar pedig megelőzött, ami nagyon frusztráló volt” – idézi Russellt a Racefans.

    „A mai F1 az első kanyarig tartó versenyről szól. A gumikopás nem játszik szerepet. Az első hat helyen a leggyorsabb és a leglassabb autót csak három tizedmásodperc választja el, miközben legalább fél másodperces különbség kell az előzéshez. Szóval ha a harmadik helyen jöttem volna ki az első kanyarból, akkor dobogós vagyok, de ehelyett a hatodik helyen jöttem ki, tehát hatodik lettem.”

    A rosszat már eltanulta Verstappentől Tsunoda, ki is akadt rá egy ellenfél

    „A Ferrari csak a kilencedik és a tizedik helyen kvalifikált a sprintre [valójában 8. és 10.]. Ha az a főverseny lett volna, akkor mi sok ponttal távozunk, nekik pedig rossz hétvégéjük van. De ilyen apróságokon múlik az egész. Ha én 20 ezreddel gyorsabb vagyok az időmérőn, akkor az első sorból rajtolok, és valószínűleg a második helyen értem volna célba. Az időmérőnek és az első kanyarnak hatalmas szerepe van, arra pedig már nem is emlékszem, mikor volt utoljára olyan versenyünk, ahol kétszer kellett kereket cserélni. Sajnos ez így csak vonatozás.”

    Russell két héttel korábban, Szingapúrban még győzelmet szerzett, amiben persze fontos szerepe volt annak, hogy ott a pole-ból rajtolt. Véleménye szerint a szezonból hátralévő öt helyszínből még kettőn lehet képes hasonlóan kimagasló eredményre a Mercedes, persze csak akkor, ha a hétvége kevés kulcspillanatában nem hibáznak.

    „Szerintem Katar és Vegas jelentik majd a két legjobb esélyünket. De ugyancsak az időmérős körön fog múlni. Ha egy erős körrel az első sorba kerülünk, akkor megtarthatjuk a pozíciót. Mexikóban pedig ugyanez lesz a történet, a Q3-on és a verseny rajtján fog múlni minden” – kanyarodott vissza a nyilatkozata fő motívumához a brit.

  • A Ferrari csapatfőnöke elismerte egy hibáját, amivel megpecsételte Leclerc-ék szezonját

    A Ferrari csapatfőnöke elismerte egy hibáját, amivel megpecsételte Leclerc-ék szezonját

    Október derekánál járva az F1-es csapatok fő fókusza már rég nem az idei autón, hanem a teljesen új szabályok szerint épülő 2026-oson van, de kevesen álltak le olyan korán a 2025-ös fejlesztésekkel, mint a Ferrari – Frédéric Vasseur pedig nem számolt azzal, hogy ennek milyen hatása lesz a csapat moráljára.

    A Scuderia csapatvezetője az USA Nagydíj versenye előtt beszélt a fejlesztések korai leállításának ezen aspektusáról.

    „A célunk mostantól a szezon végéig az, hogy nyerjünk egy versenyt, de ennél is fontosabb, hogy második helyen végezzünk a bajnokságban, ahol most a Mercedes még kicsivel előttünk van. Kissé frusztráló a helyzet, mert nagyon korán felhagytunk az idei autó fejlesztésével, én pedig alighanem alábecsültem, hogy ez milyen mentális hatással jár a fennmaradó 17 versenyre” – nyilatkozta a Canal+-nak, eszerint a csapat utolsó igazi fejlesztése még májusban, az Emilia-romagnai Nagydíjon került fel az autókra.

    Lewis Hamilton az austini időmérő után maga is azt sorolta, a közvetlen ellenfelek közül tudomása szerint ki mindenkinek érkeztek a közelmúltban fejlesztései, szemben a Ferrarival. Aligha lehet felemelő érzés a Ferrari garázsában, hogy a gyárból már nem érkeznek új elemek, így minden erőfeszítésük ellenére korlátozottak a lehetőségeik arra, hogy javítsanak idei helyzetükön – erre utalhatott Vasseur a mentális következményekkel.

    Hamilton „csodálatos” eredménnyel döntötte meg a Ferrari 43 éves negatív rekordját

    A vörösök mezőnyben elfoglalt helyét így leginkább a beállítások finomhangolása, az adott pálya és a körülmények befolyásolhatják – ennek jelentőségéről Charles Leclerc beszélt a hétvégén, ami végül viszonylag erős eredménnyel is zárult a csapat számára, a monacói ugyanis idei hatodik dobogóját szerezte.

    Fejlesztések ide vagy oda, Vasseur elmondása szerint a csapat továbbra is azért hajt a hátralévő öt versenyen, hogy 2014, 2016, 2020 és 2021 után ne az idei legyen az ötödik olyan szezon ebben az évszázadban, amelyet a Ferrari egy fia futamgyőzelem nélkül zár.

    Ami pedig a bajnokságot illeti, Austin után (ami sprinttel és sprint nélkül tekintve is a legeredményesebb hétvégéje volt a Ferrarinak idén) rendkívül szoros lett az állás a konstruktőri bajnokság második helyéért folyó versenyben, hiszen jelenleg a Mercedes 341, a Ferrari 334, a Red Bull pedig 331 ponttal áll, vagyis tíz egységen belülre került a három csapat. És ha a fejlesztések terén le is maradtak, az mindenképpen a Ferrari mellett szól a továbbiakra nézve, hogy a három istálló közül az ő pilótapárosuk szállítja a legstabilabban az eredményeket.

    Ha pedig a Ferrari a 2026-os szezont az új szabályokkal a mezőny élén kezdi, az azonnal más megvilágításba helyezheti Vasseur döntését az idei fejlesztések hanyagolásáról.

  • A rosszat már eltanulta Verstappentől Tsunoda, ki is akadt rá egy ellenfél

    A rosszat már eltanulta Verstappentől Tsunoda, ki is akadt rá egy ellenfél

    Oliver Bearman az USA Nagydíj után élesen kritizálta Yuki Tsunodát, aki szerinte elkeseredett manőverek sorát hajtja végre a versenypályákon, a legutóbbinak pedig austini csatájuk során ő lett az áldozata.

    A Haas versenyzője a hetedik helyért üldözte a Red Bull japánját, ám amikor a brit a 15-ös kanyarban a belső íven támadást kezdeményezett, Tsunoda a féktávon kissé befelé mozdította az autót, így elzárva az utat Bearman elől, aki ekkor már csak úgy tudta elkerülni az ütközést, ha lehajt a pályáról. Ennek nyomán megpördült és sok időt vesztett, de a 9. helyen végül így is pontot szerzett.

    A féktávon való irányváltás kérdése Max Verstappen F1-es megjelenésével lett forró téma a sportban, hiszen az ilyen manővereket veszélyességük és etikátlanságuk miatt íratlan szabályként kerülik a pilóták a profi autóversenyzésben. 2016-ban rövid időre még egy a paddockban csak Verstappen-szabályként hivatkozott előírás konkrétan ki is mondta a fékezés közbeni irányváltás tilalmát, de ma ez már nincs érvényben, a felügyelők minden veszélyesnek ítélt manőver körülményeit különállóan vizsgálják. Tsunoda és Bearman incidensében nem találták szükségét büntetésnek, a brit szerint azonban a japán a megmozdulásával messze alulmúlta az F1-es versenyzőktől elvárt szintet.

    „Nagyon veszélyes volt, amit tett, szembement a szabályok szellemével és egyáltalán a versenyzés szellemével. Fiatalon nem ezt tanuljuk, és nem is így szokás versenyezni ezen a szinten. És az sem a célunk, hogy erre tanítsuk a minket néző gyerekeket, mert nem szabadna másokra reagálva irányt váltani [féktávon], márpedig úgy éreztem, hogy ő ezt tette” – idézi a brit versenyzőt a Racefans.

    „Noha elkerültem a balesetet, két pozíciót veszítettem miatta, amiért nagy kár. Csalódott vagyok, mert ennél több is benne volt ebben a napban, legalább a nyolcadik hely, ha nem a hetedik, hiszen azon a ponton gyorsabb voltam, mint ő.”

    Bearman már tendenciát vél felfedezni a Red Bullnál Verstappen tempójától jelentősen elmaradó Tsunoda pályán mutatott agresszivitásában, és példaként elővette a sprintversenyen látott rajtját is, amivel noha 12 helyet lépett előre az 1-es kanyar végéig, a féktávon Isack Hadjar autóját is igénybe vette a lassításhoz.

    „Úgy tűnik, mintha sorozatosan ilyen elkeseredett manővereket hajtana végre. A sprintversenyen bevetődött a belső íven az első kanyarban, aztán a főversenyen is megismételte ezt. Sok kockázatot vállal, és valószínűleg nagyobb helyet kellett volna hagynom valakinek, aki így vezet” – bosszankodott Bearman.

    Tsunoda reagált a riválisa által megfogalmazott vádakra, nem érezve, hogy olyan ördögi manővert tett volna, mint ahogy azt Bearman beállítja.

    „Nem hiszem, hogy szélsőségesen rosszul csináltam volna bármit is. Majd megnézem az ő kamerájából is, hogy mi történt, mert persze balszerencsés, hogy ez lett a vége. Odáig kemény és jó csatát vívtunk” – fogalmazott a 7. helyen célba érő japán.