Kategória: Formula 1

  • Norris győzelme után új narratívával fordul a szezonhajrára az F1

    Norris győzelme után új narratívával fordul a szezonhajrára az F1

    Tavasz óta Oscar Piastri állt az F1-es tabella élén, de Mexikóban folytatódott a küszködése, és sima győzelmével visszavette tőle az 1. helyet Lando Norris. Két Ferrari-motoros autót vezető brit is esélyes volt a dobogóra, de oda végül Max Verstappen állt fel Norris és Charles Leclerc társaságában.

    Az elmúlt hetekben az uralta az F1 beszédtémáját, hogy a friss lendületet szerző Red Bull-lal Verstappen véghez tud-e vinni egy óriási fordítást a szezon végéig, ami továbbra sem lehetetlen, mert közelebb került a tabella aktuális éllovasához a 3. hellyel, az 5. helyen befutó Piastrival szemben faragott a hátrányából.

    Norris a pole pozícióból ellenben túlélte a legnagyobb próbatételt, a szélárnyék-versennyé fajuló rajtot a hosszú egyenesben, ő jött ki elsőként az első kanyarkombinációból, és onnan sima útja volt a győzelemig, a Ferrarik és mások sem jelentettek veszélyt rá. Az előző mondat annyiból nem helytálló, hogy Leclerc megelőzte őt, de ez a bukótéren keresztül jött össze neki, és ugyanitt fordult el Verstappen is, aki az egymás mellett megérkező négy autó közül legkívülre szorult a féktávon.

    A visszaengedősdi néhány perc múlva visszatért, immár komolyabb komplikációkkal. Az üldözőbolyban kialakult egy klasszikus DRS-vonat, de Verstappent nem érdekelte, hova szól a helyjegye, megtámadta Lewis Hamiltont a 3. helyért. A ferraris leszorította őt a célegyenes végén, a holland így ismét a bukótéren átgázolva előzött, de az elengedés után azon nyomban újra támadni akart, és ebből az lett, hogy Hamilton leszaladt a következő bukótérbe, a lesipuskásként várakozó George Russell is megtorpant.

    Az egészből Oliver Bearman profitált nagyot, aki a kiváló rajtja után tovább lépdelt előre, már a 4. helyre – olyan keménységet mutatott Verstappennel szemben a pozíció megtartásáért, mintha a holland saját maga ellen csatázott volna. Sőt, ez a kerékcserék után 3. hellyé változott, mert Hamilton tízmásodperces büntetést kapott a pálya levágásáért.

    A Haas újonca bravúrosan ment, és a szenzációs dobogós eredmény csak azért nem jött össze neki, mert másokhoz hasonlóan kétkiállásos taktikát választottak neki – ez a vártnál nagyobb változatosságot csempészett a mexikói futamba. Norris és Leclerc nem szorult rá még egy szett gumira, míg Verstappent az terelte erre az útra, hogy az élmezőny többi részével ellentétben nem a lágy, hanem a közepes keveréken indult, ezért rövidebbre tudta venni a második etapját a lágy típuson.

    A címvédő elképesztően vezetett, nemhogy kibírták a gumijai és nem érték utol a frissebbeken támadók, az utolsó körökre még ő zárkózott fel Leclerc-re. Az utolsó előtti körben már majdnem bebújt mellé a célegyenes végén, de több golyója nem maradt a tárban, mert Carlos Sainz lerobbant kocsija miatt virtuális biztonsági autós fázist rendelt el a versenyirányítás, amit nem tudtak időben eltávolítani a veszélyes zónából. (A Williams pilótája a negyedik kieső volt a futamról, Liam Lawson, Nico Hülkenberg és Fernando Alonso után.)

    Bearman-nek szintén segített a VSC-fázis, meg tudta tartani a 4. helyet Piastrival szemben, aki több előzéssel mentette, ami menthető, hiszen korábban még rosszabbul állt a szénája, a rajt után visszacsúszott a 9. helyre. Mögötte a Mercedes párosa ért célba, Kimi Antonelli és Russell sorrendjét ideiglenesen fel is cserélte a csapat Russell követelőzése miatt, de a brit bukta az elöl maradást azzal, hogy bő 10 körrel a leintés előtt bebambult és hagyta, hogy Piastri bevetődjön mellé. A 8. Hamilton, a 9. a másik Haasszal Esteban Ocon, a 10. Gabriel Bortoleto lett.

    A bajnokság állása négy nagydíjjal az idény vége előtt: Norris – 357 pont, Piastri– 356 pont, Verstappen – 321 pont.

  • Alonso nyerte a menőségi versenyt Mexikóban

    Alonso nyerte a menőségi versenyt Mexikóban

    Fernando Alonso az F1-es versenyzői parádén különleges, mexikói típusú álarcot viselt, amivel az ellenfelei tetszését is elnyerte.

    Az F1 Twitter/X oldalára feltöltött videó alapján a gyülekező során a többi pilóta is felfigyelt a maskarájára, és többen közös képet készítettek vele, annyira látványosnak érezték azt. Talán ez lesz Alonso legnagyobb sikerélménye a hétvégén, hiszen az időmérőn csak a 14. helyet szerezte meg, miután eleve számított rá, hogy az Aston Martin küszködni fog a mexikói pályán.

  • Tsunoda úgy versenyzik Mexikóban, hogy már a rajt előtt tönkrement alatta egy autó

    Tsunoda úgy versenyzik Mexikóban, hogy már a rajt előtt tönkrement alatta egy autó

    Az első F1-es győzelmének 60. évfordulóját ünnepli a Honda: Richie Ginther 1965. október 24-én, pont Mexikóban jegyezte a Red Bull jelenlegi motorszállítójának első sikerét, ennek tiszteletére Yuki Tsunoda vezethette azt az autót a közönség előtt.

    Összeállítottunk egy képgalériát az eseményről, alatta pedig videón is megtekinthető, ahogy Tsunoda pályára vitte a kocsit. A látványosság azonban nem tartott sokáig, mert a RacingNews365 információja alapján a japán pilóta nem tudta második fokozatba rakni a történelmi Hondát, ezért le kellett parkolnia azt a második egyenesben. Bizonyára reménykedik, hogy a magyar idő szerint 21 órakor kezdődő mexikói F1-es futamon nem vár rá hasonló sors a Red Bull autójával.

  • Itt autózta ki Norris a döntő előnyt Leclerc-rel szemben

    Itt autózta ki Norris a döntő előnyt Leclerc-rel szemben

    A Formula Addict Instagram-oldalán animáción összehasonlították Lando Norris és Charles Leclerc leggyorsabb körét az F1 mexikói időmérőjéről, és a videón látszik, hogy a Ferrari pilótája nagyon sokáig tartotta az iramot a brittel, aki az utolsó három kanyarban lépett el tőle.

    A két versenyző között 262 ezredmásodperc lett a különbség, de az ennél jóval kevesebb volt a kör nagy részében. A pálya elején a virtuális párharcban néhol Leclerc állt egy hajszállal előrébb, bár úgy néz ki, leginkább abból fakadóan, hogy mélyebb féktávot vett, amit Norris a kigyorsításokon kompenzált. Még a kör középső részén található gyors kanyaroknál is fél autóval kevésbé járt elöl a McLaren, de az utolsó lassú kanyarokat az sokkal jobban vette.

    Norris nem tudta megmondani, miért ment ennyire jól, míg Leclec úgy érezte, mindent kihozott a Ferrariból.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA ADDICT (@formula.addict) által megosztott bejegyzés

  • McLaren: Nincs gond az autóval, Piastrinak kell megtanulni, hogyan legyen gyors vele

    McLaren: Nincs gond az autóval, Piastrinak kell megtanulni, hogyan legyen gyors vele

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke reagált azokra a felvetésekre, melyek szerint amikor két csapattárs között ekkora a különbség, akkor ott a lassabb pilóta autójával lehet valami gond.

    Miként azt mi is megírtuk, Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke már közvetlenül a Mexikóvárosi Nagydíj időmérő edzése után Oscar Piastrit jelölte meg annak okaként, hogy az ausztrál versenyző miért került „szokatlanul nagy” hátrányba a pole-t megszerző Lando Norrishoz képest, ami miatt csak a 7. helyről rajtolhat a magyar idő szerint vasárnap este 9 órakor kezdődő versenyen.

    Az olasz szakember nem sokkal ezután a McLaren sajtóbeszélgetésén részletesebben is belement Piastri fél másodperces lemaradásába, és közölte, hiába megszokott ekkora különbség esetén az autóban keresni az okokat, azzal nincs probléma. „Minden bizonyíték, minden adat, minden közvetett mérés, amink csak van, azt mutatja, hogy nincs probléma az autóval, és semmi okunk azt gyanítani, hogy lenne.”

    Norrisról most derült ki, hogy „vakon” vezet – ez is segítette a mexikói pole-ban?

    „Az alváz cseréjéről is tudom, hogy a Forma–1 történetében ez mindig egy visszatérő téma. Én inkább más alkatrészeket cserélnék – például a padlót, az első szárnyat –, de valójában ezek az elemek is rotációban vannak, tehát nem ugyanazok az alkatrészek maradnak folyamatosan az autón. Ezért minden okunk megvan arra, hogy nyugodtak legyünk: az autóval nincs gond” – utalt azokra a felvetésekre az Autosport által idézett csapatfőnök, amelyek szerint Piastri autóját valamilyen korábbi hétvégén összeszedett rejtélyes sérülés tenné lassabbá.

    Stella ezután lényegében kifejtette, amit az F1 TV-nek és a Sky Sports-nak is, azaz, hogy Piastri és Norris eltérő képességprofilú pilóták, és előbbi nehezebben boldogul alacsony tapadású körülmények között, mert az ösztönei azt diktálják, hogy stabilan, kontrolláltan vezessen, és azonnal korrigálja a csúszást. Ennek következtében minden kanyarban ezredeket, századokat veszít, amelyek a kör végére összeadódnak.

    Mivel a mexikói pálya a körülmények (keveset használják, egy 21 milliós metropolisz közepén elterülve pedig nagy a rárakódó porréteg; illetve több mint 2000 méterrel a tengerszint felett helyezkedik el, az aerodinamikai tapadás ezért alacsony), illetve a rendkívül sima aszfaltja miatt az egész versenynaptár legkevésbé tapadós pályája, itt különösen megmutatkozik Piastri ezen a téren meglévő hátránya.

    Norris és Piastri részletes összehasonlításán jól látszik, hol és mennyi időt veszített az ausztrál:

    https://youtu.be/WkFs10LjwGs?si=jVcXhFf-m6jtj7ie

    „A leggyorsabb autót is bizonyos módon kell vezetni, különösen olyan körülmények között, mint itt, vagy részben Austinban: forró aszfalt, csúszkáló gumik – és a köridő generálásának módja Lando számára természetesebben jön, mint Oscarnak – folytatta Stella. – Tudjátok, Lando az alacsony tapadás mestere: az etap végén, amikor a gumik már elhasználtak és a tapadás alacsony, ő az, aki még ilyenkor is képes zöld (egyéni legjobb – a szerk.) szektorokat futni.”

    „Oscar ezzel szemben a nagy tapadású helyzetekben érzi igazán jól magát – ott tudja megmutatni a tehetségét. Ne felejtsük el, hogy bár most a világbajnoki pontverseny vezetőjéről beszélünk, ő még be sem fejezte a harmadik szezonját a Forma–1-ben.”

    Stella szerint az utóbbi két hétvége segít Piastrinak abban, hogy „kalibrálja” magát versenyzőként, és megtanulja, hogy az ilyen, számára kevésbé természetes helyzetekben mikor mondhatja, hogy „most vagyok gyors”. „Nincs ok az aggodalomra, ez inkább egy tanulási, kalibrációs folyamat Oscar számára, és biztos vagyok benne, hogy ez a folyamat meg fog térülni” – zárta gondolatait a csapatfőnök.

  • Hamilton és Leclerc is szenvedne Verstappen mellett, állítja a Red Bulltól menesztett pilóta

    Hamilton és Leclerc is szenvedne Verstappen mellett, állítja a Red Bulltól menesztett pilóta

    Miközben továbbra sem dőlt el, hogy Yuki Tsunoda vagy más lesz jövőre Max Verstappen csapattársa a Red Bullnál, Sergio Pérez kijelentette, gyakorlatilag teljesen mindegy, mert akárki legyen is az, szenvedni fog.

    Sergio Pérez négy szezont húzott le a Red Bull színeiben, és bár voltak időszakok – különösen a 2022-es és 2023-as szezon elején –, amikor képes volt tartani a lépést Max Verstappennel és néhányszor el is kapta a hollandot, az esetek többségében nem ez volt a helyzet, sőt! A Red Bull végül a 2024-es szezon végén menesztette a mexikóit, ám azóta kiderült, hogy más sem tud többet kihozni a Verstappen melletti ülésből, hiszen Liam Lawson és Yuki Tsunoda is csak küszködött.

    A jövőre a Cadillac színeiben visszatérő Pérez a Mexikóvárosi Nagydíj helyszínén elmondta, ez számára egyáltalán nem meglepő. „Nem szeretek kritikát megfogalmazni azokkal a versenyzőkkel szemben, akik most ott vannak, mert én is voltam abban a helyzetben. Pontosan tudom, min mennek keresztül. Amikor aláírtam a távozásomról szóló megállapodást a Red Bull-lal, az első gondolatom az volt: »Szegény fickó, aki utánam idejön…«” – nyilatkozta a Sky Sports-nak.

    Pérez ezután elmondta, nemhogy Lawson vagy Tsunoda, hanem minden idők legeredményesebb versenyzője, valamint a jelenlegi mezőny egyik legjobbja sem boldogulna Verstappen mellett.

    „Ez egy nagyon nehéz hely. Természetesen Max mellett lenni önmagában is nagyon nehéz, de Max mellett lenni a Red Bullnál – ezt az emberek nem értik. Rengeteg dolgot el tudnék mesélni, de egyszerűen ez egy rendkívül nehéz munka egy versenyző számára. Nincs olyan pilóta, aki ott képes lenne tartósan megmaradni. Teljesen mindegy, hogy [Lewis] Hamiltont vagy [Charles] Leclerc-t ültetnéd oda – bárkit küldenél, hatalmas nehézségekkel küzdene.”

    Mindezt aligha hallja szívesen az az Isack Hadjar, akit a Verstappen melletti ülés legnagyobb esélyesének tartanak arra az esetre, ha Tsunodától a szezon végén megválik a Red Bull.

  • Szerződésszegést követne el a McLaren, ha erre utasítaná Norrist vagy Piastrit

    Szerződésszegést követne el a McLaren, ha erre utasítaná Norrist vagy Piastrit

    Nemhogy nem tenné, de nem is tehetné meg valamelyik pilótája szerződésének megszegése nélkül a McLaren, amit sokak szerint már meg kellett volna tennie.

    Mióta Max Verstappen rohamos felzárkózásba kezdett a világbajnoki pontversenyben, rendre felmerült, hogy a McLarennek döntenie kellene az élen álló Oscar Piastri támogatása mellett, hogy így biztosítsa, a Red Bull ne happolja el előlük az egyéni világbajnoki címet. Noha ez a forgatókönyv akár már a Mexikóvárosi Nagydíj végén háttérbe szorulhat, hiszen megvan rá az esély, hogy Lando Norris átveszi a vezetést, vagy minimálisra csökkenti jelenlegi, 14 pontos hátrányát az összetettben, Juan Pablo Montoya érdekes információt osztott meg arról, hogy miért nem utasíthatná egyik vagy másik versenyzőjét a csapattárs támogatására a McLaren akkor sem, ha ezt szeretné tenni.

    Piastri egyszerűen nincs azon a szinten, mint Norris, ha csúszós a pálya?

    „Nem tehetik meg, mert először is, a versenyzők szerződése kimondja, hogy amíg matematikailag esélyük van a bajnoki címre, addig a csapat nem adhat ki olyan utasítást, amely a másik pilóta segítését célozza” – nyilatkozta a wokingi istálllónál 2005-ben és 2006-ban versenyző Montoya a kolumbiai AS-nek, kiemelve, hogy ez a fajta csapatutasítás különbözik attól, ami a csapat érdekeit szolgálja.

    Amíg tehát mindkét McLaren-pilóta matematikailag harcban van a címért, addig nem várható, hogy bármelyiküknek is a másikat kell védenie, legyen akármekkora Max Verstappen lemaradása. Persze alighanem akkor sem tenne ilyesmit a McLaren, ha nem szerepelne ez a kitétel a pilóták szerződésében, hiszen alapvetően az a hozzáállás uralkodik a csapatban, hogy Piastrinak és Norrisnak egyaránt meg kell adni az esélyt, és a csapat hosszú távú érdekeit szem előtt tartva egyik versenyző bizalmát sem lehet eljátszani.

    Norrisról most derült ki, hogy „vakon” vezet – ez is segítette a mexikói pole-ban?

    Persze jó kérdés, hogy a McLarennél mikor éreznék úgy, hogy egy esetleges csapatutasítás már a csapat érdekeit szolgálja, hiszen az nyilvánvalóan csapatérdek, hogy mindkét vb-címet megnyerjék. Ezzel együtt valószínű, hogy a csapat csak akkor avatkozna közbe, ha az egyik versenyzője vagy már matematikailag sem esélyes a címre, és Verstappen, illetve a másik McLaren-pilóta még igen, vagy akkora hátrányba került, hogy nem reális számára az összetett elsőség megszerzése. Utóbbi esetben nyilván számításba kellene venni, hogy a matematikai esély még nem szállt el, de amennyiben olyan helyzet áll elő, hogy Norris vagy Piastri is belátja, lottóötöshöz hasonló szerencse kellene neki ahhoz, hogy világbajnok legyen (mindkét rivális nulláz kétszer, ő pedig kétszer nyer és hasonlók), valószínűleg nem az lenne az első reakciója, hogy szerződésszegés miatt elővenné a csapatát.

  • Hová tűnt Verstappen tempója egyik napról a másikra? – mutatjuk

    Hová tűnt Verstappen tempója egyik napról a másikra? – mutatjuk

    A Mexikóvárosi Nagydíj pénteki edzésnapja után még úgy tűnt, hogy amennyiben versenyen nem is, de az időmérőn Max Verstappen és a Red Bull mindenképpen jó eséllyel pályázik az első helyre. De aztán minden megváltozott, pontosabban a Red Bull mindent megváltoztatott, miközben a McLaren sem ült tétlenül.

    Max Verstappen pénteki elsősége után a fogadóirodák is őt tartották a mexikói időmérő toronymagas esélyesének, hogy aztán a pole-t megszerző Lando Norristól több mint fél másodpercet kapva csak az 5. helyen végezzen. Ám mint azt mi is megírtuk, Mexikóban különösen nagy esély van az erősorrend felborulására a pénteki nap után, ez esetben pedig a Red Bull is tehetett róla, hogy ez így legyen.

    Verstappen ugyanis hiába volt gyors egy körön pénteken, a versenytempója nagyon rossz volt, az RB21-es ugyanis hamar túlhevítette a hátsó gumikat. Egyértelmű volt tehát, hogy ezzel valamit kezdeni kell, hiszen ez nem az a pálya, ahol akár az első helyről indulva fel lehet tartóztatni az ellenfeleket, ha azok gyorsabbak. A Red Bull ezért a feje tetejére állította a beállításokat szombatra, de Verstappen elmondása szerint semmi nem akart műkődni. Azt persze csak a mai futamon tudjuk meg, hogy a versenytempója milyen lesz a hollandnak – szerinte csak akkor fog tudni előbbre jönni, ha kiesnek előle –, de az szinte biztos, hogy ha maradnak a pénteki setup mellett, akkor csapnivalóan rossz lett volna.

    Verstappennél semmi sem működött, a holland lemondóan nyilatkozott a folytatásról

    „A gumikopás döntő fontosságú lesz” – jelentette ki Helmut Marko, a Red Bull motorsport-tanácsadója a német Sky-nak az időmérő után, majd amikor a beálltási kompromisszumokról kérdezték, elárulta, hogy megemelték az autó hasmagasságát. „Az autó hasmagassága döntő, a második szektorban pedig talán kicsit a határ fölött voltunk (itt Verstappen alatt rendre kitört az RB21-es hátulja – a szerk.). De ez a verseny miatt van: amikor tele a tank és lassabban mennek át a kanyarokon, akkor ez rendben lehet.”

    A gumi volt a kulcs

    Ám a Red Bullnak nem a hasmagasság, hanem a gumik okozták a legnagyobb fejtörést – Verstappen autója pénteken a lágy gumikon még nagyon agresszívan reagált a bekormányzásra, a holland pedig főként ennek köszönhette az első helyét, hiszen a lassú 4-es/5-ös kanyarkombinációban mindenki másnál gyorsabban ment át.

    Ám mint arra Mark Hughes a The-Race.com hasábjain rámutatott, ez a fajta viselkedés csak egy körön volt kifizetődő, az agresszív első tengely ugyanis olyan szinten hevítette fel a hátsó gumikat a többkörös etapok során, hogy már akkor látszott, ez a versenyen tarthatatlan lesz. Eközben a McLaren első tengelye alapvetően nem olyan erős, mint a Red Bullé, ellenben az autó remekül tartja szinten a hátsó gumik hőmérsékletét, így a wokingiak a péntekről szombatra történő beállítás-változtatásoknál ezt kihasználva orrnehezebbre hangolták az MCL39-est, bízva abban, hogy a jó gumikezelés miatt ez nem jár majd a versenytempó romlásával.

    Norris, McLaren
    A McLaren jobban bánik a hátsó gumikkal, ami nagyobb mozgásteret adott nekik | Fotó: Hector Vivas/Getty Images

    Norris tehát szombatra olyan autót kapott, ami jobban reagál a kanyarbejáratokon és olyan érzetet ad neki, amire szüksége van a lehető legjobb kör összerakásához, miközben a Red Bull kénytelen volt feláldozni valamennyit az első tengely élességéből, hogy ne terhelje túl a hátsó gumikat.

    Kicsit jobban belemenve a részletekbe pedig egészen érdekes betekintést kaphatunk arról, mennyire összetett problémát kell megoldani a csapatoknak Mexikóban, és miért nem sikerült ez úgy a Red Bullnak, ahogy a McLarennek.

    „A kihívás most az, hogy megtaláljuk az ideális belső és felületi gumihőmérséklet-kombinációt. Egy körön mindkét Red Bull elég versenyképes időt tudott menni, ahogy azt Maxnál a második szabadedzésen láthattuk. Most viszont a nagy üzemanyagszintű tempóra kell minden figyelmünket fordítani. Nem vagyunk elégedettek a gumikopással és a hőmérséklet-szabályozásunkkal. Ezen kell javítanunk” – idézi a The-Race Gianpiero Lambiase, Verstappen versenymérnökének második szabadedzés utáni szavait.

    Mivel a Pirelli 2025-re merevebb szerkezetű első gumikat állított hadrendbe, a csapatoknak eleve nehezebb a dolga a belső és felületi hőmérséklet összehangolásánál, de a mexikói pálya rendkívül sima aszfaltja, és a nagy tengerszint feletti magasság miatt alacsonyabb leszorítóerő csak rátesz erre még egy lapáttal. Egy új gumi belső hőmérsékletének ugyanis általában 5-6 körbe telik stabilizálódnia, és amíg ez nem történik meg, a tapadás főként a futófelületből ered. Eközben viszont a pilóta túlterheli az abroncsot, miközben a gumi magja még merev, és nem hajlik eléggé ahhoz, hogy támogassa a futófelületet.

    A mag rugalmassága viszont csak a folyamatos körözés során történő fokozatos felmelegítéssel érhető el, de ha valaki rögtön elkezdi a határon hajszolni az abroncsot – mint ahogyan azt az időmérőn teszik –, hiába megy vele további köröket, mire a mag eléri az ideális hőmérsékletet, addigra a futófelület túlhevül, a gumi pedig lassabb lesz.

    Verstappen, Red Bull
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Verstappen pénteken azért volt annyira gyors egy körön, mert az agresszív első tengely rögtön nagy tapadást generált az első gumik futófelületéből, ami viszont a hátsó gumiknak is nagy terhelést adott még azelőtt, hogy azok belseje megfelelő hőmérsékletre melegedett volna. Így pedig a holland a hosszabb etapokon nem volt képes megfelelő tempóra.

    Miután azonban változtattak a beállításokon, a harmadik, már szombaton rendezett szabadedzésen az látszótt, hogy a Red Bull első és hátsó tengelye sem generál elég tapadást a mag felmelegítéséhez, ami öngerjesztő folyamatot hoz létre, mert ha a mag hűvös és merev marad, azaz nem támogatja meg a futófelületet, akkor utóbbira kerül nagyobb terhelés, amitől túlmelegszik és a gumi lelassul. Mivel Mexikóban nagyon sima az aszfalt, a gumi magját nehéz felmelegíteni, és ha nem sikerül abban a rövid időablakban, amelyben a futófelületnek elegendő energiát kell adnia ehhez, akkor utána már nem is fog.

    Hughes azt írja, hogy a Red Bullnál ez az ablak vagy nagyon kicsi, vagy nincs meg, míg a McLaren rugalmasabb ezen a téren és kamatoztatja a szezon során többször látott remek hőmérséklet-kezelését mind a gumik, mind a fékek, mind a karosszéria terén.

  • Ismét flegmázott az Alonsónál élesebbnek tartott Stroll az újságírókkal

    Ismét flegmázott az Alonsónál élesebbnek tartott Stroll az újságírókkal

    Újabb csalódáskeltő teljesítmény, újabb Q1-es kiesés és újabb vereség Fernando Alonsótól. Lance Stroll a mexikói időmérő után érthetően nem volt boldog, ám ettől ismét megmutatta, hogyan ne adjunk interjút.

    A nyári szünet óta második alkalommal távozott sértődötten az újságírók elől az Enrico Cardile által Fernando Alonsónál élesebbnek tartott, a 44 esztendős veterántól időmérőn zsinórban 32. alkalommal vereséget szenvedő Lance Stroll, miután csak a 19. rajtkockát szerezte meg a mai Mexikóvárosi Nagydíjra.

    Stroll Hollandiában és Monzában is megmutatta, hogyan ne viselkedjünk a sajtóval egy-egy rosszabb produkció után:

    Ismét elfogadhatatlan, bunkó módon viselkedett a sajtóval a Monzában elit klubba lépő F1-es pilóta

    A sokszor a sajtóval szemben flegmán, vagy talán inkább bunkón viselkedő kanadai most a RacingNews365 újságírójával került szóváltásba a lap beszámolója szerint, majd azzal zárta a beszélgetést, amikor arról faggatták, miért látszik úgy, hogy a hétvégéi egyre rosszabbul alakulnak az utóbbi időben, hogy „talán inkább kérdezd meg őket [a csapatot]”, és elsétált.

    Ez előtt Stroll azt ecsetelte, hogy „általában az autó visszaesik a hétvége során, szóval nem lep meg, hogy a 19. helyen végeztem… Nem volt tapadás. Ez gyakran előfordul: az edzésen még jó a tapadás, aztán jön az időmérő, és egyszerűen eltűnik a tapadás.”

    Erre a megjegyzésre jött az újságíró kérdése, ami a kanadainak olyannyira nem tetszett, hogy faképnél hagyta az írott sajtó munkatársait.

    Stroll a második szabadedzésen (az elsőt kihagyta) egyébként még 10. volt, majd a harmadik gyakorláson a 13. helyen végzett, így előzetesen benne volt, hogy azért a Q1-ből legalább továbbmegy, de végül az utolsó előtti helyen zárt. Ez már a 14. Q1-es kiesése volt ebben a szezonban.

    Sokkal tovább a Q1-ben nála 0,374 másodperccel jobb kört elérő, a 12. helyen továbbjutó Fernando Alonso sem jutott, hiszen a Q2-ben már csak 14. lett és ő is kiesett.

  • Ez jobb, mint a magyarországi pole – Leclerc-nek megvan a terve Norris ellen a mexikói futamra

    Ez jobb, mint a magyarországi pole – Leclerc-nek megvan a terve Norris ellen a mexikói futamra

    Csapatfőnöke szerint a Ferrari idei legjobb teljesítményét nyújtotta időmérőn még úgy is, hogy Charles Leclerc a Hungaroringen pole-t szerzett augusztusban. A monacói pilóta úgy véli, mindent kihozzott a lehetőségeiből, a versenyre pedig világos terve van Lando Norris ellen.

    Egy ideig úgy tűnt, Charles Leclerc akár a pole-t is megszerezheti a Mexikóvárosi Nagydíj időmérő edzésén, de aztán Lando Norris szenzációs kört rakott össze, így végül ő rajtolhat az élről a mai versenyen. A monacói azonban egyáltalán nem lehet elégedetlen, mivel elmondása szerint mindent kihozott a lehetőségeiből.

    „Nagyon nehéz. Ez az időmérő tényleg nagyon, nagyon nehéz, mert nagyon kicsi a tapadás, és az autó sokat csúszkál. Összerakni mindent egy jó körbe elég trükkös, de igencsak elégedett vagyok a munkával, amit végeztünk. Nem hiszem, hogy sokkal több lett volna az autóban. Persze, mindig van egy kicsi itt-ott, mint minden kvalifikáción, de nagyon elégedett vagyok a teljesítménnyel” – nyilatkozta az autóból kiszállva.

    A győzelemre törő Hamilton tökéletesnek érzi a 3. helyet

    Arra a kérdésre, hogy csalódott-e, amiért nem tartotta meg az első Q3-as mért körök utáni első helyét, azt mondta, hogy „egy kicsit”, de aztán ismét hangsúlyozta, hogy ebben ennyi volt. „Az első Q3-as köröm után azt éreztem, hogy ez tényleg egy nagyon jó kör volt. Tudtam, hogy egy kicsit lehet még javítani, de nem sokat. A mögöttem lévők különbségeit látva azt mondtam: »Rendben, meglátjuk, hogy alakul. A második körön is mindent beleadok.« De nagyon meglepett, hogy Lando mennyit javított a Q3 első és második köre között. Nem hiszem, hogy ma megvolt bennünk az a tempó, hogy tartsuk vele a lépést. Volt egy kis tartalék itt-ott, de szerintem az sem lett volna elég a pole-hoz.”

    Az időmérő utáni sajtótájékoztatón Leclerc arról is beszélt, hogy a Q3-ra lehűlt az aszfalt, ami segített, mert valamivel jobb lett a tapadás. A futamra előretekintve pedig kijelentette: „mindent meg fogunk tenni azért, hogy az első kanyarig megszerezzük az első helyet, aztán majd meglátjuk, mi lehetséges.”

    „Neki is megvan a versenytempója, erről már beszéltünk korábban, és biztos vagyok benne, hogy nagyon erős lesz – utalt Norrisra. – De a rajt lehetőség számunkra, esély arra, hogy valami különlegeset csináljunk, még ha a második hely itt a pálya koszos oldalán nem is ideális. Nem biztos, hogy nagyszerű, de rendben van. Arra fogok koncentrálni, amit irányítani tudok, és remélhetőleg elég lesz, hogy [Norris] mellé kerüljek az 1-es kanyarban.”

    Charles Leclerc, Ferrari
    Fotó: Florent Gooden / DPPI

    A monacói a Ferrari javulásáról azt mondta, nem találtak hirtelen semmi egetrengetőt, hanem a sok kicsi sokra megy elvet követték. „Nem hiszem, hogy lenne valami „csodafegyver”, amit mostanában változtattunk és ami hirtelen sokkal jobbá tett minket. Inkább minden apróságban egy kicsit fejlődtünk. Ahogy Lewis is mondta, a folyamatok és a kis különbségek összeadódnak, és ezek a végén nagy különbséget jelentenek. Az utóbbi néhány hétvégén ebben sokat léptünk előre.”

    Jobb, mint a magyarországi pole

    Az F1 TV-nek Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke is értékelte a látottakat, és elmondta, ezt jobb eredménynek tartja, mint a Leclerc által a Hungaroringen szerzett pole pozíciót. „Ez egy jó eredmény, valószínűleg a legjobb a szezon kezdete óta – még annak ellenére is, hogy Budapesten miénk volt a pole. Szerintem ez most egy kicsit jobb, mert már a kezdetektől ott voltunk: a Q1-ben, Q2-ben és Q3-ban is minden rendben ment. Ráadásul Charles számára spóroltunk egy garnitúra lágy gumit a holnapra, ami nagyon fontos. De összességében azt gondolom, ez egy valóban jól sikerült időmérő volt, és eddig nagyon erős hétvégénk van.”

    „A legnagyobb különbség az, hogy ha jól kezded a hétvégét, sokkal könnyebb finomhangolni mindent, mintha egy rossz péntekről kellene felállnod – mutatott rá a csapatfőnök. – Mint például Austinban pénteken – ott nagyon nehéz volt utána helyrehozni a dolgokat, és finomítani az autón meg a vezetésen. Azt hiszem, Mexikóban összességében sokkal jobb munkát végzünk.”

    A versenyre előrekeintve Vasseur azt tartotta a legfontosabbnak, hogy mindkét pilótájuk túlélje a rajtot és az első kanyart, mert az jó kiindulási alapot jelentene a folytatásra.