Kategória: Formula 1

  • Norris kevésbé magabiztos, a Mercedes most elkaphatja a McLarent?

    Norris kevésbé magabiztos, a Mercedes most elkaphatja a McLarent?

    Egyáltalán nem magától értetődő, hogy Lando Norris meg tudja nyerni a pole-ból a Brazil Nagydíjat. Az összetett éllovasa elmondta, kevésbé magabiztos most, mint Mexikóban.

    Már akkor is izgalmas Brazil Nagydíj elé nézünk, ha a magyar idő szerint este 6 órakor rajtoló interlagosi versenybe nem kavar bele az eső, hiszen az időmérő óta a csapadék újra lemosta az aszfaltról az oda felhordott gumiréteget, így a csapatok bizonyos szempontból az ismeretlenbe ugranak fejest, a Pirelli ráadásul az egy és a két kiállást is megfelelő stratégiának tartja.

    Nagy a változatosság a Pirelli szokásos stratégiai étlapján:

    Forrás: Pirelli

    Lando Norris a sprintet ugyan megnyerte, de meg kellett dolgoznia érte, hiszen Kimi Antonelli rendesen megszorongatta őt a piros zászlós újraindítás után. Azóta persze lehetett változtatni az autók beállításain, és Norris elmondása szerint ezt ők nagyobb mértékben tették, mint a Mercedes, a pontverseny éllovasa azonban mégsem olyan magabiztos, mint a mellőle induló Kimi Antonelli.

    „Attól függ, mire gondolsz, ha a versenytempóra, akkor nem a legjobban – felelte a magabiztosságát firtató kérdésre az időmérő utáni sajtótájékoztatón. – Mexikóban például sokkal magabiztosabb voltam. Ma reggel, amikor láttam a Mercedes és Kimi tempóját, az kicsit visszavett az önbizalmamból. De még mindig gyorsak vagyunk. Van egy kis előnyünk az időmérőkön, és remélem, hogy a versenyre is megmarad ez a forma. Viszont az időjárás ismét változni fog, állítólag még hidegebb lesz, ami inkább nekik kedvezhet, és a szélirány is változik. Minden pálya más, minden érzés más. De úgy érzem, jól vezetek. A szezon elején még voltak gyenge pontjaim, de mostanra ezeket nagyon lecsökkentettem – már nem tizedek, hanem századok választanak el. Ha össze tudom rakni az erős részeket, és a gyengébbek sem annyira rosszak, akkor minden jól alakul.

    Hivatalos: Max Verstappen nem áll fel a Brazil Nagydíj rajtrácsára

    Antonelli ezzel szemben azt mondta, ő „nagyon” magabiztos a 71 körös futam előtt. „A tempónk ma reggel nagyon erős volt, és holnap hasonlóan hűvös idő várható, ami segíthet nekünk. De piszkos levegőben menni sosem könnyű, szóval remélem, hogy erős tempónk lesz, nyomás alá tudjuk helyezni Landót, és harcolhatunk a győzelemért.

    Arra a kérdésre, hogy minden a rajtnál fog eldőlni, az olasz érezhetően nem akarta elárulni, hogy mennyire lesz bevállalós, csak annyit mondott, feleslegesen nem akar kockáztatni. „Idén sok versenyen láttuk, hogy a rajt döntő fontosságú. Lando mostanában nagyon jól rajtol, szóval nekem valami különlegeset kell hoznom. De az a célom, hogy normál rajtot vegyek, ne kockáztassak feleslegesen, és megtartsam a pozíciómat, aztán onnantól majd meglátjuk.”

    Ami a harmadik rajtkockából kezdő Charles Leclerc-t illeti, ő úgy vélte, „ha sikerül megtartani a harmadik, második vagy akár első helyet a rajt után, akkor jó esélyünk lehet” a dobogóra, míg természetesen a 4. helyről induló Oscar Piastrit sem lehet leírni.

  • Betonvágóval estek neki a brazíliai F1-es pályának, hogy ne legyen újabb dráma

    Betonvágóval estek neki a brazíliai F1-es pályának, hogy ne legyen újabb dráma

    A Brazil Nagydíj sprintjén három pilótán, köztük a világbajnoki címért küzdő Oscar Piastrin is kifogott a pálya hármas kanyarjában felgyűlt víz, a szervezők azonban tettek róla, hogy a nagydíjon ez már ne jelenthessen problémát.

    A világbajnoki cím szempontjából akár döntőnek bizonyuló jeleneteket láthattunk a Brazil Nagydíj sprintfutamán, amikor Oscar Piastri a hármas kanyar rázókövére hajtva eldobta a McLarent, ezzel egyről 9 pontra növelve a hátrányát a sprintet megnyerő Lando Norrisszal szemben. Az ausztrál versenyző utólag elmondta, egy kicsit az előző körében is ráment a belső oldali rázókőre, és valószínűleg a kicsúszásakor az fogott ki rajta, hogy előtte a csapattársa keményebben ráhajtott a szóban forgó részre, amivel vizet vert fel, csúszósabbá téve a rázókő felületét, de elismerte, hogy ettől még nem kellett volna ráhajtania.

    A pillanat, amikor Norris ráhajt a kerékvetőre, vizet verve fel a mögötte érkező Antonellinek és Piastrinak:

    Piastri után közvetlenül ráadásul Nico Hülkenberg, majd Franco Colapinto is kicsúszott ugyanott – a legjobban az argentin törte össze az autóját, míg a német tovább tudott menni –, ami szintén azt mutatja, hogy a felvert vízpermet dominóeffektust indított el.

    Noha a versenyre nem jósolnak esőt, ha esetleg mégis esne, a hármas kanyarban valószínűleg nem ismétlődne meg a sprinten látott helyzet, a Brazil Nagydíjon szervezői a The-Race.com beszámolója szerint ugyanis betonvágóval estek neki a kerékvetőnek, hogy azokban rögtönzött vízelvezető árkot alakítsanak ki, ami a fűre tereli a felgyülemlett vizet.

    A szaklap szerint a víz egyértelműen a rossz tervezésnek köszönhetően gyűlhetett fel a hármas kanyarban, a helyzetet pedig súlyosbította, hogy az idei versenyre a kettes kanyar aszfaltjába is vízelvezető barázdákat vágtak, ezek pedig közvetlenül a hármas kanyar felé vezették a vizet.

    Piastri, Hülkenberg és Colapinto kicsúszása egyszerre:

  • Hivatalos: Max Verstappen nem áll fel a Brazil Nagydíj rajtrácsára

    Hivatalos: Max Verstappen nem áll fel a Brazil Nagydíj rajtrácsára

    Max Verstappen és a Red Bull bevállalta a büntetést, így a holland bokszutcából kezdi a Brazil Nagydíjat.

    Az a forgatókönyv érvényesült, amiről korábban mi is írtunk, azaz a Red Bull bevállalta a büntetést és Max Verstappen csak a bokszutcából fogja kezdeni a Brazil Nagydíjat. A holland csupán a 16. helyet szerezte meg az időmérőn, miután nem jól sültek el a sprintfutamot követő drasztikus beállításbeli változtatások az autóján, Helmut Marko, a bikások motorsport-tanácsadója pedig már a kvalifikáció után megerősítette, hogy az egyik opció számukra a helyzet mentésére a bokszutcai rajt lehet.

    Ezt végül meglépte a csapat, amely így szabadon módosíthat a beállításokon és az autó specifikációján (például felteheti a két, korábban kipróbált padlólemez közül a másikat), illetve friss erőforrás-elemekkel láthatja el a mindenből a büntetlenül felhasználható utolsó egységet koptató Verstappent.

    Miután az RB21-es már pénteken sem volt elég gyors, a Red Bull a sprintfutamot követően nagy változtatásokat hajtott végre az autón, és például visszatért a Yuki Tsunoda által a sprinten használt korábbi padlólemez-verzióhoz. Ez azonban csak rontott a helyzeten, Verstappen Q1-es kiesése után pedig a címvédő is teljesen tanácstalanul állt azelőtt, hogy mi siklott félre.

    A Red Bullnak most lehetősége lesz visszaváltoztatni a kockázatos beállítások egy részét, vagy akár teljesen új irányba is elmehetnek, amiben persze megintcsak ott van annak a rizikója, hogy rosszabb helyzetbe kerülnek, mint amiben a sprinten voltak. Ezzel együtt Verstappen már csak abban is bízhat, hogy a friss V6-os Honda-motor nyújt neki némi többletteljesítményt mára és a szezon hátralevő részére

  • McLaren: Piastri most tanulja, miként legyen gyors

    McLaren: Piastri most tanulja, miként legyen gyors

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke részletesebben beszélt Oscar Piastri helyzetéről a Brazil Nagydíj időmérő edzése után, és elmondta, bizonyos mértékig ismét hátrányban volt az ausztrál a körülmények miatt.

    Noha Brazil Nagydíjon jobban érzi magát az autóban, mint az előző két versenyhétvégén, azaz Mexikóban és Austinban, Oscar Piastri az időmérő edzésen 0,390 másodperccel kapott ki a pole pozíciót megszerző Lando Norristól, és csak a 4. helyre kvalifikált. Az ausztrál pilótának ez volt a legnagyobb lemaradása a csapattársához képest a sprint és a rendes időmérő együttesen hat szakaszában (a legközelebb a szombati Q2-ben volt Norrishoz, akkor csak 0,043 másodperccel maradt el tőle), azonban még ezt követően is azt mondta, hogy jobb a helyzet, mint korábban.

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke viszont kiemelte, hogy a brazíliai második nap nehezebb volt Piastrinak, mint az első, mert bizonyos mértékben ismét olyan vezetéstechnikával lehetett gyorsan menni, mint amire Mexikóban és Austinban szükség volt.

    Talán sosem kapunk választ Piastri rejtélyes visszaesésére

    „Ma sokkal kisebb volt a tapadás, mint tegnap. Az autó gyors vezetéséhez szükséges technikák kicsit hasonlítanak azokra, amiket Austinban és Mexikóban kellett alkalmazni. Oscar éppen most tanulja és építi be ezeket a technikákat, de idő kell, hogy természetes mozdulatokká váljanak. Különösen ilyen körülmények között, amikor minden kanyarban bizonytalan, mennyi tapadást találsz – a szél miatt is –, ez még Landót is megfogta az első Q3-as próbálkozásánál” – idézi az olasz szakembert a Motorsport.

    „Landónak az ilyen alacsony tapadási körülmények között természetesebben megy, amit csinálnia kell, és ezzel ténylegesen időt tud nyerni – folytatta Stella. – Az elmúlt három futamon egyaránt alacsony volt a tapadás, ilyenkor pedig az a cél, hogy az autót úgy vezesd, ahogy akarod, miközben az csúszik. Oscarnak ez még tanulási folyamat, de tudjuk, hogy villámgyorsan tanul, és biztos vagyok benne, hogy holnap erős versenye lesz.”

    Arra a kérdésre, hogy miért nem foglalkoztak a szezon korábbi részében Piastri nehézségeivel, ha tudott volt, hogy ilyen körülmények között nehezebben boldogul, Stella így felelt:

    „Nemcsak arról van szó, hogy Oscar még sosem találkozott ennyi egymást követő hasonló körülménnyel, hanem az is szokatlan, ahogy a gumik és a tapadás viselkednek az utóbbi három versenyen. Nem is annyira a brazíliai első nap volt ilyen, inkább a második, amikor egyszerűen nincs elég tapadás, és az autót csúsztatni kell, miközben próbálod irányítani. Ezek furcsa, szokatlan körülmények. Ugyanakkor ez egy rendkívül versengő sport, és a különbségek az utolsó egy százalékban dőlnek el. Még ha azt mondjuk is, hogy Oscar már járt Brazíliában, ez mindössze a harmadik alkalma, és minden évben kicsit mások a körülmények.”

    „A legokosabb srác” – Norris tényleg kidobott egy banánhéjat, amitől Piastri a falba csúszott

    Stella ezután felhívta a figyelmet, hogy a szezon korábbi részében Norris is küzdött azzal, hogy megfelelően érezze az autót, ebben az időszakban pedig Piastrinak ment jobban ez. „Ha Landóra gondolunk, neki is idő kellett, hogy hozzászokjon, hogyan viselkedik az MCL39. A szezon elején még arról beszélgettünk, hogy meg kell érteni az első gumik működését, hol van a tapadáshatár, mikor csap át az autó túlkormányzottságba. Ez sok időt és munkát vett igénybe Landótól, és amikor neki nem volt meg az érzése az autóval, akkor ő volt hátrányban. A különbségek nagyon aprók.”

  • „Szerencsés vagyok” – 57G-s becsapódásáról nyilatkozott a brazilok újonca

    „Szerencsés vagyok” – 57G-s becsapódásáról nyilatkozott a brazilok újonca

    Noha az időmérő edzésen nem tudott részt venni, szerencsésnek tartja magát a Brazil Nagydíj sprintfutamán hatalmas balesetet megúszó Gabriel Bortoleto.

    Elképesztően nagy bukást szenvedett el az F1-ben életében először hazai pályán rajthoz álló Gabriel Bortoleto a Brazil Nagydíj sprinfutamának utolsó körében, amikor megpróbált bevetődni Alex Albon mellé a célegyenes végén. Az újonc szinte azonnal elveszítette az uralmat a Sauberje felett, majd először a belső oldalon levő falnak, utána pedig a bukótérben levő védősávnak csapódott. Az első becsapódás során 34G, a másodiknál 57G hatott rá, ami egyenként is brutális, de gyors egymás utánban még inkább megterheli az emberi testet.

    Bortoleto a saját lábán szállt ki a roncsból, majd az orvosi központba vitték, ahol megállapították, hogy nem esett baja, így részt vehet az időmérőn. Ennek ellenére végül egyetlen kört sem tett meg a kvalifikáción, mert a szerelők nem tudták időben újjápíteni az autóját, de így is szerencsésnek érezheti magát.

    „Szerencsés vagyok – idézi őt a RacingNews365.com. – Mondtam az orvosoknak, hogy kiszálltam az autóból a saját lábamon, és persze éreztem némi fájdalmat itt-ott, de ez teljesen normális, ugyanúgy, mint bármelyik másik versenyhétvégén. Mindig szokott kicsit fájni a vállam, most is ugyanolyan volt. Szóval nagyon szerencsés vagyok, mert ennél sokkal rosszabbul is járhattam volna. De most itt vagyok, egyben, beszélek veletek, majdnem mentem az időmérőn, felkészültem, mindent megtettem, amit kellett.”

    Nézői videókon a bukás:

    A Sauber szerelői három órán át hősiesen küzdöttek azért, hogy Bortoleto részt vehessen az időmérőn, és úgy tűnt, hogy perceken múlt, hogy ez nem jött össze, de a brazil utólag elmondta, ennél vélhetően több idő kellett volna még ahhoz, hogy értékelhető teljesítményt nyújthasson.

    „Nehéz megmondani. Ott voltunk, az autó már a földön volt, már bekötötték a biztonsági övemet is, de ha mindent rendesen akarsz csinálni, kellett volna még egy kis idő – valószínűleg még 20–30 perc, hogy az autó teljesen készen álljon az időmérőre. Ha végül kiküldtek volna, az csak arra lett volna jó, hogy megnézzük, működik-e az autó, hiszen mindent újjáépítettek. Szóval csak teszteltük volna, hogy a motor jár-e, minden rendben van-e, és hogy az autó egyben van-e. Azt hiszem, ez volt a helyzet.”

  • Büntetés várhat Verstappenre, miután ismét drasztikusat léphet a Red Bull

    Büntetés várhat Verstappenre, miután ismét drasztikusat léphet a Red Bull

    Benne van a pakliban, hogy a 16. helynél is hátrébbról kell indulnia Max Verstappennek a Brazil Nagydíjon, de ha így dönt a Red Bull, annak lesznek pozitív hozadékai.

    Megdöbbentően alakult a Brazil Nagydíj időmérő edzése Max Verstappen számára, hiszen az azelőtt még vb-álmokat dédelgető holland először esett ki a Q1-ben pályafutása során úgy, hogy nem műszaki hiba vagy baleset volt ennek az oka. A négyszeres világbajnok ezt követően lényegében lemondott a vb-címről, ami persze nem jelenti azt, hogy a magyar idő szerint vasárnap este 18 órakor kezdődő versenyen ne próbálna meg mindent megtenni azért, hogy minél jobb helyen végezzen.

    „Egyszerűen borzalmas volt. Egyáltalán nem tudtam nyomni, az autó teljesen kezelhetetlen volt. Iszonyatosan csúszkált, a határ alatt kellett vezetnem, csak hogy ne pördüljek meg, de ez nyilván nem működik. Először is elemeznünk kell, mi történik, mert most egyszerűen nem értem, hogyan lehet ennyire rossz. Ez most a legfontosabb számunkra, hogy megértsük” – nyilatkozta a német Sky-nak azok után, hogy a Red Bull drasztikusan megváltoztatta az autója beállításait a sprintfutam után.

    Verstappen lemondott róla, Piastri viszont továbbra is hisz a vb-címben

    „Kockáztattunk. Jelentősen megváltoztattuk az autót, mert ilyen kockázatokat kell vállalni, ha esélyt akarsz adni magadnak, hogy visszahozd az autót abba a tartományba, ahol ismét versenyképes lehet” – indokolta meg a döntést Laurent Mekies, a Red Bull csapatfőnöke, míg Helmut Marko, a bikások motorsport-tanácsadója az ORF-nek elmondta, az is terítéken van, hogy a parc fermé megsértésével további drasztikus változtatásokat eszközölnek és Verstappen a bokszutcából kezdi majd a versenyt.

    „Most át kell gondolnunk, mit kezdünk ezzel a helyzettel. Lehet, hogy további drasztikus változtatásokat eszközölünk – ez a bokszutcai rajtot jelentené –, de előbb le kell ülnünk, és nyugodtan megvizsgálni, mi a legjobb megoldás” – jelentette ki.

    Egy ilyen döntésnek a pozitív hozadéka lenne, hogy a Red Bull új erőforrás-elemeket szerelhetne be Verstappen autójába. Mivel a két McLaren-pilótához hasonlóan a holland is minden fő egységből az utolsót használja (míg kipufogórendszerből Norrisnak és Piastrinak bőven van tartaléka), ezzel előnybe kerülhet az utolsó négy versenyre, hiszen neki frissebb elemek lennének az autójában.

  • Verstappen lemondott róla, Piastri viszont továbbra is hisz a vb-címben

    Verstappen lemondott róla, Piastri viszont továbbra is hisz a vb-címben

    Max Verstappen a Brazil Nagydíj időmérő edzése után kijelentette, elfelejtheti az idei vb-címet, míg Oscar Piastri kitartott amellett, hogy megoldódtak az előző két hétvégén tapasztalt nehézségei, de azt elismerte, hogy mostanában nem úgy mennek a dolgai, ahogyan szeretné.

    Lando Norris egyik üldözőjének sem alakult eddig jól a brazíliai F1-es hétvége, hiszen Max Verstappen hátránya 36-ról 39 pontra, Oscar Piastrié pedig 1-ről 9 pontra nőtt a szombati sprintfutamon, és jelen állás szerint a nagydíjon mindkettejüké tovább fog, hiszen Norris megszerezte a pole-t, míg csapattársa a 4., a holland pedig mindössze a 16. helyre kvalifikált. Ám míg az ausztrál bizakodó és továbbra is hisz a vb-címben, addig Verstappen lényegében lemondott róla.

    Noha a Q3-ban végül tetemes, közel 4 tizedmásdoperces hátrányban végzett Norrishoz képest, Piastri kitartott amellett, hogy az austini és mexikói futamokon tapasztalt vezetési nehézségeit maga mögött hagyta. „Úgy gondolom, Austinban és Mexikóban volt néhány dolog, amit meg kellett tanulnom, és voltak olyan helyzetek, amikben nem éreztem magam természetesen komfortosan, így alkalmazkodnom kellett. Ezen a hétvégén – különösen tegnap – azonban minden sokkal természetesebbnek érződött. Már az első szabadedzés első körétől jól éreztem magam az autóban, és a köridők is könnyen jöttek. Ma kicsit nehezebb volt az időjárási körülmények miatt mindent kihozni a lehetőségekből, de nem gondolom, hogy ugyanazok a problémák visszatértek volna. Még mindig hiszek abban, hogy képes vagyok versenyeket és bajnokságot nyerni, de mostanában a dolgok nem mennek olyan könnyen, mint szeretném.”

    „A legokosabb srác” – Norris tényleg kidobott egy banánhéjat, amitől Piastri a falba csúszott

    Piastri az időmérő után hosszabban beszélt a sprinten elkövetett, kiesést eredményező hibájáról, és ismét elismerte, hogy ő rontott. „Az előző körben is használtam azt a rázókövet, és akkor semmi gond nem volt vele. Visszanézve láttam, hogy néhány versenyző előttem is ráment, és talán több vizet hagytak ott, ahol én mentem. Valószínűleg nem kellett volna a rázókőre hajtanom, de a pálya állapota is megváltozott az előző körhöz képest, és nyilván nem én voltam az egyetlen, akit ez meglepett. Megint csak azt tudom mondani, hogy valószínűleg nem kellett volna a rázókőre mennem, de sajnos a következmények túl nagyok lettek.”

    Verstappen kiszállt a vb-harcból?

    Piastri tehát még bizakodik, ám az autója beállításait a sprint után felforgató Max Verstappen pályafutása első nem baleset vagy műszaki hiba következtében bekövetkezett Q1-es kiesése után úgy vélte, innentől nem kell a bajnoki címről beszélni az esetében.

    „Ezt elfelejthetem” – felelte, amikor erről kérdezték, majd arra a kérdésre, hogy „Tényleg?”, megerősítette, hogy „Igen, teljesen biztos.”

    „Ahonnan rajtolunk, onnan ez nem fog működni, és ilyen teljesítményekkel… hát, felejtsd el” – tette hozzá.

    Mivel Yuki Tsunoda is csak a 19. helyen végzett az időmérőn, a Red Bull a 2006-os Japán Nagydíj óta először búcsúzott mindkét autójával a Q1-ben. „Egyszerűen rossz volt” – nyilatkozta Verstappen a Sky Sports-nak. – Egyáltalán nem tudtam nyomni. Az autó teljesen kiszámíthatatlan volt, sokat csúszkált, így nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne hibázzak, de ez persze időmérőn nem működik. Nem ezt akarod látni. Az egész hétvége elég nehéz volt eddig is, de ez most váratlan volt, főleg azután, hogy elég sokat változtattunk az autón. Egyszerűen nem reagált, nem volt tapadásom, így rengeteget kellett visszavennem a tempóból, és ez egyszerűen nem működött.”

  • Hamilton nincs jól mentálisan, már előre eltemette a brazil futamot is

    Hamilton nincs jól mentálisan, már előre eltemette a brazil futamot is

    Már az időmérő edzés után újabb „elbukott hétvégeként” aposztrofálta a brazíliait Lewis Hamilton. 

    Lewis Hamilton a sprintidőmérő után a Brazil Nagydíj rendes kvalifikációján is kiesett a második szakaszban, sőt, még rosszabbul is szerepelt, hiszen a 11. helyett ezúttal csak a 13. rajtkockát szerezte meg. Miként azt általában a csalódáskeltő szereplések után szokta, a hétszeres világbajnok ezúttal is szűkszavúan értékelt. „Egyáltalán nem volt tapadásom hátul. A gumik ma egyszerűen nem működtek. Az autó beállítása rendben volt, a probléma az volt, ahogyan a gumikat előkészítettük” – közölte, majd egy másik interjúban hozzátette, hogy „ez mind a garázsban történik.”

    Hogy a probléma ismét a Ferrari folyamatainak hibájára vezethető-e vissza, arról azt mondta: „Nem tudom, nem emlékszem, hogy ugyanaz a probléma lenne-e, szerintem nem. A kivitelezés – abban az értelemben, hogy mikor jöttünk ki a pályára és hogyan – rendben volt, csak a hátsó gumik olyan állapotban voltak, hogy egyszerűen nem tudtam elérni a megfelelő hőmérsékletet, hogy működésbe hozzam őket.”

    Mivel Hamiltonon minden interjú során látszott a frusztráció, a mentális állapotáról is kapott kérdés. „Ööö… nem túl jól, nem túl jól. Megteszem, amit tudok holnap – felelte arra a kérdésre, hogy hogyan érzi magát. – Egyszerűen minden hétvégén rosszul alakulnak a dolgok, de holnap felkelek, és újra megpróbálom.”

    Hogy a 13. helyről mire lehet képes, azzal kapcsolatban nem volt derűlátó. „Őszintén szólva nem várok semmit, meglátjuk, mi történik. Azt hiszem, ez is egy elbukott hétvége lesz” – jelentette ki, mivel szerinte „lehetetlen előzni”, ezért ebből a helyzetből „nem tudok semmit csinálni.”

  • Verstappen tavaly a 17. helyről nyert Brazíliában, de ez a mellényúlás most nagyon másmilyen

    Verstappen tavaly a 17. helyről nyert Brazíliában, de ez a mellényúlás most nagyon másmilyen

    Nem túlzás azt mondani, hogy Max Verstappen az F1-es karrierje egyik legrosszabb időmérős teljesítményét abszolválta az idei Brazil Nagydíjon, amin csak a 16. helyen végzett. A holland elmonda, kénytelen volt túlontúl óvatosan vezetni, míg a Red Bull csapatfőnöke a balul elsült kockázatvállalásról beszélt.

    Ha felidézzük, Verstappen hogyan nyerte meg a tavalyi interlagosi futamot szintén a mezőny hátsó traktusából rajtolva, talán még nem is feltétlenül kellene leírni a holland idei esélyeit, ám alaposabban megvizsgálva látható, hogy nagyon más előzmények vezettek ahhoz, hogy a négyszeres világbajnok ezúttal már a Q1-ben kiessen. Egy évvel ezelőtt Verstappen részben az időjárás szeszélyeinek is köszönhetően kvalifikált csak a 12. helyre, és ehhez kapott még öt rajthelyes hátrasorolást egy motorkomponens cseréje miatt. A futamon aztán az eső zűrzavara is segített neki az előretörésben, miközben egy olyan autót vezetett, amely továbbra is a mezőny legjobbjai közé tartozott.

    Idén viszont egyáltalán nem ez volt a helyzet a Red Bull versenyképességével, a holland súlyos tapadáshiányra panaszkodott már az autóban ülve is, amit kiszállva csak megerősített.

    „Egyszerűen szörnyű volt. Egyáltalán nem tudtam odatenni magam, az autó összevissza csúszkált. Vissza kellett fognom magam, hogy el ne dobjam, ez pedig nem valami előnyös egy időmérőn. Ki kell elemeznünk, hogy mi folyik itt. Nem igazán értem, hogyan lehet ilyen rossz a helyzet, így a legfontosabb jelenleg, hogy egyáltalán ezt megértsük” – nyilatkozta Verstappen a Sky Sportsnak.

    Öntelt, lusta F1-es mérnököket tessék, szabadon vihetők – kisöprésbe kezd az Aston Martin

    Laurent Mekies csapatfőnök elismerte, hogy az istálló jelentős változtatásokat vitt véghez Verstappen autóján, miután a hétvége addigi részében nem tudtak versenyre kelni a McLarenekkel. Ehhez a Yuki Tsunoda által gyűjtött adatokat is felhasználták, aki a sprinten a már átalakított autóval rajtolt a bokszutcából, kísérleti alanyként használták ugyanis őt a hétvége fontosabb szakaszát szem előtt tartva.

    „Nyilvánvalóan ilyesmire senki sem számított. Már a megérkezésünktől fogva elégedetlenek voltunk az autóval, ezt az edzés, a sprint időmérője és a sprintverseny alatt is lehetett hallani” – fogalmazott Mekies.

    „Olyan helyzetben találtuk magunkat, amelyben a győzelemért nem voltunk harcban, viszont csatázhattunk a közvetlen üldözőcsoporttal. Nem titok, hogy kockáztattunk egy kicsit az időmérő előtt annak reményében, hogy jobb helyzetbe hozzuk az autót, de ez fordítva sült el. Néha ez az ára a kockázatvállalásnak, nem sülhet el mindig úgy, ahogy akarjuk. Fájdalmas, ami történt, de ebből is tanulhatunk és fejlődhetünk.”

    Mekies végezetül még nyomatékosította, hogy valóban jelentősen hozzányúltak Verstappen autójának konfigurációjához a sprint és az időmérő között. „Nem csak finomhangolásról van szó, merész változtatásokat végeztünk, de már hosszú ideje merész hozzáállást folytatunk. Mi így versenyzünk, még ha néha vissza is üt.”

  • Norris egy hiba után is pole-t szerzett, Verstappen drámai mélypontra került a Brazil Nagydíj időmérőjén

    Norris egy hiba után is pole-t szerzett, Verstappen drámai mélypontra került a Brazil Nagydíj időmérőjén

    Bár rosszul kezdte a Q3-at, végül így is pole-t szerzett és három pozícióval legyőzte csapattársát Lando Norris a Brazil Nagydíj időmérőjén. A Red Bullnál fájdalmas eredménnyel zárult a Max Verstappen autóján elvégzett változtatás, a holland a 16. hellyel már a Q1-ben kiesett.

    Három órával a sprintverseny vége után, immár teljesen száraz pályán érkezett az időmérő Interlagosban – a csapatok intenzív munkával töltötték ezt az időt, egyeseknek a sprinten összetört autót is helyre kellett hozniuk, és nagyobb változtatásokat is foganatosítani lehetett még a hétvége eddigi tapasztalatai alapján. A Red Bullnál fel is áldozták ennek érdekében a sprinten Yuki Tsunodát, aki a bokszutcából rajtolt, és olyan beállításokkal kísérletezett, amelyek segíthetnek Verstappennek is a továbbiakban – és a csapatfőnök Laurent Mekies szerint fel is használták az ekkor tanultakat a hollandnál.

    Ez pedig kulcsfontosságú lehet a Q1-ben történtek ismeretében, ahol Verstappen egészen váratlan módon kiesett, így a 16. helyre állhat csak fel a vasárnapi rajtrácson. A holland még a szakasz utolsó harmadának kezdetekor futott körével is a kiesőzónában tartózkodott, és újabb kerékcsere helyett a pályán maradt néhány lassú körre, hogy a hajrában még egyszer próbálkozzon ugyanazon a lágy gumiszetten – ám ekkor sem járt sikerrel, 747 ezreddel maradt el az etalont felállító Norris mögött, amivel már nem lehetett továbbjutni.

    A 16. helyen végző Verstappen a 2021-es Orosz Nagydíj óta először esett ki egy időmérő Q1-es szakaszában, mögötte pedig Esteban Ocon, Franco Colapinto és Yuki Tsunoda végzett, vagyis mindkét Red Bull számára véget ért a kvalifikáció ezen a ponton. Pedig csak a négy utolsó helyet kellett elkerülni ezúttal, hiszen Gabriel Bortoleto autóját nem sikerült időben megjavítania a Saubernek a sprint végén történt baleset után, így a brazil pilóta pályára sem tudott hajtani.

    A Q2 legnevesebb kiesője aztán Lewis Hamilton lett, aki a pénteki időmérő után megint lemaradt a végjátékról – csak öt tizeddel maradt el az ismét leggyorsabb Norristól, ám hárommal csapattársától, Charles Leclerc-től, aki ezzel az idővel negyedik lett, a hétszeres világbajnok viszont a 13. helyen ragadt. Előtte Fernando Alonso és Alexander Albon, mögötte Lance Stroll és Carlos Sainz állnak majd a rajtrácson, ők lettek ugyanis a további kiesők.

    A legnagyobb pozitív meglepetést idáig a Haasszal Oliver Bearman szállította, aki az első két szakaszt egy 3. és egy 2. hellyel zárta, így a mexikói futamon mutatott remeklés után ismét az élmezőny környékén találta magát.

    A fiatal brit a Q3-at is erősen, a harmadik leggyorsabb idővel kezdte, körülötte történt viszont fordulat, hiszen Piastri került az élre, két ezredmásodperccel gyorsabb idővel Leclerc-nél, miközben Norris az elrontott 1-es kanyar miatt a 10. helyen állt csak ekkor.

    A második próbálkozások során azonban Norris javította korábbi hibáját és az élre lőtt, hirtelen jelentős, három tizedes előnyben találta magát a Piastrit szintén átugró Leclerc előtt, miközben az ausztrál nem volt képes javítani. A csattanót Antonelli hozta a legvégén, aki felugrott a második helyre, vagyis ugyanúgy Norris mellől rajtolhat majd az első sorból, mint a sprinten. Leclerc így harmadik, Piastri negyedik lett végül, akit Hadjar, Russell, Lawson, a 8. helyen kikötő Bearman, valamint Gasly és Hülkenberg követ.

    Az időmérő végeredménye: