Kategória: Formula 1

  • Minden benne volt Hamilton mozdulatában, ahogy győzelme után faképnél hagyta az FIA elnökét

    Minden benne volt Hamilton mozdulatában, ahogy győzelme után faképnél hagyta az FIA elnökét

    A Lewis Hamilton Brit Nagydíjon szerzett győzelmét követő percek tele voltak ünnepléssel és pozitív érzelmekkel – leszámítva egyetlen rövid, de annál látványosabb közjátékot.

    Miután a hétszeres világbajnok két és fél éven át tartó győzelmi ínségét megszakítva áthaladt a célvonalon Silverstone-ban, a lassú levezető köre során hosszasan élvezte a pillanatot, majd az autóból kiszállva ünnepelt mercedeses csapattagjaival, ölelkezett a szüleivel, beszélgetett neki szintén gratuláló versenyzőtársaival, majd még kiment a lelátó közelébe, hogy rajongóival is közelebbi kapcsolatot teremtsen.

    Hamilton robbantja a számokat: senki nem nyert még ilyen soká is, ilyen sokáig és egy helyen ilyen sokszor

    Eközben pedig egy fél másodperces kézrázás után ridegen elsétált Mohammed Bin Szulajm, az FIA elnöke mellett – a televíziós közvetítésbe is bekerült jelenetről itt látható a videó.

    Hamilton éppen a mérlegelést végezte, amikor Szulajm megközelítette őt, türelmesen kivárta, hogy a brit lelépjen a mérlegről, majd kezet nyújtott neki. A hétszeres világbajnok azonban itt nem állt meg beszélgetésre, egy pillanatra az emirátusokbeli sportvezető kezébe dugta a sajátját, s egy rövid, sisakon keresztüli tekintet után már tovább is állt. Az FIA elnök ezt követően széttárta karjait, ami akár a gesztus miatti méltatlankodása is lehetett.

    Az már korábban is tudható volt, hogy Hamilton nem kifejezetten szívleli az FIA jelenlegi, 2021 vége óta székelő elnökét, akinek két és fél éves munkásságát balhék sora fémjelzi. Ezek egyike Hamilton csapatát, a Mercedest is közvetlenül érintette, ugyanis az elmúlt télen az FIA összeférhetetlenség miatt vizsgálatot indított a csapatvezető Toto Wolff, valamint az F1 Academyt igazgató felesége, Susie ellen. Az ügy ugyan gyorsan lezárult, de különösebb magyarázat azóta sem érkezett a kirobbantására, s emlékezetes, hogy amikor márciusban Hamiltont az FIA átláthatatlan működéséről kérdezték, a brit kendőzetlenül kijelentette, sohasem bízott Szulajmban.

    Hamilton: Sohasem bíztam az FIA elnökében

    Egyébként az új FIA-elnök egyik első feladata volt a Hamiltont hátrányosan érintő 2021-es szezonzárón történt procedurális hibák kivizsgálása is, amelyben ugyan egyértelműsítették a vonatkozó szabályokat, és eltávolították a posztjáról az elismerten hibázó Michael Masi versenyigazgatót, de a bajnokság végkimenetelén ez utólag már nem változtatott – persze azok után, hogy a Mercedes visszavonta óvását, nem is volt joga az FIA-nak megmásítani a bajnok személyét.

  • Wolff vízen járóként magasztalta Antonellit, majd lesajnálta F2-es ellenfeleit

    Wolff vízen járóként magasztalta Antonellit, majd lesajnálta F2-es ellenfeleit

    Andrea Kimi Antonelli alighanem növelte esélyeit a Mercedes jövő évi ülésére azáltal, hogy rossz sorozatából kilábalva Silverstone-ban esőben szerezte meg első Forma-2-es futamgyőzelmét.

    Ahogy telik az idő, ránézésre csak egyre komplexebbé válik a Mercedes 2025-ös pilótakérdése. Az elmúlt egy hét során ugyanis a három legfőbb jelölt esélyei egyaránt növekedni látszottak. Egyrészt spanyol forrásból jött a hír, miszerint Carlos Sainz újra képbe került a csapatnál, más információk szerint Jos Verstappen is tovább ügyködik azon, hogy átterelje fiát a Red Bulltól a Mercedeshez – amely ráadásul az utóbbi hetekben Toto Wolff reményeit valóra váltva tényleg bajnokesélyes alternatívaként prezentálja magát a holland számára.

    És ehhez jött még hozzá, hogy Antonelli is megvillantotta képességeit, éppen akkor, amikor a háttérfolyamatokból úgy tűnt, a Mercedes mégis korainak tartaná őt az F1-es autójába ültetni már 2025-re.

    A 17 éves olasz pilóta az új autók beállításával küszködő Premával eddig még dobogóra sem tudott állni idén az F2-ben, Silverstone-ban azonban domináns teljesítménnyel megnyerte a sprintversenyt. Igaz, ehhez az is kellett, hogy csak a 10. helyet szerezze meg az időmérőn, amivel elnyerte a fordított rajtrács pole-ját, ám szombaton a végig esős körülmények között valóban nagy fölénnyel, hiba nélkül érte el elsőként a kockás zászlót.

    Wolff szerint „szánalmas”, amit a Red Bull Jos Verstappennel csinált

    Wolff ezt követően nem győzte magasztali pilótáját, akit máris Lewis Hamilton lehetséges utódjának szerepébe helyezett.

    „Különleges pillanat volt, ahogy a legjobb brit versenyző megnyerte velünk a Brit Nagydíjat, miközben a garázsban ott állt velünk ez a fiatal olasz, akinek még vezetői engedélye sincs. Figyelte ezeket a jeleneteket, és bizonyára az járt a fejében, hogy egy napon ő is át akarja majd ezt élni. Talán nem itt, hanem Monzában” – idézi Wolffot a formu1a.uno.

    „Nehéz ez az év számára, láthatjuk, hogy ő és [csapattársa, Oliver] Bearman is mennyit szenved az autóval. Nem is annyira a versenytempóval, de volt két lefulladása is, amik elkerülhetőek lettek volna. Szombaton azonban vízen járt, olykor két másodperccel gyorsabb volt, mint bárki más. Jól látható a tehetség, a képzettség és a potenciál ebben a fiatalemberben.”

    Antonelli számára a vasárnapi F2-es főfutám már jóval feledhetőbben alakult, miután a mezőny közepéről rajtolva már az első körben kiforgatta őt Kush Maini, ami véget vetett a versenyének.

    „A győzelem megszerzése nagy terhet vett le a válláról. Vasárnap kiesett, de nem az ő hibája volt. Aki az ügyetlenek közé kvalifikál, annak az ügyetlenek ellen kell versenyeznie” – kritizálta Wolff a Forma-2 mezőnyének egy jelentősebb hányadát, noha a bajnoki tabellán Mainit csupán egyetlen pont választja el Antonellitől a 8-9. helyen.

  • Hamilton robbantja a számokat: senki nem nyert még ilyen soká is, ilyen sokáig és egy helyen ilyen sokszor

    Hamilton robbantja a számokat: senki nem nyert még ilyen soká is, ilyen sokáig és egy helyen ilyen sokszor

    2022 óta leginkább csak saját sikertelenségi mutatóinak felülírása kapcsán kerülhetett be a futamok utáni statisztikai összegzésekbe Lewis Hamilton, most azonban két és fél év után aratott első győzelmével egycsapásra több újabb jelentős rekordlistának is az élére állt.

    Ami talán a legnagyobb horderejű, és már egy héttel ezelőtt, a Brit Nagydíjra hangolódva fel is vetettük a lehetőségét: Hamilton a 9. győzelmét szerezte Silverstone-ban, ezzel új rekordot állított fel az egy pályán (és nagydíjon) elért első helyezések számában. Senki nem tudott még korábban ilyen sikeres lenni egy helyszínen, Michael Schumachernek Magny-Cours-ban van 8 győzelme, illetve emellett Hamiltonnak még a Hungaroringen is – ami azt jelenti, hogy a brit a következő hétvégén akár a magyar pályával is fellőheti magát a kilenc győzelmet szerzők klubjába, önmaga mellé.

    Hamilton az első hazai győzelmét 2008-ban szerezte a McLarennel, a továbbiakat azonban már mind a Mercedesszel. Egészen döbbenetes, de a Mercedes 2014-es felemelkedése óta Hamilton egyetlen alkalommal sem hiányzott a Brit Nagydíj dobogójáról – ez egy 11-es sorozatot jelent, a pályát tekintve viszont már 12-est, hiszen 2020-ban a 70. évfordulós nagydíjat is itt tartották, amin a brit második lett. Nem meglepő, hogy senkinek nem volt még ilyen sorozata egy helyszínen. Schumacher Imolában, Barcelonában, illetve Montrealban elért ugyan 12 dobogót, de ő sem sorozatban. Hamilton pedig Silverstone-ban összesen már 15-nél jár.

    A Mercedes hétszeres bajnoka az első F1-es versenyző, aki 300. nagydíjrajtja után is képes volt versenyt nyerni, egész pontosan a 344.-en. Bár ezen a listán egyelőre nincsenek túl sokan, Hamiltonon kívül csak Jenson Button, Schumacher, Rubens Barrichello, Kimi Räikkönen és Fernando Alonso lépték túl eddig a 300 részvételt. Eddig Räikkönen volt a legkésőbb is nyerő, ő 289. futamán állhatott fel a dobogó tetejére a 2018-as USA Nagydíjon. Alonso viszont idén már eléri a 400-at is, és ha bármikor nyer még karrierje során, azzal egész biztosan rá fog tromfolni Hamiltonra.

    Hamiltonnak 17 év és 27 nap telt el első és mostanáig utolsó győzelme között, ezzel szintén élére ugrott a vonatkozó listának, megelőzve a 15 és fél éves intervallumot átölelő Räikkönent. Alonso már idén is 21 év körülire tudná nyitni ezt az ollót, ha nyerne.

    Anthony Hamilton: Ha Lewis már nem lesz elég jó, szólni fogok

    Utóbbi két győzelme között pedig 945 nap telt el a britnek, ami soknak hangzik ugyan, de közelében sincs a rekordoknak – két és fél év azért nem a világ vége! A két győzelem között megejtett nagydíjrajtok számában ugyan 56-tal 7. a listán, a két győzelem között eltelt időben viszont csak a 25. – például Daniel Ricciardónak és Buttonnak is volt ennél hosszabb ínséges időszaka két siker között, Räikkönennek pedig kétszer is.

    Viszont ugyancsak nem volt még olyan versenyző, aki 17 különböző szezonban is futamot nyert volna, mostanáig Hamilton Schumacherrel állt holtversenyben, 16-tal.

    Kerek szám, hogy Hamilton éppen 150. dobogóját érte el a Mercedes színeiben, az viszont tökéletlen, hogy összességében ez volt 199. F1-es pódiuma. Nem nehéz látni, hogy hamarosan elérkezhet ez a szintén példátlan 200-as mérföldkő is számára.

    Nemzeti tömörülés

    A verseny rajtja előtt már külön cikkben emlékeztünk meg arról, milyen különlegességnek számított, hogy három brit pilóta zárt az élen egy időmérőt: az 1968-as Dél-afrikai Nagydíj óta nem történt ilyen velük – odáig viszont 21-szer is! Ahhoz viszont, hogy bármelyik nemzetnél a legutóbbi ilyen együttállást megtaláljuk, csak az 1997-es Francia Nagydíjig kell visszamennünk, az volt Németország egyetlen 1-2-3-ja időmérőkön, Michael Schumachert ugyanis Heinz-Harald Frentzen és Ralf Schumacher követte a rajtrácson.

    Hamilton, Russell és Norris összehozhatják, ami 42 éve egyetlen egyszer a franciáknak már sikerült

    George Russell kiesése ellehetetlenítette, de Verstappen futamvégi előretörése talán mindenképpen meghiúsította volna, hogy a britek a versenyen is kisajátítsák az első három helyet – ilyet is csak 1968-ban, Watkins Glenben tettek utoljára. Ám ha fennmarad a Mercedes és a McLaren erős formája, idén akár még nyílhat lehetőség arra a rendkívüli eredményre, amikor mindhárom dobogós felett ugyanolyan zászlót jelenítenek meg a kijelzőn.

  • 15 éve elmenekült autógyártó térhet vissza az F1-be, de ezúttal nem önállóan

    15 éve elmenekült autógyártó térhet vissza az F1-be, de ezúttal nem önállóan

    Egy váratlan paddockbeli híresztelés szerint a Toyota komolyan fontolgatja a Forma-1-be való visszatérést, ezúttal a Haas partnereként.

    A japán gyártó 2002-ben önálló gyári csapatként érkezett, 2009 végén pedig a gazdasági válság indokával hirtelen távozott is a sportból. Nyolc év alatt szerzett ugyan három rajtelsőséget és 13 dobogót, de a futamgyőzelmet nem sikerült elérnie, így a főbb célok beteljesülése nélkül zárult a projekt.

    A Toyota azonban most új formában a királykategóriába való újbóli visszatérést fontolgatja, a formula.hu értesülései szerint pedig erről már előrehaladott tárgyalásokat is folytat a Haasszal. A partnerség azonban kevésbé a japánok gyári részvételéhez, inkább az Alfa Romeo és a Sauber tavalyig tartó „névleges” együttműködéséhez hasonlítana jobban eleinte. A Toyota ugyan a feltételezések szerint részt vehetne a karosszéria egyes elemeinek a gyártásában (amit nagyrészt továbbra is a Dallara végezne), de a motorbeszállító a Ferrari maradna – bár egyelőre az sem zárható ki, hogy a jövőben motorgyártóként is beszállnának a japánok.

    A Toyota a 2009-ben Kölnben hátrahagyott, azóta több F1-es csapat által is igénybe vett szélcsatornáját is újra használatba venné, ami nagyban segítené a Haast a 2026-os karosszéria fejlesztésében. Ha a partnerség létrejön, az érthetően nagy lendületet adna a beszállása óta a mezőny közepe és vége között ingadozó Haasnak, amely ráadásul japán csapatfőnöke, Komacu Ajao révén a köteléket is könnyebben ki tudná alakítani Toyota vezetőivel – ami fontos lehet, hiszen a japán és az európai vállalati gondolkodásmód különbségei a múltban is többször előkerültek már a japán gyártók F1-es sikertelensége kapcsán, legutóbb a McLaren és a Honda partnerségekor.

    A Toyota bár az F1-ből kiszállt 15 éve, a gazdasági válság után visszatért az autósport más csúcskategóriáiba, többször lett bajnok a Rali-világbajnokságban és a Hosszútávú-világbajnokságban is.

  • Ismét terítékre kerülhet Mattia Binotto visszatérése a Forma–1-be

    Ismét terítékre kerülhet Mattia Binotto visszatérése a Forma–1-be

    Mióta a 2022-es szezon végén felállt és távozott Maranellóból, többször lehetett olyan híreket hallani, hogy Mattia Binotto hamarosan visszatérhet a Forma–1-be. Most ismét felmerült a neve.

    Mattia Binotto 2022 óta nem vállalt munkát a Forma–1-ben, de az azóta eltelt időszakban is fel-felbukkant a neve. Először az Audival hozták szóba, majd tavaly augusztusban az a hír járta, hogy Luca de Meo, a Renault-csoport vezérigazgatója őt szemelte ki a távozó csapatfőnök, Otmar Szafnauer helyére. Ebből azonban nem lett semmi, és azóta is Bruno Famin irányítja az Alpine F1-es gárdáját.

    Az a gárdát, amely nemrég elég nagy megrökönyödést kiváltva visszahozta a sportágba az onnan a 2009-ben az egy évvel korábbi szingapúri ütközésbotrány miatt elüldözött Flavio Briatorét, a Formu1a.uno értesülései szerint a 74 esztendős olasz egyik kiszemeltje az Alpine megerősítésére pedig nem más, mint honfitársa, Mattia Binotto.

    Az olasz szaklap azt írja, az Alpine tényleg megkereste már tavaly Binottót, de a szakember akkor azért utasította vissza az ajánlatot, mert kétségei voltak azzal kapcsolatban, hogy a többi gyártóhoz képest közismerten lemaradásban levő Renault-motorral nem lehet versenyképes csapatot építeni. Ám mivel az Alpine a hírek szerint azt fontolgatja, hogy 2026-tól a Mercedes vagy a Ferrari ügyfele lesz, Binotto hozzáállása a projekthez is változhat. A Formu1a.uno úgy tudja, már zajlanak az egyeztetések az 54 esztendős mérnökkel.

    Mick Schumacher meglepte az Alpine-t a teszten, de mit jelent ez a jövőre nézve?

  • Félelmetes csapatot épít az Aston Martin, már csak Newey hiányzik?

    Félelmetes csapatot épít az Aston Martin, már csak Newey hiányzik?

    Az Aston Martin F1-es csapata bejelentette rövid időn belüli újabb komoly igazolását.

    Miként annak közelségét már a Ferrari hétfői bejelentésekor sejteni lehetett, az Aston Martin is megtette a maga bejelentését, és elárulta, hogy a Scuderia leköszönő kasztniért felelős technikai igazgatója náluk folytatja 2025-től. Enrico Cardile 2005-től erősítette a maranellóiakat, de az F1-es csapatban csak 2016 óta dolgozott, technikai igazgatóvá pedig 2023-tól kezdődően léptették elő. Most kényszerszabadságra megy, és valamikor 2025-ben, az Aston Martin technikai főigazgatójaként áll majd munkába új csapatában.

    „Az ambíciók és vágyak világosak, és különleges lehetőség a részesévé válni ennek az utazásnak. Ez személyes és szakmai kihívás egyben, és már várom, hogy együtt dolgozzam a csapattal és sikeressé tegyük ezt az ikonikus márkát” – olvashatók a 49 éves szakember szavai a közleményben.

    Cardile lecseréli a vörös csapatruházatot / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Szeretném üdvözölni Enricót az Aston Martinnál, miközben meg akarjuk erősíteni a technikai vezetést a 2026-ban érkező jelentős szabályváltozások előtt – mondta Lawrence Stroll, az istállót tulajdonló konzorcium vezetője. – Izgatott vagyok, hogy továbbra is világszínvonalú szakembereket vonz a csapatunk. Enrico osztozik az F1-es siker iránti motivációmban, és minden erőforrás a rendelkezésére fog állni, hogy megvalósítsa ezt az ambíciót. Andy Cowell érkezésével és a meglévő vezetőinkkel félelmetes csapatot építünk.”

    „Enricónak közel 20 éves tapasztalata van a Ferrarinál, és új nézőpontot fog nyújtani a technikai stratégiánknak – tette hozzá Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke. – Ez kulcsfontosságú kinevezés a csapatnak, miközben továbbra is építkezünk a 2026-os szabályváltozásra, ami fontos lépés lesz az utunkon.”

    Miként Stroll is említette, az Aston Martin nemrég szerződtette Andy Cowellt, a Mercedes egykori motorfőnökét, aki az idén októberben váltja Martin Whitmarsh-t a cégcsoport vezérigazgatói pozíciójában. Cardile rövid időn belül tehát a második nagy kaliberű igazolás, de könnyen lehet, hogy nem az utolsó, hiszen mint azt nemrég megírtuk, az Aston Martin lépett elő a legnagyobb esélyessé a Red Bulltól távozó Adrian Newey-ért folyó versenyben. Amennyiben a 65 esztendős tervezőzsenit is sikerülne elcsábítani, az már tényleg igazán félelmetes csapat lenne.

    A Ferrari és Hamilton végleg lemondhat Newey-ról – ide tart a Red Bull zsenije

  • Titkos trükknek köszönheti látványos feltámadását a Mercedes?

    Titkos trükknek köszönheti látványos feltámadását a Mercedes?

    A Mercedes F1-es istállója sok mindent megértett, amit eddig nem, amihez egy rejtett változtatás is hozzájárult.

    Miután az Osztrák Nagydíjat követően Silverstone-ban már erőből is nyerni tudott, kijelenthető, hogy a Mercedes visszatért az élmezőnybe, és mostantól alighanem rendszeresen képes lesz harcba szállni a győzelemért. Hogy ez minek köszönhető, arról Toto Wolff a következőket mondta: „Hirtelen minden a helyére került, és aminek eddig nem volt értelme, annak lett. A fejlesztési irány a régi idők fejlesztési irányainak eredménye. Teljesítményt találunk, alkalmazzuk azt az autón, ami pedig megnyilvánul a köridőben. Az utóbbi két évben nem ez volt a helyzet.”

    A Mercedes csapatfőnöke hangsúlyozta, amiről az utóbbi években számtalanszor elmondta, hogy a Forma–1-ben nem létezik ilyen, azaz nem találtak csodaszert, hanem James Allison technikai igazgató vezetésével képesek voltak megfelelő egyensúlyt kialakítani az autónak, ami Hamilton és Russell számára is kezelhetőbbé tette azt. „Volt egy pillanat, amikor James vezetésével az adatoknak hirtelen elkezdett értelme lenni. Ahogyan csináltuk, ahogyan kiegyensúlyoztuk az autót és ahogyan jobb helyzetbe tudjuk hozni, ez volt a legfontosabb dolog. Nem egy csodatevő első szárny, hanem inkább az egyensúly, amit elértünk.”

    Hamilton, Mercedes, Brit Nagydíj
    Fotó: LAT Images / Mercedes

    Az ilyesmit pedig gyakran a mechanikai alkatrészek, úgy mint a felfüggesztés és a rugók változtatásával lehet elérni. Az Autosport pedig felhívta rá a figyelmet, hogy aligha véletlen egybeesés, hogy az Osztrák Nagydíjon dudor jelent meg a W15-ösön a felfüggesztés becsatlakozási pontjai fölött, a pilóta lábfejénél található kozmetikai panelen (főképünkön). A Mercedes állítása szerint ennek a dudornak a hűtéshez van köze, mert így több levegő juttathatnak a pilótafülkébe, ugyanakkor ez a megoldás eltérő attól, ahogyan általában a pilótafülke hűtését megoldják a csapatok, és az is furcsa, hogy nagyobb kitüremkedést csináltak ehhez, miközben az elülső légbeömlőt lezárták a külső levegő előtt.

     

    Emellett az Osztrák Nagydíj előtt a csapat nem jelezte az ilyenkor benyújtandó hivatalos dokumentumban, hogy változtatott volna a kozmetikai panelen, azaz aerodinamikai szempontból nem történhetett fejlesztés. A Brit Nagydíjon ráadásul a hűvös körülmények ellenére maradt a kitüremkedés, pedig ilyenkor nincs szükség megnövelt hűtésre. Ez ráerősített azokra a feltételezésekre, hogy más van a dolog mögött, a fotók tanulmányozása után pedig az Autosport szakértői arra jutottak, hogy a csapat módosított a lengéscsillapítók elrendezésén, ami nagyobb helyet követelt, és kritikus fontosságú lehet az aerodinamikai platform stabilizálásában.

    Természetesen mint minden változtatás, ez sem önmagában hozza meg a kívánt hatást, hanem az autó nagy egészének részeként, a többi komponenssel együttműködve éri el a kívánt hatást. Mindenesetre a W15-ösnek mostanra szélesebbé vált a működési tartománya mind a külső körülmények, mind a különböző leszorítóerő-szintek tekintetében, ami reményt ad arra, hogy mostantól a fejlesztések is jobban beváltják a hozzájuk fűzött reményeket.

  • Nem kellene ezt csinálnia – világbajnok honfitársa aggódik Norrisért

    Nem kellene ezt csinálnia – világbajnok honfitársa aggódik Norrisért

    Lando Norris nemcsak akkor nem rejti véka alá a véleményét, amikor Max Verstappent kell ostorozni, hanem akkor sem, amikor saját magát. Világbajnok honfitársa szerint azonban jobban tenné, ha nem lenne ennyire kemény.

    Hiába volt megint a McLaren a leggyorsabb autó, Lando Norris a Brit Nagydíjon sem tudott nyerni vele, ami egyértelműen annak köszönhető, hogy az utolsó etapra közepes helyett lágy gumikat kapott. A kiállása előtt vezető, de végül Lewis Hamiltonnal és Max Verstappennel szemben is alulmaradó brit szemmel láthatóan csalódott volt, amiért nem sikerült győznie a hazai versenyén, és szokásához híven kíméletlen őszinteséggel nyilatkozott.

    „A hétvégén egyértelműen mi voltunk a leggyorsabbak, mindig ott voltunk az első helyen vagy annak környékén, de tovább kell dolgoznunk csapatként. Nekem tovább kell dolgoznom magamon, és megpróbálni összerakni a dolgokat, miközben olyan sok a pozitívum. Rengeteg a jó dolog, az olyan dolog, ami a helyén van, de frusztráló, amikor ebben a szezonban már néhányszor eldobtunk valamit, ami a miénk kellett volna legyen.”

    „Az utóbbi időben sokat hallottam ezt, ezért utálom ismét ezt mondani, de igen, annyi minden jól megy, viszont az utolsó kiállásnál eldobtuk a győzelmet. Még ha tökéletes időzítéssel állok is ki, a döntés, hogy a lágy gumikat tesszük fel, nem a jó döntés volt. Lewis akkor is megnyerte volna [ha egy körrel korábban állok ki]. Két döntés a részünkről és minden odalett, ami különösen itt csalódáskeltő” – mondta az egyszeres futamgyőztes.

    McLaren, ünneplés. Brit Nagydíj, Norris, Brown, Piastri
    Azért mosolyogni is tudott / Fotó: McLaren

    Norris vélhetően amiatt is ennyire csalódott, hogy Max Verstappen zsinórban negyedik versenye növelte az előnyét az összetettben, ami mostanra már 84 pont. Mivel eddig a legnagyobb deficit, amit valaki behozva világbajnok lett, 46 pont (Verstappen 2022-ben Leclerc-rel szemben), Norris gyakorlatilag lemondhat az idei címről, különösen úgy, hogy két éve Verstappen a szezon elején, és nem annak felénél volt ekkora lemaradásban.

    Norris túlságosan kimutatja az érzelmeit?

    Noha teljesen más okból kifolyólag, mint az Osztrák Nagydíj után, Norris most sem próbált diplomatikus lenni, csak most nem mást, hanem magát ostorozta. Ez pedig aggasztja Jenson Buttont, 2009 világbajnokát, mondván üdvözlendő, ha valaki nem rejti el az érzelmeit, de ez már talán túl sok, és hátrányba hozhatja Norrist a riválisokkal szemben.

    „Landónak kicsit óvatosabbnak kell lennie az érzelmeivel. A legutóbbi és ezen a versenyen is nagyon lehúzta magát, ez pedig könnyen kicsúszhat az irányítása alól. Tudjuk, mennyire fontos, hogy mentálisan a megfelelő állapotban legyél. Annyira tehetséges, hogy nem akarom, hogy túlságosan önmarcangoló legyen, és a következő versenyre ne kerüljön ismét megfelelő állapotba. Illetve a riválisaidnak sem akarod elárulni, hogy magad alatt vagy, mert ez olyan gyengeség, amit nem akarsz kimutatni. Imádnivaló, hogy kimutatja az érzelmeit, és nagyszerű nekünk, nézőknek, de én a versenyképesség oldaláról közelítem meg. Nem szabadna ennyire lehúznia magát” – vélekedett Button a Sky Sports adásában.

    A tökéletes Hamilton is kevés lett volna – így úszott el a McLaren kettős győzelme Silverstone-ban

  • Volt iskolatársa kikotyogta, hogy Adrian Newey megy-e a Ferrarihoz

    Volt iskolatársa kikotyogta, hogy Adrian Newey megy-e a Ferrarihoz

    Adrian Newey jövője egyre inkább körvonalazódik, volt iskolatársának megjegyzése pedig újabb jel arra, hogy a tervezőzseni hol köthet ki 2025-ben.

    Miként arról nemrég beszámoltunk, sajtóhírek szerint mostanra az Aston Martin az egyértelmű favorit az Adrian Newey-ért zajló versenyben, és a silverstone-i istálló tűnik a Red Bulltól távozó tervezőzseni következő csapatának. Mindez azt jelenti, hogy a kezdetben a sztármérnökkel szóba hozott Ferrari Newey nélkül marad, a maranellóiakat az évek során többször is visszautasító szakember pedig nagy valószínűséggel soha nem lesz a Scuderia alkalmazottja.

    Az Autosport információi szerint a Red Bull és Newey közötti megállapodás részeként a mérnök szeptemberig nem beszélhet a jövőbeli terveiről, így nem csoda, hogy a múlt héten a Sky News-nak is csak annyit mondott erről, hogy „Nem tudom, jelenleg az RB17-es hypercaron dolgozom, aztán pedig kiveszek egy kis szabadságot. A múlt héten elmentem hét napra, és szerencsénk volt az időjárással is. Végigmentünk a déli parton a kutyáinkkal egy régi Aston Martin DB6-ossal, és remekül szórakoztunk.”

    Miután Newey Aston Martinnal kocsikázott, ott volt az F1-es Brit Nagydíjon, ahol tiszteletét tette az ismert brit autós újságíró, a BBC Top Gear című műsorának egykori házigazdája, Jeremy Clarkson is. A Newey-t gyerekkora óta ismerő, vele egy állami iskolába járó műsorvezető pedig a holland Viaplay-nek eleresztett egy igen erős célzást arra vonatkozóan, hogy Newey hova nem fog szerződni. „Akarnak egy kis exkluzívat? Tudom, hogy Adrian Newey Oxfordshire-ben, és nem Maranellóban keres házat.

    A jelenet:

     

    Clarkson állításait persze senki nem erősítette meg, de amennyiben tényleg így van, az egy újabb igen erős jel arra nézve, hogy a Red Bull zsenije nem fog a Ferrarihoz szerződni. De persze azt sem jelenti, hogy biztosan az Aston Martinhoz megy, hiszen az Alpine, a Haas, a Williams és a Mercedes főhadiszállása sincs messze.

    Verstappen aggódhat, hogy Newey másik csapathoz viszi ötleteit a 2026-os autóról

  • Kínos hibájukat érdekes indokkal magyarázza, Leclerc felelősségét is firtatja a Ferrari csapatfőnöke

    Kínos hibájukat érdekes indokkal magyarázza, Leclerc felelősségét is firtatja a Ferrari csapatfőnöke

    Frédéric Vasseur szerint bár rossz döntést hoztak a Brit Nagydíjon Charles Leclerc korai intermediate gumira váltásánál, nagyon kevésen múlt, hogy rossz helyett nagyon jó döntés legyen, és megérte kockáztatni. A csapatfőnök érvelése azonban kissé sántít.

    A májusi monacói győzelme óta eltelt négy versenyen mindössze 12 pontot szerző Charles Leclerc igencsak elkeseredett, mentálisan és érzelmileg is kiürült pilóta benyomását keltette a múlt hétvégi Brit Nagydíj után, és minden oka megvolt erre, hiszen ismét nem szerzett pontot és körhátrányban a 14. helyen végzett. Leclerc „rémálomnak” nevezte az elmúlt időszakot és közölte, „ez már túl sok”, majd elmondta, ki kell elemezniük, hogy mi siklik félre folyton az ő oldalán.

    „Ez már túl sok” – Leclerc rémálmot élt meg az újabb taktikai mellényúlás után

    Most egyértelműen az siklott félre, hogy miután a rajtot követően a 11. helyről feljött a 8. pozícióba, majd Lance Strollt a pályán megelőzve átvette a 7. helyet, az eső érkezésével már korán kiállt intermediate gumikért. Rajta kívül ezt Sergio Pérez, Esteban Ocon és Csou Kuan-jü tette meg, de a pontszerző helyeken haladók közül Leclerc volt az egyetlen, aki már a 19. körben cserélt, amivel romba dőlt a versenye. A kiállásakor előtte haladó, a kezdeti esőben az élmezőny tagjaihoz hasonlóan slick gumikon maradó  csapattársához viszonyítva a 21. és a 26. kör között Leclercm körönként átlagosan több mint 13 (!) másodpercet veszített, majd mire a többiek is cseréltek, a monacói pilóta túlhevítette az intereket, így a 27. körben újabb szettet kellett vételeznie. A második kiállása utáni kivezető kör végén 114,5 másodperccel volt Sainz mögött, azaz 100 másodpercet bukott (az első kiállása előtt 14,7 másodperc volt a különbség) azzal, hogy nem a jó stratégiát követte.

    Megérte kockáztatni

    Leclerc hozzáállása egyértelműen az volt a verseny után, hogy hatalmas baklövést követtek el, és valamit tenni kell azért, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő folyamatosan. Ezzel szemben Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke teljesen másként látta a helyzetet, és kifejtette, hogy Leclerc esetében megérte kockáztatni, mert tempóból esélyük sem lett volna a dobogó közelébe kerülni (Sainz esetében mindent jól csináltak, és így is csak ötödikek lettek).

    A francia szakember úgy vélte, mivel Leclerc az első kiállása előtti 6 körben 3-5 másodperces közelségből 15 másodpercre szakadt le Sainztól, indokolt volt kiállni, és különben is, az ilyen helyzetekben a pilótára támaszkodik a csapat, márpedig miután a kiállása előtti körben kétszer is meleg pillanatokat élt át a pályán, Leclerc egyértelműen a kiállásra szavazott.

    Leclerc, Ferrari, Monacói Nagydíj
    Fotó: Ferrari

    „Mi információt adunk nekik, és javasolunk egy hívást, a tény viszont az, hogy előbb-utóbb ki kell állniuk, és nekik kell meghozniuk a végső döntést – idézi Vasseurt a Motorsport Week. – Ebben az esetben, és megbeszéltem ezt Charles-al, természetesen lehetünk csalódottak a végeredmény láttán, és világos, hogy nem ez volt a helyes döntés. De azt mondanám, hogy az is előidézte ezt, hogy ekkor már 10 vagy 15 másodperccel haladt Carlos mögött. Ez azt jelenti, hogy tudatosan vagy tudat alatt tisztában vagy vele, hogy az egyetlen módja, hogy a dobogóért harcolj az, ha egy kicsit agresszívebb vagy a döntéshozatallal. Persze nem ez volt a jó döntés, mert enélkül szerintem a hatodik helyen végzett volna, de közösen meghoztuk ezt a döntést.”

    „Nem akarom azt mondani, hogy jó döntés volt, mert a valóság az, hogy nem volt az, de nem vagyok dühös miatta, mert ha megnézzük azt a kört [amelyik végén Leclerc kiállt], Hamilton és Russell is kiszaladt a bukótérbe az egyes kanyarban, egy másik autó pedig a 15-ösben. Nagyon a határán volt annak, hogy nagyon jó döntés legyen belőle. Amikor az élen állók csoportjában haladsz, soha nem vállalnád be ezt a kockázatot, hanem másolod a többieket, amit Carlos is mondott és tett” – magyarázta Vasseur, majd kiemelte, hogy „Ilyen körülmények között elég gyakran a pilóta az, aki kontrollálja a helyzetet. Mi közölhetjük a többiek köridejeit, ha több mint egy körrel tovább marad kint, és ha túl késői vagy túl korai a kiállás egy körrel, jelezhetjük nekik, hogy mi a helyzet. A verseny után pedig mondhatjuk, hogy jobb lett volna Norrisnak vagy Carlosnak egy körrel korábban kiállni, de nem vihetem magammal a kristálygömbömet a boxfalra.”

    Frédéric Vasseur, Ferrari, Brit Nagydíj
    Vasseur szerint megérte kockáztatni / Fotó: Ferrari

    Sántít a dolog

    Vasseur érvelésébe ugyanakkor bőven bele lehet kötni azért, mert bár tényleg leszakadt Sainzról, Leclerc továbbra is pontszerző helyen haladt, ellentétben a szintén kockáztató Pérez, Ocon Csou hármassak, a 6. hellyel pedig értékes pontokat szerezhetett volna. Mivel az első 12 helyezett közül ő volt az egyetlen, aki kiállt, jogosan vetődik fel a kérdés, hogy a pontszerző helyen levők közül más miért nem látta értelmét a kockáztatásnak. Például az ekkor a 8. és 10. helyen levő Aston Martin miért nem hívta ki egyik autóját sem? A válasz alighanem az, hogy azért, mert nagyon kis esélyt láttak arra, hogy a kockáztatás bejöhet, és jobban olvasták az időjárást, mint Leclerc mérnökei.

    A monacói pilóta és mérnöke, Bryan Bozzi közötti kommunikációból pedig az is egyértelművé válik, hogy nem volt szó tudatos kockázatvállalásról, legalábbis Leclerc és a mérnöke nem beszélt ilyesmiről. Bozzi egyszerűen igyekezett információval szolgálni a versenyzőjének, és eközben nem teljesen ugyanazokat mondta, mint Riccardo Adami Sainznak. A végső döntést persze Leclerc hozta meg, de leginkább azért, mert abból indult ki, hogy 10 percnyi heves esőzés jön, és az imént kétszer is majdnem eldobta az autót.

    Vakvágányra futott a Ferrari, Sainz szerint kéthavi munkát dobhatnak a kukába