Kategória: Formula 1

  • Leclerc készítsen tervet a menekülésre a Ferraritól, Hamilton lecserélése pedig érik

    Leclerc készítsen tervet a menekülésre a Ferraritól, Hamilton lecserélése pedig érik

    Ralf Schumacher szerint a Ferrari elnöke komolyan gondolta, amit mondott, Charles Leclerc-nek pedig ezen szavak hallatán nemcsak kérdőre kell vonnia őt, hanem el is kell készülnie arra, ha úgy alakul, hogy a távozás lesz a megfelelő megoldás a számára.

    Miután John Elkann, a Ferrari elnöke a patinás márka két jelenlegi F1-es pilótáját, Lewis Hamiltont és Charles Leclerc-t kritizálta a Brazil Nagydíj után, az olasz-amerikai sikeresen tematizálta az F1-es közbeszédet a jövő heti Las Vegas-i Nagydíjig, Így aztán mindenki is elmondja a véleményét arról, hogy Elkann jól tette-e, amit tett, illeve esetenként arról is, hogy miként kell erre reagálnia a versenyzőknek.

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher öccseként a Ferrari működésébe egykor az átlagosnál jobban belelátó, jelenleg szakértőként tevékenykedő Ralf Schumacher szerint például kizárhatjuk, hogy Elkann ne tudatosan kritizált volna, hanem mondjuk a pillanat hevében meggondolatlanul fogalmazott.

    A McLaren csapatfőnöke szerint a Ferrari elnökének lövése sincs róla, mi a valódi probléma

    „Az, ahogyan mondta, érzelmek nélkül, szándékos volt, és nagyon komolyan is gondolta – jelentette ki Schumacher a Backstage Boxengasse podcastban. – John Elkann ilyen. Egyáltalán nem volt tiszteletlen, de valami történik a csapaton belül. Az elvárások magasak, és hozott néhány döntést, mint például Lewis Hamilton szerződtetése, amelyek most nyomás alá helyezik a Ferrarin belül. Ezért érkezett most egy ilyen kijelentés.”

    Míg az 50 esztendős német azt érti, hogy Hamilton kapcsán miért gyűlnek a fellegek Elkann fölött, az idén eddig a vártnál sokkal gyengébb autóval is hét dobogós helyezést összekaparó Leclerc dorgálása már nála sem tartozik ez elfogadható kategóriába. El is mondta, hogy a monacóinak ezek után szerinte mit kellene tennie.

    „Ha én lennék Charles Leclerc, feltenném a kérdést, hogy mi ennek az értelme? Szerintem Leclerc kiváló munkát végez, kihozza a legtöbbet magából és a csapatból. Ráadásul szerethető fickó, aki jól illik a Ferrarihoz. Családos ember, hamarosan férj lesz. Én odaküldeném a menedzseremet, hogy kérdezze meg, mi ez az egész. Ilyen helyzetekben én mindig felállítottam egy B-tervet a menedzseremmel, és a helyében most is ezt tenném, mert nem hagynám, hogy bolondnak nézzenek.”

    „Lewis Hamilton esetében valószínűleg elég világos a helyzet – mondta a hatszoros futamgyőztes. – A leigazolása régóta a legdrágább személyi döntés volt a Ferrarinál. A teljesítménye nem jó, és szerintem [Elkann szavai] apró, másfajta figyelmeztetést jelentettek Lewis Hamiltonnak is, mert Lewis az idén hajlamos volt maga alá kerülni. Lewis Hamilton egyszerűen nem elég jó. Szerintem a Ferrari többet várt, John Elkann többet várt. A neve felsrófolta a részvényárfolyamot, az eredmények viszont sajnos nem.”

    „Mit ért el ezzel?” – a rivális korábbi kulcsembere sem érti a Ferrari elnökét

    Ralf Schumacher is azon a véleményen van, hogy a Haasszal szárnyaló, a Ferrari akadémiájáról kikerülő Ollie Bearman lehet Hamilton utódja, és szerinte a maranellóiaknál már most többen azon filozofálhatnak, hogy miért nem ül már most az újonc a hétszeres világbajnok helyén.

    „Azon a tényen túl, hogy [Hamilton] sokat hibázik, a sebessége csak okés, de annál nem jobb. Eközben a fiatal Bearman csodákat művel a Haasszal, és csak a töredékét keresi annak, amit Hamilton. Nem tudom, hogy utóbbi fizetése pontosan mennyi, de az emberek jóval évi 60 millió dollár feletti összegről beszélnek.”

    „Úgy vélem, Elkann többé nem tudja igazolni [Hamilton szerződtetését]. Azon tűnődöm, hogy a Ferrarinál azt mondják-e, hogy »ez most már egy éve így megy, Hamilton tulajdonképpen egy helyben toporgott. Egy kicsit közelebb került, de ennél jobban is elkölthettük volna ezt a pénzt. Idehozhattuk volna Bearmant, egy fiatal, friss pilótát, aki előreviszi a márkát és akire építhetünk a jövő szabályrendszerében.« Ez még természetesen megtörténhet. Kíváncsi vagyok, izgalmas lesz.”

  • Ha elbukja a vb-harcot, Piastri nem lesz olyan különleges, mint azt menedzsere szeretné

    Ha elbukja a vb-harcot, Piastri nem lesz olyan különleges, mint azt menedzsere szeretné

    A szezon nagy részében úgy tűnt, Oscar Piastri már harmadik F1-es idényének végén a magasba emelheti a világbajnoki trófeát, de az elmúlt két hónapban nagyot fordultak az esélyek a McLaren pilótái között zajló csatában. Az ausztrál pályafutását egyengető Mark Webber reagált a kedvezőtlen tendenciára.

    Az idény kezdetétől fogva Piastri tűnt a higgadtabb és biztosabb kezű versenyzőnek a McLaren két pilótája közül, akik nagyon hamar a bajnoki cím fő várományosaiként léptek elő. Az ausztrál 15 futamon át vezette is a bajnoki tabellát, az Olasz Nagydíjat követő bezuhanása pedig minden előjel nélkül jött. A 24 éves pilóta az elmúlt öt futamot dobogó nélkül zárta, ezalatt négyszer balesetezett, Lando Norris pedig a 31 pontos hátrányát 24 pontos előnnyé transzformálta.

    Innen Piastrinak már nincs is a saját kezében a sorsa, vagyis ha visszanyerné korábbi formáját és első helyen zárná a hátralévő három futamot és egy sprintet, Norrisnak akkor is elég lenne csak a második helyeken befutni mögötte a vb-címhez.

    Piastri 2023-ban debütált az F1-ben, vagyis az egyik leggyorsabban vb-címig jutó pilótává válhatna, de menedzsere, Webber szerint már az is hatalmas dolog tőle, hogy pályafutása ilyen korai szakaszában eddig eljutott.

    „Nem hiszem, hogy motiválatlan lenne. Rossz szériája van, de ez a karakterfejlődésről szól számára, és mélyre kell nyúlnia, hogy megtalálja azt az ösztönző erőt, ami segít számára a visszavágásban” – mondta Webber, akit a The Guardian idéz.

    „Hihetetlen karrierívet ír le azáltal, hogy már ennyire hamar a világbajnoki címért harcol – a harmadik évében, ami szinte példátlan. Igen, ott van Lewis, de rajta kívül nem voltak sokan, akik a karrierjük ilyen korai szakaszában már itt tartottak.”

    „Amikor én a bajnoki címért harcolhattam, már öreg róka voltam, a karrierem végéhez közeledve. Ő viszont még a karrierje elején jár. Szinte szürreális és bizarr már a harmadik évében itt látni őt. És fontos ehhez pozitívan hozzáállni, hiszen rengeteg versenyző egyetlen alkalommal sem szállhat harcba a bajnoki címért pályafutása során.”

    A McLaren befelé Piastrit hibáztatta, ez is hozzájárulhatott az ausztrál összeomlásához

    Webbernek abban kétségtelenül igaza van, hogy számára igen későn jött az áttörés, hiszen első F1-es futamgyőzelmét is csak nyolcadik szezonjában szerezte, és a kilencedikben, 2010-ben volt először részese a bajnoki versenyfutásnak a Red Bull színeiben – amiben alulmaradt csapattársával, Sebastian Vettellel szemben.

    Piastri valóban egy szűk klubba lépne, ha idén világbajnokká válna, ilyen rövid idő alatt ugyanis ez előtte csak Jacques Villeneuve-nek és Lewis Hamiltonnak (a második szezonban), valamint Denny Hulme-nak és Emerson Fittipaldinak (a harmadikban) jött össze – ha a világbajnokság legelső három szezonjától eltekintünk.

    Viszont ha azt nézzük, hogy kik azok, akik harmadik szezonjukban már harcoltak a vb-címért, de nem nyerték azt meg (ami jelenleg a valószínűbb kimenetel Piastri számára), ők azért jóval többen voltak, köztük Nelson Piquet, Damon Hill, Kimi Räikkönen és Vettel is említhető. Belevéve azokat a pilótákat is, akik szintén hamar a tűz közelébe kerültek, de végül soha nem sikerült felérniük a csúcsra, a lista még tovább bővíthető, például Bruce McLaren, Gilles Villeneuve és Robert Kubica nevével. Vagyis év végi vereség esetén Piastri gyors feltörése azért nem számítana olyan kuriózumnak, mint Webber azt láttatni szeretné.

  • Alonsónak már csak egy kérdése van

    Alonsónak már csak egy kérdése van

    Fernando Alonso elmélkedett egy sort azon, hogy milyen lesz a versenyzés a Forma–1-ben az új, 2026-os szabályokkal.

    Minden csapat már gőzerővel dolgozik a jövő évi, új korszakot nyitó autókon, de különösen nagy várakozásokkal tekint 2026 elé az Aston Martin, akik talán a legnagyobb áldozatokat, humánerőforrásra és infrastruktúrára szánt befektetéseket tették annak érdekében, hogy a bajnoki címért harcolhassanak.

    Abban egyetértés látszik a mezőny tagjai között, hogy az F1-es versenyzés, az előzések kinézete eléggé meg fog változni a jelenlegi ismereteinkhez képest, hiszen az autók teljesítménye az eddiginél jobban fog függni a visszanyert elektromos energiától, és sok múlik majd azon, hogyan osztják azt be a versenyzők egy kör során.

    „Végső soron az autó, a sport alapvetően ugyanaz marad. Versenyzünk a stopperóra ellen, versenyzünk a riválisaink ellen. Persze egy kicsit más lesz majd az autók teljesítménye, mert a szabályok alacsonyabb leszorítóerőt írnak elő” – kezdte a racingnews365 által idézett Alonso, amikor arról kérdezték, hogyan alakulhat majd át a versenyek képe a jövő évben.

    2026-tól is élvezni akarod az F1-et? Akkor felejts el mindent, amit eddig az előzésekről gondoltál

    „Csak az az egy kérdés jár a fejemben, hogy milyenek lesznek az előzési lehetőségek. Vezettem a szimulátort és elolvastam a szabályokat, ez alapján pedig az egyenesekben mindenki felnyithatja majd a DRS-t, az elöl és a hátul haladó autó is. Így nem tud igazi különbség kialakulni, kivéve, ha valamelyik autó sok energiát elhasznál az egyenesben – ez viszont visszaüthet számára a következő egyenesben.”

    Itt azért hívjuk fel a figyelmet egy kis pontatlanságra Alonso szavaiban: 2026-tól a DRS jelenlegi formájában már nem fog létezni, helyét az aktív aerodinamikai megoldások veszik át, ami azt jelenti, hogy az egyenesekben az autók első és hátsó vezetőszárnyának lapjai elmozdulnak, alacsonyabb légellenállást és jobb hatékonyságot nyújtva ezzel minden versenyző számára. A DRS által jelenleg betöltött funkciót viszont egy MOM nevű rendszer (Manual Override Mode) veszi át, ami nagyobb energiahasználatot tesz majd lehetővé az üldöző autónak, ezzel könnyítve számára az előzést. Alonso erről most nem tett említést, de ettől még megállhat a lábán az eszmefuttatásának folytatása:

    „Előfordulhat, hogy rögtön visszaelőz minket az, akit megelőztünk. Mivel a két előzéssel mindkét autó időt veszít, talán nem is lesz ösztönző, hogy valaki elindítson egy manővert. De ez csak az első gondolatom. Persze ezt nehéz előre megjósolni, és csak akkor fogjuk igazán látni, hogy mennyi energiát kell felhasználni egy előzéshez, amikor először pályára visszük az autókat.”

    „És a legnagyobb hatásuk úgyis a gumiknak lesz. Ha három-négykiállásos versenyek lesznek, akkor a gumik állapota közötti különbség olyan nagy lehet, hogy extra energia vagy DRS nélkül is azonnal képesek leszünk előzni. A gumiknak tehát nagy szerepük lesz az előzések számának növelésében, ehhez pedig az kell, hogy gyorsabban kopjanak és több kerékcserét tegyenek szükségessé” – fogalmazott az Aston Martin versenyzője.

    Utóbbi gondolatmenethez azért tegyük hozzá: abból kiindulva, hogy a szabályokról döntő F1 Bizottságban felmerült, hogy 2026-tól kötelezővé tegyék a legalább két kerékcserét a versenyeken (amely ötletet egyelőre jegeltek), nem valószínű, hogy olyan gyorsan elhasználódó Pirelli-gumikra számítanak a sport döntéshozói, mint a gyártó F1-es visszatérésekor, 2011-ben az még jellemző volt. Nagy szabályváltozásokkor a Pirelli egyébként is óvatosabb szokott lenni a gumifejlesztésekkel, hiszen limitált mennyiségű adatból dolgozva nem pontosan meghatározható az új autók viselkedése és teljesítménye – pláne, ha egyes csapatok még próbálják is félrevezetni a gumicéget, mint annak gyanúja nemrég felmerült.

  • Barátja csábítaná Verstappent a saját F1-es csapatához

    Barátja csábítaná Verstappent a saját F1-es csapatához

    Újabb istálló jelentkezett be Max Verstappen szolgálataiért, amely bár jelenlegi teljesítményszintjével még aligha mozgatná meg a holland fantáziáját, ám amely a csapatvezetője révén kivételesen szoros kapcsolatot ápol a négyszeres világbajnokkal.

    A gyakran a mezőny legjobbjaként emlegetett holland megszerzésére vonatkozó igényét ezúttal Jonathan Wheatley, a Sauber csapatfőnöke fogalmazta meg. A jelenlegi konstruktőri kilencedik helyen álló istállótól ez persze első hallásra mulatságosan hangozhat, amikor még a Mercedesnek és az Aston Martinnak sem sikerült teljes mértékben meggyőznie Verstappent a váltásról az elmúlt években, de persze tudva, hogy a Sauber jövőre már a nagy ambíciókkal érkező Audi gyári csapata lesz, Wheatley pedig hosszú időn át dolgozott együtt Verstappennel a Red Bull sportigazgatójaként, azért mégsem tekinthetők teljesen légből kapott bemondásnak a brit mérnök szavai.

    „Igen, azt akarom, hogy Max Verstappen vezesse az autónkat. Miféle csapatfőnök lennék, ha nem akarnám?” – mondta a De Telegraafnak, kiemelve a közte és a pilóta stábja között kialakított szoros kapcsolat fontosságát.

    „Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy hosszú ideje barátomnak nevezhetem Maxet, az apját, Jost, és a menedzserét, Raymondot. Egy ilyen barátság pedig csak mélyül azáltal, hogy mindig őszinték vagyunk egymással, és sohasem romboljuk le azt a bizalmat, amit felépítettünk.”

    „Jelenleg viszont még nem hiszem, hogy ennyi elég lenne ahhoz, hogy összekössük Verstappent az Audi Forma–1-es ülésével” – tett földhözragadt konklúziót Wheatley, aki tavaly távozott a Red Bulltól.

    Mostani főnöke titkolná Verstappen előtt, hogy akadályt gördített volna elé

    A csapatvezető ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Audi siker iránti elhivatottsága, az F1-es projektre szánt befektetései hasonló szinten mozognak, mint a jelenlegi élcsapatokéi, így a német márka megalapozottan tervez azzal, hogy néhány éven belül az élmezőnybe repíti a csapatot, amely tavaly története mélypontját megélve még sereghajtóként zárta a tabellát.

    „Olyan csapatokkal akarunk harcolni, mint a McLaren, a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull. Ők már hosszú ideje itt vannak, rengeteg sikert elértek és kiváló emberek dolgoznak a teljes szervezetükben. Nem azt akarom mondani, hogy náluk ne lenne meg ezt a szervezeti felépítés, de még tennünk kell azért, hogy elérjük az ő szintjüket. Például ha valakinek ki kell hagynia egy versenyt, rendelkeznünk kell egy másik ugyanolyan tehetséges egyénnel, aki beugrik a helyére” – mutatott rá a Sauber/Audi egyik jelenlegi hiányosságára Wheatley.

    „Az Audi hatalmas befektetéseket tesz, az a célunk pedig, hogy 2030-ban a bajnoki címért harcoljunk, noha merész, de az én szememben mindenképpen teljesíthető.”

    Verstappennek 2028-ig van szerződése a Red Bull-lal, de az eddigi tapasztalatok alapján okkal feltételezhető, hogy az évről évre kilépési záradékokat tartalmaz. Más kérdés, hogy a holland, aki gyakran beszél már az F1 utáni terveiről, öt év múlva is a királykategóriában képzeli-e még el az életét, hogy egy esetlegesen az élmezőnybe betörő Audival való szövetségen is elgondolkozhasson.

  • Toto Wolff felmászott a világ leghíresebb létrájára, és felfedett egy titkot

    Toto Wolff felmászott a világ leghíresebb létrájára, és felfedett egy titkot

    Napjaink egyik legismertebb videós tartalomgyártója Max Klymenko, aki a világ különböző terein állítja fel létráját, hogy megpróbálja kitalálni az arra felmászó járókelők munkáját. Történetesen Toto Wolff is arra sétált.

    A Career Ladder (Karrierlétra) nevű játék elsősorban TikTokon virális: az alkotó arra vállalkozik, hogy kérdéseket feltéve 2 perc alatt kitalálja a létrán vele szemben álló alany foglalkozását. Nincs nagy tét: ha nem sikerül kitalálni, az illető titokban tarthatja azt, vagy elsétálva belemondhatja a kamerába a nézők számára.

    Max Klymenko – akit a héten az év tartalomgyártójának választottak az Egyesült Királyságban – legutóbb a lisszaboni WebSummit konferencián jelent meg a létrájával, az eseményen pedig éppen a Mercedes F1-es csapatfőnöke is előadást tartott. A létra mellett elsétálva felismerte a játékot, és vállalkozott is a részvételre. Persze esetében nem a jelenlegi munkáját kellett kitalálni, amit emberek milliói ismernek világszerte – a műsorvezető feladata ezúttal az volt, hogy Wolff legelső munkáját fejtse meg.

    „Megpróbálhatod, de sosem fogsz rájönni” – mondta Wolff, mielőtt elindult a kétperces visszaszámláló.

    @maxklymenko

    Ep. 413 – Career Ladder 🪜 Toto’s first job is unguessable? 🏎️ #careerladder #careers #interesting #careeradvice #jobs

    ♬ original sound – Max Klymenko

    A beszélgetés nagyjából így zajlott:

    Szerelő, valami autókkal kapcsolatos?
    Wolff: Nem.

    Hol volt ez földrajzilag?
    Bécsben, Ausztriában.

    Szükséged volt hozzá valamilyen képességre, amit a jelenlegi munkádban is használsz?
    Igen, az értékesítésre.

    Oké, szóval árultál valamit. Valami fizikai tárgyat?
    Igen.

    Forma–1-es autókat?
    Nem.

    Valami sokkal olcsóbbat?
    Sokkal-sokkal olcsóbbat.

    Gyorsnak kellett lenned?
    Nem, egy helyben voltam.

    Hány ügyfelet szolgáltál ki?
    Olyan 10 000-et egy nap alatt.

    Hány éves voltál?
    Úgy 18-19 körül.

    A családod és a barátaid úgy érezték, hogy menő dolog, amit csinálsz?
    Igazából egy nagyon humanitárius dolgot csináltam.

    Szóval hatást gyakoroltál az ügyfelek életére?
    Inkább ők gyakoroltak hatást mások életére.

    Ez egy ismert cég volt?
    Nem ismert, a saját üzleti vállalkozásom volt.

    Valami olyat árultál, amit az ember meg tud tartani a kezében?
    Igen.

    Mennyibe került?
    2,5 euróba.

    Egy ember többet is vásárolt belőle?
    Mindenki csak egyet.

    És beletették a zsebükbe?
    Nem, a kezükben tartották.

    Valami olyan dolog ez, ami nagyon furcsa Ausztrián kívül?
    Nem vitték be a hálószobába, az utcán sétáltak vele.

    Például egy öngyújtót?
    Nagyon közel jársz!

    Valami +18-as? Dohányt árultál?
    Nem-nem-nem-nem-nem.

    Valami tűzzel kapcsolatos? Gyufa? Fáklya!

    Talált, három másodperccel az idő lejárta előtt Wolff helyeslően bólintott, majd adott némi magyarázatot:

    Felvásároltam az összes fáklyát és gyertyát, amit Bécs körül találtam. Összegyűjtöttem 25 ezret, és eladtuk őket egy bizonyos estén Ausztriában a 90-es években.

  • A mezőny több mint harmadából világbajnok lehet a McLaren csapatfőnöke szerint

    A mezőny több mint harmadából világbajnok lehet a McLaren csapatfőnöke szerint

    Az utóbbi években kirajzolódó trend szerint egyre kisebbek a különbségek a versenyzők között az F1-es mezőnyben, ami arra a kijelentésre sarkallta Andrea Stellát, miszerint a jelenlegi a valaha volt legerősebb pilótafelhozatal a sportban.

    Tegyük hozzá, az autók közötti egyre kisebb különbségek annak is eredményei, hogy a szabályok, a költségkorlátozás is a mezőny szorosabbá tétele felé hatnak. Ettől persze még igaz, hogy nem nagyon beszélhetünk a mezőnyből lefelé kilógó versenyzőkről, s legutóbb Interlagosban például, amely a naptár egyik legrövidebb pályája, mind a 17 célba érkező a győztessel azonos körben végzett, pedig csak a verseny legelején volt biztonsági autós periódus, ami összetömöríti a mezőnyt.

    „Nem emlékszem másik olyan szezonra, amelyben annyira versenyképesek lettek volna a Forma–1-es mezőny pilótái, mint amit idén látunk – de talán némi elemzésnek is alá lehetne ezt vetni. Az új generáció tagjai nagyon jók, és hét-nyolc versenyző világbajnoki szinten teljesít. Nem hiszem, hogy korábban lett volna példa ilyenre” – mondta Stella, akit az Autosport idéz. Jelenleg csak három világbajnok van a mezőnyben Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Max Verstappen révén, utóbbi két pilóta hosszabb perióduson át tudta uralni a sportot, az idei év végén azonban alighanem valamelyik McLaren-versenyző csatlakozni fog hozzájuk negyedikként.

    A 2015-ben bevezetett, az F1-es szuperlicenc megszerzéséhez szükséges pontrendszer pedig immár egy évtizede gondoskodik arról, hogy csak olyan versenyzők kerülhessenek be a mezőnybe, akik az utánpótlás-szériákon kimagasló eredményességgel száguldottak keresztül – szinte minden újonc év végi dobogós helyen zárt valamelyik rangos nevelősorozatban.

    Ez az F1-es versenyző mindig így lubickolna, ha végre mérsékelnék az elvárásokat vele szemben?

    Idén ráadásul az F1-be is kifejezetten hamar belerázódtak a debütánsok: Andrea Kimi Antonelli és Isack Hadjar is járt már a dobogón, az utóbbi futamokon erős eredményeket szállított a Haas számára Oliver Bearman, de a Saubernél vezető Gabriel Bortoleto képességeit is rengeteg méltatás éri a paddockban. Idén 2007 óta először történt meg, hogy két újonc is felállhatott a pódiumra az első évében.

    Stella szerint elvitathatatlan az erős utánpótlásnevelés érdeme abban, hogy az F1-es mezőny a valaha volt legjobb felhozatallal rendelkezik jelenleg.

    „Ennek az is lehet az oka, hogy rendkívül erősek a juniorsorozatok. Már a gokartos években is adatokból dolgozhatnak, és már tinédzserkorukban meghatározott edzésprogram mellett élnek. Ez rendkívül szorossá tette a mezőnyt, emiatt pedig annak a bizonyos utolsó egy százaléknak a fontossága felértékelődik” – mutatott rá a McLaren csapatfőnöke.

  • A vb-címre még várnia kell, de egy másik álma megvalósult Leclerc-nek

    A vb-címre még várnia kell, de egy másik álma megvalósult Leclerc-nek

    Charles Leclerc forgalomba hozta a saját nevével ellátott termékkollekcióját, az egyik kiegészítőt néhány óra alatt elkapkodták a webáruházban.

    A Ferrari versenyzőjének ez a második vállalkozása, korábban saját jégkrémet dobott piacra. A bejelentést péntek este tette meg a közösségi médiában a CL16 márkáról, és óriási érdeklődést váltott ki, mert a 36 eurós kulcstartó, rajta Leo (a kiskutyája) figurájával máris elfogyott a webáruházban. (Nyilván érkezik majd utánpótlás.)

    Az itt érhető el, de kapható még zokni 30 euróért, illetve többek között pólók, felsők és egyéb kiegészítők. Leclerc úgy jellemezte a kollekciót, hogy „letisztult, klassz, innovatív.”

    „Nagyon kreatív ember vagyok, a zenében is. Imádom az építészetet, a dizájnt. Most már van saját kollekcióm is, mindig álmodtam erről” – mondta. A Cl16 márka egyik reklámja az Instagramon megtekinthető, és nyilván Leo is központi szerepet kap benne. Leclerc kijelentette, „vele csak olyasmit csinálunk, amit élvez”, és ez tényleg így volt a forgatással. „Leo szuperprofi volt, és tényleg élvezte – közölte. – Fizetést kellett volna kapnia érte.”

    https://twitter.com/Charles_Leclerc/status/1989437938737057979

     

  • Így csaltak Sainzék a legfontosabb versenyen

    Így csaltak Sainzék a legfontosabb versenyen

    A Williams párosa, Carlos Sainz és Alexander Albon mindent bevetett, hogy megnyerje a legfontosabb versenyt Brazíliában.

    Idén már másodszor tartották a futam előtti F1-es pilótaparádét különleges járgányokkal úgy, hogy azokat az egyes csapatok versenyzőpárosai vezették: Miamiban LEGO-ból épített kisautókat kaptak kézhez, Brazíliában pedig azoknál kicsit erősebb „szappanosdobozokat”. Ezúttal is mindegyik csapat pilótái nagy lelkesedéssel ültek a volán mögé, és szó szerint versenyt futottak a vezetés jogáért.

    A Williamsnél ezt Albon nyerte Sainz rovására, és utóbbi a csapat Twitter/X oldalán látható felvételen visszaemlékezett erre. Elmondta, hogy előzetesen nem volt tudomásuk arról, mi készül, és Albon szúrta ki először a kisautókat, aztán mindketten futva eredtek a sajátjuk felé; a spanyol még vissza is próbálta rántani a csapattársát.

    Utána nyilván a pályán sem lehetett egyik párosból sem kiölni a versenyszellemet. „Az összes versenyző mindig tövig nyomja a gázt, mintha nem lenne holnap. Felejtsétek el a rendes versenyt, a sprintet, a nagydíjat, ez volt a hétvége legfontosabb versenye” – mondta Sainz.

    Ami bökkenő volt, hogy szerinte a Ferrari és az Alpine autója 10-15 km/h-val gyorsabb volt az övékénél, így ki kellett találniuk valamit ennek kompenzálására. És jött az ihlet! „A 4-es kanyarnál kiszúrtam egy átjárót, amivel egyből a 12-es kanyarnál, a pálya utolsó kanyarnál lyukadtunk ki, levágva a teljes középső szektort. Felejtsük el az integetést a nézőknek, gondoltuk, ott egy levágási lehetőség” – mesélte Sainz, bár ahogy elmondta, pont az Alpine kisautója mögött bukkantak fel, és az emelkedőn a Ferrari is legyorsulta őket a célegyenesben.

    A pályalevágásról készült egy videó is a nézőtérről:

  • Nem bólintottak rá a vitatott F1-es szabályötletre, de az ellenzői nem nyugodhatnak meg

    Nem bólintottak rá a vitatott F1-es szabályötletre, de az ellenzői nem nyugodhatnak meg

    Egyelőre nem kaszálták el az F1 Commission ülésén, csak polcra tették azzal az indoklással, hogy nem temetik el teljesen a kezdeményezést. Egy új szabályt viszont megalkottak a nézők érdekében.

    Pénteken a szabályalkotási folyamatban kulcsfontosságú szerepet játszó F1-es szervezet gyűlésén az a döntés született (már ha ezt döntésnek lehet nevezni), hogy nem vezetik be 2026-tól a futamonként két kötelező kerékcserét a versenyzők számára, aminek az ötlete az elmúlt hetekben nagy figyelmet kapott. Az FIA a közleményében azt írta, a résztvevők megvitatták a témát, és arra jutottak, hogy jövőre folytatják az egyeztetéseket róla.

    Idén Monacóban már bevezették ezt az intézkedést kísérleti jelleggel, és jelen állás szerint ott jövőre sem változtatnak rajta, és azért merült fel a terv az alkalmazására mindegyik helyszínen, mert az elmúlt hónapokban száraz pályán szinte mindegyik nagydíjon az egykiállásos stratégiát választotta a győztes és az élmezőny többi tagja.

    Ennek oka, hogy a legtöbbször kifizetődőbb az egyetlen kiálláshoz szükséges előre belőtt köridő tartása, mint az, hogy a versenyző maximális erőbedobással vezessen, mert a gumik egyszerűen túlmelegednek, vagy még ha papíron valamivel gyorsabb is lehetne a két csere, az extra kiállásban rejlő kockázat és a forgalomba kerülés esélye miatt akkor sem éri meg.

    A közlemény alapján ugyanakkor bevezetnek egy új előírást: az autók felületének minimum 55%-át le kell festeni vagy matricázni, vagyis legfeljebb 45%-uk maradhat ilyen borítás nélkül, csupaszon – ennek az az oka, hogy súlycsökkentési céllal sok csapat nagy felületeken nem festi vagy matricázza le a karbonszálas anyagot, és ettől időnként nehéz megkülönböztetni egymástól az autókat.

    Apróság, és ennek végképp nincs hatása az erőviszonyokra, de az is változás, hogy az F1-es pilóták ezentúl megváltoztathatják a rajtszámukat a karrierjük során. Korábban a csapatok konstruktőri bajnokságban elért helyezése alapján osztották ki a rajtszámokat, 2014 óta viszont mindenkinek választania kellett egy állandót.

  • Adrian Newey fél, önkívületi állapotba került, és még a neje is panaszkodik rá

    Adrian Newey fél, önkívületi állapotba került, és még a neje is panaszkodik rá

    Az Aston Martin nagy igazolása, Adrian Newey árult el részleteket arról, mennyire beszippantotta az új autó tervezési folyamata.

    A Forma–1 történetének egyik legnagyobb mérnökzsenije közel két évtized után hagyta el a Red Bullt, és az Aston Martin szolgálatába állt, amelynél abban bíznak, az új szabályrendszerben őket teszi naggyá. Ilyen kihívásoknál köztudottan gyakran lubickol Newey, és elmondta, most hogy néz ki a helyzet körülötte.

    „A motivációm egy része a kudarctól való félelemből fakad. Próbáltam ezt konstruktívvá alakítani, mert a túl nagy nyomás és a rosszul kezelt nyomás hibákhoz vezet, miközben jól használva nagyon jó összpontosítást eredményez, mintha csőlátásom alakulna ki. A feleségem panaszkodik, hogy amióta csatlakoztam a csapathoz, az elmúlt három-négy hónapban önkívületi tervezési állapotba kerültem, és tudom, ezt hogy érti. Nem tekintek ki se balra, se jobbra, és valószínűleg szörnyen antiszociálissá váltam” – mondta az Aston Martin Youtube-oldalára feltöltött videóban.

    Nagyjából 300 fős stábbal dolgozik együtt, és ezzel kapcsolatban is megvan a saját preferenciája – ahogy sokunk, úgy ő sem szereti a sok résztvevővel zajló egyeztetéseket, azokban csak minimális hasznot lát.

    Newey ezzel a nyilvános füllentéssel sarkallta keményebb munkára kollégáit az Aston Martinnál

    „A napi munkaidőm körülbelül felét más mérnökökkel együtt dolgozva töltöm, akár kettesben velük, egy munkaállomásnál, akár megbeszéléseken, Hogy őszinte legyek, én előbbit részesítem előnyben, mert többnyire ilyenkor születik a legtöbb ötlet. Ha nem vigyázunk, a nagy megbeszélések gyakran rutinszerű információcserékre szűkülnek anélkül, hogy új ötleteket találnánk ki, bár természetesen ez is fontos” – mondta.

    „Az időm körülbelül felét a tervezőasztalnál, vagy CFD-eredményeket, menetdinamikai eredményeket tanulmányozva töltöm, azzal a szándékkal, hogy olyan koncepciót alkossunk, amivel mindenki elégedett. Nem akarom, hogy ne vegyen részt mindenki a munkában, és hogy ne fogadja el mindenki a végeredményt.”

    Newey állítólag nem volt elégedett az Aston Martinnál némelyik kollégája hozzáállásával, őket fel is mentették az F1-es projektben betöltött pozícióikból. Arról, hogy 2026-ban mit várhatunk a csapattól, lövése sincs.

    „Sohasem hittem abban, hogy kijelentsünk, hogy ekkor emezt akarjuk elérni, máskor meg amazt akarjuk elérni. Azt gondolom, akkor leszünk elégedettek, ha közösen dolgozva előre haladunk. Ha ez összejön 2026-ban, az jelenti az első pipát” – közölte.

    Sokan azonnali csodát várnak Newey érkezésétől, de például Fernando Alonso is beszélt arról, hogy jövőre még nem feltétlenül lesz győzelemre, vb-címre esélyes autójuk.