Kevin Magnussen a szezon eleje óta borotvaélen táncolt a büntetőpontokkal, és Monzában utolérte az eltiltás réme: tizenkét hónapos perióduson belül összegyűjtött 12 fekete pontot a jogosítványban, nem vehet részt a következő futamon.
Ez alapján Magnussen nem indulhat a két hét múlva esedékes Azeri Nagydíjon. A Haas dán pilótája azért kapott időbüntetést és 2 büntetőpontot az Olasz Nagydíjon, mert nekiütközött Pierre Gasly autójának.
Annyi öröme azért volt a futamban, hogy a tízmásodperces büntetése ellenére a 10. helyen ért célba és szerzett egy pontot a világbajnoki értékelésben. Magnussen panaszkodott az FIA szabályozására és arra, hogy számára nem világosak a szabályok a hasonló esetek megítélésére. „Olyan, mintha nem akarnának versenyzést. Ha a Gasly-val szembeni esetemet nem ítélik versenybalesetnek, nem tudom, mire mondhatnák ezt” – jelentette ki.
A büntetőpontozás rendszerét 2014 óta használják a Forma-1-ben, hogy a sok balhét okozó és kihágásokat sorozatosan elkövető versenyzőket fegyelmezzék és elvegyék a kedvüket a túlzott agresszivitástól. Ennek lényege, hogy aki egy tizenkét hónapos időszakon belül 12 büntetőpontot összegyűjt, azt eltiltják egy futamra – ilyen retorziót utoljára 2012-ben alkalmaztak, Romain Grosjeannal szemben, pont az ő esete miatt kezdeményezték az aktuális rendszer bevezetését.
Azóta több pilóta került már vészesen közel az eltiltáshoz, de Magnussen az első, akire ez vár. A vélhetően az utolsó F1-es szezonját futó versenyző az idei szezon elején hamar eljutott 10 fekete pontig, és ezek közül egyik sem évül el idén, így várható volt, hogy előbb-utóbb eltiltják. A védelmében annyit fel lehet hozni, hogy a kifogásolt manőverei közül két alkalommal (Szaúd-Arábiában és Miamiban) a csapat érdekeit szolgálta az előtte haladó Nico Hülkenberg üldözőinek akadályozásával, és hat büntetőpontot azért kapott, mert sportszerűtlenül vezetve tartotta meg a pozícióját e riválisok előtt.
Bakuban vélhetően Oliver Bearman ül Magnussen autójába, aki a Haas egyik 2025-ös versenyzője lesz.
Izgalmas taktikai csatát hozott az F1-es Olasz Nagydíj, aminek eredményeképp Lando Norris csak 6 pontot faragott a Max Verstappen elleni hátrányán. Óriási meglepetésre Charles Leclerc nyert a Ferrari hazai pályáján.
Az Olasz Nagydíj felállása felcsigázta az izgalmakat, hiszen Norris az élről, a tabellát vezető Verstappen pedig csak a 7. helyről indult, előbbi tehát adott volt az esély, hogy jókorát leharapjon a hátrányából. Stratégiailag a Red Bull választott eltérő irányt az élmezőny többi tagjától, mindkét pilótájuknak a kemény gumit rakták fel a rajthoz, a McLareneken, a Mercedeseken és a Ferrarikon a közepes abroncsot láthattuk az első etapban.
A McLaren szép csapatmunkával megtartotta az első két helyet, de a második sikánnál Piastri váratlanul megtámadta csapattársát, és a külső íven merészebbe féktávot véve meg is előzte őt. Ez olyannyira kizökkentette Norrist a ritmusból, hogy megcsúszott és a kigyorsításnál Leclerc is lehagyta – a brit tehát újfent nem tudta az élen zárni az első kört a pole pozícióból indulva. Még az első féktávon, Piastrival csatázva George Russell ment ki a menekülőútra, ezzel ő is sokat bukott, csak a 7. helyen folytatta a küzdelmet Carlos Sainz, Lewis Hamilton és Verstappen mögött.
LAP 1 / 53
PIASTRI TAKES THE LEAD!! 😱
The Australian sweeps around Norris at the della Roggia chicane to lead the field!! 👏
Nico Hülkenberg az RB mindkét autójával koccant, és Russell első szárnyáról is leszakadt egy kisebb darab, de ezeket leszámítva nagyobb csetepaté nem történt az első kanyarokban. A várakozásoknak megfelelően vonatozás alakult ki elöl, és sokan óvatosan adagolták a tempót, hogy vigyázzanak a gumikra, mert előzetesen az egykiállásos taktika tűnt a legkifizetődőbbnek, ahogy Monzában lenni szokott. Hamarosan kiderült, hogy a Cunoda autójában bekövetkezett sérülés komolyabb károkat okozott (vélhetően a hűtőrendszerben), a japán lett az első kieső.
Az élmezőnyben Sergio Pérez mutatta be az első előzést, a sérült autóval vezető Russellt fékezte ki a célegyenes végén a 11. körben a 7. helyért; a Mercedes rögtön ezután kihívta a versenyzőjét gumi- és orrkúpcserére.
Leclerc elkezdett lassulni, Norris felzárkózott a nyakára, mégis a McLaren döntött úgy, hogy változtat az eredeti koncepción, és a hátrébb haladó versenyzőjüket behívták a depóba a 14. körben. Leclerc-rel és Hamiltonnal, majd Piastrival lekövették a húzást, de Norris jött ki jól belőle, mert elment a Ferrari mellett. Az izgalmak fokozódtak: Sainz kint maradt a pályán, ahogy a Red Bullok is a kemény gumin, kíváncsian vártuk, mi sül ki az eltérő stratégiákból. A másik ferraris aztán szintén érkezett a depóba (a 19. körben), nála tehát az körvonalazódott, hogy ugyanúgy két bokszkiállást fog tenni, csak fáziskéséssel a többiekhez viszonyítva.
Verstappen 22 kör után állt ki a depóba, és maradt a kemény gumin, ezzel tehát biztossá vált, hogy ő is érkezni fog még egyszer. Nagyobb baj volt viszont neki, hogy a kiállásánál időt vesztett, az egyik kerék lecserélési műveleténél zavart be egy kisebb fennakadás.
A kerékcserék második fordulóját ismét Norris nyitotta, aki arra panaszkodott, hogy a bal első gumiját nagyon koptatja, és nem érti, miért. Később jött Piastri és Hamilton, a Ferrarik azonban nem, így bő 10 körrel a cél előtt kiderült, a hazaiak 19-re lapot húztak, és megpróbálják egyetlen kerékcserével teljesíteni a távot. Az ekkor az 1. helyet birtokló Leclerc-t segítette, hogy mögötte Sainz jött, aki azzal is óriási szívességet tehetett csapattársának, ha 1-2 körön át feltartja Piastrit, majd Norrist.
Ez nem nagyon sikerült, az ausztrál az 53 körös táv 45. körében húzott el Sainz mellett, majd 11 másodperces hátrányból vette üldözőbe Leclerc-t. Ebből azonban keveset tudott ledolgozni a célig, lőtávolba sem került: a Ferrari pilótája nem lassult be az egyre idősebb gumikon, és hatalmas meglepetésre győzelmet ünnepelhetett a csapata hazai pályáján a McLareneket maga mögött tartva. A wokingiak egész hétvégén a legjobb tempót diktálták, de az újabb taktikai mellényúlással megint pontokat vesztettek.
Norris így csak 6 ponttal került közelebb Verstappenhez a bajnoki tabellán, pedig Leclerc bravúrja nélkül és Piastri szívességével (csapattársa előre engedésével) számolva ez 16 is lehetett volna. Verstappen 6. lett Sainz és Hamilton mögött. Utánuk Russell, Pérez, Alexander Albon és Kevin Magnussen ért célba a többi pontszerző helyen.
Az idei Forma–1-es Olasz Nagydíj minden bizonnyal életre szóló élmény marad Kimi Räikkönen két idősebb gyerekének, Rianna és Robin Räikkönennek, akik Lewis Hamiltonnal, Max Verstappennel és Charles Leclerc-rel is találkozhattak.
Aki követte eddig az Olasz Nagydíj televíziós közvetítéseit, már bizonyára észrevette, hogy Kimi Räikkönen is ott van Monzában. A Jégembert utolsó csapata, a Sauber garázsában lehetett látni, ahogyan Mattia Binottóval, Stefano Domenicalival és az F1-es bemutatkozás lehetőségét neki 23 évvel ezelőtt megadó Peter Sauberrel beszélget, ám azt nem mutatták meg, hogy a 2007-es világbajnokot felesége, Minttu, valamint két nagyobbik gyermeke, a 7 éves Rianna és a 9 éves Robin is elkísérte.
A közösségi médiába javarészt a versenyszerűen gokartozó Robin Instagramjáról kikerült fényképekből azonban megtudhattuk, hogy a gyerekek valósággal végigturnézták a paddockot, így többek között Max Verstappennek, Lewis Hamiltonnal és Charles Leclerc-rel is fotózkodtak, sőt, Robin még a hétszeres világbajnok Mercedesébe is beülhetett. Alább a Räikkönen-család monzai pillanataiból válogattunk.
Kimi Räikkönen és felesége, Minttu érkezik a paddockba:
Jos Verstappen szerint fia már a szezon elején jelezte aggályait, a csapat azonban nem tett semmit, most pedig már késő.
A Red Bull monzai küszködését látva még inkább érdekesek Jos Verstappen azon szavai, amelyeket még a hétvége előtt mondott a belga JOE rádió egyik reggeli műsorában. A bikás istállóba a Holland Nagydíj után immár sokadszorra belerúgó expilóta ugyanis közölte, az RB20-at sújtó problémákra fia már az év elején felhívta a figyelmet, azaz akkor, amikor még a csapat dominált. Jos szerint a Red Bull azonban vagy nem hallgatott Maxra, vagy nem látták azt, amiről beszél, ezért nem cselekedtek időben.
„Már a szezon elején jelezte, hogy az egyensúly nincs rendben. Ez nem került nyilvánosságra, mert az ember próbálja az ilyesmit a csapaton belül tartani, de már akkor panaszkodott az egyensúlyra, csakhogy a csapat nem igazán hitt neki, vagy nem látták még akkor ezt. Mostanra pedig valójában már túl késő” – jelentette ki.
„Az új fejlesztések nem hozták, amit vártak tőlük, ilyenkor csapatként pedig egyhelyben állsz, míg a többiek előrelépnek. Az egyhelyben állás pedig különösen a Forma–1-ben azt jelenti, hogy hátrafelé mész. A következő időszak sem néz ki jól, gyors egymásutánban következnek a versenyek, és nem gondolom, hogy igazán megtalálták volna a megoldást.”
Jos a Holland Nagydíj után azzal szállt bele különösen Christian Horner csapatfőnökbe, hogy a helyzet komoly, és nem lehet többé megpróbálni elfedni azt, ahogyan azt szerinte Horner teszi, hanem ideje lenne tükörbe nézni és kérdéseket feltenni saját magának. Az 52 esztendős expilóta szavaira Horner értelemszerűen nem, Helmut Marko viszont a Kronen Zeitungban reagált.
„Jos az Jos. Érzelmes fickó, és anélkül beszélt, hogy rendesen a dolgok mögé nézett volna, de nem szabad ezt mellre szívni. Volt néhány sajnálatos eredményünk az utóbbi időben, és olykor megvertek. Zandvoortban rossz beállítást választottunk, és egyértelműen érezzük a nyomást, fejlődnünk kell, és a fejlesztéseknek is hatásosnak kell lenniük” – mondta Marko, aki ugyanakkor egyvalamiben osztotta Jos véleményét.
Mégpedig abban, hogy ilyen helyzetben Hornernek kell magához ragadnia a gyeplőt. „A csapatfőnöknek minőséget kell mutatnia, a dolgok elfedése nem fog segíteni ebben a helyzetben” – jelentette ki, majd mikor megkérdezték tőle, hogy szerinte Horner fordíthat-e a dolgok menetén, meglepő módon így felelt: „Jelenleg azt mondom, hogy nem. Sok dolognak kell történnie, a teljes szellemiségnek változnia kell.”
A Red Bull akár már a mai Olasz Nagydíjon elbukhatja a vezető helyet a konstruktőri pontversenyben, de még ha ez nem is történik meg, akkor is nagyon gyorsan megoldást kell találniuk a problémáikra. Helmut Marko szerint komolyra fordult a helyzet, és Adrian Newey bizonyára jól jönne.
Az Olasz Nagydíj időmérő edzése után Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke beismerte, hogy egyelőre nem értik, mi történik az autójukkal, és nincs válaszuk a már jó ideje fennálló problémákra, amelyek Monzában olyan mértéket öltöttek, hogy Max Verstappen csak a 7., Sergio Pérez pedig a 8. rajtkockát szerezte meg. Max Verstappen is értetlenül állt a történtek előtt, és amikor a Viaplay riportere rávilágított, hogy vasárnap az első sorból kezdő McLarenek jócskán faraghatnak a hátrányukon a pontversenyben (ha mind a négy autó ott ér célba, ahonnan indul, a wokingiak átvennék a vezetést), a holland azzal felelt, hogy „Igen, de ezt csakis magunknak köszönhetjük.”
Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
„Az első kanyartól kezdve az autó egyszerűen nem fordult többé. A Q3-ban valahogy nem fordult. Két új szett gumink is maradt, de hirtelen mindkettőn nagy alulkormányzottság lépett fel – értékelt a háromszoros világbajnok. – Az 1-es, 4-es, 6-os és 7-es kanyarban az autó nem akart kanyarodni, egyszerűen többé nem tudtam rávenni. Folyamatosan ez ment, hol túl-, máskor alulkormányzott volt, valójában egyszerre mindkettő egy kicsit. Nagyon nehéz. Közel négy tizeddel voltam lassabb a Q2-es körömnél. Bizarr, hogy ez miként lehetséges, az egyensúly hirtelen többé nem volt meg. A Q2-ben még elment, jobbnak érződött, de a Q3-ban hirtelen jött az alulkormányzottság és többé semmi nem működött.”
A nagyobb baj az, hogy a Red Bull nem érti a probléma gyökerét, és nemcsak azt, hogy Monzában mi történik vele, hanem azt sem, hogy az elmúlt hónapokban hol csúsztak félre a fejlesztésekkel. Mert valahol félrecsúsztak, ami miatt elkezdtek szezon eleji elemeket visszapakolni az autóra, hátha így rájönnek valamire, de eddig nem jöttek. Helmut Marko, a bikások tanácsadója a német Sky-nak arról beszélt, hogy a dolgok „elkezdtek komolyra fordulni.”
„Meg kell találnunk azt a pillanatot, amikor rossz irányba mentünk el. A Miami Nagydíjra kell visszatekintenünk, mert akkor még domináltunk. Az azután szerzett győzelmek viszont már csak Max képességeinek köszönhetően születtek – mondta a 81 esztendős osztrák. – Ezeknek az autóknak az összetettségével nagyon nehézzé válik a helyzet. Hálistennek van némi időnk az Azeri Nagydíjig, mert most tulajdonképpen lehetetlen bármit is tenni. A helyzet viszont elkezdett komolyra fordulni.”
Helmut Marko is tudja, hogy így nem lesznek világbajnokok / Fotó: Joe Portlock/Getty Images/Red Bull Content Pool
Sokakban nyilván felvetődött, hogy a csapat hanyatlása egybeesik Adrian Newey távozásával, hiszen a cégtől 2025 elején elköszönő tervezőzseni az utóbbi hónapokban már nem vett részt az F1-es csapat munkájában. Marko nem tulajdonította egy az egyben a 65 esztendős mérnök kiválásának a küszködésüket, de azt elismerte, hogy a megoldásban jól jönne Newey segítsége. „Newey többé nem vonódik be teljesen a folyamatokba, ami olyan tényező, amit szintén meg kell vizsgálnunk, de ennél tágabb a probléma. Az viszont igaz, hogy a tapasztalata és a tudása bizonyára segítene ebben a helyzetben” – mondta.
Ami a mai futamot illeti, Marko bízik benne, hogy jobbak lesznek, mint az időmérőn. „Hálistennek Monzában történik ez, ahol lehet előzni. Nagyon-nagyon intenzív és kemény verseny lesz. Szerintem senki nem fog tudni ellépni, még a két McLaren sem, hacsak remek szélárnyékozós játékba nem kezdenek, és nem harcolnak egymással. Nincs minden veszve, hacsak nem lesz ugyanolyan a teljesítményünk a versenyen [mint az időmérőn]. Akkor rosszul fog festeni a helyzet.”
Lewis Hamilton az Olasz Nagydíj után beismerte, hogy valami miatt egyszerűen nem elég jó az időmérős teljesítménye, és nem képes összerakni a köröket.
Miként azt az Olasz Nagydíj időmérő edzése után megírtuk, Lewis Hamilton a Sky Sports kamerái előtt még tőle is szokatlan önostorozásba kezdett és közölte, „nagyon dühös” magára, amiért csak a 6. helyen végzett és a Q3-ban nem tudott jó kört összerakni. A hétszeres világbajnok odáig ment, hogy kijelentette, talán majd a helyére érkező Andrea Kimi Antonellitől megkapják, amit tőle nem, mert a Mercedes többet érdemel.
A 105-szörös futamgyőztes ugyanakkor nemcsak a Sky-nak, hanem az F1 TV-nek, majd az írott sajtó képviselőinek sem volt kíméletesebb magával. Előbbi riporterének például így felelt, amikor arról kérdezte, miért nem sikerült jól az időmérője. „Mert nem vagyok túl jó, ennyire egyszerű – mondta Hamilton, majd kivárt, és hozzátette: „Nem vagyok nagyon jó az időmérőkön.”
A riporter erre azzal reagált, hogy nem lehet, hogy Hamilton egyszer csak rosszá vált, mire a hétszeres világbajnok közölte, hogy de lehet. „Pedig egyértelműen de, és nem tudok összerakni egy kört, ami hihetetlenül frusztráló, de továbbra is dolgozom rajta. Ez minden, amit tehetek.”
A pole pozíciót legutóbb a 2023-as Magyar Nagydíjon elérő, az idén Russell-lel szemben az időmérőkön eddig 12-4 arányban alulmaradó hétszeres világbajnok ezután az írott sajtónak ostorozta tovább magát. „Egyszerűen csak nem hoztam ki az autóból a maximumot. Az első és második kanyarban másfél tizedet veszítettem a Q2-es körömhöz képest, majd egy újabb tizedet buktam a 11-esben a kanyarcsúcsponti tempó miatt, úgyhogy ez abszolút röhejes teljesítmény volt a részemről. Teljességgel elfogadhatatlan, és az egészről én tehetek, senki más. Senki más” – mondta, majd hozzátette, amúgy nem számított többre a helyezés terén, de magától jobb teljesítményt várt.
Ezután arról is beszélt, hogy minden versenyhétvégéje érzelmes azért, mert minden helyszínen utoljára szerepel Mercedes-pilótaként, az utolsó futam pedig bizonyára nehéz lesz. A célja pedig továbbra is az, hogy a lehető legjobb eredményekkel búcsúzzon attól a csapattól, amelynek 2013 óta tagja, és amellyel hat világbajnoki címet nyert. „Jelenleg arra koncentrálok, hogy a lehető legjobb munkát végezzem a csapatnak, és mint mondtam, a legjobb helyen fejezzem be. Ehhez valahogy meg kell találnom az időmérős formámat. A versenytempóm remek, csak rá kell jönnöm, hogyan térjek vissza a régi önmagamhoz.”
Remek versenytempóját igyekszik majd kamatoztatni a mai Olasz Nagydíjon is. Noha a győzelem szerinte elérhetetlen távolságba került a 6. rajtkockával, a Ferrarik megelőzését és a dobogóért csatázást nem tartja kizártnak.
Charles Leclerc frusztráltan vette tudomásul, hogy nem került be a legjobb háromba az Olasz Nagydíj időmérő edzésén, ám a Ferrari gyorsan közbelépett, amikor úgy érezte, versenyzője a rádióban készül dühöngeni. Carlos Sainzot eközben egy szúnyog hátráltatta…
A Ferrarik a 4. és 5. helyet szerezték meg hazai pályán a rendkívül szoros monzai időmérőn. Charles Leclerc mindössze 0,134, Carlos Sainz pedig 0,140 másodpercre volt a pole-t megszerző Lando Norristól, azaz őket hajszálnál is kisebb különbség választotta el. A monacói és a spanyol versenyző közül előbbi volt a frusztráltabb, amit már a Q3-as levezető körében a világ tudtára adott, ugyanis amikor mérnöke, Bryan Bozzi elkezdte volna sorolni, hogy ki és milyen idővel előzte meg, közbevágott, hogy „Nem érdekel, az autót annyira nehéz volt vezetni a kiba**ott lassú kanyarokban. Mennyit veszítettünk az első sikánban?”
Fotó: Ferrari
„Közel két tizedet. 18 századot” – jött Bozzi válasza, majd a mérnök nem várta meg, hogy erre Leclerc mit felel, helyette határozottan közölte vele: „Target zero. Ez egy kérés.”
„Igen, igen, igen, tudom. Tudom” – felelte Leclerc, mire Bozzi azzal védekezett, hogy „Csak azt mondom neked, amit mondtak.” „Igen, de légyszíves… oké, csekkolom a kijelzőt, ne aggódj” – válaszolt Leclerc, amit mérnöke egy „köszönömmel” nyugtázott.
Amennyiben Bozzi csak valamilyen ilyenkor szokásos beállítást közölt volna Leclerc-rel, a fentebbi párbeszéd biztosan nem játszódik le, hiszen Leclerc csak simán átállítja a kormányon, amit kell. Nagy valószínűséggel ezért inkább egy kódolt üzenetet hallhattunk arra vonatkozóan, hogy Leclerc ne a csapatrádióban, nézők millióinak füle hallatára adja ki a frusztráltságát. Erre utal az is, hogy Bozzi szinte már bocsánatkérőn mondta, hogy Leclerc ne rá haragudjon, ő csak tolmácsolja, amit mondott neki a csapat. (Az ominózus rádiózást ITT lehet meghallgatni)
Fotó: Florent Gooden / DPPI / Ferrari
Persze ettől még a Monzában korábban már kétszer is pole-ból induló monacói a sajtónak elmondta, mi miatt volt ideges. „Ez nagyon frusztráló, mert közel voltunk, de ez ismét nem volt elég, és pontosan ugyanazokkal a gondokkal küszködtünk, mint az első és második szabadedzésen, azaz egyszerűen nem tudtam rotálni az autót [a sikánokban]. Valamilyen oknál fogva a probléma a harmadik szabadedzésen nem jelentkezett, de aztán az időmérőre visszajött. Ez az, ami frusztráló, mert négy kanyarban két és fél tizedet veszítettünk a kör elején, onnan pedig nagyon nehéz visszajönni.”
„De ez van, most már a versenyre kell koncentrálnunk. Arra számítok, hogy vasárnap nem lesz akkora gond az egyes és kettes, illetve négyes és ötös kanyar, ami remélhetőleg segíteni fog. Elég sokan szupergyorsak, és arra számítottam, hogy előttünk lesznek az időmérőn, de aztán nem volt túl nagy különbség a tempóban, kivéve Lewis [Hamiltont], aki nagyon gyors volt a második szabadedzésen, de aztán csinált valamit és kissé visszalassult [az időmérőre].”
Noha a harmadik helyről rajtoló George Russell szerint az első sorból induló McLarenek faképnél fogják hagyni a mezőnyt, ha az élen maradnak a rajt után, Leclerc nem erre számít. „A [Ferrarik mögül induló] Red Bull szerintem erős lesz, noha nem számítok arra, hogy sokkal erősebbek lesznek nálunk. Úgyhogy nem szabad hátrafelé tekintgetnünk, helyette meg kell próbálnunk előrefelé nézni, és remélhetőleg megnyerni a versenyt. Igyekszünk majd jó rajtot venni, majd DRS-sel a McLarenekkel maradni, akik szerintem nagyon-nagyon erősek lesznek. A gumikezelésről fog szólni a futam, és arra számítok, hogy mindannyian hasonló tempót fogunk autózni.”
Sainz mindössze 6 ezreddel maradt el a csapattársától / Fotó: Xavi Bonilla / DPPI / Ferrari
Sainznak szúnyog ment a szemébe
A Ferrari színeiben utolsó Olasz Nagydíjára készülő Carlos Sainznak sem volt zökkenőmentes az időmérője, mert mint mondta, „a Q3-ban nagyon furcsán megváltozott az autó egyensúlya, alulkormányzottsággal küzdöttünk a középgyors és gyors kanyarokban, a kör során pedig az első gumik nem bírták végig, és volt néhány nagy alulkormányzós pillanatom.”
„Tudtuk, hogy szoros lesz – olvasható már a spanyol pilóta hivatalos oldalán. – Egy tizedre volt a pole, ami nyilván frusztráló. Utólag megnézve az adatokat az ember mindig azt gondolja, hogy itt-ott teljesíthetett volna jobban, de a pálya hőmérséklete kicsit visszaesett a Q3-ra, amitől alulkormányzottabb lett az autó, ez pedig nem segített. Ugyanakkor úgy érzem, nagyjából kihoztuk a maximumot a napból, és magabiztos vagyok a versenyt illetően. Jó kivitelezéssel megcélozhatjuk a pozíciószerzést és jó show-val szolgálhatunk a tifosinak. Már nagyon várom.”
A 30 esztendős spanyolt ráadásul nemcsak a megváltozó egyensúly, hanem egy szúnyog is komoly próbatétel elé állította, és amikor a Sky Sports riportere a bevérzett jobb szeme láttán arról érdeklődött, hogy jól van-e, elárulta, hogy a Q3-ban szó szerint a szemébe ment a szúnyog, és úgy kellett vezetnie…
James Vowles, a Williams csapatfőnöke utólag tisztázta a Mick Schumacher kapcsán mondott szavait.
Nem vette ki túl jól magát James Vowles, a Williams csapatfőnökének megjegyzése arról, hogy miért nem Mick Schumachert, hanem a Williams-junior Franco Colapintót ültette be a Holland Nagydíj után leváltott Logan Sargeant helyére. Noha a 45 esztendős vezető döntése tökéletesen érthető abból a szempontból, hogy rendelkezésére állt egy saját nevelésű pilóta, Vowles eleresztett egy olyan megjegyzést, hogy Mick Schumacher „nem különleges, hanem csak jó”, amit sokan, köztükToto Wolff is rossz néven vett.
A 25 esztendős németet továbbra is tartalékpilótaként alkalmazó Mercedes csapatfőnöke meg is jegyezte a Sky Sports-nak, hogy meglettek volna korábbi vezető stratégájuk megjegyzése nélkül, aki szerinte olykor túl nyersen fogalmaz. Vowles ebből alighanem érezhette, hogy „baj van”, a második szabadedzés után ugyanis az F1 TV kamerái előtt „vezekelt” egy olyan interjúban, amelyről erősen gyanítható, hogy csakis ezzel a céllal jött létre.
Vowles nem kritikának szánta a szavait / Fotó: Williams
„Amikor olvastam [a nyilatkozat után] a szalagcímeket, ami igazán feltűnt, az a »különleges« szó Mick-el kapcsolatban – kezdte magyarázatát a csapatfőnök. – Mindenekelőtt igazán szeretném tisztázni, hogy mire gondoltam. Nem azért vagyok itt, hogy Micket kritizáljam. Mick egy világbajnok csapat tagja, amely a tartalékpilótájának választotta, emögött pedig jó okok húzódnak, és azért történt, mert ő egy elképesztően erős jelölt. A »különleges« szó? Ezt az olyan többszörös világbajnokok kontextusában használtam, mint amilyen Ayrton Senna vagy Lewis [Hamilton]. Nyilván ez ostobaság, mert ez az összehasonlítás.”
Vowles ezután dicsérte az ezen a hétvégén az Alpine WEC-csapatában a hosszú távú világbajnokság austini fordulóján versenyző Schumachert, és elárulta, hogy személyesen is bocsánatot kért tőle a megjegyzés miatt. „Itt tart most Mick, akinek kemény időszaka volt. Elért némi kivételes fejlődést, és egy nagyon erős csapat van körülötte. A döntésünket az a tény alapozta meg, hogy az akadémiánkkal és a saját versenyzőinkkel akartunk tartani. Bocsánatot kértem Micktől is, noha semmi ilyesmit nem várt el, de nekem fontos, mert elképesztően közel áll hozzám, ez az egész pedig teljességgel rosszul csapódott le. Ezért mindennél jobban szerettem volna teljesen világos lenni. Nem kételkedünk a képességeiben, de nekünk a Williamsnél az akadémiánk mellett kell kiállnunk, ezért van értelme annak, amit csináltunk.”
Az Olasz Nagydíj időmérő edzésének megnyerése után természetesen rögtön felvetődött a kérdés, hogy amennyiben szükséges, a McLaren alkalmaz-e csapatutasítást a versenyen.
Zak Brown ügyvezető szavaival élve „luxusproblémával” szembesülhet a McLaren az Olasz Nagydíjon, miután az időmérőn az első két helyen végzett. A pole-t megszerző Lando Norris ugyanis vasárnap jelentősen faraghat 70 pontos hátrányán a csupán a 7. rajtkockából induló Max Verstappennel szemben, ám ehhez értelemszerűen az lenne a legideálisabb, ha nyerne. Ezért aztán joggal vetődik fel a kérdés, hogy Oscar Piastrit Norris segítésére kérik-e a wokingiak, vagy miként eddig, továbbra is hagyják versenyezni a pilótáikat.
„Nem volt elég, amit érzésem szerint sokszor kellett már mondanom az idén, de a csapattól igazán jó erőfeszítés volt ez – értékelt a pole-ról 0,109 másodperccel lemaradó ausztrál, akinek szavain az érződött, hogy a győzelemért akar harcolni vasárnap. – Nem volt garancia az első sor kibérelésére, úgyhogy csodálatos, hogy sikerült. Másodikként rajtolni nem mindig a legrosszabb, úgyhogy várjuk ki, mit csinálnak a gumik. Ilyen szoros mezőnnyel izgalmas verseny lesz.”
Zak Brown, a McLaren Racing ügyvezető igazgatója a Sky Sports-nak méltatta a versenyzőit, majd természetesen az esetlege csapatutasítás kérdését sem kerülhette ki. „Lando és Oscar lenyűgöző teljesítményt nyújtott. Gyors autót adtunk nekik, ők pedig elvégezték a munkát. Gondoltuk, hogy van esélyünk a pole-ra, de ilyen szoros mezőnyben jó néhány autónak lehetett. Holnap nagy csatát fogunk látni. [Norris] mindig is nyugodt srác volt, de amikor már van több pole-od és győzelmed, a dolgok kicsit könnyebbé válnak.”
„[A csapatutasítás kérdését] meg kell beszélnünk Andrea [Stella csapatfőnökkel]. A versenyzők és a konstruktőrök világbajnokságában is versenyben vagyunk, meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok, és mindenre fel fogunk készülni. Oscar nagyon világos volt azzal kapcsolatban, hogy kész támogatni a csapatot, miként Lando is. Zárt ajtók mögött le fogunk ülni beszélni, és majd megosztjuk, hogy mit döntöttünk, amikor megszületik a döntés. Luxusprobléma ez” – fogalmazott az amerikai üzletember.
Norris ugyanakkor előrebocsátotta, hogy nem szeretne csapatsorrendet. „Csodálatos az újabb pole. Hogy megvan az első és második hely, amikor ilyen szoros a mezőny, az meglepő. Fáj ezt mondanom, de a köröm nem volt nagyszerű, viszont nagyon-nagyon boldog vagyok. Nem számítok könnyű futamra, vannak ismeretlenek a gumikkal és a kopással, de már várom – nyilatkozta az autóból kiszállva, majd a Sky Sports-nak reagált a csapatutasítás eshetőségére. – Versenyezni akarok, azért vagyok itt. Mindenről beszéltünk, és mindenre felkészültünk. Ha Oscarnak jobb futama lesz és elém kerül, az valószínűleg azért lesz, mert jobb munkát végzett nálam. Tudjuk, hogy mi a legjobb a csapatnak. Kettős győzelmet akarunk szerezni, aminek az a legjobb módja, ha összedolgozunk.”
Norris és Piastri tehát úgy áll hozzá a versenyhez, hogy nyerjen a jobbik, miközben Brown szavaiból azért érződött, hogy adott esetben előfordulhat csapatutasítás. Ha úgy hozza a helyzet, vajon mi lesz fontosabb a wokingiaknak? A csapategység és Piastri lelki békéje, vagy a világbajnoki cím?
A Mercedes csapatfőnöke elégedett az istálló Olasz Nagydíj időmérőjén mutatott szereplésével, Lewis Hamilton azonban egyáltalán nem elégedett a saját teljesítményével. A hétszeres világbajnok olyan keményen korholta magát, hogy egy igen meglepő megjegyzést is tett.
George Russell a 3., Lewis Hamilton viszont a második és a harmadik szabadedzésen szerzett első helye után csak a 6. pozícióban zárta az Olasz Nagydíj időmérő edzését. A Mercedes fiatalabbik britje annak ellenére ért el ezt a helyezést, hogy elmondása szerint egyáltalán nem volt zökkenőmentes időmérője.
„Szenvedős volt, hátrányban voltunk. Az autó nem volt jó a harmadik edzésen, majd végrehajtottunk néhány változtatást, és beletelt némi időbe, mire ezekhez hozzászoktam. A mérnökök jó visszajelzéseket adtak arról, hogy mit kell tennem a gumikkal, a két legjobb körömet pedig a végére hagytam. A McLarenek annyira gyorsak, nagyon lenyűgöző. Remélhetőleg a rajtjuk olyan lesz, mint szokott, de ha nem, akkor szerintem el fognak tűnni a távolban” – utalt Russell a Sky Sports-nak arra, hogy a McLarenek, és különösen Lando Norris hajlamos rosszul rajtolni.
Russell végül odaért a 3. helyre / Fotó: Steve Etherington / Mercedes
A 26 esztendős versenyző mindezt arra alapozza, hogy szerinte mostanra a McLaren egyértelműen a leggyorsabb csapattá lépett elő. „Jelenleg itt tart az F1, a McLaren a csapat, amelyet le kell győzni. Ha nem előzzük meg őket a rajtnál, akkor nehéz lesz bárkinek is tartani velük a lépést. Ha Oscar [Piastri] lesz a második helyen, talán lemarad és bebiztosítja a győzelmet Landónak. Remélhetőleg nem így lesz, és a végéig harcban leszünk, de a helyzetükben bármelyik csapat ezt tenné.”
Noha Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke úgy nyilatkozott, hogy „elégedettnek kell lennünk, mert Zandvoort után nehéz volt összeadni, mennyi kettő meg kettő”, most viszont nagyon közel kerültek a McLarenekhez, „jelenleg pedig ők a mérce”, Lewis Hamilton értelemszerűen nem osztotta főnöke optimista hangulatát.
Fotó: Wolfgang Wilhelm / Mercedes
„Dühös vagyok, nagyon dühös. A pole-ban lehettem volna, de legalább az első sorban, csak nem végeztem el a munkát. Másfél tizedet veszítettem az első kanyarban, majd egy tizedet az utolsóban. Senkit nem hibáztathatok, csak magamat. Már egy ideje az időmérő a gyengeségem, és nem jövök rá, hogy miért, de továbbra is próbálkozom” – mondta a csalódott hétszeres világbajnok, majd tett egy megjegyzést, amin alighanem sokan meglepődtek.
„A következő néhány órában ostorozni fogom magam, de tovább kell lépnem. Jó autónk van a versenyre, a csapat csodálatos munkát végzett. Az autó jobbnak érződött, a csapat pedig jobbat érdemel ennél. Talán majd Kimivel megkapják” – utalt arra, hogy jövőre Andrea Kimi Antonelli veszi át az ülését.