Kategória: Formula 1

  • Fizetős csatornára kerülhet a Forma-1 Németországban

    Fizetős csatornára kerülhet a Forma-1 Németországban

    Az F1 új tulajdonosai azon gondolkodnak, hogy Németországban is fizetős csatornára tegyék a közvetítéseket.
    A németeknél jelenleg az RTL gondoskodik az F1-es közvetítésekről, mely csatorna külön díj fizetése nélkül fogható a háztartásokban. Az F1 új kereskedelmi igazgatója, Sean Bratches azonban a DPA hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a fizetős tévécsatornák „azok a helyek ahol a pénz van.”
    „Vannak olyan piacok, ahol a fizetős tévé igénybevétele alacsony az ingyenes csatornákkal.” – tette azonban hozzá. „Ez különösen igaz Németországra, összehasonlítva azt az Egyesült Királysággal, ahol jelentősen többen használják a fizetős tévét. Ez egy kicsit megnehezíti a dolgot, de dolgozunk rajta.”
  • A Brabham felvásárolná a Force Indiát, és sportkocsit is építenének!

    A Brabham felvásárolná a Force Indiát, és sportkocsit is építenének!

    Visszatérhet a Forma-1-be a híres Brabham név, ezt állítja a brit Autocar magazin. Az ausztrál alapítású csapat hat bajnoki címet nyert, ebből 2 konstruktőrit, 4 egyéni bajnokit, és most arról tárgyalnak, hogy felvásárolnák a Force India csapatát. Jelenleg nagyon kevés részlet ismert, de hasonló modellben gondolkodnak, ahogy jelenleg működik a McLaren is: a versenycsapat mellé ők is szeretnének egy egyre markánsabb sportautós vállalatot is létrehozni.

    A Force India jól kezdett idén, ennek ellenére két kulcsemberével is komoly problémák vannak. A fővezér társtulajdonos Vijay Mallya kiadatását már kérte India a hiteltartozásai miatt. Subrata Roy, a másik tulajdonos pedig 2014 óta börtönben van.

    Sir Jack Brabham fia, David pedig az a személy, akinél az eredeti 1960-ban alapított Brabham versenyistálló névhasználati joga van, miután pert nyert 2014-ben egy elhúzódó jogi csatározás végén. Azóta próbálkozik azzal, hogy a család nevét visszavezesse a versenypályákra, és ezt eddig egy közösségi finanszírozási modellel képzelte el.

    A legújabb híresztelések szerint azonban ez az új projekt kapott némi hátszelet egy  amerikai befektetőtől, akit érdekelne az is, hogy sportautókat gyártsanak, valamint hogy átvegyék az irányítást a Force India felett. David Brabham azonban nem játszok nyílt lapokkal. Ennyit árult el a lapnak:

    „A Brabham márkanév majdnem 70 éves múlttal bír a versenysportban, és célunk az, hogy újra feltűnjön ez a név a pályákon. Mióta elindult a Project Brabham, számtalan különféle érdeklődőnk volt, akik kifejezték azon szándékukat, hogy szívesen használnák a nevet, így sok lehetőséget meg kell, hogy vizsgáljunk. Egyelőre ennél többet nem kívánunk elárulni.”

    A Brabham név utoljára 1992-ben volt jelen a Forma-1-ben.

  • Chase Carey nem örül Alonso amerikai kiruccanásának

    Chase Carey nem örül Alonso amerikai kiruccanásának

    A Forma-1 új tulajdonosának, az amerikai Liberyt Mediának főnöke, Chase Carey jobban örülne, ha Fernando Alonso Indy 500 helyett inkább rajthoz állna az F1-es Monacói Nagydíjon.
    „Bernie (Ecclestone) ideje alatt a Forma-1 olyan biznisz volt, ami mindenre nemet mondott.” – mondta Carey a spanyol sajtónak. „Mi most sok dologra szeretnénk igent modani.”
    Alonso Indy 500-as kiruccanása mégsem tölti el felhőtlen örömmel Carey-t.
    „Vegyesek az érzéseim.” – mondta. „Nagyon szeretném, ha ott lenne Fernando Monacoban és abban a reményben vezetné autóját, hogy megnyerheti a versenyt. De sajnos rövid távon ez nem tűnik lehetségesnek. Megértem a motivációját, hogy más kihívásokat keres, és tiszteletben tartom a döntését. És közvetetten hasznos is számunkra, hogy egy nagyszerű F1-es versenyző megmutatja magát az amerikai közönségnek, még ha más módon is.”
    „De ez nem épp egy ideális szituáció. Ha választhatnék, jobban örülnék, ha Monacoban látnám őt. Nem túl pozitív az üzenete annak, ha az egyik sztárod ideiglenesen átugrik egy másik versenybe. Ez egy szokatlan és szerencsétlen helyzet, főleg számára és a csapata számára, és persze nekünk, szervezőknek is. Ugyanakkor következetesnek kell lennünk.”
  • India utólag úgy döntött, megadóztatná a Forma-1-et

    India utólag úgy döntött, megadóztatná a Forma-1-et

    Bürokráciai okokból 2013 óta nem rendez Forma-1-es versenyt India. Azóta pedig a bürokrácia mértéke még tovább nőtt Indiában.

    Az indiai legfelsőbb bíróság úgy határozott, hogy a Forma-1 több milliós áfával tartozik a kormánynak.

    „A Forma-1 Indiában szerzett bevételét meg fogjuk adóztatni. Ennek mértékét majd az adózási tisztségviselők megállapítják.” – közölte a bíróság.

    Helyi jelentések szerint India az F1-től az Indiai Nagydíjakkal szerzett üzleti bevételük 40%-át szeretné magának.

  • A Sauber versenyzői támogatják a Hondára váltást

    A Sauber versenyzői támogatják a Hondára váltást

    Kicsit talán meglepő ekkora fokú politikai korrektség Marcus Ericsson és ​Pascal Wehrlein részéről, ennek ellenére mindketten azt gondolják, hogy a csapatuk a megfelelő döntést hozta meg a motorváltásával kapcsolatban. Jelenleg a Sauber erőforrás beszállítója a Ferrari, bár egy korábbi verziót bocsátanak a rendelkezésükre a maranellóiak.

    Új szerződésük értelmében a jövőben a svájciak a motort a Hondától kapják majd 2018-ban, a váltó pedig a McLaren fejlesztése lesz. Ericsson így látja a helyzetet:
    „Azt gondolom, hogy ez egy jó lépése a csapatnak. Jelenleg úgy tűnhet, hogy ez nem egy jó ötlet, mivel a Hondának komoly problémái adódtak. Hosszabb távon azonban azt kell hogy mondjam, hogy ez a jó döntés. Van még bennük potenciál.”

    Pascal Wehrlein is hasonlóan gondolkozik, mint csapattársa:
    „Sokat ugyan nem tudok mondani erről, mivel csak 2017-re van szerződésem a Sauberrel, de azt hiszem, ez egy remek döntés a csapat részéről. Reméljük, hogy a Hondával meglesz a lehetősége a Saubernek arra, hogy jövőre újra versenyképes legyen.”

    A csapat egyelőre a mezőny végén kullog, ami köszönhető a régebbi fejlesztésű, és ezáltal gyengébb Ferrari motornak. Ericsson ugyanakkor abban reménykedik, hogy lesznek olyan versenyhelyszínek, ahol versenyképesebbek lehetnek.
    „Számtalan olyan pálya áll előttünk a versenynaptárban, ahol többet fogunk szenvedni, de lesz pár olyan is, ahol nem annyira fontos a motorerő. Lélekben erősek vagyunk, keményen dolgozunk, és fejleszteni akarjuk az autót a szezon alatt, ahogy az tervben is volt. Kár, hogy a motorunk régebbi, de ezen most nem tudunk segíteni.”

  • Monaco kevesebbet fizet a versenyrendezésért, mint mások

    Monaco kevesebbet fizet a versenyrendezésért, mint mások

    Monaco tagadja azt a feltevést, mi szerint a városállam nem fizet díjat a versenyrendezés jogáért, miközben a többi verseny szervezőinek mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk.
    „Ez csak pletyka.” – mondta II. Albert monacói herceg az FIA Auto magazinjának. „Talán alacsonyabbak a díjak, mint más pályák esetében, de van díj.”
    Bernie Ecclestone a napokban elsimerte, hogy túl sokat kért a versenyrendezőktől, ezzel pedig a herceg is egyetért, ám elismeri, hogy ehhez képest Monaco kedvezőbb feltételeket kapott.
    „Bernie tisztában volt vele, hogy mit nyújt a hercegség a Forma-1-nek. Ezt ő maga mondta, ahogy a szponzorok és versenyzők is. Mindig odafigyelt ránk, de így is fizetnünk kellett annyit, amennyit ő megfelelő összegnek tartott.”
  • Eddie Jordan szerint Vettel már tárgyal a Mercedesszel

    Eddie Jordan szerint Vettel már tárgyal a Mercedesszel

    Az egykori F1-es csapatfőnök, Eddie Jordan biztos benne, hogy Sebastian Vettel már tárgyalásban áll a Mercedesszel 2018-ra vonatkozóan.
    „Természetesen tárgyalnak (a Mercedes) Vettellel.” – mondta Jordan a Sport Bildnek. „Kell is tárgyalniuk. A Forma-1 brutális üzletág. Nem csak önmagad erősítéséről szól, hanem az ellenfelek gyengítéséről is.”
    Bár Toto Wolff és Niki Lauda is elismerik, hogy Vettel az egyik legkiválóbb versenyző a mezőnyben, mégis mindketten tagadták, hogy tárgyalnának vele.
    Azt azonban meg kell említeni, hogy Eddie Jordan F1-es tippjei elég jól be szoktak jönni…
  • Hamilton exe, Scherzinger is koncertezik majd Bakuban!

    Hamilton exe, Scherzinger is koncertezik majd Bakuban!

    Az Azerbajdzsáni Nagydíj hétvégéjén koncertekkel is igyekeznek a Forma-1-es közönség kedvére tenni. A sztráfellépők pedig a The Black Eyed Peas, valamint Lewis Hamilton ex-barátnője, Nicole Scherzinger énekesnő lesznek!
    „Nehéz pontosan kifejezni, mennyire örülönk, és mekkora megtiszteltetés, hogy ezt a két világhírű fellépőt köszönthetjük majd Bakuban.” – mondta a versenyhelyszín ügyvezető igazgatója, Arif Rahimov. „A The Black Eyed Peas és Nicole Scherzinger is bebizonyították már, hogy a fellépők egy elit csoportjához tartoznak.”
    „A zene és a Forma-1 mindig is jól összeillettek, mindkét iparág kreatív és a határokat feszegeti. Ez a bejelentés is ezt a nagyszerű hagyományt folytatja.”
  • Hamilton már semmit nem gondol korábbi csapattársáról, Rosbergről

    Hamilton már semmit nem gondol korábbi csapattársáról, Rosbergről

    Lewis Hamilton tavaly alulmaradt csapattársával, Nico Rosberggel szemben, visszavágni azonban már nincs lehetősége, hiszen Rosberg ezzel a lendülettel vissza is vonult.
    Ez egy kis ideig frusztrálta Hamiltont, ám elmondása szerint ezen már túljutott.
    Arra a kérdésre, hogy mostanra mit gondol Rosbergről, Hamilton így felelt a La Gazzetta dello Sportnak: „Semmit. Csapattársak voltunk, pár évig együtt dolgoztunk, most pedig visszavonult. Tavaly én elvesztettem a bajnoki címet, de legyőztem őt a győzelmek számát illetően. Büszke voltam magamra, mert egy percre sem adtam fel.”
  • Nagy Futam: Füstös fánkok, brutális versenygépek és sztárversenyzők a Budapest közepén

    Nagy Futam: Füstös fánkok, brutális versenygépek és sztárversenyzők a Budapest közepén

    Május elsején, immáron hagyományként, ismét megrendezték a Nagy Futamot Budapest szívében. A nagyszabású rendezvényen ismét kitettek magukért a szervezők, hiszen számos jól ismert, ám testközelből csak ritkán látható versenyautó, valamint hazai kedvencek és világhírű autóversenyzők is tiszteletüket tették az ország legmenőbb majálisán.

    Igazán szerencsésnek bizonyult a Nagy Futam F1-es versenyzőinek kiválasztása, hiszen Daniel Ricciardót szinte lehetetlen olyan állapotában találni, hogy ne érjen fülig a szája, míg a talán hűvösnek tartott, finn Valtteri Bottas épp egy nappal korábban szerezte meg élete első Forma-1-es győzelmét, így nem kérdéses, hogy ő is igazán jókedvvel érkezett hazánkba.

    A délelőtti sajtótájékoztatón csupa lelkes versenyző ült le a sajtó elé. Az Orosz Nagydíjra reagálva Bottas még mindig azt ismételgette, hogy ez „elég szürreális” érzés, de persze nagyon boldog. Ezt nem is lehet kétségbe vonni, hiszen a finn versenyző gyakorlatilag arra használta a Nagy Futamot, hogy megünnepelje győzelmét, a közönség legnagyobb örömére. Így míg Ricciardo némileg elóvatoskodta első köreit a pesti utcákon, addig Bottas igazán odatette magát és több alkalommal is „fánkokkal” örvendeztette meg a közönséget, szemmel láthatóan élvezte a kötetlen szórakozást.

    Ricciardo, vasárnapi versenyéről sokminden elmondható volt, csak az nem, hogy szerencsés volt és az, hogy sok időt töltött volna a pályán. De az ausztrál, aki nem első alkalommal vett részt a Nagy Futamon, nem búsult sokáig, Budapestre már vigyorogva érkezett, sőt még poénkodott is helyzetén, örömmel konstatálta még a délelőtti sajtótájékoztatón, hogy itt Budapesten minden bizonnyal több kört tud majd megtenni, mint előző nap Szocsiban, szóval legalább bepótolja azt, ami vasárnap kimaradt.

    Timo Glock (BMW) sem „újonc” már a Nagy Futamon. A DTM versenyző elmondása szerint minden alkalommal rácsodálkozik, hogy milyen rengetegen látogatnak ki a rendezvényre, illetve milyen jó munkát végeznek a szervezők, hogy kivitelezni tudnak egy ilyen eseményt a főváros közepén. Véleménye szerint ilyet Németországban lehetetlen lenne leszervezni…

    Robert Wickens egy „Force Indiás”, rózsaszín, BWT által szponzorált Mercedest hajtott, ám kiemelte, hogy az ő autója nem ilyen lesz a DTM szezon rorán, a rózsaszín ugyanis eredetileg Lucas Auer autója.

    Persze a harmadik DTM-es márka, is képviseltette magát, a Playboyos Audit a 25 éves Nico Müller hajtotta meg, aki szintén kiemelte, milyen remek lehetőség, hogy ekkora közönség előtt szórakozhatnak versenygépeikkel.

    Michelisz Norbi is mesélt hétvégi versenyéről, hiszen vasárnap még Monzában versenyzett. Bár hétvégéje sajnos nem alakult túl szerencsésen. El is mesélte Bennanis incicidensét a többi versenyzőnek is, akik érdeklődve figyelték a magyar versenyző beszámolóját. Norbi azt is elmondta, hogy autóval jött haza Olaszországból, hogy biztosan hazaérjen a Nagy Futamra. A nagy sietségben azonban egy fontos dolgot elfelejtett autójába tenni és maga hazahozni: a sisakját. A szemfülesek észre is vehették, hogy hétfőn Michelisz Norbi nem a saját sisakjában demózott, ám a fejvédő mégis ismerős lehetett, hiszen nem más, mint Kiss Norbi adta neki kölcsön a sajátját.

    Rajtuk kívül azonban pályára, illetve utcára gurult Kiss Norbi is, egy utcai Mercedes Actros kamionnal. A Zengő Motorsport is képviseltette magát a WTCC-s Nagy Danival, illetve az ETCC-s György Anettel és Nagy Norbival. Az utcai sportautók szerelmesei is gyönyörködhettek, hiszen számos Ferrari is felvonult, valamint NASCAR, rallycross, Formula Renault és drift autókat láthattak, ahogy természetesen a DTM képviselői is alaposan összegumizták és befüstölték a belvárost.

    Biztosak vagyunk benne, hogy a jelenlévő közönség legalább olyan jól szórakozott, mint maguk a versenyzők, bár bevalljuk azokat irigyeltük csak igazán, akik csak kiálltak saját erkélyükre és onnan élvezték a show-t.

    Nem kell azonban okáig nélkülözni a benzingőzt, a Hungarorigen munkatársai lélekben már újra pályán vannak és gőzerővel készülnek a hazai WTCC hétvégére, és remélik, hogy ismét sokan mentek majd ki a helyszínre szurkolni Michelisz Norbinak, a Zengő Motorsport versenyzőinek, valamint a KIA Lotos versenyein Vogel Adrinak és Krajnyák Petrának. A jó hír, hogy a jegyek igazán kedvező árúak és a paddock is látogatható, így bárki összefuthat kedvenceivel.
    A jegyek megtekintéséhez és vásárláshoz klikkelj a GP Ticket Shop weboldalára: http://www.gpticketshop.hu/WTCC.html

    [Best_Wordpress_Gallery id=”1″ gal_title=”Nagy Futam, 2017″]