Kategória: Formula 1

  • Vettel addig marad a Ferrarinál, ameddig csak akar

    Vettel addig marad a Ferrarinál, ameddig csak akar

    A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne elmondása szerint Sebastian Vettel maga dönt arról, hogy az olasz csapatnál marad-e 2018-ban is, mivel aktuális szerződése ez év végén lejár.

    „Ha boldog az autóval, szereti, akkor addig marad, ameddig csak akar.” – mondta Marchionne az olasz sajtónak. „A tavalyi megbeszéléseink elég idegesen zajlottak, mert az autó nem volt a legjobb. Szóval igyekszünk neki olyan autót adni, amilyet szeretne, majd övé a döntés.”

    Marchionne egyelőre elégedett azzal, ahogy a 2017-es szezon alakul.

    „Arról álmodtunk, hogy a bajnokság élén álljunk, és most így állunk.” – mondta.

  • Toto Wolff szerint fel kellene hagyni a „parkoló”-pályákkal

    Toto Wolff szerint fel kellene hagyni a „parkoló”-pályákkal

    Toto Wolff inkább a hagyományos, Monaco-féle pályákra vinné az F1-et, mint a „szupermarket-parkolókra” hasonlító létesítményekre.

    Wolff múlt héten részt vett a híres Mille Miglia-versenyen Olaszországban, ez a tapasztalata pedig egyértelművé tette számára, min kellene az F1-nek változtatnia: nagyobb kihívást rejtő pályákra lenne szükség.

    „Az F1 DNS-éhez hozzátartozott a legjobb technológia és a legjobb versenyzők” – magyarázta Wolff.

    „Ezek a kiváló pilóták egy ágyúgolyón ültek, és azt próbálták vezetni. Valahogy [a Mille Miglián] tisztázódott bennem, miért is szeretem ezt a sportot – arról szól, hogy valaki olyasvalamit csinál, amit más nem mert, az autók iránt érzett szenvedéllyel együtt. A versenyzés élet, rengeteg szenvedéllyel és érzelemmel feltöltve, autók és versenyzők minden egyes generációja számára. A mai autók vezetéséhez bátorságra van szükség, egyes pályákon többre, mint máshol, és nem szeretnénk olyan pályákon versenyezni, amelyek szupermarketek parkolóira hasonlítanak. Amikor a régi időkben elvétettél egy kanyart, halállal vagy sérüléssel végződött az eset. Ma ha elrontasz egy kanyart, csak kifutsz a bukótérbe és visszajössz. Ez viszont nem igaz Monte Carlóra, talán nem igaz Spára, Monzára és Suzukára sem. Vissza kell térnünk az olyan pályákra, ahol kiderül, kik a legjobbak. Ez [Monaco] egyike az ilyen helyeknek. Ide kell visszatérnünk.”

    Az egyik megoldás erre a városi pályák számának növelése lenne.

    „Nem csak arról van szó, hogy a Mille Migliát nézve rájössz, városokban is lehet gyorsan menni” – folytatta Wolff. „A Formula-E sikere is abban rejlik, hogy városokban rendezik. Az autók nem lenyűgözőek, de városi körülmények között gyorsnak tűnnek; Monte Carlo vonzereje is szemmel látható. Szerintem fel kellene hagynunk a repterekre hajazó létesítményekkel – egyszerűen nem látványosak. Akár én is vezethetnénk rajtuk F1-es autót. Adjatok nekem két hetet edzeni; lehet, hogy százszor megpörgetem majd az autót, de az adatokat átvizsgálva lehet, hogy elég gyorsan tudnék a végére menni, mert nincsen kockázat.”

  • A Ferrari egy 16 éves negatív sorozatot szakítana meg Monacóban

    A Ferrari egy 16 éves negatív sorozatot szakítana meg Monacóban

    Sebastian Vettel dominálta a csütörtöki edzésnapot Monacóban, emiatt bizakodóvá vált, ráadásul a csapat számára is nagyon fontos lenne az idei siker, ugyanis 2001 óta nem tudnak futamot nyerni a hercegségben.

    Azon kívül, hogy nem nyertek futamot, még sok balszerencse is érte az olaszokat az elmúlt bő másfél évtizedben, íme néhány emlékezetes pillanat:

    2002: Schumacher „csak” második lett.
    Azok után, hogy 2001-ben a német világbajnok tudott nyerni, sokan arra számítottak, hogy a következő évben is ez fog történni. Az időmérőn a harmadik helyet szerezte meg. A rajtnál az élről induló Montoya beragadt, Coulthard elment mellette. A Ferrari egy elé vágásos taktikát próbált meg Schumacherrel a Williams ellen, ami sikerült, azonban a McLaren egyből reagált erre és egy nagyon gyors boxkiállással sikerült visszajönni a Ferrari elé. Közben Montoya technikai hiba miatt kiesett. Schumacher és Coulthard nagyot harcoltak a győzelemért, végül a skót örülhetett.

    2004: Baleset az alagútban
    Schumacher csak az ötödik helyet szerezte meg az időmérőn, viszont a verseny elején szépen lépkedett előre. Fernando Alonso balesete miatt bejött a Safety Car, ekkor már vezette a versenyt, és taktikailag is nagyon jó helyzetben volt. A biztonsági autó még a pályán volt, amikor az alagútban összeütközött Montoyával, aminek következtében az autó elejét összetörte, vissza gurult a boxba, de a versenyt már nem tudta folytatni.

    2006: A Rascasse eset
    A hétszeres világbajnok megfutotta a leggyorsabb kört az időmérő edzésen. Viszont a Rascasse kanyarban szélesen fordult, emiatt nem tudta bevenni a kanyart és megállt a pályán, ezzel gyakorlatilag bebiztosította az első rajtkockáját. Megoszlanak a viták arról, hogy mennyire volt szándékos a német versenyző megmozdulása. Az FIA is elég gyanúsnak találta azt a manővert, ezért Schumachert kizárták az időmérőről és csak a boxból rajtolhatott. Ezzel gyakorlatialg el is szállt minden esélye, hogy megnyerje a futamot.

    2008: Massa elszalasztott lehetősége
    Felipe Massa uralta az időmérő edzés mindhárom szakaszát, így magabiztosan szerezte meg a polet. Az esős körülmények miatt Massa a verseny első harmadában Sainte Devote kanyarban megpördült ami miatt elveszítette a vezető helyét Robert Kubicával szemben. Hamilton egy remek taktikával mindketteküket megelőzte. Később vissza tudta venni a második helyet, és támadta a brit versenyzőt az első helyért. Hamilton jól alkalmazkodott a körülményekhez, így megnyerte a versenyt. A futam vége felé Kubica ismét Massa elé került, így a poleból indulva csak harmadik lett a brazil.

    2010: Alonso autótörése a Massenet-ben
    Alonso nyerte mindkét csütörtöki szabadesést, emiatt joggal bizakodhatott a hétvégét illetően. Azonban rémálom szerűen folytatódott a hétvégéje. A szombat reggeli harmadik edzésen a Massenet kanyarban csúnyán odacsapta a Ferrariját, olyan súlyos sérülést szenvedett az autó, hogy az időmérőn sem tudott részt venni. A futamon végül hatodik helyen ért célba.

    2011: Alonso és Vettel szoros csatája
    Vettel magabiztosan nyerte az időmérőt, és a futamon is magabiztosan vezetett, amikor egy nagyon lassú kerékcserét teljesített, ráadásul egy félre értés miatt kopott abroncsokat kapott. A rosszabb gumik miatt Alonso elkezdett felzárkózni rá, de jött egy piros zászlós fázis, ami lehetővé tette a Red Bull számára, hogy új gumikat tegyenek fel az autóra. Végül Vettel és Alonso egy másodpercen belül érkezett a célba, a német ünnepelhetett.

    A Ferrari eredményei Monacóban a 2001-es siker óta:
    2002 – Schumacher 2. / Barrichello 7.
    2003 – Schumacher 3. / Barrichello 8.
    2004 – Schumacher DNF / Barrichello 3.
    2005 – Schumacher 7. / Barrichello 8.
    2006 – Schumacher 5. / Massa 9.
    2007 – Massa 3. / Räikkönen 8.
    2008 – Räikkönen 9. / Massa 3.
    2009 – Massa 4. / Räikkönen 3.
    2010 – Massa 4. / Alonso 6.
    2011 – Alonso 2. / Massa DNF
    2012 – Alonso 3. / Massa 6.
    2013 – Alonso 7. / Massa DNF
    2014 – Räikkönen 12. / Alonso 4.
    2015 – Vettel 2. / Räikkönen 6.
    2016 – Vettel 4. / Räikkönen DNF

  • Ha Alonso megnyeri az Indy 500-at, az lavinát indíthat el

    Ha Alonso megnyeri az Indy 500-at, az lavinát indíthat el

    Az Indy 500 1992-es és 1994-es győztese, Al Unser Jr úgy véli, hogy ha Fernando Alonso megnyeri most ezt a versenyt, az a többi F1 sztárt is az IndyCarba csábíthatja.

    „Ha ő jön és nyer, az még tovább népszerűsítheti a sportot.” – mondta Unser az Autosportnak.

    „Más Forma-1-es világbajnokok is ráeszmélhetnek, hogy ‘hé, én is kipróbálhatom az Indy-t és nyerhetek, mint Graham Hill, Jim Clark és Emerson Fittipaldi’. De olyan versenyzők is, akik nem világbajnokok, de remekül szerepetek az F1-ben, mint például Montoya. Ő imádja az Indianapolisi 500-at.”

    „Szóval ha Alonso megnyerné a versenyt, az azt eredményezhetné, hogy több F1-es jönne a szériába és még több figyelmet kapna a sport.”

    Unser Nigel Mansellhez hasonlítja Alonsót.

    „Nigel regnáló világbajnok volt (F1-es) és teljes szezont ment (IndyCar-ban), míg Fernandonak lehet, hogy ez egyszeri alkalom lesz, és ez az egyetlen különbség köztük.”

    „Az igazán jó versenyzők sosem becsülik alá (az IndyCar-t). Az igazán jó versenyzők türelmesek, keményen dolgoznak, mindig erre gondolnak, és a legjobb képességeik szerint dolgoznak együtt a csapatukkal.”

  • A Toro Rosso óvatos a monacói esélyeivel kapcsolatban

    A Toro Rosso óvatos a monacói esélyeivel kapcsolatban

    Daniil Kvyat szerint a Toro Rossónak nem szabad eltúlzott reményeket dédelgetnie a remek csütörtöki eredmények ellenére sem.

    Kvyat és Carlos Sainz is versenyképes körökre voltak képesek szuperlágyakon az első szabadedzésen, a másodikon pedig, miután felkerültek rájuk is az ultralágyak, a negyedik-ötödik helyeket szerezték meg. Kvyat szerint azonban értelmetlen még a dobogóról álmodozni.

    „Sok mindennek kell ahhoz összejátszania, hogy ott lehessünk” – mondta Kvyat a pódiumesélyekről. „Nem szabad túlizgulnunk. Rengeteg munka van még hátra; az autó jónak tűnik, de hihetetlenül koncentrálnunk kell, hogy ne csússzunk ki ebből a kényelmes tartományból. Nincsenek elvárásaink, ahogy eddig is, csak a munkánkat végezzük. Megpróbáltuk eltalálni az autó legjobb működési tartományát, és ez sikerült is. Nem kell túlokoskodnunk semmit.”

    Sainz egyetértett csapattársával.

    „Őszintén szólva kétlem, hogy esélyünk lenne elcsípni egy dobogót” – mondta a spanyol. „Szerintem a szombati nap sokkal realisztikusabb képet fog mutatni az erőviszonyok tekintetében. Monacóban mindig vannak meglepetések csütörtökönként, a szombat pedig szerintem sokkal keményebb lesz, de remélhetőleg jobb lesz, mint Barcelona – csak ezt szeretném elérni.”

  • Stroll Playstationön is elrontja azt a kanyart, ahol valóságban is bukott

    Stroll Playstationön is elrontja azt a kanyart, ahol valóságban is bukott

    A Williams újoncé, Lance Strollnak Playstationön is problémát okoz a monacói pálya azon része, ahol tegnap bukott. A kanadai pilóta soha nem versenyzett még itt, a második szabadedzésen okozott piros zászlós fázist, amikor eldobta az autóját a Massenet kanyarban, majd tovább csúszott a Casino felé. Stroll persze megpróbálta előadni, hogy nem akkora probléma az újabb ütközése, de a tinédzser végül bevallotta, hogy virtuálisan is hasonló kalandokban volt része:

    „A pálya remek, és jól is volt vezethető az autóm, végül mégis ütköztem. Próbáltam limiten autózni, de egy kissé piszkos részre lementem, így elvesztettem hátul a tapadást, mondhatnám azt is, hogy ez egy tipikus utcai pályás hiba volt a részemről. Hamar megismerkedtem azonban az ideális ívekkel, és egészen addig boldog is voltam. Megkeresem azokat a kis területeket, ahol még tudok majd szombatra javulni, tudom, hogy ez lehetséges. Talán a nyolcas kanyar, és az utolsó az, ahol még van hová fejlődnöm. Tényleg bosszant a dolog, mert amikor Playstationön is játszok, akkor is ez a két kanyar az, amelyeket nem tudok jól bevenni, így mindenképp javulnom kell.”

    Stroll 16. lett a második szabadedzésen csütörtökön, csapattársa Felipe Massa a 11. leggyorsabb volt.

  • Ijesztő defektje volt tegnap Michelisznek, ennek ellenére remekel a Nordschleifén

    Ijesztő defektje volt tegnap Michelisznek, ennek ellenére remekel a Nordschleifén

    A magyar Hondás versenyző komoly balesetet került el, miközben épp gyors körön volt a Nürburgringen. 8:43.255 volt az addigi legjobb ideje, amikor Michelisz Norbi az utolsónak szánt gyors körén majdnem a szalagkorlátba szállt a 50 perces edzés alatt. Majdnem ugyanekkor a pálya egy másik részén csapattársa, Tiago Monteiro pedig megállt a pályán, benzinpumpa probléma miatt, pedig ő is épp gyors körön volt.

    Az edzés azonban 20 percig az RC Motorsport LADA versenyzője miatt állt: Yann Ehrlacher a Brunnchen kanyarban sodródott ki, miután a Vesta szervókormányánál jött elő egy hiba. Keményen a szalagkorlátnak ütközött.

    Amikor újra elengedték a mezőnyt, akkor volt Michelisz a leggyorsabb, majdnem sikerült Hufft is befognia.

    Pénteken reggel folytatódott a szabadedzés, ahol Norbi újra remekelt, megint második volt, ám ezúttal már a Volvós Nicky Catsburg mögött. A holland versenyző ezúttal nagyon odatette magát, mert sikerült megdöntenie José-Maria Lopez tavaly futott köridejét is. Időmérő edzés 12:45-kor lesz.

  • Austinban fellép Stevie Wonder és Justin Timberlake is

    Austinban fellép Stevie Wonder és Justin Timberlake is

    A zenészlegenda Stevie Wonder lesz a vasárnapi fellépője a 2017-es Amerikai Nagydíjnak, ahol egy nappal korábban a színpadon Justin Timberlake énekel majd.

    Wonder számai negyvenkilencszer szerepeltek a Top 40-ben, harminckettő #1 slágere volt, és több mint 100 milliós eladást produkált világszerte. 25 Grammy-díja közül kiemelkedik az, amelyiket az életművéért kapott, de nyert Golden Globeot és Oscart is. Az Egyesült Államok Elnökétől is megkapta a „Medal of Freedom”-ot, valamint ENSZ békenagykövetként is tevékenykedik, valamint segíti a fogyatékkal élőket.

    Wondernek és Timberlakenek a tavalyi fellépő Taylor Swift sikeres koncertje lesz a mérce, és a helyszín újra a Circuit of the Americas pályája lesz. A szervezők ígérete szerint helyt kapnak majd a texasi zenekarok is a színpadon, ezek kilétét később hozzák majd nyilvánosságra.

  • Marad a McLaren-Honda társulás 2018-ra

    Marad a McLaren-Honda társulás 2018-ra

    A McLaren-Honda tisztázta a jövő évi motorszállítójuk kilétét körülvevő pletykákat, kitart jelenlegi partnere mellett.

    A Honda már a harmadik évét tapossa az új turbóhibrides F1-korszakban, a megbízhatósága és teljesítménye azonban még mindig jelentősen elmarad vetélytársaitól. A McLaren tapintható türelmetlensége az elmúlt hetekben arra késztette a pletykákért felelős kontingenst, hogy nyílt titokként kezeljék a Mercedes visszatérését, akiket 2014 után váltottak le a japán gyártóra.

    A McLarennek többször is reagálnia kellett az egyre erőszakosabb híresztelésekre, kijelentve, hogy továbbra is „együttdolgoznak a Hondával a hiányosságok és hátrányok kiküszöböléséért”, habár annyit megengedtek, hogy a két fél „több opciót is mérlegel”.

    A motorgyártóknak azonban már értesíteniük kellett az FIA-t a 2018-as szezonban támogatandó csapataikat illetően, a McLaren pedig a hivatalos megerősítés szerint nem vált beszállítót – ahogy Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója nyilatkozta: „Konzisztensek voltunk, és továbbra is elkötelezettek vagyunk a Honda iránt; nem lesz változás”.

  • Monger balesete miatt módosítottak az F1-es autókon is

    Monger balesete miatt módosítottak az F1-es autókon is

    A fiatal Billy Monger nem is olyan rég hatalmas balesetet szenvedett egy Brit F4-es verseny. Szerencsére túlélte az esetet, ám mindkét lábát amputálni kellett.

    Az esetre a Forma-1 is reagált. Az autó Motor und Sport értesülései szerint Monaco előtt minden autón módosítani kellett az autó hátulján lévő nyúlványt, mely az autók megemelésének segítésére szolgál. Az új direktíva szerint ez az elem ezentúl nem lehet éles, vagy „lövedék formájú”. A lap szerint ugyanis ezen elem formája okozta Monger súlyos sérülését, mivel az gyakorlatilag végighasította autójának elejét.

    „Szerdán (Monacóban) Jo Bauer minden autót ellenőrzött, hogy megfelel-e az új szabályzásnak.” – írta Michael Schmidt, az Auto Motor und Sport tudósítója.