Kategória: Formula 1

  • 21 futam 2019-re, de szellősebb is lenne a versenynaptár

    21 futam 2019-re, de szellősebb is lenne a versenynaptár

    A Forma-1 vezetői a versenynaptár 21 futamosra bővítésén dolgoznak, 2019-re, méghozzá úgy, hogy ne legyenek egymást követő hétvégéken futamok.

    A tervek szerint szerepelne a naptárban Franciaország és Németország is, ám Malajzia kimaradna belőle.

    „Szeretnénk együttműködő partnerek lenni a csapatokkal, abban a tekintetben, hogy megvitassuk, hova menjünk (versenyezni).” – mondta az Autosportnak Sean Bratches, az F1 marketing vezetője.

    „De azt szeretnénk, ha 21 verseny fölé tudnánk menni, és szeretnénk egy kicsit proaktívabbak is lenni.”

    „Most kaptam egy gazdasági hatástanulmányt arról, milyen előnyei vannak, ha a Forma-1 ellátogat egy városba, országba. Szóval elkezdtük felmérni az ideális területeket az ideális naptárhoz.”

    Azonban Bratches is elismeri, hogy a hosszabb szezon fizikailag, érzelmileg és gazdaságilag is megterhelőbb.

    Megszüntetnék, hogy két egymást követő hétvégén legyen verseny, ennek azonban az lenne az ára, hogy rövidebb lenne a nyári és a téli szünet. Azt is szeretnék, hogy logikusabb sorrendben következnének egymás után a futamok, földrajzi elhelyezkedésük szerint, ezt azonban az egyes időjárási körülmények miatt nem olyan egyszerű összehozni.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy az FIA elnöke, Jean Todt, leült beszélni az F1, a WEC és a Formula E vezetőivel, hogy megpróbálják egymáshoz igazítani versenynaptáraikat, hogy ne legyenek ütközések.
    Ezen kívül Todt a Dorna főnökével is tárgyalt, annak érdekében, hogy a MotoGP-vel se legyen időpontegyezés.

  • Alonso szörfözik, barátnője táncol a Kimoa reklámfilmjében

    Alonso szörfözik, barátnője táncol a Kimoa reklámfilmjében

    Elkészült Fernando Alonso divatmárkájának – melyről korábban már beszámoltunk – első reklámkampánya. A Kimoa videójában maga Alonso is szerepel, méghozzá szörfdeszkán, de táncolva feltűnik a kisfilmben barátnője, Linda Morselli is.

    „A Kimoa mottója, hogy ‘soha ne add fel!’. Ez jól illik hozzám, mindig új dolgokat akarok felfedezni, kipróbálni, nem ijedek meg az újdonságoktól.” – mondta Alonso.

    https://www.instagram.com/p/BUrxegfDbRU/

    https://www.instagram.com/p/BUZzrjcjOlV/

    https://www.instagram.com/p/BUvJ2hSF0PS/

     

  • Bottas szerint a Red Bull vissza fog csúszni

    Bottas szerint a Red Bull vissza fog csúszni

    Monacói jó teljesítményük ellenére Valtteri Bottas nem számít arra, hogy a Red Bull ezentúl az F1-es élmezőnyben fog harcolni. Az RB13-ra érkezett legújabb fejlesztésekkel és a hercegségben egy nyerőnek bizonyuló stratégiai döntéssel Daniel Ricciardo át tudta ugrani Bottast az utolsó dobogós helyért, a finn szerint azonban az osztrákok jó szereplése inkább csak a pályakarakterisztikának köszönhető.

    „Szerintem egyelőre csak Monacóban voltak veszélyesek, mivel az egy meglehetősen egyedi pálya” – nyilatkozta Bottas. „Minden a leszorítóerőről és a tapadásról szól, és olyan autó kell hozzá, amely jól kezeli az úthibákat és a gyors irányváltásokat. Kanada merőben más lesz, tele van középgyors kanyarokkal és sikánokkal. Előbb vagy utóbb versenyképesek lesznek; erős csapat az övék és képesek gyors autókat építeni, így hiba lenne alábecsülni őket. De Kanada talán kissé nehezebb falat lesz nekik.”

    Bottas dobogós reményeit még saját Mercedesének rakoncátlankodása is nehezítette, amelynek fék- és gumiproblémái voltak.

    „Csalódott vagyok, mert a harmadik meglehetett volna, de a Red Bullhoz és Ricciardóhoz képest sokkal pechesebbek voltunk” – folytatta. „Miközben Sainz mögött autóztam és a túlmelegedő fékjeimet próbáltam kontrollálni, Daniel erős köröket ment. A Red Bullok tempója is elég jó volt, mindenképp versenyben voltak velünk. Észrevették a lehetőséget és le is csaptak rá; számunkra csalódást keltő, hogy ezért kellett elvesztenünk néhány pontot.”

    Bottas röviden kitért az időmérős eredményére is, ahol a harmadik pozíciót szerezte meg, mindössze 45 ezreddel lemaradva a pole-ról.

    „Életem egyik legjobb időmérős köre volt” – értékelte a finn. „Plusz öt századdal egy teljesen más vasárnap elé néztünk volna, de ez a hajó már elment, spekulálni pedig mindig könnyű.”

  • Button szívesen versenyezne 2017-ben, már meg is van, hogy hol

    Jenson Button továbbra is hangsúlyozza, hogy a Forma-1-be már nem szeretne visszatérni, viszont nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy más sorozatban rajthoz álljon.

    Button a 17 éves Forma-1-es karrierjét zárta le a 2016-os szezon végén, de idén egy futamra még beugrott, az Indy500-on induló Fernando Alonsot helyettesítette Monacóban.

    Annak ellenére, hogy egészen az első szabadedzésig nem vezette a wokingiak idei autóját, egész eredményes hétvégét zárt, még akkor is, ha a futamon Wehrleinnel ütközött és feladni kényszerült a versenyt.

    A brit pilóta egész hétvégén azt hangsúlyozta, hogy ez csak egy egyszeri alkalom, hogy visszatért, hosszabb távon már nem tervezi. Azt viszont nem zárta ki, hogy a közeljövőben más kategóriában láthatjuk majd.

    Buttont arról kérdezték Monacóban, hogy ha felkérnék-e újra autóba ülne-e, mire így felelt.

    „Nem tervezem. Azt tudom, hogy a csapat nem tervez pilóta cserét, így nem valószínű, hogy lenne helyem, meg nem is szeretnék már a Forma-1-ben indulni.”

    „Más kategória viszont szóba jöhet. Csak akkor lehetséges, ha teljes erőmmel arra tudok összpontosítani, csak így tudok megfelelő teljesítményt nyújtani.”

    Button következő motorsportos kötelezettsége ezen a héten lesz, amikor is egy Super GT-s Hondát tesztelhet – majd versenyezni is fog vele a nyáron-, illetve majd augusztusban egy régebbi Forma-1-es McLarennel fog körözni Laguna Secában.

    Miután Alonso nagyon jól érezte magát Indianapolisban, Button elmondta, hogy őt korábban nem nagyon vonzotta az Indycar, de a NASCAR-t és Le Mans-t szívesen kipróbálná.

    „Az Indy sosem vonzott, nem az én világom. Személy szerint meglepődtem, hogy Fernando rajthoz állt ott, de más emberek vagyunk, más dolgokat szeretünk. Autóversenyzők vagyunk, nem csak F1-es pilóták, más sorozatokat is ki kell próbálnunk.”

    „Ami engem illet, szeretnék egy nap majd Le Mans-ban versenyezni. Nagyszerű tapasztalatokkal lehet ott gazdagodni, és az atmoszférája is elképesztő.”

    „Ezen kívül a NASCAR-t is szívesen kipróbálnám. Nagyszerű érzés lenne. Idén kilátogattam az egyik futamra, Jimmie Johnson hívott meg, nagyon jól éreztem magam, és a verseny is kiváló volt. Nagyon különbözik más sorozatoktól, de a kihívás itt is ugyanakkora.”

    „Ott van még más is amit szeretek, mint például a rallycross. Sok mindent imádok, de az Indy sosem fogott meg, sokféle ok miatt.”

    A japán Super GT azonban máris megfogta Buttont, augusztusban, a Team Mugennél rajthoz is állhat!

    Button az augusztus 27-i suzukai 1000 km-es versenyen Hideki Mutoh és Daisuke Nakajima társaként vezetheti majd a Honda NSX-GT-t.

    Jövőhéten, kedden és szerdán a brit versenyző teszten vehet majd részt.

    „Miután vezettem egy ilyen autót a Honda „Thanks Day-en” decemberben, érdekelni kezdett a Super GT-ben való versenyzés.” – mondta Button. „Beszéltem a Hondával, és lehetőséget adnak nekem a Suzuka 1000 Km-en.”

    „Nagyon várom már, hogy újra a japán rajongók előtt vezethessek.”

  • Rosberg nem akarja folytatni „tökéletes” karrierjét

    Rosberg nem akarja folytatni „tökéletes” karrierjét

    Nico Rosberg 2016-ban megszerezte első világbajnoki címét, mely bizonyosan az utolsó is, mivel ezt követően vissza is vonult. Nem is járt F1-es versenyhétvégén idén, egészen a Monacói Nagydíjig, ahol elmondta, nem tervez visszatérni.

    „Nem, teljesen azonosultam ezzel a tudattal (hogy visszavonult).” – mondta Rosberg a BBC-nek. „Ez a fejezet lezárult számomra, csak előre tekintek. Izgatottan várom, mi vár rám. Tökéletes volt a befejezés, elértem a tökéletes karriert, amit akartam.”

    „Szerencsés vagyok abban a tekintetben is, hogy 31 évesen lehetőségem van egy új karrier irányába nyitni, mellyel szintén az a célom, hogy sikeres legyek, és más módon is elérjem az embereket. Ez nagyszerű lenne.”

  • Lando Norris a héten Portugáliában tesztelte a 2011-es McLarent!

    Lando Norris a héten Portugáliában tesztelte a 2011-es McLarent!

    A Formula 3-ban vitézkedő újonc Algarve pályáján próbálhatta ki a Forma-1-es autót, hiszen ez is „járt” a díj mellé, amit még a McLarentől kapott az eredményei miatt 2016-ban. Miután meggyőzte a csapatot idén a szimulátoros munkájával, úgy döntöttek a brit istállónál, hogy megkapja azt a lehetőséget, hogy a 2011-es McLaren MP4-26-tal a lehető legtöbb kilométert megtehesse.

    Norris szerdán és csütörtökön körözgethetett, és mivel kiérdemelte, többet is, mint egy átlag McLaren Award nyertes, akiket általában Silverstoneba hívják meg tesztelni, mindig év végén, és általában 5 kört tehetnek meg. Hivatalosan Landót februárban nevezték meg, mint McLaren-Honda junior, két hónappal azután, hogy átvehette a díját.

    A 17 éves srác a Carlinnál versenyez, és hatalmasat meccsel a tapasztaltabb Joel Erikssonnal az European Formula 3 bajnoki címéért. Eddig a kilenc versenyből kettőt nyert meg, és már úton is volt a harmadik győzelme felé, amikor Pau Nagydíján az első felfüggesztésének a hibája miatt vezető helyről kiesett.

    A szimulátoros munka és az F1-es teszt mellé járt a teljes körű brit versenyzői klub, azaz a BRDC tagság is, sőt kapott egy Arai GP-5-os karbonból készült bukósisakot is.

  • Az F1-esek nincsenek a legnépszerűbb sportolók között

    Az F1-esek nincsenek a legnépszerűbb sportolók között

    Az ESPN tanulmánya szerint Cristiano Ronaldo a leghíresebb sportoló a világon. Őt LeBron James NBA sztár és Lionel Messi focista követi.

    Világviszonylatban a sportolók népszerűsége tekintetében nincsenek túl elöl a Forma-1-es versenyzők. Közülük a legnépszerűbb Lewis Hamilton, de ő is csak 84. a listán. A legnépszerűbb 100-ba a Forma-1-esek közül Hamiltonon kívül még Felipe Massa fért be, ő a 92. a sorban.
    F1-től eltekintve a legnépszerűbb motorsportos egyébként Dale Earnhardt Jr, NASCAR versenyző. Ő a 69. a listán.

    Ez a különbség még a közösségi oldalak számaiból is kitűnik. Ronaldo toronymagasan vezet, tőle az autóversenyzők igencsak elmaradnak.

    Facebook lájkolók száma Instagram követők száma
    Cristiano Ronaldo 121 195 692 102 000 000
    LeBron James 23 142 645 30 000 000
    Lionel Messi 88 799 987 72 000 000
    Dale Earnhardt Jr 3 065 347 463 000
    Lewis Hamilton 3 980 559 4 000 000
    Felipe Massa 773 117 998 000

     

  • Force India: Sergio Perez nem egy meggondolatlan pilóta

    Force India: Sergio Perez nem egy meggondolatlan pilóta

    Az indiai istállónál védelmükbe vették Sergio Perezt, azok után, hogy a monacói nagydíjat követően Danyil Kvyat kritizálta őt a veszélyes megmozdulása miatt.

    Perez a monacói futam utolsó etapjában friss gumikon volt, amikor is a Rascasse kanyarban lehetetlen helyzetben próbálta megelőzni az orosz pilótát, ami nem sikerült, és összeértek.  Az incidens után Kvyat feladni kényszerült a futamot, míg Perez visszaesett és csak a 13.helyen ért célba.

    Kvyat nagyon dühös volt a versenybírókra, hogy csak 10 másodperces büntetést kapott, amivel semmit sem vesztett a mexikói, ugyanis ő volt az utolsó célba érkező.

    A Force Indiánál nagyon csalódottak voltak, hogy hosszú idő után egyik autójuk se szerzett pontot, de Perez megmozdulását nem tartják őrültségnek.

    „Nagyon keményen nyomta a verseny egésze alatt, de sosem volt túl vakmerő.” Mondta Otmar Szafnauer. „Többnyire határozott a pályán.”

    „Megelőzte Strollt, Palmert, Vandoorrnet és Kvyatot is megpróbálta. Valószínűleg ő előzte a legtöbbet, három vagy négy sikeres megmozdulása is volt.”

    Szafnauert kifejezetten a Kvyatos incidensről is kérdezték, aki úgy látta, hogy Kvyat túl sok helyett hagyott belül, emiatt tette be az autót Perez.

    „Úgy tudom, hogy az FIA nem rég azt mondta, hogy szabadabb lesz a verseny, nem igaz? Nos, én szerintem ez versenybaleset volt. Nyitva hagyta az ajtót, majd visszazárta, amikor már késő volt, emiatt tönkre tette Checo versenyét, ami már elég büntetés volt neki, nem értem, hogy a Toro Rosso miért akarna még másfajta büntetést is neki.”

    „Kvyat versenye is tönkre ment, de ha nem hagyja ott nyitva az ajtót, és úgy veszi a kanyart, mint mások, akkor most nincs ez. A rajongók ilyen akciókat szeretnének látni.”

  • Alonso: A jövőmmel kapcsolatban még semmi nem tiszta

    Alonso: A jövőmmel kapcsolatban még semmi nem tiszta

    A McLaren-Honda kétszeres világbajnok spanyol versenyzője, Fernando Alonso egyelőre nem tudja mit fog csinálni 2018-ban, az idei év második felében viszont feljavult teljesítményt vár csapatától.

    Talán nincs is olyan ember, aki ne tudná, hogy Alonso a monacói nagydíjat kihagyva az Indy500-on indult, ahol ironikus módom a győzelemért folytatott csata közben megadta magát a Honda erőforrás, így Alonso nem tudta befejezni a versenyt.

    Monacóban rajthoz állva sem járt volna jobban: autójában motorkomponenseket kellett cserélni, így helyettese, Jenson Button tizenöt rajthelyes bünetésben részesült, Monacóban a pályakarakterisztika miatt a mezőny végéről indulva szinte lehetetlen a pontszerzés – főleg egy McLaren-Hondával…

    Kanadában Alonso visszaveszi versenyülését, és reméli egy jobb teljesítményű autóval vághat neki a hétvégének: „Kanadában megpróbálunk továbbfejlődni” – mondta Alonso egy New York-i sajtóeseményen.

    „Az autónk versenyről versenyre fejlődik: ezt mutatja a barcelonai hetedik hely, valamint Monacóban mindkét autó bejutott a Q3-ba.”

    „A szezon második felében versenyképesebbek leszünk” – jelentette ki 2005 és 2006 Forma-1-es bajnoka.

    Alonso a jövőjével kapcsolatban is mondott néhány szót, túl sok konkrétummal azonban nem szolgált.

    „A jövőm még nem tisztázott, több lehetőséget látok magam előtt mint valaha. Még túl korai lenne dönteni.”

    „Nyár végén nyugodtan átnézem az összes opciót és kiválasztom a számomra legmegfelelőbbet. Semmit nem zártam ki, bármire nyitott vagyok. A célom pedig mindig a győzelem.”

     

  • Wehrlein rajthoz állhat Kanadában!

    Wehrlein rajthoz állhat Kanadában!

    Pascal Wehrlein rajongói fellélegezthetnek: a német versenyző ott lehet a soron következő Kanadai Nagydíjon, amit hivatalos twitter oldalán erősített meg.

    Wehrlein Monacóban szenvedett nagyon látványos, de szerencsés kimenetelű balesetet. A 2015-ös DTM bajnokot az egy futamra visszatérő Jenson Button próbálta megelőzni az alagút bejáratát megelőző kanyarban, ám Button manővere túlságosan vakmerő volt, és a szalagkorlátra borította Wehrlein Sauberjét.

    Mint ismeretes, Wehrleinnak a szezon első két futamát sérülés miatt ki kellett hagynia, amit még a Bajnokok Tornáján szenvedett el.

    Szerencsére ezúttal nem kell átadnia versenyzőülését: ma több vizsgálaton is részt vett, és az orvosok fittnek találták a versenyzésre.

    „Találkozunk tehát Montréalban” – írta a német.