Kategória: Formula 1

  • Kanadai Nagydíj – Hamilton hatodszor győzött Montrealban

    Kanadai Nagydíj – Hamilton hatodszor győzött Montrealban

    A címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte meg a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap. Ezzel 12 pontra csökkentette hátrányát a pontversenyben az ezúttal csak negyedik német Sebastian Vettellel (Ferrari) szemben.

    Hamilton az élről indulva rajt-cél győzelmet aratott, s karrierje hatodik sikerét aratta Montrealban. Mögötte csapattársa, a finn Valtteri Bottas ért be a második helyen, míg a harmadikon a Red Bull ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo.

    A világbajnokság két hét múlva a Bakuban folytatódik.

  • Alonso: Nagyon versenyképes a McLaren-Honda Kanadában

    Alonso: Nagyon versenyképes a McLaren-Honda Kanadában

    Fernando Alonso nagyon elégedett a McLaren-Honda Kanadában mutatott teljesítményével, nagyon-nagyon versenyképesnek nevezte az autót a spanyol világbajnok.

    Alonso egy futam kihagyást követően tért vissza a Forma-1 mezőnyébe, a visszaszokást nem segítette, hogy pénteken hidraulikai gondok miatt sok időt kellett a garázsban töltenie. Szombaton aztán ismét sikerült remek időmérő edzést zárnia, végül a 12. rajtkockát szerezte meg. A Q2-ben mindössze 1,2 másodperccel volt lassabb, mint az etapot megnyerő Lewis Hamilton.

    Montreálban több nagyon gyors rész is van a pályán, ami nem kedvez a Honda motornak. Éppen ezért Alonso szerint ez az eredmény azt mutatja, hogy a McLaren kasztnija nagyon jól sikerült.

    „Nyilván az első szabadedzés nem volt ideális számunkra.” -kezdte Alonso. „Az első tíz körben igazítani kellett pár dolgon, például a pedálok helyzetén, a kormányon, kicsit visszakellett szoknom ehhez az autóhoz. Aztán jött a meghibásodás. A második edzést is csak később tudtuk elkezdeni, fél órát csúsztunk, emiatt át kellett terveznünk a programunkat. Sikerült így is megtalálnunk a megfelelő beállításokat, és egész jó eredményt sikerült elérnünk. Minden körben sikerült kihoznom a maximumot az autóból.”

    „Barcelonában jobb időmérőt zártunk, de ott jóval kevésbé volt fontos a motorerő, mint itt, éppen azért tudtunk hetedikek lenni ott. Nagyon jó köridőkent futottunk, de a becsléseinkből azt is tudjuk, hogy mennyit veszítünk az egyenesekben. Ha megnézzük, hogy mekkora volt a lemaradásunk a Q2-es legjobb időhöz képest nyugodtan kijelenthetjük, hogy nagyon-nagyon versenyképesek vagyunk.”

    Arra a kérdésre, hogy egy másik motorral milyen gyors lenne az autó, a spanyol így felelt:

    „Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni, mert nem akarok holnap a címlapokon szerepelni egy olyan mondatommal, amiben nem vagyok biztos. Ahogy már mondtam, van egy becslésünk arra vonatkozóan, hogy mennyi időt veszítünk az egyenesekben. Tehát nagyon versenyképes autónk van.”

    Alonso azt is elmondta, hogy nagyon élvezte, hogy újra vezethette a McLarent, különösen az időmérőn, illetve idén ez az autó nagyon fekszik neki.

    „Tisztában vagyunk a gyengeségeinkkel, tudjuk, hogy miben vagyunk lemaradva. A kasztni nagyon rendben van, ebből kifolyólag némelyik pályán jobban, némelyik pályán rosszabbul teljesítünk. Ez az autó, ahogy már télen is mondtam, nagyon fekszik az én vezetési stílusomhoz. Minden kört élvezek, amit megtehetek ezzel az autóval. Nyilván egy adott pillanat után már hiányzik pár km/h az egyenesekben, de ez nem szegi a kedvemet.”

  • Alonso nem zárja ki a teljes szezonos IndyCar indulást

    Alonso nem zárja ki a teljes szezonos IndyCar indulást

    A kétszeres Forma-1-es világbajnok, Fernando Alonso elmondása szerint elképzelhető, hogy a jövőben láthatjuk az amerikai sorozat állandó tagjaként.

    Alonso sokáig vezette is a múlt hónapban megrendezésre kerülő Indy500-at, azonban versenye a már megszokott módon ért véget – megállt alatta a Honda motoros Andretti autó. A kis kitérő után azonban visszatért a Forma-1-be, ahol a Kanadai Nagydíj szombati napján az NBC vendége volt. Itt természetesen feltették neki a kérdést, átigazolna-e egy teljes szezonra az IndyCar-ba?

    A spanyol válasza egyértelmű volt: „Miért ne?”

    Hangsúlyozta azonban a „hármas korona” jelentőségét, mely F1-es bajnoki címből, LeMans győzelemből, illetve Indy500 győzelemből áll.

    „Felkészült vagyok a Forma-1-re, azonban meg kell találnom a megfelelő autót. Az Indy500 az elsődleges a három győzelem megszerzéséhez, de egy teljes szezon is szóba jöhet. Sokat kell még tanulnom egy egész szezonhoz, de figyelem a lehetőségeket.”

    A kétszeres világbajnok azt is kiemelte, szeptemberig győzelem kell ahhoz, hogy jövőre is maradjon jelenlegi csapatánál.

    „Mindenre nyitott vagyok. Nincs egyértelmű választásom a jövőre, így hazudnék, ha azt mondanám, pontos tervem van.” – zárta Alonso.

  • Wolff: Rosberg a Ferrarival térhet vissza az F1-be

    Wolff: Rosberg a Ferrarival térhet vissza az F1-be

    Toto Wolff érdekes kijelentést tett Kanadában, miszerint nem lepődne meg, ha 2016 világbajnoka, Nico Rosberg visszatérne a száguldó cirkuszba, és mindezt a Ferrari színeiben tenné.

    Nico Rosberg néhány nappal azután, hogy megnyerte a 2016-os világbajokságot szó szerint sokkolta a Forma-1 közönségét, amikor bejelentette visszavonulását.

    Rosberg azóta több alkalommal is elmondta, hogy rendkívül élvezi jelenlegi életét, és nem tervezi, hogy valaha is visszatér a Forma-1-be. Korábbi főnöke, Toto Wolff azonban úgy sejti, Rosberg még meggondolja magát, és egy nap a Ferrarival térhet majd vissza.

    „Úgy gondolom azért döntött a visszavonulás mellett, mert egyszerűen túl sok volt neki.”

    „Rendkívül stresszes év volt számára, talán a Forma-1 legjobb versenyzője ellen vívott. Abban a pillanatban pedig kimerültnek érezte magát. Így látom én” – mondta Wolff.

    „Még mindig csak 31 éves. Ha nincs szerencséje, még hátra van 70 éve!”

    „Mondok neked valamit: Nem lepődnék meg, ha egy éven belül megváltoztatná a döntését és visszatérne a Ferrarival. Vagy valamelyik másik csapattal.”

    Wolff az Indy500-ról is beszélt, miszerint Rosbergről nem tudja elképzelni, hogy rajthoz álljon a legendás versenyen.

    „Az Indy500-on való indulás rendkívüli kihívás egy versenyző számára” – fejtegette Wolff.

    „Imádtam, amíg Fernando ki nem esett. Nem hiszem, hogy Nico vállalná a kockázatot, hogy oválpályán versenyezzen az IndyCarban.”

     

     

     

     

  • Robert Kubica célja, hogy visszatérjen a Forma-1-be

    Robert Kubica célja, hogy visszatérjen a Forma-1-be

    A lengyel pilóta most már nem titkolja, hogy mindenképpen vissza szeretne térni a száguldó cirkuszba, azok után, hogy pár napja 115 kört teljesített egy privát teszt keretében a 2012-es Lotusszal.

    Robert Kubica a Sky Sports-nak adott legfrissebb interjújában elmondta, hogy sikeres tesztet tudhat maga mögött, ezért célba vette a Forma-1-es visszatérést.

    „Ez egy új kezdet számomra. Nem tudom még, hogy mit fog hozni a jövő, de nagyon jó érzés volt ennyi év után Forma-1-es autót vezetni. Nagyon nehéz időszakon vagyok túl.”

    „Mostmár tudom, hogy képes vagyok vezetni egy F1-es autót, és az, hogy jó tempót is tudtam menni, az nagyon nagy boldogsággal és büszkeséggel tölt el. Miután befejeztem ezt a tesztet, biztossá vált számomra, hogy még többet szeretnék tesztelni. Ez persze nem csak tőlem függ, de mindenképp dolgozok tovább, és remélhetőleg lesz majd arra esélyem, hogy lépésről-lépésre feljebb lépjek.”

    Ha a lengyel pilóta vissza tudna térni, az a sportág egyik legnagyszerűbb története lenne.

    A még mindig csak 32 éves versenyző öt évet töltött a királykategóriában, 2008-ban a kanadai nagydíjon megszerezte élete első és (eddigi) egyetlen futamgyőzelmét, valamint 12 dobogós helyezést is szerzett, sokan egy jövőbeli világbajnokként tekintettek rá. A sors azonban közbeszólt, 2011-ben a téli tesztek után Olaszországban részt vett egy rally versenyen egy Skodával, ahol azonban csúnya balesetet szenvedett. Az orvosok sokáig küzdöttek az állapotával, végül csodával határos módon sikerült megmenteniük a pilóta jobb karját.

    2013-ban tért vissza a versenyzéshez, a rally világbajnokság mezőnyét erősítette. Azután sportautó versenyeken indult, és a karja nem tette lehetővé, hogy együléses autókkal versenyezzen. Aztán jött egy lehetőség, hogy vezethetett egy GP3-as autót, majd Formula-E és Forma-1-es autót is tesztelhetett, és kiderült, hogy képes bármilyen autót vezetni.

    A Renault a valenciai tesztet csak egyszeri alkalomként jellemezte, de látva, hogy Kubica mennyire jó teljesítményt nyújtott, könnyen elképzelhető, hogy az elkövetkezendő időszakban több F1-es csapat is tesztlehetőséget biztosíthat neki.

    „Nagyon jól éreztem magam az autóban, és a fizikai kihívásokat is nagyon jól bírtam.” -tette hozzá Kubica.

    „Az utóbbi időkben rengeteget dolgoztam azért, hogy felkészítsem magam egy ilyen lehetőségre. Remek napot töltöttem Valenciában, nagyon élveztem minden pillanatát.” -zárta Kubica.

  • Räikkönen: Nem vezettem túl jól

    Räikkönen: Nem vezettem túl jól

    Kimi Räikkönen egyenesen „pocséknak” titulálta azt a körét, amellyel a Kanadai Nagydíj időmérőjén a negyedik helyet szerezte meg.

    A finn két héttel ezelőtti pole pozíciójával ellopta a show-t Monacóban, és a montréali hétvégét is remekül kezdte, miután megnyerte a második szabadedzést. A szombat reggeli FP3-on azonban, miután éjjel átdolgozták kicsit az autót, arra kérte mérnökeit, hogy térjenek vissza az eredetileg használt beállításaihoz, ez azonban közrejátszhatott időmérős gumimelegítési problémáiban. Räikkönen maga is beismerte, hogy „nem vezetett túl jól” és számos hibát elkövetett, amelyet az időeredmény is tanúsít, ugyanis nyolc tizeddel maradt el Lewis Hamilton impresszív pole-körétől.

    „A [tegnapi] nap kissé trükkös volt, valamilyen okból kifolyólag [pénteken] kényelmesebben voltunk” – nyilatkozta a Ferrari-pilóta. „Az autó OK volt, de a gumikat nem sikerült úgy munkára fognunk, ahogy akartuk. Az autóban rengeteg potenciál volt, de nem tudtam túl jól vezetni és nem sikerült egy jó kört összeraknom. Az utolsó köröm pocsék volt, már az első két kanyarban hibáztam, és később ez megbosszulta magát.”

    A versenyen azonban – természetesen – még bármi történhet.

    „[Ma] új nap kezdődik” – mondta Räikkönen. „Hosszú lesz a futam, és nyilván rengeteg minden történhet: itt sosem lehet tudni, egyike azoknak a helyeknek, ahol gyorsan feje tetejére állhatnak a dolgok. Megpróbáljuk a legjobb döntéseket hozni; a tempónk megvan, a többi majd kiderül.”

    A csapattárs és listavezető Sebastian Vettel a második helyet szerezte meg az időmérőn, azonban az ő teljesítménye sem volt hibátlan, innen a háromtizedes hátrány Hamiltonhoz képest.

  • Erratum: Hamilton replikasisakot kapott

    Erratum: Hamilton replikasisakot kapott

    Ayrton Senna családjának intézkednie kellett, hogy eloszlassanak egy téves információt a Lewis Hamiltonnak ajándékozott Senna-sisakkal kapcsolatban: a tegnap átadott bukó ugyanis nem versenyviselt, „csak” egy replika.

    Hamilton köztudomásúan hatalmas Senna-rajongó, a Kanadai Nagydíjon bezsebelt 65. pole-jával pedig beérte példaképét, amely teljesítményt a Senna-család egy bukósisakkal honorált. Az átadásra az időmérőt követően, a kettes kanyar bejáratánál került sor, ahol a felkonferálás során elhangzott a „versenyviselt” szó, arra utalva, hogy a Hamilton által kézben tartott sárga ereklye valóban megjárta Ayrton futamait. Később azonban kiderült, hogy kisebb félreértésről van szó, a nagyközönség által megcsodált sisak ugyanis Senna 1987-es sisakjának a replikája volt.

    Hamiltonnak ennek ellenére sem kell majd csalódnia, ugyanis a versenyhétvégét követően valamikor a családtól megkapja az eredeti, ténylegesen versenyviselt sisakot is, amelyet hatalmas értéke miatt nem szerettek volna elvinni Kanadába. A megerősítés egyenesen a Senna-családtól érkezett, akik azt is elárulták, a tegnap látott példány ennek ellenére autentikus ’87-es, csakhogy azt marketingcélokra és fotózásokra használták. A használati körétől eltekintve mindenben egyezik az „igazi” sisakkal: ugyanolyan specifikációjú, illetve ugyanaz a Sid és Alan Mosca festették, akik Senna minden másik sisakját is. A sisak 1994-ben került a Senna-család tulajdonába, azóta pedig az Ayrton Senna Intézet által szervezett különleges eseményeken és kiállításokon használták. Bianca Senna, a legendás versenyző unokahúga szerint nagybátyja a legnagyobb örömmel adta volna át saját maga a sisakot Hamiltonnak.

    „Régóta tudjuk, hogy Lewis hatalmas rajongója a nagybátyámnak” – kezdte Bianca. „Sőt mi több, még hivatalos nagykövete is az Ayrton Senna Intézetnek, és támogatja abbéli törekvéseink, hogy minőségibb oktatást nyújthassunk a brazil gyerekeknek. Ayrtonhoz hasonlóan ő is mindig megosztja az érdemeit és sikereit a rajongóival. A családunk nagyon boldog a sikerei láttán, és biztos vagyok benne, Ayrton maga jött volna el Montréalba átadni ezt a különleges ajándékot, és kétségtelenül boldogan látta volna, hogy egy Lewishoz hasonló tehetség állítja be a rekordjait.”

    Hamilton egy közösségi médiára feltöltött videóban is megerősítette, hogy jelenleg replikát kapott, de ezt az eredeti is követi majd a jövőben: „Ez egy replika, de úgy tudom, valahol vár rám egy igazi is – nagyon megható pillanat volt számomra.”

  • Bottas is védelme alá vette Strollt

    Bottas is védelme alá vette Strollt

    Valtteri Bottas szerint a fiatal újoncnak még időre van szüksége, hogy bizonyítani tudjon.

    Stroll sokak által fizetős pilótának van elkönyvelve, megítélésén pedig az sem javít túl sokat, hogy szinte minden versenyhétvégén hibázik.

    A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas azonban megvédte a fiatal Williams-pilótát.

    „Egy versenyzőnek sosincs könnyű dolga, amikor bekerül a Forma-1-be. Az ő helyzetében ez különösen igaz. Még csak 18 éves, és az autók rengeteget változtak. Kimondhatjuk, hogy nem az idei a legjobb év a debütáláshoz.” – fogalmazott a finn, aki idén Stroll csapattársa lett volna, azonban a Mercedes lecsapott rá.

    „Soha nem könnyű egy újoncnak a tapasztaltabb pilótákkal felvenni a harcot – az ő csapattársa pedig az egyik legtapasztaltabb a mezőnyben. Így azt mondom, adjunk neki még egy kis időt, és legyünk türelmesek, mielőtt ítélkeznénk felette.”

    Emellett a finn szerint a legjobb csapatot választotta a kanadai pilóta, ahol rengeteg segítséget kap.

    „Nagyon jól ismerem a csapatot. Nagyon jól szervezett és vezetett istálló, és odafigyelnek arra, hogy megkönnyítsék a versenyzők munkáját.” – zárta Bottas.

  • Sirotkin nem tagadja a Palmeres pletykákat

    Sirotkin nem tagadja a Palmeres pletykákat

    A világsajtóban egyre jobban terjednek azok a találgatások, melyek szerint a Renault nincs megelégedve Jolyon Palmerrel, és akár már a szezon közben is lecserélhetik a tesztpilótára, Sergey Sirotkinra.

    Az orosz pilóta a legutóbbi interjújában nem tagadta azt, hogy valóban leválthatja a Renault Palmert, és őt ültetheti be a helyére.

    Ha Palmerre nem tartana igényt a francia a csapat, akkor nem csak Sirtokin jöhet szóba, hanem Sergio Pérez és Fernando Alonso is opció lehet az istállónak 2018-ra, ez esetben viszont Palmer még kihúzná ezt az évet.

    Azonban, ha szezon közben válnak meg a korábbi GP2-es bajnoktól, akkor elég nyilvánvaló választás az orosz versenyző.

    „Igyekszem nem beszélni a különféle pletykákról. – idézi Sirotkint az orosz Championat.

    „Sajnos Jolyon nem tudta hozni azokat az eredményeket, amire ez az autó képes, de ő továbbra is keményen dolgozik azért, hogy ezen javítson.”

    „Tehát nem lenne szép a részemről, ha belefolynék ebbe a témába. A csapatnál jól látják a jelenlegi helyzetet, tehát majd ők döntenek ez ügyben is.” – tette hozzá.

  • Győzelemmel zárta a szombatot a McLaren

    Győzelemmel zárta a szombatot a McLaren

    A pályán ugyan nem sziporkázik a McLaren, vízen azért győzni tudtak.

    A Forma-1 feltámasztott egy régi hagyományt Kanadában, méghozzá a szerelők rafting versenyét. A Circuit Gilles Villeneuve paddockja mögötti olimpiai evezős tavon ugyanis a 90′-es évek végéig minden évben rendeztek raft megmérettetéseket, melyeken a csapatok saját, egyedi dizájnú hajókkal vettek részt.

    raft
    Fotó. Dan Istitene/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A versenyre minden csapat meghívást kapott, azonban a Ferrari, a Mercedes és a Force India nem kívántak részt venni a mókában.

    A versenyt most újra megrendezték, köszönhetően a Liberty Mediának, annyi eltéréssel, hogy a csapatok most nem készítettek egyedi dizájnt.

    A versenyre szombaton, helyi idő szerint este hét órakor került sor és a csapatoknak maguk kellett megépíteniük vízi járművüket is.

    A szórakoztató versenyt végül a McLaren nyerte, bár hozzá kell tenni, hogy csapatukban van egy olimpiai érmes evezős, Tom Stallard is. A McLaren az elejétől kezdve az élen állt, és végig dominált a versenyen.

    A második helyezett a Toro Rosso lett, míg a harmadik helyet a Sauber csípte el.

    raft
    Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool
    raft
    Fotó: Dan Istitene/Getty Images/Red BUll Content Pool