Kategória: Formula 1

  • Perez arra várt, hogy Ricciardo hibázzon

    Perez arra várt, hogy Ricciardo hibázzon

    Esteban Ocon a Kanadai Nagydíj leintése után kritikával illette csapatát, a Force Indiát, amiért nem tették lehetővé, hogy csapattársa, Sergio Perez elengedje őt, előre annak érdekében, hogy utolérhesse Daniel Ricciardót és megpróbáljon dobogóra állni. Az eredmény az lett, hogy a duót még Vettel is megelőzte, így egy esetleges dobogó helyett csak az ötödik és hatodik helyet szerezték meg.

    „Mondhatni az egész versenyt Daniel (Ricciardo) mögött töltöttem, végig közel voltam hozzá.” – mondta Perez. „Nem volt szükség másra, mint hogy Daniel hibázzon egyet, vagy elfékezze magát, de tökéletesen versenyt futott, egyszer sem hibázott.”

    „Amikor a csapat arra kért, hogy engedjem el (Ocont), épp lekörözésekhez közeledtük, így azt kértem, hogy adjanak még lehetőséget nekem, mert talán forgalomba kerülünk, és ez jól jöhet nekem.”

    „Végig DRS távolságon belül voltam (Ricciardohoz képest), körülbelül 40 kört mentem mögötte, várva a lehetőségre, de Ricciardo egyszer sem hibázott. Esteban 40-50 kört ment mögöttem, frissebb gumikon, mégsem volt sosem elég közel ahhoz, hogy manőverbe kezdjen, így végül olyan pozícióban végeztünk, amelyet megérdemeltünk.”

    „Tudtam, hogy a Ferrari (Vettel) gyors mögöttünk, én pedig küszködtem a gumik tapadásával, és arra gondoltam, hogy akár az enyém is lehet a dobogós hely. A stratégia nem volt ideális számomra, de megtettem, ami tőlem telt.”

    „Azt gondolom, hogy mind egy csapat vagyunk, és én a Force Indiának dolgozom, szóval a legjobb eredményt szeretném a csapatnak. Ki kell találnunk egy tervet a jövőre nézve, hogy ha ismét hasonló helyzetben találjuk magunkat, legyen megoldás.”

  • Villeneuve szerint Stroll a legrosszabb újonc

    Villeneuve szerint Stroll a legrosszabb újonc

    Jacques Villeneuve ismét kritikus kedvében volt, ezúttal újonc honfitársát, Lance Strollt vette célba. Annak ellenére, hogy tegnap, hazai versenyén végre pontot tudott szerezni.

    Stroll alapvetően tíz hellyel hátrébbra kvalifikált, mint csapattársa, Felipe Massa, erre reflektált 1997 világbajnoka.

    „Több, mint egy másodperccel lassabb, mint Felipe.” – mondta Villeneuve az osztrák ORF-nek. „Az eredmények magukért beszélnek. Ez az egyik legrosszabb újonc teljesítmény a Forma-1 történetében.”

    Stroll a következőképp reagált Villeneuve megjegyzésére: „Nem érdekel, mit gondolnak az emberek. Én örülök magamnak és a csapatnak. Minden más csak zaj. Akik nem kedvelnek engem, úgyis mindig találnak majd kifogást.”

  • „Picard kapitány” örömmel ivott Ricciardo cipőjéből

    „Picard kapitány” örömmel ivott Ricciardo cipőjéből

    Picard kapitány, a Star Trek: Az új nemzedékből. Leginkább így ismert Sir Patrick Stewart, aki maga is jelen volt a hétvégi Kanadai Nagydíjon, ráadásul ő készítette a pódium interjúkat is a verseny után.

    Mivel Daniel Ricciardo is dobogóra állt, nem maradhatott el a védjegyévé vált cipőből ivás, azaz a shoey sem. Az ausztrál versenyző ivott versenycipőjéből, majd elhajította azt a közönségnek. Cipője másik párja pedig Sir Stewartra várt, aki maga is vállalta a feladatot, hogy igyon egy kis pezsgőt az izzadt cipőből.

    Hamilton korábban többször nyilatkozta, hogy ő képtelen lenne erre, ám a 78 éves színésznek semmi gondja nem volt a rituáléval.

    „Büszke vagyok rád, hogy megtetted.” – mondta Hamilton Stewartnak, aki vidáman így felelt neki: „Nem bánom (a cipőből ivást). Én első alkalommal állok a dobogón, bárki cipőjéből innék.”

    https://www.facebook.com/racingline.hu/photos/a.300969596664245.66215.299206506840554/1395452580549269/?type=3&theater

     

  • Sainz három helyes rajtbüntetést kapott Bakura

    Sainz három helyes rajtbüntetést kapott Bakura

    A versenybírók a Toro Rosso spanyolját találták vétkesnek a kanadai nagydíj első körében történt baleset miatt, emiatt három helyes rajtbüntetést szabtak ki rá a soron következő azeri futamra.

     Sainz a kettes kanyarból kigyorsítva Grosjean autója mellé került, majd nem figyelt és ráhúzta a kormányt a franciára, ami miatt keresztbe csúszott és oldalról kiütötte a vétlen Felipe Massát, mindketten feladták a versenyt.

    Grosjean tudta folytatni a futamot, végül a pontszerző tizedik helyen ért célba. A futam után adott interjújában „nagyon, nagyon veszélyesnek” nevezte Sainz megmozdulását. A fiatal spanyol a futam után elnézést kért mindenkitől.

    „Jól sikerült a rajtom, a 12. helyen autóztam és megpróbáltam megelőzni Fernandot.” Mondta a futam után Sainz.

    „Jobb helyzetben volt, mint én, ezért a helyezkedésre koncentráltam és megpróbáltam bebújni mellé, ám ekkor összeértem a Haasszal, ami a jobb oldalamon volt. Nem láttam őt, hiába néztem a tükröt. Miután összeértünk, onnantól kezdve már csak utas voltam. Ha tudtam volna, hogy ott van, akkor természetesen hagytam volna neki helyet.”

    „Nagyon sajnálom ezt az egészet, különösképpen Massát, akit kiütöttem.”

    A stewardok alaposan megvizsgálták az esetet, és végül a Toro Rosso pilótája kapott egy háromhelyes rajtbüntetést.

    „Az 55-ös számú autó pilótája (Sainz) azt állította, hogy nézte a tükröt, de nem látta a 8-as rajtszámú autót (Grosjean).” Olvasható a kiadott nyilatkozatban. „Arra a következtetésre jutottunk, hogy az 55-ös autó vezetője nem szándékosan okozta a balesetet, de figyelmetlenül vezetett, amit veszélyesnek és gondatlannak ítéltünk meg. Ezt bizonyította az utána következő eset is, amikor is a 8-as autóval ütközve megforgott és nekiütközött a vétlen 19-es autónak (Massa). Emiatt három helyes rajtbüntetést szabunk ki rá.”

    Sainz a rajtbüntetésen kívül még kettő büntető pontot is kapott, ami az elmúlt 12 hónapot nézve már a hetedik neki.

  • Esteban Ocon: Eljön még az én időm!

    Esteban Ocon: Eljön még az én időm!

    Esteban Ocon igencsak dühös volt a Kanadai Nagydíj után, mivel úgy ítélte, hogy csapattársa, Sergio Perez fosztotta őt meg első dobogós helyezésétől.

    A verseny eleji káosz és Verstappen kiesése lehetőséget teremtett a Force India versenyzőinek arra, hogy jól helyezkedjenek. A két versenyző Perez-Ocon sorrendben a negyedik és ötödik helyen álltak, előttük a harmadik pozícióban Ricciardo volt, mögöttük a hatodik helyen pedig Vettel.

    Ocon gyorsabbnak ítélte magát csapattársánál, véleménye szerint ha helyet cseréltek volna, ő utolérhette volna Riccaiardót. Előzési kísérlete azonban nem sikerült, Perez nem adta meg magát, a próbálkozásnak pedig az lett az eredménye, hogy még Vettel is megelőzte mindkettőjüket. Így Perez az ötödik, Ocon pedig a hatodik helyen zárt.

    Ocon leintés után rádión azonnal jelezte is csapatának, hogy szerinte ez nem volt sportszerű dolog csapattársa részéről.

    „Összességében jó verseny volt, nagy kár, hogy nem kaptam lehetőséget arra, hogy megpróbáljam megelőzni Ricciardót, szerintem meg volt hozzá a tempóm, szóval a dobogó is lehetséges lett volna ma. Ilyen néha a versenyzés. Meg kel beszélnünk, hogy mi is történt. Eljön még az én időm.” – mondta Ocon.

  • Fernando Alonso azt hitte, a lelátón ragad

    Fernando Alonso azt hitte, a lelátón ragad

    Fernando Alonso a Kanadai Nagydíjon sem volt szerencsés. A tizedik, már pontszerző helyen autózott a McLarennel, mikor három körrel a verseny vége előtt ismét megadta magát a Honda erőforrás, és Alonsónak fel kellett adnia a versenyt.

    Miután azonban a spanyol versenyző kiszállt autójából, váratlan dolgot tett. Átmászott a kerítéseken és felment a lelátóra, a rajongók közé, ahol nem meglepő módon elég nagy sikere volt. Ráadásul kesztyűit is a nézők közé dobta, így két szerencsés rajongó igazán értékes relikviával is gazdagodott.

    Később Alonso elmondta, hogy miért mászott be a közönséghez.

    „Valójában, ki akartam dobni a kesztyűimet a nézőknek. De a lelátó nagyon messze volt. Nem gondoltam, hogy ilyen messze van. Ezért akartam közelebb sietni. Aztán mikor már a lelátón voltam, azt hittem nem fogok kijutni onnan, és az egész délutánt ott töltöm majd.”

    „Sokan szeretnek minket Kanadában, szerettem volna visszaadni valamit.”

  • Vandoorne csalódás – mondja Villeneuve

    Vandoorne csalódás – mondja Villeneuve

    Jacques Villeneuve, 1997 világbajnoka finoman szólva sincs elragadtatva Stoffel Vandoorne eddigi teljesítményétől. A szókimondó kanadai szerint Vandoorne egyáltalán nem bizonyította, hogy képességei alapján a legjobbakhoz tartozna.

    A fiatal belga versenyző helyzete persze egyáltalán nem egyszerű: egy lassú és megbízhatatlan McLaren-Hondában kell versenyeznie, csapattársa pedig a mezőny egyik legjobbjának számító Fernando Alonso.

    „Csalódást keltő” – jelentette ki Villeneuve.

    „Egyszer sem tudta azt nyújtani mint Alonso. Amíg nem győzi le Fernandót, nem nevezhetjük nagyszerűnek vagy elég jónak.”

    „Én az 1996-os debütálásomkor legyőztem Damon Hillt. Az első versenyemen pole pozíciót szereztem a Williamsszel, így megjegyezték a nevem.”

    „A Forma-1-ben magasra kell tenned a lécet” – mondta a világbajnok.

    Martin Brundle, a Sky F1 szakkommentátora azonban nem írná le ennyire hamar Stoffelt. „Az első hat versenyen semmi különlegeset nem láthattunk tőle, de ebben a korban az ember nem felejti el egyik pillanatról a másikra, hogy miként kell nyerni, ahogy tette az eddigi összes kategóriában” – mondta Brundle.

    „Nem helyénvaló kritizálni, mivel nincs alatta jó autó. Én továbbra is hiszek Stoffelben, és biztos vagyok benne, hogy a McLaren is így tesz.”

     

     

     

  • Stroll: Ez a világot jelenti számomra

    Stroll: Ez a világot jelenti számomra

    A Williams újonca, a hibáiért sok kritikát kapott Lance Stroll végre eredményes versenyen van túl. Hazai futamán, Kanadában, most először pontot tudott szerezni. Ráadásul kettőt!

    Stroll a 17. helyről rajtolt, míg végül a kilencedik helyen ért célba.

    „Nagyon örülök magamnak, a csapatnak és mindenkinek.” – mondta Stroll. „Az egész versenyen jó volt az autó egyensúlya. Tudtam, hogy jó a tempónk az egyenesekben. Jól időzítettem az előzéseimet is, néha megejthettem volna őket egy körrel korábban, de kicsit kockázatos volt, szóval inkább türelmesen kivártam. Higgadtak maradtunk ez pedig a kilencedik helyet eredményezte. Minden jól alakult, minden működött, semmi gond nem akadt.”

    „A világot jelenti számomra, hogy pontszerző helyen tudtam célba érni és láthattam a kanadai zászlókat a magasban, a hazai versenyemen.”

  • Hasegawa: Sajnálatos, hogy nem tudjuk meggyőzni a McLarent

    Hasegawa: Sajnálatos, hogy nem tudjuk meggyőzni a McLarent

    A hangulat hétről hétre egyre feszültebb a McLaren és a Honda között: a wokingiak nem köntörfalaznak, amikor az erőforrásról kérdezik őket, a Honda pedig szomorú, hogy a McLaren elvesztette a beléjük fektetett hitét.

    Zak Brown vezérigazgató és Eric Boullier csapatfőnök is rendkívül elégedetlen a jelenlegi helyzettel, ahogy mondták: együtt frusztráltak a csapat vezető versenyzőjével, Fernando Alonsóval. Mindeközben Boullier a japán gyártó Forma-1 iránti elkötelezettségét is megkérdőjelezte.

    A Honda F1-es projektjét vezető Yusuke Hasegawa Kanadában így felelt a McLaren két főnökének nyilatkozatára: „Nem válaszolok.”

    „Nagyon nehéz és nagyon sajnálatos, hogy nem tudjuk meggyőzni őket arról: meg tudjuk csinálni” – mondta Hasegawa.

    Brown szerint azomban ebben a formában nem lehet folytatni az együttműködést: „Ez nem elfogadható” – jelentette ki.

    „A McLaren vezetői egyetértenek abban, hogy a csapat érdekei a legfontosabbak. Egyértelmű, hogy nem lehetünk továbbra is versenyképtelenek.”

    „Már korábban is mondtuk, hogy minden lehetőséget megfontolunk, de nem kell ma döntést hozni. Ennek a nyári szünet környékén kell megtörténnie.”

    Brown arra a kérdésre, hogy túl sokban fájna egy esetleges Renault vagy Mercedes motorra való váltás, így felelt: „Ez egy kereskedelmi döntés. Nem számít, hogy mennyire kedvező a Hondával között szerződésünk, végső soron komoly bevételektől esünk el, mivel nem érünk el jó eredményeket. Mindemellett több szponzort is elveszítettünk, akik átpártoltak más csapatokhoz.”

    „Világos, hogy a McLaren és a Honda is szomorú, de ebben a helyzetben nyitottnak és őszintének kell lenni. Nem folytathatjuk tovább azt gondolva, hogy minden szép és jó.”

     

     

  • Kitaláljátok, ki lett a nap versenyzője?

    Kitaláljátok, ki lett a nap versenyzője?

    Sebastian Vettel idén már ötödik alkalommal lett a nap versenyzőjévé választva a rajongók által.

    Tavaly óta megszokhattuk, hogy minden versenyen megszavazzák a rajongók az F1 hivatalos weboldalán, hogy szerintük ki volt az adott futam legjobbja, hiszen ez nem minden esetben egyezik meg a futamgyőztessel.

    A Kanadai Nagydíjon ugyan nem tudott dobogóra állni a német versenyző, a rajongók véleménye szerint azonban ő volt a futam legjobbja

    A 2017-es szezonban eddig ők voltak “a nap versenyzői”:

    Kanadai Nagydíj: Sebastian Vettel
    Monacói Nagydíj: Sebastian Vettel
    Spanyol Nagydíj: Sebastian Vettel
    Orosz Nagydíj: Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj: Sebastian Vettel
    Kínai Nagydíj: Max Verstappen
    Ausztrál Nagydíj: Sebastian Vettel

    [poll id=”11″]