Kategória: Formula 1

  • Ritka rossz hétvégén van túl a Renault

    Ritka rossz hétvégén van túl a Renault

    A Renault sorozatos problémái miatt az egyetlen csapat volt az Azeri Nagydíjon, amely nem tudott pontot szerezni.

    Nico Hülkenberg az ötödik helyen haladt, amikor a hetes kanyarban a belső falnak hozzáérve eltört a felfüggesztése, míg Jolyon Palmer már a hetedik körben kiállni kényszerült gyújtáskihagyás miatt. Palmernek a hétvége korábbi mizériáit látva szinte áldás volt a kiesés: a második szabadedzésen baleset miatt esett ki, a harmadikon pedig kiégett az RS17 alatta, aminek következtében az időmérőn részt sem tudott venni.

    „Egyáltalán nem kvalifikáltam és alig versenyeztem” – mondta a csalódott brit. „A három nap alatt talán ha megtettem 30 kört – szerintem sosem mentem még ennél kevesebbet egy hétvége alatt. Pénteken jól éreztem magam az autóban, minden ésszerűnek tűnt, még a futam alatt is. Már a rajt környékén kihagyott a gyújtásom, de utána meg tudtam előzni Wehrleint és elkezdtem utolérni az előttem haladó csoportot; jó mókának tűnt ekkor még, de utána rosszabbra fordult a motorprobléma. Imádkoztam, hogy végigbírjam, de igazából még csak a közelében sem voltunk.”

    A versenyképet látva, amelyben a főszerepet a balesetek és újraindítások játszották, Palmernek még jobban fáj a kiesés.

    „Ami igazán frusztráló, hogy a 20. helyről rajtolva nem lett volna meg a tempónk egy top10-es eredményhez, de ez pont egy olyan helyszín, ahol bármi megtörténhet” – fűzte hozzá. „Mindenhonnan hullottak az emberek. Problémák nélkül 51 kör alatt feljutottunk volna a pontzónába, de sajnos nem sikerült.”

  • Az FIA sportbíróságán köthet ki Vettel?

    Az FIA sportbíróságán köthet ki Vettel?

    Jean Todt, az FIA elnöke alaposabban megvizsgáltatná a német versenyző azerbajdzsáni esetét.
    „Lehetséges, hogy Vettelt behívja majd az FIA nemzetközi sportbírósága.” – írta az Auto Motor und Sport szerkesztője, Michael Schmidt. „Akár versenyről eltiltást is kilátásba helyezhetnek.”
    „Nyilvánvaló, hogy Hamilton megmozdulása provokáció colt, de Vettel sportszerűtlen módon elvesztette a fejét.” – mondta az egykori versenyző, Christian Klien a Servus TV-nek. „Túl enyhe büntetést kapott a sportszerűtlen viselkedésért.
    „Amit Vettel tett, furcsa volt, igazából érthetetlen.” – nyilatkozta Flavio Briatore a Rai rádiónak. „Igaz, hogy Hamilton lassított, de nem tudom mi ütött Vettelbe, hogy ráhúzta a kormányt Hamiltonra.
    „Nekem úgy tűnt, hogy a kormány véletlenül mozdult el.” – mondta Mika Salo az Ilta Sanomatnak. „De tény, hogy Vettel gyakran túlreagálja a dolgokat.
    „Én megértem a büntetést is, és Vettel reakcióját is.” – vélekedik Nico Hülkenberg. „Aki ismeri, tudja, milyen érzelmes tud lenni a verseny alatt. Viccesnek tűnt, amit Lewis tett, de Sebastiannak nem kellett volna így reagálnia. De versenyzőként néha elöntik az embert az indulatok, és történnek ilyen esetek a verseny hevében.”
  • Rio de Janeiroba kerülhet a Brazil Nagydíj

    Rio de Janeiroba kerülhet a Brazil Nagydíj

    A Brazil Nagydíj promótere, Rohonyi Tamás felfedte, hogy Rio de Janeiro érdeklődést mutat a brazil verseny megrendezésére.

    Jelenleg Sao Paulo rendezi a Brazil Nagydíjat, de az utóbbi időben többször is arról lehetett hallani, hogy ebben a formában ez hamarosan megszűnhet.

    Rohonyi Tamás az UOL Esporte-nak elmondta, hogy a jelenlegi szerződés 2020-ig szól.

    „Nincs semmi megváltoztatható (a jelenlegi szerződésben). 2020 után, ha a pálya magán kézben lesz, akkor pedig majd az új tulajdonoson múlik. De azt hiszem, a polgármester jól tudja, hogy a pálya elvesztése (Interlagos kikerülése a versenynaptárból) a motorsportok végét is jelentené az országban.”

    Hozzátette azonban, hogy Rio érdeklődik az F1 iránt.

    „Rio polgármestere, és valójában az elmúlt 20 évben minden riói polgármester, kért minket, hogy menjünk vissza oda. De a szerződések nem tették lehetővé, hogy ezt megvitassuk. Ha majd engedik (lejár a szerződése Interlagosnak), minden bizonnyal beszélni fogunk.”

  • Vandoorne: Lehetetlen volt, hogy megelőzzem a Saubereket

    Vandoorne: Lehetetlen volt, hogy megelőzzem a Saubereket

    A McLaren-Honda pilótája kiemelte, hogy képtelen volt megelőzni a Sauber párosát, Marcus Ericcsont és Pascal Wehrleint, így továbbra is várnia kell az első idei pontjára.

     A belga versenyző a piros zászlós időszak után egy plusz kerékcserét is teljesített, így a futam végén friss szuperlágy gumikkal mehetett a pontokért, azonban a Sauber versenyző párosán fennakadt és nem tudta őket megelőzni, végül 12. lett, három hellyel lemaradva csapattársától.

    A Saubernél észlelték a Vandoorne jelentette veszélyt, ezért utasították a svédet, aki egyébként sérült autóval körözgetett, hogy engedje el a gyorsabb csapattársát, ezzel elősegítve a későbbi pontszerzést.

    „Az utolsó bokszkiállásom után 1,5 másodperccel voltam gyorsabb körönként mint a két Sauber, de egyszerűen nem tudtam megelőzni őket.” Mondta Vandoorne.

    „Ők tudtak spórolni a verseny végére, én is próbáltam, de még így sem volt meg a sebességem, hogy megelőzzem őket.”

    „Leszámítva a tempónkat elégedettek vagyunk a hétvégével, főleg azért mert sikerült megszereznünk az idei első pontjainkat.”

    „A rajtom jól sikerült, de nagyon hamar sok törmelék volt a pályán és a hármas kanyarig egy pár lassú autót kellett kikerülnöm, de szerencsére sikerült megóvnom az autómat.  A piros zászlóig jó tempóm volt, viszont ekkor egy alternatív stratégiára váltottunk. Mivel mindenki felrakta a lágy gumikat ezért mi szuper lágyakat választottunk, hogy hátha bejön, sajnos nem jött be.” Zárta a belga.

  • Derek Warwick is állást foglalt a Vettel-Hamilton ügyben

    Derek Warwick is állást foglalt a Vettel-Hamilton ügyben

    Az egykori Forma-1-es pilóta, aki 162 nagydíjon indult, az elmúlt években többször is segítette a versenybírók munkáját, most ő is kifejtette a véleményét az azeri nagydíjon történtekről.

     „Mint élen álló, Lewisnak minden joga megvolt arra, hogy ő diktálja a tempót.” – mondta a 62 éves brit. „Nem csinált semmi szabálytalant, folyamatosan tartotta a tempóját és nem lépett a fékre.”

    „Seb valószínűleg azt gondolta, hogy direkt csinálta ezt vele és a többi pedig már történelem. Ha állást kell foglalnom, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy száz százalékig az ő hibája volt. Seb ezzel elég jelentősen ártott a hírnevének. Amit tett az felháborító, ez nagyon dühítő és egyben meglepő is, hogy négyszeres világbajnok létére ilyenekre képes.”

    Warwick már 2010 óta dolgozik stewardként néhány versenyhétvégén, eredetileg Azerbajdzsánban is ő lett volna a segítő, de pár héttel a futam előtt családi okokra hivatkozva visszamondta a megbízatást, az ő helyén végül Danny Sullivan volt ott a verseny felügyelők között.

    Sullivan és társai végül egy tíz másodperces stop and go büntetéssel sújtották a Ferrari pilótáját.

    „Nem vagyok biztos benne, hogy a megfelelő büntetést adták neki. Véleményem szerint a kizárás sokkal jobban elfogadható a szabálykönyv alapján, szóval most megkérdőjelezem a bírók döntését. A büntetés mellé azonban még három büntető pontot is adtak, ami rendben van.” – tette hozzá Derek Warwick.

    Vettel az újabb büntetőpontokkal már csak háromra van az egy futamos eltiltástól.

  • Hamarosan Force 1 névre vált a Force India?

    Hamarosan Force 1 névre vált a Force India?

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Vijay Mallya csapata nevének megváltoztatását tervezi, annak érdekében, hogy az ideálisabb legyen a potenciális európai szponzorok szponzorok számára. Az Auto Motor und Sport értesülései szerint a Force India már 2018-ra megváltoztatná nevét. A leginkább esélyes új név pedig a Force 1.

    „A szezon végén hivatalosan is kérelmezzük majd a névváltást.” – mondta Otmar Szafnauer, a Force India vezérigazgatója. „A ‘Force’ szó megmarad a csapat nevében, ez erőt sugároz, és az emberek tudni fogják, honnan ered. És az 1-es szám kerül majd az ‘India’ helyére, mert a csapat így nemzetközibb képet ad.”

    Azt azonban még nem tudni, hogy az új névvel továbbra is indiai színekben indul-e majd a csapat.

  • Sainz áldozatot hozott csapattársáért és önmagáért

    Sainz áldozatot hozott csapattársáért és önmagáért

    Carlos Sainz azt mondja, ő „feláldozta magát” az Azerbajdzsáni nagydíjon, annak érdekében, hogy ne ütközzön össze csapattársával, Daniil Kvyattal.

    Kvyat szélesre vette az első kanyart, majd közvetlenül Sainz elé érkezett vissza a pályára, akivel ugyan nem ütközött össze, de a spanyol versenyző megpördült. Sainz szerint ez azért volt, mert el akarta kerülni az ütközést.

    „Valószínűleg én is hasonlóan vettem volna, visszatértem volna a pályára anélkül, hogy kellően óvatos lettem volna.” – mondta Sainz. „Nem volt más választásom, vagy elfordítom a kormányt és megpörgök, vagy mindkét autónak annyi a sebességkülönbség miatt.”

    „Szomorú, de megesnek ilyen dolgok a rajtnál, és az embernek olykor fel kell áldoznia magát.”

    „Láttam valamit a tükörben, de nem hiszem, hogy bármit tehettem volna. Hidegek voltak a gumik.” – mondta Kvyat.

    „Nem, a gumik hőmérséklete megfelelő volt.” – reagált csapattársa. „Azért volt (a megpördülés), mert kicsit meglepődtem, ahogy ő visszatért a pályára, és félre kellett rántanom a kormányt, ezért pördültem meg. Versenybalesetnek tekintem. Amikor valaki mögött vagy, a másodperc törtrésze alatt kell döntened, hogy kockáztatsz egy összeütközést a csapattársaddal, vagy elfordítod a kormányt és inkább megpördülsz.”

  • Verstappen vicces megjegyzést tett a Renault motorra

    Verstappen vicces megjegyzést tett a Renault motorra

    Max Verstappen ki van bukva a Renault erőforrásra, ezt tükrözi azon humorosnak szánt megjegyzése is, mi szerint a héten szimulátorozni fog, ami nem is baj, mert az legalább megbízható.
    A holland versenyző motor probléma miatt kényszerült feladni az Azerbajdzsáni Nagydíjat, ez pedig már a negyedik alkalom volt idén, hogy technikai probléma miatt nem ér célba egy versenyen.
    „Erőforrás probléma volt és sajnos nem először.” – mondta Verstappen a Peptalk holland TV műsornak. „Elég kizsigerelő, hogy megint egy jó pozícióból kellett kiesnem. A srácok éjt nappallá téve dolgoznak, hogy az autó tökéletesen működjön, aztán ők is letörnek, hogy az autó megint megadta magát.”
    „Szerdán szimulátorozni fogok, az az erőforrás legalább nem robban le.”
  • A Red Bullban teljesít legkevesebbet az erőforrás!

    A Red Bullban teljesít legkevesebbet az erőforrás!

    Az Autosport.com összegyűjtötte, hogy idén eddig melyik csapat autóiban összesen hány versenykört teljesített az erőforrás. Úgy fest a legmegbízhatóbban a Force India Mercedes motorjai szerepelnek, míg a legkevesebb versenykör nem a McLaren, hanem a Red Bull neve mellett szerepel.

    A versenyben megtett körök száma idén:

    Force India 956
    Mercedes 946
    Ferrari 903
    Sauber 829
    Haas 809
    Toro Rosso 749
    Williams 745
    Renault 738
    McLaren 716
    Red Bull 685

  • Max Verstappen pénzbüntetést kapott

    Max Verstappen pénzbüntetést kapott

    Max Verstappen 25 000 eurós (több, mint 7 millió forint) pénzbüntetést kapott, mert vasárnap nem tett eleget kötelességeinek, és nem állt a sajtó rendelkezésére. Az egyes edzések és versenyek után ugyanis a csapatok mindig biztosítanak egy adott időpontot a sajtó számára, amikor feltehetik kérdéseiket a versenyzőknek, ezen azonban vasárnap Max nem jelent meg.

    „Nem akartam beszélni a sajtóval.” – mondta a 19 éves versenyző a holland Ziggo Sport Totaalnak.

    „Bölcsebbnek tűnt nem reagálni azonnal. Jó pozícióban voltam a versenyen és a csapat a legjobbat várja tőlem, szóval én is ugyanezt várom a csapattól.”

    „A pályán maradtam még félórát, hogy megbeszéljem a versenyt és az autó egyensúlyát a mérnökeimmel, aztán távoztam,”