Kategória: Formula 1

  • Abiteboul nem adott ultimátumot Palmernek

    Abiteboul nem adott ultimátumot Palmernek

    A Renault csapatfőnöke Cyril Abiteboul elmondta, hogy nem adott ultimátumot pilótájának Jolyon Palmernek, aki idén csak szenved.

    Egyre erősebbek azok a pletykák, miszerint Palmer napjai meg vannak számlálva a francia istállónál, ugyanis teljesítménye jócskán elmarad csapattársáétól. Főnöke azonban nem gondolkozott el a pilótacserén.

    „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy szezon közben versenyzőt cseréljünk.” Mondta az Auto Motor und Sportnak.

    „Jolyonnak azonban jobb teljesítményt kell felmutatnia, de tudom, hogy képes rá. Éppen emiatt semmiféle ultimátumot nem adtam neki.”

    Abiteboul szerint Palmer jövője csakis a saját kezében van.

    „Az egész kérdése csupán a magabiztosság. Semmit sem vesztett a képességeiből mióta itt van a mezőnyben. Ne felejtsük el, hogy ő egy GP2-es bajnok.”

    „Sok technikai problémával is küzdött, pluszba emellett még van egy nagyon gyors csapattársa. Hullámvölgybe került, de nem szeretném elveszíteni őt. Szezon közben nem fogunk pilótát cserélni. Nem vagyunk könnyű helyzetben, de együtt szeretnénk megoldani a gondjainkat.” -zárta a csapatfőnök.

  • Magnussen vezetési stílusa jobban passzol a fékekhez

    Magnussen vezetési stílusa jobban passzol a fékekhez

    A Haas csapat vezetője, Günther Steiner szerint, Magnussen sokkal jobban képes kezelni a csapat fékeit mint Romain Grojean.

    A francia már a csapat tavalyi újonc évében aggodalmát fejezte ki a gárda megbízhatatlan fékei miatt és úgy tűnik ez a probléma idén is fennáll, annak ellenére, hogy a fékbeszállítók a Brembo és a Carbon Industrie is számos vizsgálatot végzett a probléma megoldásához.

    Grojean Azerbajdzsánban egy meglehetősen tompa versenyt zárt a 13. helyen és amikor megkérdezték, mi a véleménye a futamáról csak annyit mondott: „másfél éve tartanak ugyanazok a gondjaink”.

    Csapattársa Magnussen viszont a csapat idei legjobb helyezését szállította a 7. hellyel. Günther Steiner el is mondta, hogy úgy látszik a dán versenyző jobban tudja kezelni a problémás autót mint Grojean.

    „Kevinnek nem voltak problémái a fékekkel kapcsolatban.”- mondta Steiner. „A vezetési stílusa sokkal puhább, könnyedebben irányítja az autót. A második szabadedzésen nem volt valami elégedett, a futamon is fellépett pár probléma, ami miatta féktávokon csak óvatosan guríthatta be a gépet. Romain stílusából adódóan a fékeknek tökéletesnek vagy tökéleteshez közelinek kell lenniük, de jelenleg ezt nem tudjuk biztosítani.”

    A csapatfőnök hozzátette, hogy a két VF-17 a különböző vezetési stílusok ellenére sincs messze egymástól. „Az autók beállítások, aerodinamika és felfüggesztés terén szinte azonosak, de a vezetési stílusuk, ahogy például belemennek egy kanyarba az teljesen más.”

    A Haas jelenleg a 7. helyet foglalja el a gyártók versenyében három ponttal megelőzve a Renault-t.

  • Vettel: Túlreagáltam, szeretnék elnézést kérni

    Vettel: Túlreagáltam, szeretnék elnézést kérni

    Ahogy arról korábbi cikkünben már beszámoltunk: az FIA meghozta a döntést Sebastian Vettel bakui esetéről, és ezzel együtt Jean Todt FIA elnök lezártnak tekinti az ügyet.

    A négyszers világbajnok további büntetést nem kapott, megtarthatja az Azerbajdzsánban szerzett negyedik helyét.

    Vettel nyilvános bocsánatkérő levéllel is készült:

    Magam szeretném elmagyarázni a Bakuban történteket. Az újraindítást megelőző körben meglepődtem Lewison – a lassú tempóján – és belementem az autójába hátulról. Utólag már úgy gondolom, hogy semmi rosz szándéka nem volt. Az akció hevében túlreagáltam, ezúttal szeretnék elnézést kérni Lewistól és mindenkitől, aki nézte a versenyt. Rájöttem, hogy nem mutattam jó példát.

    Soha nem állna szándékomban veszélyeztetni Lewist, de tudom, hogy veszélyes helyzetet teremtettem.

    Ebből kifolyólag szeretnék elnézést kérni az FIA-tól. Elfogadom és tiszteletben tartom a mai gyűlés után meghozott döntésüket, valamint a versenybírák által Bakuban kiszabottakat is.

    Imádom ezt a sportot és eltökélt vagyok az iránt, hogy olyan színben képviseljem, ami a későbbi generáció számára példaként szolgálhat.

  • HIVATALOS: Vettel vállalja a felelősséget, nem kap további büntetést!

    HIVATALOS: Vettel vállalja a felelősséget, nem kap további büntetést!

    Az FIA meghozta döntését, miszerint Sebastian Vettel nem kap további büntetést az Azerbajdzsáni Nagydíjon elkövetett manőveréért, amikor szándékosan ráhúzta versenyautóját a Safety Car fázis alatt lassan haladó Hamiltonra.

    Az FIA delegációja ma Párizsban vizsgálta tovább az ügyet, amelyen maga Vettel és Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke is részt vett.

    Döntés már ma született: Vettel megtarthatja Bakuban szerzett negyedik helyét. A négyszeres világbajnok versneyző vállalta a felelősséget tettéért.

    Mindezek mellett elnézést kért az FIA ülésén, valamint publikus, a világsajtó számára szánt bocsánatkérésre is sor fog kerülni Vettel részéről.

    Az FIA számára azonban továbbra is rendkívül aggasztó az eset és annak lehetséges következményei. Elsősorban a szurkolókra és a fiatal versenyzőkre lehet hatással, továbbá az FIA imázsát és a sport megítélését is rontja az effajta viselkedés.

    Vettel az FIA közúti biztonsági kampányában sem vehet részt egy darabig: Jean Todt FIA elnök minden ehhez kapcsolódó tevékenységtől eltiltotta a németet.

    Mindezek mellett viszont vállalta, hogy segédkezik a kisebb kategóriás (pl.: F2, GP3, stb.) versenyzőknek nyújtott oktatási feladatok elvégzésében.

    „A sportolóknak tisztában kell lenniük a viselkedésükkel szurkolóikon és a rájuk felnézőkön kiváltott hatásokkal. Ők hősök, több millió rajongóval világszerte és ehhez mérten kell viselkedniük” – mondta Todt.

    „Ez egy annyira intenzív környezet, ahol a vérmérséklet könnyen felszökhet. Azonban a legjobb sportolóknak meg kell bírkozniuk ezzel a nyomással és kezelniük kell a helyzetet” – tette hozzá.

    Az FIA elnöke egyértelműve tette, hogy ha ehhez hasonló viselkedésre sor kerül Sebastian Vettel részéről, akkor az ügyet azonnali hatállyal kivizsgálásra továbbítják az FIA Nemzetközi Bíróságának.

     

     

  • A Hungaroringen debütálhat F1-es autóval Auer?

    A Hungaroringen debütálhat F1-es autóval Auer?

    Gyakorlatilag már biztosra vehető, hogy Gerhard Berger unokaöccse hamarosan F1-es teszten vesz majd részt. Ráadásul erre a Magyar Nagydíjat követő, hungaroringi tesztnapokon kerül majd sor, a Force Indiával – állítja a Bild.

    „Azt hiszem, két évvel ezelőtt még csak leégette volna magát, de most már megérdemli a lehetőséget. Hogy él-e vele, az már egy másik kérdés.” – mondta Berger a Kurier-nak.

    Noha a DTM norisringi hétvégéjén Auer azt mondta, hogy „még semmi sincs megerősítve”, ám ahogy arról korábban már beszámoltunk, állítása szerint több csapattal is felvette a kapcsolatot.

  • Briatore: Alonso Ferrari vagy Mercedes ülést akar

    Briatore: Alonso Ferrari vagy Mercedes ülést akar

    Alonso jövőre a két topcsapat valamelyikéhez igazolna.

    Ez Flavio Briatore meglátása, aki továbbra is segíti a spanyol karrierjének alakulását.

    „Fernandonak mindenképp a Ferrarihoz vagy a Mercedeshez kell mennie.” – fogalmazott. „A Renault még mindig messze van attól, hogy az egyik legjobb csapat legyen.”

    Briatore azt is elmondta, sokkal nehezebb egy F1-es pilótának jó istállóhoz kerülni, mint például egy labdarúgónak egy erős csapatba.

    „Messi például sokkal több lehetőséggel rendelkezik – hiszen rengeteg jó együttes van Európában – és ott egy csapatban nem csak ketten vannak.”

    Mindezek ellenére sokak szerint Alonso minden erejével azon van, hogy jövőre az egyik vezető csapat versenyzője legyen. Az, hogy sikerül-e, vagy esetleg távozik a Forma-1-ből – mivel az elég egyértelműnek tűnik, hogy jelenlegi csapatánál maradni nem akar – pár hónapon belül hivatalosan is kiderül.

  • Räikkönen stílusosan lepte meg Vettelt születésnapján

    Räikkönen stílusosan lepte meg Vettelt születésnapján

    A sztori persze nem valós, a UPS csomagküldő reklámjáról van szó, mely egyben egy születésnapi köszöntő a ma 30. születésnapját ünneplő Sebastian Vettelnek.

    A videóban Kimi Räikkönen épp reggeli kávéját issza, mikor a naptárba pillantva ráeszmél, hogy csapattársának és barátjának, Vettelnek épp ma van a születésnapja. Fogja hát az elektromos fűrészét és elvonul a sufniba ajándékot gyártani. A meglepetést átadja a UPS-nek, akik kiszállítják azt Vettelnek.

    S hogy mit faragott Räikkönen Vettelnek? Az alábbi videóból kiderül.

     

  • Lucas Auer több F1-es csapattal is tárgyal

    Lucas Auer több F1-es csapattal is tárgyal

    A DTM-ben versenyző Lucas Auer – aki nem mellesleg Gerhard Berger unokaöccse – már idén Forma-1-es autóba ülhet.

    A pletykák szerint Auer egy Force Indiát tesztelhet a Magyar Nagydíj után megrendezésre kerülő kétnapos szezönközi teszten. A híreket az indiai istálló sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.

    „Mindezidáig semmit nem erősítettünk meg” – mondta a Force India szóvivője.

    „Általában a tesztek előtt két héttel jelentjük be a versenyzőinket, szóval Silverstone-ig nem lesz róla információ” – jelentette ki.

    Egy esetleges Force Indiás teszt a BWT miatt is logikus lenne: mindkettejüket az említett víztechnológiai cég támogatja.

    „A Force Indiával való tárgyalásom már ismert, de mellettük még több Forma-1-es csapattal állok kapcsolatban. A részletekbe nem megyek bele, inkább a következő DTM hétvégémre koncentrálok” – mondta Auer.

    Auer egyébként a DTM bajnoki pontversenyének negyedik helyén áll.

     

  • Alonso és Jorda is szinkronizál a Verdák 3-ban

    Alonso és Jorda is szinkronizál a Verdák 3-ban

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy az angol nyelvű Verdák 3-ban Lewis Hamilton, míg a német és olasz szinkronos verzióban Sebastian Vettel adja hangját egy az animációs filmben is csak hangként jelenlévő szereplőnek, aki Cruz Ramírez karakterének szakértő asszisztense.

    Csatlakozik azonban az F1-es szinkronizálókhoz Fernando Alonso is, aki természetesen a spanyol szinkronos verzióban lesz Cruz Ramírez segédjének hangja.

    Alonso mellett pedig a spanyoloknál hallható lesz Carmen Jorda is.

    A Verdák 3-at Magyarországon már vetítik, a spanyoloknál viszont csak július 14-től lesz látható a mozikban.

     

  • Kvyat beleunt a meghibásodásokba

    Kvyat beleunt a meghibásodásokba

    Daniil Kvyat szerint ideje, hogy a Toro Rosso megbízhatóbb autót adjon alá, mivel a sorozatos technikai meghibásodások miatt nem tudja kihozni magából a maximumot.

    Carlos Sainz 29 pontjához képest Kvyatnak egyelőre csak négy van, ami totális dominanciának tűnhet a spanyol részéről, Kvyat azonban az eddigi nyolc futamból háromszor technikai meghibásodás miatt kiállni kényszerült.

    „Kissé aggódom amiatt, hogy a problémáimból fakadóan nem tudom megmutatni a bennem rejlő teljes potenciált” – mondta az orosz. „Nyilvánvalóan nem örülnék, ha ez ilyen szellemben folytatódna továbbra is. Meg fogom kérni a csapatot, hogy mindent vizsgáljon át, mert – finoman szólva – nem repesek a boldogságtól. Minden tőlem telhetőt megteszek, de nagyon frusztráló.”

    Bakui kiesése (amelyet teljes elektromos leállás okozott) különösen fájdalmas volt Kvyat számára, mivel közvetlen középmezőnybeli riválisai „ingyenpontokat” szerezhettek a verseny kaotikus mivoltából kifolyólag.

    „Egyike volt a legjobb hétvégéimnek” – lamentált Kvyat. „Tökéletes péntek, tökéletes szombat. Ami a rajtokat illeti, még van min dolgoznom, de benne voltunk a sűrűjében. Persze minden célbaérő lényegében ingyen pontokat kapott; nehéz szívvel néztem a futamot, hogy őszinte legyek. Minden egyes alkalommal, amikor így alakul a verseny, vagy leáll az autóm vagy egyszerre három büntetést kapok. Csak úgy zajlottak az események, és folyamatosan füstölögtem, hogy ’ah, még egy ingyen pozíció, oh itt megint egy, na itt akár harmadik is lehettem volna’. Nagyon frusztráló; amióta a Toro Rossóhoz jöttem, ez a helyzet. Minél hamarabb változást akarok.”