Kategória: Formula 1

  • Verstappen 100 millióért sem eladó

    Verstappen 100 millióért sem eladó

    A Red Bull Racing holland pilótáját az elmúlt hetekben többször is összeboronálták már a Ferrarival, ám a csapatnál elmondták, hogy akármennyit is adhat érte a Ferrari, akkor sem fogják elengedni.

    Egyelőre nincs jó idénye a fiatal versenyzőnek. A Renault motor megbízhatatlansága és gyengesége miatt jelentősen elmarad attól az eredménytől, mint amire számított. A sikertelenség miatt szemmel láthatóan frusztrálttá vált és ez adta az alapot, arra, hogy felmerüljenek azon pletykák, miszerint a jövő évtől vörösbe öltözik.

    A 19 éves versenyzőnek azonban még két évig van érvényes szerződése, és Helmut Marko kihangsúlyozta, hogyha valamelyik csapat 100 millió eurót adna érte, akkor sem engednék el.

    „100 millió? Király. Drágább vagyok, mint egy focista. Mindig nagyon pozitív, ha valakit ennyire „beáraznak”. – reagált erre Verstappen.

    Amikor arról kérdezték, hogy mit szól azokhoz a pletykákhoz, miszerint édesapja, Jos a Ferrarival tárgyalt, ennyit mondott: „Nem szeretnék erről beszélni. Jelenleg érvényes szerződésem van a Red Bullal aztán meglátjuk mi lesz.”

    Christian Horner, a Red Bull elmondta, hogy Saniztól hajlandók lennének megválni, viszont a nagy csapat két pilótájának sziklaszilárd a helye.

    „Max és Daniel érvényes szerződéssel rendelkezik a Red Bullal. Semennyi pénzért sem fogjuk eladni őket.” – mondta Horner.

  • Hamilton Instagram poszttal kért elnézést

    Hamilton Instagram poszttal kért elnézést

    A Brit Nagydíj leintése és a pódium ceremónia után, ahogy az mindig lenni szokott, a dobogós versenyzőknek jelenésük volt az interjúszobában. Sliverstone-ban a két finn, Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen azonnal meg is jelentek a kötelező sajtótájékoztatón, Lewis Hamilton azonban alaposan megváratta a jelenlévőket. Míg a brit versenyző az őt éltető tömeggel ünnepelte győzelmét, a két finn látványosan unatkozott, míg várakoztak.

    Hamilton az esemény után, Instagramra posztolt két képet: az egyiken az unatkozó Bottas és Räikkönen volt látható, míg a másikon Lewis a rajongók tömegében. A brit versenyző csak annyit üzent a képpel: „Bocsi srácok”.

    A bejegyzésre Bottas egy vigyorgó fejjel reagált.

    Még Palvin Barbi is nevetett egy jót a bejegyzésen.

  • Hamilton újra utalt rá, hogy 2017 végén akár visszavonulhat

    Hamilton újra utalt rá, hogy 2017 végén akár visszavonulhat

    Lewis Hamilton elismerte, hogy még nem tudja azt, hogy milyen hangulatban lesz a szezon végén, így még az is megtörténhet, hogy befejezi a száguldó cirkuszt. A brit világbajnok pedig nyert hazai környezetben a hétvégén. A pilóta persze állítja, hogy ugyanolyan jól vezet, mint eddig is, de hozzátette azt is, hogy lehetetlen megmondani most azt, hogy miképp érez majd hat hónap múlva. Tavaly november végén sokként érte a sportágaz, hogy Hamilton korábbi csapattársa, Nico Rosberg friss világbajnokként visszavonult.

    Amikor arról kérdezik, hogy esetleg Rosberg nyomdokaiba akar-e lépni, így válaszol:
    „Jelenleg nem tudom megmondani azt, hogy mi fog történni fél év múlva, azon kívül, hogy azt mondhatom: szeretek vezetni. Fogalmam sincs arról, hogy mi lesz. Ha kitűzöl magadnak egy célt, amit elérsz, és bízol magadban, az egy remek érzés. Nem tudom azt, hogy miért tudok így vezetni, csak azt, hogy áldott vagyok, amiért ezt tehetem. A legboldogabb ember akkor vagyok, – kivéve persze amikor a családommal lehetek,- ha egy versenyautóval a határain lehetek. Szeretek vezetni, és állíthatjátok azt is, hogy nem valószínű, de nem tudom most azt, hogy min jár majd az agyam Karácsonykor. Remélem, hogy nagyon jó lesz. Ha nyerek egy újabb bajnoki címet, akkor sem fogja az azt jelenteni, hogy szögre akasztom a sisakot. Mindig is többet akarok, még majd akkor is, ha befejezem. Most azonban csak a negyedik bajnoki cím érdekel. Szeretek versenyezni, soha nem vezettem még ilyen jól. Mondtam már ezt régen, akár úgy is, hogy kevésbé hittem magamban, de most tudom, a legjobb formámat hozom, és maradnék.”

  • Kvyat: Sainz el tudta volna kerülni a balesetet

    Kvyat: Sainz el tudta volna kerülni a balesetet

    Daniil Kvyat szerint Carlos Sainz előre láthatta volna, hogy baleset lesz a találkozásukból – így voltaképp a spanyol hibája volt a Toro Rosso-páros ütközése.

    Carlos Sainz és Daniil Kvyat az átlagosnál gyakrabban találkoznak össze a versenypályán. A Brit Nagydíjon az első körben kerültek egymás mellé a Copse-t követően, azonban amikor Kvyat túlcsúszott a Beckettsben és visszatért a pályára, telibetalálta csapattársát. Sainz a helyszínen kiesett, de Kvyat – sérülésekkel bajlódva ugyan – tovább tudott menni, majd a versenybírák egy áthajtásos büntetéssel honorálták Kvyat „pályára való veszélyes visszatérését”. Az orosz szerint a szituáció nem volt ennyire egyértelműen az ő hibája: Sainznak előre látnia kellett volna, mi fog történni, és ha kicsit befékezett volna, később amúgyis meg tudta volna előzni őt.

    „Amikor látja, mi történt velem, egy versenyző tudja, hogy sosem fogok tökéletes ívet venni” – védekezett Kvyat. „Abban a helyzetben tudod, hogy a baleset 90%-ban elkerülhetetlen. Ha a másik autó kicsit jobban előrekalkulált volna, a következő egyenesben úgyis meg tudott volna előzni. De nem ez történt; csak úgy odakocsikázott, és lényegében ezt mondta: ’oké, nyugodtan belémütközhetsz’. Szerintem ez történt, így mindkettőnknek felelősségtudatot kell éreznie a történtek iránt. Hagytam neki helyet [a Becketts elején], így arra számítottam, hogy együttműködik velem később [a következő balosban], ez azonban nem történt meg. Ha elég okosak vagyunk, legközelebb több helyet hagyunk a másiknak.”

    Kvyat a rá kirótt büntetés mértékével sem ért egyet – természetesen nem kevesli.

    „A büntetést pályaelhagyás és veszélyes visszatérés miatt kaptam, de a csapattal megegyeztünk, hogy nem is hagytam el a pályát” – panaszolta. „Éppenhogy a pályakorlátokon belül maradtam; úgy véljük, a kapott büntetés túlságosan is szigorú volt a történtekhez képest. Egy áthajtásos nagyon erős, főleg, hogy néhány ennél durvább incidenst csak öt- vagy tízmásodpercessel sújtanak. Nem értem és nem is esik jól, ez csak rosszabb színben tünteti fel a dolgokat a valóságosnál. Nem vagyok valami boldog, és nagyon felhúzott, amikor megkaptam az üzenetet a büntetésről. Szerintem versenyezni vagyunk itt, nem balettozni – pontosan ezt mondtam a rádión is.”

    A másik érintett fél – talán tanulva a múltkori esetből – inkább nem kommentálja nyilvánosan a dolgot.

    „Nem akarok véleményt nyilvánítani, mert ezt szerintem nekünk kell megbeszélnünk és kielemeznünk a csapaton belül” – mondta Sainz. „A képek magukért beszélnek, így nem is kommentálom az esetet. Csatáztunk, elég helyet hagytunk egymásnak, majd az egyik autó kitört és belement a másikba. Ha két autónyi helyet hagysz a másiknak – ahogy én tettem –, majd ezek ellenére így jön vissza a pályára, szerintem felesleges is kommentálni.”

  • Sainz marad a Toro Rossónál, legalábbis egyelőre

    Sainz marad a Toro Rossónál, legalábbis egyelőre

    A pletykák szerint Carlos Sainz már a soron következő Magyar Nagydíjon válthatja Jolyon Palmert a Renault-nál. A szóbeszédre reagált Sainz, a Renault és a Toro Rosso is.

    „Fura lenne, ha erről épp én nem tudnék.” – mondta a spanyol versenyző a Movistarnak. „A legfrissebb információim szerint a Toro Rosso versenyzője vagyok.”

    „Sainz biztosan nem fogja helyettesíteni Pallmert Magyarországon.” – mondta a Renault főnöke, Cyril Abiteboul.

    Azt azonban már jelezte korábban a francia márka, hogy érdeklődnek Carlos iránt.

    A Red Bullos főnökök, Christian Horner, Franz Tost és Helmut Marko elmondta, hogy ők hajlandóak kiadni Sainzot, azonban annak meg lesz az ára, tekintve, hogy a spanyolnak szerződése van.

    „Sok mindent írnak a sajtóban, de Carlos a Toro Rossóval lesz jelen Magyarországon.” – mondta Marko. „És jelenleg azt gondolom, hogy a szezon hátralévő részében is nálunk versenyez majd.”

    „Jelenlegi információim szerint Carlos Sainz nálunk versenyez majd Magyarországon.” – vélekedik hasonlóan Tost.

    „Carlos szerződése két év múlva jár le. Ha egy másik csapat előbb akarja őt, komoly ajánlattal kell előállnia, mi pedig készek vagyunk azt megfontolni. De kétlem, hogy ez még Magyarország előtt megtörténne.”

  • Bajba kerülhet a Force India, rózsaszín szponzora kapcsán

    Bajba kerülhet a Force India, rózsaszín szponzora kapcsán

    Bár a Force India tulajdonosa, Vijay Mallya elégedett a csapat rózsaszín szponzorával, a megállapodás mégis jogi gondot okoz.

    A Bild am Sonntag jelentése szerint egy ügynökség 12,5 – 15 millió euró jutalékot szeretne kapni a BWT-s megállapodásból.

    „A panaszból kiderül, hogy míg nem volt aláírt szerződése a Force Indiának, írásos megállapodás viszont volt.” – állítja a lap.

  • Továbbra is tárgyal a Sauber és a Honda

    Továbbra is tárgyal a Sauber és a Honda

    Csapatfőnököt cserélt ugyan az istálló, a Hondával viszont továbbra is kapcsolatban állnak.

    A szezon korábbi részében már bejelentették, hogy a japán motorgyártó megegyezett Monisha Kaltenbornnal, így jövőre már ők lesznek a csapat beszállítói. A Sauber azonban új csapatfőnököt kapott, Frederic Vasseur személyében.

    Egyből több pletyka is napvilágot látott, melyek szerint ez a váltás egyet jelent a korábbi megegyezés semmissé nyilvánításával, valamint, hogy hivatalos szerződéskötés nem is történt a két fél között.

    A Honda F1-es vezetője, Mashashi Yamamoto Silverstone-ban nyilatkozott az üggyel kapcsolatban: „Készen állunk arra, hogy a Sauber beszállítói legyünk. Monisha Kaltenbornnal már kiépítettünk egy komoly kapcsolatot, részünkről pedig a csapatfőnök váltás sem változtat az eredeti megállapodásban foglaltakon.”

  • Giovinazzi állandó Forma-1-es ülést akar 2018-ra

    Giovinazzi állandó Forma-1-es ülést akar 2018-ra

    Antonio Giovinazzi, a GP2 2016-os bajnokságának második helyezettje jövőre már nem csak beugróként ülne Forma-1-es autóba.

    Az olasz Antonio Giovinazzi idén Ausztráliában debütálhatott a száguldó cirkuszban: a sérüléssel küszködő Pascal Wehrleint helyettesítette. Karrierje első Forma-1-es versenyén sokakat lenyűgözött és 12.-ként zárta a melbourne-i futamot. Két héttel később Kínában is autóba ülhetett, ám ezúttal nem jöttek össze a dolgai: az időmérőn és a versenyen is ugyanazon a helyen törte össze a Saubert.

    A Ferrari tartalékversenyzője idén hét pénteki első szabadedzésen gurulhat pályára a Haas csapat színeiben: az első ilyen alkalomra éppen ezen a hétvégén került sor.

    „Csak a munkámra koncentrálok, nem gondolok a jövőmre” – mondta Giovinazzi Silverstone-ban.

    Habár szavaival élve egyelőre nem gondol 2018-ra, azért elmondta, hogy jövőre már szeretne egy állandó F1-es szerződést: „A célom, hogy a Forma-1-ben legyek, de tisztában vagyok vele, hogy ez mennyire nehéz.”

    Arról, hogy a Haas lehet-e az a csapat, amelyik alkalmazza őt 2018-ban, egyelőre nem tudja a választ: „Úgy gondolom túl korai erről beszélni. Még csak július van.”

     

  • Billy Monger a Mercedesnél vendégeskedett

    Billy Monger a Mercedesnél vendégeskedett

    Billy Monger áprilisben szenvedett súlyos balesetet egy F4-es versenyen. Mindkét lábát amputálni kellett. Ennek ellenére Billy vidám, és folytatni szeretné versenyzői karrierjét, még ha nem is lesz egyszerű dolga.
    Billy az elmúlt hétvégén a Mercedesnél vendégeskedett Silverstone-ban.
    Billy-vel kapcsolatos korábbi híreinkért klikkelj ide!

    https://www.instagram.com/p/BWn7iVrjAjm/

    https://www.instagram.com/p/BWn-8WEhWGE/

    https://www.instagram.com/p/BWm0gG-hAuA/

    https://www.instagram.com/p/BWjBhjug89P/

    https://www.instagram.com/p/BWouABFlB6a/

    https://www.instagram.com/p/BWlDwvMjbVS/

     

  • A rajongók szerint nem Hamilton volt a Brit Nagydíj legjobbja

    A rajongók szerint nem Hamilton volt a Brit Nagydíj legjobbja

    Tavaly óta megszokhattuk, hogy minden versenyen megszavazzák a rajongók az F1 hivatalos weboldalán, hogy szerintük ki volt az adott futam legjobbja, ki a nap versenyzője, hiszen ez nem minden esetben egyezik meg a futamgyőztessel.

    A Brit Nagydíjon a rajongók Daniel Ricciardót találták a legjobbnak, miután az ausztrál versenyző a mezőny végéről az 5. helyik menetelt előre!

    A 2017-es szezonban eddig ők voltak “a nap versenyzői”:

    • Brit Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Osztrák Nagydíj: Valtteri Bottas
    • Azerbajdzsáni Nagydíj: Lance Stroll
    • Kanadai Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Monacói Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Spanyol Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Orosz Nagydíj: Valtteri Bottas
    • Bahreini Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Kínai Nagydíj: Max Verstappen
    • Ausztrál Nagydíj: Sebastian Vettel