Kategória: Formula 1

  • A korábbi elnök reméli, hogy újra lesz Holland Nagydíj

    A korábbi elnök reméli, hogy újra lesz Holland Nagydíj

    Az egykori holland miniszterelnök, Jan Peter Balkenende reméli, hogy Max Verstappen egyszer megtapasztalhatja, hogy milyen érzés hazai pályán versenyezni.

     Mostanában egyre több találgatás lát napvilágot, hogy Hollandia szívesen visszatérne a versenynaptárba és ezt már állítólag jelezték is a Liberty felé. A lehetséges helyszín Zandvoort vagy Assen lehet.

    Balkenende – 2002 és 2010 között volt Hollandia miniszterelnöke – a Brit Nagydíjon vendégeskedett, ahol a Holland Nagydíjról is beszélt.

    „Ha mindnyájan azt mondjuk, hogy újra futamot akarunk rendezni a Forma-1-ben, akkor közösen kell tennünk az ügyért. Max nagyban hozzájárulhat ehhez, a sikereivel és népszerűségével. Neki köszönhetően a Forma-1 egy új dimenzióba lépett.” – mondta az ex elnök a De Telegraafnak.

  • Kubica biztos benne, hogy tudja vezetni a 2017-es autót is!

    Kubica biztos benne, hogy tudja vezetni a 2017-es autót is!

    Robert Kubica azt állítja, hogy az idei évi Renault vezetése nem állítaná különösebb kihívás elé. Egyre többen gondolják azt, hogy a korábbi sikeres Forma-1-es pilóta, akár vissza is térhet, hat év kihagyás után, miután a Renault már kétszer is tesztelte a jelenlegi képességeit idén, egy 2012-es autóval.

    A csapatvezető Cyril Abiteboul elégedett az eredménnyel, de arra nem válaszol, hogy a 32 éves pilóta beülhet-e majd a Magyar Nagydíjat követő teszteken immáron a 2017-es autójukba, a pénteki szabadedzések valamelyikén, esetleg le is cserélnél a lengyelre a rosszul teljesítő Jolyon Palmert. Ennyit mond a francia szakember:

    „Nem akarok ezen értesülésekről beszélni. Célunk, hogy a jelenlegi párosból hozzuk ki a legtöbbet, azzal a csomagunkkal, amink van, utána tudunk csak azzal törődni, hogy mi lesz jövőre.”

    Kubica viszont úgy gondolja, hogy alkalmas lenne az ultra gyors 2017-es autó vezetésére is, nem zavarná a jobb karja limitált képessége, és ezt el is mondta a Corriere della Seranak:

    „Kanyarsebességben van különbség, de ez csak megszokás kérdése, lehet dolgozni rajta. Ha mások is meg tudják csinálni, akkor nem látom akadályát annak, hogy én is kibírom. A Renaultban volt annyi kurázsi és bizalom, hogy kipróbáljon, így azt gondolom, hogy ezt a szintet is meg tudom ugrani. Tréning és felkészülés kérdése az egész, és most már tudom azt, hogy újra lehetek az a versenyző, aki voltam. Mindezt mindenféle szerénykedés nélkül állíthatom, pedig a 2010-es formám jó volt. Azt érzem, hogy visszatértem arra a szintre, ami azelőtt volt, mielőtt a sors megpróbált mindent elvenni tőlem 2011-ben. Amikor már láttam a kész autót, ami Valenciában a bokszban várt rám, azt gondoltam, hogy: Ez az az érzés, ami hiányzott, ez az életem. Le Castelletben a második teszten ez az érzés még tisztábban tört fel. Tudtam, hogy nem kell aggódnom, és kifejezetten egyféle nyugalom töltött el a cockpitben. Ezt hiányoltam a hat év alatt. Varázslatosan alakult minden, és ezt már nem lehet elvenni tőlem, jöjjön bármi is ezután!”

  • A Ferrari hároméves szerződést ajánl Vettelnek

    A Ferrari hároméves szerződést ajánl Vettelnek

    Sebastian Vettel aktuális Ferraris szerződése ez év végén lejár. Nem sok olyan csapat van, amely elcsábíthatná az olaszoktól, maximum a Mercedes, ám amíg a Ferrarival is a bajnoki címért tud csatázni, aligha akar onnan elmenni.

    A Mercedesről amúgy is, valószínűleg maximum 2018 után lehet szó, mikor Lewis Hamilton szerződése lejár. Bár sokak furcsának tartják, hogy Vettel 30. születésnapjára meghívta Toto Wolffot is…

    A francia Auto Hebdo azonban arról számolt be, hogy a Ferrari három évre, 120 millió euróról szóló szerződéshosszabbítást ajánlott a német versenyzőnek. Értesüléseik szerint pedig ha Vettel marad a Ferrarinál, akkor barátja, Kimi Räikkönen is marad. Az Auto Hebdo szerint a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne, 5 millió eurós egy éves hosszabbítást már ajánlott Räikköennek, ám a finn még nem döntött, hogy elfogadja-e.

    „Szerintem a pilótapiac Sebastian Vetteltől függ most.” – vélekedik Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. „De az biztos, hogy mi a Red Bull Racingnél nem változtatunk.”

  • F1-es autót vezetett Sebastian Ogier

    F1-es autót vezetett Sebastian Ogier

    Sebastian Ogier, négyszeres WRC bajnok legnagyobb álma teljesült. A Red Bull Ringen kipróbálhatta Sebastian Vettel 2011-es világbajnok gépét a Red Bull RB7-est.

    Hogyan lehet egy többszörös ralibajnoknak komoly adrenalin fröccsöt adni? Ogier esetében nagyon egyszerű a válasz: Adjunk neki egy épített versenypályát és egy bivaly erős, világbajnok Forma-1-es autót és az élmény garantált.

    A francia sztárpilóta az Osztrák Nagydíj helyszínén cserélte le ideiglenesen a Fordját, egy F1-es autó kedvéért.

    „33 éves vagyok. Gyerekként Ayrton Senna volt a példaképem. Mindig arról álmodtam, hogy én is vezethessek egy Forma-1-es gépet. Egy autóversenyzőnek a sebesség nyújt szórakozást, és egy Forma-1-es autó a leggyorsabb, amit csak vezethet az ember. Minden pilóta erről álmodik.” – mondta Ogier.

    Egy neves segítője is volt David Coulthard személyében.

    „Jó néhány kihívással kellett szembenézni Sebastiannak. Raliban sokkal több helye van a pilótafülkében. Fizikailag is komoly terhelést jelent a 4.5 G-s erőhatás.” – mondta Coulthard.

    „A Forma-1 egy teljesen más világ. Nagyon izgatott voltam, hiszen sosem mentem még ilyen gyorsan egy versenypályán.” – tette még hozzá Ogier.

  • A csapatok tiltakozása ellenére is bevezetik a halót 2018-tól

    A csapatok tiltakozása ellenére is bevezetik a halót 2018-tól

    A szerdai Strategy Group-ülésen az FIA biztonsági okokra hivatkozva elfogadtatta a halo 2018-as bevezetését.

    Az elmúlt szezonok egyik legnagyobb vitákat kiváltó témája a fejvédelmi rendszert, amelyet az FIA mindenféleképpen az autókon szeretne látni. A két fő jelölt a halo (glória) és a shield (pajzs), ám csupán az előbbit vetették alá széleskörű tesztelésnek 2016 második felében. A shield esztétikai szempontból lehetne jobb választás, ám Sebastian Vettel múlt pénteki tesztje nem tűnt túl kecsegtetőnek, a négyszeres világbajnok ugyanis egy kör megtétele után szédülni kezdett az áttetsző plexi mögött.

    A Genfben tartott megbeszélésen a shieldet egyelőre jegelték, mivel a tesztelési fázis még nagyon gyerekcipőben jár. Ami érdekesebb, hogy a csapatok a halót sem támogatták: a rajtrácsot alkotó tíz csapatból kilencen ellenezték a bevezetését, az FIA azonban biztonsági okokra hivatkozva kijelentette, hogy a szavazás ellenére is lesz halo már jövőre. A Motorsportok Világtanácsának még ugyan ratifikálnia kell a döntést, ezt azonban gyorsított úton, elektronikusan is megtehetik.

    A Strategy Group szerkezetét is változások érték szerdán. Eddig csak hat csapat (a Mercedes, a Ferrari, a Red Bull, a Williams, a McLaren és a Force India) vehetett részt az üléseken, valamint a kereskedelmi jogok birtokosa és az FIA. Az előző ülésen azonban Ross Brawn felvetette annak eshetőségét, hogy a hivatalos tagsággal nem rendelkező csapatokat megfigyelői szerepkörben meghívják – a szerdai ülés összetétele pedig az érintettek szerint pontosan ezt tükrözte. Az újonnan meghívottak nem vettek részt a megbeszélésben, ám számos témakörben kikérték a véleményüket, többek között a halóról. A fejvédelem mellett az ülés másik pillérpontja az F1-es show javítása volt, a felvetett ötleteket pedig alapos átvizsgálás után a következő ülésen vitatják meg.

  • A Mercedes és a Ferrari nem ad motort a McLarennek

    A Mercedes és a Ferrari nem ad motort a McLarennek

    Egy esetleges hondás szakítás esetén a McLaren kutyaszorítóba kerülne, a Mercedes és a Ferrari ugyanis nem hajlandó motorokat szállítani riválisának.

    A lassan három éve tartó szenvedés könnyen arra kényszerítheti a McLarent, hogy búcsút vegyen a Hondától és más motorpartnerrel próbáljon meg visszatalálni a győztes útra. Az idei szezonban a wokingi alakulat tíz verseny alatt mindössze két pontot gyűjtött össze Fernando Alonso bakui kilencedik helye révén, a látványt pedig a Ferrari és a Mercedes minden bizonnyal élvezi – legalábbis ezt hiszi Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója.

    „Nagyszerű csapat vagyunk, már számtalanszor bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk versenyeket és bajnokságokat megnyerni” – nyilatkozta Brown a Sky Sportsnak. „De úgy vélem, sok más csapat élvezi, hogy ilyen hátul lát minket. Attól tartanak, hogy ismét fenyegető erővé válunk – ez a félelmük pedig érthető és nem alaptalan.”

    Ez alapján egyetlen alternatív motorpartner jöhetne szóba, mégpedig a Renault. Az idő azonban egyre csak fogy, a döntésre pedig mihamarabb sort kellene keríteni (ezt Alonso is egyre inkább szorgalmazza), a mérnökök ugyanis már elkezdtek dolgozni a 2018-as autókon, amelynek versenyképességéhez elengedhetetlen tudni, milyen motor köré kell megtervezni a kasztnit. Brown a nyár végéig dűlőre akar jutni a Honda vagy nem Honda kérdést illetően.

    „Jó néhány lehetséges szcenáriót átbeszéltünk a Hondával” – folytatta Brown. „Végeredményben úgy hisszük, a Honda képes megoldani a feladatát, mint ahogy ezt a múltban is bizonyította már. Az azonban elengedhetetlen, hogy a fejlesztések gyorsabb ütemben érkezzenek. Már dolgozunk a 2018-as autónkon, és ha ez a kulcsfontosságú információ hiányzik, megakadnak a munkálatok. Ebből kifolyólag a nyári időszakban véglegesítenünk kell a Hondával kapcsolatos terveink. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy továbbra se legyünk versenyképesek – a McLaren nem ezért versenyzik. Már három éve tart ez az állapot; drasztikus előrelépést vagy megoldásokat kell tapasztalnunk. Fernandóhoz hasonlóan mi is versenyeket akarunk nyerni és dobogókat szerezni, jelenleg pedig képtelen vagyunk erre – néhány dolognak változnia kell.”

    A legnagyobb valószínűséggel megmarad a McLaren-Honda felállás, a Renault ugyanis az Autosport értesülései szerint nem szeretne egy negyedik csapatot is ellátni erőforrással, mert attól fél, ez negatív hatással lenne a megbízhatóságára.

  • Vettel szerint Verstappen még mindig egy kicsit „vad”

    Vettel szerint Verstappen még mindig egy kicsit „vad”

    A hétvégi Brit Nagydíjon egymásra talált Sebastian Vettel és Max Verstappen. A német pilóta beragadt a Red Bull mögé, nagyon későn tudta csak megelőzni. Vettel szerint ennek az az oka, hogy a holland riválisa többször is szabálytalanul védekezett ellene. Ennek következtében komoly üzengetés alakult ki a két versenyző között.

    „Több tapasztalata van már az tény, de védekezéskor még mindig túl „vad”.” – mondta Vettel  a Brit Nagydíj után.

    Verstappen rögtön kontrázott is, szerinte Vettelnek nincs joga ítélkeznie felette.

    „Szerintem Vettel ne mondja, hogy mi szabálytalan és mi nem. Különösképpen azután, ami legutóbb történt, amiért büntetőpontokat is kapott.” – jegyezte meg a 19 éves holland.

    Utalt ezzel a Bakuban történtekre, amikor is Vettel szándékosan ráhúzta a kormányt Lewis Hamiltonra. Az esetet követően stop and go büntetést, illetve három büntetőpontot kapott.

  • Jacques Villeneuve-öt kitiltotta a Williams!

    Jacques Villeneuve-öt kitiltotta a Williams!

    Miután Jacques Villeneuve kijelentette, hogy Lance Stroll a valaha volt egyik legrosszabb újonc, egykori csapatánál a Williamsnél persona non grata lett, azaz nem kívánatos személy. A 40 éves csapatnál pedig kifejezetten építenek idén a volt világbajnokaikra PR és imidzs szinten. 1997 világbajnoka azonban elrúgta a pöttyöst, így kitiltották.

    A vita onnan indult, hogy Villeneuve Kanadában Lance Strollt megnevezte, mint egyike a valaha volt legrosszabb újoncoknak. Erre Stroll megszerezte Montréálban az első pontjait, Bakuban pedig szenzációs versenyzéssel a dobogóra állhatott. A Williams csapat azonban nem felejtette el a fenti kijelentést.

    Claire Williamsnél rá is kérdeztek erre Silverstoneban a csapatvezetők sajtótájékoztatóján. Egy kanadai újságíró két kérdést tett fel neki: az egyik az volt, hogy miképp értékeli Stroll fejlődését a Kanadai Nagydíj óta, másrészt mit gondol Villeneuve kijelentéseiről. A válasza elég egyértelmű: „Remélem, mire megválaszolom a második kérdését, el is felejtem, hogy mit kérdezett… Jacques nagyon keményen fogalmaz a sajtóban, nem is szeretnék ebbe hosszan belemenni. Nincs is szükség rá. Lance azonban jól kezeli a helyzetet: tudja, hogy a teljesítménye számít csak. Pontosan csak ennyi a dolgunk, és ezzel elhallgattatjuk a kritikusokat is: Lance bizonyítja, hogy a Forma-1-be való, és erről meggyőződtünk a Williamsnél is.”

    Kanadában aztán megtört a jég, Claire ezt így látja:
    „Önök csak a pályán elért eredményeket látják, mi azonban azt is, hogy milyen keményen dolgozik a kulisszák mögött. Ez az, ami igazán lenyűgöző. Ami pedig a kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy újoncként idő kell neki, amíg megszokja a Forma-1 környezetét. Nagy az ugrás ide a Formula 3-ból. Sokan ezt a dolgot alábecsülik.”

    És ami a hab a tortán: készült egy dokumentumfilm a BBC gondozásában a sikeres csapat 40 éves történelméről, amit Silverstoneban be is mutattak a kiválasztottaknak. Ebben is szerepel Villeneuve interjúalanyként, persze ezt még azelőtt vették fel, hogy Jacques nyilvánosan bírálta volna Strollt…

  • Egyre nagyobb nyomás nehezedik a Ferrarira

    Egyre nagyobb nyomás nehezedik a Ferrarira

    A Scuderia számára nagyszerűen kezdődött a 2017-es szezon: az első három futamból kettőt behúztak és úgy tűnt, hogy a szabályváltoztatásoknak köszönhetően sikerült beérniük a 2014 óta domináns Mercedest.

    A hétvégi Brit Nagydíj már egyáltalán nem sikerült rózsásan a Maranellóiaknak, hiába voltak ott egyik autójukkal az első rajtsorban. Az olasz média szerint a silverstone-i verseny fordulópontként is felfogható, nem mellesleg Sebastian Vettel egyéni pontversenyben kiépített előnye egy pontra csökkent Lewis Hamiltonnal szemben.

    „Az elmúlt három verseny nehéz volt, de az aggodalmak most nagyobbak” – írja a La Gazzetta dello Sport.

    Egy másik olasz lap, a Corriere dello Sport is nagyon hasonlóan vélekedik, ám ők még tovább mentek: véleményük szerint a Mercedes már felülkerekedett rajtuk, így a Ferrarinak ismét nulláról kell kezdenie.

    Niki Lauda egyébként meg van győződve róla, hogy a Ferrarinak nem hiába akadtak gumiproblémái a Brit Nagydíj végén: túl sokat kockáztattak.

    „Megfizettek érte, hogy azokkal a gumikkal akartak elmenni a végéig. Látniuk kellett volna, hogy nem fog működni” – mondta az osztrák legenda.

    Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres bajnoka szerint pánikra nincs ok, ám a Mercedes – főleg időmérős – előnye nem lesz könnyen ledolgozható.

    „Három és hat tized közötti időt képesek találni az egyenesekben, amire mi nem vagyunk képesek. Dolgozunk rajta, de ez nem fog holnapra megváltozni” – mondta Vettel.

     

  • Visszatér 2021-ben a Cosworth a Forma-1-be!

    Visszatér 2021-ben a Cosworth a Forma-1-be!

    A legendás cég 176 nagydíjgyőzelmet tudhat magáénak, utoljára 2013-ban a Marussia csapat partnereként tűntek fel. Hivatalosan még nem írták alá a szerződést, de a tervezett egyszerűbb és olcsóbb V6-os turbó hibridmotorok felkeltették a Cosworth érdeklődését újra a Forma-1 iránt.

    A vállalat igazgatója, Hal Reisiger optimista a leendő szabályzással kapcsolatban, és a csapatokkal is remek megbeszéléseket folytatott, így mindez arra késztette, hogy belevágjanak egy F1-es projektbe. Az Autosportnak ennyit mondott:
    „Azt hiszem, hogy elegendő támogatást kaptunk a jelenlegi csapatoktól, és egyeztettünk olyanokkal, akik lehetővé tennék azt, hogy elkötelezzük magunkat. Minél több csapat választ minket hosszabb távon, az annál jobb. Van pár szóbeli megegyezésünk, jelenlegi és leendő csapatokkal, akiknek a megfizethető motorbeszállítói lehetnénk.”

    A Cosworth komoly szerepet szán magának a Forma-1-es munkacsoportban, azért, hogy véglegesíthessék a 2021-es motorszabályokat. Reisiger el akarja mozdítani a királykategóriát a hőenergia-visszanyeréstől amely szerkezet egyes jelenlegi gyártóknak is fejtörést okoz.

    „Azt gondoljuk, hogy felkészültek vagyunk a száguldó cirkuszba történő visszatérésre, amennyiben változnak a szabályok, és ez leginkább a hőenergia-visszanyerő rendszert kell, hogy érintse, mivel drága, és időigényes a megmunkálása. Amennyiben a Forma-1 új motorbeszállítókat akar 2021-től kezdődően, akkor ezen a téren változás kell.” – felelte az igazgató.

    Arra a kérdésre, hogy a Cosworthnak van-e olyan infrastruktúrája, amivel olyan gyártók ellen is fel tudja venni a versenyt, mint a Mercedes vagy a Ferrari, Reisiger így felelt:
    „Igen. Ez nem csak a csapatoknak fontos, akiket kiszolgálnánk, hanem a saját márkánk imidzse miatt, hiszen nem akarunk olyan dologban részt venni, ahol nem lennénk versenyképesek. Nagyszerű a történelmünk, meg is akarjuk ezt védeni, ugyanakkor hozzá akarunk segíteni versenyzőket a győzelemhez, és azt gondolom, hogy ezt el is tudnánk érni.”

    Az egyik lehetséges forgatókönyv a Cosworthnak az, ha egy olyan gyártót talál, akik segítik a fejlesztést, és akár el is nevezik a kész produktumot. A cég már így is ad motort az Aston Martinnak, abba a Valkyre nevű autóba, amit Adrian Newey tervez, így máris beindultak a pletykák, hogy esetlegesen a Red Bull lehet ezen partner.

    Reisiger elárulta, hogy a jövő évig nem kell még döntést hozni, de amennyiben 2021-ben visszatérnének, akkor azt legalább 12 hónappal előtte el kell kezdeni megtervezni.
    „Igazából már 2018-ban kezdenénk. Tudom, hogy beszélnek róla, hogy legyen egy évvel előrehozva, de ez azt jelentené, hogy akkor már hamarosan ezen kellene dolgoznunk. Amikor az LMP1-es motort csináltuk, akkor 11 hónap kellett, mire megvalósult a koncepció. Elég ügyesen megoldjuk, ha az ilyen jellegű képességeinket kell használjuk. Nem tudom, hogy mennyi olyan motorgyártó van a világon, akik tudnak ilyen gyorsan dolgozni, de mi megbirkózunk ilyesmivel.”