Kategória: Formula 1

  • Grosjean és Magnussen 2018-ban is maradnak a Haasnál

    Grosjean és Magnussen 2018-ban is maradnak a Haasnál

    Gene Haas csapattulajdonos nyilatkozata szerint Romain Grosjean és Kevin Magnussen is az amerikai istálló kötelékében marad 2018-ban.

    Romain Grosjean már a Haas megérkezése óta erősíti Gene csapatát, nem titkolt szándéka pedig, hogy rövid időn belül feljebb léphessen, és a Ferrari gyári pilótája legyen. Úgy tűnik, hogy Grosjean álma jövőre még nem teljesül be: nagy valószínűség szerint marad jelenlegi csapatánál.

    „Jövőre is az idei versenyzőinkkel fogunk indulni. Ez adott” – mondta Gene Haas az F1.com-nak.

    „A folyamatossági szempontokat figyelembe véve pedig jövőre jobbnak kell lennünk” – jelentette ki.

    Gene Haas nyilatkozatából következtethetünk arra, hogy elégedettek a Renault-tól érkezett Kevin Magnussen teljesítményével, aki Esteban Gutierrezt váltotta.

    „Esteban is jó versenyző volt. Ugyanolyan gyors tudott lenni mint Romain, de Kevinnek több versenytapasztalata van. Képes pontokat szerezni és ez volt a fő ok, amiért elhoztuk. Romain és Kevin is képes pontokat rabolni az ellenfeleinktől.”

    „Jelenleg 29 pontunk van, tavaly ugyanilyenkor szintén 29 körül álltunk, de nem szereztünk többet a szezon második felében. Ha Abu Dhabiig szereznénk újabb 29-et, az nagyszerű lenne.”

     

     

  • A Live London esemény csak a kezdet volt

    A Live London esemény csak a kezdet volt

    A Forma-1 kereskedelmi vezetője, Sean Bratches úgy véli, hogy a Brit Nagydíjat megelőző Live London show példaértékű volt, és a Liberty Media szeretné, ha minden verseny előtt lenne ilyen.

    Régóta ismert, hogy az új tulajdonos, a Liberty Media szeretné fokozni a „körítést”, hogy a még több, komplexebb élménnyel gazdagodhassanak a rajongók. Ezt szolgálta a London Live esemény is, a Brit Nagydíj előtti szerdán, ahol óriási tömeg előtt parádézott a mezőny, igazi showt-produkálva.

    Ezt követően a négy napos versenyhétvégén 350 000 ember volt jelen, 137 500 a versenynapon.

    „Fantasztikus hét volt ez az egész Forma-1 család számára.” – mondta Bratches. „Az év elején mondtuk, hogy az egyik célunk, hogy közelebb hozzuk a sportot a rajongókhoz, hiszen számunkra ők a legértékesebbek. És valójában, azt hiszem, hogy az olyan események, mint az F1 Live London volt, illetve Lewis Hamilton beugrása a tömegbe a nagyszerű silverstone-i győzelme után, mind kézzelfogható példák arra, hogy mit próbálunk elérni.”

    „Még hosszú út áll előttünk, de az az energiahullám, amit a silverstone-i héten tapasztaltunk, az komoly megerősítése annak, hogyan kel folytatnunk az év második felében, de legfőképpen jövőre.

  • Nem muszáj, hogy Silverstone rendezze a Brit Nagydíjat

    Nem muszáj, hogy Silverstone rendezze a Brit Nagydíjat

    Chase Carey, a Forma-1 vezérigazgatója azt mondja, hogy egyéb opciókat is meg fognak fontolni a Brit Nagydíj jövőjét illetően, ha Silverstone-nal nem sikerül megegyezni az elkövetkező időszakra.

    Múlt héten a BRDC élt a Formula One Group-pal kötött szerződésében szereplő szüneteltetési záradékkal, melynek lényege gyakorlatilag az, hogy nem vállalja a Brit Nagydíj 2019 utáni kötelezettségeit. Pedig korábban a Liberty Media felajánlotta nekik, hogy átvállalja a szervezést és annak költségeit, cserébe azonban ingyen kapják meg az eseményre a silverstone-i létesítményeket. Ezt azonban a BRDC elutasította.

    „Nem értem a reklamációjukat a gazdasági helyzetük kapcsán, főleg hogy már helyek után nézünk.” – mondta Carey a The Timesnak.

    „Nem látom, hogyan számolnak, hogy jönnek ki nekik a költségek. Tudom, hogy nem bánunk velük tisztességtelenül. Ugyanúgy kezeljük őket, mint másokat.”

    „Nagyra értékeljük Silverstone-t és még van három évünk, hogy egyezségre jussunk.”

    Carey elmondta, hogy a cél az, hogy a jelenlegi pályán maradjon a Brit Nagydíj, de ha nem lesz megállapodás, más potenciális létesítmények után néznek.

    „Silverstone megtartása a célunk, de nem kötelező ott rendezni a Brit Nagydíjat.” – mondta. „Többen is érdeklődtek már az Egyesült Királyságból, de nem akarom egymás ellen játszatni őket.”

  • Wurz: Ez nem feltétlenül a legesztétikusabb dolog

    Wurz: Ez nem feltétlenül a legesztétikusabb dolog

    A komoly vihart kavart védőeszköz, az úgynevezett halo a jövő évben kötelezően megjelenik a versenyautókon.

    A Brit Nagydíjon történt tesztelést követően Sebastian Vettel arról számolt be, hogy a „Pajzs” elnevezésű eszköz zavarta a kilátásban továbbá minden pilóta elmondta, hogy a tesztelésre szánt idő elfogyott, így jövőre nem lehetséges a fejvédő eszközök bevezetése.

    „Nagyon sok dolgunk lesz, hogy biztosítsunk egy jól kidolgozott, bevált csomagot, ami felkerülhetne a jövő évi autókra.”- mondta Paul Monaghan a Red Bull képviseletében.

    A korábbi halót már tavaly több szabadedzésen pályára vitték, így szerdán az FIA bejelentette, hogy jövőre az eszközt kötelező lesz felszerelni a gépekre.

    „Az FIA megerősítette a halo bevezetését.”- áll egy nyilatkozatban. „A csapatok támogatásával, a kinézeten további módosításokat fognak végrehajtani.”

    „Az elmúlt öt év során számos eszköz kifejlesztését követően a halo az, amelyik a legjobb védelmet tudja nyújtani.”- tette hozzá az FIA.

    A Pilóták Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, Alexander Wurz elmondta, hogy a fejvédő nem a legesztétikusabb megoldás. „Ez igaz, valóban nem túl szép, de a pozitívumokra kell figyelnünk. Az autók biztonságosabbak lesznek, vagyis növelhetjük a sebességet és erősebben versenyezhetünk.”- mondta a korábbi osztrák pilóta.

     

  • Belgiumban Verstappen miatt hatalmas tömeget várnak

    Belgiumban Verstappen miatt hatalmas tömeget várnak

    Utoljára a Michael Schumacher korszakban volt ekkora érdeklődés a Belga Nagydíj iránt, most Max Verstappen miatt várnak rengeteg nézőt a szervezők. A legszebb Schumacher/Ferraris időket idézi fel az, hogy az összes tribünjegy elkelt, és már csak állójegyek vannak péntekre és szombatra. A verseny promótere, Andre Maes szerint ez azt jelenti, hogy több mint 250.000 néző lesz jelen a hétvégén, amire 2001 óta nem volt példa.
    Az Autosportnak ennyit mondott:
    „Igazak a hírek, elfogytak a tribünjegyek, nem csak vasárnapra, hanem a teljes hétvégére. A hatóságok kérésére biztonsági okokból, korlátoznunk kellett a jegyek számát. Úgy néz ki, hogy több mint 260.000 nézőnk lehet majd a három nap alatt.”

    A sikeres belga jegyeladást nyilván segítette az is, hogy újra elmaradt a Német Nagydíj, Stoffel Vandoorne is megérkezett a Forma-1-be, ugyanakkor Maes elismeri, hogy a kulcs Max Verstappen jelenléte. Tavaly több lelátó is narancssárgába borult, hiszen több mint 25.000 holland rajongó jött szurkolni a Red Bull csillagának.
    Erről így beszélt Maes:
    „Max Verstappen hatása valósággá vált. És komolyabb tényező is lett, mint az, hogy elmaradt a Német Nagydíj.”

    2017-ben az 50. Belga Nagydíjra készülnek már a szervezők Spa-Francorchampsban, és nagyon is gőzerővel dolgoznak a látnivalókon az illetékesek. Ennek részeként demo köröket fut majd az az 1992-es Benetton B192-es, amivel Michael Schumacher megnyerte a karrierje első versenyét, pont ezen a helyszínen.  A „Fan Zone” is az előző évekhez képest kétszer-háromszor annyi látnivalót tartalmaz majd.

    A növekvő nézőszám ellenére 2016-ban 8.62 millió euró veszteséget termelt a verseny, 2015-ben is 6.78 millió euró volt a deficit. A belga gazdasági L’Echo magazin szerint a hiány a megnövekedett biztonsági intézkedéseknek, és a jogdíj emelkedésének köszönhető, és még az erősödő dollár is rásegített erre. 2007 óta a kárt Vallónia regionális kormánya rendezi. Egy tanulmány szerint azonban a verseny egyéb gazdasági hatásai miatt 27 millió euró bevétel is keletkezik.

    Az Autosport úgy tudja, hogy a szervezők megkezdték a tárgyalásokat a Forma-1 új uraival, egy új szerződés reményében, mivel a jelenleg érvényben lévő 2018-ban kifut a verseny után. Maes sem volt épp bőbeszédű a témát illetően, és csak ennyit erősített meg: „Remek a kapcsolatunk a Liberty Mediaval.”​

  • Chase Carey: Több német csapatot az F1-be!

    Chase Carey: Több német csapatot az F1-be!

    Az F1 vezérigazgatója, Chase Carey több német autógyártót szeretne látni a mezőnyben. Ezen kívül a Sport Bildnek azt is elmondta, hogy küzdeni fog azért, hogy a Német Nagydíjat a versenynaptárban tartsa, miután idén nem szerepelt az F1-es versenyhelyszínek között, ám jövőre visszakerül a naptárba.

    „Van egy német bajnokunk, egy német bajnok autónk, egy német idén is a bajnoki címért csatázik, és mi pedig több német csapatot szeretnénk.” – mondta Carey. „A Német Nagydíjnak komoly múltja van, és küzdeni fogunk azért, hogy ez folytatódhasson.”

    Arra a kérdésre, hogy német csapatok alatt a BMW, Porsche, vagy Audi márkákra gondolt-e, így felelt: „Természetesen. Az a célunk, hogy az ilyen cégek csapatot akarjanak a Forma-1-ben, ehhez igazítjuk a technikai és gazdasági kondíciókat.”

  • Az RTL-ről az ARD-re megy át a Forma-1-es közvetítés?

    Az RTL-ről az ARD-re megy át a Forma-1-es közvetítés?

    A Forma-1 Németországban hamarosan a közszolgálati csatornán köthet ki, ahogy történt az pár éve Magyarországon is. Egyre több jel mutat abba az irányba, hogy az RTL búcsúzik, az ARD pedig megkezdte a tárgyalásokat a tv közvetítési jogokról.

    A F.A.Z szerint az ARD már előrehaladt annyira, hogy már 2018-tól kezdve akár átveheti a Forma-1-et, és adhatja azt majd élőben. A fizetős (Sky) csatornán kívül 1991 óta az RTL kereskedelmi televízión volt látható a közvetítés. Idén azonban a FOM-mal kötött szerződésük lejár.

    A német RTL-nél nem akarnak konkrétan nyilatkozni egy esetleges szerződéshosszabbításról. Az elmúlt években se a nézettség, és így a reklámbevételek sem alakultak megfelelően. Ez egy olyan ok lehet, amiért a kölni bázisú társaság akár búcsút is int a Forma-1-nek. Már keresik az alternatívákat.

    A F.A.Z szerint ez a döntés akár megszülethet a Forma-1 nyári szünetében is. Ugyanakkor érdemes tudni azt, hogy az ARD-nél és a ZDF-nél is a sportközvetítések terén új pénzcsapok nyíltak meg azzal, hogy a Bajnokok Ligáját már nem kötelező/szabad tovább támogatni. Épp emiatt kaptak szárnyra olyan pletykák is, hogy a ZDF-nél is már téma lett a Forma-1 közvetítése.

    Az ARD jó ideje a DTM partnere, de az ő szerződésük is lejár év végével. Még olyan megoldás is lehetséges, hogy az RTL viszi a DTM-et, és a két közszolgálatin, az ARD-n és a ZDF-en lenne felváltva a Forma-1. A fizetős tv-s nézőknek, persze annyira nem jó hír az, ha két ekkora  közszolgálati csatornán is fogható lesz a kedvenc sportjuk.

    Angliában úgy működik a rendszer, hogy a fizetős Skyon nézhető az összes futam élőben, az ingyenes Channel 4-en pedig évente csak tíz. Az ARD sportkoordinátora, Axel Balkausky ennyit nyilatkozott:

    „Folyamatban lévő tenderről nem nyilatkozunk.”

    Ez mindennek tűnik, csak cáfolatnak nem. Ráadásul a Motorsport-Total.com információi szerint a Forma-1 mellett lecsapnának a Formula E-re is az ARD-nél. Egy illetékes szerint a berlini ePrix közvetítés a kisebb Das Erste csatornának komoly nézettséget hozott, így nem véletlen az érdeklődés, valamint jobban is kommunikálható a „zöld motorsport” törekvés, ha ezen széria is a paletta részévé válna az ARD-nél.

  • A Liberty Media egy helyiséget nevez el Michael Schumacherről

    A Liberty Media egy helyiséget nevez el Michael Schumacherről

    A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey elmondta, hogy a Liberty Media egy konferenciaterem viseli majd Michael Schumacher nevét az F1 új, londoni központjában.

    „Michael a sport egyik kultfigurája.” – mondta Carey. „Ő testesíti meg az igazi F1-es versenyzőt, szóval tisztelettel adózunk előtte azzal, hogy egy konferenciatermet nevezünk majd el róla.”

  • Csak a Ferrari támogatta a Halo bevezetését

    Csak a Ferrari támogatta a Halo bevezetését

    A német Bild információja szerint az egész mezőnyből egyedüli csapatként a Ferrari támogatta a Halo bevezetését. Miközben nagyon sokan ellene vannak.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) 2018-tól kezdődően bevezeti a halot. Ez a döntés hatalmas felháborodást váltott ki gyakorlatilag mindenkinél. Niki Lauda és Helmut Marko nyíltan kritizálta a szövetséget ezen döntése miatt. Azonban a német médiában több helyen is megjelentek olyan hírek, miszerint nem mindenki volt ez ellen, ugyanis a Ferrari támogatta a Halo bevezetését.

    A dolog külön pikantériája, hogy a Ferrari volt a legelső csapat, aki élesben is kipróbálhatta a halot, majd a legutóbbi Brit Nagydíjon pedig a pajzsot tesztelték. Utóbbi viszont nem nyerte el a tetszésüket, szerintük még sokat kell dolgozni rajta. Ezek után az egykori Ferraris csapatfőnökből lett elnök jelentette be a halo bevezetését.

    A döntést követően egyből reagált is Niki Lauda.

    „Az FIA részéről ez egy nagyon hibás döntés volt. Még csak nem is tesztelték rendesen. Az autók már így is elég biztonságosak, ez egy eltúlozott reakció volt a részükről. Az idei szabályok miatt olyan autókat építettünk, amik tetszenek a rajongóknak. Erre egy ilyen acél szerkezettel rontunk az esztétikai hatáson.” – mondta a korábbi világbajnok a Bildnek.

    Honfitársa, a Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko is hasonló véleményen volt.

    „Ez a döntés a Forma-1 ellen van. Ha egy balesetben megsérül valaki, vagy kigyullad az autója akkor nagyon megnehezíti a kimentést vagy a gyors menekülést. Nem fordítottak elég időt a tesztelésre és az átgondolásra.”

  • Legendás McLareneket vezethetünk az F1 2017-ben

    Legendás McLareneket vezethetünk az F1 2017-ben

    MP4/4, MP4/6, MP4-13, MP4-23: a McLaren rajongói számára minden bizonnyal ismerősen csengenek ezek a kódnevek.

    Augusztus végén virtuálisan sokak ki is próbálhatják a wokingiak legendás autóit, ugyanis az F1 2017-es játékot fejlesztő Codemasters bejelentette, hogy mind a négy említett McLaren benne lesz a hamarosan (augusztus 25.) megjelenő szoftverben.

    McLaren MP4/4: Ha csak a statisztikát vesszük alapul, akkor ez az autó a Forma-1 történelmének legdominánsabb versenygépe, ugyanis egy verseny kivételével az összeset egy MP4/4 nyerte. Persze az 1988-as szezonban még csak 16 futamot rendeztek, ezért fontos megemlíteni a statisztika szót. Ráadásul sokak hőse, a legendás Ayrton Senna ezzel a McLaren-Hondával szerezte első világbajnoki győzelmét.

    McLaren MP4/6: Ez pedig Senna harmadik világbajnoki címet jelentő autója. A brazil pilóta hét futamgyőzelmet szerzett vele, csapattára, Gerhard Berger pedig egyet. A McLaren nyolc futamgyőzelmének köszönhetően a csapatvilágbajnoki címet is behúzta, amiből sorozatban a negyedik szerezték.

    MP4-13: A kétszeres világbajnok Mika Hakkinen rajongóinak lehet kedves emlék az 1998-as autó, amellyel a finn első bajnoki címét szerezte. Kilenc győzelmével kiemelkedett az autó a mezőnyből, David Coulthard közreműködésével pedig a csapatvilágbajnoki címet is megnyerték.

    MP4-23: Mondani sem kell – ez a McLaren máig utolsó világbajnoki autója… A mindössze második Forma-1-es szezonját teljesítő Lewis Hamilton drámai módon, az emlékezetes 2008-as Brazil Nagydíj utolsó kanyarjában Timo Glockot előzve szerezte meg első világbajnoki címét. Heikki Kovalainenről is emlékezzünk meg: a finn első és utolsó Forma-1-es győzelmét szerezte a 2008-as McLarennel.